Ismerem az utam
mégis megyek rajta,
következő léptem
csak a remény hajtja.

Reménykedek abban
egyszer majd megértem,
hogy az eddigi életemet
eddig így megéltem.

Mégis sürün Istentöl
csak azt az egyet kérdem:
Hogy én a multamat,
mond, mi végre is éltem?

Miért is születtem
és mi annak az értelme,
ha nem az ész vezet
hanem a holnap félelme.

Ma már nem sokat ér
hogy mennyit tanultál,
mert ma a tudásodér
sok ember megútál.

Nem a tudás a fontos
hogy te sok pénzt kapjál:
Te csak lefelé taposs
és felfelé mindig nyaljál!

Hosszú aktiv barna nyelv
beszélned sem kell tudnod,
és reggelre mire felébredsz
legfelső emelet az otthonod.

Egy jó pár bakancs hozzá
s nem kell a nyakadra sál,
csak egy kemény pléh-pofa
hogy lefelé jobban tapossál.

Ez egy jobb ajánlólevél
mint az Oxfordi diploma,
a fönököd feleségének
előtted nyitott az ajtaja.

Azt hiszem már lassan
vissza kellene fordulnom,
mert tegnap egy csekknél
sokáig kellet haboznom.

Nem az ajánlott összeggel
volt nekem valami bajom,
vigyáznom kell már lassan
sok a zselé lassan a hajamon.

Csúszik itt már minden
a lánc is úgy mint a vazelin,
a betét nem segit a kabátban
sem a páncél, sem a vatelin.

Aki egyszer a csúszós jégre ment
számitson arra, hogy el is csúszik,
amilyen könnyen a pénzhez jutott
az mind olyan könnyen el is úszik.

Ma már semmid sincsen
se pénz, se becsület,
csak egyedül az édesanyád
aki még itt van veled.

Mindig vigyázzunk emberek
az utunk néha nagyon is lejtős,
legyünk inkább baráttal gyáva
mint az elnyomóval reszketős.