HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47197

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: majusfaFeltöltés dátuma: 2011-01-31

A Lin eset

Felkérést kaptam újra. Mindig átfut rajtam az a kis borzongás, amit ennek a különleges munkának az élménye okoz, bár már hozzászokhattam volna. Sok száz eseten vagyok túl, sőt, ha a régebbi életeimből rám maradt történeteket is beleszámolom, végtelen sokszor estem át, a készülődés izgalmán.
Milyen lesz a segítőm, mennyire tudjuk becserkészni a vizsgálandó személyt, bele tudunk-e látni a múltjába, jelenébe, és milyen választ tudunk adni a megbízóinknak, ha felteszik a kérdést: önök szerint szóba jöhet?
A mostani esetben egy északi ország, bizonyos nemzetközileg is elismert díjának jövendőbeli esélyeseiről kell adatokat gyűjtenünk, hogy az ítészek figyelemmel tudják követni a munkásságukat.
A társamat számítógépes program választja ki egy nem túl nagy adatbázisból, hogy harmonikus legyen a kapcsolat közöttünk, azt is mondhatnám, úgy kell gondolkodnunk, mintha két egypetéjű iker lennénk.
Indultam most is mit máskor, kis jegyzetfüzet, és egy ceruza. Nekem nem kell több, én kutakodni akarok, az adatrögzítés a partner dolga. Néha nagyon különbözőnek tűnt azaz " iker", de később mindig kiderült, hogy jó választás volt, mert az eszünk egy húron pendült.
Egy park szökőkútja volt megjelölve, ahol találkoznom kell vele, hát kérdezősködtem az idegen városban, merre az a jeles hely, aminek a díszlépcsőjénél várjuk egymást.
Meglett az hamarosan. Már szépen sütött a nap, leültem a meleg kőre, locskáltam a vizet, és hallgattam egy csodálatos dalt, ami a lépcsőn háttal ülő nő felől kúszott a fülembe.

Lovamat kötöttem piros almafához.
Szívemet kötöttem gyenge violához.

Érdekes volt a nő, mert szoros farmerban volt, világoskék áttetsző passzolós felsővel, és egy nagyon nagy lebegő sál-félével, ami a vállán volt átdobva, a szellő pedig vitte, vagy másfél méterre repítette, lebegtette a végét. Bolond gondolattal, átöltöztettem. A sálat körbetekertem rajta, egyre bővülőn: mire a földig ért, egy estélyi ruhás hölgyet alkottam. Azért kíváncsi voltam, kiféle is lehet, és mert az a dal, ... az én dalom volt.
Elé kerültem lassan, és meglepett, hogy nem hallgatja ő rádión, vagy valami kütyün, hanem énekelt. Amikor megálltam előtte, már sokadszor fejezte be, hogy ...

Lovamat eloldom, mikor a nap fölkel,
Tetőled violám csak a halál old el.

Köszönni sem volt időm ahogy felnézett, és megkérdezte - Indulhatunk?
Bambán pislogtam csak, mire észbe kaptam, hogy az "ikremmel" állok szemben, ami így, eddig még sosem fordult elő, mert, hogy lehet egy nő, az egypetéjű ikrem? Kicsit talán el is nevettem magam a gondolatomon, mert megkérdezte.
- Mi nem tetszik rajtam?
- Semmi, semmi, ... vagyis minden! Ne haragudj a butaságom miatt, de meglepett, hogy nő vagy. Még sosem volt női munkatársam.
- Kevesen vannak a szakmában nők, az igaz, de remélem nem zavar?
- Egyáltalán nem, csak azt áruld el, hogy hívjalak, és már indulhatunk is.
- Valóban a férfiakkal dolgozhattál mindig, mert azért mégis neked illenék ... ha esetleg a neved ...
- Engem bárhogy hívhatsz, ezer névre hallgattam már, akár Májusfa is lehetek.
- Akkor szia Májusfa - és nyújtotta a kezét - Val vagyok.
- Ez csak becenév? Francia vagy talán?
- ?
- Olyan franciás a neved! Egyszer egy Nostradamus nevű fickó után nyomoztam, annak a kedvencét hívták Valerienek.
- Te már Nostradamus korában is dolgoztál?
- Sőt, már előbb is.
- Akkor te az újraszületők közül való vagy!
Bólintottam, hogy igen, az én múltam nagyon régre nyúlik vissza.
- Akkor, ha jól számolom, te hatszázhúsz éves vagy.
Ne haragudj, de ezt ne firtassuk. Neked elárulom, hogy én egy húszast mindig letagadok. Eddig még senki sem vette észre - majd még hozzátettem - hátha egyszer majd számít az a húsz év.
- Oké, akkor hatszáz éves vagy, oszt kalap - mondta csicsergősen, bár kis csúfolódást éreztem a hangjából.
- Most kihez megyünk? - zárta le a magánbeszélgetést, mert a munka, az munka, és ha már elvállaltuk, csinálni kell.
- Ezt tőled várom, a neten küldik a címet.
Bólintott, mint aki tudja a regulát, és kinyitotta a "könyvet".
- Férfi? Nő? - lestem .
- Nő! Egy Kanka Lin nevű nő.
- Akkor az kínai lehet. Gondolod, hogy itt él Magyarországon?
- Biztosan, mert itt a címe is.
A címet nem szabad kimásolnunk, hanem meg kell jegyezni, és törlődik a rendszerből is a megnyitás után egy perccel.
- Te Májusfa! Most valójában kitől kaptuk a felkérést?
- Egy bizottságtól, aki annak a Nobel nevű fickónak a végrendeletét hajtja végre, aki a dinamitot is felfedezte.
- Mit? Dinamitot? ... az mi?
- Mindegy, ne törődj vele. Mindenesetre nagyot szól, ha a zsinórját meggyújtják.
Megtaláltuk az utcát, a házat is hamarosan, ahol az a Kanka Lin nevű nő lakott, de csak elhaladtunk előtte, leselkedtünk, mert a tetőn dolgoztak, és nem akartunk feltűnően kérdezősködni. Amikor a ház előtt ballagva bámultunk fel, meglepett, hogy egy nő állt a létrán, ami a cserépre volt fektetve, és énekelgetve vakolta a kéményt.
Egymásra néztünk, mindkettőnknek ugyanaz juthatott az eszébe.
Mit keres ez a nő a tetőn? Nagyon ritka a női kőműves, és egyébként is, ahogy énekelt, hát csak tátottuk a szánkat.
- Te, ennek a színpadon volna a helye, nem ott fent a freccsenő malterral küszködni.
- Valóban! Próbáljunk azért bemenni az udvarra, szeretnék körbe nézni, mielőtt találkoznánk a vizsgálandó személyjel.
Már előre megbeszéltük, úgy próbálunk turkálni a múltjában, hogy elhitetjük, néhány évvel ezelőtt itt éltünk mi is ebben a házban, és az akkor lomnak hitt papírjainkra szükségünk lenne. A pincét, és a padlást szeretnénk megnézni, valószínűleg azóta sem járt ott senki, mert a pincében fel szokott jönni a víz, a padláson meg minek járnának, nem divat már oda teregetni.
A padlás mindjárt kimaradt, mert a cserép fel volt bontva, de azért a pincében kutakodnánk kicsit, ha rá tudjuk beszélni a tulajt, hogy engedje. Az udvar kihalt volt, a lakás is zárva, a maltert a padláson keverhették, mert itt lent semmi jele nem volt, hogy tataroznak.
- A pinceajtó nyitva, nézd csak!
- Nagyszerű! Akkor mi most szépen leosonunk, és talán lesznek árulkodó tárgyak, amik mesélnek a múltjáról.
Beléptünk, kicsit behúztam az ajtót, hogy nyugodtan szemlélődhessünk, ha valaki mégis átmegy az udvaron, mert akár meg is hallhatná, a beszédünket.
- Tedd le a dobozt, és ülj a lépcsőre, te csak jegyzetelj, majd én átnézem a holmit úgy, hogy észre sem veszi senki, a látogatásunkat - majd azért csak rákérdeztem. Az miféle doboz, amit olyan féltve rakosgatsz?
- Valójában nem tartozik a munkánkhoz, de említettem otthon, hogy ebben a megyében lesz dolgom ma, hát a lányom kikönyörögte, legyek a postása, adjam már át egyik barátjának, itt a szomszéd városban.
- De mi van benne?
- Egy nagyon érdekes békafaj egynapos egyedei. Ne ijedj meg, nem mérgezőek! Apró kis állatkák, le vannak hűtve, akár hetekig is elvannak, ha nem melegszenek vissza.
- Na, ilyent még nem hallottam. Tenyészteni akarják?
- Majd igen, de egyelőre nem fejeződött be a nemesítésük, így Mufurcovics professzor még szelekciós ... hagyjuk, nem érdekes.
- ...és mennyien vannak?
- Véletlenül hallottam csak, ezernyolcszázheten.
- Annyiiiii? ... de hát az rengeteg.
- Mondom, hogy picikék, akkorák lehetnek, mint egy borsó.
Lépkedtem lefelé, már nem jött be elég fény az ajtó résén, hát bekapcsoltan a lámpát, ami a sapkámba rejtve több kis gombnak látszó égőn keresztül ontotta a fényt. Szinte megijedtem, mert ha még egyet lépek, hát megmerül a cipőm. A pincében állt a víz, talán félméteres is lehetett, ellepve mindent. Csak egy szerencsétlen kazán tartotta magát, és egy polc, aminek az alsó részét már ellepte a víz, de a kazán is mintha lebegett volna, talán ha arasznyi volt még az alja, és a tavacska felszíne között.
Nézelődtünk, mit is tehetnénk.
- Az a farönk mi lehet, ami a falra van akasztva - Val is próbált felfedezni mindent, ami a segítségünkre lehet.
Néztem, mit gondol farönknek, de én sem tudtam kinézni belőle semmit, amíg el nem húztam a faltól, és kiderült, hogy egy régi forrázó-teknő van felakasztva a falra. Talán egy későbbi múzeum első darabjának szánták.
Találkozott a pillantásunk, egyet gondoltunk tudom. Majdnem bele löktem szegény társamat a vízbe, ahogy nagy erőlködve leakasztottam a falról, és rádobtam a vízre. Úgy látszott jobb az mint új korában, mert száraz maradt a belseje.
- Ülj bele, és lökdösd magad a polchoz, tele van papírköteggel, azok akár róla is árulkodhatnak.
Beleültem, eléggé szerencsétlenül éreztem magam, mert egyáltalán nem volt az ladik szerű, minden mozdulatnál azt hittem, kiborulok. Azért elég gyorsan irodát rendeztem be a lábaim között, rakosgatva a lapokat, melyiken találok rá utaló írást, vagy akár a nevét. Mindjárt az elején elő is került egy kis naplókezdemény, amit talán, ha két hétig vezettek, de aztán abbamaradt, majd tíz évvel későbbi bejegyzés volt még az utolsó lap alján csupa nagybetűvel: BÉKE VELED IFJÚSÁG.
- Olvasd az elejétől - súgta Val - hangosan, hogy én is halljam.
- Ma repült a lelkem - kezdtem volna, de a társ megállított.
- Ez vallásos tárgyú, akkor oda jegyzetelem.
- Várj, mert a folytatás kicsit mintha ... és folytattam: a kedveseimmel horgászni voltunk, istenien telt a nap.
- Két kedvese volt egyszerre? - szakított meg újra.
- Lehet, bár nem biztos, hogy mindkettő ... nézd meg a program hogyan elemzi ezt a viszonyt?
Jártak az ujjai a klavin, úgy kattogott, mintha tízesével nyomná a billentyűket.
- Ez azt mondja, hogy első verzió: mindkettőbe szerelmes volt, második: egyikbe volt csak szerelmes, a másik volt szerelmes ő belé, a harmadik, hogy ugyanez, de az egyedek felcserélve, a negyedik, hogy csak bolondította mindkettőt, de jól érezte magát velük.
- Ez kicsit bonyolult, bár ahogy emlékszem, egyszer egy tanulmány kimutatta, hogy ez a szerelem dolog egészen más, mint az emberek hiszik.
- Hogy-hogy más?- nézett rám.
- Úgy, hogy nem is létezik. Ahogy ott leírják, a történelemben előforduló hitelesnek mondott esetek, csak illúziók. Ezt a szerelem dolgot, mint emocionális kitörést, csak az írók, és költők találták ki még a régmúltban, és elhitték nekik a népek, azóta mindenki azt keresi, hátha mégis igaz. Olyan ez, mintha már ettől az illúziótól fertőzötten születnénk, és így, még öreg korunkban sem tudjuk elfogadni a tudományos tételt.
Csak nézett rám, és méla undorral a tudományos tételek hatására, csak ennyit mondott.
- Menj a f.....be.
Halkan mondta, vagy lehet, hogy ki sem mondta, de valahogy ezt olvastam ki a szemeiből.
- Térjünk csak vissza ahhoz, amiért jöttünk - próbáltam elvenni az élét a felháborodásának.
- Dátumot tudsz valahonnan bediktálni? - zengte a pince, mintha három helyről is kérdeznék.
- Talán az is lesz valahol ...
- Hány éves volt akkor? - türelmetlenkedett , mert innentől kezdve kicsit szigorúbbnak akart tűnni.
- Megvan! Nyolc!
- Nyolc évesen már ennyire vitte? - nevette el magát végre Val.
- Azért gondolj csak bele! Aki így ír felnőtt korában, az jött valahonnan. Vagyis a tehetség nem egyik percről a másikra ugrik elő, hogy: itt vagyok. Egészen biztos, hogy már gyerekként érett lelki megnyilvánulásai voltak.
Valami nagyot csobbant, de nem néztem fel, gondoltam, ha őt nem izgatja, akkor csak valami porladt malter darab eshetett a vízbe.
- Te biztos vagy abban, hogy a tehetség létezik? Mert az is lehet, hogy csak kis készség, és " jó időben jó helyen"... - nézett szúrósan, ahogy felé fordultam.
- Hé, ez már cinizmus! Igenis létezik! Lehet, hogy a fantázia szüleményének tűnik első halásra, de Bocchantó professzor, és tanítványai komoly adatgyűjtést végeztek, hogy az anyagi vetületét, esetleg, a szubatomi hatásait megtalálják az úgynevezett zseniális képességűeknek.
- Azoknak a tudományos szövegeknek nagy része semmit sem mond, csak jól hangzik.
- Ez nem igaz, mert sohasem vizsgált levéltári leírásból tuti bizonyítékok kerültek elő, amit én is meg tudnék erősíteni, ha jogom lenne rá. Pl. amikor Shakespeare, és barátai megnézték a portát, a Temze túloldalán, - tudod, azt a Southwarki telket - másfél óra alatt az a tizenöt zseni olyan kisugárzó volt, hogy több, mint három métert nőtt a gaz míg ott voltak. Mindenki csodálkozva állt meg aki arra járt, nem tudták mire vélni. Sőt! Még amikor elmentek, utána is vagy hatvan centit magasodtak a paréjfélék.
- Lehet, hogy amúgy is nőttek volna, meg az is lehet, hogy nem a gazra vonatkozik a beírás, hanem a telektulaj adósságára. Más volt a nyelvezet akkoriban, könnyű félrefordítani.
- Ott voltam, láttam! Megbízásom volt, hogy figyeljem őket, az udvar egész jól megfizetett. De mondhatok másik esetet is, mert annak a Moliere nevű fickónak a citromai ugyanígy jártak. Őt a király megbízásából figyeltem, és mint szolga ott lapítottam, amikor a Fösvényt írta. A sánta hajósbarátja hozott neki egy kis vacak citromfacsemetét. Amikor leült a gazdám, és folyamatosan írt, lehetett látni, ahogy egyre nagyobb lesz a citrom azon a kaszvány kis semmiségen. Mire a bemutató volt, már négy akkora gyümölcs díszelgett rajta mint a fejem, és mindegyik az asztalon pihent, úgy lehúzták az ágacskákat. Emlékszem, az egyik csupa tinta volt, mert az alá tolta be a frissen megírt lapokat, mert nehezéknek használta.
- Ezek csak a régi babonás világ emlékei, nem hinném, hogy számítanának valamit. Ha egy műszerrel kimutatható hatást találnának, ami megismételhető, az más.
- Azzal akartam kezdeni, - szerettem volna, ha nem vágja agyon néhány szóval egy lelkes csapat munkáját - mert igenis vannak mérhető elváltozások.
- Persze! Gyorsabban nőnek a felhők, ha egy őstehetség bámulja őket - nem hagyta magát.
- Állj! A "Jóacucc" honlapján olvastam, hogy egyik amerikai laboratóriumban felkérésre énekelt egy áriát Pavarotti - még a kilencvenes években - és a vizsgálati tartályok közül, amiket műszerekkel tűzdeltek tele, mindegyikben kimutatható volt változás. A desztillált vízben poláris szigetek alakultak ki, amiknek a vastagsága több mint fele volt a víz mélységének, a csapvízben hat perc után baktériumtelepek voltak kimutathatók, a természetes folyóvízen pedig moszatréteg alakult ki, mire a nagyária harmadához ért.
- Az a pár perc alatt?
- Jó pár perc volt az, de amiről vita folyt, a két húszdekás hal sem volt látható a kísérlet előtt, azokról ott pattanhatott le az ikraburok, nem sokkal előbb.
- Dolgozzunk már! - nézett rám siettetve újra. - Ez így nem lesz jó, sosem érünk a végére. Jobb lenne összecsomagolni a papírokat, és valahol nyugodtabb helyen kielemezni.
- Te, ebben a vízben hal van! Felugrott, láttam egy árnyékot. Lehet, hogy pecázni jár Lin, és itt várnak a sorsukra a kifogott halak?
- Ha már megfogta őket, nem engedi el ekkora vízben. Hoppá! Én is láttam egy felugrást, de az mintha csak egy brekkencs lett volna. Nézd a ... ott is ... ott is! Békák ezek.
- Ekkora béka nincs! Pedig én is azt látom, amit te. Ezek most ébredhettek fel, szinte nyüzsögnek a vízben.
Ekkor egy tyúk méretű, vagy nem is tudom mihez hasonlítható nagyságú béka huppant elém a papírjaimmal mit sem törődve. A kíváncsiság, és az ijedelem egyensúlyban lehettek, mert hirtelen rátenyereltem, és mint egy múltkori esetnél, próbáltam megmarkolni. Nagyon szelíd volt, beleültettem a két tenyerembe, és mutattam, Val felé fordítva a fejét.
- Ezt nézd meg!
Kikerekedett a szeme, és csak annyit tudott mondani - Te Úristen!
- Figyelj csak! Ennek a lábán van egy rózsaszín csík. Vagyis valami szalag lehet, mert látszik, hogy bokorra van kötve.
Nagyon gyorsan kellett reagálnom, mert láttam, hogy csak néz rám, és mintha szédülten próbálna egyensúlyba kerülni, elfehéredve inogott a teste. Eldobtam a békát, láttam, ahogy szétterpesztett lábakkal boldogan csobban, és nagy erővel ellöktem magam a polctól. Még egyik lábam a teknőben volt, de már fogtam, nehogy a vízbe bukjon. Felnézett, majd óvatosan felegyenesedett, és belém kapaszkodva próbálta rendezni magában a dolgokat.
- Menjünk innen - súgta, mintha valami idegen erő elől kellene bújnunk. - Ne álljunk meg, menjünk az utcára. Nincs semmi bajom, csak a vérnyomásom esett le. Mindig ez van, ha valami komolyabb stressz ér.
- Az a jó - próbáltam okos lenni zavaromban, - sokkal jobb, mintha ilyenkor felszaladna. Mert tudod, a gutaütés ... bocs, bocs, bocs - tértem észhez. - Csak kiszaladt a számon, össze-vissza beszélek. A ládádat ott hagytuk! Maradj itt, visszaosonok érte, innen láthatod, ahogy az a kőműves menyecske ... .
- De hát akkor a láda lehetett, az a csobbanás! Te nem hallottad? Azt hittem valami eldőlt a vízben, mert a falhoz voltak támasztva valamik. Nem érted? A szalag a lábán!
- Az nem létezik! Gondolod, hogy maradtak poláris szigetek a pince vizében? Az is lehet, hogy ott, egy méterrel feljebb szokott verset írni, vagy zenét szerezni, és olyankor teljesen a hatása alá kerülnek a szubatomi részecskék, és buborékok formájában most is ott vannak? - Majd egészen közelről a szemébe néztem, mert még karolnom kellett a bizonytalan mozgása miatt - azok a békák valóban akkorák voltak, mint a borsószem?
- Persze, hogy akkorák, hogy fért volna több mint ezernyolcszáz, abba a kis dobozba másként? De a szalagot te is láttad a lábán közelről. Én minden felugrásnál láttam, hogy a bal lábukon ott a rózsaszín csík.
Nem álltunk meg a szökőkútig, alig beszéltünk, vártuk, hogy talán ha ott visszaülünk a langyos kőre, már, mint kívülállók tudunk gondolkodni az esetről.
Sokáig rendezgettük magunkban az átélteket, lehet, hogy párhuzamosan hullámoztak bennünk az érzések. Süttettük az arcunkat a nappal, és csak néha néztünk egymásra, túl van e már a másik az érzelmi vibráción.
- Adjunk magunknak egy napot, és csak azután írjuk le, kiben milyen lenyomata van a napnak - még én sem voltam teljesen "beszámítható", gondoltam neki is idő kell, hogy józanon tudjon értékelni.
- Igazad van! - bólintott. - Meghúzzuk magunkat valahol egy szállodában, és holnap újra meglátogatjuk. Nekem nem kell több bizonyíték, de látnom kell valahogy. A kíváncsiság kisördöge szinte tombol bennem.
- Akkor holnapig ne is beszéljünk róla.

*
Másnap reggel is a kút melletti sétányon ballagtunk, de nem álltunk meg, nehogy túl mélyen csapjon meg a delejes emlék. Nagyon tárgyilagosak akartunk lenni. Az utcába befordulva, mégis kicsit gyorsabban dobogott a szívünk, de megpróbáltunk amolyan hivatalos fapofával nézni a távolból feltűnő kéményre, ami mellett tegnap még a létra volt támasztva a cserépre.
- Még fát is tett a tetőre! Felénk is így szokták régen, amikor elkészül a ház - mutattam az ezüstnyárra, amit ott rezegtetett a szél a ház felett.
- A sálam! Nézd csak, felkötötte a sálamat a fára. Emlékszel, kerestem tegnap, de nem jutott eszembe hol hagyhattam el. Hallod?
- ?
- A Felkelő nap háza - és húzott a karomnál fogva kis pisszegésekkel, nehogy zajt csapjunk
- Hallom! Gyönyörűen énekel!
Láttam az énekest, ugyanaz volt, aki tegnap a tetőn kente a maltert. Nézte a művét, és énekelt. Miért pont ezt, miért pont így, nem tudom, csak hallgattam megbabonázva, és gondolatban velük énekeltem, mert Val, mintha nem nekem, hanem Linnek lenne az ikre, átszellemültem énekelte vele.
Egyáltalán nem tűnt varázslatnak, ahogy az ezüstnyár elkezdett növekedni, a kék szalag szinte az egész eget eltakarta, és a fa csúcsa belefúródott az egyik felhőbe. Nőtt, nőtt, talán a csillagokig meg sem állt.

*

- Ez a nő magyar! A nevéből arra gondoltam, hogy kínai.
- A tábla ott volt a kapun tegnap? - Kérdezte rám sem nézve Val.
- A nagy kék biztosan nem, azt ma tehették oda.

- Innen nem lehet elolvasni mi van rajta, de láttam, neked van távcsöves szemüveged.
- Igen, máris. Azt írja: Hűtött békacomb kapható, nagy tétel esetén házhoz szállítjuk. Az ott alul, a nagybetűs pedig: EXTRA NAGYSÁGÚAK!
Val kicsit keserűen megjegyezte.
- Azért ebben a celeb-világban, a művészetek is hoznak néha egy kis aprót.
- Te mit írsz a jelentésben? - próbáltam oldani a rossz hangulatát.
Megállt, felém fordult, megszorította a karomat, majd a szemembe nézve határozottan kijelentette.
- Ez a Lin nagyon megérdemelné azt a díjat.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6320
Időpont: 2018-08-18 22:04:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz majusfa (2018-08-18 21:52:08) üzenetére
Szia májusfa! :)

Nagyon örülök, hogy visszatértél! :)))
Jelentem, új témával nem nagyon szolgálhatok, mert a pincémet az összes béka elkerüli. :)

Kíváncsi vagyok, miket írtál az elmúlt hosszú időben.
Örülök, ha megmutatod itt.
Járj errefelé gyakrabban! :)

Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
440
Időpont: 2018-08-18 21:52:08

Üdvözöllek kedves Kankalin!
Olyan ritkán járok ilyen nemes helyen mióta kifogyott a betűvető lendület belőlem. A nosztalgia engemet is kibillentett most a félszeg visszahúzódásomból, és egy pillanatra még tán a hitemet is visszakaptam. Jó bolondozni, a humor csodákra képes. Vannak próbálkozásaim azóta is, de valahogy... No, majd mutatok belőlük párat.
Üdvözlettel Károly
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6320
Időpont: 2015-11-22 22:26:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia májusfa! :)

Jöttem nosztalgiázni. :)
Jelentem, hogy azóta már gombát termesztek, méghozzá nagy sikerrel, mert az jövedelmezőbb, ha bőven akad belőle. :D
Jót derültem ismét azon, hogy mit pusmogtatok Vallal a hátam mögött. Ejjjjjnye! :D
Lehet, hogy nem pizsamaosztás után kellett volna ezt elolvasnom, de most már mindegy. Majd kiosztom újra. :)
Köszönöm a vidámságot. Szépeket kívánok neked! :)
Szeretettel: Kankalin

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
440
Időpont: 2011-02-02 10:43:32

Kedves Ezüstnyár!
A motiváció ott volt kiterítve a belső cseten ugratások formájában.Csak zárójelben kérdezem, ez nem mindenkinek szól(milyen ott a fent magasban?)
"Egyáltalán nem tűnt varázslatnak, ahogy az ezüstnyár elkezdett növekedni, a kék szalag szinte az egész eget eltakarta, és a fa csúcsa belefúródott az egyik felhőbe. Nőtt, nőtt, talán a csillagokig meg sem állt."
Üdvözlettel: Károly
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
440
Időpont: 2011-02-02 10:31:57

Kedves Kankalin!
Nem volt egyszerű! Ha akkor az a malteros vödör megcsúszik és a két nyomozóra ráesik, hát nem születhetett volna meg ez a kis írás. Az első szerelmeim nekem is elmosódtak ma már, érzelmekben nem egészen olyan vagyok, egyébként én csak a fél osztályba voltam szerelmes, éppen fele-fele volt a fiú, és a lány.( Nem félreértendő, lánypárti voltam, már akkoriban is) A díj ügyben csak annyit, hogy én már annak is nagyon örülök, ha tudósíthatok az átadásnál. Kérlek nagyon ügyelj a pince-béli halászatnál, mert amelyik jószág nagyon felfújja a brekegőjét, annak mondanivalója van. Valószínű, azt akarja mondani: Kegyelem!
Köszönöm, hogy mégis idetaláltál, remélem, ezzel a kis fricska- írással még nincs elütve minden.:))))))))))))))))))))))
Üdvözlettel: Károly
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-09
Összes értékelés:
440
Időpont: 2011-02-02 10:07:37

Kedves Laura!
Mindig próbáltam komolykodó lenni, - még az írásaimban is, - de nem mentem vele semmire. Most a másik oldalt akarom kipróbálni, hátha az jobban nekem való. Úgyhogy, fel játékra, bolondozásra!
Üdvözlettel. Károly
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-05
Összes értékelés:
62
Időpont: 2011-02-02 04:33:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
:-)A motívációt nem ismerem,de az irományod REMEK:-)
Grat.
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
6320
Időpont: 2011-02-01 19:42:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia májusfa! :)
Mondhatom, szép, hogy miközben én a kéményt vakoltam, ti belopóztatok a pincémbe, ráadásul elolvastátok a naplóm. :)
Kísérteties egybeesések, mindjárt le is szaladok, hogy meddig ér a víz. Szedek néhány békát, ma még nem főztem semmit. :)
Csak két dolog nem stimmelt. :) Az érzelmekben nem egészen olyan vagyok, mint azt leírtad, a másik, hogy a díjat neked kell adni, mert aki ma engem megnevettetett, annak bizony jár. :)
Nem mondom, elég hosszan taglaltad a helyzetet, le a kalappal előtted! :) Csak kevés elütés volt benne, de az nem a te sarad, mert nem te jegyzeteltél. :)))
Májusfa, örülök, hogy egy kis terelgetés segítségével eljutottam ide! :) Nem gondoltam, hogy tényleg megírod! :)
Szeretettel: Kankalin
Alkotó
Regisztrált:
2011-01-08
Összes értékelés:
193
Időpont: 2011-02-01 10:08:10

Kicsit lassan esett le a lényeg, de aztán annál hangosabban koppant :) Gratulálok! Kicsit sci-fi hangulatú, kicsit abszurd, mosolygós írás - minden van benne, csak hiba nincs.

Legutóbb történt

sankaszka bejegyzést írt a(z) A balatoni ház című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) A betű cédája című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Miért hosszú a zsiráf nyaka? című alkotáshoz

Hayal bejegyzést írt a(z) Őszi vers című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Itt voltak címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 38. fejezet című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Itt van már az esküvő címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)