Utolsó hivatalos külföldi kiküldetésem 1988 júniusára datálódik. Nemzetközi vásárt rendezett Tallin, és erre a vásárra meghívást kapott Szolnok, mint testvérváros, a városvezetés cégünket is, és még más kereskedelmi és iparvállatokat is kijelölt a vásáron való részvételre.

1988 nyara: recseg-ropog a "béketábor", Gorbacsov már kiengedte a szellemet a palackból, de még áll, ha már nem is sokáig a szocialista világrend, a Balti államok már nyíltan beszélnek a függetlenségükről, és új gazdasági kapcsolatokat szeretnének kiépíteni, ennek jegyében rendezik ezt a nemzetközi vásárt is.

A vásárra való felkészülésben szerény személyemre a ruházati termékfőcsoport egy másik kollegámra az iparcikkfőcsoport, intézését bízták. A rendezőelv az volt, hogy csak magyar gyártású, esetleges megrendelés estén kapacitással bíró, szállítóképes, cégek termékeit vihetjük ki.
Megkezdődtek a nem mindig könnyű tárgyalások, az akkor még létező, és többségében jól prosperáló ruházati termékeket gyártó cégekkel, a teljesség igénye nélkül néhány: Férfi Fehérneműgyár, Női Fehérneműgyár, Habselyem Kötöttárugyár, Tisza Cipőgyár, Duna Cipőgyár, Vörös Október Férfi Ruhagyár, Május1 Ruhagyár, Hódmezővásárhelyi Kötöttárugyár, Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár, stb. Közbevetőleg jegyzem meg e vállalatok többségének, minthogy a magyar könnyűiparnak már nyoma sincs!

Nem részletezem, ha nehezen is, de időre összeállt minden, két köbméteres konténerekbe csomagoltunk mindent, amit a Hungarokamion vitt ki Tallinba, mi pedig egy charter géppel mentünk június 13-án. A tallini repülőtér nagyon kicsi, elhanyagolt objektum benyomását tette ránk, minthogy az is volt, ennek ellenére, vagy éppen ezért szokatlanul szigorú beléptetési procedúrán estünk át. Szóval a fogadtatás nem volt valami barátságos, ennek okát később észt vendéglátóinktól tudtuk meg, jelesül azt, hogy a reptéri határőrség, és a vámőrség is kizárólag orosz hivatalnokokból állt, akik nem nézték jó szemmel az észtek külön utas próbálkozásait. A légikikötőből a szállodába vittek bennünket, a hotel közvetlenül a Balti tenger partján elhelyezkedő új épület, a Moszkvai olimpiára készült, itt voltak ugyanis az olimpia vitorlás versenyei. A tetőszerkezete úgy volt kialakítva, hogy az odavezető útról olyan látványt nyújtott mintha sok kibontott vitorlájú hajó lenne kikötve, érdekes látnivalót nyújtva az arra járóknak. További érdekessége a beltér labirintusszerű kialakítása volt, nem kis nehézséget, és nagyon jó tájékozódási képességet feltételezve az ottlakókról. Később megtudtuk, hogy ezt is az olimpia biztonsága érdekében építették így, megnehezítve az esetleges terrortámadás lehetőségét, hiszen még frissen élt az emlékekben a Müncheni olimpián bekövetkezett tragédia. A szobák egyébként egyszerűek, de kényelmesek voltak. Ebédután kimentünk a vásár területére megkeresni a helyünket, számbavenni a tennivalókat, berendezni a pavilonunkat stb. Nem sokkal ezután az első kellemetlen meglepetéssel kellett szembesülnünk, feltörték a reprezentációs anyagokat tartalmazó konténerünket, és az összes italt, Tokaji, Balatonfelvidéki borokat, Unicumokat, szóró-ajándékokat, prospektusokat egyszerűen elvitték, mit elvitték ellopták. Kihívtuk a rendőrséget, ők voltak a második kellemetlen meglepetés, hát elég vicces dolgoknak lehettünk tanúi kár, hogy egyikünk sem tudott nevetni, viszont a vérnyomásunk kétszáz fölött lehetett, a rendőrök ugyanis körbe járták a konténereket és ezzel le volt tudva a helyszíniszemle. A vásár irodájába aztán jegyzőkönyvet vettek fel, melynek lényege az volt, hogy mi vagyunk a gyanúsítottak, ezt persze nem írtuk alá, mire ők sértődötten távoztak.

Folyt.köv.