Sokat rágódom a többszörösen eltulajdonított versemen, a plágiumon; talán túlságosan is sokat - aki tolvajt találtam, egyik sem frissebb lator 2009-nél, vagyis már nagyjából két év eltelt úgy, hogy a Kalina néven publikált vers idővel Rose Lady-k, ronikák és társaik neve alatt is megjelent, és a világ mégsem dőlt össze. Amit veszítettem, az nem több egy-két dicsérő szónál, mert akinek megtetszett a mű, az akár nálam, akár máshol találta meg, megcsonkította szegényt, és szerző nélkül továbbította, így a legtöbb fórumon mint rejtélyes ismeretlentől származó idézet jelent meg; két továbbítás után Rose Lady és ronika ugyanúgy lepattant róla, mint én - a vers egyedül, árván is boldogult.

Hanem azért a csonkítások és átiratok kicsit sajognak itt, belül. Érthető művelet volt ugyan, hiszen nem mindenki barátját hívják Katának; ez csak egy név, a tartalom mit sem sérül, ha átírják, vagy akár az egész sort is eltávolítják. Kata nem számít, mert hát adott körülmények között bárki lehet Kata; ő csupán egy könnyen felejthető része a versnek, aki bosszantóan személyessé, és ezáltal használhatatlanná teszi a költeményt... Hiába, ők nem ismerik a barátnémat.

Nem ők versenyeztek Katával, hogy kinek pörgősebb a szoknyája; és nem ők sírtak vele együtt a büntetésben, amikor az óvónéni azzal fenyegetőzött, hogy zuhany alá nyomja azokat, akik nem hajlandók délután aludni. Nem ők csodálkoztak rá meglepett örömmel nyolc évi külön utakon járás után, hogy a gimnáziumban egy osztályba kerültek. Azt sem sejthetik, hogy Katának Hagymusz a beceneve, amiért hirtelen piruló arcával; dús, lófarokba kötött hajával úgy néz ki a feje időnként, mint egy kis hagyma; nem őket szólítom kisjányomnak, és nem ők szólítanak engem anyuskámnak, amióta felosztottuk a családi szerepeket a baráti körben; nem nekik segítettem a programozást megérteni azzal, hogy otthon gyakorlásképpen a tanárról készítettünk egy pimasz, ám diákszemszögből nézve mókás feleletválasztós tesztet; a tánctáborban nem ők emelték égnek ötpercenként a szemüket, amikor már a vacsorához kellett volna a menzán gyülekezni, de Katus angyali nyugalommal állt neki hajat mosni; és nem ők próbáltak egy egész stadiont túlüvöltve szurkolni, amikor eljött a verseny napja; vásárlás közben nem ők győzködik Katát mind a mai napig, hogy nem kell tökéletesnek lennie egy ajándéknak, és egy kicsit lehetne tempósabban is haladni...

Való igaz, ha a nevet átírják, vagy levágják azt az egyetlen egy sort a versemből, amelyikben Ő van, már bárkinek el lehet küldeni, és bárkitől származhat, akit valaha valaki a barátjának nevezett - de ha valóban ők írták volna a verset, akkor tudnák, hogy abban az egy sorban, abban az egy névben van az egész versnek a lényege; a tetszetős szavak csupán üres kagylóhéjak a megélt barátság nélkül, ami ez alkalommal - és ezt bocsássa meg minden szarka - nem Julcsa és Ancsa, nem is Jóska és Pista, hanem Kata és Judit között szövődött.