HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1837

Írás összesen: 46825

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dpanka
2018-08-07 16:08:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: alienFeltöltés dátuma: 2011-01-07

Diána - 28

" ... A magányos harcos pihenni tér, és alva vágyik. A magányos harcos harcra kél, s közben reménykedik..."
Heggra Margarita
I. sz. 5028


Alannis Konstantint kereste, ahogy az utóbbi napokban mindig. Csakhogy Diána segítsége nélkül. Nem akarta, hogy úgy tűnjék a keresett személy szempontjából, hogy rámenősen kajtatják. Helyette csak a kabinja környékén érdeklődött iránta, de ő valahogy sohasem tartózkodott ott.
Így volt ez az egyik éjjel is. Mivelhogy napközben már nem egyszer próbálkozott, most a nappal helyett a késői órákra tartogatta látogatását Konstantinhoz. Diána régóta szabályosan működött - már ha lehet olyan szót mondani közben, hogy szabályosan... - az éjszakai fényeket felkapcsolta, az éjszakai üzemmódot is jól viselte a hajó.
Csakhogy Alannis még így sem lelt Konstantinra. Nagy sebtében Diánához fordult végső kétségbeesésében.
- Konstantin már két napja szinte csak a hídon tartózkodik...
- Köszönöm - szólt Alannis, majd néhány gyorsabb mozdulattal megváltoztatta menetének irányát és a már említett helység felé indult.
Amikor belépett, tömény cigifüst csapta meg. Először azt sem tudta, pontosan hova is került, mégis valahogy kibontakozott Konstantin alakja előtte. Közelebb lépve hozzá, megpillantott egy tálat, ami szinte tele volt csikkekkel.
- Oh... - köszöntötte meglepetten Konstantin - Szia!
Alannis hol ide, hol oda vetette tekintetét, majd a kijelző két részre osztott képére nézett. Közben ő is köszönt.
- "Szia!" - ismételte Konstantin gesztusát, majd még kisebb távolságról folytatta felé fordulva. A háttérben Diána képe volt teljes egészében látható, mellette valamiféle iromány, ami elsőre kacifántosnak és bonyolultnak tűnt. - Látom, nagy munka közepette vagy.
- Úgy van. Mi újság?
- Nem találtalak... - Konstantin közbe vágott.
- Itt voltam, de mindegy. Estefelé majd benézek megfürödni, meg ilyenek a kis zugomba, de mostanában nem látom túl sokat.
- Az biztos - mondta szaggatottan Alannis. - Ahogy elnézem, a raktárba volt időd elmenni.
- Közel van. Alig két perc...
Diána fordult Alannishoz egy apróbb kéréssel.
- Alannis, megkérnéd a mi kis kegyencünket, hogy legalább a hídon ne cigarettázzon?
- Persze... De miért pont én?
- Köszönöm. Egyébként azért, mert a felszólításomra nem tesz semmit.
- Konstantin, szokj le!
- Persze, persze...
- Komolyan! Két hete dolgozol ezen a nem is tudom, micsodán...
- Okirat. Úgy hívják - pótolta Konstantin Alannis szavait.
- Miféle okirat? Mármint Tomphyn említette, hogy valami szövetségi egyezményen dolgozol, de hogy...
- Ez nem egyezmény - húzta ki magát Konstantin - Ez szövetségi alapítólevél és normagyűjtemény.
- Hmm... igen. És hogy állsz vele?
- Körülbelül kétszáz oldal... egyelőre. De még mindig nem tisztázott egy csomó része. A kereskedelem, meg ilyenekre még ki sem tértünk.
- Mennyi? Kétszáz oldal? Hivatali formátumban? - elakadt Alannis szava.
- Tudom, tudom... rengeteg és terjengős, de muszáj a pontosság.
- Diána, milyen? Mint tisztet kérdezlek most - szólt Alannis, majd egy mosolyt kapott válaszul az első pillanatban.
- Eddig kifogásolhatatlan. Természetesen nem meglepő, hiszen én fogalmaztam meg...
- Köhöm - jelzett Konstantin, majd Diána is igazított mondanivalóján.
- ... köztes nyelven.
- Egyébként még mennyi időnk van?
- A javítások abbamaradtak - jegyezte meg Alannis.
Konstantin természetesen meglepődött ezen. Úgy tudta, hogy legalább néhány napjuk van még.
- Hogyhogy?
- Egyszerű. Elfogyott az anyag. Nincsenek alkatrészek.
- Na mindegy. Az alapítólevélre még legalább egy hét kellene... Mármint hogy felületesen megfogalmazzuk - kacsintott Diána felé, majd folytatta - Persze ez csak egy váz. Még ki kell teljesen tölteni, ami legalább egy hónapnyi munka, ha egyedül csinálom.
- Milyen részekkel vagy kész? - érdeklődött Alannis.
- Hát... az általános játékszabályokat lefektettük, aztán jött a közigazgatás, a tiszti-rangi rendszer, meg ilyesmik. A hadászati kitételek pontosabb megfogalmazásra várnak, a kiosztás és a kölcsönös bizalmi kérdésekkel kapcsolatos részek is készen vannak. Most jön majd valamikor a kereskedelem, meg ilyenek. Aztán a vészzáradék, melyben a specifikus esetekre térünk ki...
- Jól hangzik.
- ...de...? - érezte Konstantin, hogy most megjelenik a kérdéses téma, amivel kapcsolatban felkeresték.
- A szociális életed miatt aggódom.
- Hogy mim miatt? Nincs annak semmi baja...
- Kivel beszéltél az utóbbi négy napban?
- Beszélgettem én... sokat is. Itt van például Diána!
- Tudod, hogy nem úgy értettem...
- Senkivel, de majd miután jól kialszom magam, lehet... nem tudok én már semmit sem - csapott fel Konstantin. - Lesz, ami lesz. - jelentette ki végül.
- Jól van, úgy legyen, de ha gondolod...
- Tudom, tudom... meghallgatsz.
Csönd következett.
- Csak ennyi az egész?
- Igen. De ha nem jössz... - emelte fel hangsúlyát Alannis.
- ... akkor megtalálsz? Nyugi, meglesz, majd benézek... valamikor - tette hozzá végül.
Hirtelen eltűnt minden a kijelzőről. Diána is feszültebben kezdett beszélni - mintha csak egy kapcsolóval aktiválták volna az aggódó énét -, miközben a vészvilágítás is bekapcsolt.
- Azonosítatlan hajók közelednek, több vektorból. Szándékuk ismeretlen!
- Remek... - csattant ki Konstantin - Remélem, az eddigi munkát azért mentetted... hát persze, kicsit fejlettebb vagy, mint a Winfos...
Csakhamar Tomphyn is megjelent a kettejük (hármójuk) társaságában. Ő is meglepődve tapasztalta az "új illatokat", azonban korántsem volt olyan derűlátó, mint egyesek.
- Mi történt? - kérdezte, majd körbenézett - Mi folyik itt?
- Nem tudom - húzta fel a vállát Konstantin, végül hozzáfűzte - Jön néhány hajó...
- Na ne mondd! - ezzel odapattant az egyik konzolhoz, hogy közelebbi képet kaphassanak a helyzetről.
- Kitalálom, mielőtt bármit is mondasz... az oliha világról jöttek, igaz? - Konstantin mindvégig nyugodt volt és aggodalmaktól mentes.
- A kis barátaid most küldtek tíz hajót ellenünk... - nézett fel vészjósló tekintettel Tomphyn.
Diána vágott léket a harcias hangulat közepette.
- Az érzékelők szerint kereskedelmi-szállítóhajók. Fegyvertelenek. Dokkolásra készülnek.
- Dokkolásra? Csak hangárjaink vannak és a darazsak kilövőállásai...
- Náluk a dokkolás a módi - jegyezte meg kicsit viccesen Konstantin. Szemernyit sem sikerült oldania a feszültségből.
- Engedélyt kérnek, hogy bejöhessenek.
- Mit, miért? - nem értett semmit sem Tomphyn. - Miből maradtam ki az utóbbi néhány percben?
Újra Diána jelent meg.
- Kapcsolom Korlákot.
A képernyőről eltűntek a szimulált jelzések és az apróbb hajók képei, helyettük a nemrég látott ismerős jelenet zajlódott le.
- Küldünk egy kis erősítést. Úgy tudjuk, hogy elfogyott az alkatrészeitek nagy része.
- Hogy? Micsoda? De hát... - még mindig nem volt képben Tomphyn.
- Ezeket más világokon keresztül vettük. Földiek, jók lesznek. Tekintsétek ajándéknak! - ezzel elszürkült a képernyő, majd újra üzembe került, immár Diána megnyugtató látványa fogadta a hídon tartózkodókat.
- Úgy tűnik, automatizált hajók, távirányítással működnek.
- Jóindulat Tomphyn, jóindulat és bizalom... - motyogta Konstantin, mire érdekfeszítő tekintettel nézett rá mindkettejük.
Nagy volt a nyomás a kapitányon. Engedje-e meg, hogy bejöjjön több tucat hajó Diánára megkockáztatva az orvtámadás lehetőségét, vagy bízzon-e az ismeretlenben? Nem tudta pontosan miért, de valahogy kezdett optimista lenni egy kicsit Konstantin miatt, egy kicsit az idegenekkel való kapcsolatteremtés eddigi sikerei miatt is egyaránt.
Szép lassan elhagyta a száját az "engedélyezem" szócska.
- Hangárkapuk nyitása folyamatban... - majd hosszú, néma szünet következett, végül egy újabb mondat - Hogy az olihák módszereivel éljek: dokkolás sikeres - bár egyáltalán nem mondható dokkolásnak.
- De, mondható... - kifogásolta Konstantin - Gyakorlatban szerintem, használhatjuk rá ezt a szót. Legalábbis ahogy én értem... na mindegy, szóval jó - majd Tomphyn felé nézett. - Szezám tárulj! - ennyit mondott csak.
- Most egy dicséretre vágysz? - kérdezte a kapitány.
Alannis is közelebb lépett hozzájuk egy gondolatnyi időre.
- Szép munka! - Így megfelel?
- Tökéletes... - ezzel végignézte, ahogy elhagyják a hidat ketten, majd Diána felé nézett Konstantin - Hol is tartottunk?
- Ott, hogy elviszed innen ezt a sok szemetet és pihensz!
- Köszi, hogy így aggódsz értem Dia.
- A nevem Diána.
- Jól van... - Konstantin maga sem értette az utóbbi szavainak használatának okát.
- Ha azt hiszed, hogy miattad kértem, felfoghatod így is. Másrészről viszont nekem sem ártana néhány perc, amíg egy tiszta hidat visszakapok. Te meg... egyszerűen fürödj le, és aludj! Továbbá eltiltalak a dohányáruk kihozatalától a raktárakból.
- Ugyan már, hogy tiltod meg?
- Például nem engedlek be!
- Hivatalosan közlegény vagyok...
- Hivatalosan civil vagy! - nézett vissza szúrósan Diána.
- Jól van, jól van... máris megyek - ezzel megmarkolta a kisebb tálacskát, amiben az odatermelt szemetét tárolta - Látod!? Ezt is viszem.
A kijárattól még visszafordult egy másodpercre és így szólt:
- Ja, egyébként szellőztess egy kicsit! - javasolta cinikus stílussal Konstantin.
Elindult a folyosókon és csak ekkor kezdte érezni a fáradtságot. A háttérben Tomphyn hangját vélte hallani, bár ezek az effektusok már csak foszlányokként rögzültek memóriájában. Az értelmére még emlékezett... A kirakodással kapcsolatban szólt néhány szót a legénységhez, azon belül a munkásokhoz...

A javítások folytak tovább. Immár lassan három hete zajlottak, mégis pár napja abbamaradtak. Most azonban teljes erővel, valósággal 200%-osan folytatódott a hajón.
Konstantin pihent. Rég nem látott kabinja oltalmában próbált szunyókálni, viszont nagyon sikertelen volt az alvásra tett próbálkozása. Egyszerűen csak hánykolódott, mindezek tetejében a szinte mindig hallott hang, az apróbb csipogás, ami végül kopácsolásba vezetett át, már nagyon idegesítette. Rajta kívül senki sem hallotta a hajón. Már szinte mindenkit végigkérdezett, nemleges választ kapott mindenhonnan.
Hirtelen ötlete támadt.
Feltápászkodott, majd a helységben levő egyetlen kijelzőhöz lépett közelebb. Álmos is volt, nyűgös is, egyszerűen nem tudott magával mit kezdeni, így úgy döntött, hogy addig, míg így áll a helyzet, a legénységet ismeri meg jobban inkább, mintsem mással töltse el az időt.
- Diána, hogy áll a hajó? - vezette fel a témát, amit valahogy vegyült kényszeredettséggel emlegetett.
- Legalább egy hónapig itt állunk még. Több szint...
Félbeszakította a megjelent animációt a képernyőn Konstantin.
- Rendben, csak ennyit akartam - elfordult ezzel, majd újra visszapillantott a szinte mindig türelmes arcra, ami bizonyára másodperceken belül elillant volna, ha nem folytatja. - Egyébként a legénységgel mi a helyzet?
- Hogy érted?
- A legénységgel? Kit is ismerek közülük? - elgondolkodott - Clar, Clare, Tomphyn, Alannis, Berk, Xar... a többiekkel mi van?
- Nem értem pontosan, mire gondolsz?
- A többieket hogy hívják, mit csinálnak, meg hasonlók? Itt van például az a Spence nevezetű...
- Spence éppen a raktáraknál van szolgálatban - jelentette ki Diána.
- Igen, igen. Spence honnan származik?
Diána felhúzta egyik virtuális szemöldökét.
- A Föld 2-ről. Mint ahogy a legtöbben is. Csupán néhányan álltak szolgálatba a Földről.
- Aha... és a többiekkel mi a helyzet? - érdeklődött tovább Konstantin.
Diána kicsit haragos tekintetet vetett felé.
- Kérdezd meg tőlük magad! Sokkal célravezetőbb lenne, ha így tennél.
- Jól van, jól van... - majd hozzáfűzte: - ...bádogdoboz.
- Ezt meg sem hallottam! - majd eltűnt a képernyőről beszélgetőtársa.
Egyedül maradt a szobában annak ellenére, hogy eddig is egyes egyedül volt. Nem volt más választása, mintsem tudatlanul ténferegjen még hosszú-hosszú ideig Diána folyosóin, sőt inkább Alannishoz vette az irányt, hiszen ő mégiscsak valahogy kommunikatívabb szokott lenni, mint a jelenlegi, néha türelmes, néha türelmetlen - szeszélyes - Diána.
Alannis nem volt egyedül a személyzeti "kápolnaként" elismert teremben. Éppen egy ismerős arcú alakkal beszélgetett. Szép türelmesen kilépett a helységből az ajtón át és az egyik tartóelemnek támaszkodva várta kint a folyosón Konstantin, hogy sorra kerüljön, jobban mondva, hogy ne gyalogoljon bele mások beszélgetésébe. Alig öt perc múltán ki is lépett az a bizonyos alany, akivel addig Alannis múlatta az idejét. Most már nyugodt szívvel hatolhatott be a "szentségbe"...
- Üdvözöllek! - tárta szét karját Alannis Konstantin láttán.
- Felesleges. Ugyanis egy hajón vagyunk összezárva, szóval gyakorlatilag folyamatosan együtt vagyunk.
- Az nem számít. Mi újság? - kérdezte optimistán.
- "Mi újság?" - hökkent meg Konstantin - Biztos, hogy így akartad mondani?
- Körülbelül kiismertelek, és úgy gondoltam, így jobban passzol a beszélgetés a stílusodhoz.
- A stílusomhoz!? - horkant fel egyre erőteljesebben Konstantin, majd hirtelen lenyugodott - Hagyjuk! - ezzel legyintett és közelebb lépett.
- Mi járatban? - miután Alannis észbe kapott, hogy valójában elég vezeklő kérdést tett fel, kicsit korrigálta magát - Mármint nem mintha zavarnál, vagy hasonló...
- Nyugi, nyugi, értem. A helyzet úgy áll, hogy...
- Mindig érdekes dolgon töröd a fejed, amikor így kezded - jegyezte meg Alannis.
- A legénységről nem mesélnél egy kicsit?
- A legénységről?
- Igen, igen... a többiekről. Tudod, alig ismerem néhányukat, meg itt van a nyakunkon ez a... - ekkor elakadt. Nem tudta, hogyan is fogadja majd a szemben álló azt, amiről a kapitányt próbálta már meggyőzni.
- ... a szövetség? - fejezte be Alannis.
- Például - nem akarta kijátszani a lapjait Konstantin. - Arra gondoltam, hogy hogyan lehetne csapat egy csapat, hogyha nem ismerjük még egymást sem? Érti?
- Tegezz - ahogy a te szavaiddal éljek!
- Bocsi, csak furcsa... szóval, kezdjük mondjuk Spenceszel!
- Mit is mondhatnék róla? Hmm... - elgondolkodott Alannis, majd néhány másodperccel később kibökte azt, amit addig fontolgatott - Lobbanékony jellem, de felesleges vigyázni erre a tulajdonságára, mert mellette megfontolt is, legalábbis mondhatni. Megbízható még a legszembetűnőbb tulajdonsága ellenére is. Meggondolja, hogy mit tesz, és mit tehetne.
- Értem, értem, de ezzel nem ismertem meg. Hogy került ide, miért maradt...
- Miért maradt? - felkapta a fejét Alannis. - Ez olyan, amit nem mondhatok el, sem neked, sem másnak. Csakis rá tartozik.
- Tudod, van egy teóriám.
- Éspedig?
- Aki itt maradt, mindenkinek van oka. Clar, Clare, te, Tomphyn. Bár nem értem, hogy Clar&Clare miért maradt pontosan. Ha elmentek volna is lehetett volna köztük valami... na mindegy.
- Lehetett volna, de most van is - hangsúlyozta Alannis a tényt, miszerint megtörtént az, ami közel egy-két évig nem.
- Értem én, mégis nem biztonságosabb odahaza kavarni, mint itt, üldözöttekként?
- A szerelem felszabadít. Nem hallottad ezt még? - kérdezte Alannis.
- Könyörgöm, ez egy hadihajó! Itt maximum egy gránát szabadíthat fel.
-... Igen, hallottam róla - mosolyodott el a "lelkész".
- Akkor is, ezen a hajón katonák szolgálnak. Azok között pedig... mit ne mondjak, nincs helye szerelemnek. Megvakít, hallotta már? - élcelődött Konstantin.
- Ezen a hajón nem katonák szolgálnak. Többé már nem. Diána ugyan vonakodik ezt elfogadni, de inkább önkéntes alapú a szolgálat, mintsem hadköteles.
- A Földön hadkötelesség van? Sorozás?
- Hivatalosan nem. De úgy nevelik az embert, hogy nem esik nehezére beállni a seregbe.
- Ez furcsa. Mikor én voltam fiatal... - ekkor megakadt. Nem akart semmit sem elárulni magáról, sem azt, mi volt régen, sem hogy éppen mit gondol valójában.
- Igen... - biztatta a folytatásra Alannis.
- Szóval az úgy volt...
Alannis látta, hogy amit Konstantin fiatalkorából kaphat csupán néhány sötét folt, elszigetelve epizódokként.
- Hogy is mondjam... Elég bizonytalan volt a helyzetem. Semmi sem volt biztos - láthatóan küszködött a szavakkal, hogy a lehető legkevesebbet mondja el, a kívánt cél érdekében.
Ehhez viszont nagyon jól értett Konstantin. Valójában két dologhoz értett. A cifra beszédhez és a félrebeszéléshez. Maga is csodálkozott, hogyhogy nem politikusnak ment.
- Nem tudtam, hogy pontosan mit hoz a jövő, sőt néha még azt sem, hogy másnap mi következik. Aztán jött egy fordulat, csakhogy ez is bizonytalanságot hozott.
Nálunk nem volt sorkötelesség, de még csak propaganda sem. Azonban mindig is ez volt a minden helyzetben készen álló tervem, a sorsfordító segítő kéz, ami talán életet kínált számomra. Most lehet mondani bármit, hogy a család az ember mögött áll, meg ilyen hablatyokat, de valahogy nem a családom miatt nem húztam el a csíkot az életükből.
Akármilyen röhejesen hangzik is, a saját életem miatt nem húztam el a csíkot az életemből. Tudod, a barátok, a kapcsolatok... mind-mind olyan tényezők voltak, amik visszatartottak. Aztán a jó a rosszban, hogy az én kis C tervem elkerülése végett mindig jelölgettem magamnak "feladatokat", amikért érdemes volt maradni. Egytől egyig szerelem volt. És mire mentem velük? Semmire.
- Itt maradtál.
- Hol? - vetette oda Konstantin, csak úgy, emlékeztetőül.
Csend támadt.
- Erős vagy - szólalt meg Alannis.
- Persze... mondja ezt annak, akinek egyetlen normális, emberi kapcsolata sem volt valójában. Akinek gondot okoz a beszéd ahhoz, akit szeret... Ez pedig egy ördögi kör. Vagy közel engedem magamhoz az embereket és szarnak néznek, vagy távol és hülyének. Ez a lényeg, nem más. A múltban, vagy a jelenben - tök mindegy. Egyre megy.
A szimpla kajáért úgy kell esedeznem és pitiznem a raktárnál, mint egy pincsikutyának. A meghallgatás már semmit sem ér. A tettek még kevesebbet. Történhet itt bármi, megválthatom a világot, vagy megdögölhetek, az élet akkor is élet marad, ha jó, ha rossz. Ezen már régen túlléptem...
- Valamiért úgy sejtem, hogy nem csak a legénység miatt jöttél ide.
- Ezt meg miből gondolod!?
- Egy szókapcsolat miatt elmondtál nekem egy történetet. Nem tudom, hogy igaz-e...
- Igen, igen. Messziről jött embernek azt mondanak, amit akarnak - ismerem, ahogy sok szart egy rakáson, mégsem érek velük semmit sem. A tudás nem hatalom, csupán eszköz, amit ha az ember kihasznál, akkor vagy szívtelenné válik, vagy eltűnik. Itt van ez a másik szar is. Ez a szövetség.
Hihetetlen, hogy nekem kell ezzel baszakodnom! - ekkor már teljesen eleresztette magát Konstantin - Most az én érdekem, hogy ne kelljen napról napra, hétről hétre, percről percre küszködnünk? Már úgyis halott vagyok hivatalosan, szóval az életemnek így vagy úgy, lőttek. Nekem tök mindegy. Essen szét darabokra Diána, engem már az is hidegen hagy.
Az egyetlen valóság számomra, hogy egyedül voltam, vagyok és maradok is. Ezen nem lehet változtatni. Lehetne cifrázni a dolgokat, hogy de jó lenne, ha... meg de jó lenne, ha ez történne... De nem! A kőkemény valóság, hogy mindig van egy B és egy C terv, ami valamilyen veszteséget takar.
- Hogy érted? - Alannis már alig értett valamit Konstantin mondókájából.
- Ne tetesd a hülyét! Mit gondolsz, miért tanultam meg vezetni? Minden egyes részlet egy-egy eszköz a vég felé. A vég pedig csak abban határozódik meg, miként is használjuk ezeket a részeket.
Nem vagyok hülye én sem. Nem bíztok bennem. Talán ha sikerült volna valamilyen értelmezhető eredményt kicsikarnotok belőlem a teszteknél... Ám nem. Vajon miért? Mert értelmezhetetlen vagyok. 23 éve egyedül, és még mindig. Nem vagyok egy József Attila, de nem is leszek öngyilkos. Bár ki tudja, addig mi lesz...
Még egy hónapig itt rostokolunk. Semmit sem csinálunk. És ha az ember gondolkodni kezd, akkor vége van. Eszembe jut mindaz, amiért nem használtam azt a bizonyos C tervet akkor. Most viszont semmi akadálya sem lenne lenyúlni egy darazsat és elmenni valahová, bárhová! Ezen változtatnom kell. Kell valamiféle kötődés. Legalább néhány ember, aki csak kinézne a temetésemre - ha lesz egyáltalán ilyen.
Egy barát, egy nő, aki miatt érdemes minden reggel felébredni, akit még ha csak látásból is ismerhetek közelebbről, ha csak egy szóra is találkozunk minden nap... Talán túl sok? Bár látom már, hogy veled is bakot lőttem. Tőled aztán nem tudok meg érdemlegeset másokról. Igaza volt Diánának. A legjobb, ha magam kérdem meg őket mindenről.
Sőt... ha belegondolok, Diána emberibb ezen a hajón, mint sokan. Egyesek azt sem tudják, hogyan is hívnak, de már pletykálkodnak. Nem érdekel, sosem érdekelt. Csakhogy ezzel nem rólam állítanak ki szegénységi bizonyítványt. Ha jól sejtem, kicsit eltelt az idő... Megyek a raktárba enni valamit. Talán félóra múltán meg is kapom azt, amit szeretnék, bár lassan egy napja nem ettem semmit.
Alannis csak nézett. Nem szólt egy szót sem. Helyette tovább hallgatta Konstantint, aki folytatta.
- Világgyűlölet?! Jövök! Nem szép? Az egész elcseszett hajó Clarnek köszönheti a felszabadulását. Nem nekem... Clarnek. Az egész szájba baszott szövetség másnak köszönheti az utánpótlást. Nem a kezdeti szövetségnek, nem nekem, hanem a véletlennek. Az oliha nép barátságát sem nekem köszönhetik. Hanem a sorsnak. Hogy Diánát visszafoglalta a legénység - figyelt arra, hogy magát ne sorolja közéjük - ismételten a mindenhatónak köszönhetjük. Szép kis felfogás. Nem szokásom felhánytorgatni semmit... de azért mégiscsak elgondolkodtató, nem? De jó is Istennek lenni... - ezzel elviharzott Konstantin, meg sem várva Alannis válaszát, lesütött tekintetének felhúzott pillantását.
Alannis azonban utána sietett.
- Várj egy pillanatra! - kiáltott felé, de már két folyosóval arrébb járt. Egyszerűen a büszkesége hajtotta, míg Alannist a szánalma. Ezen nem lehetett mit javítani.
Helyette Tomphynt próbálta megkeresni. A kapitány éppen a hídon volt. Nem tartott túl sokáig, míg odaért hozzá.
- Alannis - köszöntötte Tomphyn, majd próbálta elhajtani - bocsánat, de sajnos most rengeteg a dolgom. Az alkatrészekkel néhol gondok vannak, de nagy részüket már majdnem beazonosítottuk...
- Sokkal nagyobb baj van, mintsem gondolnád! - figyelmeztette Alannis.
- Hogy? Mi történt?
- Ha nem változtatunk valamin, elveszítünk egy legénységi tagot.
- Úristen, kit?
- Konstantint.
- Ja... - látszott Tomphynon, hogy megkönnyebbült. Egyből kiszúrta ezt Alannis is.
- Ne hidd azt, hogy ő nem tagja a legénységnek.
- Tudom, hogy az. Közlegény, bár sem esküt, sem vizsgát nem tett. Mi van vele már megint?
- Változást akar.
- Ezt ő mondta? - közben Tomphyn a konzolokhoz lépett, hogy leellenőrizhessen néhány frissen megszerelt rendszert.
- Túl büszke ahhoz, hogy mondja, de tudod... valójában igaza van.
- Egy civil, könyörgöm. Akinek szerencséje volt és kész.
- Szerencséje volt, nekünk pedig szerencsénk, hogy ő egy puszta civil, akinek szerencséje volt.
- Majd beletanul a dolgokba - ezzel el akarta intézni Tomphyn, csakhogy Alannis nem tágított.
- Véleményem szerint ő az egyetlen a hajón, akinek egy cseppet sem szabadna megváltoznia - ezzel eldöntötte a vitát Alannis. Tomphyn meredten bámult maga elé.
Nem tudta hova tenni, hogy az egyik legmegbízhatóbb "embere" ezt mondta a jött-mentről.
- Hogyha ülünk itt, és nem teszünk semmit, nem történhet semmi jó. Gondolkozz el azon, mit teszünk, ha kész lesz Diána! Elmegyünk máshová? Hova? Mit teszünk? Az, hogy eddig itt maradhattunk, az csakis a szövetségen múlott eddig, ami még meg sem alakult.
- A szövetség esztelenség.
- Egy katonai és kereskedelmi szövetség, amit egy dezertáló hadihajón egy puszta civil sürgönyöz és próbál megteremteni... szépen állunk. Elég komikus a helyzet és sajnos harag, s tovább pártállás nélkül mondom; esztelenség, amit mi teszünk.
- Látod, Alannis? Ezért nem kapnak rangot a papok.
Ez a megjegyzés teljesen sértő volt. A katonai arrogancia immáron akaratlanul is dúlt Tomphynban. Olyannyira, hogy Alannis érthető okokból otthagyta. Nem volt több energiája vitázni a nyilvánvalóról.

Harmadik rész - A Szövetség nyomán, Első könyv - Különbségek, III. - Barátok?

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) Az ebéd című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Menekülés, IV című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Etelvaria bejegyzést írt a(z) Nehéz idők - Érzelmek képekben című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Etelvaria alkotást töltött fel A motorosbanda címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) temető című alkotáshoz

Daniel bejegyzést írt a(z) Hangya doktor című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Még álmodom ébren... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) A május megfogant című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) A nyár illata című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Balatoni kikötő című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)