Félelem közt szövődik egy álom, ami talán nem is egy álom, hanem inkább egy vágy, ami lassan fellobban, akár egy láng, mikor meggyújtod a gyufát. Addig ég, míg ki nem alszik a benned alvó szenvedély, mondd, mi kell még? Hallom halk szavad, mint egy édesen csengő dalt, amit ma énekeltem álmomban. Hidd el, ha tudnám miről szólt, leírnám neked... De sajnos nem emlékszem. Még nem vagyok öreg, se szenilis, de a mosolyod mindig felvidít. Tudom, ez mit sem ér, mert a szerelemben van egy alappillér. Ami persze mindenkinek más, de mindenre van megoldás, csak használni kell a gyufát! Mikor habcsók testetek egybeforr, jön a sok csók, a sok bók, érzed a lángot és ettől vagy éppen olyan boldog. Már majdnem elalszik a gyufa lángja, és akkor ér véget a lány orgazmusa. Sötét lesz, mert a gyufa fénye, elaludt végre. Elalszol és újra éled az estét, álmodban megint ég, a gyufa lángja. Reggel mikor felkelsz, mosolyogva ébredsz. Ez az élet rendje, vagy a szerelem alappillére. A láng, ami nélkül mit sem ér a vágy...