Gyermekkoromban mindig a csodára vártam, és könyvvel a kezemben megbújtam a ház egy csendes védett zugában, és olvastam, és olvastam, örökké olvastam.

Este ha csend és sötét borult a házra, nyitott szemmel álmodtam a szépet, a gazdagságot, a ragyogást, saját biciklit, szép ruhát, könyveket és utazást. Hallottam a tenger zúgását, nagy hajók kürtjét, zokogtam szomorúságomban, kacagtam örömömben, és úgy éreztem ekkor, enyém a jövő, enyém a világ, és csak olvastam és olvastam. Olvastam a pad alatt az iskolában, nyáron a kanális parton, a kert végi árnyékszéken, a kanapé mögött. A könyvek kirepítettek a majdnem nyomorgó valóságból, a szakadt ruhámból, az elnyűtt cipőmből, és a képzelet ragyogó szárnyán átlényegültem a regényeim szereplőivé.

Szegény anyánk zsörtölődéseit hallgattam, ha porronggyal kezemben hasaltam az ágyon a nagytakarítás kellős közepén, és egy talált könyv lapjai között elmerülten olvastam. Mélységesen csalódtam és átsírtam a szent estét, mert könyv helyett ruhát kaptam. Szerencsésként, mert annak éreztem magam, a gyermektelen szomszédék pártfogoltjaként bejárásom volt a könyveik közé. Mire elhagytam a tizenhatot, túl voltam az egész könyvtárukon, szőröstől-bőröstől kiolvastam válogatás nélkül az összeset, majdnem ötszáz könyvet.

A mesekönyvek után, amelyek közül már csak a keleti csodás mesék varázsa maradt bennem meg emlékként, az ezeregy éjszaka meséi olvasásával, az első regény amit elolvastam Móricz Árvácskája , amire egy karácsonyon a fa alatt leltem. Rongyosra olvastam és foltosra bőgtem. Követték a Cooper könyvek indiánjai, a Vadölő, a Nyomkereső, Az Utolsó Mohikán, és a Bőrharisnya. Jött a Tamás bátya kunyhója, szorosan követte Defoe Robinson Crouse-ja, amit ki tudja hányszor olvastam el. Nem volt még tv, csak a rádió, ott pedig többnyire a Luxemburgi zeneadót hallgattuk mi fiatalok, ha sikerült befogni.

Azután jöttek a nagy regények, a felnőttesek. Volt nap amikor Nanaként ébredtem, vagy Flaubert Bovarynéjaként és minden zugban Moupassant novellákat olvastam.

Margaret Mitchel Elfújta a Szél regénye cafatokban volt, úgy kaptam, és minden lapra kincsként vigyáztam, a két kötetes regény miatt hetekig Scarlett Oharának álmodtam magam.

Kenneth Roberts Északnyugati Átjárójának hősébe, Rogers őrnaggyal, plátói szerelembe estem.

Abban a szegény, bezárt világban a képzelet charter járatával jártam be a világot. Werne Gyula regényei segítségével, amelyből a Két Év Vakáció volt a legnagyobb utazásom. A földrajz lett a kedvenc tantárgyam, imádtam a térképeket, igaz csak a könyvtárban jutottam hozzájuk. Majd egy évig csak útleírásokat olvastam, és a kedvenceim váltak azok a csodálatos emberek, a felfedezők. A világ minden részét így ismertem meg. Az egyszerű emberek tiszteletére Dersu Uzala tanított meg.

Átrágtam magam Galsworthy Forsyte Saga-ja kétezer oldalán, de először meg kellett tanulnom a családfát, hát az kemény dió volt, és a regény is.

Azután jöttek az amerikai írók, dán írók, a dél-amerikaiak, és természetesen a magyar írók is, ekkor már könyvtárakba jártam, volt, hogy ott is tanultam délutánonként.
Imádtam az új könyvek illatát, folyton megszagolgattam őket. Középiskolában egyszer megbuktam kémiából, mert a pad alatt olvastam és Simonné a kémiatanárnő nem szívlelt ezután, nem csoda, hiszen én egy kémia antitalentum voltam, csak úgy bírtam felelni, ha kívülről bemagoltam a leckét, ám fogalmam sem volt miről beszélek.

Álmodozó, boldog, kíváncsi, optimista és naiv lánnyá serdültem, lelkem tele várakozással az előttem álló jövőtől. Hittem az emberi jóságban, az igazságban, és azt reméltem, hogy a gazember mindig meglakol. Akkor még nem tudtam, hogy a jóság is elnyerheti méltó büntetését. Az élet, a nagybetűs élet, a valóságban sokkal keményebb lett, mint ahogy megálmodtam.
De hiszem, hogy nem a könyvek csaltak meg, könyvek szélesre tárták számomra a világ kapuját, és én bejutottam a varázslatok birodalmába. Ezt adták nekem a könyvek.