HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1865

Írás összesen: 48386

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2011-05-11

OK, Abilene



1998-ban a texasi Abilene-ben élő újságíró tehetetlenül nézte a klaviatúrát. Holnap reggel mindenképpen le kell adnia, de mit? Legyen érdekes, indítsa be a fantáziát! Egészen új, ami még nem jutott eszébe senkinek! Minden napra új szenzáció, morgott az újságíró, és egyszerre tudatára ébredt annak, hogy az egész helyzet mennyire klisészerű, elkoptatott: naphosszat tartó ötletelés böjtje, gondolatok teljes hiánya, laptoptól remélt inspiráció.

Nem tudom elmondani, hogy mennyire utálom ilyenkor magam, gondolta Dave, ennél még az is jobb lenne, ha a szalagról kapkodnám le a joghurtokat.

A téma köztudomásúan az utcán hever, de van olyan, hogy hiába koptatjuk a flasztert, nincs ott más, mint eldobott cigarettacsikk vagy kutyagumi. Annak idején pénzt is lehetett találni, pár centet, de mégis, egy cent is lehet szerencsepénz. Most viszont már az óvodás gyereknek is bankkártyája van, és a zseton nem gurul. A földön kívüliekről kellene írni, itt még van egy kis tartalék, csak azok a szivaralakú izék ne röpködjenek; furcsa laboratóriumokban se vegyenek génmintákat; szex a marslakóval kilőve, indulásból. Meguntuk a szexkyborgokat, és ami még sokkal rosszabb, nem hisszük el.

Dave magához húzta a viszkis üveget. Általában nem ivott munka közben, mert a viszki ötletei másnap reggelre nem szalonképesek. De mit tegyünk, amikor a leszálló sáv üres?

Fúj, hogy utálom magam, mekkora közhely ez is, megiszom ezt a sárga löttyöt, és a toll azonnal száguld a papíron - ja bocs, azóta eltelt néhány évszázad, ez már nem a lúdtoll-galaxis, boldog ókor és elpottyant tintapacák.

Remegő ujjakkal, de összehozott valahogy egy kissé elvarázsolt történetet két tizenéves fiúról, akik a Paramount Színház közelében kopogtattak a kocsija ablakán, és megkérdezték, nem vinné el őket a Fort Phantom tóhoz. A tó jó messze van, a várostól északra, és ilyenkor minden normális ember azt mondja, eltévedtél. haver, fogj egy taxit magadnak. Nem vagyok én a jóságos Mikulás, gondolta Dave, meg mit akarnak ezek késő éjjel a Fantom Erődnél? Itt kezdődött a történetben a csavar: megmagyarázhatatlan rettegés és pánik, ugyanakkor egyfajta szuggesztió: ne kérdezz semmit, csak nyisd ki a Chrysler ajtaját, engedd be őket, tedd azt, amit mondanak, légy engedelmes - Dave már meg is tette volna, de ekkor észrevette a két suhanc szemét. Teljesen fekete szemek, a fehérnek minden nyoma nélkül. Szénfekete foltok, amelyek a mindent és a semmit látják, hipnotizáli szemek, Svengali tekintete. Nagy nehezen lerázta magáról a varázslatot, és elhajtott. A suhancok az öklüket rázták, és valószínűleg átkozódtak.

Sokkal többet nem lehetett kihozni ebből a történetből, legföljebb finom célzásokat egy földön kívüli birodalom lakóira, akik ebben az esetben talán az ördögök - eeegen, a pokol hagyományosan a föld alatt van, vagyis a föld belsejében, de ez most mindegy, és a pokol is idegen ország, amelyről még Dante se tudott mindent elmondani; főként a politikai ellenfeleinek szolgáltatott egy kis poszthumusz elismerést.

A cikk elkészült, és Dave-nek még csak mentegetőznie sem kellett, mint szegény Turiddunak: A bor beszél belőlem - kicsit sokat is ittam - megyek friss levegőre. Megkapta az imprimaturt; miért is ne, Dave évek óta megbízhatóan dolgozik velünk, együtt járunk horgászni, és remek haver.

Dave örült, hogy túl van az egészen, és kiment Merkelbe, ahonnan éppen tegnap jelentették, hogy különleges borjú született, három farka van, vagy valami hasonló, az olvasók imádják az ilyen sztorikat. Kiderült, hogy malac, és nem három farka van, hanem két feje, és nagyon jól mutat a fényképeken. A malac után Dave egy felnőtt disznóval találkozott, aki egy dzsessz banda vezéreként szédítette Texast, pontosabban Délnyugat-Texas egy meglehetősen kis szeletét, még pontosabban a Merkel nevű kisváros rosszabb életű ifjúságát. A Bareilly fiú elmesélte a banda lemezterveit, és szédületes titkokat osztott meg a riporterrel. Elárulta, hogy harminc számból választottak ki tizennégyet, elkezdik a felvételt a stúdióban, és ha nem elég jó, akkor bizony átcsúszik a következő napra. Néha két napig is dolgoznak egy riffen, és amikor végre elkészül, akkor nagyon örülnek.

Amikor Dave már úgy érezte, hogy leszakad a feje a bólogatástól, ész nélkül menekült vissza Abilene-be, OK, hogy ez is csak egy koszfészek, a legmagasabb háza húsz emeletes, és még büszkék is rá, de Merkelhez képest - Megérdemelnék egy jó ebédet, tervezgetett Dave, feketekagyló sherrys vajban, palacsinta juharsziruppal - ehelyett összefutott a wannabe cicababával, akinek úgy állt a haja, mint akinek a fejére borult a körfűrész. Az ígéretes ebédből saláta lett, kapros öntettel, majd ugyanaz ezersziget öntettel és fél szelet avokádóval, bár még ez is rengeteg kalória. Jó későn ért vissza a szerkesztőségbe, ahol izgatott hiphoparcok fogadták: Te Dave, mi volt ezekkel a feketeszemű pajtásokkal? Tényleg annyira ijesztőek?

Dave kísértést érzett, hogy megmondja nekik, ugyan már, mit képzeltek, kamu ez, mint az összes többi, szégyellem, de nem jutott eszembe semmi okosabb. Persze azt már Oscar Wilde óta tudjuk, hogy az igazi művészet igazat hazudni, és a hét főbűn semmi ahhoz képest, mint szétszaggatni a mások illúzióit - izé, ezt a másodikat már egy kevésbé híres ember mondta, egy hírtelen, akarom mondani, híretlen - van ilyen szó? Most már igen. A holnapi hírhez nincs jobb alapanyag, mint a tegnapi szenzáció. Ehhez képest égtek a szerkesztőségi telefonok, és "mindenki" tudni akarta, hogy is volt az a rejtélyes találkozás, mik vagy kik ezek, és mennyire van veszélyben a tízéves fiacskájuk az iskolában. Dave már megint nem mondhatta azt, ha matekóra van, akkor komoly a veszély. Közkívánatra az autóba vágta magát, és kiment a tóhoz.

Pontosan tudta, hogy nincs ott semmi, de meg kell nézni a helyszínt. Mit akarhat itt késő éjszaka két suhanc?

Fort Phantom, a név csodálatos. Dave annak idején Seattle-ből jött Abilene-ne, természetesen akkor is egy wannabe cicababa volt a döntés mögött, csak egyszer hallott valamit arról, hogy a második világháború alatt majdnem fantomvárossá vált Abilene. Meg nem mondom, mi volt a gond, talán az, hogy bezárták a légi bázist, de aztán Abilene összeszedte magát, és most éppen virágzik. Mint az összes többi betondzsungel errefelé. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha a lakossá mondjuk tíz kilométerrel távolabbra költözik, elnéptelenedik a város, ó jaj, egy másik város lesz népesebb, vagy netalán a kansasi Abilene egyedül marad az Államok térképén. Emberek, fogjunk össze, ne hagyjuk elveszni Abilene-t, mi vagyunk a legjobbak! Abilene-i anyák, mossuk le a kansasi vetélytársat! Combokat szétfeszíteni, és gyerünk! Ezt élvezd, ne a karriert. Nem csinálni kell a ruppót, hanem elkölteni, és mi majd megmondjuk nektek, hogy mire költsétek, abilene-i nyulak. Partedlit és cumit minden asszony cekkerébe. A pelenkacsere hazafias kötelesség, és az egész Kansas mehet a levesbe.

Na ugye, gondolta Dave, de ezzel a szöveggel nem leszek népszerű, néhányszor át kell fogalmazni, és most különben sem ezért jöttünk.

A tó amilyen nagy volt, olyan sekély, és a vize gyalázatosan koszos. Déli oldalán néhány villa szerénykedett, a régi szép időkből, amikor Fort Phantom még igazán messzinek számított, és egyesek azt képzelték, jó lesz itt nyaralni, a természet lágy ölén. Kis kölykök rohangáltak a villák kertjeiben, és torkuk szakadtából üvöltöttek. Dave az északi oldalra menekült, ahol nem volt más, mint néhány csenevész fa, és egy illegális szeméttelep. Mi dolguk lenne itt a fantomoknak? Késő éjszaka, talán, amikor kikapcsolják a világítást, a hold elmegy a felhők mögé, és halk motozás hallatszik a szeméttelep felől - nem fantom és nem is coyote, csak egy kóbor kutya, kútfeje annak a mindenfélének, ami téma helyett az utcán hever. Bár még ez is csak feltételezés, mert a szeméttelepet bekerítették gondos kezek, szögesdróttal, esztétikusan.

Dave egy nagy sóhajjal vette elő a laptopot, hogy megírja a következő cikket. Hiába, keserves kenyér ez. Persze, ha meggondoljuk, hogy is van azokkal a joghurtokkal a futószalagon? Vagy a vízfejű csecsemővel, aki csupán hazafias felbuzdulásból bömböl? Vagy mert tudja, hogy úgyse kap munkát, nem tud lakást venni, és a barátnője Kansasba költözik? Hát, a világra erőltetett bébik sora nem lesz rózsás, de ez legyen az ő problémájuk. Nekem is megvan a magamé, úgyszólván már csak akkor tudok írni, ha előbb feltankolok.

Főleg ilyen ufóst vagy fantomost, bárcsak érteném, hogy ez miért kell az embereknek.

Ez kellett nekik, és a feketeszemű fiúk karriert csináltak. Többen is "látták" őket, a pályaudvaron, az állatkertben, a Keresztény Egyetemen - az üzletembereknek és fogorvosoknak készülő keresztények különösen fogékonyan reagáltak. Egy leendő fogorvos arról számolt be, hogy furcsa erőket tapasztalt a "látómezejében," míg egy bimbózó tanárjelölt arról panaszkodott, hogy nem érzi magát biztonságban.
Dave volt az egyetlen, aki tudta, milyen palackból szabadultak ki a szellemek, csak a véletlenen múlt, hogy így alakult a fekete szem éjszakája, jöhettek volna egészen ledér fantomok is, csillogó aligruhában, tollboásan, kifestve, mint a riói karnevál. Illetve nem igen jöhettek, mert Dave már túl volt ezen az életkoron. Sajnos az évek elrepülnek, a musical tündéreit vagy a go-go lányokat már csak egészen vastag pénztárcával lehetne elcsábítani. Az meg nincsen, és különben is mindenki arra vágyik, hogy őt magáért szeressék. Boruljon a nyakunkba az eladó kislány: Szeretlek! Imádlak! Nem kell kifizetned, elviheted ingyen a szalámit! A benzinkutas érezze megtiszteltetésnek, hogy őt választották: Igenis, uram, hódolatom! Nálam Ön mindig ingyen tankol, mert megérdemli. A csapos egy húszdollárossal együtt nyújtja át a sört: Tegye csak el! Kész extázis, ha ebben a kocsmában méltóztatik berúgni! A lányok, a lányok, a lányok angyalok, ingyen adják, mert én olyan nagy vagyok! És az egészben az a legszebb, hogy mindegyik pohos, kopasz manus ezt tényleg beveszi, őszintén fel vannak háborodva, ha egy szolgáltatásért valahol fizetni kell.

Mondjuk, Dave már igazán bölcs volt, tudta, hogy az ember legföljebb fertőzést kap akkor, ha nem fizet, vagy még azt se, mert egy üveg viszki többet ér, mint Abilene egész ledér felhozatala. Ördögi kör ez, ha nem iszik, nem tud írni, és ha nem ír, nincs miből megvenni az alkoholt. Írni pedig kell, ha már ez volt a gyermekkori álom. És most tessék, itt van a siker, on-line, végtelen papírhegyek, az első, aki látta, mit is? Földön kívüli embereket. Hibrideket. Démonokat. Vámpírokat. Vagy csak egyszerűen a krampuszt.

Mi az ördögnek jött el Texasba az ördög? Persze nagy szerencse, hogy nem Kansasba ment. Mi vagyunk a legjobbak. Rajtunk a világ szeme.

Vagy nem? Pár hónap múlva jelentkezett egy asszony Oregonból, és azt állította a szégyentelen, hogy ezek már ott is vannak, a Willemette folyó völgyében, ahol egykor az umpkva indiánok éltek. Egy este csengettek, és a nő gyanútlanul kinyitotta az ajtót. Egy 17-18 éves fiú állt a ház előtt, és nagyon udvariasan kérte, hadd telefonáljon, mert a barátnője rosszul lett, ő pedig nem találja a telót. A nő úgy érezte, be kell engednie a fiút, de miért? Csak, mert kell, nem tud ellenállni a mágikus tekintetének. Ahá, a mágikus tekintet! A fiúnak fekete volt a szeme, úgy értem, teljesen fekete, életveszélyes, rettenetes. A nő becsapta az ajtót, és rögtön hívta a rendőrséget. Persze azt mondták neki, anyukám, te nem vagy százas - nem így mondták, de körülbelül ez volt az értelme. Később mégis kiszálltak a helyszínre. A földön kívüli vámpír már nem volt ott, de a nő még mindig hisztérikusan sikoltozott: Be akart jutni a házamba! Be akart hatolni! Alig tudtam megakadályozni a behatolást!

Nyilvánvaló, hogy csalás volt, hiszen a Willemette folyó völgyében nem az umpkva indiánok éltek, hanem a kalapuják; ők nevezték el a vidéket Chemetekának, ami az ő nyelvükön azt jelenti, találkozóhely. Itt építették fel Salem városát a szálem aleikumok. A feketeszemű rémségek csakis a texasi Abilene-ben -

De nem, legközelebb Észak-Karolinából jött a híradás, egy tengerész találkozott két ilyen gyerekkel, és ezek a gyerekek is azt akarták, hogy engedje be őket a magánterületére. A tengerésznek nem volt tenger esze, meg aztán szerette a gyerekeket - nagy érzés, amikor az ember olyanokkal lehet együtt, akik nála garantáltan ostobábbak. Minél kisebb a srác, annál csodálatosabb az érzés. Végül a tengerész is kiszállt a Coleridge balladájából, és elzavarta a kis tyúktolvajokat - ekkor vette észre a fekete szemeket, és mindjárt tudta, hogy hány hét a világ. Az ördög jelent meg Észak-Karolinában, és Abilene mondjon, amit akar, most már kiderült, hogy az ördögnek se kell. Elmehet a koszos tavaival, a Grace múzeummal meg a Barracuda nevű karaoke bárral együtt, ahol a keresztény egyetemisták előszeretettel szórakoznak keresztényileg - elmehetnek a pokolba, micsoda aljasság, ki akarták sajátítani maguknak az ördögöt.

Az elsőbbséget senki sem veheti el tőlünk, jelentette ki Dreft professzor, és nem mulasztotta el hozzátenni, hogy egészen speciális démonokról van szó, amerikai démonoktól, akik sosem lépnének be egy magánterületre meghívás nélkül. Mire Millie is kifejtette, hogy pocsék volt a gyermekkora. Veszekedésekkel teli, hosszú évek után végre elváltak a szülei, de a galád apa csak az éjszakákat nem töltötte otthon, napközben mindig ott lógott, és azt állította, hogy nem tud elszakadni a gyermekeitől. Millie-t nagyon megviselték az események, és még ma is csak magnézium tabletták segítségével tudja feldolgozni ezt a nehéz időszakot. Kétféle kiszerelésben kapható, visszafizetési garancia nincs, de nem is kell, vedd meg rendszeresen, és tuti, hogy boldog leszel.

A magnézium tabletták kiváló hatásának köszönhetően már csak az nem látta a rejtelmes feketeszeműeket, aki nem akarta, és a világnak nem volt más kívánsága, mint néhány jó felvétel, közeli, premier, totál, brutál, úsztatott, cotardos. Eddig nem sikerült megörökíteni a történelmi pillanatokat. Az éjlények felbukkanása mindig váratlan volt, iszonyú pánikot keltettek, és mire sor került volna a fényképezésre, már messze jártak. Kép pedig kell, mert már a régi kínaiak megmondták, hogy egy szó, mint száz - illetve nem ezt mondták, hanem valami hasonlót, egy kép annyi, mint ezer szó; száz vagy ezer, ne legyünk kicsinyesek.

Dave egy napon már megint mélyebben nézett a pohár fenekére, ahol már ugrásra készen várakozott a nagy gondolat. Az olvasókból élünk - akarom mondani, az olvasókért vagyunk. Legyen meg az akaratuk, miképpen mennyben, azonképpen Abilene-ben is.

Másnap Dave vett egy pár speciális, fekete kontaktlencsét.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel W. Busch: Die Rose sprach / A rózsa szólt címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Őrangyalos című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) A hívás című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Csak így, egyszerűen 05. címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel J. W. von Goethe: Rózsák, ti pompázók... címmel a várólistára

Tóni bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 10. címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

MaryAnne bejegyzést írt a(z) Tengerparton című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Szalay Fruzina: Vallomás / Bekenntnis címmel

oroszlán alkotást töltött fel Sárga vers címmel

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Elmúlás /Szonettkoszorú W. Shakespeare LXXIII szonettjére/ címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel Apák napi köszöntő címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)