Helsinki neve sokunknak sok mindent jelenthet, vélt, vagy valós távoli rokonságot a finnekkel, jelentheti a Helsinki Bizottságot, a VIT-et, de nekem, mint a sportot imádó embernek leginkább az 1952-es Helsinki olimpiát jelenti, ami a magyar sport megismételhetetlen diadala a maga 16 arany, 10 ezüst, és 16 bronz érmével. Nos most ebben a városban tölthetek egy "fehér éjszakát", sétálhatok kollégáimmal hat órát. Mindjárt a kikötő mellett található a halpiac, ami még érkezésünkkor is eleven, sok halpiacon nem jártam az igaz, de ennyi féle rák, kagyló, halféle elképesztett.
Kissé távolabb, de még mindig a kikötő közelében emelkedik a lutheránus katedrális a Suukiro, vele szemben az orosz időkből származó Uszpenszkíj székesegyház, mintha egymást, és a kikötőt figyelnék. A tengerparton tovább sétálva feltűnik a Finn Parlament épülete, amely nem különösebben szép, inkább egyszerűnek mondanám, no igen, aki a Dunaparti Országházhoz hasonlítja más országok parlamentjeit annak mind kissé csúnyácska.
Helsinki félmilliós főváros, hatalmas, és nagyszerűen karbantartott parkokkal.
Ligetes, szellős, kicsit sem zsúfolt utakon sétálunk a belváros, az üzleti negyed, a sétálóutcák felé. Éjfél elmúlt, szinte nappali világosságban szörnyedünk el azon, hogy mennyi részeg, fiatal fetreng a parkok padjain, de inkább a padok alatt, fiúk lányok vegyesen, így "ünneplik" a fényt, a fehér éjszakákat, mindenesetre megdöbbentő. A belvárosba érve meglepően pezsgő az élet ebben a korai órában (hajnali egy óra van), a boltok nyitva, éttermek kocsmák szintén, igaz szombat van, de azért megállapítjuk, hogy a finnek tudnak élni, és inni. Persze télen, amikor fel sem kel a Nap bizonyára más lehet az élet. Benézünk néhány üzletbe, nagyon szépen, ízlésesen berendezettek, rendkívül nagy az árubőség és a választék, az egyik szupermarketben csak vodkából harminchárom félét számolunk meg, örömmel vesszük észre az egyik polcon a tokaji borokat, egy másikon a fütyülős barackpálinkát.
Sétánk következő állomása a Finlandia Palota. A kék és fehér színűre festett épületegyüttes már 1988-ban is történelmi helynek számított, ugyanis itt írta alá 1975-ben 35 európai és észak-amerikai állam az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Záróokmányát. Sokak szerint ez a dokomentum teremtette meg a későbbi enyhülési folyamat lehetőségét.
Ha már eljutottam Helsinkibe mindenképpen meg akartam nézni az Olimpiai Stadiont, ez az ötletem nem aratott osztatlan sikert, így másodmagammal taxiba ültünk és kihajtattunk a stadionba. A taxiból már messziről látszott a képekről,sportkiadványokból jól ismert stadion-torony, amelyen az 1952-es játékokon az olimpialáng égett. Megilletődve jártuk körbe az arénát közben arról beszélgettünk, hogy ezen az olimpián az USA, és a Szovjetunió mögött a harmadik helyen végeztünk az éremtáblázaton, micsoda világraszóló siker volt ez. Itt nyerte első olimpiai aranyérmét a magyar labdarúgás, ebben a stadionban lettek világhírűek Puskásék, és innen datálódik az "Aranycsapat".Szóval ezt látnom és éreznem kellett és jó hogy láthattam.
Negyedhatra érünk a kikötőbe, már megkezdődött a beszállás, mi is elfoglaljuk a helyünket, kiadós reggeli vár, az éjszakai járkálás alatt megéheztünk, elfáradtunk, ezért aztán jólesik leülni. Verőfényes sima utunk van visszafelé is, pontosan érkezünk Tallinba. Egyenesen a vásárba megyünk, talán mondanom sem kell, hogy ez lesz a "leghosszabb" műszak de a sok látnivaló megérte.
Még néhány nap és bezár a Tallini Vásár, mi pedig jöhetünk haza. A hazafelé vezető repülőút tartogat még egy meglepetést. Ismét charter járattal jövünk, ami egy TU 154-es. A gép kapitánya lehetővé teszi, hogy akit érdekel, az bemehet a parancsnokifülkébe néhány percre. A vége felé kerültem sorra, belépve a következőket láttam: négy ülőhely van a kabinban, az első kettő előre néz, az egyikben a gép kapitánya, a másikban a másodpilóta ül. Hozzájuk képest 90 fokkal elfordulva a navigációs tiszt foglalhelyet, a negyedik hely üres, mert a gépet az előírás szerint három, vagy négy fő vezetheti, esetünkben ugye három. Mindhárom pilóta előtt elképesztően sok műszer kettőjük fülén még fülhallgató is, a kapitány pedig az én kérdéseimre válaszol kiderül, hogy korábban a honvédségnél is pilóta volt, és Szolnokon is szolgált, így, mint mondta félig-meddig földik vagyunk. Ózd térségében lépünk be a magyar légtérbe, lassan le kell ülnöm, mert megkezdjük a leszállást. Mintegy félóra múlva landolunk Ferihegyen, ezzel végetért a tallini kiküldetésünk, végetért a barterjárat, és végetért egy korszak is.

-Vége-