HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1909

Írás összesen: 50404

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

T. Pandur Judit
2020-07-08 22:59:25

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: alienFeltöltés dátuma: 2011-01-13

Diána - 34

"Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."

I. Leonidász
I. e. 480


Egy kimondatlan szó várt a sorára. Tomphyn szájából várták ezt a bizonyos hangsort.
- Mehetünk a bányabolygóhoz - szólalt meg végül.
A hídon egészen katonás rendben zajlottak az események.
Az időközben kinevezett Kyra légköri tiszt leghátul álldogált egy addig üres posztot betöltve egy konzol előtt, míg a hajón maradt egyedüli katona, Clar a támadóegységek paneljénél szorgoskodott. Maximilen, mint felelős szerelői tiszt a meghajtásnál és az energiaellátást szabályozó gépek mögött foglalt helyet. Mindenki a helyén volt, még Tomphyn is, aki a központi kijelző holtterében álldogált. Várta, hogy Diána teljesítse a parancsot.
Egy másodpercen belül eltorzult a világ, az enyhén elváltozott színek és kontrasztok vették át a domináns szerepet az érzékelésben. Ilyenkor még maga a hajó, Diána is nem hétköznapinak mondhatóan érezte magát, észlelte a környezetét.
Alig néhány perccel később egy szokatlanul sötét helyen kiléptek ebből az állapotból. A képernyőn megjelent az a bizonyos bolygó, ahol éppenséggel 4 legénységi tag tartózkodott immár majdnem három álló hete mindenféle visszajelzés vagy hasonló nélkül.
Most próbáltak velük kapcsolatba lépni - kisebb sikerélményt megelőlegezve.
- Bányabolygó, itt Diána kapitánya beszél - indította meg az adást Tomphyn, akár egy szóvivő, aki nem tudja, hogyan is kezdjen hozzá a kapcsolat létesítéséhez. Azt remélte, talán így megindul valamiféle kontaktus... Ekképp is történt.
- Itt Dordil. Sziasztok! - hangzott fel egy kicsit recsegősen a sokak számára ismeretlen hangja.
- Mi hír nálatok? - mindvégig Tomphyné volt a szó.
- Igazából végeztünk. Csupán nem tudtuk elhagyni ezt a helyet. Örülök nektek, hogy végre... - ekkor a háttérből egy másik hang is felszólalt.
"A Diána az? Mit keresnek itt?"
"Azért jöttek - gondolom, mert nem léptünk kapcsolatba velük..."
"Legalább vehetek egy normális fürdőt végre... és egy borotva sem ártana."
- Bocsánat, csak Konstantin is itt van a háttérben. Üdvözöl titeket.
- Mi is üdvözlünk titeket. Gyertek vissza, most - ezzel olyan parancsot adott, ami mindenhol kérdéseket vetett fel, pusztán a bolygón nem tudták azokat megválaszolni.
- Ne már, főnök... még egy napot, na... - próbált Konstantin a hír hallatára álláspontot változtatni.
- Ez nem kérés, ez parancs! Gyertek vissza, azonnal! Mind a négyen.
- Tudod, főnök, akartam maradni egy napot, de így is úgy is így fog történni. Ugyanis nem jókedvünkből rostokolunk itt három hete. A két hajót - amivel idáig eljöttünk... - ekkor félbe szakadt Konstantin mondókája, mert Dordil visszave(he)tte a mikrofont.
- ... amikor még harcok folytak, szétrobbantották azokat. Szerencsére senki sem volt bennük.
- Mi történt? - aztán Tomphyn Diána üres kijelzőjére tekintett és rájött, hogy fontosabb dolga is van, mint kifaggatni az embereit a történtekről. - nem számít... Küldök értetek egy utasszállítót. Ezt lehetőleg ne szedjék le!
- Nem fogjuk. Már intézkedtem is. Egy ujjal sem érnek hozzá.
- Megy értetek. A viszontlátásig: minden jót!
Vége lett az adásnak. Diána újra megjelent a képernyőn. Eddig csak hang volt, ő pedig visszavonult a kijelzőről a kapcsolat erejére.
Hátrafordult Tomphyn, majd elsőként Kyra felé vetette a tekintetét, majd Clarre emelte, végül így szólt:
- Clar, kapd föl az egyik rákot, aztán hozd ki őket! - olyan magabiztosan mondta, hogy még az ellenvetés csírája sem fogalmazódott meg senkiben sem. De nem is történhetett volna meg...
- Értettem! - szólt a felelet.

Egy rákszerű tömzsi gép suhant ki Diána egyik hatalmas dokk kapuján keresztül. Még a festése is a rozsdás pirosas állatra emlékeztette az azt látó idegent. Egyenesen ment a célja felé, majd alig egy órán belül meg is fordult, immár valódi legénységgel.
Belső rakterében helyezkedett el a négy fáradt utazó.
Xar Konstantin oldalán sandított az előttük ülő Spencere és Dordilra.
- Clar, a mi hősünk, visszahozott minket a méhkaptárból... - kiáltotta el magát Konstantin, mire Xar cigifüstöt kifújva száján szippantott még egyet a kezében levő koporsószegből.
- Úgy van! És tudjátok, mi a jó abban, hogy nem tartozunk a flottához?
Clart miközben vezetett szinte minden másodpercben újabb és újabb izzadságcseppek kínozták. Tudta, hogy el kellene árulnia nekik mi is a helyzet a Földdel, az egyetlen "otthonukkal"*. Mégsem tette. Helyette szótlanul kormányozta teknőt.
- Nem, mondjad! - buzdította Spence Xart.
- Az, hogy nincsenek szabályok. Természetesen ez-az magától értetődik, de például nem kell a kinézetünkkel foglalkozni, azzal, hogy például rossz szemmel néznek ránk, ha éppen alkoholt rendelünk a raktárból, esetleg cigit - mert nem kell. Odamegyünk és kész. Nincsen raktárfelelős, aki írja, hogy mit vesznek ki, mi nincsen; mert azt csak simán észrevesszük.
- Mit tudsz te, hogy mi van most Diánán!? - vetette közbe Dordil.
Az egész kis csapatot szinte összekovácsolta az utóbbi három hét. Mondhatni átestek a tűzkeresztségen.
- Az semmi. - "ugrott" közbe Xar - Amíg ti meg nem támadtátok Diánát, nekem nem is volt éles bevetésem.
- Kuss legyen már, Clar és én takarítottunk - igazította helyre baráti hangsúllyal Konstantin.
- Most meg ez. Több skúlót lőttem, mint az összes földi katona az utóbbi egy évben... Felszabadító érzés.
- Felszabadító. Tudod, miért? - tette fel a kérdést Spence. - Azért, mert tudod, hogy bármikor meghalhatsz. Egy ideig betojik tőle az ember, de aztán fittyet hány rá. Végül ott tartasz, hogy annyira megutálod az életet, azt kívánod, bárcsak lelőnének. De amíg nem lőnek, addig annyit viszel magaddal, amennyit tudsz.
- Könnyű nektek... - szólalt meg Konstantin bal kezét felmutatva. Egy kisebb kötés volt rajta.
- Mit rinyálsz? Az csak egy szikla volt. Amit pontosan a te gránátod mozgatott meg - ripakodott rá Dordil. Apróbb emlékeztetés volt a korábbi sérelmeire és a komikumra.
- Tudjátok mit? - hangzott el a költői kérdés Konstantin szájából.
Csend következett. Mindenki várta a folytatást.
- Nem vagyok büszke rá, hogy lelőttem 12 embert - még ha nem is öltem meg őket. Ugyanolyan emberek, mint te, meg én. Azt tették, amiben hittek.
- Szokd meg, kispofám! - nézett rá Spence szemből.
Konstantin egy varázspálcát húzott elő, majd rágyújtott.
- Nem létezik jó, vagy rossz. Az egész csak arról szól, hogy ki és hogyan éli túl. Pont, ahogy a bolygón... - nézett maga elé Xar.
- Tényleg, mi lesz velük? - kérdezte fejét hátra bökve Kosntantin.
- Nem tudni. Ők akarták így, és nekem úgy tűnt, el lesznek valahogy. Egyébként Koni, hogy is volt az a sztori? - célozgatott Spence.
- Koni!? - pattant fel majdnem Konstantin. - Melyik sztorira gondolsz pontosan?
- Hmm... csajosra.
- Ja... tényleg - az a barna, mi? - nézett fel Xar.
- Nyugi már, nem volt semmi...
- Pedig tipikus amazon - tetőtől-talpig - vigyorodott el Spence.
- Úgy nézett ki, bukik rád.
- Aha, csak hát... jött ez az egész, aztán már nem volt idő szinte semmire.
- "Szinte semmire". - ismételte meg gúnyosan Dordil - Milyen diplomatikusan fogalmaz itt valaki.
- Elég legyen annyi - szólalt meg ismét Konstantin -, hogy korábban azon a véleményen voltam, hogy minden nő k.rva. Most már csak azt mondom, 95%-uk... Ezen kívül a legszebb nők a legveszedelmesebbek, mert több energiába kerülnek, mintha egy világot építenél. És persze minek világot építeni, ha néhány fillérért megkaphatsz olyanokat...
- Ez aztán az égi bölcsesség! - kezdett nevetni a "legénység" Spence elismerésén.
A pilótafülkéből ekkor kezdett láthatóvá válni Diána.
- Diána, mióta is nem láttalak? - tette fel a kérdést hangosan magának Konstantin. - Hmm... nem is néz ki olyan jól, mint a képernyőn szokott...
Ezt nem hagyhatta a "gép" szó nélkül. Megjelent Clar monitorán, akinek nem volt semmiféle fontos teendője azzal.
- Rólad ne is beszéljünk! - jegyezte meg Diána, mire vissza próbált vágni Konstantin, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Rólam nincs is képetek...
- Dehogynem. Videofelvételek a fürdőszobától a kabin lakterén át - egy rakás anyag van rólad.
Konstantin hátra meredt a többiekre. Azokon egy árva gesztus sem látszódott a meglepődést illetően.
- Mindenhol vannak kamerák? - tette fel újabb bugyuta kérdését összeráncolt homlokkal Konstantin.
- Persze. Ez egy hadihajó - rántotta meg vállát Dordil apróbb kárörvendéssel lelkében a tudatlan fölött - Itt nincsenek titkok.
- Több, mint gondolnád... - ezzel a mondattal a háttérben fogtak hozzá a dokkoláshoz.

Diána hangjára rezzent fel Konstantin és Alannis.
- Tomphyn vár titeket - hangzott el a közlés.
Konstantin mit sem törődve visszadőlt a korlátra. Alannis már meg sem lepődött ezen. A már jól ismert szimbólum előtt voltak, ott, ahol a legnyugodtabbnak lehetett oldani a hangulatot.
- Tudod, Alannis... Írtam egy listát.
- Miről? Életed hibáiról?
- Jó vicc - mosolyodott el, majd ugyanazzal a lendülettel horgasztotta le száját Konstantin. - Arról, mit fogok csinálni, ha eljutok a Földre. Mármint, mit kellene bepótolnom.
- Igen? - Alannis tovább érdeklődött.
- Az lenne a legjobb, hogyha odaadnám neked. Ugyanis...
- Elhagysz minket - ez a két szó megpecsételte a hangulatot.
- Honnan tudtad? - lepődött meg Konstantin.
- Jó emberismerő vagyok - emlékszel? Nem találod a helyed, és nem akarsz meghalni...
- Igen, de ha elvesztitek a csatát, akkor ugyebár a Föld gyakorlatilag...
- A Földet leigázzák.
- Muszáj minden mondatomat befejezned!? Egy idő után nagyon idegesítő tud lenni - mármint bocsi. Szóval odaadom neked a listát, hiszen ha túlélitek, akkor lesz értelme.
- Had lássam azt! - ezzel átvett Alannis Konstantintól egy nagyon gyűrött szétnyitott lapot. Alannis belenézett, majd alig 5 másodpercen belül elképedve meredt Konstantinra a papíros felett. - 400 dolog? Ez rengeteg...
- Igen, gondolkodtam a jégkrémesen, de az összes töményt biztosan nem húzom ki.
- Micsoda!? - kiáltott fel elnevetve magát Alannis, miközben szaggatottan próbált kiolvasni bármit is a lapról.
- Ja, bocsi... elfelejtettem, hogy nem ért magyarul. Majd Diána lefordítja.
- ... ha szükséges.
- Van egy olyan, hogy kiselőadást tartani egy múzeumban... - azt nagyon várom már... - ezzel kacajra húzta száját Konstantin is.
- És mihez kezdesz?
- Nem is tudom...
- Nő van a dologban - hangzott fel Diána hangja.
- Mi!? Micsoda!? Ezt te honnan veszed? - kérdezte felháborodva Konstantin.
- Az életjeleid. Ahogy feltették a kérdést, hasonlítottak az úgymond "leleteid", arra, amikor Kyra volt a közeledben.
- Picsába hogy ilyen könnyen olvashatnak belőlem - horkant föl Konstantin.
Alannis mosolygós tekintete rántotta vissza a valóságba.
- Tudtam, hogy nem gyávaság.
- De nem is 100%-ban nőügy! - próbálta menteni a helyzetet Konstantin.
- Persze, a szövetség. Hát erről lenne szó?
- Még szép. Ez nem elég jó indok?
- Örülök is annak, hogy elmész, meg nem is - fordította komolyra a szót Alannis.
- Miért örül?
- Mert így te is megtehetsz nekem valamit. Én őrzöm a te listád, ha megígérsz nekem valamit.
- Persze, mi lenne az?
- Először is: vigyázol magadra. Másodszor. Itt van öt név - ezzel egy kisebb listát húzott elő Alannis is az egyik zsebéből, ami jól elrejtőzött a szerzetesi posztó árnyékában.
- Mi lenne az? - hangzott el az ismételt kérdés.
- Öt név. Öt olyan hajón szolgáló lelkész neve, akiket mi pusztítottunk el, illetve mi általunk haltak meg.
- Értem.
- Nem, a Földön bizonyára már van számukra kijelölt kegyeleti hely. És másfél hét múlva lesz halottak napja...
- November? Hmm... legalább ez nem változott - majd felnézett Konstantin - jó, jó, majd gyújtok értük egy gyertyát - vagy ilyesmi.
- Rendben van. Ezt megköszönöm.
- Szívesen.
Diána újra szólt hozzájuk.
- Tomphyn még mindig vár titeket és már nagyon ideges.
- Jól van már, megyünk... - ezzel rágyújtott Konstantin a folyosókat szelve immáron.
- Már nem zavar, semmi sem?
- Mi zavarna!? Mind meghaltok itt, minden jel szerint én is elpatkolok hamarosan... Diána legkisebb gondja az, hogy rágyújtok a folyosókon...
- Te tudod. - hagyta rá Alanis. Éppen a hídra értek el.

Harmadik rész - A Szövetség nyomán, Harmadik könyv - A változás szele, II. - Utóvéd

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Töredék című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a Szépség kínja című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) árnyékba csomagolom című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a legjobb rész című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) a Szépség kínja című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

gleam bejegyzést írt a(z) Töredék című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a Szépség kínja című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel a Szépség kínja címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A halál flow-ja című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) A halál flow-ja című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Az én virágom a réti pipitér című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a legjobb rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a legjobb rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)