HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1849

Írás összesen: 47332

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

dodesz
2018-12-19 11:45:24

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2011-01-12

Undorító féreg

Zsolt az ajtófélfára felakasztott kis borotválkozó tükör előtt áll a konyhában. A kiserkenő erős, egyre fehéredő borostával már megküzdött annyira, amennyire a kukából kihalászott, eldobható borotvától, és a kisdarab mosószappantól tellett, de kényszeresen szemléli tovább az arcát. Az életlen pengével rövidre nyiszatolt, ritkuló haját, amiben már több fehér szál van, mint fekete, egy félbetörött fésűvel átfésüli.
Az utóbbi időben nem tanulmányozta az arcát. Bár látta minden reggel a kis tükörben, de nem szentelt neki különösebb figyelmet. Most apróra megnézi, és elcsodálkozik a látványon. Eddig még mindig belelátta a fiatalkori arcvonásait, a jóképűségét. Az egyenes szájat, a nagy, barna, nevetős szemet a hosszú szempillákkal, amit még a lányok is megirigyeltek tőle hajdanában, a szépen ívelt orrot. Ahogyan nézi, mintha hályog hullna le a szeméről, meglátja arca megereszkedett kontúrját, a mélyen ülő, szinte szempilla nélküli pici szemeket a húsos orral, a vékony, két végén legörbülő száját, a mély árkok és barázdák szabdalta furcsa térképet, amivé változott az idők folyamán. Szinte önkéntelenül bukik ki belőle a szó, ami már tegnap óta rágta, emésztette.
- Undorító féreg! - mondja, és látja, ahogy a megviselt, furcsa arc elvörösödik a tükörben.
Aztán azzal a hangsúllyal próbálja kimondani, ahogy hallotta.
- Undorítóóó féééreg! - kiabálja úgy, ahogyan tegnap dobták meg ezekkel a szavakkal az egyik óriási, fekete színű, sötétített ablakú, utcai luxus terepjáróból.
Éppen a boltból karikázott hazafelé, a régi, ütött-kopott kerékpárján, amelynek az első kereke fölé nagy, rozsdás kosarat szerelt. Nem törődött az úton feltorlódott, mellette sorakozó autósorral, csak ment előre, hogy a kegyetlenül tűző napról minél hamarabb elérjen a hűvösbe. Nem figyelte, hogy hányszor előzhette meg az út szélén kerékpározva az araszolgató kocsisorban azt a terepjárót, aminek aztán újra és újra ki kellett kerülnie őt, amikor megindult a sor. A légkondicionált, hűvös autóból mégis kiordított neki, a harsogó zenét túlkiabálva az a fiatal srác. Ezt ordította.
Útban volt neki! Már megint útban volt egy kis ócska, szemét, öltönyös, agyon fizetett, tolvaj, fiatal yuppie-nak! Ó, ismeri ő a fajtájukat! Neki nem kell bemutatni ezeket a kölköket, akiknek a papa vette a diplomát, valami fizetős iskolában, és külföldre küldte ki nyelvet tanulni. Aztán összehazudoztak mindent az önéletrajzukban arról, hogy mi mindent csináltak odakinn külföldön. Mindig pontosan azt, ami ahhoz a vezető pozícióhoz kellett, amit megpályáztak. Úgysem ellenőrizte senki.
Már a gengszterváltásnak nevezett rendszerváltáskor találkozott velük. Zsolt belsejében feltolult minden, akár egy vulkánban a láva, kitörés előtt.
Akkor régen, hinni sem akarta, hogy eladják a gyárat, ahol már pályakezdő kora óta dolgozott.
Fiatalon nem nagyon fűlt a foga a tanuláshoz, a gyárba még ipari tanulóként került. Szeretett ott lenni. A gyárnak nagy autóparkja volt, sok teherautóval, és neki, az öreg szakik szerint is, arany keze volt az autószereléshez. Mire végzett a szakmunkásban, már minden bonyolult javítást rábíztak. Mindenki őt hívta, ha nem boldogult valamelyik masinával. Pár év múlva aztán a gyárban rábeszélték a technikumra. Hej, de sokszor megbánta eleinte, hogy belekezdett, de a büszkesége nem hagyta, hogy kimaradjon az iskolából. Szenvedett, tanult, magolt, és egyszer csak azt vette észre, hogy már nem kínlódás a tanulás. Büszke volt rá, hogy végül jelesen érettségizett. Hamarosan műhelyfőnök lett. Aztán az irodán arra beszélték rá, hogy jelentkezzen a Műszaki Egyetemre.
Addigra már házas volt. A felségét Katit, a Balatonon ismerte meg, amikor kapott egy beutalót a szakszervezettől Siófokra. Ő is abban az üdülőben nyaralt. Irodista volt egy kereskedelmi vállalatnál. Nevetős, táncoslábú, cica simulékonyságú, szép szőke lány volt Kati. Neki majd kiugrott a szíve a helyéről, ha csak ránézett. Boldogan vette el feleségül. Büszke volt a kislányukra, aki elsőre született, aztán a két év múlva megszületett kisfiukra még büszkébb.
Szenvedélyesen dolgozott. A műhelynek mindig tipp-toppnak kellett lennie, a gépkocsiparkot mindig jó állapotban kellett tartani. Nem engedte félvállról venni a megelőző karbantartásokat sem. Ha meghibásodott valamelyik tehergépkocsi, képes volt kikeresni a műhelynaplóban, hogy ki nézte át a karbantartásnál, ha olyan hiba miatt hozták be, amit meg lehetett volna előzni. Akkor aztán felvette a szerelőruhát, és ott kellett állnia mellette a hanyag kollegának, és nézni, ahogyan ő megjavítja, majd átnézi az autót, hogy kifogástalan állapotban adják ki a műhelyből. Na, azt sem tette zsebre a felületesen dolgozó kolléga, amit közben odamondogatott neki. Volt is rend, és igyekezet a műhelyben. Tudta, hogy az emberei teszik őt kiváló vezetővé, és aszerint is válogatta meg őket.
Kati is képezte magát. Hol ilyen, hol olyan tanfolyamra járt. Már hozzátartozott a vállalatánál az iktató, a telefonközpont, a telex, a gondnokság. A gyerekek jól elvoltak a bölcsődében, az oviban. Tanulták a sok szép verset, éneket. Aztán később az iskolában is jól tanultak, hozták a jutalomkönyveket minden bizonyítványosztáskor.
Amikor megkapta a diplomáját az egyetemen, a főmérnök helyettese lett a gyárban. Eleinte fájt a szíve az autójavító műhely után, de aztán elkapta a gépszíj, az egész gyár műszaki működtetésének élménye.
Akkor költöztek el a kis, tanácsi, szoba-konyhás lakásból a szép, két szoba összkomfortos szövetkezeti lakásba a lakótelepre, és vettek egy Skodát, használtan. Úgy rendbe tette ő azt az autót, hogy jobb volt, mint egy új. Milyen büszkén ült be mellé Kati, meg a gyerekek az autóba. Mindig kitaláltak valamit, hogy hová kell elmenni, ő meg vitte őket boldogan. Szeretett is autót vezetni, meg had örüljenek!
A gyerekek középiskolások voltak, amikor bejött a rendszerváltás. Ő nem politizált soha, a gépeken kívül nem nagyon érdekelte más. Meg volt róla győződve, hogy a képzettsége, a munkaszeretete, a precizitása olyan érték, ami mindig kenyeret ad a kezébe. Aztán jött a hír, hogy eladják a gyárat valami külföldi cégnek. Kell a pénz az államnak, sok az államadósság, eladnak mindent a külföldieknek, hogy kifizethessék az adósságot. Az ő gyárukat is eladták.
Lezökken Zsolt a konyhaasztal mellé, a hokedlire, és összekulcsolja az ölében a kezét. Kinéz a maszatos konyhaablakon a napsütötte udvarra:
- Jöhetnének már! - türelmetlenkedik. Soha nem szeretett várakozni -
Összeszorítja a száját, majd nagyot fúj, amikor arra gondol, hogy a gyár eladás után, az új tulajdonos első dolga volt, az egész vezetőséget szélnek ereszteni. Jöttek helyettük a fiatal srácok, egyenesen az egyetemről, főiskoláról. Még életükben sem láttak gyárat belülről. Azt sem tudták, hogyan kell működtetni egy ekkora szervezetet. Azt mondta a tulajdonos képviselője - maga is jó negyvenes férfi - azért fiatalítanak, mert a fiatalok nincsenek megfertőzve a pártállam eszméivel. Na, az biztos, hogy semmivel nem voltak megfertőzve, a legkevésbé azzal a tudással, ami ahhoz kellett volna, hogy jól működjön a gyár. Ment a nagy kapkodás, mindent meg kellett változtatni azonnal. Nagy eredményeket akartak produkálni, gyorsan. Hatalmas, csak nagyjából felvázolt, kidolgozatlan elképzeléseket akartak aránytalanul rövid határidővel megvalósítani.
Ő, mint a főmérnök helyettese ott maradhatott a gyárnál. Kapott egy fiatal főmérnököt főnöknek, akinek nem is volt műszaki végzettsége, valami menedzserképzőbe járt. Bosszantotta is, hogy egy ilyen kis mulya senkiházi a főnöke, aki még levegőt sem mer venni nélküle, meg sajnálta is a szerencsétlent, hogy ilyen terhet raktak rá, amivel nem tud boldogulni. Hát segítette, ahogyan csak tudta. Elvégre a főnöke volt. Ő meg azt hitte, hogy azért fizeti a gyár, hogy a segítségére legyen. Nem is vette komolyan a farmernadrágos, pólós fiatal srácot, aki piros cérnát hordott a csuklóján, és csak akkor öltözött öltönybe, ha a külföldi tulajdonos képviselői jöttek a gyárba, vagy kirendelték valami meetingre, akármi is legyen az. Hmm, pedig jobb lett volna, ha tájékozódik róla annak idején, hogy mi is az a meeting, mi is az a prezentáció, amin ő dolgozott rengeteget, anélkül, hogy tudta volna azt, hogy mire kell a főnökének.
Aztán amikor kezdtek szaporodni a hozzá nem értésből fakadó veszélyes hibák a gyár működésében, akkor hirtelen mindent el kellett adni. Mindenről kimutatták, hogy nem gazdaságos, ha a gyár üzemelteti. Nem illik a profiljukba, az lett az új mondás. Majd a szíve hasadt meg, amikor elkótyavetyélték a szépen karbantartott tehergépkocsikat, bezárták a szerelőműhelyt, elküldték a gépkocsivezetőket, a szerelőket. Megbíztak egy külső céget méregdrágán, hogy az bonyolítsa nekik a szállításokat. Amikor híre ment ennek a kiszervezésnek, ő próbálta megakadályozni. Rengeteg időt töltött vele, amíg esténként és éjszakánként összeállított egy korrekt, számításokkal alátámasztott anyagot, hogy a gyárnak mennyi veszteséget okoz majd ez a megoldás. Amikor bevitte a főnökének, és meg akarta beszélni vele részletesen, a kis ostoba visszaadta neki az anyagot, anélkül, hogy belenézett volna. Azt mondta, hogy a tulajdonos már eldöntötte a dolgot, és úgy átnézett rajta, mint az ablaküvegen. Aztán a cseh gyártósorokat szerelték le, minden tiltakozása ellenére, és valami ócska olasz gépeket hoztak, amiket még helyrepofozni is kemény mulatság volt. Közben meg mindent építettek lefelé, mindenkit küldtek el. Csak egy dolog számított költségnek, a dolgozók bére. Ezen kellett spórolni mindenáron.
Akkor látott először közelről Range Rover terepjárót. Ez lett a főnöke szolgálati autója. Minden főnök kapott valami felső kategóriás vadonatúj külföldi autót, amilyet csak szeretett volna. Ez nem volt költség. Meg a rengeteg bérelt szolgáltatás sem, amit a saját leépített szervezeti egységeik helyett fizettek. Eszébe jutott a tíz éves Lada, ami a régi igazgató szolgálati autója volt. Nem mintha csak a diri használta volna. Használta azt mindenki, akinek szüksége volt rá...
Feláll a hokedliról, bemegy a szobába, az ágyra dobál néhány foszladozott ujjú pulóvert, egy pár vásott sarkú félcipőt, amit gondosan becsomagol egy régi újságba, néhány felemás zoknit, amik még nem voltak lyukasak.
- Csak tudnám, hogy mit vigyek? - tanácstalanul ingatja a fejét. Előkeres a kamrában egy színevesztett nejlon szatyrot, és beledobálja a holmikat. Aztán újra kinéz az udvarra:
- Jönnek már végre-valahára a rendőrök? Csak már lennék túl az egészen! - topog egy kicsit az ajtóban, aztán visszamegy a konyhába, és újra lezökken az asztal mellé.
Annak idején, először Kati veszítette el az állását. A gondokságot elküldték, egy létesítményüzemeltető cégnek adták ki a vállalati irodák takarítását, karbantartását. Az örökké vidám Katit, aki olyan gyorsan oldotta meg az üzemeltetési gondokat, mint egy varázsló, mindenki szerette a vállalatánál. Amikor átszervezésre való hivatkozással felmondtak neki, felokosította a munkaügyis kolleganő, hogy úgy jár a legjobban, ha a munkaviszonya megszűnése után rögtön elmegy táppénzre. Kati megfogadta a tanácsát, elment az orvoshoz, táppénzen volt egy évig a visszeres lábával. Az alatt angolul tanult, létesítményüzemeltető tanfolyamra járt, vissza akart kerülni a szakmájába. Amikor lejárt a táppénze munkanélkülire ment, azt remélte, hogy még ott is beiskolázzák nyelvtanfolyamra, meg felsőfokú szaktanfolyamra. Hát ebben nagyot csalódott, csak alapfokú számítástechnikai tanfolyamra akarták elküldeni. Hiába mondta, hogy ő annál már sokkal többet tud a számítógép használatról. Ezek a disznók - szidta őket minden nap - csak olyan tanfolyamra küldenek, akivel ők szerződtek, nem kell nagy fantázia, hogy kitalálja az ember, hogy mi a feltétele a szerződésnek! Nem sikerült bekerülnie egyik létesítményüzemeltető céghez sem, pedig a létező összeshez jelentkezett. Csak férfiak, csak fiatalok jöhettek szóba üzemeltetés vezetőként, Katit legfeljebb takarítani vették volna fel, ha számlát tud adni arról a kis pénzről is, amit a takarításért kapott volna.
Akkor történt, hogy neki is felmondtak a gyárban. Valami bérelt jogász adta oda a felmondását, a fiatal főnöke nem volt hajlandó sem szóba állni vele, sem elbúcsúzni tőle. Úgy ment ki a gyár kapuján, ahol minden szaktudásával, lelkesedésével és lendületével dolgozott több, mint húsz évig, mint egy kivert kutya. Még elköszönni sem volt kitől. A portán álldogáló, idegen, "SECURITY" egyenruhás férfi dobott csak utána egy "viszlát" -ot. Szörnyű érzés volt. Kegyetlen érzés volt.
Katival is akkor kezdődtek a bajok. A felesége azt akarta, hogy ha megszűnik a munkaviszonya, menjen el ő is táppénzre, a fájós derekával. Ő meg nem akarta ezt. Még mit nem! Nem kell neki csalni, talál ő munkát, kapkodni fognak utána! - vágta indulatosan a felesége szemébe. Munkanélküli járadékra sem akart menni. Neki nem kell alamizsna, tud ő dolgozni, meg aztán kapott egy nagy összeget is végkielégítésként. Azt gondolta, hogy amire az elfogy, neki már régen új helye lesz. A nagynak látszó összeget a család viharos gyorsasággal élte fel. A bank felemelte a lakáshitel törlesztést, és mindennek gyors ütemben csak ment felfelé az ára, ők meg képtelenek voltak elhelyezkedni. Negyven évesen már öregnek minősültek minden szakmájukba vágó álláshoz. Mindenhová fiatalokat kerestek, és minden hirdetésben első helyen állt a nyelvtudás, elsősorban az angol nyelvtudás, néha azért felbukkant a német, vagy a francia nyelv ismerete is, de ők nem beszélték egyiket sem. Elkezdett angolul tanulni, és beleírta a jelentkezéseibe, hogy tanulja az angol nyelvet. Ekkortól néha-néha behívták egy-egy céghez állásinterjúra, de nem találkozhatott soha azokkal a vezetőkkel, akikkel majd együtt kellett volna dolgoznia, akik megítélhették volna, hogy milyen szakmai tudással rendelkezik. A fiatal kislányokról, akik fogadták egy-egy cégnél, azt hitte, hogy titkárnők, vagy gyakornokok, aztán kiderült, hogy ők a mindenható HR menedzserek, akik eldöntik, hogy alkalmas-e a betöltendő feladatra. Katasztrofálisan sikerültek velük a beszélgetései. Ő a szakmai feladatokról, a fizetésről, a juttatásokról, a munkakörülményekről faggatta volna őket, amikről azok nem tudtak semmit, sőt sértésnek vették, hogy ilyesmiről nekik tudniuk kellene. Ők meg valami előre kitalált forgatókönyv szerint akarták vizsgáztatni a motivációiról, a terveiről, a kreativitásáról, a stressz tűréséről, a vezetési stílusáról, a problémamegoldó képességéről, az eredményességéről. Nem is tudott mit kezdeni olyan kérdésekkel, hogy "Meséljen egy olyan esetről, amikor nem a képességeinek megfelelően teljesített." Vagy azzal, hogy "Mi volt a véleménye a legutóbbi felettesének, az ön kezdeményezőkészségéről?" Csak hebegett, habogott, a pokolba kívánta ezeket a kislányokat a betanult, ostoba állásinterjú kérdéseikkel.
Teltek-múltak a hónapok, eltelt egy év is, és neki nem volt sem állása, sem jövedelme.
Egyre fogyatkozó reménnyel próbálkozott állást találni. Fejvadász cégekhez jelentkezett be, állásinterjúkon töltögette a teszteket, a volt egyetemi társainál szégyenkezve, fogcsikorgatva kilincselt állásért. Mindhiába, mérnökre senkinek sem volt szüksége, sorban zártak be a gyárak.
Amikor Katinak lejárt a munkanélkülije, ő feladta, hogy visszakerülhet a szakmájába. Elment dolgozni egy drogéria lánchoz eladónak. Kicsi pénzért, rengeteget dolgozott, de hamar belejött, elment egy kereskedő-üzletvezető tanfolyamra, és egy év múlva már boltvezető volt. Neki meg egy újabb év után sem volt munkája, és egyre nehezebben éltek. Kati biztatta, hogy tagadja le a mérnöki diplomáját, menjen el autószerelőnek, hiszen úgy szerette az eredeti szakmáját. Ő meg hogy kiabált vele, bolondnak nevezte Katit! Hogyan tagadhatná le a diplomáját, amiért annyit tanult éjszakákon át, munka mellett, éveken keresztül? A felesége szavai savként marták a lelkét. "Akkor süsd meg a diplomádat"- azt vágta a szemébe. Bezzeg amikor főmérnök helyettesként dolgozott, akkor jó volt a magasabb fizetése, azt szívesen elköltötte a felesége. Egyre jobban eltávolodtak egymástól, végül már nem is nagyon szóltak egymáshoz. Aztán Kati összemelegedett a területi vezetővel a cégénél. Lecserélte őt, mint egy kiszuperált gépet, ami már nem működik.
Feleszmél a gondolataiból, újra kinéz a konyhaablakon:
- Mi a fene tart ennyi ideig?! - mérgelődik. - Miért nem jönnek már végre? Lassan délre jár az idő, enni kéne valamit.
Kimegy a kamrába, megkeresi az utolsó vöröshagymát, a konyhában megpucolja, felaprítja, a zsírosbödön aljáról összekapart zsíron megdinszteli. A konyhaszekrényben még talált egy kis kölest, vizet hoz a kútról, többször átmossa, majd beleteszi a hagymás zsírba, felönti vízzel, és főni teszi. Visszaül az asztal mellé, Kati nevetős szemére, puha kezére gondol, és alig látható mosolyra húzódik az ajka.
Megértette a feleségét, akinek első volt a család, a gyerekek. Ő már nem hozott a családnak semmit, csak problémát jelentett, a makacsságával, a büszkeségével, az élhetetlenségével, amiért a boltban nem adtak semmit.
Átcsap rajta még most is a szomorúság hulláma. Úgy érzi, egy láthatatlan csörlő összeszorítja a mellkasát.
Amikor Kati odaállt elé, és elmondta, hogy elválik tőle, szinte megkönnyebbült. Összepakolta a holmiját, és ideköltözött a faluba. Akkor még élt az édesanyja, szeretettel fogadta őt, legalább nem volt magányos. Dolgoztak a kertben, megtermeltek majdnem mindent, tyúkokat tartottak, disznót hizlaltak. Az édesanyja nyugdíja mellé jól jött az a kis pénz is, amit azért kapott, hogy megreparálta a faluban a régi autókat, megjavította a bicikliket, motorokat. Még megvoltak a szerszámai régről, és elhozta magával, a feleségének úgysem kellett.
Volt még itt tíz jó éve, egészen addig, amíg divatba nem jött kiköltözni ide a városból, mert közel volt a frissen épült autópálya, hamar a városba lehetett jutni rajta. Sorra bontották le a régi falusi házakat, hatalmas villák épültek a helyükön, dupla garázzsal, medencével. Aztán a hatalmas házakba beköltözött egy-egy fiatal yuppie, némelyiknek volt felesége, vagy barátnője, még ritkábban gyereke... De luxusautója, az mindegyiknek volt. Elözönlötték a falut, kiszorítva a régi járgányokat, a bicikliket. Ezekhez az autókhoz már komoly szerviz kellett, számítógépes bemérésekkel, külföldről megrendelt alkatrészekkel, a szakértelem kevés volt önmagában a javításukhoz. Mindegy is volt, mert nem ismerték őt, és úgysem engedték volna hozzányúlni a drága cégautókhoz, amiket a vállalatuk javítatott a szakszervizben.
Amikor az édesanyja meghalt, megszűnt az a kis nyugdíj is amit kapott, és ráment minden spórolt pénzük a szerény temetésre.
Onnantól már alig tudott megélni valahogy. Aztán a küzdelem is megkezdődött a betelepülőkkel. A disznóért, a csirkékért agyon szekírozták a városból kiköltözött puccos szomszédjai. Büdösek, azt mondták, pedig folyton takarította az ólakat, a trágyát meg kihordta a határba, nem az udvaron gyűjtötte, mint régen. Mégis folyton feljelentgették a jegyzőnél. Rendes ember a jegyző, megmondta neki, hogy ugyan nem szabálytalan állatot tartani a faluban, de az európai uniós normáknak nem felel meg a disznóól, a tyúkól, amit még a nagyapja épített. Így aztán, ha nem számolja fel az állattartást, a bíróság megbüntetheti, ha a szomszédjai perre viszik a dolgot. Mindegy is volt, úgysem tudta rendesen etetni őket. Eladta az állatokat. Akkor meg az ólakért kezdték piszkálni, hogy bontsa le őket, mert rondák, és elcsúfítják a kilátást a cifra palotáik ablakából. Hát lebontotta őket. A faanyagot eltüzelte télen, a bontott téglát meg sikerült eladnia. De akkor már az is baj volt, ha kiment a kertbe. Leskelődik, azt állították. Pedig csak a kertet gondozta, hogy legyen egy kis krumpli, hagyma, paprika, ez-az. Mit tehet róla, hogy pucéran fürdenek a kerti medencében a barátnőikkel? Ha ők nem szégyellik magukat, ő mit szégyenkezzen? Mégis olyan arckifejezéssel nézik őt, mintha főállású perverz lenne.
Megfőtt a köles, félrehúzza hűlni.
Visszaül a hokedlire, görnyedten, lehorgasztott fejjel bámulja a térdén foszladozó nadrágját, ami még az édesapjáé volt valaha.
Amikor bejelentette az édesanyja halálát a nyugdíjfolyósítónál, kérte, hogy állapítsanak meg neki nyugdíjat. De csak egy bikkfanyelven írt határozatot kapott, amiből apránként tudta csak kibogarászni, hogy túl fiatal a nyugdíjhoz, nem töltötte még be a korhatárt, mert valamikor azt is felemelték. Az önkormányzathoz fordulhatott volna segélyért, de nem szokása neki koldulni. Így aztán a szemétszállítós napokon kukázott hajnalban, amikor még alszanak az úri népek. Termelt a kertben még ezt, azt. Néha elhívták egy kisebb munkára, kertásás, kaszálás, csepegő csap megjavítása, de már egyre kevesebben voltak a faluban, akiknek ilyesmire szükségük volt. Azért elvolt még eddig valahogyan... Egészen tegnapig...
Amikor kiordított neki az a szemét kis kölök az óriási utcai terepjárójából, egészen megvadult. Hazáig szidta az ócska, piszok, ótvar, kis krapekokat, akik azt hiszik, hogy minden csak nekik jár, még az út is csak az övék. Elvették a szakmáját, a büszkeségét, a munkáját, a családját, tönkretették az életét, és még ő az undorító féreg?!
Ez a kis gennyláda is, aki a szomszédja, kitúrná a kertjéből, a házából, az egész életből, ha tehetné. Mindenért feljelenti. A kerítésen átnyúló húszéves faóriás ágaiért, a füstért, ami a kéményéből felszáll - mert neki nincsen pénze a drága gázfűtésre -, a száraz falevelekért, amit átfúj a szél a kertjéből, a kutyájáért, mert ugat. Hát mit csináljon, ha egyszer kutya? Az a dolga, hogy ugasson. Oda kellett adnia Csöpit egy állatmenhelynek, mert nem győzött beszaladgálni miatta az önkormányzathoz. Ebbe még belegondolnia is fájdalmas volt.
Nyel egyet, és megdörzsöli a szemét a kézfejével.
Hirtelen kifeszíti a vállát. Majd ő megmutatja, hogy nem lehet eltaposni, mint egy férget!
Pont tegnap este volt a nyomulós-taposós szomszédjánál egy nagy buli. A garázsban volt a kerti diszkó, mert az aztán nem hangos, csak a kutyaugatás! Így az elmúlt éjjel kint parkolt a szomszéd az utcán, a fekete terepjárójával. Elfogta őt a méreg, ha csak meglátta. Ez is egy Range Rover, csak még újabb kiadás, még flancosabb. Azért hiába változnak az autók, van ami nem változik. A hajtáslánc, az alváz alatt, az lényegében ugyanaz minden autónál. Na ő tegnap éjjel kihasználta az alkalmat, és megpreparálta úgy, hogy amíg nem megy nyolcvan - száz fölé, addig kitartson. Aztán az autópályán agyő taknyos, vége van, mint a botnak!
Azóta már palacsinta lett ez a szemét, amikor reggel munkába ment!
Persze nem lehet ezt nyomtalanul csinálni. Ha megnézik az autót, rögtön kiderül, hogy mi okozta a balesetet, és azóta biztosan megvizsgálták. Azt is mindenki tudja a faluban, hogy ő autószerelő volt, meg azt is, hogy rosszban voltak. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történt.
Délelőtt óta várja a rendőröket, hogy érte jönnek. Nem tagad ő semmit, beismeri, hogy ő tette. Csak azt nem mondja meg, hogy miért... hagy higgyék, hogy a szekálódása miatt... az igazi okot nem mondja meg... arra képtelen lenne...
No! Meg kellene enni azt a kis kását, talán csak nem akkor jönnek érte, amikor éppen eszik.
Sóhajt egy nagyot, felemelkedik, hogy kinézzen az utcára, ma még nem is járt kinn. Idebenn rendezett el mindent, amíg majd visszajön. Ha egyáltalán még visszajön... Átmegy az udvaron, kinyitja a kis léckaput, kiáll eléje, és végig néz az utcán. Rendőrautót nem lát, de az első, ami a szemébe ötlik, az a nagy fekete terepjáró. Ugyanott parkol, ahol az éjjel.
Zsolt dermedten áll, valami nevetésféle csiklandozza a torkát, de már úgy elszokott tőle, hogy inkább sírásnak készül.
Becsapja a kaput maga mögött. Beballag a konyhába, maga elé teszi a kását, és szép komótosan megeszi. Aztán kipakolja a nejlon szatyorból amit beledobált, mindent visszatesz a helyére. Fogja a szerszámait, kimegy az utcára, kicsit körülnéz, amikor nem lát senkit, bebújik az autó alá. Meghúz néhány csavart, visszatesz néhány apróbb alkatrészt, rendbe teszi a kardántengelyt. Mindent megjavít, amit az éjjel olyan nagy gonddal tönkretett. Centiméterről-centiméterre átvizsgálja az egészet. Kikukucskál az autó alól, és az üres utcát látva kikászálódik alóla. Ránéz a szemét szomszéd ablakaira, még délben is le vannak eresztve rajtuk a redőnyök.
Valóságos diadalmenetben vonul be a konyhába, megáll a tükör előtt, belenéz, és fémes, kemény hangon azt mondja: Én, nem vagyok undorító féreg!

Megjelent a "CINKEfészek Antológia 5" című kötetben 2013-ban

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2012-11-09 00:44:45

válasz Finta Kata (2012-11-06 19:59:16) üzenetére
Kedves Kata!

Köszönöm, hogy a hosszúsága ellenére is nekivágtál az olvasásnak. Örülök, hogy szórakoztatónak, és izgalmasnak találtad a történetet.
A sok méltánytalanság, a fokozatosan egyre romló élet, és a környezet piszkálódásai még a legtürelmesebb embert is elragadhatják a bosszú felé.

Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12026
Időpont: 2012-11-06 19:59:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Igaz, jó hosszú, mégis remek írásodat végigolvastam vacsora előtt. Nagyon jól írsz, s benne ahogyan ábrázolod az egyes személyek jellemét, küllemét, gondolkodásmódját, nagyon érdekessé teszi, úgy, hogy nem lehet abbahagyni.
Elolvstam és jól szórakoztam rajta - s közben - elmélkedtm egyes emberek sorsáról. Őt sem bársonybölcsőben ringatták. A végén a sok sajnálat után csak azon izgultam, nehogy valami rémes tett miatt elvigyék őt a rendőrök! S nem vitték el!
Szeretettel: Kata
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-19 22:45:25

Kedves Ruca!
Nem volt nehéz dolgom, mert alólam is úgy futottak ki a privatizált cégek, hogy csak kapkodtam a fejem. Az új tulajdonosok által kinevezett vezetők, bár remekül állt rajtuk az öltöny, és remekül beszéltek angolul, a legkevésbé a cég érdekeire gondoltak. Saját maguk fényezése, és az ölükbe pottyant előnyök maximális kihasználása vezette őket.
Miközben milliókért tartották a dolgozóknak a csapatépítő tréninget - hétvégén! - nem volt szó semmiféle csapatról. A legjobb munkaerő az volt addig is, aki segített nekik a cég széthordásában, amíg állt a cég a vezetésük alatt...
Az, hogy munkahelyek tömege szünt meg, az, hogy hány életet tettek tönkre, nem volt szempont. Akkor és ott kellett meggazdagodni! Nem ám egy öröklakás, egy autó, egy hétvégi telek erejéig, hanem úgy, hogy még az unokái is milliomosak legyenek. Aki pedig akadályozta, vagy csak nem segítette őket ebben, az máris az utcán találta magát.
Judit

Alkotó
Regisztrált:
2010-06-30
Összes értékelés:
777
Időpont: 2011-01-19 15:45:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jó téma és persze remekül írsz-ami nekem sokat mond. gr:ruca
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-14 13:43:56

válasz Selanne (2011-01-14 13:34:33) üzenetére
Kedves Marietta!

Bizony, sok sérelem halmozódhat fel az emberekben, aztán minden pohár betelik egyszer...
Kinél így, kinél úgy...

Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8280
Időpont: 2011-01-14 13:34:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit!

Végső elkeseredésében egy embernek milyen tettei lehetnek? Idegeket őröl fel, elég egy nyegle fiataltól egy beszólás, akár az életébe is kerülhetett volna. Mindkettőnek. Szerencsére nem történt még nagyobb baj, bár... most legyek nagyon őszinte? Ha a "MUNKÁJA" jól sikerül,lett volna élelme, melegben lett volna télen is??? Hm....
Azt gondolom az emberség, a becsület kerekedik felül, ebben a sanyarú világban sok esetben.
Az írásod akár egy megtörtént eset is lehetne. Sajnos!
Gratulálok!

Szeretettel:Marietta
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-13 23:33:41

válasz Zagyvapart (2011-01-13 18:31:11) üzenetére
Kedves Zagyvapart!
Elég nehéz volt belebújnom az írás során egy férfi bőrébe, sajnos eddig még férfi olvasóm nem volt /vagy nem szólt hozzám /, így nem tudom felmérni, hogy mennyire sikerült...
Ha sikerült Zsolt alakját úgy megformálnom, hogy el tudtad fogadni, akkor jól sikerült az írásom...
A hatvan év körüli férfiak a mai magyar irodalomban általában vagy a gazember kategóriában vannak jelen /"menő" maffiózó vállalkozó, aki lecseréli a korban hozzáillő feleségét, a gyermekei anyját egy kissé butácska, feszes, szilikonmellű, plasztikai sebészek kreatúrájú hölgyre/, vagy a hajléktalan, alkeszként. Megtalálható még a vadbarom kategória nősen, vagy nőtlenül. Úgy gondoltam, hogy ezeket a sztereotípiákat ideje lenne széttörni.
Judit



Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-13 23:27:24

válasz Jega (2011-01-13 14:33:52) üzenetére
Kedves Ibolya!
Azt hiszem sokan részesei voltunk ezeknek a dolgoknak, amiket Zsolt történetében összesürítettem.
Nagyon megfogott az, amit írtál: "Szerencsém volt"... Bizony, bizony egy új állásért való küzdelemben nem számított a tudás, a szorgalom, a hozzáértés, a precizitás, csak a szerencse kegye, meg a kapcsolatok.
Amikor annak idején legreménytelenebbnek tünt az, hogy új állást találjak, akkor egy olyan kolleganőm segített, akinek régebben a főnöke voltam. Akkor meg ő lett az én főnököm. :) (Mi ebből a tanulság? Érdemes jó fönöknek lenni! :D)
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-13 23:22:22

válasz Laura Arkanian (2011-01-13 11:04:53) üzenetére
Kedves Laura!
Kicsit aggódtam a történet hossza miatt, mert van olyan vélemény, hogy az ilyen hosszú írásokat el sem olvassák sokan. Én meg úgy gondolom, hogy egy irodalmi oldalon talán mégsem az írás hossza /rövidsége/ mutatja meg az értékét.
Köszönöm a csillagokat, ha legalább a felére rászolgáltam, már nem hiába dolgoztam vele annyit. :D

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-13 23:19:01

válasz Haász Irén (2011-01-13 10:46:44) üzenetére
Kedves Irén!
Belefogtam én abba a könyvbe, vagy két éve már, megírtam a bevezető fejezetet. Aztán az első fejezet közepén abbahagytam egy kis időre, mert képtelen voltam megalkudni magammal, hogy milyen módon próbálok eltávolodni a politikától, a sok hitegetéstől, hozzá nem értéstől, acsarkodástól, és uszítástól. De sajnos nem sikerült azóta sem ebben a kérdésben megalkudni magammal, így azóta sem tudtam folytatni a történetet.
Most egy novella erejéig megpróbálkoztam mégis vele...
Köszönöm, hogy újra visszatértél! :)

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-13 23:09:22

válasz Arthemis (2011-01-12 22:58:49) üzenetére
Kedves Arthemis!
A rendszerváltásról úgy beszélnek, mintha valami nagyszerű dolog vette volna kezdetét minden ember számára. Én a saját környezetemben pedig azt tapasztaltam, hogy a sokkal több volt a vesztese ennek a folyamatnak, mint ahányan a nyertesek közé sorolhatják magukat. Hogy nálunk miért így alakult ez, arról hosszasan lehetne értekezni, ami egy novellában lehetetlen. Elég, ha arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon rajta, honnan indultunk, mit reméltünk, mit éltünk át, most hol tartunk, és ennek mi az oka...
Köszönöm, hogy elolvastad, és a véleményedet is. :)
Judit
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2011-01-13 18:31:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Remek korrajz ez a novella. Igen a "módszerválltás" alkalmával százezres nagyságrendben éltek, és élnek közöttünk ma is Zsoltik. Akiktől elvettek mindent, még az önbecsülésüket is, a Te Zsoltodnak szerencséje volt, hogy még időben korrigálni tudott. Sokak azonban nem volt ilyen "szerencséjük", és gyilkosok, persze többnyire öngyilkosok lettek.
Jó, hogy megírtad, GRATULÁLOK: Zagyvapart.
Alkotó
Regisztrált:
2010-12-30
Összes értékelés:
615
Időpont: 2011-01-13 14:33:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit végigéltem ezt a kort, áldozatai is voltam, mert kétszer lettem munkanélküli, de szerencsém is volt, mert mindig találtam számomra megfelelő munkát. Ma pedig már nyugdíjasként , de mégis szomorúan nézem, hogy vannak az országban olyan vidéki települések, ahol csak néhány embernek jut munka. A munka tartást ad, és ha kevés érte a bér , valamilyen szintű megélhetést nyújt. A mai rossz gazdasági életünk megoldása is a fellendülő gazdasági élet lenne, sok sok munkahellyel, sok sok adófizetővel.
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-08
Összes értékelés:
193
Időpont: 2011-01-13 11:04:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Még jövök majd egy hosszabb véleménnyel, de most csak kávészünetben olvastam el az írásodat, úgyhogy egyelőre "csak" ötcsillagos. :)
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3315
Időpont: 2011-01-13 10:46:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Persze, ha Zsoltról beszélünk csak, az annyiban más, hogy végső kétségbeesésben sem szabad végzetes tettet elkövetni, amit ő tett. Ilyenformán ő persze, hogy hibás. De nem abban, hogy az élete tönkrement...
Juditka, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire örülök írásodnak. A fiataloknak lassan fogalma sem lesz, hogyan éltünk, és mi volt húsz - harminc éve...
Szívesen olvasnám azt a könyvet...
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3315
Időpont: 2011-01-13 10:41:58

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Arthemis (2011-01-12 22:58:49) üzenetére
Kedves Arthemis!
Volt alkalmam figyelemmel kísérni több volt vállalatvezető sorsát rendszerváltás után, némelyik kollégám is volt egy darabig. Láttam reménytelen küzdelmüket azért, hogy valamennyire tisztességes állást találjanak, miután mondvacsinált ürügyekkel kipenderítették őket a fentebb jellemzett fiatal urak.
Azt kell mondjam Neked, egy szemernyit sem tehettek arról, hogy nem sikerült.
Egyiknek sem... pedig mindent megpróbáltak! Maradtak a kétes alkalmilag pénzt rabló, évente megszűnő szerencselovag vállalkozások, ahol egyáltalán, méltatlanul, más témában valahogy elhelyezkedtek.
Ne ítéljünk olyan gyorsan és könnyedén másokról. Az az igazság, hogy nem tehettek róla!
Barátsággal Irén
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2011-01-12 22:58:49

Részben tükröt tartasz a mai társadalom elé, mert a mai világ bizony ilyen...Felhívja az írásod arra is a figyelmet, hogy aki a társadalom peremére szorult, az nem feltétlenül drogos vagy alkoholista, lehet hogy nagyrészt a körülmények áldozata...viszont nem lehet tagadni Zsolt felelősségét sem az élete ilyentén alakulásában (hogy az írásnál maradjunk:D). És még valami: a végén ott van a megmaradt szikrányi emberség győzelme ebben az elembertelenedő világban.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-12 17:46:26

válasz Rozán Eszter (2011-01-12 16:58:14) üzenetére
Kedves Eszter!

Bár Zsolt alakja a valóságban nem létezik, de a sorsát, vagy annak egyes mozzanatait sokaknak meg kellett élniük. Évtizedeken keresztül úgy tett a társadalom, mintha mindaz szükségszerű lett volna, és elkerülhetetlen, ami miatt dolgozni akaró és hozzáértő emberek sokasága került rettenetes helyzetbe. Itt az idő, hogy az irodalom tudomást vegyen róluk...

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-12 17:44:37

válasz Haász Irén (2011-01-12 14:54:53) üzenetére
/Folyt./
Valahogy sikerült elérni, hogy bűn lett a hozzáértés, hiszen a friss diplomás új főnököknek sem volt.
Nagyon nehéz erről írni, mert az a mai trend, hogy ennek a korosztálynak a férfiait úgy mutatják be, mint lecsúszott alkoholistákat, hajléktalanokat, akik pont azt érdemelték, amit kaptak...
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4803
Időpont: 2011-01-12 17:42:43

válasz Haász Irén (2011-01-12 14:54:53) üzenetére
Kedves Irén!
Már nyár óta forgolódott bennem ez az írás. Nehezen született meg, mert annyi minden történt azzal a korosztállyal, aki most hatvan év körül jár, hogy egy regényt lehetne írni róla...
Sokszor és sokan írtak róla, hogy milyen volt az államosítás után az akkori értelmiségi sorsa, akiket felváltottak a semmihez nem értő, kommunista munkáskáderek. Mehettek segédmunkásnak, mehettek építeni Dunaújvárost, mehettek fizikai munkásnak.
Azok a munkáskáderek akik az államosítás után átvették a gyárakat, a kilencvenes évekre már mind kikoptak a vezető pozicíókból. Már alapkövetelmény volt a megfelelő végzettség, és a szaktudás, minden vonalon. Aztán jött a gengszterváltás, és úgy tettek, mintha hat elemis kommunisták töltenék be még mindig a vezető pozíciókat. /Folyt./

Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7456
Időpont: 2011-01-12 16:58:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Döbbenetes írás! Korunk társadalmi tükre drámai fordulattal. Sajnos ilyen világban élünk.

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3315
Időpont: 2011-01-12 14:54:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hát, Juditka, le a kalappal!
Ahogy ezt megírtad, csillagos ötös!
Minden szava igaz és valódi! Szívből gratulálok, nagyon-nagyon jó!

Legutóbb történt

szaty bejegyzést írt a(z) Bús élet című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

túlparti bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

dpanka bejegyzést írt a(z) Büszkén jelentem fórumtémához

szilkati alkotást töltött fel Ködben címmel a várólistára

hundido bejegyzést írt a(z) (az) Ősz melege című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 7. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 5. című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

Bödön alkotást töltött fel Jose Martinez vitorlázós történetei 9. címmel

Bödön bejegyzést írt a(z) Mint tollpihe című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Veres Mariska című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Villanás címmel a várólistára

Istefan alkotást töltött fel Virtuális gazdagsági analízis 2018 címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)