HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Erica TailorFeltöltés dátuma: 2011-07-13

J.A. 1/3.

Steve abszolút nem volt szégyenlős. Egyre közelebb húzta magához a lányt, aki próbálta távol tartani őt, amennyire csak lehetett, és közben egymás után motyogta az átkokat, hogy miért ilyen hosszú az a lassú szám. Ő beérné egy félpercessel is... Jen minden távolodását, Steve próbálta ellensúlyozni egy újabb erősebb öleléssel, de néha reménytelenül. Egy kis idő után, amikor már megunta a játékot, megkérdezte:
- Félsz tőlem? Nem hiszem, hogy annyira harapós lennék...
- Nem, dehogy félek! De nem kapok levegőt... Mondtam, hogy tömegiszonyom van - színészkedett Jen.
- De én egyedül vagyok, a tömeg, az NEM ÉN vagyok! Gyere nyugodtan közelebb, majd én kigyógyítalak a betegségedből.
- Jaj, te doki vagy? Nem is mondtad. Már annyi fehérköpenyes próbálkozott a gyógyításommal, hogy meg se tudnám számolni. De jó lenne, ha valakinek sikerülne! - játszott tovább, bár már érezte, hogy nem bírja sokáig.
Ha tovább kell idétlenkednem, akkor biztosan befordulok! Ma valahogy nem megy - konstatálta magában. - Régebben mindig olyan jól sikerült. Sammal annyit nevettünk minden buli után, hogy dülöngélve mentünk haza a röhögéstől. Most miért nem megy? Csak nem azért, mert tetszik nekem ez a pasi? Nem! Szó se lehet róla! Ez is csak egy szoknyavadász! Annyi nő lehetett már az életében, mint hal a tengerben... Ennek a számnak sose lesz vége?
Steve újra közelebb húzta magához, erre ő megpróbálkozott a hagyományos lábra-lépős trükkel. Ami az ötödik után végre bejött, mert Steve mosolyogva ránézett, majd így szólt:
- Na jó, akkor üljünk le. Látom, ez párban ma nem megy neked, pedig nagyon jól táncolsz, kifigyeltem. Nem tudod letagadni.
- Komolyan? Ja tényleg, hiszen a barátoddal éppen csak le nem vetkőztettetek a szemetekkel minket - gúnyolódott Jen.
- Tévedsz. Le is vetkőztettünk benneteket! − felelte Steve nevetve, akinek olyan volt a mosolya, amitől minden lány elolvad, de Jent ezzel sem tudta levenni a lábáról.

Steve amióta az eszét tudja, még nem kapott kosarat egy lánytól sem. Ja, de egyszer, még gimis koromban, de az a lány kövér volt, fogszabályzós és leszbikus! Vagyis az nem számít kikosarazásnak, és különben is csak fogadásból volt az egész...
- Tényleg? Miből is gondoltam az ellenkezőjét? - tette fel a kérdést Jen, miközben Mary felé fordult, hogy kérjen még egy ásványvizet. - Kaphatok egy buborékos vizet? Hideget! Mintha egy hétfejű sárkány lenne a gyomromban, és tüzet okádna!
- Nem igazán szoktál inni, ugye? - érdeklődött Steve, miközben intett Marynek, hogy hozzon neki is egy italt.
- Nem, nem szoktam. Csak akkor iszom, amikor férfi van a közelemben...
- Igen? Miért? Ilyen rossz hatással vannak rád? Nem hiszem, hogy olyan őrjöngő faj lennénk, akitől félni kellene - mondta a férfi nevetve.
- Na ide figyelj... Nem félek a férfiaktól, de csak így bírom őket elviselni! - mondta Jen, némi undort kiéreztetve szavaiból.
- Férfigyűlölő vagy? Mit vétettünk ellened? De ugye nem vagy leszbikus? - csipkelődött vele Steve.
- Nem, nem vagyok leszbikus, és férfigyűlölő sem... csak bizonyos helyzetekben.
- Akkor jó.
- De ne reménykedj! Most az a bizonyos helyzet van. Szerintem még időben vagy, hogy keress magadnak egy hálótársat éjszakára. Engem meg hagyj magamra, nagylány vagyok már, nem kell felkarolni.
Steve jót nevetett Jen elutasításán. Nem haragudott rá, inkább mulattatta. Szerzett már annyi tapasztalatot az évek során, hogy el tudja dönteni, melyik lányra érdemes ráhajtani, s melyik az, amelyikkel nem érdemes foglalkoznia. Érezte, hogy Jen játszik vele, de élvezte a játékot.
- Nem adom fel olyan könnyen, úgyhogy el kell viselned még egy darabig − fordította Steve komolyra a szót. − Meddig játszod még ezt a szerepet? Te nem olyan lány vagy, amilyennek mutatod magad.
- Igazán? Miből gondolod?
- Csak rád kell nézni! És persze megérzés.
- Tényleg, és mégis milyen vagyok? Mit látsz?
- Te egy komoly, megfontolt lány vagy. Tudod mindig, hogy mit akarsz. Sportolsz is, az biztosan látszik, csak egészséges ételeket eszel, és persze nem bírod az italt... Jelenleg meg tök palira veszel. Tudod mit, kezdjük elölről az egészet. Steve Parker vagyok, a bár tulajdonosa. Üdvözöllek körünkben, és remélem, hogy jól érzed magad nálunk.
Jent egy kicsit meglepte ez a fordulat... Hogy ennek a pasinak még esze is van! Ki se néztem volna belőle. Hova lett az ítélőképességem? Biztosan az ital az oka... Ha már így lelepleződtem, akkor vegyük komolyra a dolgot. Úgysincs kedvem már az egész színjátékhoz.
- Most te jössz! - figyelmeztette Steve a lányt, aki a gondolataiba merült. Jen tehát kénytelen volt komolyra fordítani a szót.
- Oké. Jennifer vagyok. A vezetéknevem számodra tabu. Tudod, nem is olyan rémes ez a hely. Jó, nincs tömegiszonyom, de nem szeretek már ilyen helyekre járni. Ez nem az én világom. Nem szoktam bárokban és egyéb ehhez hasonló helyeken pasikat felszedni. Most sem azért jöttem, úgyhogy ne erőlködj. Ha nekem kell valaki, akkor nem itt keresem. A húgommal csak egy kicsit ki akartunk rúgni a hámból. Igen, nem bírom az italt... vagyis csak ilyen sokat nem. De semmi bajom. Ritkán iszom, s ha iszom, akkor is csak legfeljebb egy kis bort, esetleg sört. Tejet is iszom, a kakaót nem szeretem. Igen, sportolok, és figyelek az egészségemre. Ennyi elég, vagy folytassam?
- Folytasd − mosolygott Steve, akinek egyre jobban tetszett a lány.
- Jó. Tudok lassút is táncolni, és ha hajlandó vagy úgy táncolni, hogy közben nem akarsz rögtön leteperni, akkor nem lépek többet a lábadra. Most jelenleg szabadúszó vagyok, vagyis, nem csinálok semmit. De most te jössz!
- Oké. Mire vagy kíváncsi?
- Igazából semmire - vágta rá rögtön Jen.
- Na, azt ki tudom elégíteni. Miért tabu a vezetékneved? Talán bérgyilkos vagy? Vagy titkos ügynök? FBI, netán CIA...?
- Egyik sem. Azért nem akarom, hogy tudd, ki vagyok, mert felesleges megjegyezned még a nevemet is. Úgyse lesz köztünk semmi. Érted? Ma este összefutottunk, táncoltunk, és ennyi... − szólt Jen erős nyomatékot adva szavainak.
- Pedig meg akartam kérdezni, hogy holnap felhívhatlak-e?
- Steve, a ma este legyen a felejtésé, miután elmentünk. Holnap te már nem is emlékszel rám, s éppen ezért a telefonszámom se adom meg. Ha akarsz még táncolni, akkor gyere, mert lassan lelépünk. Legalább annyit elmondhatsz majd a mai estéről, hogy táncoltál egy lánnyal, akit Jennifernek hívtak és nem lépett a lábadra tánc közben.
Ezzel Jen befejezettnek tekintette a beszélgetést, és határozott léptekkel indult húga és David felé, nem is törődve a férfival, hogy követi-e vagy sem. Samantha eközben már jól összemelegedett Daviddel, s szemmel láthatóan nem érdekelte, hogy Jen és Steve hogyan osztják egymást. Azóta is táncoltak, beszélgettek. Jen csatlakozott hozzájuk, és Steve egy kicsit bosszúsan, de követte őt. Elhatározta, hogy nem adja fel. Meg kell tudnia róla mindent. Abban bízott, hogy talán Davidnek több szerencséje van, és Sammel összejönnek. Annyira igazán nem is volt bosszús, hogy nem jött össze, inkább valami elmondhatatlanul furcsa érzése támadt, de nem tudta magának megmagyarázni, hogy mi okozza.

Még táncoltak egy-két számra, Jen is feloldódott, mintha régóta barátok lennének, de továbbra sem engedte magához közel a férfit, aki nem is erőltetette már a dolgot, hanem "engedelmesen", tisztességes távolságban maradt. Miután még egy lassú szám következett, Jen le akart ülni, de Steve nem engedte, megfogta a kezét és kérte, hogy táncoljon vele egy lassút.
- Megígérem, hogy illedelmesen fogok viselkedni - szólt Steve úriember módjára, olyan ártatlan képet vágva, hogy Jen nem tudott mit felelni, hanem engedte, hogy a férfi táncolni vigye.
Többé nem kellett magától eltolnia. A férfi úgy viselkedett, mint egy gentleman. Már nem beszélgettek, csak néha-néha összeakadt a pillantásuk. A lányt kellemes érzés fogta el a férfi karjaiban... Olyan rég volt már, amikor Jameshez bújtam... Isteni illata van ennek a pasinak. Átkarolta Steve nyakát, aki gyengéden megfogta a derekát, és csendben, szótlanul táncoltak.
Sam és David szemlátomást jól érezték magukat. Amikor vége a lett számnak, Steve mosolyogva megköszönte a táncot, és azt, hogy nem lépett a lány a lábára. Jen a szemével intett Samnek, hogy ideje menni.
- Már mentek? - kérdezte David meglepődve.
Sam maradt volna még, de fáradt volt és ezért nem ellenkezett testvérével.
- Azért holnap találkozhatunk? - kérdezte David Samtől.
- Igen. Itt a számom. Majd hívj.
- Mérget vehetsz rá, hogy hívni foglak!
Sam nagyon boldog volt, örült, hogy olyan fiút fogott ki, aki nem akarta rögtön ágyba vinni. Sokat beszélgettek tánc közben. Megtudta, hogy David gyerekkori jó barátja Steve-nek. Van egy edző és fitnessterem hálózata, és az egyikben edzőként is dolgozik. Megtudta azt is, hogy szeret sétálni, moziba járni, olvasni és zenét hallgatni. S nagyon intelligens. Jókat beszélgettek, már amennyit lehetett abban a zajban.
- Sam, gyere kérlek! - sürgette Jen a húgát.
- Hazavihetünk benneteket? - tette fel a kérdést Steve, bár érezte, hogy feleslegesen próbálkozik.
- Nem! - Jen hangja erőteljes és határozott volt. − Taxival megyünk.
- Akkor esetleg elkísérhetjük a hölgyeket a taxiig? - udvariaskodott tovább Steve, és közben jobb kezét a szívére téve meghajolt, ahogy régen az előkelő urak szoktak a hölgyek előtt.
- Na jó, legyen, aztán felejtés... - mondta Jen figyelmeztető hangon. Látta, hogy húga alig bír elszakadni David mellől, ezért gyengéden belekarolt, és elindultak az ajtó felé.

A fiúk kikísérték őket a bár elé. David adott egy gyengéd csókot Sam ajkára, és elköszönt.
- Jó éjt, akkor holnap hívlak!
- Jó éjt, David. Várom a hívásod... - Sam közben beszállt a taxiba, amit Jen időközben már leintett.
Jennifer elköszönése gyorsabb és keményebb volt Steve-től. Jó éjszakát kívánt, és beült a taxiba. Steve komoran nézte, ahogy a lány lelép, de nem tett semmit, csak állt ott és nézte, ahogy beszállt, és még csak felé se nézett, de... visszapillantott és intett a kezével... Steve is kedvesen visszaintegetett. Ez is valami... Ahogy a taxi elment, odafordult David felé.
- David, szerezd meg nekem ennek a lánynak a telefonszámát, a címét, és tudj meg róla mindent. Mindent, érted?
- Persze. Értem én. Valami gond van? Rosszul nézel ki. Csak nem vagy beteg? - tréfálkozott David.
- Nincs semmi bajom. Hazamegyek... azt hiszem...
- Haza??? Te valóban beteg vagy! Az már biztos! De jól van, felőlem mehetünk... Csak nem belezúgtál?
- Gondolod? Fogalmam sincs öregem. Azt sem tudom ki ez a lány, de van benne valami... valami rejtélyes... valami erős kisugárzás. És olyan egyszerűen szép az arca, a szeme, a haja, a kisportolt teste. Ő nem olyan, mint a többi kis fruska, akikkel eddig dolgom volt. Kell nekem! Még ha meg kell küzdenem a hétfejű zöld szörnyeteggel, aki a várában őrzi őt, azt se bánom. Meg kell szereznem!
David valami egészen más Steve-et fedezett fel az éjszaka folyamán. Ilyennek még sohase látta. Barátjának mindig volt valakije, néha csak egy napig, vagy egy-két hétig, párszor hónapokig járt valakivel, de egyiket sem vette komolyan. Most mi történt vele? Talán sokkot kapott, hogy kikosarazták? Nem, az, biztos nem... a szemében valami mást látott... valami rózsaszín ködöt... meredt a taxi után, mint aki lehorgonyzott...
Ő sem érezte különbül magát. Meggyőződése volt, hogy Sam fantasztikus, gyönyörű, és nagyon okos!! Tudja, mit akar, és véghez is viszi az elhatározásait.
- Ha kiácsorogtad magad, akkor mehetnénk is talán − mondta Stevenek, aki még mindig a taxi után bámult, ami már réges-régen messze járt...
És lassan, ábrándozva elballagtak Steve kocsijához, aki kirakta barátját a háza előtt, és tovahajtott. Nem érzett késztetést arra, hogy hazamenjen az üres lakásba, ezért egy kis ideig még céltalanul kocsikázott, s mikor a nap kezdett feljönni az égbolton, hazatért és ruhástól rávetette magát az ágyra.

2011

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel Friedrich Logau: Önteltség címmel a várólistára

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, VI. - igazán befejező rész című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Logau:Eitelkeit című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Spruchgedicht von Friedrich Logau címmel

sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Kitti címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Emlékek a padláson című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)