Földhöz kötnek illanó napok reszkető idegszálai,
s kiszáradt ajkamról már nem pereg édes szó.
Miről is szólna néhány kiokádott elcsukló hang?
Mély vermek alján csücsülő, halált hordó karókról,
vagy széllel bélelt, hamis ábrándok léggömbjéről?
Porrá zúzták már rég Mózes tízparancsos köveit,
s feltámadt új eszmékben dívik kajánul az új igazság,
hordják elfehéredett körmökkel dicső zászlaját,
még kinő kopogó patája, s két bőszen kunkorodó szarva.
Éhező hontalan vagyok eme őrült karnevál asztalánál,
s gyászkocsin járom a mindennapok úttalan csapását,
urnákba gyűjtögetve elhullott értelem porhamvát.