Annyiban maradtunk, hogy akkor majd holnap szól, hogy ma kell mennem.
És hát milyenek a nők... Megbízhatatlanok. Tegnap szólt, hogy ma menjek.
Még a múltkor említettem neki, hogy nem addig a, én csak bejárok vidékről tanúskodni drága pénzen? Mintha azt mondta volna, hogy megtérítik a vasúti jegy árát.
Akkor kezdem az elején.
Hajnalok hajnalán "ünneplőbe öltöztetem a szívemet",* és elindulok a pályaudvarra. Na, nem azért, hogy utazzak, hanem, hogy jegyet kerítsek.
Befut egy vonat. Nagyon retkes, messziről érkezhetett. Reménykedem, hogy Záhonyból. Utasok tódulnak kifelé. Egy gumicsizmás ember eldobni készül a jegyét. Odalépek hozzá.
- Ne dobja el.
- Aztán mér ne?
- Környezetvédő vagyok, védem az erdőket. Újrahasznosítjuk a papírt.
Kezembe nyomja.
- És mi lesz belőle?
- Pet palack - felelem, és viszem a zsákmányt.
Félrevonulok, és titkon megnézem. A franc essen belé, regisztrációs jegy, nulla forintos, és ebben már benne van az ÁFA is.
Ebből nem lesz újrahasznosítás. Minek utazgat az ilyen muzsik? Maradt volna otthon ganyézni az állatait.
Újabb kísérlet. A leszállókat még egyszer, a kapun belül ellenőrzik. Korán van, az egyik kijáratnál nincs ellenőr. Odaállok. Érkezik a donor. Kezében kalapács.
- Jó reggelt kívánok, szíveskedjen bemutatni a jegyét!
- Hülye vagy, Józsi? Én itt melózom.
Mostantól ő a keresztapám.
Fiatal srác érkezik.
- Jó reggelt kívánok, szíveskedjen bemutatni a jegyét!
Előveszi, odaadja. Firkantok rá valamit, és zsebre vágom.
- Ez rendben, fiatalember, de odafele mivel utazott?
Előveszi, odaadja. Firkantok rá valamit, és zsebre vágom.
Kifelé menet rápillantok a jegyekre. Hát ez botrány, egy félemberrel hozott össze a rossz sorsom! Vajon cipőből is csak a felét veszi meg? A jegy 50%-os.
Egyéb baja nincs is. Talán csak az, hogy nem oda vagyok bejelentve, ahová ezek szólnak. Ippeg nyolc kilométer hibádzik. Meg hogy előbb jöttem vissza, mint hogy odamentem volna. Ennyi csak kidumálok.
A rendőrnő már a földszinten vár. Hiába, no, régi kapcsolat a miénk. Elvonulunk a kéglire. Tágas, meghitt szoba. Nyolc négyzetméteren három rendőr.
A maradék helyet elfoglaljuk. Édes ötösben vagyunk.
Mélyen a szemébe nézek, és sóhajtok. Kedvesen visszanéz. Akkor most kell támadni.
- Ha lehetne, előbb intézzük el a magánügyünket - kérlelem szépen.
Elkerekedik a szeme.
- Legyen a jegyesem - mondom, és nyújtom neki a jegyeket.
Átveszi, nézegeti. Észreveszi a turpisságot. Naná, hiszen nyomozó.
- Mondja, hogy van az, hogy a jegy a visszaúttal kezdődik?
- Sajna csak a menetiránynak háttal volt ülőhely.
Ez tízpontos válasz volt. Nem is szól egy mukkot sem. De érkezik a következő fogós kérdés.
- Mondja, hogy van az, hogy a jegye Nagymarosig szól, de ön onnan még nyolc kilométerre lakik?
Most mondjam azt, hogy csak ilyen jegyet tudtam kicsavarni annak a félnótásnak a kezéből? Nem, nem mondom, inkább felveszem a kesztyűt.
- Tetszik tudni, az igazság az, hogy ott teszem le a bringát. Naponta kell egy kis bicig-kocogás, nehogy elzsírosodjon a szívem.
Ideje sincs levegőt vennie, vagy kiröhögni engem, mikor megérkezik a szembesítésre az ellenfelem.
Szimpatikus fiatal srác, de már háromszor vertem rá a balhét. Így mondják ezt jasszosan. Én vagyok az egyetlen tanú, tuti, hogy elmeszelik.
Hazudni eskü alatt még a kedvéért sem akarok. Hacsak...
A rendőrhölgy most ismerteti a történetet, amúgy dialektikájában, ahogy a boldogult marxizmus idejében mondták.
Ahogy én láttam, teljesen egyértelmű a történet. Egy kisteherautó kihajt a parkírozóból, mire a másik autó fékez, és a vezető elrántja a kormányt. Átcsúszik a szembeforgalomba, és haloványan nekikoccan egy Trabantnak. Hárman rohanunk a Trabanthoz, de addigra már kiszáll belőle egy öreglány. Láthatóan kutya baja, azt leszámítva, hogy egy rút vénasszony. Kérdezgetjük, esett-e baja, fáj-e valamije. Mosolyogva elhárítja az érdeklődést, majd a kocsiját otthagyva betotyog szemben levő antik üzletbe. (Gondoltam, felbecsülteti magát.)
Na, idáig volt a vicces rész, és most jön a gusztustalan.
Az öreglány, akinek a kára a "kocsijában" (?) tán ha a háromezer forintot meghaladta (bár nem sokkal), ügyvédhez fordult.
Az ügyvéddel összedugták a buksijukat, és kitalálták, hogy volt anno, nagyon régen egy lábtörése. Talán egy dinoszaurusz lökhette fel. Na, ez most szegénykének kiújult. De nagyon. Vásárolt egy tolókocsit, majd a lakása ajtóit szélesebbekre cseréltette. Külföldre utazott egy specialistához. Idáig félmillió forint, amit a vétkes vezetőn akar leverni. Gondolhatta, egyszer élnünk, semmi nem számít.
Lezajlott a szembesítés. Mindketten ugyanazt mondtuk, mit ennek előtte többször. Rosszul állt a srác szénája.
De nekem ez már kezdett nagyon nem tetszeni.

A rendőrnő, mielőtt lezárta volna a jegyzőkönyvet, megkérdezte:
- Kíván még valamelyikük hozzátenni valamit a vallomásához?
- Én szeretnék, ha lehet - ismerem fel a hangomat.
- Tessék mondani!
- Csak annyit szeretnék hozzátenni a vallomásomhoz, bár tudom, hogy ez mit sem változtat rajta, hogy a baleset előtti napon eltört a szemüvegem.
Sajnos három és felest hordok, és nélküle már nem nagyon látok.