HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 8

Online vendég: 38

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2011-07-21

Eszter


Apámnak, nel mezzo del cammin di nostra vita, már lehetett volna jóval több esze, de mit mondjak, elvesztette azt a keveset is, ami eddig megvolt. Összefeküdt az egyik barátnőmmel, aki hozzánk költözött a vízparti házba. Most már négyen voltunk, mert az én barátom is többnyire ott lógott. Különféle okokból ugyan, de ezen a nyáron senki sem dolgozott közülünk. Apa tartotta a frontot. Egy héten egyszer eltűnt, iszonyú mennyiségű ennivalóval tért haza. Sejtettük, hogy nem egészen dicséretes módon keresi a pénzt, de nem szóltunk bele. Gyerek befogja a száját és eszik - minden nap végrehajtottuk ezt a bűvészmutatványt, sőt még ittunk is, befogott szájjal, mert színjózanul nehezen bírtuk volna ki egymást.

Nem nekünk találták ki a családi élet szépségeit, főleg apámnak nem, aki már túl volt két irgalmatlanul rossz házasságon, és Eszter lett volna a harmadik ara, mindenesetre egy szokatlan feltétellel: Elveszlek, drágám, de előbb bizonyítsd be, hogy mit tudsz. Oltár elé csak akkor állunk, ha már elég nagy a hasad. Az oltárt nem kellett szó szerint érteni, de a pocakot igen; előbb a gyerek, aztán a házasság. Eszter először azt hitte, csak viccel az öreg, rá is hagyta, persze, úgy lesz, nagytata. Később, több vita után terjesztette be az ellenjavaslatot: előbb a házasság, aztán a gyerek. Napok óta csapkodtak a villámok és mennydörgött az ég. Drágám, meg kell bizonyosodnom arról, hogy termékeny vagy. - Én is a biztonságra megyek, öreg, ne már, hogy a bébi odabent tombol, és te meggondolod magad, vagy csupán csak lány lesz, az meg neked nem kell, lánnyal nem lehet dicsekedni a kocsmában, nekem meg a nyakamon marad a zabigyerek. - Ezen a ponton apám rendszerint felcsattant: Hogy beszélhetsz így a mi gyerekünkről, aki a méhednek gyümölcse - és itt eszembe jutott, mennyire felháborodtam egyszer, meg tudtam volna ölni az anyámat, mert nem jól tanította meg, hogyan kell az Üdvözlégyet elmondani. De mégis, mit mondtam rosszul? - kérdezte anyám csodálkozva, mire felvilágosítottam, hogy e szavak után, méhednek gyümölcse, Jézus, egy pillanatra fejet kell hajtani. Anyám még jobban nem értette. Ugyan miért? Mi van, ha csak az egész litánia végén hajtok fejet? Komoly összecsapás volt, és gondolom, ez is hozzájárult a végső szakításhoz. Anyám sokáig elhitte magáról, hogy hisz, volt benne valamennyi konvencionális vallásosság, de ahhoz kevés, hogy elviselje apámat, akinek éppen akkor támadtak extatikus látomásai. Anyám el se tudta képzelni, hogy ennyire jó is lehet az anyag, ész nélkül menekült a szent házasságból, egyenesen egy amatőr sámán karjaiba. Nem sokkal ezután apám lejött a szerről, a látomások elmaradtak, de még mindig ott volt a sámán, világfaként megingathatatlanul, és anyám beadta a válópert. Mi tagadás, elég mozgalmas volt a gyerekkorom, de ennek már vége, most már csak simán kiráz a hideg, ha valaki a méhek gyümölcseiről locsog.

Elvesztettem a fonalat. Ja, Eszter nem akarta keresztezni a méhest a gyümölcsössel, én meg nagyon igazat adtam neki, mert mindig a nő jár rosszul. Apám nem sokat kockáztat, legföljebb elválik harmadszor is, nagy katolikus létére ezt már rutinosan csinálná. Eszter viszont előállítja a pocakot, nagytata meggondolja magát, visszamegy a szerre, megpillantja Szent Kristófot, amint átgázol egy patakon, Szent Katalint, amint éppen kerékbe törik, ami nem éppen épületes látvány.

Elvesztettem a fonalat. Ja, Eszter tizenkilenc éves, mint én, korai még a konty nekünk. Megtetézve egy visító csecsemővel, hogy ne legyen visszaút. Aha, a férfinek joga van minden lehetőséghez, előbb legyen meg a ded, aztán majd eldönti, hogy mit csinál vele - nagytata, ez remek ötlet, most azonnal felejtsd el, vagy visszamegyek Békéscsabára. - Tőlem Békés Csabához is mehetsz, közölte apám, de csak látszólag engedékenyen, nem fogtok velem kibabrálni, kis taknyosok. Gyerek, vagy nincs nászinduló. - Le tudok mondani a nászindulóról, szájalt Eszter, különben is utálom a ceremóniákat, meg mindent, ahol kőbe van vésve: most ezt kell csinálni, most karácsonyfát kell díszíteni, most halat kell enni, most a tojásokat fesd meg a nyúl helyett. Az egész házassági cirkuszhoz csak azért ragaszkodom, hogy téged bosszantsalak.

A csatározások közepette a mi barátságunknak már végképp lőttek; egyébként is, még csak most érettségiztünk, aztán Eszter legyen a mostohám? Holló-anya? Ezt az ostoba helyzetet egyedül a barátom tudta elviselni, mondjuk, ez nem is csoda, hiszen páholyból nézte végig az előadást. Még szép, hogy nem terveztünk közös életalkonyt, üldögélést a kandalló előtt, harisnyastoppolást, két kopogó járókeretet. Mert előbb-utóbb eljön az idő, amikor már csak a keret jár, az elaggott lábak tulajdonosait utolérte a csúz vagy a köszvény.

Elvesztettem a fonalat. Ja, említettem már, hogy nyár volt, köröskörül szinte semmi, csak a víz és a part, fűzfa, nyárfa, nádbuga, és a legközelebbi falu 15 km. Van ott egy cukrászda - mindegy, oda többé nem megyünk. Lehet pancsolni, úszni, szitakötőre vadászni, várni a reggelt vagy az estét. Nem sok, ezért kifejezetten eseményszámba ment, amikor elhatároztuk, hogy megkeressük a régi temetőt. Mert ez is van errefelé, meg egy két méter magas, semmire sem jó betonoszlop a fűzfák között, egy juhakol, amelynek eddig csak a falait és a tetejét vitték el a szapora viharok, egy torony maradéka, amelyről nem tudni, miért, azt mondták, hogy malom volt egykoron - mert volt itt egy falu, a szanaszét heverő vályogtéglákból ki lehetne okoskodni, merre húzódott az utca, mennyi házat szolgált ki a böszme templom, ha volt ilyen egyáltalán - biztosan volt, mert el kellett búcsúztatni a halottakat, arra a hosszú útra maguktól nem indultak volna el.

Elmentünk hát a temetőbe, és kellően gyászos volt a hangulatunk. Apám és Eszter százhuszonhatodszorra döntötték el, hol van a frontvonal. Tiszta hülye vagy, mondtam Eszternek, most még nem mostoha, mindent lehet. Nem igaz, hogy nem találsz az apámnál jobb pasit. - Már találtam, nevetgélt zavartan Eszter, csak lejátszom ezt a meccset, aztán megyek is. Kíváncsi vagyok, meddig húzza az öreg. - Jó, tudom, hogy nem öreg annyira, de a pia és a szer megtették a magukét, az extázisok is hátrahagynak néhány ráncot a homlokon; aztán meg be is lassult a fater egy kicsit, úgy értem, lassan beszélt, lassan gondolkodott - nagyon kell manapság vigyázni, a szentek itt ólálkodnak körülöttünk, fura dolgokat követelnek, vitatkozni nem lehet velük. Papa nagyon jó fej, állította Eszter, és én bizonyos értelemben szeretem is, remélem, érted, hogy gondolom. - Nem értettem, és remélem, nincs is élő ember, aki ezt megérti.

Mindegy, ott voltunk a régi temetőben, amelynek már régen nem volt kerítése; minek az, amikor ide már száz éve nem temetkeznek, és a vámpír urakat nem szokta egy léckerítés megakasztani. Félig vagy egészen feldőlt kövek, jeltelen buckák, néhol elvadult virágok. Lege artis, ilyen esetben érezni kellene valamit, legalább egy kis könnyű borzongást, az enyészet szelét. Esetleg látni kellene, önfeledten táncoló szellemeket, vigyorgó koponyát, morzsákat a múlandóság asztaláról. Eszter elhozta a fényképezőgépét, hogy majd jól megörökíti a temető lakóit, mi Vincével archeomókust játszottunk, képzeletben kijelöltük a vonalakat, amelyek mentén majd árkokat ásunk, megtaláljuk a múmiákat, bármit, amivel címlapra kerülhetünk. Apám, hát az rejtélyt, hogy mi járhatott az apám fejében, talán a Gray elégiája, a borostyánköpenyes toronytól és a holdnak panaszkodó bagolytól kezdve a bólogató bükkfákig és az égtől nyert barátig - megszállta néha efféle poétikus hangulat. Vagy a Tintern Abbey romjain komponált sorok - Wordsworth egész filozófiája, amit a 18. század végén valaki talán még elolvasott - ma már csak halványan rémlik az isteni szellem, aki én vagyok, illetve én, aki szétosztottam magam a természetben, és elfogytam a magasztos gondolatok között. Úgyszólván bármit el lehet képzelni, mert a szernek csak a közvetlen hatása múlik el; amit megváltoztatott a fejedben, az örökre úgy marad.

Elvesztettem a fonalat. Ja, Eszter hiába keresett fényképezni valót, és nyafogott, hogy menjünk el innen, nincs itt semmi. Hová menjünk? A temetőn túl van egy erdő - aztán apámnak eszébe jutott a rotunda. Isten tudja, minek szánták egykor, de kereknek kerek volt, és most már romantikusan romos. Azt rebesgették, hogy egy gazdag őrült építtette, akit aztán itt temettek el. A rotunda emberemlékezet óta üresen állt, se szarkofág, se kőkereszt, de lehet, hogy Eszternek megtetszik, és lefényképezi.

A rotunda ott volt, egy kis magaslaton, üresen és kedvetlenül. Voltak itt fák is, ritkás facsoportok, és alaposan szétszóródtunk - ide gyertek, innen jobban látszik! - innen fényképezd le, mindenki azt fogja hinni, hogy nagyon híres valamiről! Mi a fenéről lenne híres, morgott apám, akinek a legjobban kellett volna ismernie a rotunda történetét, végül is, itt született, a vízparti házban, és az élete nagyobb részét itt töltötte el. Lett volna ideje megtanulni a helyi legendákat, erre csavargó csősztől, vénasszonytól, néha még a halászok is szívesen mesélnek. Neve nem volt a gazdag őrültnek, de biztosan komplett őrült, aki itt keresi az örök nyugodalmat, az örök világosságot, ami majdnem ugyanazt jelenti.

Éppen elgondoltam, hol kellene itt gödröt vagy árkot ásni, mi minden lehet a föld alatt, kincsek, csodadolgok, egy egész hypogeum, amikor észrevettem - egy kislány volt, egészen kicsi, mintha a faluból tévedt volna ide, vagy egy kiránduló társaság hozta volna magával. Helyes kislány lett volna, csak éppen nem voltak lábai - vagy nem látszottak - a szoknya aljánál vége volt a gyereknek is. Őt ez nem zavarta, kényelmesen lebegett a föld felett, és érdeklődéssel figyelte a területére behatolt lábas jószágokat. Föl akartam kiáltani, ott van, vigyázzatok! Nem tudtam megszólalni, de akkor már látták a többiek is: apám vörös fejjel, Eszter tátott szájjal, Vince hitetlenül - persze, jelenés, illúzió meg hallucináció, de mind a négyen egyformán láttuk, a szöszi haját, a sötét flanelruhát, amilyet utoljára száz vagy kétszáz évvel ezelőtt viseltek. A kislány nem szólt egy szót sem, csak kinyújtotta a mutatóujját Eszter felé. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de halálra rémültünk, leszaladtunk a dombról, vissza a temető meg a vízparti ház felé. Vince is velünk futott, ő ugyan állította, hogy lábatlan kislányoktól nem szokott berezelni - aha, rezesbanda, réz, manapság senki sem használja ebben az értelemben, talán nem is tudja mindenki, hogy mit jelent.

Rézműves, az más, azt mindenki ismeri, sajnos.

Elvesztettem a fonalat. Ja, Eszter nagyon ideges lett, hogy is mondjam, hisztérikus. Azt kiabálta, hogy ez a kislány lenne az ő gyereke, tőle akarna megszületni, már amennyiben enged apám rohamának. De persze nem, és csak azért se; másnap reggel elutazott - nagyobb szám lett volna még az éjjel, de ilyenkor ezt az állomást a vonat nagy ívben elkerüli.

Apám még sokáig kereste a megfelelő arát, de nem jött össze neki. Ja, Eszterrel nem találkoztam többé, csak hallottam, hogy nagy szerencsétlenség érte, mindkét lábát térdnél vágta le a vonat.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2011-07-25 09:33:24

válasz Bödön (2011-07-23 16:37:21) üzenetére
Kedves Laci, sok jó hátborzongást kívánok.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8531
Időpont: 2011-07-23 16:37:21

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Érdekes történet, kicsit hátborzongató, fensőbbséges laza eleganciával feltálalva! -én

Legutóbb történt

oroszlán alkotást töltött fel Túl korán címmel

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese - II. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Pegazust követem című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Szerelem című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)