Megtört a fény, az idő vonalán,
A szívét rejti el az éj,
S messze az álmok tengerén át,
Hol csak a szél fújja örök dalát,
Ő ott rejti el szenvedő gyermekét.

Megtört egyszer a fény,
s vele együtt a pillanat,
A vágyak helyett a kétség,
csak a fájdalom marad,
Ő csak siratja elvesztett gyermekét.

Megtört a fény, az élet nyomán,
Testét rég emészti már az éj,
Tudta jól, hogy nincsen tovább
Hisz lassan tűnik el a világ,
Ő csak keresi eltűnt gyermekét.

Akkor tört meg a fény,
Mikor egy szív meghasadt,
Nem vérzik már, hisz nem él,
Nem érheti el az éltető fény,
Mert megtört ő egyetlen perc alatt.
Gyermekének, az örök sötétség maradt.