HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48575

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: GunodaFeltöltés dátuma: 2006-11-09

Idegen közöttük


A legelső meglepetést az amerikai típusú személyiségteszt okozta, melyet új főnöke - leendő "úrnője és parancsolója" - tett elé az első személyes találkozásukkor. Még sosem kellett ehhez hasonlót kitöltenie egyetlen munkahelyén sem, pedig volt már jó néhány. Mindegy, ha itt ez a követelmény, ő kitölti becsülettel, és úgy, hogy a főnökasszonynak tessék. (Nem hiába tanult a főiskolán pár évig pszichológiát...) A lelke mélyén még némi elégedettséget is érzett: végre egy munkahely, ahol nem személyes "pátiák" döntenek, hanem valamiféle objektív mérce. Hogy azután mi lett a tesztből, azt sohasem tudta meg, a régiségkereskedésbe mindenesetre felvették.
A következő meglepetés a higgadtan joviálisnak tűnő, "ezer éve ott dolgozó", fiatal férfikolléga részéről érte, aki - szinte már az első munkanapon - megkérdezte, nem kommunista-e.
- ...Én? - hebegte döbbenten; annyira abszurdnak érezte ezt a különös kérdést.
A kolléga pedig türelmesen elmagyarázta, hogy itt nemzeti érzelmű emberek dolgoznak, akik nem tűrik maguk között az ilyesfélét.
Az új lány azonban továbbra sem értette, mi köze lehet neki ehhez.
- Miért lennék én kommunista? - kérdezett vissza ártatlanul. - Gyerek voltam, amikor itt még kommunizmus volt...
- Tudod, csak a biztonság kedvéért kérdeztem... - felelte a kolléga, (nevezzük, mondjuk Gábornak) aztán, látva az új kolléganő politikai képzetlenségét, a maga nyugodt módján kifejtette, hogy a kommunizmus változatlanul létezik, sőt, mi több, még mindig veszélyt jelent az országra.
- ...Meg kell hát szabadulni tőle. Negyven évig épp elég volt. - fejezte be Gábor, és felemelt ujjal óvta őt egy bizonyos napilap olvasásától, mely veszedelmes eszméket terjeszt.
Ez az újság-dolog a későbbiekben is előjött: ezúttal Éva, a másik kolléganő próbálta tesztelni, milyen lapokat szokott olvasni.
A lány csak vállat vont:
- Semmilyeneket.
- De tévét csak nézel? - tudakolta Éva reménykedőn.
- Nem, az albérletben nincs tévénk. Nekem nem is hiányzik. De a híreket reggelente azért meghallgatom a rádióban. - tette hozzá, mert - ösztönös óvatosságtól vezetve - igyekezett jóban lenni Évával. Az első perctől kezdve maró irigységet érzett maga felé áradni a régi kolléganő részéről, aki - vele ellentétben - kényelmes kis, budai lakással rendelkezett. Nem fért a fejébe, mit irigyelhet tőle ez a lassú hervadásnak indult, magányos nő... tőle, a szintén tartósan magányostól! Az anyagi jólétét, és a kiterjedt kapcsolatait biztosan nem. Talán az idealizmusát? Vagy a fiatalságát? Lehetséges, sőt, az is előfordulhat, hogy Évát leginkább az új kolléganő diplomája vagy kicsit kényelmesebb munkakörülményei irritálták. Ő sohasem kérdezett rá, és inkább elkerülte a konfliktusokat, melyeket Éva időnként felkínált neki, egy-egy csontig hatolóan fagyos, kegyetlen megjegyzéssel.
Tény, hogy helyzete jóval szerencsésebben alakult, mint két kollégájáé: napjait egyedül töltötte egy kisebb "fióküzletben". Mindig is szeretett és tudott egyedül dolgozni, és ezt a helyet szinte sajátjának érezte. A többiek ritkán szaladtak át valamiért, a főnökasszony még ritkábban; viszont sosem mulasztotta el, hogy megtapogassa valamelyik vitrin tetejét, porszemek után kutatva, vagy elmozdítson egy-egy tárgyat szokásos helyéről.
A lány megelégedett a rendelkezésére álló szűk térrel: igyekezett becsülettel kiszolgálni a betévedő vevőket, rendben tartani a kasszát és a vitrineket. Ünnepnek érezte, amikor új árut, vagyis gyönyörű, régi tárgyakat hoztak. Olyankor szenvedélyesen, már-már végkimerülésig rendezgette a kirakatot, a maga örömére. Persze nem maradhatott folyton a kisebbik üzletben: időnként muszáj volt átmennie a másik galériába. Ilyenkor mélyen megértette Évát; a főnökasszonynak figyelmes, hibák után kutató, mindent megjegyző tekintete volt, és lobbanékony természete. Az embernek egyszerűen bűntudatot kellett éreznie a jelenlétében, és a lány szinte tapintani tudta a feléje irányuló gyanakvást, akárcsak a porszemeket a műtárgyak fényesre törölgetett felületén. Úgy sunyított előtte, mint egy gonosztevő, holott pontosan tudta, semmit sem követett el...
Gyakorta eltöprengett rajta, vajon miért rándul össze a gyomra a fürkésző főnöki pillantástól, de valódi, kézzel fogható okra nem lelt, egészen addig, míg meg nem próbált belebújni a másik bőrébe.
"...Hát persze, hogy gyanús! Már hogyne lenne gyanús, aki távol marad a politikától! Ilyen nincs: mindenkinek tartoznia kell valahová. Már az érthetetlen, hogyan lehet képes néma maradni, és nem állást foglalni, amikor körülötte mindenki szívvel-lélekkel egy és ugyanazon oldalon áll! Az, hogy nem szól bele, amikor kollégái szenvedélyesen tárgyalják, hogy már megint mit hazudott XY a tévéhíradóban... Az, hogy saját hazája helyett Anglia érdekli, meg valami kelták...
Az, hogy országunk régi, jól bevált vallását nem gyakorolja; helyette holmi "szellemi iskolába" jár, ahol csak okkult marhaságokkal tömik az ember fejét...
... Mi más is lehetne, mint idegen közöttünk: gyanús idegen, aki egyszer úgyis megmutatja majd valódi arcát, bárhová tartozzék! ... Bár persze meglehet, hogy egyszerűen csak ostoba, és nem tudja felfogni, hová kell manapság állni, ha jót akar az ember."
A lány azonban korántsem volt annyira ostoba, és mindez gyakran végigpergett a fejében, amikor a főnökasszony uralkodói pillantása rajta időzött. Nem is szállt szembe e "domináns egyeddel", csak egyetlen alkalommal, amikor "lebukott": véletlenül kiderült, hogy munka után egy közösségi rádióban dolgozik, ráadásul ingyen. Zenei és kulturális műsort készít: persze kelta, és nem ősmagyar témában...
A hír erősen felzaklatta a főnökasszonyt, és így fordult hozzá:
- Te, mi ez az XY Rádió? Valami szekta?
A lány, első döbbenetében, akkor majdnem kinevette. Szerencsére idejében megértette, nevetésével nem fogja tudni meggyőzni felettesét arról, hogy már maga a kérdés is abszurd, és soha életében nem tartozott semmiféle fanatikus csoporthoz. Igaz, az eredmény mindenképpen kétséges lesz; a rádió védelmében viszont meg kell próbálnia a kínos magyarázkodást.
- Közösségi rádió, semmi más. Önkéntesekkel működik.
- Én azt hallottam, tele van kommunistákkal! - jelentette ki a főnökasszony, noha az előbb még a rádióadó nevét is ismeretlennek találta.
- Nem gondolnám. - felelte a kolléganő kimérten. - A műsorokban tilos politizálnunk.
- És ezt te el is hiszed? Mindig ezt mondják minden kis rádióban, aztán dől belőlük a propaganda!
Ezen a ponton feladta. Mi a fenét lehet itt mondani?! Persze, valamennyire át tudta érezni a főnökasszony kommunistafóbiáját, hiszen felettese jobb óráiban készségesen mesélt magáról, s talán joggal gondolhatta, a múlt rendszer tönkretette legszebb, fiatal éveit. A kérlelhetetlen szavak hallatán a lány nem érzett haragot, inkább csak részvétet, mert megsejtette, hogyan öregedik bele valaki a gyűlölködésbe és elutasításba, hogyan zsugorodik belül kemény kis mogyoróhéjjá, míg végül teljesen magára marad...
Az utolsó napon, melyet a régiségkereskedésben töltött, még a leszakítatlanul hervadozó Évát is megszánta, és remélte, előbb-utóbb csak kinyúl érte valaki keze. Ami a joviális Gábort illeti, tudta, hiányozni fog, hiszen, amikor csendesebb napokon együtt dolgoztak, olyan jókat beszélgettek művészetről, zenéről, történelemről és az élet apróbb örömeiről... Az eldugott, kicsike üzletet pedig szívéből sajnálta; mielőtt végleg kilépett volna az ajtaján, még körülnézett, és gyorsan, szégyellősen megáldotta a napfényben vibráló, fehér falakat.


2004.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Majombolt című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Hol vagyok (?) című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/1 című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Kengurudal című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Majombolt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szereposztás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Meg kell tanulnom című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/1 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vaksors 8/1 című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Könyörtelen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Meg kell tanulnom című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Modern című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) kifogytam című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) feszült csend című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)