HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 47079

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Finta Kata
2018-10-10 18:41:43

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: HelenaFeltöltés dátuma: 2011-06-02

Az egymásra találás...

A kutya és az ember barátsága nagyon távolra nyúlik vissza, egy erős ősi kapcsolat.
Nemcsak házőrző, családi kedvenc, de olykor gyermek hiányát pótoló kis élőlény, aki hűségével, önzetlen szeretetével, olykor kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhet. Imádattal képes követni gazdáját, órákig képes várni reá a kert kapujában, vagy akár a busz megállóban is. Olykor sírni is képes, nagy barna szemeit reánk szegezve figyel, s velünk sír, ha bánatunk van. Megérzi, ha a gazdi betegen pihen az ágyában, minden szemrebbenését óvó tekintetével követi.

Magam is megtapasztaltam ezeket a csodás tulajdonságokat, mikor élt még a kutyám.
E történetet is, mint egykori gazdi írtam meg, s így talán mélyebben átéreztem e kutya sorsát, mert egykor részese lehettem ennek a csodás összetartozásnak.

Nagyon vártam a hétvégét, mert a megszokott baráti körömmel ismét összejöttünk egy kellemes szombati napot eltölteni.
A találkozó színhelye Velence volt, barátunk panziója.
Gyönyörű környezet, - igaz a tóra nincs rálátás -, de mégis, a hangulata a találkozónak, üdítően jó volt.

Az óriási kertben egy hatalmas medence sok-sok napozó ággyal. A házigazda finomságokkal várta a 18 fős csapatot. Jókat beszélgettünk, fürödtünk és rengeteget nevettünk, pedig szinte csak ásványvíz fogyott és fínom apró kockára eldarabold jéghideg dinnye.
A fiúk, azért a sört sem mellőzték.

- Gyönyörű a pázsit - mondtam a
házigazdának, s folytattam a faggatózást.

- Tudom, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de ez valami trükk, áruld el, mi a titkod.

Ő, kamaszos mosollyal nyugtázta elismerő szavaimat, de sajnos, nem lettem okosabb.

Kiléptem én is a papucsomból és élveztem a süppedő pázsit hűsét, simogatását a talpamon.
Egyre csalogatott a medence, s mivel fürdésre is készültünk, önfeledten vetettem bele magam a hűsítő vízbe. Úszkáltam, az arcomat égette a déli nap, de mégis, valami csodás érzés kerített a hatalmába, ami csak újabb karcsapásokra buzdított. Közben a medence végénél időnként megpihenve hallgattam a távoli beszélgetés hangfoszlányait.

Egyszer csak megpillantottam egy spánielt aki a fűben a tűző napon hevert. Gondoltam, no ez is olyan napimádó, mint az én zsebi kutyám volt.
Eltelt egy kis idő, s a spániel még mindig ott napozott.
Kezdtem nyugtalankodni, hiszen a nap nagyon erősen tűzött. Abba is hagytam az úszást, és elindultam a heverő kutyus felé. Más kutya felkapta volna a fejét közeledésemre, de ő nem reagált. Rossz előérzetem azt súgta, baj lehet. Szóltam is a háziasszonynak.

- Erzsike! Nem kellene megnézni, mert elég régen mozdulatlanul fekszik.

Odaléptünk és kezdtem a buksiját simogatni. Bágyadtan felemelte a fejét, a szemében furcsa homály, majd réveteg tekintetét útjára indította, és nagyon nehezen, de felállt. Egyensúlyát vesztve, hol ide, hol oda dőlt. Megrémültem, talán napszúrást kapott...Futottam a csaphoz, s a locsoló kannába hűs vizet tettem, és hűteni próbáltam. A testét öntöztem, de úgy, hogy az arcába is jusson, próbáltam szegényt frissíteni.
Hálás tekintetét reám emelte, de a szemei oly mélységes fájdalmat tükröztek, amit én rögtön észre is vettem. Nem véletlenül, hiszen olyan ember vagyok aki,
"A szememmel nézek, a szívemmel látok."

Szegény kutyus megpróbált felállni, de csak dőlt össze-vissza, s valami kényszerítő erő arra ösztönözte, hogy mászkáljon. Megállás nélkül botorkált, s én mint egy hűséges barát próbáltam terelgetni egy árnyasabb helyre.

Teljesen átéltem a helyzetét, követtem amerre ment, óvtam, hogy alá ne bújjon valamelyik parkoló autó alá.
Kiderült, hogy nem is oly rég a hátsó lába így sérült meg, mert aláfeküdt hűsölni az egyik vendég kocsija alá.
Nehezen, de sikerült lefektetnem egy árnyat adó bokor tövébe. Gondoltam, a vizes bunda, az árnyék, majd frissítően hat reá, s a kényeztetést pedig kezeim simogatása biztosítja számára. Lassan az a görcsösen menni akarás elmúlt, és átadta magát a pihenésnek. Időnként megremegett, nem tudtam az okát, de később sok mindenre fény derült.
Ott feküdtem mellette a fűben, simogattam, egy-két kedves nyugtató szóval biztattam, míg végül el is aludt. Nagyon megrendített a kutya állapota, mert egy pár éves fájó emléket ébresztett bennem, ugyanis a karjaimban aludt el az én kiskutyám, örökre.

A háziasszony látta, hogy piros a szemem, s bevallom... sírtam. Most aludt a kutyus, de míg fent volt csak nézni tudott, és botorkálni, s az volt az érzésem, hogy nem éli meg a reggelt. Simogatás közben, észleltem a hasfalának hatalmas dobbá fúvódását, - tele volt daganattal -.
A spániel a háziak felnőtt lányáé volt, aki már nagyon sokszor próbálta meggyógyíttatni a kutyát, de az orvos lebeszélte a további műtétekről.

Addig dédelgettem, aggódtam, amíg a háziasszony telefonon haza is rendelte a leányát.
Erzsike, - hallottam aggódó szavait - ecsetelte a kutyus állapotát.
Nem múlt el egy óra, a kutya felemelte a fejét és figyelt. Érkezett egy autó, minek a hangját már régen ismerte, mihez emlékek fűzték.
Felállt, és lassan elindult a gazdi felé. Apró farkát megrezegtette üdvözlésképpen. Nem telt el fél óra, sokkal jobban volt, már ivott, és ment a medence mellé, mert a gazdi, ott úszkált és időnként egy pár kedves szót szólt kis kedvencéhez. .
Nagyon meghatott ez a ragaszkodás, s a háziasszony látva az érdeklődésemet megkérdezte:

- Ismered a történetet, hogyan került a lányomhoz?

- Nem, dehogy, kérlek meséld el,- kérleltem.

Hát az úgy volt, hogy vidéki útján volt a lányom egy orvosi rendelőt látogatott, s az országúton haladva megpillantotta a baktató spánielt.
Már közel volt a falu, csak pár száz méter. A lányom egy pillanatra lefékezett amikor meglátta a baktató kutyát. Félt, hátha a kocsi elé szalad. A kutya ezt a tétovázást észlelte, és szegény talán félre is értette, de a lányom továbbhajtott.

Megérkezett a rendelőbe, talán egy órát is tárgyaltak a helybéli orvossal. Miután befejezték a tárgyalást, sietős léptekkel indult a parkolóban álló autója felé. Hát mit lát? Ott ült a spániel, szorosan a kocsi mellett. A lányom rögtön felismerte, és így szólt hozzá:

- Hogy kerültél ide? Talán futottál utánam?

Kérdésre nem volt válasz, csak a kutya lehorgasztott fejjel várt, időnként farkát megrezdítette, így adta jelét örömének.
Lányom tanácstalanul állt, hogy most mi legyen? Kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy beszálljon, s végre elinduljon hazafelé, és a kutyát próbálta elküldeni

,- Menj haza, vár a gazdi.-

A kutya nem tágított, csak nézett a nagy barna szemeivel, s mintha azt akarta volna mondani - engem nem vár senki.- Egy hirtelen lendülettel beugrott a kocsiba, mintha az a hely néki lett volna biztosítva, és boldogan elnyúlt a kocsi padlózatán. Nem volt szíve kitenni a szűrét.
Hazahozta, orvoshoz vitte, és akkor derült ki, hogy daganatokkal van tele a hasa. Valószínű, hogy korábbi gazdája megszabadult tőle, s eldobta magától, mert beteg.
Szerető családba került, az orvosi segítség is biztosítva volt, de már késő, a sok próbálkozás után azt mondta az orvos, jobb lenne elaltatni.
A leány ragaszkodik hozzá, de ő is új gazdájához.
Nem sok van neki hátra, de amíg él, szeretetet kap, és nagyon sokat ad.
Mert adni, legyen az bármi, sokkal nagyobb öröm, mint kapni.

A kutyus még pár hétig élt, lábatlankodott a gazdája mellett. Hiába voltak fájdalmai, csak vonszolta nagy hasát, ha gazdi is megmozdult.
Minden délután kifeküdt a kerti útra, s amikor meghallotta az ismerős autó hangot, utolsó erejét is összeszedve felállt, hogy üdvözlő farok csóválgatásával megörvendeztesse gazdáját.

Annyira megrendített a története, hogy megírtam és elküldtem a gazdájának.
Válaszul egy rövid üzenetet kaptam:

Köszönöm Néked, már elment örökre.....

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Hayal
Regisztrált:
2006-10-07
Összes értékelés:
1098
Időpont: 2018-07-06 07:37:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon meghato ez a törtenet, sokszor elmondom, bar mi emberek is olyanok lennenk, mint a kutyak, mikor betegek vagyunk. Ök a legjobbat akarjak kihozni a helyzetböl az utolso pillanatig...mi elhagyjuk magunkat, nem akarunk mozogni mar, es kedvtelenek vagyunk... Lenne mit tanulnunk tölük, hiszen nekik mi jelentjük az elet ertelmet, ezert akkor is csak ezzel foglalkoznak mikor mar az utolso orak telnek...bar mi is meglatnank a sajat eletünk ertelmet, amiert tenyleg erdemes az utolso oraig is küzdeni. Gratulalok, csodaszep iras,
H.
Alkotó
Regisztrált:
2008-07-16
Összes értékelés:
88
Időpont: 2011-06-19 23:05:14

válasz dpanka (2011-06-05 16:40:48) üzenetére
Kedves Panka, köszönöm soraidat.

Bizony nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik a helyes állásfoglalás: kell-e egy kedves barát a kutya személyében, vagy nem.
Mivel én is megéltem ezt a csodás kapcsolódást két kutyám kapcsán, tudom milyen az, mikor velünk él.
Most, hogy már nincs ilyen kis barátom, nagyon hiányzik, s hogy meddig bírom nem tudom, de az elvesztése oly fájdalommal jár, talán ez tart vissza.

Szép estét Néked.
Szeretettel: Helena
Alkotó
Regisztrált:
2008-07-16
Összes értékelés:
88
Időpont: 2011-06-19 23:00:18

válasz Arthemis (2011-06-11 23:23:40) üzenetére

Köszönöm szépen soraidat, gyakran eszembe jut szegény kutyus.
Szép estét kívánok: Helena
Alkotó
Regisztrált:
2008-07-16
Összes értékelés:
88
Időpont: 2011-06-19 22:58:32

Köszönöm szépen, kedves Rita, hogy olvastál.
Szép estét kívánok: Helena
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1311
Időpont: 2011-06-11 23:23:40

Nemcsak leírtad a történetet...a képek megjelentek előttem ahogy olvastam a kutyus sorsáról. Most írhatnám hogy megható történet nagyon jól megírva - de ennél a történetnél ezt üres frázisnak érzem. (Annak ellenére hogy igaz:D)
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5360
Időpont: 2011-06-05 16:40:48

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Megható történet. Bár sosem volt kutyám, talán nem is lesz.
Gratulálok nagyon szépen leírtad!
szeretettel-panka

Legutóbb történt

Pecás alkotást töltött fel A kis gyíkocska címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Temetés című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fent és lent című alkotáshoz

Kőműves Ida alkotást töltött fel Ég veled! 15/8 címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Sorsom útvesztője című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Ég veled! 15/7 című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fent és lent című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Bár lehettem volna! című alkotáshoz

oroszlán alkotást töltött fel Temetés címmel

sankaszka bejegyzést írt a(z) Liza és Erik című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Bár lehettem volna! című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Kalamajka címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Októberi napsütés című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) A régi hegedű című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)