HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 12

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45255

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2011-01-13

Musztángölők



A II. Világháború idején volt egy szupertitkos repülőalakulat, melynek létezéséről, működéséről még a légi háborúk történetét kutató hadtörténészek sem tudnak. Az Országos Légvédelmi Parancsnokság közvetlen utasítására a német parancsnokság engedélyével 1944 május 10-én a nyugat-dunántúli F.-ra vezényeltek 8 db Messzersmitt Bf 109 K típusú vadászgépet, a hozzátartozó személyzettel, pilótákkal, szerelőkkel. Az egész alegység alig állt húsz-huszonöt főből. A kicsi, de elit alakulatnak a feladata az elrettentés, a megtorlás, az ellenség harci moráljának aláásása volt. A repülőgép vezetőket a béke-időben Németországban élő német-magyar házasságokból született, de magyar állampolgárságú fiatalokból válogatták össze, ők tehát félig németek félig magyarok voltak. Az alapkiképzést német repülőiskolákban kapták meg, s harci tapasztalatokat is Németország légterének védelmében szereztek, olyan nagy ászok alatt repülve, mint Walter Novotny, Hermann Graf, Günter Lützow, Johannes Steinhof. Fiatal koruk és viszonylag kevés légi győzelmük ellenére ezek a srácok valódi specialisták voltak, ahogy a németek mondták: experték.
Azon kevesek, akik hivatalból tudtak az alegységről "Mustángölőknek" nevezték őket Gépük, a K változat, az akkori idők legmodernebb, legütőképesebb légcsavaros vadászgépe volt abban a szerepkörben, amire megalkották ezt a típust: elfogó vadászként.
1944 nyarától a szövetségesek magyarországi célpontokra is kiterjesztették bombatámadásaikat. Ettől kezdve nem volt olyan falu vagy város az országban, melynek lakossága biztonságban érezhette volna magát a hatalmas, négymotoros bombázókötelékek naponta ismétlődő légi attakjaival szemben. A Liberátorok, és a B-17-es Repülő Erődök több száz gépből álló óriáskötelékeit százával kisérték az ellenség kísérővadászai, a legmodernebb, leggyorsabb, legjobban felfegyverzett gépek, melyek valaha az égboltot hasították. Közülük is kiemelkedett a P-51-es típusjelű North American Mustang.. Ez a gép gyorsabban repült, mint a Messzer F és G változata, nagyobb volt, erősebb volt, és nagyobb tűzerejű fegyverekkel szerelték fel, mint a Messzer-típusokat. Ellenük a honi légvédelem jó esetben is legfeljebb 20-30 gépet vethetett be, ennél többet szinte soha nem sikerült egyszerre mozgósítani.
A küzdelem meglehetősen egyenlőtlen volt. A Bf 109-esek megtámadták a bombázókat, a Mustangok pedig észlelvén a támadást, rávetették magukat a magyar vadászokra, gyakran fürtökben csüngve egy-egy sérült, vagy lőszerét ellőtt gépen. A Mustangok az ellenállást leküzdve szabadon csellengtek az ország légterében, megtámadva mindent és mindenkit, aki élt és mozgott.
Ezen az áldatlan helyzeten próbált változtatni az OLP idézett napiparancsa. Rá kellett koppintani egy kicsit az "amik" orrára. Hogy adjanak lejjebb abból a nagy-nagy magabiztosságukból.

20 éves voltam 1944 nyarán, fiatal, cinikus, nyegle srác. A halál gondolatával nem sokat foglalkoztam. Biztos voltam benne, hogy én megúszom, s száz évig fogok élni. Társaimmal kötelékben május 21-én szálltunk le F. község korszerűnek egyáltalán nem mondható repülőterén. (Békeidőben birkalegelő volt)
Hogy az út ne legyen unalmas, Bécs környékén megtámadtunk egy ellenséges csoportosulást, amely saját szakállára és óriási pechére szabad-vadászatot tartott a légtérben. Árvai Zsolt lelőtt egy Mustangot, én pedig egy dupla-törzsű, csúnya nagy Lightinget. A légi harc után azonnal tovább repültünk és jól tettük, hogy így cselekedtünk, nem sokra rá a műszerfalon felvillant az üzemanyag tartály kijelzőjének piros lámpácskája. Landolásnál balra tőlem Schulek Miki gépe álló légcsavarral, nulla üzemanyaggal kisodródva elkapott egy gödröt a leszállópálya mellett és fejre állt. A Messzer totálkárosra törött, de nem gyulladt ki, Schulek Miki, épen, egészségesen mászván ki a pilótaülésből körülnézett és így kiáltott oda a köré sereglőknek: "mondjátok csak f...ikáim, hát a helybéli puncik hol vannak?!"

Másnap már bevetésre mentünk, és attól kezdve nem volt megállás.
Már az első napokban kitűnt, hogy a harci taktika jó, de a feladatot teljesíteni mégsem egyszerű.
A parancs úgy szólt, hogy elsősorban a harcfeladat elvégzése után hazafelé tartó kötelékek vezérgépeit kell megtámadni és megsemmisíteni, majd pedig az alakulatuktól elcsellengőket és a sérült gépeket.
Ennél ostobább parancsot el sem tudtam volna képzelni, hiszen a megnevesített célpontok egyáltalán nem tartózkodtak egy körzetben! Sőt, el lehet mondani, szanaszét voltak a dunántúli régió fölött. Adott esetben maguk a vezérgépek voltak a csellengők, vagy a sérültek. A zárt kötelékek felbomlottak, nagy magabiztosságukban az "amik", mintha csak otthon lennének, szálltak, repültek amerre akartak.
No, mi eldöntöttük, teszünk a parancsra, nem keresgéljük odafenn a vezérgépeket, hanem azokat kapjuk el, akik fegyvereink elé kerülnek. Bölcs elgondolás volt, olyan légtérben, ahol nyüzsögnek az ellenséges vadászok, nem kecsegtet nyugodt, hosszú élettel ott fenn a keresgélés.
Ettől a naptól kezdve a vadászból űzött vad lett. Kihasználva gépünk kiváló emelkedőképességét, felmentünk 9-10000-re, a sztratoszféra határára, onnan lestünk körbe mohó szemel, kit kaphatnánk el? Rendszerint akadt préda dögivel. Az amerikai gépek nem rendelkeztek álcázó festéssel, törzsükön, szárnyukon árulkodóan csillant meg a Nap sugara. Elég volt felfedezni egy alattunk lévő apró felvillanást, már borítottunk is le, csűrtük, léptük a gépet, s mint farkasok az őzbakra, falkában támadtunk rá. A Nap felől támadtunk, kihasználtuk magassági és sebességbeli fölényünket. A meglepetésszerű támadás után ugyanazzal a lendülettel földig zuhantunk, majd újra fel, teljes gázzal, amíg csak bírta a két-fokozatú magassági kompresszor.
Ez a harcmodor roppant eredményesnek bizonyult. Júniusban az egység 3 saját gép elvesztése mellett 16 amerikai vadászgépet semmisített meg, s ezek többsége Mustang volt!

A nappali égi lövészetet földi követte éjszaka. Az egység minden repülőkatonájára ráillett az akkori szóhasználat: "ezek oltári nagy f...-ok!" Éjszakáinkat szép lányok és asszonyok ágyában töltöttük, az egyik ágy még meg se melegedett, már ugrottunk is át a másikba.
"Sportsikereinknek" komoly visszhangja volt a nagyközségben, és egy s más Budára a magasabb-egység parancsnoksághoz is eljuthatott, mert Swartz Herbert főhadnagy, a közvetlen felettesünk, július elsején napiparancsban közölte, hogy felsőbb utasításra az alegység személyi állománya takarodó után köteles a reptéren tartózkodni.
No aznap sok bánatos repülőkatona arcot lehetett látni a városkában!

Július első hetében Szepesi Margitnak udvaroltam, ő Turbuc Icát váltotta, Turbuc Ica pedig Elekes Erzsikét. Margit egyenesen kétségbe volt esve, amikor közöltem vele, hogy csak 10-ig maradhatok.
-Végezzünk akkor gyorsan a vacsorával, -súgta oda nekem fél nyolckor a nagyasztalnál, amikor az anyja kiment valamiért, -s menjünk át az én szobámba. Ne hagyjuk, hogy restanciába kerüljünk!
Apja és anyja helytelenítő tekintetének kereszttüzében a süteménynél megköszöntük a vacsorát és búcsút intve a szerető szülőknek bevonultunk a hálószobába. A Szepesi házaspár beletörődött a dologba, ők úgy tudták Margit a titkos arám, és, hogy háború után úgyis összeházasodunk.
Még hallottam az ajtónyílásban Szepesi Árpádot felsóhajtani: micsoda időket élünk! Bizony a háború, az háború! Aztán becsukódott mögöttünk az ajtó, s kezdetét vette a lövészet. Ebben is remekeltem, tele voltam energiával, Margit csodálattal adózott képességeimnek. Fess, magas, szép lány volt, képzelőerő és vadság jellemezte az ágyban. Mégis, egy bizonyos idő elteltével unni kezdtem a vele való viszonyt. Jó lett volna már valami új "hús" a változatosság kedvéért. Az ember már csak ilyen -telhetetlen baromállat.

A július 11-i bevetés örökre emlékezetes marad. Ezen a napon három Mustangot lőttem le, este pedig a táncházban megismerkedtem a leggyönyörűbb földi tündérkirálynővel: Keresztélyessy Lillával. De kezdjük az elején ennek a napnak történéseit.
A szokásos módon indult. Gépeink mellett heverésztünk az erdőszélen, ment a duma, ugrattuk egymást. A fricskák most is elsősorban Pulykatojás (ifj. Walter von Paul-Smidt) felé irányultak, ő valahogy kilógott az alakulat nagymenő csajozóinak sorából. Született tehetség volt, ha repülésről, légi-harcról volt szó, de béna kacsa volt a nőzés területén.
Ment a szöveg, jókat hahotáztunk. Egyszer csak Knop "Muci" átszólt a srácnak: Pulyi mondd csak, hogy állsz te Julikával? Becsempészted már neki a lompost?!
Óriási röhögés.
-Hát tudod kérlek, -mondta fülig vörösödve szegény fiú, -nem sok alkalom van rá, azt a lányt úgy őrzik, mint a kokinkínai nagyhercegnőt.
-Nem baj, -vigasztalta a másik oldalról Roff Elemér. -Egy hét múlva lesz az aratóbál, ott majd elkapod és jól meg...od!
Megint röhögtünk. Nehéz volt elképzelni, hogy pont a félénk, szégyenlős Pulyi lesz az, aki egy lánnyal megszökik a bálról, s a mezőn egy boglya tövében megmássza...
A srác sóhajtott: meg is kell azt még érni.
Elhallgattunk, szemhunyásnyi csend keletkezett. A fiúk arcán felhő vonult át, Csak egy pillanatig tartott, aztán röhögtünk újra. Hát igen. Az se biztos, hogy a mai napot túléljük, -futott át a fejemen.
11 órakor rövid ülőkészültséget követően megkaptuk a startparancsot. Óriási porfelhőt verve szorosan egymás mögött elstartoltunk. Egy swarm, vagyis négy gép indult útnak. Rádión érkeztek a további utasítások, "megtorlás, elrettentés, az ellenség harceszközeinek és élőerejének pusztítása", valamint a kódolt légtérre és a magasságra vonatkozó adatok. Fél óra múlva 9800 m magasan zuhantunk be a bevetési légtérbe. Egy kumulusz magas tornya mögül kibukkanva szinte egyszerre ordítottunk föl: Mustangok!
Hat nyolc gép repült alattunk laza alakzatban, jobban mondva minden alakzati formációt mellőzve, szárnyaikon csillogtak a napsugarak. Pulykatojással párban a hátsó két gépre támadtunk. Vad zuhanás után gépeinket a Mustangok mögött vettük fel, s megszólaltattuk a 30 mm-es gépágyúkat. Villanásnyi időre láttam, hogy Pulyi ellenfele ezer darabra robban szét. Az én sorozatom elment a Mustang mellett, s aztán én is elszáguldottam. Csűrtem, léptem a gépet, ahogy csak bírtam, hogy ismét támadhassak, s egyszerre csak, hopp, egy másik Mustang ezüstszínű teste, kockás kövér hasa bukkant fel előttem majd karnyújtásnyira. Tűz! Hatalmas lángcsóva, de nincs idő bámészkodni, robogok tovább felfelé az íven. Óriási erő nyom bele az ülésbe, nem látok!
Pillanatokkal később, amikor a látásom kitisztult, egy újabb ellenséges gépet pillantottam meg, felém tartott. Lehet, hogy ugyanaz a gép volt, amelyet elsőre elszalasztottam. Most ő támadott. Azonnal cselekedni kellett. Oldalra léptem a gépet, s így sikeresen elkerültem a Mustang hosszú sorozatát. A fényjelző lövedékek a jobb szárnyam mellett süvítettek el. Lekaptam a gázt és szűk íven rákanyarodtam az "amira" Olyan közel mentem hozzá, ahogy csak bírtam, a célkeresztet teljesen kitöltötte az ellenséges repülőgép törzse, s megnyomtam az elsütő-billentyűt.
A légi-harc nem tartott tovább másfél percnél. Mire a második gépem után felemelkedtem és körülnéztem, már senkit nem láttam, egyedül voltam a légtérben. A harminc mm-es gépágyú teljes lőszerkészletét ellőttem, már csak a géppuskákhoz volt munícióm. Rádión hívtam Pulyit, nem válaszolt Aztán valahonnan az éterből felcsendült egy hang: Mustangölők, figyelem, akciónak vége, irány a "Mama köldöke", vagyis a hazai repülőtér.
Azt csak leszállás után tudtam meg, hogy nem kettő, hanem három gépet lőttem le azon a bevetésen: Schulek Miki látta, és igazolta, hogy már az első gépet is eltaláltam, s az, sérülten, fehér glikol-csíkot húzva maga után, egyre jobban süllyedve elrepült valamerre. Pulykatojás nem jött vissza a bevetésről, ő volt az alakulat első személyi vesztesége. Gépének kiégett, megfeketedett roncsait másnap találták meg Pápa mellett egy mezőn.

Aznap még két bevetést kellett teljesíteni, mindkettő eredménytelen maradt. Össze-vissza küldözgettek minket odafenn, de sem Mustangokat, sem más ellenséges gépet nem láttunk. Hat óra után két perccel lefújták az egészet és elküldtek minket a.....nem, nem oda, hanem pihenni. Lezuhanyoztam, felvettem a kimenőruhámat, hozzá a tányérsapkát az aranyozott sassal a közepén, az ellenző alatt. Megnéztem magam a tükörben: igen daliás benyomást keltettem. Fél hétkor a motoromon ültem, (a pótülésen Schulek Mikivel) és fél hét után tíz perccel kart karba öltve peckesen besétáltunk a főtéren lévő kétszintes, copf stílusú kultúrházba.
Első tekintetemmel titkos arámat Szepesi Margitot kerestem. Mondanom sem kell, eszem ágában se volt őt a háború után, vagy akármikor is feleségül venni. Tetszett, kellett, léte hiánypótló volt számomra, de nálam ennyi volt a történet. Nem akartam házasodni, a szabadságot és a szabad vadászatot az égen és az ágyban mindennél többre becsültem, s különben sem tudhattam, mit hoznak még az elkövetkező hetek, hónapok.
A teremben már javában állt a bál, forogtak a párok a síkos, fényes parkettán, és, ahogy ott álltam az ajtóban (daliásan) egyszerre csak egy csöpp, szöszi lány perdült ki elém sedrén, ügyetlenül, megvetette a lábát, mint csirke a jégen, s így üdvözölt:
-'Stét! A katona bácsinak táncolni tetszett jönni?
Az ugrifüles kicsi lány volt Keresztélyessy Lilla! Volt vagy tizenöt, kéktüzű villám csapkodott a szeméből, két rövid varkocsa mulatságosan himbálózott a füle körül.
-Mer, ha igen, akkó' itt vagyok én la, most ú'sincsen babám!
Még egy szót sem szólhattam, meg se ijedhettem, már karon ragadott, s vonszolt be a tömegbe. Olyan volt, mint a forgószél, nem lehetett neki ellenállni.
Mutattunk mi aztán olyan ihaj csuhajt az úri közönségnek, amit nem igen láthatott addig az a copf-stílusú ház.! Egy sereg dolgot tudtam meg tőle az elkövetkező néhány percben, két hétre is elegendő lett volna. Kalocsán végezte iskoláit az apácáknál, az iskolának menekülni kellett, mert jöttek az oroszok, Pesten élő szülei ideküldték a nénjéhez, de nemsokára ők is jönnek utána, van egy kiskutyája Bogár, egy baglya, Ottó, kedvenc olvasmánya Jókaitól az Aranyember, kedvenc színésze Páger Antal, és két szenvedélye van, az egyik a tánc, a másik meg a csókolózás.
-Nocsak, -mondtam, először jutva szóhoz, és lélegzethez. A zene épp akkor állt meg. -Erre én is vevő volnék!
Rám nézett huncut tekintettel:
-Komolyan mondja őrmester, vagy csak ugrat egy hiszékeny, ostoba kislányt?
-A lehető legkomolyabban, -rezegtettem meg a hangomat.
Nézett, nézett elkerekedő szemmel. Egyszerre csak lángvörös lett az arca, lesütötte szemeit.
-Jöjjön akkor velem, itt a táncterem kellős közepén mégse csókolózhatunk.
-Oszt miért nem?
-Oszt azért, mert itt mindenki megláthat.
Kézen fogott és vezetett, vitt ki az előtérbe. Behúzott egy nagy gardróbszekrény mögé.
-Itt megcsókolhat, -mondta, és felemelte fejecskéjét.
Repülőkatonának nem kell kétszer mondani az ilyesmit, vércseként csaptam le a szájára, ő azonban félre fordította a fejét, s az orcáját tartotta oda.
Megálltam hirtelen.
-Micsoda csók lesz ebből Maruszja?
-Hát ilyen, -mondta irulva, pirulva. -Mer maga milyenre gondolt?
-Egy igazi csókra, -heveskedtem. -Amilyen a mozikban van, tudja.
-Olyat nem adhatok, -sütötte le a szemét. -Én még kislány vagyok!

A nagyszabású csók-jelenetet követően nem sokkal megérkezett Margit is a gardedámmal, így az este további részében hanyagolnom kellett az akciózást. Később még összefutottunk a büféasztalnál, de odavetett, hányaveti kérdésemre: "találkozunk holnap Lilla?", durcásan, magasra emelt orrocskával azt válaszolta: "minek?!"
Csak haloványan emlékszem, mi is volt ezután. Azt tudom, arra konkrétan emlékszem, hogy pár nap múlva szakítottam Margittal. Lyuk az életrajzon. Nagy sírás és nagy hiszti nem volt, de láttam rajta, szíven ütötte a dolog. Nem törődtem vele, csak magammal foglalkoztam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy minél előbb rávethessem magam Lillára. Persze képletesen értem. Na ja. Először képletesen, aztán valódibul, he, he, he.
A nőzésre szükség volt, hogy a mindennapi öldöklő, véres küzdelmek feszültségét feloldja. Felszabadította az embert, én például fenn a levegőben úgy éreztem mindenre képes vagyok. Egy-egy jól sikerült randi után érzelmileg túlfűtött állapotba kerültem, nem volt előttem akadály, minden harcfeladatot meg tudtam oldani. Sokszor gondoltam szegény Pulykatojásra. Lehet, hogy neki azért kellett meghalnia, mert imádott Julcsikája visszautasította? Bizony, lehet, hogy tényleg azért! Nála hiányzott az, az érzelmi többlet, ami nálunk, nagymenőknél, "p...bubusoknál" megvolt. Magamon, de a többi srácon is észrevettem, hogy amikor szaladt velünk a szekér, minden jobban ment, a légtérfigyelés, az összpontosítás, az időzítés a légi harc, a figurák, a túlélésért folytatott eszeveszett küzdelem a felhők fölött.

Rohantak a hetek, mégis, mintha állt volna az idő. Egy-egy nap annyira túl volt zsúfolva történésekkel, hogy alig akart véget érni. Visszanézve a júliuson azonban azt mondta az ember: már 20.-a van? Úristen, hogy elrepült az idő!
Egyre nehezebb dolgunk volt odafönn. Az "amik" rájöttek, van valahol egy egység, ami arra specializálta magát, hogy az alakulatuktól lemaradó gépekre vadásszon, s nyilvánvalóan parancsba adták a vadászgépeknek, tilos elkószálni a köteléktől! 20.-a után érzékelhetően kevesebb lett a gyanútlanul repkedő szabad préda. Az ellenség figyelt, s tartotta a formációkat.
De egyre nehezebb lett az "éjszakai lövészet" is. Egyrészt azért, mert fél tizenegyre, takarodóra vissza kellett térni elhelyezési körletünkbe, másrészt azért, mert a lányos anyák tökéletesen kiismertek már minket, s Cerberusként vigyáztak lányaikra. Heincze Kamilt lelőtték légi harcban, Muck Robi gépével együtt eltűnt (csak jóval a háború után derült ki, hogy a Dráván túl, ellenséges területen kényszerleszállt és fogságba esett), Roff Elemér szétlőtt, égő géppel hasra szállt, de mielőtt kiszabadíthatták volna a pilótaülésből, a Messzer felrobbant, Bányai Stefit kirúgta a nője, Szabó Krisztián viszonya meglazult Cséri Arankával, és nekem sem sikerült Keresztélyessy Lilla kegyeibe férkőznöm.
Nénje, egy szárazkóró vénkisasszony megengedte, hogy hetente kétszer felkeressem a házukat, kikötötte azonban, hogy ezeken a találkákon őneki is jelen kell lennie. Hármasban beszélgettünk a nappaliban, a néni horgolt a díványon, mi ketten az ebédlőasztalnál ültünk egymással szemben és illedelmesen társalogtunk. Egyszer megpróbáltam megkeresni a lábammal Lilla lábát az asztal alatt, sikerült is, és két lábam közé fogtam az ő kis kecses lábacskáját. Haja tövéig elpirult, az asztal lapját bámulta, nem mert felnézni. Néhány pillanatig otthagyta a lábát a lábam között, aztán elvette.
Mesét mondtam neki, a mese egy vitorlás hajóról szólt, amelyik feszülő vászonnal érkezik a kikötő bejárathoz, ám a bejárat vaskapuja be van zárva. A hajó vad hullámokon hánykolódik odakinn, és bebocsátásért esedezik.
-Maga szerint van remény arra, hogy az a vaskapu megnyíljon? -kérdeztem Lillát.
Elgondolkodott, szemei rám szegeződtek. Ó, mennyire oda voltam én azokért a kék villanású szemekért!
-Kicsi az a kikötő a maga hajójának őrmester úr! -mondta szemtelenül bátran. -Engedje lazábbra a vásznát, s keressen nagyobb kikötőt!
Kikosarazott, de még mielőtt megsértődhettem volna, felállt, megkerülte az asztalt, odahajolt hozzám és csókot lehelt az orcámra. Cicázott velem, kétség sem férhetett hozzá, de vén, ravasz róka voltam ám én! Nénje szundikált a kötése fölött, nem vette észre a közjátékot. Elkaptam a derekát, magamhoz húztam, térdemre ültettem. Megijedt, de meg se mukkant
Hátrapislantott a néni felé, aztán ismét rám. Előhúzta ismét a kis-pimasz figurát.
-No, mit akar hát a katona bácsi?
-Egy csókot, -morogtam.
-Egy igazit?
-Igen,
-Olyat, mint a filmeken?
-Olyat.
-Nem bánom, de csak egyet adok, s maga nem adhatja vissza, megértette?!
-És miért nem, ha szabad kérdeznem?
-Csak, mert nem és kész!
Lehajolt és szájon csókolt. Olyan gyors kis csók volt, mintha búcsúcsók lett volna. Meg akartam én is csókolni, de azt már nem engedte.
-Hogyne, még elbízná magát a csúnya katona bácsi!
Egy másik alkalommal, ugyanígy az ölemben ült. A néni nyitott szájjal horkolt a díványon. Megcsókolt, és én visszacsókoltam. Hófehér blúzán kis barna cérna-darabka éktelenkedett, pont azon a részen, ahol a blúz domborodott.
-Megengedi kisasszony?! -kérdeztem, s odanyúltam óvatosan, és két újamat összecsippentve levettem a cérnaszálat a blúzáról. Nézte a kezemet, hová tart, mit csinál, arca lángvörösre gyúlt.
-Mikor? -súgtam a fülébe cserepes szájjal.
-Mit mikor, -nézett vissza rám értetlenkedve, de csak tetette az értetlenkedést, tudta a kis boszorka nagyon is jól tudta, hogy miről beszélek.
-Mikor szállhat le a méhecske a bibére?
-Soha! Miket képzel?!
-A méhecske tehát nem kap semmit?
-Legyen türelmes a méhecske!
-Türelmes?!
Talán a kelleténél hangosabban mondtam ki ezt a szót, mert a néni horkantott és megmozdult a sezlonon.
Lilla kiperdült az ölemből és tréfásan megfenyegetett. A rákövetkező napokban még ennyi sem történt, s nekem, az alakulat egyik legnagyobb lepedő-ászának be kellett érnem ezekkel a rész-sikerekkel.

Augusztus elején megfordult a hadiszerencse. Azzal kezdődött, hogy másodikán, kedden a reggeli parancskihirdetésnél Swartz Herbert főhadnagy, a parancsnokunk közölte: a harcálláspont jelentése szerint hajnalban egy Moscito repült el nagy magasasságban Északnyugat felől Délkelet irányába. Ennél rosszabb hír nem kaphattunk volna. A Moscito felderítőpép volt, 10000 m feletti magasságba is fel tudott menni, és túl gyorsan szállt ahhoz, hogy elkaphassuk. Ahol egy Moscito megjelent, ott biztosra lehetett venni, hogy előbb utóbb amerikai bombázókötelékek követik. Parancsot kaptunk járőrözésre és légtérfigyelésre. Hiábavaló dolog volt, mintha fantomot kergettünk volna. A főhadnagy összetartást rendelt el, ez azt jelentette, hogy tilos a repteret elhagyni. Ugrott a kimenőm, és ezzel együtt a Lillával való napi találkozás lehetősége. 5.-én, az újabb nagy szövetséges légitámadásnál elszenvedtük az addigi legfájóbb veszteségünket, három gépünk nem tért vissza a légi harcból, három bajtárs helye maradt üresen az étkezősátorban: Schulek Miki barátomé, Krump Péteré, és Tracht Sanyié.
Az egyik nap kibuliztam magamnak, hogy én mehessek be a parancsnoki dzsippel F.-ra.
Ha jól emlékszem szerdai napon történt. Bementem a Postára, felvettem a leveleket, ittam a Rózsa cukrászdában egy kávét, majd elsétáltam a Fő utca 32. elé, itt lakott Lilla a nénjével. Rövid habozás után becsöngettem. Lilla jött ki, vékony pongyola volt rajta.
-A néni nincs itthon, -mondta. -Mit óhajt a katona bácsi?
-Látni szerettem volna a kisasszonyt, -vágtam össze katonásan a sarkamat. -És beszélni a kisasszonnyal.
-Mondja akkor.
-Nem mehetnénk be? Nagyon komoly dologról van szó!
-Nem vagyok látogatáshoz öltözve.
-Mit számít az, élethalál kérdésekben.
Megadta magát. Körülnézett nem lát-e meg bennünket valaki, de senki nem járt az utcán.
Bementünk. Én a díványra ültem, oda, ahol a néni szokott ülni, Lilla az asztalnál foglalt helyet. Egyik kezét a pongyola kivágásánál tartotta.
-Lilla, tudja ugye, milyen veszélyes mesterséget űzök én!
Felhúzta a szemöldökét, de nem válaszolt.
-Tudja, hogy bármelyik bevetésen meghalhatok. Egyik nap még eljövök magához, látjuk egymást, beszélgetünk egymással, másnap azonban már csak a rossz hír jön.
Nem szólt semmit, de arckifejezésével, egész tartásával azt kérdezte: jó tudom, de miért mondja el ezt nekem?
Válaszoltam a ki nem mondott kérdésre:
-Azért mondom mindezeket, mert szeretlek.
Nézett rám.
-Szeretlek, szeretlek, megőrülök érted! Szeretném, ha egymásé lennénk, amíg még nem késő!
Rám villant a szeme. Újra megcsodálhattam azt a csodálatos kék villanást.
-Nézze, katona bácsi, ...én még kislány vagyok. Még csak szeptemberben leszek tizenhat éves. Feleségül most nem mehetek magához, s amit maga akar, az csak akkor lenne lehetséges, ha a felesége lennék.
-Szeretem! Nem érti? Maga nem érez semmit irántam, maga nem szeret engem egy icipicit se?!
-Kedvelem magát.
-Kedvel?!
Felugrottam a díványról, mint akit pók csípett meg. Azt mondja ez a lány, hogy kedvel!
-Kisasszony, maga a bolondját járatta velem eddig!
Ártatlan szemeket meresztett rám.
-Én? Ugyan mivel?
-Azt kérdezi, mivel? Hát nem maga csókolt meg először a táncházban? Nem maga csókolt meg itt, ennél az asztalnál és engedte, hogy visszacsókoljam?!
Ott álltam előtte terpeszben, ujjaimat a derékszíjamba akasztottam, s ordítoztam vele.
Lángvörös lett, a másik kezét is keble elé kapta.
-Én nem csókoltam meg magát, maga erőszakoskodott csak.
Elveszítettem a fejemet.
-Azt se akarta, ugye, hogy ide járjak? Nem bátorított egyetlen szóval, egyetlen gesztussal, egyetlen szemvillantással se?
-Én nem bátorítottam. Maga értett félre valamit!
Megfordultam és kirobogtam a házból. Az ajtót úgy bevágtam magam mögött, hogy majd a tokból szakadt ki. A szerencsétlen, semmiről nem tehető dzsipet árkon bokron át, csúsztatva faroltatva vittem haza. Leamortizáltam rendesen, az első lökhárító leszakadt, a jobboldali reflektor betörött. Másnap hajnalban szőnyegbombázás érte a falut és a repteret. A mi épületeinkben, körleteinkben nem esett kár, de a falu felől tüzeket és nagy füstöt lehetett látni. Azonnal riasztották az alegységet, ami ez esetben azt jelentette: későn. Felmentünk, és csatáztunk azért egy kicsit a Mustangokkal, minden eredmény nélkül. Amikor leszálltam és begurultam az álcázott fedezék elé, azonnal berohantam a barakkba, Swartz Herberthez és engedélyt kértem, hogy bemehessek a faluba. Az engedélyt megkaptam. Rettenetes kép fogadott benn. Füstölgő romok, leomlott házak, üszkös falak mindenütt. Hullák az árok mellett, csomagoló-papírral letakarva. A községházáig jutottam a motorommal, ott már olyan sok volt a törmelék az utcán, hogy le kellett szállnom, és gyalog kellett továbbmennem. Kalapáló szívvel értem Lilláék házához. Már messziről láttam, a házat bombatalálat érte. A ház ketté lett vágva, a veranda eltűnt, a nagyszoba egyik fele megvolt, a másik felét nem lehetett látni. Az épen maradt részben helyén állt a komód, s mögötte fenn a falon a kakukkos-óra. Őr posztolt a saroktól nem messze, megismertem, Posch Ádám volt, egy ismerős srác a táncházból. Polgárőr egyenruhában volt. Odamentem hozzá. Nem tudtam szólni csak némán rámutattam a ház romjaira.
Szomorúan megcsóválta a fejét.
-A néni meghalt. Agyonlapította a leomló fal.
-Rekedten tört ki belőlem a kérdés.
-És Lilla?!
-Lilla túlélte. A kórházban van. Egy repeszdarab eltalálta a lábát, amputálni kellett.
A pillanat tört részéig földbe gyökerezett lábbal álltam a helyemen, aztán megpördültem, és vad futással menekültem el onnan. A reptéren berontottam a felettesemhez, és hebegve arra kértem, helyeztessen vissza azonnal Németországba az előző alakulatomhoz, a JG 26-hoz. Végigmért, gondolom a kezdődő őrület jeleit fedezhette fel az arcomon, mert így válaszolt:
-Rendben van, intézkedni fogok.
Másnap délelőtt már egy sebesülteket szállító szerelvény kupéjában zötykölődtem a határ felé.

86. évemben járok. Jól bírom még magam, az ágy és az asztal között segítség nélkül jövök-megyek, a járókeretre csak akkor kell rátámaszkodnom, ha az előszobába, vagy a fürdőszobába akarok kimenni. Nem vagyok egyedül, az emlékeim velem vannak. Tudom, van mentségem, fiatal, meggondolatlan srác voltam, pánikba estem. De gyalázatos, gyáva tettemnek szégyenbélyege ma is éppen úgy éget, mint ahogy akkor, a Németországba tartó vonaton égetett.





Képzelt történet

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-01-29 15:29:31

válasz Rozán Eszter (2011-01-28 09:53:47) üzenetére
Köszönöm Eszti, h ezen is átrágtad magad. Nagyon hosszú, és képernyőn nem éppen kellemes dolog ilyen hosszú szöveget elolvasni.

Nagyon sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2011-01-28 09:53:47

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Nagyon jó történet, élvezettel olvastam.

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-01-27 08:43:25

szia, tényleg evvan, mit tehetünk ellene? Köszönöm, erre jártál, s benéztél: én
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2011-01-26 15:59:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
"Az ember már csak ilyen - telhetetlen baromállat." ez jó, evvan.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-01-18 09:26:39

válasz dpanka (2011-01-17 20:34:09) üzenetére
Kedves Panka!

Véleményed mindíg irányadó számomra. Mindíg kiváncsian várom, mit fogsz mondani. Nagyon örülök, h tetszett ez a történet (bár "pasis" :))

Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-01-17 20:34:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Most látom elszállt a hsz-em. A gépem sajnos nem fogad szót.
Tetszett az írásod olyan igazi belevaló pasis történet, és mellette a repüléssel kapcsolatos ismeretek. Tetszett! :-) igen jól írsz :-)
Barátsággal Panka!
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-01-14 19:36:38

válasz Haász Irén (2011-01-14 15:31:00) üzenetére
Szia Irén! Abszolút igazad van, nagyon szégyellem magam. A Me Bf 109 gép márkanevét tényleg úgy kell leírni, ahogy Te leírtad, ezt nem lehet magyarintani. A "Moscito helyesen: (de Havilland) Mosquito. Felderítő gép volt, nagyon magasan repült és nagyon nagy sebességgel. Más: Én nem szeretek tanulságokat levonni a történeteim végén, az tök gáz és uncsi. Szeretek olyan történeteket írni, amelyeket többféleképpen lehet értelmezni. Szándékosság tehát nem volt benne. De örülök, h Te erkölcsi tanulságot láttál a végén!!!!:) És még egyszer nagyon köszönöm, és tényleg nagyon röstellem magam!!!! Üdvözlettel: én
Szenior tag
Regisztrált:
2010-09-12
Összes értékelés:
3248
Időpont: 2011-01-14 15:31:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon jól elképzelt történetet írtál, kedves Bödön! Végig érdekfeszítő, és még az erkölcsi tanulság sem hiányzik. Pedig a 99 százalék így tett volna, mégis abban az egy százalékban érezzük magunkat....és ez nagyon jó, nem bízod ránk az ítélkezést, szerintem pont ez a szitáció, amikor nem is kell...
Manapság legtöbb esetben nem foglalják össze vagy szűrik le a tenulságot. Pedig az okos ugye...
Ha a messerschmidtet magyarosan írtad, a moszkitót is lehetne, nem? Felderítőpép, -valahol ezt olvastam...
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-01-13 21:10:29

válasz szusi (2011-01-13 19:56:01) üzenetére
Köszönöm, aranyos vagy. Igazad van abban, hogy úgy irodalmiasabb, de nekem az a tapasztalatom, hogy ha valakivel "elmesélteted" a történetet, akkor egy kis fésületlenség, ékőbbé, hitelesebbé teszi. Sok ilyet találhatsz igazi nagy íróknál is. íNálam itt abszolút szándékos. Még egyszer köszönöm: én
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2704
Időpont: 2011-01-13 19:56:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Bödön, ez az írás, nagyon jó! Kétszer olvastam el, egyszer gyorsan, mert kis kíváncsi vagyok, egyszer meg lassan, mert megérdemli. Gratulálok.
/a ház ketté lett vágva helyett, a ház ketté vált, szerencsésebb lenne szerintem/
Hibák után nem igazán kutakodtam, ez csak úgy megmaradt.

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Esti zene címmel a várólistára

festnzenir alkotást töltött fel Az én hősöm címmel a várólistára

F János alkotást töltött fel A lóápoló 20. fejezet címmel a várólistára

Tóni alkotást töltött fel Gyulai Pál. Búcsú / Abschied címmel

harcsa bejegyzést írt a(z) Egy kávéházi játszma című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Halpucolás címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Szappanbuborék ez a szerelem címmel a várólistára

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel De jó volt látni címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Szokolay Zoltán alkotást töltött fel Levegőváltozás címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)