(Született ő az unokám, 1984. január 2, a verset neki írtam az idén.)

Ajándékul kaptam e verset,
nagymamám ezzel meglepett
engem,
igen!

Huszonhét éves lettem én,
meglepetés e költemény.
mese-mese,
meskete.

Születtem én legszebb helyen,
Budapesten!
Nem
siettem.

Anyám-apán örült nagyon,
nevet adtak azon nyomban
még benn
a kórházban.

Hideg tél tombolt akkor,
hó borította a tájat,
fagyott
nagyon!

Nagymama sietett első
unokához, Nógrádból:
hóban
fagyban.

Utána itt éltem Pest-Budán
kijártam óvodát, iskolát,
mert erre
köteleztek

Aztán nőttem-növekedtem,
okos gyerek lett belőlem
az isko-
lában!

Nagyobb lettem, mást is tettem:
szép leányokkal mulatoztam,
kellettek
nekem!

Közben benőtt a fejem lágya,
meg is keményedett,
Éppen
idejében!

Elértem az egyetemig,
kétezer-tízben mérnök lettem:
diplomát
szereztem!

Örült nagyon a családom,
mi a felnőtt sors, tudom:
kemény
legény!

Úgy elszállt huszonhat évem,
mert küzdve-küzdtem, szinte
észre
se vettem!

Eljött az idő, örültem,
már külön is költöztem.
mióta?
Azóta

lakom már nagy zajban
fővárosnak a pesti oldalán,
nem oly
régen.

Igaz, azt csinálok, amit akarok,
s ha jól esik, dolgozok'
ésszel,
kézzel,

de nem papírra tollal-kézzel
hanem számítógéppel!
mégis
élvezettel!

S most itt vagyok Veletek
remélem, együtt örültök
nekem,
velem!

József Attila a versét
megírta tíz szakaszba,
igen.
Bizony.

Az én életem nem fért bele
olyan rövid versbe,
Ezért:
MEA CULPA!

Mit tehetek egyebet,
mások élete se jobb, de
remény-
kedem!

Ha kevés a fizetésem,
inkább majd lottózom,
bízzatok
bennem!

Akkor ha lesz szerencsém,
a főnyereményt megnyerem,
csak
várjatok!

Együtt a családdal megkerüljük
majd az egész Világot,
a szép
Földtekét!