HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2011-03-02

Oroszlánbőgés





Nairobi főterén a Santa Klara Squaren a szecessziós stílusú, európai hangulatot árasztó Double Roses kávéház teraszán napvédő, színes ponyvatető alatt magányos fiatal férfi itta az abszintját délután 3 és négy óra között. A férfi újságot olvasott, a Sunday Post legfrissebb számát. 1912 szeptember 6-át írtak a naptárak, s ez a dátum szerepelt az újság címlapján is. A hőség már-már elviselhetetlen volt, senki nem járt az utcán, a kávéház pincérei a paraván mögött bóbiskáltak. Trópusi parafa sisakot, és sportruházatot viselő nő jött végig a járdán a Melmotome felől sietős léptekkel, mint akinek határozott célja van, befordult a kávéház kerthelységének faragott, díszes kapuján, és fellépkedett a lépcsőkön a teraszra. Első, felületes pillantásra 3o körülinek gondolta volna az ember, -nagyon erősen lesült, barna bőre idősebbnek mutatta koránál. Valójában csak 26 volt. Csigás hajának fehéres-szőke fürtjei kibuktak a parafa sisak szélénél, s mint angyalhaj keretezték a csokoládészínű, keskeny arcot. Nagy, világoskék, távolálló szemek világítottak ki a sisak alól, rányíltak az olvasó férfira, a nyugtalan, kereső tekintet végigsiklott a teraszon, felfedezte a paraván mögött lévő alakok sziluettjeit, rácsodálkozott Jimmyre a karszékben mókás méltósággal üldögélő csimpánzra, és visszatért kiindulópontjához. A férfi nem látszott észrevenni, hogy nézik. Lusta mozdulattal az italáért nyúlt, kortyolt poharából, s beletemetkezett újra a lapba. Barna szeme volt, s barna, nyírott angolos bajuszka adott határozott karaktert szabályos ívű, ám kissé duzzadt ajkának. Kheki színű, könnyű vászonból készült vadász-zubbonyt viselt, s ugyanabból az anyagból volt a rajta lévő bricsesznadrág is. Fényes, fekete csizma egészítette ki az öltözetet.
Elősietett bentről az egyik kormos képű libériás pincér. A sietést afrikai értelemben kell elképzelni, Párizsban, vagy Berlinben azt mondták volna rá "totyogott".
A nő kávét rendelt, közben egyfolytában a férfit fixírozta. A férfi fél-oldalvást ült a nőhöz képest, három asztallal odébb. Megérkezett a kávé, és melléje a szódavíz. A nő fogta a kistányért a csészével, és a poharat, felállt, majd rövid habozást követően átment a férfi asztalához.
-Bocsánat, -megengedi?! -és meg se várva a választ letette a kávét és a szódavízzel telt poharat az abroszra.
-Kérem, -mondta a férfi, nem túl előzékenyen. -Nekem már lassan úgy is mennem kell.
A nő letelepedett.
-Hová siet?
-Dolgom van, -nézett fel újra a férfi. Ezúttal jobban megnézte a nőt. Elidőzött csigás, dauerolt hajánál, belepillantott a csodás kék szemekbe, észrevételezte a két igéző domborulatot a nő sportos szabású zekéjén.
-Várják az oroszlánjai?
-Tessék?!
-Ön oroszlánvadász, vagy tévedek?
A férfi most már letette az újságot.
-Nyomozó maga?
-Nem. Újságíró vagyok. És fotoriporter. A Daily Telegrafnak dolgozom meg más lapoknak. A Hotel Lionban láttam magát Én is ott lakom. A recepción azt mondták, hogy ön a nagy vadász, Sire Hanney George Prough.
-És?
-Van egy ajánlatom a maga számára. Lefényképezem vadászat közben, aztán pedig riport sorozatot írok kalandjairól. Ugye holnapra tervezi az indulást?
-Kérem. Ez engem nem érdekel. És, ha megengedi, akkor most...
-Fizetek érte!
-Fizet? Az más. Mennyit?
-Nem pénzzel fizetek. Magammal fizetek.
-Tessék?
-Jól hallotta. Magammal fizetek. A testemmel!

Sire Hanney George Prough alaposan végigmustrálta a nőt. Tetőtől talpig megnézte magának. Halvány mosoly jelent meg az arcán. Rábólintott:
-Akkor talán érdekel az ajánlata.
-Ezek szerint megnyertem a tetszését?
-Talán.
A nő rávillantotta a férfire a mosolyát. Szemtelen, célratörő, magabiztos volt ez a vigyorgás, és volt benne még valami, egy üzenet, egy ígéret, vagy valami más, amit a férfi tisztán érzékelt, de nem tudta megfejteni, mi az.
-Akkor megegyeztünk, -mondta a nő. Az én nevem Deborah Kretczh. Félig német vagyok, félig cseh. Maradhatunk annyiban, hogy minden nap, a nap végén lerovom a fizetséget? Vagy esetleg, -habozott, -esetleg napközben jobban szeretné?
George Prough arcán a mosolynak még csak az árnyéka sem látszódott.
-Maradjunk az estében.
És hozzátette még elgondolkozva:
-De majd meglátom, akarom-e, hogy mindennap...fizessen.
Deborah, mintha nem is figyelt volna rá. Töprengett.
-Napközben esetleg, hogy is mondjam, kézenfekvőbb lenne, nem gondolja?
A férfi rezignáltan bólogatott.
-Kérem. Hogyne, persze. Csak...
-Csak?
Csak napközben nagyon meleg van, és ott vannak az oroszlánok, és a tigrisek, akik támadhatnak, míg mi...míg ön, szóval érti.
-Afrikában nincsenek is tigrisek.
-Ez így igaz, de oroszlánok vannak, és elég, ha az oroszlánok támadnak, nem kell oda tigris.
A nő felnevetett. Éles, has-csiklandó, idegborzoló nevetése volt. De férfiszemmel nézve nagyon vonzó volt, ahogy nevetett. A keblei fel-le ugráltak a zubbony alatt.
-Maga most ugrat?
-Csak egy kicsit, -mondta a férfi.
-Sejtettem. Mert miért támadnának azok a dögök napközben, ha éjszaka a sötétben magabiztosabban támadhatnak?!
-Éjszaka nem kell tartani oroszlántámadástól, -magyarázta a férfi. Éjszaka biztonságban vagyunk kinn a safarin.
-Igazán? -A nő kissé nyugtalannak látszott.
-Igen. Éjszaka véd minket a lobogó lánggal égő nagy tűz, és a tüskés-boma, ami körbeveszi a tábort.
-Na ja! Ha maga mondja!

Elüldögéltek még egy darabig a teraszon, a forróságban. Szellő se rezdült, de, ha néha igen, akkor olyan forróságot hozott, mint a kazánok lehelete. Jimmy megunta a pózolást, felkerekedett, és mókás, imbolygó járással bement a belső térbe. Deboharól kiderült, fel van készülve a szafarikra. A nőnek volt sátra, spirituszfőzője, vadászkése, iránytűje és minden egyéb felszerelése, ami a vadonban szükséges lehet. Puskája is volt, egy 19o1-ből származó kiskaliberű, elől-töltős madarászpuska, amiről George Prough azt mondta, jobban tenné, ha a szállodában felejtené.
A lány megkérdezte a férfit, hogy milyen fegyvere van? A sire nevetve közölte, hogy többféle fegyvere is van, 9.6-os duplacsövű Mausert használ például nagyvadra, ebből mindig kettőt visz magával, míg menyétre, borzra, madárra valamelyik sörétes puskáját használja.
Deborah látszólag elégedett volt a válasszal, amikor azonban koraeste visszakocsiztak a szállodához, az előcsarnokban újra rákérdezett erre a fegyver-dologra.
-Akkor tehát biztos, hogy nincsen más fegyvere?
-Biztos, -mondta a nagyvad-vadász halálian komoly arccal. És ugyanilyen komoly, zárkózott képpel hozzátette:
-Persze van még egy fegyverem kisasszony, azt azonban nem vadászatra használom!
-Megmutatná, kérem? -kérdezte a lány, enyhe arcpírral, miközben átvette szobája kulcsát a boytól.
-Ma este nem, -válaszolta a lord. -Tudja a maga munkája csak holnaptól kezdődik, illetve, dehogyis, az én munkám kezdődik holnap, amit maga busásan megfizet, de csak holnap estétől, jó?
-Jó, -egyezett bele Deborah Kretczh megadóan. -Akkor tehát holnap.
-Fél ötkor hajnalban itt várom a halban. Pontos legyen.
-Pontos leszek, -mondta a lány.

Kimentek a dzsippel a szavanna széléhez. A magas fűben ülve 22 néger teherhordozó várta őket. Mindannyian szumati törzsbéli, szép szál, szíjas, izmos férfiak voltak, ágyékkötőben, vadászkéssel, lándzsával felszerelkezve. Volt velük egy ébenfából faragott, karcsú kis fekete lányka is alig szoknyácskában, hegyes, felfelé néző, teniszlabdára emlékeztető mellecskékkel, Kitebének hívták. A lány lehajtotta gyapjas fejecskéjét, amikor meglátta a szőke európai nőt, majd dacosan felkapta, és villogó tekintettel megszólította az autója lépcsőjéről lekászálódó lordot.
-Kbvana lecserélni Kitebét erre a fehér, csúnya tehénre?!
Elfordult durcásan, és bement a sásba, csak fekete szemei villogtak elő a sötétzöld, barnálló levelek mögül. Elindult a menet, eltávolodtak a poros úttól, és egyre beljebb vették magukat a dzsungelbe. Egész nap meneteltek, és koraestére megérkeztek egy jó, oroszlános helyre. A Nap fenn volt még az égen, a Föld-golyó szélén egyensúlyozott, óriásira nőtt vörös korongjába beszippantotta a vidéket, a tágasan álló ernyőakácia fákat, a sásos mélyedést messze elől a vadcsapástól jobbra, s a fejmagasságig nőtt elefántfüvet a horizont alatt.
Zumburu-zaga a csapat vezetője odalépett George Proughoz, egyik kezének mutatóujját a szájára illesztve csendet intett, a másik kezével előremutatott a facsoport irányába. A lord szeméhez emelte kukkerét. A lencsében hatalmas hím oroszlánt pillantott meg a kinyújtott kar irányában: az állat feltartott fejjel figyelt, sárgás-barna sörénye szálanként meredezett felfele. Felfedezte mellette a feltúrt, letaposott fűben heverésző nőstényeket is, az egyik most felkelt, s nyugtalan léptekkel körbe-körbe kerengett. Világos volt, hogy a vadak nyugtalanságának oka az emberek jelenléte. Nem láthatták ugyan a kisded csoportot, mert az elefántfű takarásában álltak, s nem érezhették meg a szagukat se az ellenkező irányból fújó szélben, de a vadállatok ösztöne veszélyt jelzett.
A lord anélkül, hogy elvette volna szeme elől a kukkert, vagy megfordult volna, hátra nyújtotta a kezét. Zumburu-zaga elértette gazdája mozdulatát, oly sok évet húztak már le együtt, s a kinyújtott kézbe beletette a Mausert. George Prough nyaka közé kapta a fejét, előrekushadt és óvatos léptekkel elindult lefele a dombról, hogy közelebb cserkéssze magát az oroszlánokhoz. A néger vezető követte, vállán himbálózott a lord másik nehéz fegyvere, és Deborah Kretczh is a férfi után lopózott. Leértek a domb aljába. A hím letelepedett, de a nőstény továbbra is abba az irányba figyelt, amely felől az emberek közelítettek. A sire megállt egy pillanatra és maga mögé kémlelt. Észrevette, hogy a lány is mögötte császkálódik, mire dühös, elhárító mozdulatot tett. Hófehéren villogó, kihívó mosoly volt a válasz!

Mentek tovább, egyre óvatosabban, egyre lassabban. Elérték az útban feléjük eső legközelebbi mangrove fát. Itt a lord megállást intett. Az oroszlánok kb.15o lépésre lehettek tőlük. A nőstény megint kerengeni kezdett, s a nagy hím is felállt és gyilkos, sárga, fekete pettyekkel teli szemeit a mangrove fa felé irányozta. A vadász fél-térdre ereszkedett, vállához illesztette a fegyvert. Rövid célzás után fülrepesztő csattanással elsült a Mauser, a hímoroszlán térdre rogyott. A nőstény a 9.5 mm-es lövedék tompa becsapódásával egyidejűleg függőlegesen felugrott a levegőbe, majd talpára visszaesve, a gyorsvonat sebességével megindult a fa mögött rejtőző csoport felé! A rohamozó nőstényoroszlán galoppja semmi máshoz nem hasonlítható látvány! A karcsú, kígyózó sárga test elől elhajlik az elefántfű, szétnyílik, s a nyílásban egyszerre egészen közel felrémlik a lapos, nyújtott fej, a koponyára tapadó, hegyes fülek, az őrületet tükröző szempár, a vicsorgó szájból előbukkanó tépőfogak rémületes, sokkoló látványa. George Proughnak alig maradt ideje arra, hogy a másik csőből ráismételjen. Álla alatt, mellkason akarta lőni a nőstényt, de a célpont mozgott, és a 15 méterről leadott lövés a jobb felső, és elülső lábát találta el az állatnak. A nőstény a következő pillanatban rajta volt a vadászon. George Prough a hátán fekve úgy próbált védekezni a karmok és a fogak ellen, hogy fegyverét keresztbe téve beleszorította az oroszlán szájába. Egy szörnyű, halálos perc telt el kilátástalannak tűnő küzdelemben, majd újabb lövés dördült, a néger fegyverhordozó lőtt, de neki se sikerült leteríteni a feldühödött állatot. A nőstény otthagyta a vadászt és a négernek rontott. Deborah Kretczh közvetlen közelről végignézte, mint rántja le az állat a fegyverhordozót, mint szaggatja tíz karmával a mellkasát.
A nagyvad vadász hasára hemperedett, és sietős, kapkodó mozdulatokkal újra töltötte fegyverét. Csodálatos módon néhány kisebb karmolással megúszta a dolgot. Vannak emberek, akikre vigyáznak az angyalok. Lőtt, de a lövés megint éppen hogy csak súrolta az állatot. A nőstény otthagyta a feltépett mellkasú Zumburu-zagát, és dühös morgással beugrott a sásos bozótba. Deborah Kretczh talpra állt, letette hátizsákját és aprócska Kodak-gépet halászott elő. Gondosan lefényképezett mindent, a széttépett fegyverhordozóról több nézetben is csinált felvételeket, aztán a vadászt fotózta, hogyan szedi magát össze, s miképpen lép lehajtott fejjel hűséges néger fegyverhordozója szétmarcangolt, élettelen testéhez, hogy végső búcsút vegyen tőle.

A Nap korongjának fele már eltűnt a szavanna égő füvében, amikor szomorú, rémült csoport sereglett a holttest köré. A teherhordók egy szótagú, primitív, lábdobogással kísért gyászdala közben keselyűk és kányák serege szállta meg a környező fákat, tele lett fekete testeikkel az mangrove fa, ami alatt a szertartás folyt, s távolabb, lenn a mélyedésben az ernyőakáciákból álló facsoport szerteszét ágazó fái. A hullarabló madarak izgatott sivitozása kísérteties zenei hátteret biztosított a szomorú esemény számára. Kitebe, aki ki tudja mikor, és hogy csatlakozott a csoporthoz hangosan zokogott, a férfiak a gyászéneket befejezve megrendülten álltak helyükön. A lord lehajtotta fejét, ajkai néma imát mormoltak. Ebben a pillanatban Deborah Kretczh abbahagyva vakuja villogtatását közelebb óvakodott a férfihoz és a fülébe súgott valamit.
-Szerintem most lenne a legjobb idő arra, hogy a mára esedékes fizetési kötelezettségemnek eleget tegyek. Nem jön velem egy kicsit arrébb, egy bokor mögé milord?

A Nap végérvényesen elbúcsúzott a Földtől, csak az eget vörösre festő fénye mutatta, hogy nemrég még ő uralta a vidéket. Feljött a Hold hideg, kék tányérja. A Hold ezüst fényében a teherhordók hosszú, mély gödröt ástak, és belefektették Zumburu-zaga testét. Mellé temették a lándzsáját, bádog-ivóedényét és vadászkését. Két keresztbe fektetett, fűkötéllel összeerősített ágat szúrtak a frissen hantolt földkupacba, hadd aludja alatta örök álmát a hűséges fegyverhordozó. Valahol sakál vonított, és hallatszott a sötétből a hiénák jellegzetes "hiú-hiúja" is.
Ekkor szólt másodszor Deborah, George Proughoz.
-Nos, sire, mi a véleménye? Bemegy a nagy kígyó a kicsi fészekbe, ahol jó lesz neki?
A lord, mint aki hosszú álomból riad, tágra nyílt szemekkel nézett a lányra.
-Nem értem kérem. Mi ütött magába?
A nő habozott.
-Bocsásson meg. De tudja az izgalmak, a fáradtság, és ez az egész hátborzongató szertartás...a gyomromban bizsereg. Vegye úgy, hogy visszavontam.
-Jól van, -mondta a férfi. -Semmi baj. Na! Nehogy most sírjon itt nekem!
A lány azonban sírt, és bár nem látták, sírt Kitebe is a nagy fa vastag törzse mögött!

Az éjszaka viszonylagos nyugalomban telt el. Lobogó lánggal égett a tábortűz a tüskés bozótból hevenyészett kerítés mögött. Két sátor állt a tűz jobb és baloldalán, az egyikben a vadász aludt, a másikban a nő. A sátrak körül takarókba burkolózva pihentek a teherhordók. Fegyveres őrség váltotta egymást kint a hímoroszlán teteme mellett, hogy az éji vad ki ne kezdhesse valahogy.
A hajnal első kékeslila tétova fényére talpon volt a tábor. Kitebe kávét forralt a zsarátnok fölé helyezett háromlábú, kovácsoltvas állványra helyezett edényben, és manioka-lepényt hordott szét a férfiak között. Reggeli után a lord kiadta utasításait. Három embert rendelt a hímoroszlán megnyúzásához, megparancsolta Kitebének, hogy segítsen nekik, a többinek az volt a feladata, hogy kerüljék meg a bozótot, és síppal-dobbal hajtsák meg a túlsó oldal felől. Kinevezte fegyverhordozónak Agamemet, második legjobb emberét Zumburu-zaga után, s meghagyta Deborah Kretczhnek, ne mozduljon el a védett táborhelyről!
Várt egy jó félórát, s amint felhangzott a túloldalról a dobok tamtamja és a sípok rikoltozása Agameme kíséretében elindult befelé a sásba. Követtek egy keskeny csapást, a növényzetre rászáradt feketés színű vér világosan mutatta, merre ment a sebzett vad. Egy helyütt a néger megállította gazdáját és lemutatott a földre. Élénkpiros, friss vér volt ott azon a helyen! -Csitt, -mondta George Prough. -Itt lesz valahol. Tüdőt ért az egyik lövés
Mentek lassan, óvatosan. Tízlépésenként megálltak hallgatózni. Hallani lehetett a sűrűből a sebzett vad hörgését, és dühös korkantásait. Nem tudták, hogy pár méterrel mögöttük settenkedik Kodakját készenlétben tartva Deborah Kretczh.
Szemből közeledett a lárma. Pitypiritty-madár szállt fel egy tüskés bokor ágáról fülsértő rikoltozással, s ezzel egy időben minden előzetes jelzés nélkül szétvált a bozót és rájuk vetette magát a sebzett nőstény. Agameme, mint akit rugó lök, megfordult és a tartalék fegyvert eldobva vad iramban visszafelé száguldott az ösvényen. Fellökte a riporternőt, és a sás közé taposta. A lord higgadtan állt a helyén, s csővégről torkon lőtte az oroszlánt. A 9.5 mm-es acélköpenyes lövedék szilánkosra törte a koponyacsontot, áthaladt a puha részeken, s öklömnyi nyílást szakítva a másik oldalon kiszippantotta magával az agyvelőt. Az oroszlán a földre hullott és nem mozdult többet.
Három másodperc sem telt el, ott termett a nő.
-Ez igen, milord, -kiáltotta nevetve. -Micsoda lövés! Megengedi, hogy lefényképezzem?
Csinált néhány felvételt, majd feltett egy kérdést. Ugyanazt kérdezte, mint amit két nappal korábban a szálloda halljában. Kicsit rezgett a hangja.
-Mondja sire, megmutatná a fegyverét?
A férfi szótlanul odanyújtotta a Mausert.
-Nem ezt, hanem a másikat. Azt, amivel nem vadra vadászik.
-Itt? -kérdezte a férfi. -Tényleg ezen a helyen akarja?
-Miért nem jó ez a hely magának?
-A hely éppenséggel jó, -mondta a lord összeráncolt homlokkal, hanem a körülmények. Mindjárt a nyakunkon lesznek a teherhordók.
-De hiszen azok csak négerek. Ha egy néger néz, olyan, mintha mondjuk a lovam nézne. Nem számít!
-Nem számít, azt mondja, ha nézik magát, amint...amint lerója éppen a fizetséget?!
-Nem, -rázta meg a fejét Deborah Kretczh. -Sőt. Attól még csak izgalmasabb.
A férfi megadóan bólintott.
-Nem bánom, maga boszorka! Vágjunk bele. De...de tanúk nem kellenek!
Elővett zubbonya mellényzsebéből egy kis ezüstsípot, belefújt, jelt adott a síppal.
-Most egy darabig nem jönnek ide!
-Kár, -mondta a lány, és kibújt overáljából. -Én nem bántam volna!
Nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy míg ő fizetsége lerovásán munkálkodik, mégis csak nézi valaki, egy ámulattól elnyíló szempár figyeli a jelenetet a sás közül. Kitebe végignézte, hogy csinálják az ilyesmit a fehér emberek, és dacos elhatározás született hevesen dobogó szívecskéjében.

Kitebének csak a rákövetkező harmadik napon volt alkalma, hogy előhozakodjon mondanivalójával. Déli pihenőre állt meg a csapat egy bokros-fás részen. A férfiak lehámozták magukról csomagjaik hevederét, és lerogytak az árnyékos részen. A lord helyet keresett magának egy csenevész fa tövében, leült, elővette kulacsát, kortyolt belőle. Deborah mellette ácsorgott, és a fa lecsüngő koronája körül keringő tarka madárcsapat látványával üdítette magát. Egyedül ő nem tűnt fáradtnak az egész csapatból, arca poros volt ugyan és izzadt, de kék szemei vidáman, frissen csillogtak. Valahonnan előkerült Kitebe. A kis néger leányka a menetelések alatt láthatatlanná varázsolta magát, színre csak akkor lépett, amikor pihenőt tartottak. Úgy óvakodott a fa felé, mintha vadat akarna becserkészni. Megállt a sire mellett, óvatosan, ugrásra készen. Élő rugó volt a kisleány, ébenfából faragott meztelen teste szoborrá merevedett.
-Mit akarsz Kitebe? -mordult rá a lord néhány lassú pillanat eltelte után.
A leányka megmozdult, élet költözött a szoborba.
-Ismerni a Bunu-bunu lepkék násztáncát Kbvana?
-He?!
-A Bunu-bunu lepkék párban táncolni mindig. Egy fiú, egy lány.
-Na és?! -mordult rá a lord. -Mi közöm velük?
-De néha csatlakozni hozzájuk egy harmadik lepke, és akkor folytatni hármasban.
Bronzszínű dohányos-kazettát halászott elő a sire, sodort magának, szipkába illesztette és tüzet csiholva rápöfékelt. Csak azt követően szólt újra, hogy az első füstkarikát kifújta. Nem Kitebéhez beszélt, hanem a német nőhöz.
-Maga érti, mit csacsog össze ez a lány itt?
Deborah nevetett.
-Persze. Fel akar ajánlkozni harmadiknak!
-Mi van?
-Jaj Istenem, de fafejű maga! A lány csatlakozni akar hozzánk, amikor én...lerovom a fizetségemet...és maga fogadja, érti?
A férfi kimeresztette szemét, majd akkorát bődült, hogy egy hímoroszlánnak is becsületére vált volna:
-Igaz ez Kitebe?
A lány bátran szembenézett a főnökével.
-A Bunu-bunu lepkék befogadni harmadikat mindig, -mondta. -Kitebe Bunu-bunu lepke, és akarni násztánc a Kbvanával meg a Memshabival.
-Hallatlan! -kiáltott fel a lord, hosszú, mély hallgatást követően.
Hogy felháborodásának még nagyobb nyomatékot adjon felpattant a földről, és dühös léptekkel masírozni kezdett fel és alá, Deborah Kretczh nevetve nézte. Végül odaállt a néger kislány elé, és ráripakodott.
-Nem szégyelled magad Kitebe! Micsoda dolog ez?! Tűnj a szemem elől, meg ne lássalak még egyszer a tábor környékén!
Kitebe rémült képpel elkotródott, egy egész héten keresztül színét se látták. Hogy merre járt, mit evett, hol aludt eközben, titok maradt. De ő a dzsungel lánya volt, a lordnak nem kellett aggódnia miatta.
A szafari a megszokott életét élte. A fárasztó hosszú menetelések a vadonban csak ritkán voltak eredményesek. Azért persze gyűlt a trófea. A legények kikészítették a nagyvadak értékes bundáját, és bálaszerű csomagokban a fejükön vitték tovább.
A lány betartotta ígéretét, a fizetési fegyelem nem szenvedett csorbát, egy jottányit sem. Általában nap közben jött rá a fizethetnék, mindig valami izgalmas esemény váltotta ki nála a nemi vágyat.
-Csikland a gyomrom, milord, -mondta ilyenkor a lordnak. -Olyan ellenállhatatlan érzés. Vonuljunk kicsit félre.
Deborah-t nem zavarta, hogy a tisztás mellett pár lépésnyire a négerek az elejtett vad megnyúzásával foglalatoskodnak, éles hangon felnevetett, ha észrevette, hogy a leveleket félrehajtva valaki őket lesi, telt, szőlőszem alakú mellei fel-le ugráltak.
Egyszer kafferbivaly rontott rájuk közben, de a lord lélekjelenléttel lelőtte. A német lány az állat még meleg testéhez lépett, megfürösztötte kezét a vérben, és a köréjük sereglő, ijedten toporgó sokaság füle hallatára ezt mondta:
Huh, de megijedtem! Azt hittem, hogy most tényleg meghalunk! Abban a pillanatban, amikor maga lőtt, én....abban a pillanatban...tudja mi...
A lord ruhái után kapkodott, hogy eltakarja magát. A négerek egyenként, kuncogva, lesütött szemmel kezdtek elsündörögni.
-Folytassuk, -mondta a lány. -Még csak az aprópénznél tartottunk. Be kár, hogy nincs itt most Kitebe!

Az oroszlán-kilövésekre szóló licenc még azon a héten kimerült, és a lord elhatározta, hogy lő néhány elefántot is. Folytatódott tehát a vándorlás Kenya füves, fás, ember nem látta vadonjában. Ha eddig Deborah Kretczh azt hitte, hogy a világ legveszélyesebb sportja az oroszlánvadászat, rá kellett jönnie, hogy tévedett. Végtelenül izgalmas látvány a rohamozó hímoroszlán, de semmi ahhoz képest, amikor megmozdul a föld az ember lába alatt, dübörögni kezd a ritkás akácos, a fákat szélvihar látszik tördelni, s egyszer csak, mint száguldó lavina, szürke, tömör sziklaként zúdul elő a sűrűből a sebzett elefánt. Nincs mód kitérni: elfutni, elbújni nem lehet. Ormányát magasra emelve haragosan trombitál, Szent Mihály arkangyal sem trombitálhat hangosabban az utolsó ítélet napján, fülei széttárva, mint két lebegő vitorla. A félelmetes agyarak már csak néhány méternyire vannak! Ez az utolsó pillanat, amikor még lőni lehet, és nagyon pontosan kell célozni, egyenesen az óriás homlokának a közepébe!
Hányszor látta ezt a képet Deborah Kretzch sire Hanney George Prough háta mögül! A néger fegyverhordozó ekkorra már rendre egy közelben lévő fa ágai között csücsült, de a lány nem hátrált, közvetlen közelről fél-térden állva fényképezte a jelenetet. Aztán, amikor a vad már kimúlt, jussát kezdte követelni. Igen, ebben az időben már nem az volt a helyzet, hogy ő fizet a férfinek, a férfi fizetett neki nehéz, fárasztó, verejtékes munkával. A német lány állandóan éhes volt, egyre többet és többet követelt. Ördögi kör volt ez már, nem lehetett belőle kitörni. Csak valami apokaliptikus nagy-dolog közbejötte fordíthatta meg az események menetét.

Deborah kikövetelte, hogy a néger lányt is bevegyék.
Egyszer, az egyik elefántos kaland után, amikor félrevonultak, hogy számláikat rendezzék, észrevette a lányt a bokor mögött leselkedni.
-Itt van Kitebe, -súgta a férfi fülébe.
-Zavard el, -mordult rá George Prough. -Megmondtam már egyszer...!
-Csitt, -mondta a német nő, és szabad kezével intett a lánynak.
Kitebe kilépett a tisztásra, mozogni kezdett mellettük. Tánca ritmikus volt és eléggé erotikus ahhoz, hogy a vadász felfigyeljen rá.
-Eredj innen Kitebe, -szólt rá erőtlenül.
A néger lány azonban ahelyett, hogy elment volna, még közelebb húzódott hozzájuk, lefeküdt melléjük a fűbe, ott folytatta a Bunu-bunu lepkék násztáncára emlékeztető mozgását.
-Gyere ide Kitebe, közelebb, még közelebb, -szólongatta Deborah Kretczh, és a lány engedelmeskedett.
Végül megragadt harmadiknak, George Prough nem tiltakozott többé ellene. Neki is jó volt, és a két nő is meg volt elégedve.

Teltek a hetek, lassan vége fele járt a vadászidény. Az elefántvadászat még az oroszlán vadászatnál is feszültebb pillanatokat hozott, voltak újabb halálesetek is. Egyszer a megvadult óriás a hajtók felé tört ki és agyontaposott két embert, egy másik esetben pedig szürkületkor rontott rá a táborra, ekkor hárman haltak meg agyarai között, míg George Proughnak le nem sikerült terítenie.
Amikor az állat kimúlt, a lord mellé lépett és belerúgott az oldalába. -Te bosszúálló őrült, -kiáltott rá rekedt hangon. -Mi értelme volt ennek?! Megöltél három embert egyetlen lelőtt családtagodért cserébe!
Elérkezett az utolsó hajtás napja.
Hajnalban már úton voltak a szavannán át arra a helyre, ahol az elefántokat megtalálni remélték. Fárasztó nehéz vándorlás volt, órákba telt, amíg átvergődtek a vízmosásokon, a sűrű bozótos részeken, az ernyőakáciából álló erdők ágas-bogas tüskéi között.
A menetet néger felderítők vezették, egymást váltották a harcosok az élen, mögöttük ment a lord, vállán vitte nehéz elefántölő puskáját, ő mögötte a német nő fényképezőgépével, majd a többiek libasorban, le-leszakadozva.
Azokon a részeken, ahol az ösvény kiszélesedett és két ember elfért egymás mellett, Deborah Kretczh George Prough mellé lépett, s együtt meneteltek. Beszélgettek ilyen alkalmakkor, a társalgás témája az elefántok furcsa viselkedése volt.
-Az elefánt a világ legkülönösebb állata, -magyarázta a vadász. -Nagy testéhez képest viszonylag kicsi a feje, s ebben a kicsi fejben még kisebb az agy. Talán ezért van, hogy semmi más nem ragad meg benne a bosszúállás gondolatán kívül. Láttam olyan esetet, hogy egy kivénhedt, csorba agyarú hím napokig követte a karavánt, lesve, várva az alkalmat, mikor csaphat le.
-Hátborzongató, -mondta a lány. -Csiklandani kezd tőle a gyomrom. Nem állunk meg egy rövid pihenőre?
-Most nem, -rázta meg a fejét a lord. -Ha most engedem, hogy a teherhordók leüljenek, ma már nem indulnak el újra.
Deborah élesen felnevetett.
-Márpedig én nem tudok várni milord.
-Pedig ezúttal kénytelen lesz hölgyem!
Késődélután elérték a síkság peremét. Agameme megállást jelzett és a lordhoz sietett.
-Nézze csak Kbvana!
Lenn a völgyben madárcsapat keringett. Olyan messze voltak, hogy nem lehetett megállapítani, miféle madarak azok.
-Vizesgödör, -súgta a sire kicserepesedett szájjal. Ott vannak az elefántjaink!
Hátrahagyták az embereket és nagyot kerülve, hogy jó széllel menjenek, leereszkedtek a domboldalon. Most már George Prough haladt elől, mögötte ment Agamame, vitte a másik puskát, majd a német nő zárta a sort. Jó távol, egy fa mögött álltak meg. A lord távcsövön át alaposan szemügyre vette az elefántokat. A nőstények a sárban dagonyáztak, a kölykök a fűben játszottak, a hím pedig egy magasabb helyen őrködött.
-Pompás agyarak! -mondta halk, izgatott hangon a vadász. -Érdemes volt idejönni értük!
Felemelte elefántölő puskáját, célba vette az állatot.
-Várjon, -mondta a nő a háta mögül. -Hadd csináljak néhány felvételt, amíg még él!
-Siessen kérem, mert ha megmozdul, már nem lesz ilyen jó a pozícióm! -érkezett a válasz.
Deborah elsütötte a gépét, s gyors egymásutánban három-négy felvételt készített. Az óriás meg se mozdult eddig, ekkor azonban ki tudja mit sejtett meg, mit nem, lelépett a termeszhangyák által összehordott dombocskáról, és elindult a nőstények irányába, majd gondolt egyet s éles kanyarral feléjük fordult.
-Nem látom a lapockáját, nem látom a lapockáját! -idegeskedett a vadász.
-Lőjön uram! -szólt rá a nő fojtott hangon.
-Nem látom a lapockáját!
Azért mégiscsak lőtt, minden jobb meggyőződése ellenére. Szinte érezni lehetett a lövedék tompa becsapódását. Az elefánt iszonyatos hangon bődült fel, s rohanni kezdett feléjük. A távolság gyorsan fogyott, ötven, harminc, húsz méter. Ekkor a lord újra tüzelt, s szerencsésen pont a homloka közepén találta a vadat. Az óriásméretű agyaras úgy zuhant el, mintha kirántották volna lába alól a talajt.
-Brávó, -ugrott fel a lány. -Micsoda lövés volt! Nézzük meg közelről!
-Stop! -kapta el George Prough a kezét. -A nőstények ott vannak
!
Na már most, tudvalévő, hogy ilyen esetben a vezér nélküli csorda vagy a helyszínen marad, vagy megfut onnan. Ötven-ötven százalék az esély. Ezúttal az első eset következett be. A nőstényelefántok hangosan trombitálva az elesett hős köré sereglettek. Elképesztő jelenetek következtek: ormányaikat aláfeszítve megpróbálták felemelni, közben jajgattak, sírtak, mintha emberek lettek volna.
Hosszú ideig próbálkoztak, aztán hirtelen felhagytak a halott élesztgetésével, és olyan váratlanul, ahogy jöttek, eltávoztak. Vén nőstény maradt a sor végére, ő nehezen viselte el a megváltoztathatatlant. Megállt, ormányát az ég felé lökve szimatolt, feléjük nézett pislogó, vörös, rövidlátó szemével, majd elindult újra. Végre lemehettek az elefánthoz. Óriási példány volt, fajtájának büszke királya, s az agyarak rekord-nagyságához sem férhetett kétség. Lejött a domb tetejéről a segédcsapat, kezdetét vette az agyarak kibányászásának, és az állat megnyúzásának munkája.
-Fizetek uram, -mondta Deborah Kretczh kecses bókkal a vadász felé.
-Maga fizet nekem? -vágott vissza a lord. -Tévedni méltóztatik. Én fizetek már régóta magának.
A lány úgy nevetett, mintha csiklandoznák.
-Hol van Kitebe?
-Vékony hang szólalt meg mellettük:
-Itt vagyok! Röpdösni akar a Memshabi?
Felmentek a domb tetejére, ott jó puha volt a pázsit. A lemenő Nap fénye bíborpalásttal terítette be a környéket. A távolból oroszlánbőgést lehetett hallani, fejük felett keselyűk köröztek. Letelepedtek, Kitebe ledobta szoknyácskáját és belekezdett násztáncába.
-Szép nagy fegyvere van uram tényleg, -nevetgélt a német nő. -Ideadja? Pompás!
-Azt óhajtja talán, hogy e puskával lőjek, a maga borzas mókusára?
-Igen, igen!
Közvetlen közelükben ropogni kezdett a száraz aljnövényzet, dübörögni a föld. Arra se volt idejük, hogy felugorjanak...
Felismerhetetlenné taposott testüket másnap tudták csak eltemetni a harcosok. A kivénhedt nőstény hajnalig járta bosszútáncát a holdsütötte tisztáson. Azt a helyet a mai napig a Nagy Öreg Nőstényelefánt Bosszúálló Szellemének nevezik a maszai négerek, és messze elkerülik.

A történet alapjául szolgáló levelezésre véletlenül bukkantam rá, mást keresve, a Brit Királyi Levéltárban.
1913 januárjában izgatott hangú levelezés zajlott le egy angol főúri család és egy német polgári család családfői között. A neveket megváltoztattam. A két családfő egymást vádolta fiuk, illetve lányuk halála miatt. A fiatalok egy afrikai szafarin vesztették életüket. Szó volt a földi maradványok hazahozataláról, erkölcsi és anyagi jóvátételről, és sok minden másról. A levelek tele voltak jogi klauzákkal, burkolt és nyílt fenyegetőzésekkel. Első pillanatra érdektelennek tűnt. Vadászbalesetben halt meg az ifjú főnemes, és a gazdag német polgár-lány. Igen ám, de hogy került ruhátlan holttestük közös sírba? És mit keresett abban a sírban még egy meztelen holttest, egy fiatal néger lány holtteste? Kikérettem az olvasóterembe a korabeli lapokat. Szimatom nem csalt. Óriási botrány lengte körül az esetet. "Erkölcsi fertő vadászat ürügyén" -harsogta az egyik lap, "Pornográfia pokla Kenya szavannáin" -sápítozott a másik. "Hárman a sárban" -kéjelgett a következő. A MEMBERS-ben teljes cikket találtam. A riporter a helyszínen járt, beszélt a szafarin résztvevő szumati törzsbéli négerekkel. A szófukar harcosok egy-egy elejtett szavából kikerekedett a tragédia minden mozzanata. Az angol felsőházat mélyen megrázta mindaz, ami felszínre került. Sire lord Wellington, a felsőház elnöke közleményben határolódott el az ifjú főnemes afrikai kalandozásaitól, ám ez nem sokat segített, a közvélemény még jó ideig csámcsogott rajta. Ám minden csoda csak három napig tart, hamarosan lerágott csont lett az angol lord, a német nő, és a kis afrikai lányka szerelmi gyűrűje.

Én azonban megállok egy pillanatra kezemben a tollal, és azon tűnődöm mennyi is az emberi élet? Egy csipetnyi esztelen vakmerőség. Egy kis adag férfias kiállás. Egy kevés bátorság. Egy kevés gyávaság. Féktelen szenvedély, ebből is csak néhány kanálnyi, alig egy fél-pohárra való hulló por. Mi még? Kötelezettségvállalás? Talán az is. Arrogancia, sznob attitűdök, önzés, önzetlenség, félelmek, restségek és nekibuzdulások? Persze, ebből is mind valamennyi. Az egész, ha egybe öntjük, elfér egy kalapban.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-03-16 09:16:58

válasz pirospipacs (2011-03-15 17:30:10) üzenetére
Kedves pipacs! szerelem, szenvedély, vakmerőség kaland nélkül talán lehet élni, de nem érdemes. Írni viszont ezek nélkül biztos nem lehet. Az csak olyan, mint a halott szó, zörgő csontváz. Ezért örülök annak, amit írtál. Ezek szerint átment a "tűz" . Köszönöm: én
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2722
Időpont: 2011-03-15 17:30:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Bevallom háromszorra osztva olvastam végig, de akkor is meg kellett tennem, mert minden alkalommal sajnáltam, hogy abba kellett hagynom. Érdekes, élveztem, olyan vidékre, és olyan események közé vittél, melyet sosem láthatok közelről. Szerintem az írásod is "esztelen vakmerőség" engem pedig a "féktelen szenvedély" hozott vissza hozzá. :)))) Most elárulom, nem csalódtam, megérte!
Szeretettel: pipacs :)
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-03-06 09:31:12

válasz Selanne (2011-03-05 19:08:50) üzenetére
Szia Mariette!

Na tessék! A végén kiderül, h túl rövid! Nem csak engem vigasztaltok, ne legyen lelkiismeret furdalásom az untatás miatt? Nagyon örülök, hogy tetszett Neked, számomra a véleményed mindig mértékadó. Köszönöm, h szántál rám időt, fáradtságot.

Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8287
Időpont: 2011-03-05 19:08:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Szia Laci!

Nem fájdult meg a szemem, nem kellett lapoznom, csak olvasni, és hopp egyszer csak vége lett, sajnos. Miért ilyen rövidet írtál?:-) Nagyon tetszett!!

Szeretettel:Marietta
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-03-05 18:44:01

válasz dpanka (2011-03-05 18:42:45) üzenetére
Te egy tündér vagy!
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-03-05 18:43:03

Kedves Kata! Nagyon aranyos vagy, nagyon köszönöm! Tényleg hosszú, és nehéz olvasni a képernyőn. Én is azt szoktam csinálni, hogy kimásolom ami tetszik)és hosszú) és felnagyítom. Kicsit macerás. Szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-03-05 18:42:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Bödön (2011-03-05 18:36:11) üzenetére
Észre sem vettem, hogy hosszú volt :-)
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11600
Időpont: 2011-03-05 18:38:46

Kedves László!
Másodszor kezdtem hozzá. Azonban olyan nagyon hosszú (az én szemeimnek már túl sok), hogy nem bírom elolvasni. Majd egyszer kiemelem, és apránként olvasva érek a végére. Ugyanis szeretem az alkotásaidat olvasni.
Üdvözöllek: Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2011-03-05 18:36:11

válasz dpanka (2011-03-05 18:27:13) üzenetére
Köszönöm Panka! Örülök, h elolvastad (jó hosszú volt, nem?) és annak is, hogy tetszett.

Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-03-05 18:27:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!
Már tegnap elolvastam,de csak most tudok reagálni. Jó, hogy kutakodtál. Néha igen csak meglepődik az ember, hogy mi van egy történet háttérben.
Élvezetes jó kis történetet irtál belőle. Nekem tetszett. :-)
Barátsággal panka!

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Rózsák címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Heinz Erhard: A kukac címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)