A hold felkel, a nap lenyugszik,
A szó elhal, egy csillag hullik.
Kicsi szárnyán lefele,
Így halad a föld fele.
Fényes csíkot hagy mögötte,
De bánatunkra: nem örökre.
Csak egy pillanat, míg látszik,
Tán másnak nem hiányzik.
Nem látták a régi korok,
Nem látják a nagy utódok.
Van csillag, mi fennmaradt,
S az évezredek alatt
Hol nem látták, hol fényt hozott,
Vagy örökre eltávozott.
Ha van nekünk is csillagunk,
Ha van, hová tartozzunk,
Vajon fönn ragyog-e,
Mint a Göncöl szekere,
Vagy távoli galaxis gyűrűjében,
Az örök feledés sűrűjében
Egymaga van és sír.

Nincs jövője, csak borús múltja.
Hogy került oda? Nem tudja.
Bárcsak lenne kiút!
Vissza, hol ragyog a tejút!
Mit rejt a világ? Csak hallgat?
Segítséget nincs, ki adhat?
És a remény bágyadt fénye
Utat törve száll feléje.
Ne sírj, Csillag, így nincs menekvés,
A megoldás: hit, és cselekvés.