HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 9

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1812

Írás összesen: 44607

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2017-06-13 19:25:32

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2011-06-15

Az egyesület 12.

Kincses ősz.



Dok dokival bajok voltak, erről szóltak a hírek, amelyeket Nézi hozott. Mindenbe belekötött, mindent kritizált. Ha Rudi a heves-megyei elnökségi ülésről készített riportot szánta az első oldalra az IRTÁS-ban, ő biztos, hogy a Gyógyszergyártók Kongregációjáról cikkezett volna ugyanitt. Ha az elnök Nyírábrándon szerette volna megrendezni a következő válogatóversenyt és országos bajnokságot, a tudós doktor Bátonyterenye mellett korteskedett. Arra Billie mesélte, amikor egyszer, a szokásos jelentésekkel éppen bent voltam az Irodában, hogy amióta visszajöttünk az Európa-bajnokságról, már szinte szóba sem állnak egymással, egyik is, másik is gubbaszt a saját odújában és az ajtót lesik: ki nyit rájuk újabb hírekkel a másik balfogásairól.
-Nem sok időt adok már Dok dokinak, -súgta aggodalmas képpel a jó Billie. -Rudinál hamarosan elszakad a cérna. Képzeld, a múlt héten ordítoztak is egymással. A doktor azt kifogásolta, hogy már három hónapja nem kapta meg a fizetését. Rudi ki fogja rúgni a doktort.
-Nem hiszem én azt, -mondtam Billienek. -Dok doki nálatok az aduász. Nélküle megáll a verkli.
-Nem áll meg, Zan! Figyelj csak. Nélkülözhetetlen ember nincs. Még én se vagyok az. Ha Rudi engem rúgna ki, ez is megtörténhet egyszer, mert nem könnyű neki mindig, mindenre igent mondani, engem is simán lecserélne. Lehet, hogy pár napig káosz lenne, mert az alrendszerekben és a linkekben egyedül csak én ismerem ki magam, de aztán rájönnének a nyitjára.
-Soha nem jönnének rá, Billie. -Hízelegtem neki egy kicsit. Olyan jólesett hízelegni.
Rám nézett, hála-félét láttam megcsillanni a tekintetében.
-Ezt komolyan mondod?
-Halál komolyan.
-Köszönöm, Zan.
-Ne köszönd, mert ez az igazság.
Letettem a dossziét a jelentésekkel az asztalra, a számítógép és a nagy A/4-es borítékok közé.
-Ezt neked hoztam. Benne vannak az Európa-bajnokságról szóló értékelések, a negyedéves teljesítések, a játékosok egyéni jellemzései, és az edzéstervek.
Felvette, kioldotta a pertlit, belekukkantott.
-A pontszámokat nem tüntetted fel, Zan.
-Nem, mert én magam sem igazodok el a Pontrendszeren, -mentegetőztem. -Megtennéd, hogy kiegészíted? Te értesz hozzá egyedül, ó Billie.
-Na nem bánom, Zan. Most utoljára, Zan. Csak a te kedvedért Zan. De most már meg kell neked is tanulnod, hogy megy ez.
-Köszönöm, Billie.
-Nagyon szívesen. De tényleg. Nagyon, nagyon szívesen. A doktorral pedig, csak csínyján. Tudod mire gondolok.

Futottak a hetek, már nem is számoltam őket. Benne voltunk az októberben. Barna rongyok hulltak a fákról, ahogy Faludi említi, s régi nyárról mesélt füttyögő, esőszagú szél. Sikeresen lezajlott a csapatbajnokság őszi fordulója, két vereség, öt győzelem, túl voltunk a nyírábrándi országos bajnokságon. Bérczi Tilda, ő volt a lengőszakállú asszonyka, akit először pillantottam meg az irtések közül a repülőtéren, Ferihegyen, elvesztette abszolút elsőségét búgócsiga terelésben, az ikrek, a Dénes viszont nyert a most első ízben Magyarországon is kiírt toprollerben, -magyar bajnok lett. Delwente Qjuwittra, Nemes Ildikóra, Ámbráscettre és Piócakatira ezúttal se tudott senki rálicitálni, hegemóniájuk töretlen volt. Óriási dáridót csaptunk a záró banketten. Folyt a pezsgő, lazacot ettek még a konyhamalacok is. Az egyik este, sörömet szopogattam éppen a TV előtt, feldúlt képpel érkezett haza Nézikeksz.
-Borzalmas dolog történt, Gennyláda! Rudi kirúgta Dok dokit!
Felpattantam. -Ez nem lehet igaz!
-De igaz, Gennyláda!
-Mi történt?
-Mi? -Mérgesen az ágyra vágta sporttáskáját. -Rudi csapdát állított a dokinak. Csütörtök délelőtt kellett volna nyomdába adni a lapot, ez volt a végső határidő. Szerdán este már kész volt minden, csak Rudi szegedi cikke hiányzott. Benn voltam én is éjfélig, én tördeltem. Nulla óra tizenötkor a doki felhívta Rudit a lakásán, mi van a cikkel. -On line küldöm, -mondta az elnök, de nem küldte, hiába vártunk a számítógép előtt. Kettőkor hazamentünk, már nem volt értelme tovább várni. Másnap hajnalban rohantunk be az Irodába, álltuk a sarat karikás szemekkel. Hívtuk Rudit, nem válaszolt, ki volt kabcsolva. Mekrekkelisztünk mekka vésztunk. Sehol semmi. Befutotak a dobbiek arabili, telentefuga. Telt az idő, de kokótosan tette, mint az ágybavizekős öregúr, jobbára csak bánszorgottt. Elmúlott dél. Egyszer csak, scörgött a vonalas. Én kaptam föl, én álltam a legközelebb a készülékhez.
-Szerbusz, -monda egy hang a kagylóba. Megismertem röktön, Duri hangja bolt. -Leatátok a lapot a nyomdába? -kérdezte kaparós köszörüléssel a torkában.
-Mék nem, -válaszoltam, -vártuk a ciggedet.
-Aggd csak Dok dokit!
Átkezeltemm a kagylót az orvosnak.
-Mért nincs még a nyomdába' a lap?
-Mért nincs még a nyomdába' a lap? -kérdezett vissza Dok doki? -Neked kell rá dudni a valaszt!
-Nekem kell?! Te mondod aszt nekem, hogy nekem kell?! Varj meg benn az Irodában!
-Várlak az Irodában. Hol a csudába bárhatnálak máshol?

Húsz perc múlva befutott. Fel volt dúlva. Legalább is eljátszotta, mennyire fel van dúlva. Hangja egy oktávval feljebb szólt.
Csodálom azért a képességért, ahogy a hangját így el tudta vékonyítani, -révedt el egy pillanatra Néjzikeksz.

-Akadájoztatva voltam, -károgott rá a doktorra. Érted! Nem érted? Akadályoztatva!!! Nem tudtam elküldeni a cigket. De, te tudtad, hogy lapzárta van, ugye? Erre felelj, duttad, vagy nem duttad?
-Tudtam csakhogy...
-Na látod. Te vagy a felelős szerkesztő. Neked kellett volna gondoskodni róla, hogy akár az utolsó pillanatban megold a helyzetet. Így van, vagy nem így van?
-Menj a nénikédbe Rudi...
-Én ebben a hangnemben nem fogok veled tárgyalni. Vedd tudomásul, hogy azonnali hatállyal ki vagy rúgva.
-Ki vagyok rúgva?
-Mint a sicc. Szedd össze a cókmókodat, és tűnj el a szemem elől. Örökre!

A doki távozása megviselt. Csak most, hogy már nem ült régi helyén, a monitor villódzó képernyője előtt, éreztem igazán az űrt, amit maga mögött hagyott. A barátom volt. Vele mindent meg tudtam beszélni. Elhatároztam, hogy felhívom valamelyik nap, összehozunk egy találkát, s kifaggatom a részletekről: mi történt, hogy ők ketten idáig jutottak. Az elhatározást tett követte. 20.-án kedden esett az eső, nem lehetett edzést tartani. -Na most, -mondtam magamban, s a telefonhoz siklottam. -Most itt a jó alakalom, hogy összejöjjünk egy csevelyre.
Tárcsáztam a számát, az otthonit. A készülék hosszan búgott, de nem vette fel senki. Hívtam a mobilját. Ki volt kabcsolva. Egy géphank ismetelkete:"a szam pilanatnyilag nem kabcsolhato". Este magkérdeztem Néjzit, mi az ábra.

-Mi se dudjuk elérni, Gennyláda, -mondta. -Billie nabok óta bróbálja, mert nála maratak a kulcsok és kellenének.
-Milyen kulcsok?
-Hát a szekrénykulcsok.
-Mert nincs tartalék?
-Tartalék van, csak elveszett.

Néhány napon keresztül még próbálkoztam, aztán feladtam. Megvoltak a magam bajai, nem tudtam többet foglalkozni a doktorral. Körmömre égett a pályafoglalás, Klebecséknél. Október végére már illik lekötni a fedett pályákat, aki nem így tesz, hoppon marad. Sürgettem Billiet, nyilatkozzon: hány órát kapunk, mennyit edzhetünk hetente.
-Gyere be az Irodába, -mondta végre a hónap utolsó hetében, -ma Rudi is bent lesz, s megbeszéljük.
11-re tettük a randevút, 11 előtt 10 perccel a villában voltam. A bejáratnál csaknem összeütköztem Delwente Qjuwittal. Barna esőkabátja széttárt, lebegő szárnyai alól galambszürke kiskosztüm tűnt elő. Nagyon jól állt neki ez a szerkó. Elegáns volt benne.
Megpusziltuk egymást. -Mi újság?
-Ó, semmi. Dolgozunk. Most is a Nemzetközi Ügyek Állami Hivatalába megyek tárgyalni.
-Miről tárgyaltok?
-Miről? Zan, hol élsz! Háét a következő évi világbajnokságról.
-Komolyan?
Meglengette csoki-barna kézitáskáját
-Na, szervusz. -És elviharzott, ifjonti bájának teljes pombályában.

Tégely Duri és Arra Billie már vártak. Az elnög szobájában ültünk le, én egy mély, őzbarna bőrfotelbe, ők ketten a kanapéra, velem szemben. Úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. Semmi vicc, semmi móka, semmi cicó. Rudi rögtön a tárgyra tért.
-Hogy állunk Zan?
-Mármint a pályafoglalással?
-Azzal, mi mással.
Nagy levegőt vettem.
-Nem tudok addig foglalni, amíg ti áment nem mondotok rá!
-Azt sem tudom, mire kell áment mondanom.
-Nem olvastad az előterjesztésemet?
-Nem, Zan, nekem az utóbbi időben nem volt alkalmam előterjesztéseket olvasgatni. Te nem tudod, mi van itt. Bolondokháza az egész, s csak négyen vagyunk rá.

Hallgattam. Ha nem olvasták az előterjesztést, miről fogunk vitatkozni?

A titkár szólalt meg.

-Legjobb lesz, Zan ha élőszóban elismétled. Mennyi órát akartok összesen?

Elővettem a zsebemből az előterjesztés másodpéldányát, szétnyitottam a papírt. -Hogy is kalkuláltam? Nézzük csak. Ez az, itt van. Nézi kap heti háromszor két órát. Lenke, Nemes Ildikó, és az ikrek, a Dénes összesen kilencet, az annyi, mint tizenöt óra per hét. Ez nem részrehajlás, -fűztem hozzá, -Néjzi Európa-bajnok.

Az elnök a fejét rázta.

-Tizenöt óra, négy embernek? Zan, ez rengeteg, ennyit nem tudok adni. Minek kell például Keksznek heti hat órát teniszeznie? A többinek összesen meg csak kilencet kapnak? És ki a fene egyáltalán, az, a...hogy is hívják... Lenke? Neki minek kell edzésre járnia?
-Naz készül a világbajnokságra. Az ikrek...
-Jaj Zan! Te is tudod, hogy Keksznek semmi esélye teniszben. Az Európa-bajnokságot ne vedd figyelembe, az Európa-bajnokság, az, smafu. Nem számít. Az unokaöcsédnek inkább a tollaslabda edzésekre kellene lejárnia, tollaslabdában talán megcsíphet valamit a következő világbajnokságon.
-De...
-Egyetlen éremesélyes játékosod sincs. Tudod te, mennyi edzésidőt kabnak a tollaslabdázók és a pingpongozók? Pedig ők ontják az érmeket.

Billi felemelte a kezét, hogy szólni kíván.

-Tessék, -mondta az elnök.

-Én tizenkettővel számoltam, Rudi. Annyi belefér a költségvetésbe.

Az elnök tűnődött. Végigsimított kedves, kopasz homlokán.

-Azt mondod belefér?
-Bele.
-De ha nem, rajtad verem el a port!
-Tartom a hátam.

Tovább simogatta azt a magas homlokot.

-Hogy kell fizetni, Zan?
-Általában előre, egy összegben.
-Előre? -kiáltotta. -Az nem fog menni. Nincs egy vasunk se, amíg az OÉV-től meg nem kapjuk a pénzünket. Nem tudnád elintézni, hogy részletekben fizethessünk?
-Milyen részletre gondolsz, Rudi?
-Mit tudom én! Havonta, hetente, negyedévente.

Tűnődtem néhány pillanatig. Kényelmetlen ilyesmivel előrukkolni a pályán. A hétvégi árkedvezményt nem a szép szememért kaptam, a többieknek általában fityiszt mutatnak az ilyesféle kérésekre.

-Megpróbálom. Klebecs a barátom. Talán beleegyezik.
-Milyen napokon lesznek az edzések?
-Szombat, vasárnap.

Felszisszent, mintha kígyó marta volna meg. -Miért pont hétvégén? Senki nem fog ráérni hétvégén!
-Azért, mert már két hónapja le kellett volna foglalnunk a pályát, ha hétköznap akartunk volna játszani, -érveltem. A játékosokkal különben egyeztettem, nekik jó a szombat-vasárnap. Az ikrek, a Dénes nem is tudna máskor jönni, mert hétfőn, szerdán és pénteken atletizál, kedden és csütörtökön pedig...
-Mért nem tettük? -kérdezett közbe Tégely Rudi. Eleresztette a füle mellett, amit mondtam.
-Micsodát?
-Mért nem foglaltunk időben pályát?
-Mert pénz nélkül nem lehet foglalni. Az előleget foglaláskor be kell fizetni. És hétvégén amúgy olcsóbb. Azt mondtad múltkor, spóroljunk.
-Olcsóbb? -Felkapta a fejét. -Mennyivel olcsóbb?
-Tíz százalékkal.
-Tíz százalékkal? Ne röhögtess, barátom. Mi az a tíz százalék? Na jól van. Egye fene, Zan. Nem bánom, megkapjátok a heti tizenkét órát. De nem fizetünk előre semmit, ezt most megmondom. Hozod szépen minden héten az elszámolást és a számlát, s én utólag kifizetem, amit kell.

Felállt. Részéről ennyi volt. Mennie kellett a Minisztériumba, Jámbor úrral tárgyalt a plusz pénzekről.
Elbúcsúzott.

-Szervusz, Zan.
-Szervusz, Rudi.
-Megy a repülés?
-Megyeget. Behoztam a benzinszámlát.
-Add oda Billienek.
-Okés, odaadom.
-Majd egyszer én is veled tartok egy körre.
-Állok elébe, Rudi.
-És Néjzi járjon le tollasozni.
-Beszélek vele.

Körbetekerte a nyakát hosszú sáljával, belebújt a nagykabátba.

-Szervusztok.

Becsapódott az ajtó. Elment. Kikerestem tárcámból a számlát, a legutóbbi tankolásról. Mindössze egyszer repültem az emlékezetes próba-repülés óta, illetve, hát úgy mondom, repültünk, mert Keksz is velem tartott, azon a második repülésen. Olyannyira velem, hogy visszafele ő vezetett. Jobban repült, mint én. Neki, nem kellett tanulnia kezelni a kormányokat. Született madárember volt. Oda nyújtottam a beléget az íróasztal felett a titkárnak. Arra Billie megnézte, félretette.
-Most nem dudom kifizetni, Zan. Nincs egy árva kanyink se. Hallottad Rudit. Éppen pénzért megy, mert a költségvetési keretet már feléltük.
-Értem.
-Dehogy érted. Én se értem. Mindig kevesebbet adnak, mint amire szükségünk lenne.
Zsongott bennem egy kérdés. Haboztam, feltegyem -e. A kisördög noszogatott: "gyerünk, csak bátran"
-Mivel megy a minisztériumba?
-Hogy, hogy mivel? Hogy érted ezt?
-Busszal? Trolival? Villamossal?
-Fészkes fenét. A szolgálati kocsival.
-Erre tehát van keret?
Rám meredt. Furcsa érzésem támadt, ahogy nézett. Kemény volt a tekintete, ajkát szigorú vonallá préselte össze.
-Figyelj Zan, a sorrendet az elnök állapítja meg. Ezt mindenkinek meg kell érteni.
-Én megértem....
-Nos, akkor nincs baj. Soha ne kritizáld Tégely Rudi döntéseit, hogy hosszú életű légy a Földön.
-Nem fogom, Billie. És köszönöm Billie.
-Szívesen. Tényleg szívesen, nagyon, de nagyon szívesen.


/Visszanézve az utóbbi hetekben legépelt oldalakat, döbbentem veszem észre, hogy már akkor is írástévesztő módon írok, ha nem akarok írástévesztő módon írni. Ez szörnyű. Ez rettenetes. Azt jelenti, hogy én is...? Végig se merem gondolni. ...Az első néhány fejezetnél még szabályosan erőszakot kellett tennem magamon, hogy elhagyjam az ékezeteket, dupla mássalhangzóval vessem papírra, amit eggyel kell és fordítva. Most magától megy, oda se kell figyelnem, olyan, akár az ágybavizelés. Érdekes, ezeket a sorokat most mégis normálisan írom. Hogy lehetséges ez? Nem tudom, nem tudom. Meg kellene kérdeznem erről Dok dokit, de Dok doki eltűnt, elbujdosott, elhonyált. Tégely Rudi kirúgta. Megtette vele. A gyerekkori barátjával, a legjobb barátjával. Úristen! Beleborzong a hátam. Mit tenne akkor az ellenségével?!/

Néjzi iszonyatosan sokat dolgozott ezekben a hetekben. Már edzésre se járt le, nem volt hozzá ereje. Rudi mindenhová magával cipelte, a nyomdába, az OÉV-hoz, a minisztériumba. Vasárnap is csörgött a telefon, az elnök akkor sem hagyta békén: "Keksz, kapd magad, Dorogra megyünk, riportot készítünk az írástévesztő bányászokkal" "Nézi készülődj, várnak a testületi ülésen." "Szedelőzködj, fiam, ma fogjuk beszkennelni a lengőtekés képeket"
Az egyik vasárnap, talán november 6. lehetett az a vasárnapi nap, nemet mondott Tégely Rudinak. Első ízben szegült szembe vele. Aludt még, amikor a készülék megcsörrent. Én már fenn voltam, kávémat szürcsölgettem a szalonban. Negyed nyolcat ketyegett a vekker. Kitartón kukorékolt a beste szárnyasa. A telefon, az, az átkozott. Odasasszéztam, felvettem, ne kukorékoljon tovább. Elhatároztam, elküldöm melegebb éghajlatra akárki is az. A kagylóból az elnök vékony hangja szólt át lucsogós őszből a lehalkított reggeli jelenetbe: te vagy az, Zan? Remélem nem ébresztettelek fel. Add nekem légy szíves Nézikekszet.
-Máris adom, -mondtam, s készülékkel a kezemben a fiú ágyához léptem. A hosszú zsinór át volt csavarodva az asztal lábán, ahogy megrántottam, az asztal megmozdult, a kávéscsésze leesett a szőnyegre, tartalma végigfolyt a kénsárga mintákon.
-Jaj, ne, -nyögte Néjzi, de már nyúlt is a kagyló után.
Felszedtem a csészét, rátettem az asztal üveglapjára, és kimentem a fürdőszobába egy rongyért. A mosdó alatt megleltem. Kinyitottam a csapot, bevizeztem a rongyot, és kicsavartam a kádba. Visszamentem a szobába, térdre ereszkedtem, s elkezdtem dörgölni a szőnyeget.
-Nem tudok menni, hulla fáradt vagyok, -hallottam közben unokaöcsém hangját.
Csönd volt néhány pillanatig. Járt a kezem, mint a motolla.
-Ezt nem teheted Rudi, -kiáltott fel kétségbeesett hangon a Keksz.
Most már kezdtem odafigyelni. Mi lehet az, amire Nézi így reagál, hogy: "nem teheted meg, Rudi"
Felpillantottam. Keksz arca sötét volt, mint az éjfél.
-Értem, dünnyögte.
Áttette a kagylót a másik kezébe, felült.
-Igen. Mondom, hogy értem.
Lerúgta magáról a paplant.
-Oké, készülök.

Kint, az ablaktábla vak, szürke szeme mögött galamb-raj repült el. A kecses röptű madarak kelet felé tartottak. Vagy nyugat felé? Nem tudtam volna pontosan megmondani. Egy pesti bérház harmadik emeletén nehéz megállapítani, merre van kelet, s merre nyugat. A srác letette a kagylót, rám meredt. Ajkát cikornyás káromkodás hagyta el. Ő, aki soha nem beszél ordenáré módon, most kacskaringós akármilyét emlegette Rudi fel és lemenőinek.
-Mi van? -néztem rá bután.
-Mennem kell Gennyláda, -makogta. -Megfenyegetett, hogy ha nem megyek vele Lajosmizsére, nem kapom meg a fizetésemet.
-Nem kapod meg a fizetésedet? Micsoda hülyeség ez? Ilyesmit nem mondhatott!
-Most te beszéltél vele, Gennyláda, vagy én?
-Na, de hát...
-Na de hát, na de hát! -Mérgesen leugrott az ágyról belebújt az alsónadrágjába. -Megteheti, Gennyláda. A doktorral is ezt tette. Három hónapot nem fizetett ki neki.
Nem tudtam hirtelenjében mit nyögni.
-És, mi a... és ki a...
-Mit vartyogsz?
-Mit..mit is akarok. Neked mennyivel tartozik?
-Három hónappal.
-Három hónappal?!
-Annyival, ne tátsd a szád! Na lépek, beáztatom magam.

Elrohant mellettem. Sóbálvánnyá meredve álltam, ronggyal a kezemben. Aztán meghallottam a víz zubogását a fürdőszobában, és erre nekiálltam ismét sikálni a rongyszőnyeget.
Nézi öt perc alatt elkészült. Nem reggelizett, ellenben zsebébe gyűrt két banánt.
-Megeszem majd a kocsiban, Gennyláda. Cső és csocsesz!

Elment, elviharzott. Bevágta az előszobaajtót, csak úgy durrant. Leroskadtam a bevetetlen ágyra. Bekapcsoltam a TV-t. Az egyik csatornán egy régi kalandfilmben a Tenkes kapitánya tűnt föl, Zente Ferenc kurucnak maszkírozva hadakozott a labanccal. Továbbléptettem a távirányítóval. Hírek. Nem érdekes. Utálom a politikát. Mi van még? Itt reklám, amott hangverseny. Levettem a hangot, ne kornyikáljon. Felálltam, a könyvespolchoz léptem, megigazítottam a Bella képét az elnök szakállas kopasz képe mellett. Mit is mondott nemrég Dok doki a Váci úti kis sörözőben? Szappanbuborék? Így jellemezte Tégely Rudi birodalmát? Nem, nem szappanbuborékot mondott rá, hanem valami egészen mást, képtelen voltam visszaidézni, mit. Ültünk az ablak előtt, néztük a sétáló embereket a verőfényes őszi délelőttben, az elsuhanó, csillogó, villogó gépkocsi-csodákat. Habzott a frissen csapolt sör a pohárban. Leszürcsöltük a tetejét, belekortyoltunk. Frissen sült pogácsa illata csapta meg az orromat, nyelnem kellett tőle, olyan finom, volt.

-Hazugságra, svindlire, átverésre épül az egész, -mondta a doktor, folytatva a korábbi gondolatmenetet.
-Ezt azért nem állítanám, -vetettem közbe.
-Mert te kívül álló vagy, Zan. Nem látsz bele a kártyákba.
-Folytasd, kérlek. Nyisd fel a szemem.

Élcelődtem a jó doktorral, mert hát mit számított nekem, mit csinálnak Tégely Rudiék.
Dok doki habozott.

-Tudod hány egyesülete van a szövetségnek?
-Tudom. Tizenkettő.
-Egy fenét tizenkettő. Huszonnégy.
-És?
-Ez a huszonnégy ugyanaz a tizenkettő, amiről te tudsz.
-Hogy, hogy?
Ivott megint, s hátradőlt a széken. Kevesen voltunk ezen a csendes napon odabenn.

-A parlament még tavasszal újra tárgyalta az egyesületekről és szövetségekről szóló törvényt. Úgy döntöttek, csak azokat az egyesületeket, illetve szövetségeket lehet támogatásban részesíteni, amelyeknek legalább huszonkettő szakosztályuk, illetve, szövetségek esetén tagegyesületük van. Erre persze betojt nálunk mindenki, a döntés nyomán sok, sok millió forint kieséssel számolhattunk. Rudi összehívta az elnökséget és elhatározták, az egyesületeket ketté kell osztani. Agitálni kezdtek, járták az országot. Végül sikerült az óczkodókat meggyőzni. A tagegyesületek osztódtak, így lett a tizenkettőből huszonnégy.

Most én vettem fel a poharamat. Nyeldekeltem belőle. A dokié már majdnem üres volt, utol akartam érni. Nehogy mán ő nyerjen.

-Mi ebben a csalás, doki? Ha ez a szemét állam...
-Sántha Miklós a Szeged-belvárosi egyesületben gerelyt dob, a Parkvárosiban asztaliteniszezik, a Szeged és környékében pedig lengőtekézik...A menye és az anyósa...
-Azt akarod ezzel mondani...
-Pontosan.

Hallgattam, tűnődtem. Felhajtottam a söröm maradékát, s a doktor is ezt tette a sajátjával. Odakint megállt a forgalom, mert két autó egymásba rohant.

-De hát miért baj ez? Ez a szemét állam...
-Zan, tudod mennyien sportolunk összesen, a huszonnégy egyesületben?
-Fogalmam sincs.
-Harmincan, negyvenen.
-És akkor mi van? -nyegléskedtem.
-S tudod hány fő van lejelentve?
-Majd te megmondod.
-Háromszáz!
-Háromszáz? -Csuklani kezdtem, félrenyelem az utolsó kortyomat. -Hogy jön ez ki?
-Trükkösen, mondta a doktor. Először is lejelentenek olyan neveket, akik a pályák közelébe se mennek soha. De ez még csak az érem egyik oldala. A verseny-jelentőlapra, te ismered, tudod mi az, beírjuk szépen, sportáganként és versenyszámonként az emberkéket. Mellékörmöljük az eredményeket, Édes Béla dobott ennyit meg ennyit, Sós Jakab ennyit meg ennyit ecetera, ecetera. Összegezzük a lap alján: résztvevők száma 15.
-Ezt mind jól tudom, -mondtam. -Hová akarsz kilyukadni?
Sóhajtott, megcsóválta törölközővel fényesre subickolt fejét.
-Ez a tizenöt aztán átrohan a tollaslabda csarnokba, tollaslabdázni. A jelentőlapokra felkerülnek a nevek, s az összesítés: itt is 15 fő vett részt a viadalon.
Nem bírtam megállni, hogy közbe ne vágjak.
-De, figyelj csak, doki! Ha a nevek rajta vannak a papíron, akkor nem beszélhetünk sem csalásról sem ámításról, mert hát...
-Csakhogy a minisztériumba már csak a fő összesítő kerül be, a számokkal: kislabda dobás ennyi meg ennyi fő, atlétika, ennyi meg ennyi fő, úszás, ennyi meg ennyi fő. Érted, ugye. Így jön ki a háromszáz.
Bólogattam, bár csak mérsékelten értettem, amit a doki előadott. A minisztériumban nem káposztafejek ülnek, hogy mindent bevegyenek.

-A minisztériumban sem káposztafejek ülnek, hogy mindent bevegyenek, -vontam meg a vállam.
-Ebben igazad van, -mondta Dok doki. De van ott valaki, aki tartja a hátát...

Kinéztem az ablakon. A roncsok körül összeverődött a tömeg. Megérkezett a mentőautó és villogó szirénával a rendőrség. Az orvos-tudós folytatta.

-Az Irodában tonnaszámra gyártjuk a kimutatásokat, értékeléseket, jelentéseket, elárasztjuk velük a felettes szerveket. Versenyrendszer, pontrendszer, kiértékelési rendszer. Kapkodják tőle a fejüket a főhatóságnál. Ez igen, Ezek dolgoznak. Ez komoly.

A doktor mondta tovább a magáét, de én már nem tudtam figyelni rá. A szemközti asztalhoz két fiatal lány ült le, az egyik szőke volt, a másik barna. Kólát kértek a felszolgálótól, azt szopogatták szívószálon. Szemeztek velem, vén fütyivel. Terveket kezdtem szőni, hogyan hálózhatnám be egyiket, vagy másikat, vagy mindkettőt. A beszélgetés megfeneklett, nem reagáltam Dok doki utolsó mondatára.
.....A tervek aztán füstbementek, vagyis, helyesebb, ha így fogalmazok: pofára estem, de ez már egy másik történet, majd egyszer magírom.

Megfordultam, hátat adtam Bellának, s az elnöknek. A doktornak lehet, hogy igaza van, Mit törődök én vele? Én is ebből a svindliből kapom a pénzem, s a Néjzi is ebből kapja. Nem fogok belerondítani a saját fészkembe!

Az elnök elvitt egyszer minket Jámbor úrhoz, tárgyalni. Nekem, az, lett volna a feladatom, hogy ecseteljem, milyen nyomorúságos helyzetben van a teniszcsapat, kevés az edzésidő, nincs pénz ütőre, labdára, Keksznek pedig, mint versenyzőnek, sűrűn kellett bólogatnia hozzá, megerősítendő a panaszokat.
Fél tizenegykor szálltunk ki a Népegészségügyi és Sportolásügyi Minisztérium parkolójában az üvegpalota előtt Rudi limuzinjából, és délceg léptekkel, ahogy sportolókhoz illik, a páternoszterhez siettünk. Jámbor úr rezidenciája a félemeleten feküdt, ezt a felet megtehettük volna akár gyalog is, de Rudi ragaszkodott a lifthez, azt mondta köszvényesek a térdei, kímélnie kell őket.
A titkárságon szép, szőke asszony fogadott minket. Hellyel kínált, felvette a belső vonalast.
"Jámbor úr? Megjöttek a vendégek"
Pár másodperc telt el. A falakon lévő fényképeket tanulmányoztam, ott voltak olimpikonjaink, elmúlt idők dicső hősei. Feltárult a párnázott ajtó. Magas, sovány ősz úr lépett ki rajta. Kékes-barna, sárga öltöny feszült fiatalos alakján. Széles mosollyal tárta szét a két karját:
-Rudus! De jó, hogy látlak. Csak nincs valami baj?
Összeölelkeztek. Az elnök bemutatott mindkettőnket.
-Tiszteletem, -seppegtem, s megmondtam a nevem. Beinvitált minket a belső szobába.
-Nem kell a tisztelet, -vigyorgott ránk fesztelenül, amikor már bent voltunk. -Rudus barátai az én barátaim is. Csak semmi udvariaskodás. Tegeződjünk.
Leültünk a hatalmas íróasztallal szemközt lévő tárgyalóasztalhoz. Bejött a titkárnő, kérdőn nézett főnökére.
-Mivel szolgálhatok, urak, -nézett ránk elbűvölő mosollyal az államtitkár. -Kávé, konyak üdítő?
-Egy kis ásványvizet kérek, -mondta Tégely Rudi.
-Egy kis ásványvizet kérek én is, -mondtam én is.
-Én is kérek egy kicsike kis ásványvizet, -csatlakozott hozzánk Néjzikeksz.
A szőke asszony kedvesen bólogatott és elsietett. Beszélgetni kezdtünk, de csak semmiségekről, az időjárásról, a politikai helyzetről, a közelgő választásokról.

-Emlékszel arra a kémia órára, Zsiga, amikor Szántai Peti a papírrepülőgépet a Gébics gallérja mögé röpítette? -kérdezte egyszer csak Tégely Rudi és mohó várakozással az arcán előrehajolt a székén.
Jámbor úr nevetni kezdett. -Hogyne emlékeznék! Előttünk ült a marhája a harmadik padban...
-A negyedikben, -mondta az elnök.
-Nem, a harmadikban, -szögezte le az államtitkár. -Az elsőben a kis Kovács ült, Döbrögivel. A másodikban Szelényi Elemér, és ki is, az új fiú, nem jut eszembe a neve hirtelen.
Bejött a titkárnő és letette a tálcát az asztalra.
-Igazad van, -révedt el Tégely Rudi. -Mert mögöttük a Nagy Jóska ült egyedül, s a Nagy Jóska mögött a Szántai.

Egymás szavába vágva mesélték az esetet.

A tanár a katedrán állt, háttal az osztálynak. Képleteket írt a táblára. Az osztály kuncogott és lökdösődött, tornacsuka szállt keresztben, de mielőtt még az ablaktáblának vágódott volna, a Balogh elkapta. Elindult egy kis papírrepülőgép is. Szépen vitorlázott az osztályterem légterében. Tégely Rudiék elbűvölve figyelték. A repcsi billegett, oldalra kanyarodott, és erősen süllyedt. Megközelítette a tanári asztalt. Ekkor már lélegzet visszafojtva nézte mindenki. A szú percegését meg lehetett volna hallani, ha lett volna az osztályteremben szú. A tanárnak gyanús lett hirtelen ez a nagy csend. Meg akart fordulni, kísérletet tett rá.

A magas, ősz úr fulladozott a nevetéstől. Az IRTE elnöke a térdét csapkodta.

-És akkor...és akkor...
-És akkor, -folytatta görcsös vonaglással az államtitkár, -odaért a papírrepülőgép, s mielőtt a Gébics megfordult volna, beleállt a nyakába...
-A nyakába, -prüszkölt Tégely Rudi.
-A zakó és az ing közé.
-Igen, pontosan, a zakó és az ing közé.
-Nem vette észre.
-Nem vette észre, ha, ha, ha.
-És úgy mászkált egész órán.
-És úgy mászkált egész órán, hi, hi, hi.
-Mi meg dőltünk a röhögéstől.
-Mi meg dőltünk a röhögéstől, he, he, he.

Jámbor úr erőt vett magán, abbahagyta a nevetést.

-Nos, halljam, mi a probléma?

Rudira néztem. Az elnök a szemét törölgette.

-Elfogyott a pénzünk Zsiga. Pedig annál spórolósabban, ahogy én gazdálkodok, már nem lehet gazdálkodni. Nem tudom a pályákat fizetni, nincs pénz ütőre, labdára, felszerelésre.
Rám pillantott, hevesen bólogattam, s bólogatott Néjzikeksz is az asztal túloldalán. Amit Rudi mondott szóról szóra igaz volt. Mi teniszezők még soha nem kaptunk sem ütőt, sem labdát. Ezeket a dolgokat mindeddig én finanszíroztam a saját pénzemből.

Az államtitkár a fejét csóválta. -Nehéz ügy. Év vége van nálunk is, elfogyott a miniszteri külön keret. Beszélek a nagyfőnökkel. Meglátom, mit tehetek.

Felvette a poharat, ivott. Felvette a poharat az elnök, ő is ivott. Ittam hát én is és Néjzi is kortyolgatta az ásványvizet.

-Hát akkor...

Felállt az államtitkár, s felálltunk mink is.

Jámbor úr újfent vonaglani kezdett, s Rudi nyakába borult.

-Rudus! Emlékszel? -kiáltotta vinnyogó hangon. -Ha, ha, ha! Úgy mászkált egész órán keresztül, hogy hátul a gallérjában fityegett a papírrepcsi!

A nagy ember az ajtóig kísért minket. Kinyitotta. Feltárult a titkárság látképe, a szép szőke asszonnyal, s az olimpikonok képmásaival. Búgtak a computerek. Az ablakokból a Dunára lehetett látni, s a budai hegyekre. Annyira konszolidált kép volt, olyan maegnyugtató. Az ember azt érezte: minden rendben lesz.

-Hogy megy az alrendszerek kialakítása, -kérdezte a küszöbön Rudi felé fordulva az államtitkár. -Tudod milyen fontos, hogy alátámasszam...A ti sportotok nem eladható kereskedelmileg, a TV társaságok nem vevők az invalidok sportjára.
-A Versenyrendszer a digitális kártyával, készen van, -mondta Tégely Rudi elvékonyított hangon. -A Pontrendszer május 10.-e óta működik. A Kiértékelési rendszert...
-Jól van, -intett kegyes, elbocsátó mozdulattal Jámbor úr. -Csak így tovább Tégely úr, csak így tovább. Csak sokan legyetek. Csak minél többen legyetek...

Melegen rázták egymás kezét.

-Szervusz kérlek, mondta aztán felém fordulva és nekem is kezet adott.
-Tiszteletem, -válaszoltam
-Nem kell a tisztelet, -tiltakozott. -Mondd azt nyugodtan, hogy szervusz.
-Szervusz, -mondtam erre én.
-Ez az, így helyes, -hagyta helyben ő.

Lekezelt Néjzivel.

-Szervusz.
-Tiszteletem.
-Ne tisztelegj. Mondd nyugodtan, hogy szervusz.
-Szervusz.
Kedélyesen heherészni kezdett:
-Szervusz, szervusz. Igazán mondom. Szervusz.

A péntek esti tarokk-partit nálunk tartottuk. Az elnök elemében volt, három pagát-ultit nyert zsinórban, elfogta Nézikeksz huszonegyesét, volátot csinált velem. Iszogattunk, beszélgettünk, kellemes este volt. Rudi szidta a kormányt, a globalizációt, és az imperialistákat. Kifejtette, hogy a közelgő választásokon csak a radikális baloldalra lehet szavazni, az ország történelmi múltja erre kötelez minden becsületes embert.
-Emese azt mondta Hunornak és Magornak, balra tartsatok, mindig csak balra, -idézte fel osztás közben a csodaszarvas legendáját, s mi nem tiltakoztunk, mert nem tudtuk, mit mondott akkor, régen, a múlt rendszerben Emese.
-Buldózerrel kellene széttaposni minden televíziót, mobiltelefont és számítógépet, -folytatta zsörtölődve. -A multik a szabadkereskedelem jelszavát hangoztatva elárasztják a civilizáció szemetével a világot. Pedig boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lennének az emberek az ördög szerkezetei nélkül. Bizony, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak...
Mondta volna tovább, de csörgött a zseb-telefonja. Arra Billie jelentkezett, hosszan tárgyaltak. Az elnök bosszúsan nyomta ki, amikor befejezték.
-Elromlott a szkenner, -csapott az asztalra. -Itt állunk megfürödve. A hortobágyi képeket még nem tudtuk digitalizálni és DVD-re menteni! Na mindegy. Majd megoldjuk. Ki licitál?

Éjfél is elmúlott, mire befejeztük. Megittuk a vörösbor maradékát, magunkba tömtük az utolsó pogácsákat a tálcáról.
Az elnök felvette a díványról az autós táskáját.
-Edzel te eleget Néjzi? -kérdezte készülődés közben.
-Hát az attól függ, -mondta a Keksz.
-Nagyszerű, csak így tovább. Szeretném, ha Johanesburgban te nyernél.
-Rajta leszek.
-És járj le tollaslabda edzésre, le.
-Meglátom.

Elment. Kinyitottuk az ablakokat, kiszellőztettük a lakást és lefeküdtünk. Másnap korán kellett kelnünk, hogy időben kiérjünk Kispestre, a pályára.

(Folytatása következik)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7387
Időpont: 2011-06-28 08:43:53

válasz Rozán Eszter (2011-06-28 08:32:49) üzenetére
Szia Eszti! Igazad van abban, hogy túl hosszú, internetes írásként ma már rövidebb fejezeteket csinálnék, mint ahogy pl. a Lajtorjában. Kérdés, kell-e egyáltalán ide a regény műfaj? Úgy látom mindenki inkább a rövidebb szösszeneteket olvassa. A hozzászólások is ezt igazolják. Na mindegy, már csak három fejezet van hátra, felteszem ezeket is, hogy teljes legyen. Köszönöm, h elolvastad! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7439
Időpont: 2011-06-28 08:32:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laci!

Hosszú, de átrágtam magam rajta, és nem bántam meg, mert jó.

Szeretettel: Eszti

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Táborozás című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Akkor címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Kalandos nyár című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) kis pimasz című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Szeretném... című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Táborozás című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Csillogó szemében látom című alkotáshoz

Sarlai Mózes bejegyzést írt a(z) Nyolckezes (Szonett-csokor) című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Gyóni Géza: Mementó / Memento címmel

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Hajnali harmat címmel a várólistára

black eagle alkotást töltött fel Odatúl 2/2 címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) A hegymászó hócica című alkotáshoz

Varjú Zoltán alkotást töltött fel Veled megtalálom címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Titkot súgnak című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Simogató című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)