Mély gondolatok között elbújt,
s mint nyárfalevél hideg ősszel,
reszket a béklyóba kötött értelem.

Most nagy csend van s félelem,
mert farkasok járnak havas tájon,
vércsepp csillog már minden házon.

Fagyos közönnyel ajkukon beszélnek,
múltnak vöröslő leplébe burkolva,
vakon pislognak gyermekeik szemébe.

Holt eszmék porába hemperegve,
létvirágaink hervadó szirmait tapossák,
de remény foltokkal borítjuk hitünk.

Isten fenn lakik csillag hazában,
nyáját terelgeti szeretetlángjával,
fénytelen nappalok bús poklában.

Éhes farkasok között bolyongva
megfeszített, haldokló hazámban,
itthon vagyok, s Magyar vagyok!