A hiány termeiben megpihent a csönd,
ezernyi trombita hajszolta oda,
s a nyugalom rejtőzködő sikátorát
haragra gerjedt szél tépte szét.
Unalom bélyegét hitte a levélen,
áporodottságnak vélte a mézízű álmot,
s nem ismerte fel a szünetek ritmusát.
Őrült viharodba nem engedek sárkányt,
visszacsapó lángtól égne le a bajsza.

Hullámvasúton fel mindig csökken a sebesség,
gravitáció tartsa lent szárnyaló elméd,
repülj, s időben hullj vissza a földre.
A nagy lendülettől tekepályán puffansz,
s ha a kormányt jobbra szeded csak,
hasztalan lesz utad, csak körbe-körbe.

Feszült figyelemmel várnak a húrok,
s ha megpengeti az idő éles kereke,
kettépattan sorsa, s nem hangzik több nóta.
S ha lazán ernyedten megpihenve szunnyad,
lemarad belépője hangzatos dicsfényéről.