Egyszer elhalnak végleg a dallamok,
s néma fellegek terülnek az ég tükrére.
véget ér a megbolondult hajsza útja,
rémálom is szelíd mesévé szelídül,
mikor csendesen örökre haza kerülök.

Megkapott fizetségem magamra költhetem,
s börtön ablakáról törten hullnak le a rácsok,
kéjjel szalad szét minden boldogtalanságom,
hajnali rigók dalával nem kell többé kelnem,
s éhes lelkem jóllakva piheghet asztalánál.

Hisz' egyszer gyöngybe fagynak szavaim,
s rejteznek mély bölcsességgel a fák lombjain,
kelő napot nyakéknek minden reggel felteszik,
s hirdetik szerényen: balga költő pihen szépen,
csendesen járj, ne zavard virágot bontogató álmait.