HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 30

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48534

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / mese
Szerző: Paldesz KornélFeltöltés dátuma: 2011-05-01

A botcsinálta lovag, és a boldogság kútja

Egyszer volt, hol is volt, tán csak álom volt, mert valahol máshol honolt. Nem e vidéken jártam, hanem képzeletben egy teljesen másik világban.
Volt egyszer egy legény, kiből lovag lett, mert volt benne elég erény. Mikor a király lányát megmentette az uralkodó udvara tiszteletbeli lovagjává tette.
Annak a mesének itt volt a vége. De ha körém gyűltetek, akkor kezdjünk bele az újabba végre.
A faluhoz vezető mezsgyén vándorolt egy öregember. Hosszú ősz szakálla hullámzó volt, mint a tenger. Keze vándorbotra támaszkodott, mit erősen át is fogott. Kopasz fejét sapka védte, hunyorogott a napsütésben. Egy távoli falut kémlelt, mit hosszú útja során végre meglelt. A faluba miért is sietett? Elmondom tinektek.
Ebben a faluban lakott az-az egyén, ki régen nem volt más, mint egy szabólegény. De mikor megmentette királya lányát, beteljesítette régi álmát. Elhagyta a posztószabást, és a tűt felváltotta a kard és a lovagi palást. Bármenyire is botcsinálta, de királya lovagjává vált a legény.
Ám lovagunk, mikor a sárkánnyal barátságot kötött több időt csatározással nem töltött. Kalandjainak így esett hát vége. Mert úgy gondolta nem a háborúban honol a béke. Mikor gyönyörű aráját meglelé nősülésre adta inkább a fejét. Gyermeküket most boldogan nevelve éltek egy kis faluban a királyi udvartól kissé keletre, vagy délre. Itt csend és béke honolt az emberek közt szinte testvériesség volt. Támogatták egymást, ahogy a szükség megkívánta. Ki a sajátjából a másiknak adott, sosem bánta.
Ma hétköznap van éppen. Mivel a nap kisütött szépen, volt lovagunk otthon javít, vagy csak úgy a ház körül tesz-vesz valamit.
A tisztes munka mi nemesít, vallotta e nép. Hisz az arany, a pénz, semmit sem ér. Büszkeség, ha gyermeked tisztességgel neveled, lelkednek fénylő kincse csak ez lehet.
Kit említettünk már, az öregurat, közben megtette a faluhoz vezető utat. A falú határában, mikor egy gyermeket látott kérdőn felé kiáltott.
- Ismered-e fiam a lovag urat?
- Igen.- mondta a fiú
- Akkor vezess kérlek hozzá, mert hogy találkozzam vele, azért tettem meg a hosszú utat.
A kisfiú egy házhoz futott, és apjára rá mutatott
- Itt lakik ő bácsi kérem. De megyek már, mert várnak éngem kinn a réten, hol futballmeccs van éppen.
Hősünk most munkával tölti a napot. Visszavonultan minden lovagságot maga mögött hagyott. Akkor éppen tetőt ácsolt, mikor az öreg kérdőn rászólt.
- Te vagy-e a szabólegényből lett lovag?
- Aki voltam nem az vagyok! De néked lovag, ha azt akarod.
- Hát akkor ki vagy?
- Most gyermekemnek apja, ki a tetőt javítgatja.
- Akkor talán mégis téged kereslek. Ha dolgod úgy adja, lovagnak neveznek. Távoli falumat nagy probléma sújtja. Én azt a lovagot keresem, ki segítségét nyújtja.
Lovagunk abbahagyta a munkát.
- Mi a bánatod, mond hát?- kérdezte a lovag- Mi az a bánat, mi szívedet nyomja? Mi az, mi keserűséged feloldja? Hogy szolgálhatnék néked? Mi az, miért egy botcsinálta lovag segítségét kéred?
- Bejártam a világban minden zugot. De senkit nem találtam ki bajomra megoldást tudott. Találkoztam magát varázslónak hívő pappal, kinek hazug ragyogása szembeszállt a fénylő Nappal. Utolsó reményem te vagy nekem, hogy falumat megmenthetem.
- Mi otthonodnak baja? Tágra nyitom fülem, had halljam.
- Falumnak neve Nosi, majdnem mit arcodon a nózi. Minden mi történt egy könyvbe írtam. Címként egyszerűen csak Könyvnek hívtam. Tartalmát most röviden elmondom neked, hogy falummal mi történedett.
Az öreg egyik óráról a másikra mesélt, mire mindent elbeszélt.
A lovag összehívta családját és kit kedvelt, hogy elmondja nékik, az öregúrral mit tervelt.
- Az asztalomnál ültök tizenketten, - szólt a lovag - hogy elmondjam nektek, most el kell mennem. Itt van mindenki kit szeretek, és most itt van egy öregúr veletek. Azért jött ő hozzám, mert segítséget kér a népe. Elveszett szívükből a boldogság reménye.
Az öreg komor képpel kelt fel, arca bánattal telt el.
- Nos. - kezdte beszédét halkan - Nosi falvában az emberek magukat szeretők lettek. A másikért semmit meg nem tesznek. Mindenben csak hasznot lesnek. Nem segítenek az elesetnek. Ide jutott Nosi falva, pedig azt mondják: Ezt senki nem akarta. - az öreg tovább folytatta - De ez még mind csak a kezdet. Ennél szörnyűbbeket is tettek. Hitüket ököllel bizonyítják, mert ők a bűnösnek így is megmutatják. De hite szerint a bűnös bűnöst okol, hogy magát dicsérje, a másikról bűnlistát sorol. Egy sincs, kinek a szívében jóság lakozna, ne csak a maga hasznára adakozna. A lovag feladata lenne, hogy visszaadja elveszett jóságukat. Hogy ismét boldogok lehessenek, egymáshoz tiszta szívvel közeledhessenek.
Másnap reggel a lovag útnak indult az aggal.
Hét napon és hét éjjelen lovagoltak völgyön, hegyen.
- Pusztába kiált szavam, nem messze van már a falvam. - mondta az öregember
Szóval elmondani nem is lehet, hogy Nosi falvára mily szomorúság telepedett. Sokan mogorva szemmel néztek az aggra, s a vele érkezett ifjú lovagra. Csukott ajtókat, és kapukat láttak, zárt szívekre találtak. Magas kerítéssel védték a birtokhatárt, ezzel is jelezve: Idegen, téged senki sem várt.
Ki épp birtokán kívül volt, lehajtott fejjel bandukolt.
Most a többség a piactérre szaladt. Mert vitát és perlekedést keltett egy elcsent falat. Szegény ember, ki családjának ételt lopott, ő keltette a haragot.
Mikor a tömegbe értek a lovag a földre szórt pár érmet.
- A pénzen az ételt veszem, nem én vagyok, ki a bűnt zsebre teszem. Itt van a kenyérnek ára, ezt nem én, hanem a testvéri szeretet kínálja.
- Amint látod időnk kevés lovag, - szólt az öreg - etesd, itasd, nyergeld lovad. Indulj, hogy a boldogságot mielőbb megtaláld, újból vidám legyen Nosiban minden család.
A lovag hát nem tétovázott tovább. Felnyergelte lovát. Sarkantyújával a paripa oldalába vágott, a hőbölgő sokaság közt elcikázott.
A falu mikor rég a messzeségbe veszett, a lovag elmélkedni kezdett
- Mit keresek távol a hazámtól? Hogy boldogságot leljek egy népnek, ki azt nem találja magától? És amazt meglelni hol fogom, ha napestig nyargalok lovamon? Tán ki van az útja kövezve, amit az eltéved ember követhet? Vagy tábla jelzi, merre menjek? Boldogság útja! Az utat senki sem tudja.
A lovag ekkor a távolban világot látott. A semmi közepén egy hatalmas ház állott. Útnak indult felé, hogy estére szállást kérjen. Megpihenve végre nyugovóra térjen.
A házhoz érve az ajtón zörgött. Majd kis idő múlva az épület hatalmas léptektől döngött. Nyekerget a padló, recsegtek a falak.
A lovag csodálkozva várta, ki lakhat ebben a házban?
Az ajtó zörögve kitárult, mögüle egy óriás kibámult. De ez az óriás szélesebb volt, mint amilyen magas. Nagy pocakja, akár egy hordó, oly kerek, dagadt. Hatalmas hasán hacukája kettéhasadt.
- Ki az, ki zörget nálam vacsora idején? - kérdezte az óriás.
- Én vagyok a... ő... lovag!
- Mi szél fújt erre?
- Szállást kérnék, éjjelre.
- Jer be gyorsan. Az asztalon húsos csont van. S amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra. Fittyet hányok én egy lovagra. Mert rögtön éhen veszem, ha nem ehetem. S szájba rágva minden falat, akkor jó, ha a gyomor felé halad.
A lovag letelepedett egy székre, majd csipegetett némi étket. Pedig az asztal rogyásig volt sok-sok finom falattal. Pörkölttel és pacallal, párolttal és rántottal, húsossal és zsírossal.
- A szájnak nem a beszéd a lényeg, hanem hogy legyen benne étek. - mondta az óriás.
- Mit mondasz, nehezen emésztem. Bár hosszú időt még nem éltem. Hogy az a boldogság mit ettem? Nem ez lehet legboldogabb tettem.
- Kételyre legjobb az étek A világtól mást nem is kérek. Elég nekem, ha ennyit értek.
- Nem jó, ha vágyam ez irányba vezet. Hogy az ember értéke az, amit ehet. Én a boldogságot keresem, de az evésben ezt nem lelem. Ha hasam hordó, ez lenne oly jó?
- A kövérség miért lenne vétség. Boldogság az, ha eszek, ezzel rossz dolgot nem teszek. A testemet szeretem, nekem öröm ha ehetem. Ha sokat eszem, még többet kívánok. Mert csak enni, enni imádok. Bánatomban is boldogra eszem magamat, míg a hasam kétszáz kilóra nem dagadt. Mit kívánhatnék az élettől, mit ne kapnék meg egy finom étektől? Az íz a zamat az élet, ha kissé megsózzuk, máris boldogan élek.
- Rossz út, ha boldogságnak ezt nevezed. Ezért hajnalban utam tovább vezet. - mondta a lovag.
A nap még csak a föld pereméig jutott, mikor a lovag már az erdő közepén keresztül jutott.
Az úton egy íjász állott, a lovagnak megálljt kiáltott. S a lovag mikor megállott, Robin Woodra kiáltott.
- Ki vagy, ki megállítasz intéseddel?
- Bár nevem fura, én vagyok az erdő ura. Robin Wood. Kérdésem csak annyi: Szeretnéd-e a pénzed nálam hagyni? Különben íjam feszül, ha bárki ellenszegül. Az erőszakot nem komálom, ezért kerülni is próbálom.
- Mielőtt ujjad az íjra tennéd, mutasd, tényleg olyan ügyes lennél?
- Túl vakmerő vagy és merész, de azt hiszem ez nekem kevés.
- Pedig nem veszel el tőlem semmit, bátrabbnak kell ahhoz lenni. - mondta a lovag.
Ekkor Robin a társainak jelzet, egy kis csapat az úton termett. Íjaikat feszesre húzták, nyílzáporral állták a lovag útját. Hősünk a lövések elől elhajolt. Hipp-hopp, egyszer itt volt, aztán már máshol. Elegánsan rúgott, ütött. Lassan minden tolvajt a földre küldött. Mikor már csak Robin Wood maradt állva, beszédre nyílt a lovag szája.
- Tőled Robin, azt kérdem. Miért van fejedben a gondolat, hogy gonoszság szüli majd boldogságodat?
- Mi érne többet, mint a pénz érme? Az ég urától az ember, mi az, mit először kérne? Minden fohász vagyont remél, az ember akkor boldog, ha hatalommal él.
- Úgy érték bármi vagyon, ha mással én azt megoszthatom. - mondta a lovag. Az út a boldogsághoz nem a pénzen át vezet, hanem ha szívedet felfedezed.
- Arany szívem nehéz nekem, én a pénzt jobb szeretem. - mondta Robin.
A csalódott lovag tovább indult a boldogságot keresve, az út min járt egy tóhoz vezette.
A víz partján egy lány ült, önmaga tükrében teljesen elmerült. Mikor a lovag odaért a nádhoz, halkan szólt a lányhoz.
- Elnézést hölgyem, zavarhatnék egy kicsit?
- Csitt! Ne szólj kérlek! Magamat csodálom. Mert a világon legszebbnek önmagam látom.
- Büszkeségeddel torz tükörbe látsz. Ha így teszel, bálványt imádsz.
- Szépségem világra szóló. Mi elhagyja szádat, engem csodáljon minden szó.
- A szobor nem magát csodálja, hanem ki a megalkotója. Szépséged nem látta senki soha. Mert szíved rút és elméd ostoba. Magad vagy cellád őrzője, s csak elmúlás szépséged jövője.
- Menj innét te ostoba, csúnya vagy és otromba. Nekem szépségem mily hatalom, ez boldogság, ha akarom.
A lovag így hát tovább eredt, míg egy csodálatos helyre keveredett.
Volt ezen a helyen a természet minden gyönyöre, lakóját a fáradság sosem gyötörte. Az élet itt csak a henyélésről szólt, ki itt élt, annak semmi dolga nem volt.
Egy ember aludt a fa alatt, közben szájába pottyant egy gyümölcs falat. A lovag épp ekkor, arra haladt.
- Megzavartad az álmom. - szólt az ember.
- Bocsáss meg. Tettemet én is bánom.
- Most hogy felébredtem, kezdhetem az alvást megint. - az ember lustán legyint.
- Várj! - szólt a lovag.
- Jól van. Még félálomba leszek, addig egyet eszek. Nyisd hát szádat szóra! De beszéded ha sok időt meghalad, ne csodálkozz, ha elalszom szónoklatod alatt.
- Ne értem ezt a tétlen létet, mi felé vezérel téged?
- A lustaság alapja a jólét. Miért bánod, ha valaki jól él? A természet mi mannát terem, néha-néha lelegelem. Aztán a fáradtságtól el is fekszem. Mert tudod, az is fáraszt, ha eszem. Ezért jó itt élni. Nem kell mást csinálni, csak henyélni. Napestig bámulom a fellegeket. Az ember a boldogságért többet mi mást tehet? Öröm elnyújtózni a réten, nem csak egy nap, hanem egész héten.
- Tétlen léted önzővé tesz téged, miről beszélek úgysem érted. A forráshoz az út nem erre vezet. Azt mondom neked a boldogság kulcsa nem ez lehet. Az ember ennél többet tehet, minthogy napestig nézi a fellegeket.
- Nem beszélek többet veled. Lefáraszt a sok felelet. Most kérlek hagyj lustálkodni, nem tudok már gondolkodni.
A lusta ember feje még a földre sem ért, máris nyugovóra tért.
A lovag az úton tovább vágtatott, szívében mélyen megérezte a bánatot. Ahogy a sok ember rá hatott.
- A világ ámított? - kérdezte magától. Azt hittem az ember szabad, szívében szeretet fakad. De a szívekben csak önzés dagad, így rabságuk csak hazugságot fakaszt.
Az út mellett leány állott, ki a lovag arcán komorságot látott.
Tekintete ámított, hazugságra csábított.
- Örömre hívlak. Mondj nemet a kínnak. -szólt a lány.
- Öröm neked az, ha képmutatásból boldogságot mutatsz?
- Mi az mit kutatsz? A boldogság után a világvégéig futhatsz. De én a mosolyom neked adom. Mi ez, ha nem jutalom?
- Önzésed már nem csak te vagy. Eladod a mosolyodat. Vétkedbe mást is viszel. Mint boldogság, ebben hiszel?
- Kis herceg hol élsz? Boldogságot, mi másban remélsz? Külön bolygó járna neked, hol a rózsádat nevelgeted.
- Minden ember töviseket gyárt. Nem nézi ezzel kinek árt. Itt a boldogság az egyén, ezért mindenki azt mondja: "Én, én, én". Szeretetnek mondod simogatásod, de nincs megbecsülésed és kitartásod. A gyermeki lélek kell, hogy az emberben éljen. Boldogságot ne a testben reméljen.
- Menj hát! Utad úgy is a semmibe vezet. Veszett eszed, majd ott keresed. Nem találsz ott se sokat se keveset, ha a nem létező boldogságot keresed.
- Szót többet nem fecsérlek rád. Legyen a célom inkább a végtelen és tovább.
Bár a lovag tovább vágtatott, a keserűség szívén áthatott. A lelke a haragnak lassan mindent átadott.
A távolból kacaj hangja szólt, hát inkább arra lovagolt. Ki ily önfeledten nevet, biztos boldog ember lehet.
- Boldog ember ki nevet a réten, egy ilyet kerestem éppen. De honnét fakad, hogy saját magán nevet? Lélekben milyen szabad ember lehet.
- Nem magamon nevetek, ilyen ostoba nem lehetek. - mondta az ember. Nekem az-az öröm, ha a másikat kiröhögöm. Rád nézek, és azon vidulok, hogy fejem búbjáig bele virulok.
- Én veled barátságos voltam, szavaid mégis gúnyt űznek rólam.
- A kárörvendés a legjobb vigasz, attól vagyok ilyen pimasz.
- Jó kedved másnak bánat. Nem érzed, hogy ez gyalázat?
- Nincs bennem együttérzés! Hagyd hát inkább a sok hülye kérdést!
A lovag már semmit sem értett: Ez az ember még a sértett?
- Ha nekem nem jó, másnak legyen még rosszabb. Szívemben boldogságot ez az érzés hozhat.
- Az irigység mi emészti szívedet. A gyűlölet élteti hitedet. Ezt a hitet te boldogságnak hívod? Ezzel más szeretetét soha ki nem vívod. Az örömöt csak magadban leled. Ezt te boldogságnak nevezed? Csupán önzésed rabja vagy, de mosolyod egyszer arcodra fagy. Megrogyhat térded, miután majd a sértettet kéred: "Segíts"! Mondod, mikor szíved emésztik a gondok. Ha majd segítő kezet nem nyújtanak, akkor tudod, hogy most milyen buta vagy.
- Buta az álmoknak azon ura, ki kerget egy eszmét. Mi ott gyökerezik, ahol a nemlét.
- Nem láttam még ilyen fertőzött elmét, ki nem érti meg saját tettét.
A lovag szívében mély harag gyúlt, hogy az emberiség így elvadult. Bánatát magába fojtotta, ez benne a bölcsességet kioltotta. Választ hiába is kutatott, fejében csak a reménytelenség utazott.
Halvány szikra gyúlt mégis, hogy az út mi felé hajt. A bűnt mi megváltja majd, a hegy a koponya felé tart. Ezért a lovag a kijelölt útról levágott, a hegy mezsgyéje felé irányzott.
Mert minden tudásnak otthona, ott hol a felhő elszeli a földet, és még annál is egy kicsit följebb. Hol az égből forrás fakad, s mint patak a bölcsesség elönti a völgyet, hogy az ég felé tükre beragyogja a földet. Így hát ki fent van, lát mindent lent, a lovag a forráshoz a hegyre ment.
Sietős léptekkel haladt, de egyre feljebb érve a lelkesedés alább maradt. Léptei egyre elnehezültek, tán segítene, ha egy kicsit leülne. Testéről a terhet ledobva a porba hull, haragja békévé alakul.
A bölcs hozzá hajolva a fáradt lovagot keblére karolta. Szárnya alá vette, a barlangjához repítette.
Reggel a lovag fáradtan ébredt, fejében a gondolat újjá éledt. Szája szóra is nyílt hamar.
- Bölcs Sárkány!
- Ily korán még ne hadarj! - intette le a Sárkány. - Szádat ne szóra nyisd, inkább enni akarj. Mert még üres a hasad, addig úgysem működik az agyad.
Aztán reggeli után a lovag elmondta, mi az, mi szívét nyomja. Hogy a boldogság úgy elveszett, ő sem érti, ez hogy eshetett. Szívét elragadta a harag, hogy egy igaz ember sem akadt.
- Segíts nekem bölcs Sárkány, kérlek!
- A választ ne tőlem kérjed.
- Tudhatod, választ csak tőled várhatok. Az úton jártam keltem, de boldog emberre nem leltem.
- Akkor látod már, mi lakik az emberi szívben? - kérdezte a Sárkány - Ez mutatkozik a hitben. De a hit ne te legyél, hanem a minden. A Mindenség ura ott rejlik benned, csak ki kell engedned.
- Szavaid bölcsek, de nem értem. Hogy higgyek abban, amit meg sem éltem? Hisz mit a szem lát, vagy fül hall, az ember bizonyságot csak arról vall.
- Szívedben van mi ide vezetett. A kérdésre a választ keresed.
- Mi a kérdés, ha válasz nincsen? Nincs nekem semmi kincsem. Mit adhatnék bárki másnak, ha az én kincsem csak az alázat?
- Nem miattad lesznek boldogok, te vagy ki ezt gondolod. Önzőségük hatalom. Azt mondják, hogy: "akarom". Légy hát alázatos és szabad! Majd harcuk fölött győz a konok akarat. S te a végén csak elmosolygod magadat. Maguk győztesei lesznek. Amit főztek, azt esznek.
A lovag igazán nem értette a Sárkányt. Ez annyiban jelentett hátrányt, hogy a faluba visszaérve, nem volt egy épp kéz-láb érve. A boldogság hol lehet, és ő másokért mit tehet?
Az öregember faggatta végig, de hallgatását nem tudta mire vélni. Kezdett is egy kicsit félni.
- Lovag úr, mi az oka, hogy elnémul?
- A válasz már itt van bennem, - mondta a lovag - csak az út végét meg kell tennem.
- Szavaidat bár nem értem, de összehívom a népem. Beszélj hozzájuk szépen, én tőled csak ezt kérem.
Mire a nép összegyűlt végre, a lovag eléjük állt a térre.
- Mint tudjátok, hosszú útra mentem, - kezdte a lovag - hogy a boldogságot megkeresem. Láttam sok embert, ki így vagy úgy élt, de mindegyik valamitől félt. Rettegésük oka az volt, hogy elveszthetik, mit az élet adott nekik. Ezért hát szépségben, gazdagságban hittek. Reményük így lett. Pedig hát a boldogság nem rejlik másban, csak...
A nép háborogni kezdett.
- Kutatásod eredménye ez lett? - kiáltott a tömeg.
A nép a lovagot a porba lökte, rejtőzve le is köpte.
-... egymásban.
Hősünk minden erejét összeszedte, s az embereket félre lökte. Mikor a tömegből kikerült, a Nap fölötte kiderült.
A lovag egyszerűen szólt, mint aki eddig máshol volt. Gondolata családjához vitte, szelek szárnyán repítette.
- A BOLDOGSÁG ÉN VAGYOK - szólt a néphez kurtán.
Az emberek meredten álltak, ily nyugalmat még sosem láttak.
- Én vagyok a boldogság. - kiáltott valaki.
- Nem, én. - szólt közbe más.
- Én. - megint más.
A tömeg felmordult ismét
De jött a lovagi intés.
- Bizonyítsátok be egymásnak. De most mindjárt! Ne csak másnap.
- Hogy legyen hát? Mond meg nekünk. Mi az mit tehetünk?
- Az elesetnek nyújtsd segítő kezed. - szólt a lovagi felelet. - A folytatásban ne légy lusta. - mondta a lovag - Hogy mit tegyél, majd szíved súgja. Ha társadnak arcára mosoly fakad, néked a büszkeségtől kebled dagad. A segítségben ne légy restebb, mint mit érted tettek. Jó tettedre csak jót kaphatsz. Így öröm, ha te is adhatsz.
Az öreg a lovaghoz lépett.
- Látod fiam, boldoggá tetted a népem.
- Nem tettem én semmit apó. Mi történt, másnak tudható. A sok ember boldog akart lenni, csak nem volt nekik ki után menni. Most mit követnek, egymás kívánsága, ez lett mindannyijuk boldogsága. Egymásba magukat lelték. De vigyázz rájuk, ezt ne feledjék.
- Bármit is tettél köszönöm néked. Amíg élek áldalak téged.
A faluban aztán mulatozás készült. De akkora, hogy a nap is beleszédült. Így hát az égre szökött a hold, a vigasság hajnalig szólt.
Másnap a lovagunk is hazatért, és családjával boldogan élt.
VÉGE

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Érdekes álom? című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 09. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 08. című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) A te házad az én váram - Kicsit másképp 07. című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Három lány 17. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Zsuga Zsiga kalandja 3. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Virtuális valóság V. rész című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)