HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1855

Írás összesen: 47726

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szilkati
2019-02-14 16:50:12

Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Erica TailorFeltöltés dátuma: 2011-07-15

Zoey 1. fejezet

Az egyik reggelen valami rendkívül fura érzés kerített a hatalmába, miközben az állatokat etettem. Leültem a ház előtti falépcsőre, és összpontosítottam.
Egy kislányt láttam magam előtt, aki az erdőben botorkál egyedül. Szőke, hosszú haja csapzottan lógott a szemébe, az arca maszatos volt, a ruhája szakadt. Mintha keresne valakit. Riadtan tekintgetett szét, és minden egyes neszre, ágreccsenésre összerezzent, majd futásnak eredt.
Tudtam, hogy meg kell találnom. Szüksége van a segítségemre. Egyedül soha nem talál ki az erdőből. Nem lehetett túl messze tőlem, hogy éreztem a jelenlétét, de ez az érzés gyengült. Távolodott. Távolodott az erdő belseje felé.
Teleportálás, az anyag molekuláris szinten történő felbontása, és újraalkotása egy másik helyen. Anyám egyik kedvenc szórakozása. Valamikor én is kedvemet leltem abban, hogy hirtelen egy másik helyen bukkanjak fel, de az utóbbi időben nem használtam ezt a képességemet. Éreztem, hogy akkor meg kell tennem, de minél előbb, mielőtt a kislánynak baja esik.
Egyedül volt, egy óriási, zord rengetegben. Éhesen, fáradtan, félelemtől reszketve, ment beljebb, egyre beljebb. A visszacsapódó faágak az arcán és a testén horzsolásokat okoztak.
Becsuktam a szemem, hogy újra megpillanthassam a gyereket. Egy hatalmas fa tövében kucorgott, a térdét átkarolva, fejét lehajtva, és keservesen zokogott. Egy szemvillanás alatt mellette teremtem. Nem akartam megijeszteni, ezért nagyon halkan szóltam hozzá.
- Hogy hívnak kislány?
Lassan emelte fel a fejét, és ragyogó kék szemeivel rám nézett. Koszos kis kezével megtörölte a szemét, de nem válaszolt.
- Ne félj, nem bántalak - szóltam gyengéden. - Segíteni szeretnék. Hogy kerültél ide? Hol vannak a szüleid?
Közelebb mentem hozzá, miközben felé nyújtottam a kezem. Csak nézett rám, nem értette, hogy kerültem oda. Nem szólalt meg, de én még is hallottam: Segíts!
- Segítek neked. Kiviszlek innen.
Óvatosan megfogtam a kezét, és felsegítettem. Szipogva hagyta, hogy az ölembe vegyem. Átkarolta a nyakam, a fejét a vállamra hajtotta.
- Tudsz titkot tartani? - kérdeztem tőle.
- Aham - jött a válasz.
- Hogy hívnak?
- Izabella... - szipogta.
- Akkor most csukd be a szemed Izabella.

Izabella. Egyedül élő, tiszta, szűz, ezt jelenti ez a név, és az a cseppnyi kis élet, akit a karomban tartottam, pont olyan volt. Egyedül volt, lelke tisztább volt, mint a frissen mosott ruha, és szűziesen ártatlan. A karomban tartottam a törékeny kis testet, és átéreztem mindent, amit addigi életében megélt.
Nem volt szükségünk beszélgetésre. Mindent tudtam róla. Láttam a lelkét, a múltját, a szenvedéseit, mintha csak én éltem volna át mindazt a szörnyűséget, amit Őneki kellett megélni.
A szülei kitették az erdőben. Láttam magam előtt, hogy egy rozzant autóval megállnak az erdőszélén, majd mikor a kislány elindult virágot szedni, összepusmogtak, beszálltak a kocsiba, és magára hagyták. Csak úgy, minden szó nélkül. Izabella csak állt ott egymagában, és talán fel sem fogta, hogy mi történik vele. Még csak négy éves volt, de amit addig megélt, az, több volt az embertelen kínnál. Láttam a lakásuk, ahol a koszban, mocsokban, fertőben tengette életét. Láttam Őt reszketve a sarokban kuporogni, miközben az anyja és az apja holt részegre itták magukat, miközben Ő éhesen, szomjasan, fáradtan várta, hogy vele is törődjön valaki.
Megátkoztam Őket. Nem akartam, de ahogy elnéztem azt a gyönyörű kis teremtést, iszonyú düh fogott el azon a mérhetetlen embertelenségen, amit a szülei vele tettek.
Megátkoztam Őket, hogy életük végéig, lassan eméssze fel szívüket a lelkiismeret-furdalás a tettük miatt.

Egy szemvillanás alatt a farmon voltunk újra.
- Most már kinyithatod a szemed - mondtam Izanak, és lassan letettem.
- Ezt, hogy csináltad? - kérdezte, miközben csodálkozva nézett rám ártatlan kis szemével.
- Mit Iza?
- Azt, hogy... Hogy kerültünk ilyen hamar ide?
- Csukd be a szemed - mondtam neki mosolyogva.
Izabella szót fogadott, és újra becsukta a szemét. Leguggoltam elé, tenyerembe fogtam maszatos kis arcát, és sejtelmesen a fülébe súgtam.
- Te varázsoltál ide bennünket...
- De én nem tudok varázsolni - mondta, de nem merte kinyitni a szemét. A néni biztos egy boszorkány...
- Én egy jó tündér vagyok, nem boszorkány - mondtam neki megnyugtatásként, mert éreztem, hogy szíve hevesebben ver, és félelem sugárzott a testéből. Bár tudtam, hogy Iza okos kislány, de úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha nem fedem fel előtte a teljes igazságot. Legalábbis egyelőre.
- De akkor te varázsoltál, és nem én.
- Igen Izabella. Én voltam. Elhoztalak magamhoz. De ugye nem félsz tőlem?
- Nem, nem félek. Te jó vagy...
Pár könnycsepp gördült le kis arcocskáján, melyet ujjam hegyével töröltem le.
- Nem Iza, te vagy a jó. Ha tudsz titkot tartani, akkor megtanítalak téged is varázsolni. Jó lesz?
- Igen - ragyogott fel a szeme.
- Jó, de előbb most megmosdatlak, és eszünk valamit. Éhes vagy, nem igaz?
- Igen. Nagyon korog a pocakom.

Miközben fürdővizet készítettem Izanak, azon tűnődtem, honnan szerezzek neki tiszta ruhát. Hiába keresgéltem a ruháim között, sajnos semmi használhatót nem találtam. Persze, varrhattam volna, ha tudok. De nem tudtam, csak varázsolni, így hát maradt az utóbbi.
Bevittem a fürdőbe a tiszta fehérneműt, és a kis ruhácskát, majd megfürdettem. Alaposan megcsutakoltam a testét, megmostam hosszú, szőke haját, és mikor készen lettünk, odaállítottam a tükör elé.
Tágra nyílt szemekkel nézett a tükörben lévő kislányra. Illegette-billegette magát, és élvezte, hogy a tükörképe is azt csinálja, amit Ő.
- Látod? Egy kis tündér lett belőled.
- Akkor most már én is tudok varázsolni? - kérdezte, és láttam, hogy nem tud betelni a látvánnyal.
- Nem egészen. Azt meg kell tanulni. Gyere, előbb egyél. Az első szabály, amit egy tündérnek meg kell tanulnia, hogy: Éhesen nem lehet gondolkodni.

2011

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

alberth bejegyzést írt a(z) Kedvesem, kedvesem, lelki beteg lettem... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Ti égi csillagok! című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Ócska forgatókönyv című alkotáshoz

ermi-enigma bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 6. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Átalakulás címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) Rímtelen című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Egy régi történet 4. című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Egy régi történet 6. címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Kedvesem, kedvesem, lelki beteg lettem... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Óh, te költészet! című alkotáshoz

ermi-enigma alkotást töltött fel Est-hajnal csillag címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)