HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1893

Írás összesen: 49431

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Fekete Miki
2020-01-03 12:36:33

Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2006-11-03

Mi történt a Sugar Lane-en?




- Szia! Hezusz vagyok. Alhatnék nálatok? - ezzel a pár szóval kezdődött az egész, meg előtte a kopogtatással, amitől majdnem kidőlt az a tré bejárati ajtó, és a gyertyacsonk lángjával, amit elfújt kezemben a huzat.
A srácnak csak az árnyékát láthattam: az utcai lámpa - szokás szerint - alig pislákolt. Ide, a külvárosba, a rég bontásra ítélt, lepukkant ház elé még ez is több, mint elég...
- Bújj be, ha akarsz. Mi nem hajtunk el senkit. - vontam vállat, pöffentve egyet a cigimből. - De ez nem luxusszálló! Itt csak a földre lehet ledögleni.
- Ó, az nem baj! - biztosított a fiú, és már benn is volt a folyosón.
Amint becsuktam mögötte az ajtót, egyből töksötét lett. Csak a cigi vége izzott a számban, és hiába kerestem azt a tetves gyufát.
Öngyújtó kattant a srác kezében, és a láng megvilágította az arcát. Aranyos kölyökképe volt, és nagy, barna szeme: az a fajta, amiről nem tudod eldönteni, tizenöt éves-e vagy negyvenöt. Egy pillanatra olyan ismerősnek tűnt, pedig még tutira sosem láttam!
A szerkója is elárulta, hogy közénk tartozik: pipaszár lábán bő, rongyos farmer lötyögött, nagy, indiai inge leért a térdéig, és homlokán gyöngyös pántot hordott. Oldalán tömött tarisznya himbálózott.
Megkönnyebbültem: mostanában a zsaruk túl sokat nyüzsögtek a környéken. Nem csípik a szabad embereket, akik beköltöznek elhagyott házakba. Mi meg őket nem!
- Kösz, tesó! - mondtam, újra meggyújtva a gyertyacsonkot. - Egyébként Nell vagyok. Kérsz egy slukkot?
- Most nem, köszi! Inkább húzzunk beljebb! Rohadt hideg van itt.
- Benn se sokkal jobb! Villany, víz, fűtés már rég nincsen a házunkban. Romhalmaz az egész... Mindegy, azért jobb, mint a St.James Park. Tavaly télen végig ott voltunk.
Persze nem mondtam egészen igazat: amikor már tényleg szétfagytunk, mindenki összeszorította a fogát, és hazament anyucihoz. Aztán tavasszal megléptünk megint; akkor találtuk ezt a házat.
Beléptünk a szobába: kész megkönnyebbülés volt a huzatos folyosó után. A többiek, mint az öten, az új fiút bámulták, aki zavartan álldogált mellettem.
- Ez a skac ma nálunk alszik. - mondtam. - Hogy is hívnak?
- Hezusz. - felelte lesütött szemmel, és lecsüccsent Aisha mellé.
Andy félretette a gitárt, és megkérdezte:
- Mexikóból jöttél, mi, öcsi? Ott adnak a kölyköknek ilyen neveket!
Hezusz a fejét rázta, Andy meg - mintha észre sem vette volna - így folytatta:
- Pedig nem is tűnsz füstös képűnek...
Ó, hogy utáltam ilyenkor Andyt! Jó arc volt egyébként, de a tapintat totál hiányzott belőle. Ha körülnéz, láthatta volna, hogy "füstös képűekkel" van tele a szoba...
- Kösz, hülyegyerek! - sziszegtem epésen.
- Bocs, Nell! Bocs, Bart! Bocs, Aisha! Bocs, Cal! Ja, te nem is fekete vagy, hanem kelta! - darálta Andy fintorogva, aztán megint Hezuszhoz fordult: - De te Dél-Amerikából jöttél, ugye?
- Nem... - felelte a srác kelletlenül.
- Szállj már le róla! - csattant fel Iris. - Tőled se kérdezi itt senki, Chelsea-ből jöttél-e, vagy a Sohóból, egy redvás bérházból!
Na, erre kitört a nyerítés! Mindenki tudta, hogy Andy egy pénzes, értelmiségi család egyetlen kölyke. Az egyetemi koleszból lépett le; a zsaruk a mai napig eltűntként keresik. Ő maga mesélte el a nyáron, amikor beszállt közénk, a kommunába. Andy elvörösödött, de azért velünk röhögött.
- Te, Hezusz! - fordult Iris újra az új archoz. - Nincs valami kajád?
Ez egy fontos kérdés volt! Tegnap reggel óta nem nyomtunk semmit az arcunkba, és suttyomban már mindannyian anyuci marhasültjéről ábrándoztunk.
Hezusz szó nélkül fogta a tarisznyáját, és friss kenyeret tett elénk, meg egy kevés sajtot. Úgy faltuk fel, mint valami sáskahad!

Hezusz nem ment tovább másnap, és azután sem. Itt maradt velünk a kommunában. Jó fej volt, és nem sok vizet zavart: gyorsan megszerettük. Mindenhová jött velünk lelkesen: a tüntetésekre az amcsik háborúja ellen, koldulni, a krisnásokhoz, meg zenélni az utcán.
Ritmusérzéke, az totál nem volt, a csörgőkhöz és a dobokhoz nem értett; a gitárral meg sem próbálkozott, igaz, azt Andy a világért ki nem adta volna a kezéből. Viszont ismerte az összes Stones-, és Joplin-számot, és egész jól énekelt. A krisnás mantrákat is klasszul nyomta. Amióta velünk volt, mindig összeszedtünk annyit, hogy kajára jusson, meg piára.
Esténként körbeültük a nagy, ócska lábost, amiben a tüzet gyújtottuk; dumáltunk, piálgattunk, és szívtunk egy kis füvet is, hogyha Cal tudott olcsón szerezni a skót haverjaitól. Hezusz sem maradt ki a buliból, bár ő volt közöttünk a legvisszafogottabb. A szex terén is.
Aisha, az a kis kurva, rögtön az első héten kikezdett vele. Először csak stírölte, meg simogatta, aztán egyik este megkérdezte, hogy nincs-e kedve lefeküdni vele. Hezusz helyében én nem sokat tétováztam volna: Aisha volt köztünk a legszebb csaj. Ilyen ringó csípővel, seggig érő hajjal és villogó macskaszemekkel én is könnyen pofáztam volna. (Hát tehetek én arról, hogy apáméktól néger pofát, sámli szájat meg nagy segget örököltem?!)
Hezusz azonban kedvesen, mosolyogva közölte Aishával:
- Én mindegyikőtöket szeretlek. Hogyan lehetnék csak a tiéd?
A paki csaj olyan képet vágott, hogy felröhögtünk.
- Ez jó! - vigyorogtam. - Tényleg, vagyunk még itt ketten csajok...
- Én nem erre gondoltam. - rázta fejét ő. - Valami nagyobbra, olyanra, ami több, mint a földi szerelem...
- Az isteni szeretetre. - csúszott ki a számon, és még magam is elcsodálkoztam azon, miket mondok.
Hezusz a szemembe nézett, és gyengéden azt mondta:
- Mindig te értetted legjobban a szavaimat, Petronelle. Te vagy az én kősziklám!
Ez több volt, mint fura! Évek óta nem szólított senki Petronelle-nek; utoljára, azt hiszem, a faterom, valahogy így: "Meg ne lássalak még egyszer ezzel tollas fejű hippigyerekkel, Petronelle!" (Nem is látott, mert másnap leléptem Barttel a kommunába.)
Utáltam, ha így hívnak, Hezusz szájából mégis gyönyörűnek hallottam a nevem... És ez a dolog a kősziklával! Ha nem szívunk el előtte egy jointot, tuti, hogy körberöhögöm Hezuszt, így viszont elbőgtem magam. Elég ciki volt...

Bár közöttünk élt, új tesónk mégis rejtély maradt előttünk. Egyikünk se csípte nagyon az anyját-apját, a koleszt meg a melóhelyet, mégis mesélt néha róluk a többieknek, ha másért nem, hát azért, hogy jót röhöghessünk rajtuk. Hezusznak azonban nem volt mondanivalója. Sosem tudtuk meg, honnan jött, milyen volt kissrácként, és mit csinált, mielőtt szabad emberré lett volna. Mintha mindez sosem létezett volna... mintha ott, azon a napon született volna meg, felnőttként a küszöbünkön. Fura figura volt, na; de senki sem faggatta. Még arról sem, hogy december elején honnan szerezte a kis vaskályhát meg a gyújtóst, a hálózsákokról nem is beszélve. Nagy örömujjongással fogadtuk, és tudtuk, ezen a télen már nem kell hazakullognunk a mutterékhoz, hanem kihúzzuk itt, a házunkban!
Aztán karácsony előtt történt valami, ami mindent megváltoztatott: utána már senki sem tudott aranyos, együgyű, szelíd kis fickóként nézni rá.
Azon a napon Iris és Cal elmentek a krisnásokhoz valami kajáért. Késő este volt már, amikor meghallottuk azt a rohadt csattanást és a sikítást, közvetlenül a ház előtt. Kirohantunk, és láttuk, hogy Cal ott áll az utca közepén, és üvölt egy elrobogó motoros után:
- ...Állj meg, te szemét! ...Elütötted, a kurva anyádat!
A pislákoló utcai lámpa fényében valami tépett, formátlan csomag hevert az úttesten: Iris.
Sikítva rohantunk hozzá:
- ...Úristen, csupa vér!
- ...Meghalt, az tuti!
- ...Most mi lesz? Mindenkit igazoltatni fognak!
- ...Hívni kell a mentőket!
Én annak idején ápolónőképzőt végeztem, és kórházban is dolgoztam, vagy két hónapig. Hát, ott láttam ezt-azt, de ilyen szörnyűt még sosem! Meg sem kellett tapogatnom a pulzusát, egyből láttam, hogy Iris halott: egyszerűen kitört a nyaka.
- Éleszd újra, Nell, kérlek, kérlek... - könyörgött Aisha hisztérikusan.
- Nem lehet. Vége.
A fiúk, a hátam mögött, elbőgték magukat, Cal pedig két kézzel verte a fejét.
Hezusz odahajolt Iris fölé. Láttam, hogy az ő szeme is tele van könnyel. Aztán hirtelen kihúzta magát, és közölte:
- Iris nem halt meg, csak alszik. Vigyük be, felébresztem!
Mindenkiben megállt az ütő egy pillanatra.
- ...Ez igaz? - suttogta Aisha tétován.
- Faszt! - tört ki belőlem. - Hát nem látjátok, hogy eltört a gerince? Keressünk egy telefont, és hívjuk a mentőket!
- Nem! Vigyük be! - Hezusz, amióta velünk volt, most emelte fel először a hangját. És a szelíd kamaszhangból most harag süvített!
Vállat vontam, és dühösen félreálltam. A többiek óvatosan felemelték, és bevitték Irist a házba. A szobában lefektették az egyik hálózsákra. A tűz fényénél még élettelenebbnek látszott, mint a nyomasztó félhomályban.
Hezusz megállt felette, lehunyta a szemét, és arca megfeszült: úgy tűnt, imádkozik. Ellenségesen és kétkedve figyeltem. Hókuszpókusz, nem lehet más.
Aztán letérdelt a halott mellé, - mert az volt, erről kezeskedhetem! - és finom kezével végigsimította véres arcát. Már akkor látszott, hogy itt valami megmagyarázhatatlan történik: egyszerűen letörölte Iris sebeit! Pedig azok a sebek valódiak voltak! Láttam!
Az egész testen végighúzta simogató kezét, végül óvatosan helyretette a félrebicsaklott fejet.
Döbbenten bámultuk minden mozdulatát: nem tudtunk se köpni, se nyelni...
Végül Hezusz megfogta a lány kezét:
- Iris, ébresztő!
Majdnem összeestem, amikor Iris arca megremegett, és lassan kinyitotta csodálkozó, kék szemét:
- ...Mi van...?
- Úristen... - suttogtam. - Ilyen nincs! A halottak nem jöhetnek vissza, csak úgy...
A többiek odarohantak, és sírva ölelték, dédelgették, csókolták Irist, aki értetlenül tűrte a dolgot. Aisha eszméletlenül hevert a sarokban.
Hezusz meg, mint aki jól végezte dolgát, letelepedett a fal mellé, és rágyújtott egy cigire. Még a keze sem remegett!
Odahúzódtam hozzá. Várakozón nézett rám nagy, barna szemével.
Alig tudtam megszólalni:
- ...De hát ki vagy te, Hezusz?!
A fiú elmosolyodott:
- Még mindig nem sejted, Petronelle?
Neki kellett támaszkodnom a falnak, hogy rosszul ne legyek, még a hideg is kirázott : amit az előbb láttam, és amit most hallottam, mindennek ellentmondott, amit eddig láttam, hallottam, tapasztaltam!
Ez nem lehet! Ilyen egyszerűen nincs! Csodák sincsenek!
O' Grady atya jutott eszembe, a pocakos kisöreg, a hittanórákon, a jámbor meséivel, Jézusról, akiben csak ő hitt közülünk. De azért jó volt hallgatni, főleg csukott szemmel: akkor mindig megjelent előttem egy arc, és mindig ugyanaz... Úristen! Hezusz arca! Ezért volt olyan ismerős, amikor először láttam...
- ...Uram...Uram... - suttogtam, és ráhajoltam Hezusz kezére.
Egész testem remegett.
- Tudtam, hogy fel fogsz ismerni, Petronelle. - szólt Ő mosolyogva. - Úgy, mint akkor, ott a római úton!
"Quo vadis, Domine?"
...A kőszikla! Uramatyám, Péter, a Kőszikla! ...Hogy én?
Most én ájultam el.

Napokon át nem mentünk ki a házból, csak faggattuk és hallgattuk az Urat. Egyikünk sem tudott már kételkedni Benne: láttuk, amit láttunk. Egyedül Bart volt olyan hülye, hogy azt mondja:
- Bocs, Hezusz, de én inkább krisnásnak érzem magam, mint kereszténynek.
Ő vállat vont:
- Az nem gáz, tesó. Minden megvilágosodott ugyanazt az Önvalót hirdeti. A krisnásokhoz különben én is szívesen eljárok: tök jó arcok!
Bart más választ várhatott. Önérzetesen azt morogta, hogy majd meglátja, itt marad-e, aztán maradt: ugyanúgy falta az Úr tanítását, mint mi.
Az emberek odakinn a Karácsonyt ünnepelték. Mi eddig is leszartuk ezt az egész, álszent felhajtást, most meg pláne, hogy köztünk volt az, akiről ennek az ünnepnek szólnia kéne! Kajánk volt bőven: Hezusz egy darab kenyérből meg egy darab sült halból jól tudott tartani minket; tisztára, mint a Bibliában. Ami a piát illeti, meg a füvezést, arról leálltunk, mióta megismertük Őt: egész egyszerűen elfelejtettük a mámor keresését.
Naphosszat ott ültünk a kályha mellett, néha Joplint énekeltünk, de inkább az Urat kérdezgettük. Eleinte persze arról, hogy mit keres egyáltalán Londonban, és miért nem a felhők közül érkezett, hogy még a hullákat kiráncigálja a sírból és elítélje.
- Szörnyű dolgokat mondtok, skacok! - felelte. - Amíg egyetlen igaz is lesz köztetek, sosem teszlek így taccsra benneteket!
- Mi igazak vagyuk? Azért jöttél pont hozzánk? - faggatta Iris, akire azóta is tisztelettel néztünk, bár semmire sem emlékezett abból, ami vele történt.
- Azért jöttem ide, mert ti beengedtetek, hiába voltam szakadt és csóró. - Hezusz lassan cigit sodort, és rágyújtott. Szívott belőle egy slukkot, aztán továbbadta nekünk. Alig vártam, hogy hozzám kerüljön... - Igazak még nem vagytok, de bennetek legalább a csírája megvan az igazzá válásnak.
Máskor meg ez a marha Andy azt kérdezte:
- És mi van a Szentlélekkel? Tudod, az a hülye galamb a fejed felett!
Ezen muszáj volt röhögni! Az Úr is velünk nevetett, aztán azt mondta:
- A galambokat felejtsétek el! Azok csak szarni tudnak a Trafalgar téren. Andy, voltatok már úgy, hogy énekeltetek vagy táncoltatok, és nagyon elkaptátok a számot?
- Hát persze!
- Éreztétek akkor, hogy szabadok vagytok, és kinyílik bennetek a Végtelen? És, hogy minden tökéletessé válik hirtelen?
Egymás szavába vágva bizonygattuk, hogy ezt jól ismerjük.
- Akkor a Szentlelket is ismeritek!
Amikor vége lett a nagy hidegnek, megint kijártunk az utcára és a parkokba ökörködni, és zenélni, meg hógolyózni, meg táncolni. Ő is jött velünk, este pedig, a gyertyák fényénél tanított bennünket. Sok mindent hallottunk már tőle, amikor egyszer megkérdeztem:
- ...Akkor az mind nem igaz, ami a Bibliában van?
- A Bibliát emberek írták, Nell, és nincs az a dolog, amit két ember egyformán látna. Olyanok vagytok, mint a szűrők: mindegyikőtökben más és más ragad meg.
Amint elkezdett tavaszodni, kijártunk a Hyde Parkba is, a Cornerhez. Egy széket vittünk magunkkal. Az Úr megpróbált szólni az ott csellengő mindenféle fazonokhoz. Ők azonban csak azt látták, hogy valami szakadt hippi pofázik a szék tetejéről, és lehurrogták, sőt kiröhögték.
"Bezzeg, ha Armani öltönyben feszítene, akkor meghallgatnátok!" - gondoltam, és úgy elkapott az ideg, hogy a leghülyébb pacáknak behúztam egyet.
Ő visszaütött, erre Cal hátulról jól seggbe rúgta.
Kitört a balhé, amúgy rendesen! A vége persze az lett, hogy pucolnunk kellett a rendőrök elől. Szorosan körülvettük Hezuszt, hogy legalább Ő ne kapjon a gumibotokból. Még szerencse, hogy senkit sem kaptak el közülünk!
Nem mentünk ki többet a Hyde Parkba, Hezusz pedig kicsit hallgatagabb lett, és szomorúbb.

Időnként haza-hazajártam anyámékhoz, ahogy a többiek is. Tulajdonképpen sajnáltam a muttert: két kölyköt már felnevelt, és még mindig ott volt a három kistesóm. A faterra abszolút nem számíthatott: az csak melózott, meg esténként eljárt piálgatni. Csóri mutter a vallással vigasztalódott: a templomban dekkolt, amikor csak tehette.
Most viszont, hogy Hezusszal lógtunk, rá se néztem anyámra egész télen. Ő meg betojt, hogy mi van velem. Nem tudom, hogyan, de megtalált minket, és valamikor februárban beállított. Mit mondjak, se köpni, se nyelni nem tudtam! Az Úr azonban nem jött zavarba: leültette közénk, megkínálta a kenyerünkből, és beszélt tovább. A mutter először feszengett rendesen, a kiskosztümjében, a földön ücsörögve, de aztán tisztára fellelkesült. Amikor aznap kikísértem, így búcsúzott:
- Végre egy rendes srác, Petronelle! Ez a Hezusz nagyon okos kölyök, és szíve is van. Bár a haját azért levágathatná... Menj feleségül hozzá, ha teheted!
Elröhögtem magam:
- Mama, vele nem "úgy" vagyunk...
Anyám ezentúl el-eljárogatott hozzánk, hogy az Urat hallgassa, még a kisöcséimet is magával hozta. Hezusz nagyon csípte őket: focizott velük, meg hülyéskedett. A kölykök csak úgy lógtak rajta!
Csodák csodája, a többiek is egész jól bírták a muttert, persze, lehet, hogy azért, mert mindig hozott sütit... Rá kellett jönnöm, hogy tök jó arc az öreglány...
Azonban más is történt abban a hónapban, be is rinyáltunk tőle rendesen. Bartet elkapták valami fekete öltönyös pasasok! Két napig tartották fogva egy pinceféleségben, és amikor elengedték, azt se tudta megmondani, hová vitték. Ráadásul úgy megverték, hogy tisztára kiment a képe a formájából!
- Fogadjunk, hogy a zserkányok szívattak meg, hogy lelépjünk a házból! - jelentette ki Cal dühösen. - Biztos az a rohadt vénasszony jelentett fel minket a szomszédból!
- Nem. - motyogta Bart. (Beszélni is alig tudott, mert felrepedt a szája.) - Szarnak ezek a házra, meg miránk is!
- Akkor meg mit akartak tőled? - kérdezte Aisha elképedve.
Bart elbőgte magát:
- ...Hezuszt!
Mindannyian az Úrra meredtünk. Sápadtan ült közöttünk, és nem tűnt meglepettnek.
- Gyere ide, tesó! - mondta, azzal ugyanúgy letörölte Bart arcáról a sebeket, mint Iriséról, aztán megkérdezte: - Mit mondtál nekik?
- Azt, hogy nem is tudjuk ki vagy..., - sírta Bart, az ingébe fújva orrát, - ...hogy velünk laksz a kommunában, és, hogy feltámasztottad Irist!
- Barom vagy, tesó! - támadtam rá. - Legalább Irisról kussolnod kellett volna!
- De hát szétverték a pofámat!
Majdnem egymásnak ugrottunk, a többiek választottak szét minket. Amikor kicsit lenyugodtunk, Andy megkérdezte Hezuszt:
- Uram, te tudod, kik voltak ezek?
Ő bólintott.
- Ismerem az Ellenséget, de nem gondoltam, hogy titeket is bántani akar majd.... Pedig csak én kellek neki. Azt hiszem, lelépek; nem akarok több bajt hozni rátok!
- Dehogy lépsz! - csattant fel Andy. - Nélkülünk nem mész sehová! Költözünk veled együtt; ez a ház úgyis tök szar.
Hezusz szomorúan mosolygott:
- Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek velem. És előbb-utóbb muszáj lesz elhúznom innen!
Az ujjaim, az arcom, mindenem elzsibbadt az ijedtségtől: egyből felfogtam, amit a többiek nem értettek, azt, hogy hová kell az Úrnak mennie... Megszólalni sem tudtam, csak aznap este, amikor tesóim már aludtak a hálózsákok között, akkor kúsztam oda Hezuszhoz.
- Uram, én tudom, miről beszéltél...
- Akkor tartsd is meg magadnak! - felelte Ő komolyan. - Ne szólj róla a többieknek, kérlek, Nell! Így is elég nehéz dolgom lesz...
- De hát minek kell ez? Egyszer már meghaltál ezekért a köcsög emberekért!
- A világ viszont azóta sem lett jobb, és ők sem. Szemétségeket követnek el az én nevemben.
- És gondolod, azzal segítesz, ha megint hagyod magad kicsinálni?
Hezusz vállat vont:
- Nem tudom. Ne kísérts, Petronelle! Hagyj inkább aludni...

Mindenki azt hitte, sikerült az Urat ledumálni arról, hogy elmenjen. Mi sem költöztünk sehová: jöjjenek ide azok a fekete öltönyös buzik, ha akarnak! A testünkkel védjük meg Őt, ha kell. Amíg élünk, nem engedjük bántani!
Csak én tudtam, hogy minden hiába: majd amikor egyikünk sem gyanítja, Hezusz eltűnik a szemünk elől, hogy újra keresztre feszítsék. Igyekeztem folyton figyelni Őt, még éjszakánként is, amikor aludt.
- Ne őrizz engem, Nell! - mondta egy napon szomorúan. - Aminek meg kell lennie, azt nem védheted ki ezzel!
- Veled akarok menni, Uram!
- Nem lehet. Akkor téged is kicsinálnak, és nem lesz könnyebb halálod, mint nekem.
Ettől totál betojtam. Egy darabig nem is mertem nyaggatni, de láttam, hogy egyre csendesebb lesz, és egyre bánatosabb. Féltettem Őt.
Arra nem volt nehéz rájönnöm, mikor kell lelépnie tőlünk: épp eleget jártam kölyökkoromban O' Grady tatához. Már csak egy hét volt hátra húsvétig, és én nem tudtam többet magamban tartani a dolgot: őszintén elmondtam anyámnak, mitől félek.
A mutter azt válaszolta:
- Nem fogod tudni megvédeni Őt, ha nem akarja. De azért nem kell tehetetlenül végignézned, amint elviszik. Menj le húsvétra Manchesterbe, a nővéredhez!
- Ez gyávaság! - vágtam rá mérgesen.
- Tudsz jobbat?
Nem tudtam. Két nap múlva már buszon ültem, a manchesteri járaton. Sírva búcsúztam a tesóktól, Hezuszt meg úgy szorongattam, mintha sosem akarnám többet elengedni... Gondolni sem mertem rá, mi lesz vele...
A nővérem, Jane nagyon örült nekem. Nem láttuk egymást, mióta megléptem a kommunába. Sokat dumáltunk, és néha már-már sikerült elfeledkeznem Hezuszról. De nagypénteken nem volt nyugtom: mit össze bőgtem, atyaisten! Jane meg nem értette, mi bajom.
Aztán déltájban csöngettek: megjött az anyám, meg a kisöcséim. Mögöttük pedig Iris nyomakodott be! Utána Bart, Cal, Aisha és Andy! És a legvégén... Hezusz!
- Gondoltam, hiányoznak neked! - mosolygott rám a mutterom, ez a drága összesküvő.
Úgy öleltük, csókoltuk egymást mindannyian, mintha száz éve nem találkoztunk volna! Az Urat majd' megfojtottam örömömben.
- De jó, hogy mégis eljöttél! - suttogtam. - Ugye, hogy nem érdemes megdögleni azokért a hülye emberekért...
Ő nem válaszolt, csak a vállamra hajtotta a fejét.
Csóri Jane-t rendesen zavarba ejtette a sok vendég: a picike lakás dugig megtelt velünk. Ráadásul ennyi kajával és piával sem készült. Lementünk vásárolni, de estefelé elfogyott a sör.
Elszaladtam pár üvegért, és amikor visszaértem, pont szembe találtam magam Hezusszal. Épp kifelé igyekezett, és rohadtul sápadt volt.
- Minden oké, Uram? - kérdeztem.
Csak bólintott.
"Hová mész?" - akartam volna kérdezni, de amint rám nézett, már tudtam a választ.
- Ne, Hezusz! - suttogtam. - Kérlek, ne csináld ezt!
- Itt az időm, kősziklám! Köszönöm, hogy befogadtatok. - azzal gyorsan megölelt és megcsókolt, életemben először, a számon.
Amint magához szorított, éreztem, hogy reszket.
Aztán leviharzott a lépcsőn, és elrohant.
Levágtam a sört a lábtörlőre; nem volt vesztegetni való időm.

************************************

Hát nem, Uram, előlem nem fogsz csak úgy meglépni! Ha kell, végigjárom a nyomodban egész Manchestert! Megvédelek, nem érdekel, hogy mit akarsz!
Már rég nem tudom, merre járunk; ilyen lepukkant helyek Londonban is vannak bőven. Ez a romos sarokház itt, tisztára olyan, mint a miénk, csak ezen még rajta van az utcatábla: "Sugar Lane".
...Hohó, itt buliznak! Lehet, hogy csak bulizni lógtál el előlünk, Uram? ...Ó, bár így lenne!
Ez aztán a hülye buli! Van még valaki a világon, ezeken kívül, aki Elvisre vonaglik?! És ezek a szerkók! Tupír, alsószoknya, nyakkendő! Hát, ez több, mint ciki!
Még szerencse, hogy ilyen sokan vannak: valahogy nem szeretnék feltűnni nekik... Hezuszra rá se bagóznak: az előbb még félre is lökték "vonatozás" közben.
Mi a fenét kereshet Ő itt? És én?
...De hát hol van? Az előbb még láttam! Hová tűntél, Uram?
Aha, megvan! De ki ez a cikis, szőke picsa mellette, abban a hülye, pöttyös ruhában? Üvölt a zene, és nem is állnak közel hozzám, mégis hallom, amit beszélnek... Úristen!
- Van nálad deszka? - kérdezi a csaj.
- Van. - feleli Ő.
- És kötél?
- Az is van.
- Szög?
- Az is.
- Akkor te vagy az!
A bulizók "vonata", mint egy kígyó, tekeredik Hezusz köré. Kezek ragadják meg.
...Jaj, hová viszitek?
A sarokban rohadt nagy, sötét szekrény áll: nehéz, kétajtós, faragott förtelem. A szőke bige kezében kréta villan; a szekrényajtón nagy kereszt fehérlik.
Jaj, ne bántsátok Őt! Nem ártott senkinek!
...Hát miért nem tudom kinyitni azt a tetves pofámat? A lábam sem mozog! Hogy védjelek meg így, Uram?! ...A földön kuporogva?! ...Bőgve?!
Önként tárod ki a karod ezeknek az állatoknak? ...Miért?
Én ezt nem akarom látni... mégsem hunyhatom le a szemem! Ó, Istenem, ezek tényleg...
...Igaziak a szögek, és igazi a kalapács; igazi a kiömlő vér és igazi Hezusz sikoltása, az Úr homlokán gyöngyöző fájdalom...
"Te a tanítványai közül való vagy!" - tupírozott tyúk hajlik fölém. Kezében pezsgős pohár.
...Tudom, mi a dolgom. Olvastam a Bibliában; mielőtt a kakas harmadszor megszólal...
Felemelem a fejem, és haraggal vágom a pofájukba:
"Igen, az vagyok!"
Kezek nyúlnak értem: vérvörösre festett körmű kezek. A kréta dolgozik.
...És a szekrény másik ajtaján újra ott fehérlik a kereszt.

************************************************

Kettős gyilkosság nagypéntek éjszakáján. A 27.-éről 28.-ára virradó hajnalon L. G. 42 éves hajléktalan, egy fehér férfi és egy színesbőrű nő holttestére talált egy lakatlan házban, a Sugar Lane-en. A 20 és 30 év közötti áldozatokkal különös kegyetlenséggel végeztek: keresztre feszítették őket egy kétajtós szekrényen. A rendőrség rituális gyilkosságra gyanakszik, de nem zárja ki a kéjgyilkosság lehetőségét sem. A nyomozás nagy erőkkel folyik.
Kérjük, aki az ügyről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a főkapitányságon! (ManchesterTimes, 1974. március 28.-ai szám)

Azonosították a sugar lane-i gyilkosság egyik áldozatát. Lapunk felhívására jelentkezett Mrs. J. B., londoni háztartásbeli, és megerősítette, hogy a színesbőrű nő leánya, Petronelle B. (22) londoni munkanélküli, egy úgynevezett "kommuna" tagja. A fehér férfi kilétét nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Mrs. J. B. elmondása szerint a keresztneve Jesus, és ő is a kommunához tartozott, melynek tagjait a rendőrség őrizetbe vette.
(Manchester Times, 1974. március 29.-ei szám)

Döbbenetes fejlemény a Sugar Lane-ügyben. Ma éjjel, a Sugar Lane-en három nappal ezelőtt meggyilkolt két fiatal holtteste nyomtalanul eltűnt a Hamilton Kórház halottasházából! A biztonsági őr semmi szokatlant nem észlelt, és idegen behatolásnak sem találták nyomát. A kórház személyzete és a rendőrség értetlenül áll a történtek előtt.
(Manchester Times, 1974. március 30.-ai szám)

Petronelle B. és az ismeretlen vezetéknevű Jesus teste soha nem került elő.

2006 ősze











Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2006-10-26
Összes értékelés:
30
Időpont: 2006-11-10 16:18:45

Kedves Gonuda!
Csatlakoznék az előttem szólókhoz - már napokkal ezelőtt, egy este olvastam az írásodat, és gondoltam is, hogy másnap hozzászólok (a fórumon is láttam, hogy kíváncsi vagy a véleményekre), de a net közbeszólt (hálózati karbantartás a szolgáltatónál). Azóta sok mindent elmondtak már, amit akartam.
Nekem is nagyon tetszik a történet, nagyon megfogott. Péter apostol, aki Petronelle! Merész, de pont ez a klassz benne!
A végéről, Suhanóhoz hasonlóan nekem is a remény szó jutott eszembe. Ahogy Petronelle kap egy újabb esélyt, hogy javítson egy régi hibáján, és Hezusz, aki ad egy újabb esélyt mindenkinek. Gratulálok!
Üdvözlettel: Ditta
Alkotó
Regisztrált:
2006-01-24
Összes értékelés:
513
Időpont: 2006-11-09 17:16:02

Ez fantasztikus. Maga a gondolat nagy, és remekül megírtad. Nem is tudok többet mondani: gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
700
Időpont: 2006-11-09 11:02:37

Gratula!!!!


Frodó.


Alkotó
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-08 22:06:27

Bocsánat kifelejtettem, azt akartam még mondani, hogy a cím talán lehetne "figyelemfelkeltőbb". Így utólag, persze, különös jelentést kap, kiegészül, de nem fedi, nem jelzi előre, hogy ez egy nagyon durva és emberi és isteni írás lesz. Lehet, hogy ezért nem olvasták mielőtt elkezdted "reklámozni"? :)
Alkotó
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-08 22:04:13

No, csak sikerült időtszakítanom erre, és egyvalamit biztosan mondhatok, hogy megérte! Nagyon nagyon nagyon tetszett, döbbenetesen sikerült megírnod ennek a történetnek a mai változatát. Vagy valami ilyesmit. Végülis nem ugyanazt írtad le mai stílusban, hanem mindez "újra megtörtént". Szívhezszóló és közel áll hozzánk, pont ezért érthető és jól átérezhető. Gratulálok!
Üdv
Zsázsa
Alkotó
eszesg
Regisztrált:
2006-03-29
Összes értékelés:
409
Időpont: 2006-11-08 10:33:48

Ez nagyon zsír! - mondta Hesus. - Aki ilyet tud írni rólam, az igazán érti a lényeget.

A tréfát félre téve, az írás valóban nagyszerű. Tökéletesen ülteti át a "nagy klasszikus" sztorit a "majdnem" jelenbe. Ebben a kissé elvadult környezetben nagyon jól lehet szemléltetni, hogy nem az számít, kinek milyen hatalma, rangja, beosztása, vagy hasonló korsága van, hanem az, mennyire tud az ember ember maradni.
Gratulálok!
Alkotó
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
700
Időpont: 2006-11-07 20:21:39

Kedves Kollégák!
Köszönöm, hogy elolvastátok, és megnyugtattatok, hogy nem vacak. Eléggé el voltam keseredve, mert azt hittem, én vagyok az egyetlen, akinek ez tetszik... Egyébként az elejét kibővítettem egy kerettörténettel, és belejavítgattam kicsit, ami szerintem sokat használt neki.
Más: én is hívő vagyok a magam módján, bár semmilyen felekezethez nem tartozom. A történetet egyébként egyik éjszaka megálmodtam, és ennek alapján igyekeztem lejegyezni.
Még egyszer köszi!
Alkotó
Regisztrált:
2006-09-07
Összes értékelés:
152
Időpont: 2006-11-07 12:28:22

Kedves Gunoda!

Olvastam a Fórumon, hogy kritikát kérsz, úgyhogy eljöttem elolvasni....És tetszett! Én meg vagyok keresztelve, mondjuk, hogy hívő is vagyok, de nem érzem ezt istenkáromlásnak, sőt! Szerintem, ha tudná, örülne neki, hogy vannak akik elgondolkodnak ilyesmiken.
Ezt az egészet mi ihlette? Olvastad azt a régi ciket, vagy honna jött az elékpzelés?
Én mondjuk már azelőtt sejtettem, hogy ki is Hezusz, mielőtt kiderült volna, de nagyon hatásosan rántod le róla a leplet.
Mikor a "Quo vadis, Domine?" résznél kiderül, ki is volt Nell, az nagyon jó volt! És hogy a végén nem árulja el! Ez aztán, jaj, majdnem elsírtam magam!
Van remény, ugye?
Üdv, Suhanó :)
Alkotó
Zöld Zsázsa
Regisztrált:
2006-05-31
Összes értékelés:
493
Időpont: 2006-11-06 22:38:01

Nem maradt időm végigolvasni de eddig nagyon jó!!! Még jövök.
Üdv
Zsázsa

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

bűvölet bejegyzést írt a(z) Érzelmi kavalkád című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Elmaradt utazás című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/9) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/9) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/8) című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Na, szóval. Kicsi mese csak. című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Egy szakítás irodalmából című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Egy szakítás irodalmából című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel csírájában elfojtva címmel a várólistára

Marcsy alkotást töltött fel Az nem lehet címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) A Zagyva partján című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Egy szakítás irodalmából című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Vaksors II fejezet (12/9) című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) A Zagyva partján című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2020 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)