HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45259

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / jegyzet
Szerző: ArtúrFeltöltés dátuma: 2011-07-29

Az öngyilkosságról

Mottó: " ... maradj itt, magadért, véletlen se miattam ... "
Hepp Béla költő

Az öngyilkosság megelőzésére Magyarországon nincs országos program, pedig még mindig ötödik helyen állunk ezen a téren a világban. Hazánkban átlagosan naponta hat ember hal meg öngyilkosságban. Mivel ez tabutémának számít, nagyon keveset beszélünk róla, holott az öngyilkosságban elhunytak jelentős része megmenthető volna.

Nem ismerem azon emberek lelkivilágát, belső vívódásait, akik ilyen tettre szánták el magukat. Nem éltem át, nem foglalkoztam soha egy másodpercig sem ennek a tettnek a gondolatával, de úgy érzem, ismerem azokat a folyamatokat, amelyek erre késztethetik embertársaimat. Miért írok mégis akkor erről a témáról? Mert jelen van mindennapi életünkben. Sőt! Egyre több ilyen tartalmú hírről olvasunk, hallunk. És mert, ha ezzel a cikkel sikerül akár csak egy embertársamat is visszafordítani erről, az általam tévesnek tartott útról, már megérte, hogy időt szántam rá.

Körülnéztem kicsit ebben a témában bizonyos területeken, hogy ne legyek annyira járatlan abban, mit tart ma a tudomány efelől. Ahogy olvasgattam, megerősödött bennem eddigi véleményem. Sosem ítélkeztem embertársaim felett. Nem igazán fogtam fel, miért tartják a nagy nehézségek egyik megoldásának az öngyilkosságot, holott mindig több is van, hogy eldobják az életüket?
A legtöbb ember nem szeretne, pedig tudja, hogy egyszer meg fog halni. Én úgy gondolom, életünk ellensége, ha tudjuk a halálunk pontos időpontját. Illetve, ez sem teljesen igaz így, mert az ember csodálatos lény. Tulajdonában van a világegyetem legnagyobb eszköze, az értelem. A legtöbben képesek beosztani hátralévő idejüket. Méghozzá igen tartalmasan. Csak egy példa:
Popper Péter, a pszichológus, pszichoterapeuta, író hosszú betegség után hunyt el. Élete utolsó pillanatáig dolgozott. És gondoljunk azokra a "hétköznapi" hősökre, akikről nem hallottunk, mert nem voltak híres emberek. Én ismertem olyan embert, aki szinte napra pontosan tudta, neki mennyi az annyi. Mégis teljes életet élt. Megtette, elérte, amit szeretett volna. Úgy rendezte el az életét, hogy szűkebbre szabott idejébe beleférjen minden. És boldog volt.

Vajon azok az emberek, akik úgy döntöttek, döntenek, kilépnek ebből a világból, valóban végig gondolták-e, mi lesz azután? Szerintem, a többségük nem. Bizonyára voltak közöttük olyanok is, de nagyobb részük, biztos vagyok benne, visszafordítaná a folyamatot, ha most megtehetné. Elgondolkodtam a fiatalon halálos kórban szenvedő embertársaimon, akik minden napot ajándékként élnek meg. Már amikor nem kínozza még őket a betegségük. Ők milyen szívesen maradnának még.
Nem tudom, megfelelő terápia volna-e, ha a sikertelen kísérlet következtében életben maradt öngyilkosok elbeszélgetnének ezekkel az emberekkel. Sőt! Azok az emberek is, akiknek hajlama van erre a tettre. Mit mesélnének egymásnak? Egy közös témájuk bizonyára volna. Nem. Nem a halál, hanem az élet. Amit az egyik megtartana, a másik pedig eldobna. A halálos betegségben szenvedő emberek többsége nem a halálról beszél. Az élet szépségeit ecseteli.

Nem biztos, hogy ez megfelelő megelőző terápia volna, de lehet, hogy megérne néhány próbát. Megelőzni csak azt lehet, amit előre tudunk, vagy sejtünk, de miről lehet felismerni embertársainkban a hajlamot?

"Nem igaz, hogy akinek súlyos depressziója vagy bármilyen más mentális problémája van, annál a halálvágy később biztosan elvezet a befejezett öngyilkosságig." írja Karen Springen a Scientific American 2010 januári számában.

Springen úgy tartja, sokkal több összetevőnek kell jelen lenni ehhez a tetthez. Szerinte nem elég hozzá csak pusztán a halálvágy. Bátorság, magasabb fájdalomküszöb, a halál gondolatának elfogadása is szükséges. Nos, ha ez igaz, és ha csak a bátorságot vesszük, mint tulajdonságot, lehetne másra is használni. A régebbi korokban talán egyszerűbb volt ezt a hajlamot kiélni. Azt hiszem, belőlük lettek a csaták hősei. A vakmerő, egyszemélyes akciók kivitelezői. Ma már nincsenek csaták. Legalábbis nem olyanok. Véleményem szerint ez megmagyarázza az öngyilkosok számának emelkedését. Persze, nem ekkora mértékben. Nézzük, mi van tovább?

"Moshe Szyf munkacsoportja kimutatta, hogy a gyermekkori bántalmazás nyomokat hagy az agyunkban. Szyf és kollégái olyan személyek agysejtjeit vizsgálták, akik gyermekkorukban fizikai bántalmazás áldozatai voltak, később pedig megölték magukat. Az agysejtekből kivont örökítőanyagban a DNS-hez kötődő metilcsoportok egyedi mintázatait sikerült kimutatni." - idézi a Scientific American.

Ezt értem, hogy nyomot hagy. Az említett metilcsoporton kívül egyéb, nyolc napon túl gyógyuló nyomokat is. Azonban, soha be nem gyógyuló nyomokat is. A lélekben. Én nem hiszem, hogy ennek pusztán csak biológiai magyarázata van.

"Egy másik, MRI-vel végzett vizsgálat például arra az eredményre jutott, hogy az öngyilkosságot gyakran megelőző súlyos depressziónak anatómiai jelei is vannak. Bradley Peterson és munkatársai (Columbia College of Physicians and Surgeons) az átlaghoz képest 28%-kal találták vékonyabbnak a jobb félteke agykérgi részét."

Ez megint csak biológiai nyom. Ráadásul nem magyarázza meg, mitől vékonyabb az adott agyi terület. Jó. Lehet egy bizonyos százalékban genetikai ok, de sokszor olyanok követnek el öngyilkosságot, akiknek a családjában sosem volt hasonló eset.

"A vékonyabb agykéreg a feltételezések szerint azáltal növeli a depresszió - és ezen keresztül a későbbi öngyilkosság - kockázatát, hogy rontja a személy koncentrációs, társas és érzelmi képességeit."

Ez már érdekesebben hangzik. Ugyanis, én hiszek a dolgok oda-vissza hatásában. Az ok-okozat felcserélődésében. Ha az elvékonyodott agyi rész ilyen zavarokat okoz, mi történik akkor, ha ezeket a zavarokat mesterségesen generáljuk? Mi történik az olyan emberrel, akinek folyton megzavarjuk a koncentrációs képességét? Ellehetetlenítjük társas mivoltát? Érzelmeit állandóan túlfokozva megszüntetjük annak hatását?
Bizonyára zavart, társaságkerülő, érzelemmentes személy válik belőle. Nem lepődnék meg azon, ha kiderülne, hogy egyébként egészséges agykérge idővel elvékonyodna. Gondoljunk csak bele! Ha ez a terület felelős ezekért a tulajdonságokért, de nem használjuk, akkor természetes folyamat, hogy elsorvad. Bármelyik végtagunk, vagy bármelyik ujjunk elsorvad, ha nem használjuk. Miért lenne ez másképpen a belső szerveinknél?

Rohanó világunk, társadalmi berendezkedésünk nagyon is kedvez annak, hogy mesterségesen gerjesszük, előidézzük agyunk ezen területének sorvadását. Annyi mindenre akarunk figyelni, hogy koncentrációs képességünk feladja. Lehetetlenség ennyi felé darabolni magunkat. Társasági életünk a minimum szinten van, mert nem érünk rá semmire és senkire. És az érzelmek. Lassan a haragon és az irigységen kívül már nem ismerünk más érzelmeket. Talán még a félelmet és a rettegést. Minden adott a folyamat lezajlásához.
Most már csak azt kell észrevenni, hogy mindezen folyamatokat nem csak saját magunk idézzük elő. Felgyorsítják nekünk. A környezetünkben élők. A mogorva szomszéd. A pökhendi ügyintéző. A mosolytalan bolti eladó. Az örökké negatív hírekkel traktáló munkatárs. A főnökünk. Azok főnökei, és még feljebbről is érkezik a hatás.

Már említettem, hogy hiszek abban, minden folyamat kétirányú. Szerencsére ez a folyamat is megfordítható, ha észrevesszük, honnan érkezik állandóan a veszély. Mit kell tennünk? Ha valamilyen tevékenység elmélyültebb koncentrálást igényel, nem érdemes közben mást is csinálni. Például, most írás közben zenét hallgatok. Ezek szerintem, jól kiegészítik egymást. Viszont nem hiszem, hogy tévénézés közben jó ötlet húst szeletelni. Időnként nem árt társaságba járni. Felkeresni barátainkat. Nem csak az Interneten, vagy mobiltelefonon, mert az nem ugyanaz. A társaságba járás nem egyenlő a kötelező rokonlátogatással, bár az is egy társaság. Mégis, érdemes új ismeretségeket kötni, ha nem is olyan mélyeket, de semmiképpen sem felszíneseket.
És az érzelmek. Nem szabad félni tőlük. Ha sírhatnékod van, tedd azt. Ne akarj a kemény üzletasszony vagy az imponáló macsó lenni, ha egyébként nincs olyan hangulatod. És ha szeretnél nevetni valamin, hát kacagj. Attól még nem leszel mások szemében komolytalan, ha nevetni mertél.

Miért választottam mottónak Béla barátom versének egy sorát? Szerintem, benne van a lényeg. Minden öngyilkosjelöltnek azt üzenem, ne mások miatt akarjon élni, ne mások életének minőségét nézze. A saját életével számoljon. Bánjon vele úgy, mint a legkedvesebb játékával, hiszen bármilyenné átformálhatja. Erre rengeteg példa van. Ha pedig saját maga elől akar a halálba menekülni, nem mások miatt, gondoljon bele. Ez az út nem járható, mert hová is menekül? Oda, ahol nagyon sokáig egyedül lesz. Éppen azzal a személlyel összezárva, aki elől elfutott.

Az én Univerzumomban a poklot úgy hívják, hogy: Magány és Unalom szigete. Ez az én hitem egy része, mert számomra ennél a kettőnél nincs rettenetesebb.

A fent leírt sorok többsége a saját gondolatom a témával kapcsolatban. Ami nem, azt idézőjelbe tettem. Cikkem nem tudományos tétel, nem vallási tan, még csak az sem biztos, hogy igazam van. Én azonban hiszek benne.

Ha öngyilkos akarsz lenni, előbb meséld el egy rákos betegnek, hogy miért akarsz meghalni. Cserébe majd el fogja neked mesélni, hogy ő miért akar élni.

Az idézőjelbe tett szövegrész forrása:http://www.origo.hu/tudomany/20100125-ongyilkossag-pszichologia-statisztika-a-puszta-halalvagy-nem-eleg.html

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2017-09-15 06:22:00

válasz festnzenir (2017-09-03 20:07:05) üzenetére
Te tudod ...
Én nem ...
Alkotó
Regisztrált:
2012-09-01
Összes értékelés:
910
Időpont: 2017-09-03 20:07:05

Kár, hogy azoknak akik már elmentek nem tudom azt mondani: " maradj itt magadért, véletlen se miattam."
A végeredmény a magára maradás lett volna így is, és úgy is. Aki elment az nem gyáva volt , hanem erős. Ha élt volna és úgy hagyott volna el gyáva lett volna, mert magamra hagyott. Magamra hagyott volna, mert én voltam életének elrontója azzal, hogy megszülettem ! Nem tudta életét teljessé tenni, ahhoz nem én kellettem. Akiért tehettem volna, aki sokat tett értem,ő pedig elment, feladta, nem megunta, hanem tudott már tovább élni, neki is bátorság kellett megtenni. Aki évekig mozdulatlanul feküdt nem kelt fel mert nem tudott. Mindig azon járt az esze, megtenné de nem tudta megtenni, mert keze -lába béna volt meg kellett várnia végét épp ésszel, vaksággal, hangtalanul. / Ez sem az, bizony Isten !!! /
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-26 15:35:12

Szimpatikus lettem?
:)
Pedig nem vagyok gyógyszerész. Köszönöm szépen!
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-26 15:33:47

válasz Zarzwieczky (2011-08-26 09:25:41) üzenetére
Köszönöm Z!
Engem nem nagyon foglalkoztatott a téma, de egyre több hír, egyre több eset fordul elő országunkban, ezért kicsit elővettem a dolgot. Annál is inkább, mert a családomban, környezetemben nem találkoztam vele. Nem is szeretnék, hát cikket írtam róla. Rövid ideig kacérkodtam a gondolattal, hogy kitérek a harakirire, esetleg a kamikaze jelenségre, de letettem róla, mert ahhoz nagyon mélyen kellene ismernem a Japán kultúrát.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
979
Időpont: 2011-08-26 09:25:41

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Valóban tabu téma.Valamikor a 70-es évek eljén olvastam először magyarul, bővebben atémáról, kölcsönkönyvként egy magyarországi kiadványt,"Röpirat az öngyilkosságról" cimmel, a szerzőjére már nem emlékszem.Érdekes módon taglalta a témát.Akkor még "előkelőbb" helyezésünk volt a ststisztikákban.Az egykori Osztrák-Magyar monarchia utódállamainak( Ausztria,Magyarország,Csehszlovákia) statisztikáit tárgyalta párhuzamban.Érdrkes volt hogy nagyon közeli számokat láthatott az olvasó. Azóta is amikor tudomásomra jut hogy valamilyen ismerős evvel próbálkozik, akkor mindig közelebbről foglalkoztat a téma.Legutóbb Buda Béla könyvét olvastam.Az írásodat kítűnőnek és a végét arturosan frappánasnak találtam.Grt.Z
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-20 12:09:41

válasz Phoenix (2011-08-20 10:31:04) üzenetére
"Nem elég segítséget kérni, adni is tudni kellene!"
Mennyire igazad van! És nem elég segíteni akarni, de érteni kell hozzá. Észre kell venni az igényt is, mert az sokszor csak egy enyhe jelzés.
Abban is igazad van, hogy ma nem divat kimutatni az érzelmeket. Arra nevelnek, hogy az érzelem egyenlő a gyengeséggel. Ha ez igaz volna, akkor az emberiség már régen kipusztult volna. Amiben nincs érzelem, az döglött dolog. Akiben nincs érzelem, az már régen halott, bár látszólag él még.
Szerintem.
Van-e értéke bárminek, ha nincs tartalma? Az érzés tartalommal tölt fel ... mindent.
Köszönöm szépen!
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2011-08-20 10:31:04

Sajnos az én környezetemben, akinek bármilyen, nem fizikai jellegű problémája van, rányomják a bélyeget, hogy "élhetetlen." És ezzel el van intézve. Akik körülöttem élnek, nem mutatják ki az érzelmeiket, legyen szó bánatról vagy örömről és én is ebben nőttem fel. Mert, ha mégis megteszed, úgy néznek rád, mint egy idiótára. Ezek után nem meglepő, ha az, akinek problémái vannak, nem beszél róla, megpróbálja elrejteni, nehogy megtudja valaki, mert az szégyen. Ez persze csak fokozza az amúgy már meglévő bajt. Én is voltam depressziós, állandóan rosszkedvem volt, levert voltam, ami látszott rajtam, észrevették az ismerősök, a családom. De szimplán elintézték azzal, hogy biztos "duzzogok" valamiért, valami nem tetszik. Az ilyen ember a családban is szégyellni való. Volt valakim, aki nemrég lett öngyilkos. Azt mondták: gyenge ember volt. Nem elég segítséget kérni, adni is tudni kellene!

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-18 19:32:04

válasz Kalina (2011-08-18 18:04:43) üzenetére
Köszönöm Kalina!
Nem is hiszed, milyen kevés halálos beteg menekül az öngyilkosságba. Ellenkezőleg. A legtöbben inkább mindent megtesznek, csak hogy odébb tolják az elkerülhetetlen időpontot. A korhatárral kapcsolatos információ megdöbbentett. Ezt nem tudtam. Ennyire azért nem jártam utána a témának.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-10-07
Összes értékelés:
585
Időpont: 2011-08-18 18:04:43

Alaposan utána jártál a témának, és teljesen egyet értek azzal, hogy az ilyen gondolatokat fejében forgató embereknek észhez térítő pofon lenne a betegekkel való társalgás, bár sokan pont a halálos betegség elől menekülnek így. Nekem meggyőződésem, hogy az öngyilkosok többsége nem meghalni akar, hanem csak azt az élethelyzetet megölni, ami számára olyan elkeserítő. Nehéz dolog ez, mert van, akinek érthető az elkeseredése, másoknak kevésbé, minden esetre ijesztő, amit hallottam, hogy a korábbihoz képest az alsó korhatár a veszélyeztetett körben 7 (!!!) évesre tolult, ez azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy gyerekeknek egyáltalán eszébe jusson ilyesmi...
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-04 19:07:53

válasz antonius (2011-08-04 13:26:39) üzenetére
"Az ismeretségi körömben három olyan fiatalember köszönt el ilyen méltatlan, szomorú módon, akiket kifejezetten bohém, vidám fickóknak ismertünk és szerettünk."
Létezik olyan, hogy "csakazértis". "Kifelé mutatom, hogy baj van, de tagadom." Én úgy gondolom, a jelek azért ott voltak. Persze, ez nem biztos. Semmiképpen sem akarok a téma szaktekintélyének bőrében tetszelegni. Azt azonban szeretném leszögezni, hogy a közvetlen ismeretségi körömben NEM fordult elő öngyilkosság. Ez nem biztos, hogy nekem köszönhető, de hajlok arra a gondolatra, hogy megelőztem már, megakadályoztam már pár ilyen tett elkövetését.
Köszönöm szépen!
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-04 19:07:25

Szia Antal!
Ez a karó téma nagyon jó hasonlat. Kár, hogy nem jutott az eszembe. Némelyik mondatomat lehet, hogy jobban meg tudnám fogalmazni, de valahogy így sikerült. Izgultam, na! :) Ez egy olyan téma, amire nincs nagy rálátásom. A többiek hozzászólása segít engem a tájékozódásban. Mindenképpen szerettem volna segíteni, ezért leírtam mindazt, amit a témáról tudtam, illetve, ami gondolatom volt ezzel kapcsolatban.
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2591
Időpont: 2011-08-04 13:26:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
F: Az ominózus utolsó kettőt, csupa nagybetűvel írnám...

Ha már a hozzászólókról is szót ejtünk: Judit nem is tud rosszul írni, nekem Ő nem meglepetés. Sokkal inkább az Zuzmara okos (nem okoskodó) hozzászólása.

Nagyon tisztellek a cikked minőségéért, s nem különben a válaszaid komolyságáért, hangvételéért.

Gratulálok. a
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2591
Időpont: 2011-08-04 13:25:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
F: Ha a mi fajunknál is olyan egzakt módon megmutatkozna a "karó" szükségessége, mint a növényvilágban, akkor nagy valószínűséggel ez a remek cikk sem íródott volna meg, mert jelentéktelen méretűvé zsugorodna a probléma. Sajnos a legtöbb esetben nincs baljós jel.
Az ismeretségi körömben három olyan fiatalember köszönt el ilyen méltatlan, szomorú módon, akiket kifejezetten bohém, vidám fickóknak ismertünk és szerettünk. (Ketten közülük testvérek voltak és három héten belül lettek öngyilkosok.)

"nem érünk rá semmire és senkire. És az érzelmek. Lassan a haragon és az irigységen kívül már nem ismerünk más érzelmeket. Talán még a félelmet és a rettegést." Mennyire igaz!


Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2591
Időpont: 2011-08-04 13:24:35

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Központozási problémákkal nem igazán találkoztam, bár, ha én írok, az ilyen mondatokat: "Már amikor nem kínozza még őket a betegségük." biztosan megtűzdelem egy-két vesszővel. De ez lényegtelen apróság.
"Nem igazán fogtam fel, miért tartják a nagy nehézségek egyik megoldásának az öngyilkosságot, holott mindig több is van, hogy eldobják az életüket?" Hiszen értem én, de Te ezt jobban is meg tudod fogalmazni, ha akarod.
A témához: Ahogyan fizikálisan, úgy pszichésen sem vagyunk gyárilag egyformán kivitelezve. Vannak fácskák, amik a magból kikelve, a környezetüket elnyomva, elemi erővel törnek fölfelé, a fény felé, s vannak bizony, amik valamilyen körülmény (mag-, talaj minőség, fényviszonyok, sérülés, stb) következtében bizony karót igényelnek.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-04 12:57:17

Kedves Ágnes!
Annyiszor írsz hozzászólást a cikkhez, ahányszor csak úgy érzed, szeretnél hozzátenni valamit. Én örülök minden sorodnak. Azért írtam a hozzászólásról, amit, mert ha véleményed van a cikkről, az rendben van. Mások hozzászólásának értékelésére azonban nem hiszem, hogy a mi dolgunk. Igazán köszönöm, hogy vissza-vissza térsz ide!
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-03 20:57:57

Kedves Ágnes!
MINDEN hozzászólás értékes és jó. Nekem mindegyik adott valami pluszt, valami olyat, amit eddig nem tudtam, vagy elkerülte a figyelmemet. Hálás vagyok mindenkinek, aki hozzászólt a cikkhez. Neked is nagyon hálás vagyok.
Az utolsó két sor marad. Nem más téma. Pontosan idevaló, mert én írtam oda. Ha szerinted nem ott a helye, akkor a te szemszögedből ez így igaz. Nem tudom, többször is olvasod-e a cikket. Ha igen, akkor ezt a két mondatot legközelebb hagyd ki. Nem fogok megsértődni érte.
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-03 20:53:56

válasz Dominika (2011-08-03 19:25:09) üzenetére
Szia Dominika!
Igazán nagy öröm a számomra, hogy adni tudtam valamit neked a cikkemmel. Gondolataid igazolják, hogy nem jártam rossz nyomon. Köszönöm, hogy megosztottad velem, velünk tapasztalataidat!
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-03 20:49:14

válasz Kankalin (2011-08-03 17:25:16) üzenetére
A dátum, ha nem helyes, hát nem helyes. Azt speciel egy az egyben másoltam. Nem változtathatom, mert idéztem valahonnan.
Továbbra is fenntartom azt a nézetemet, hogy az egyik legfontosabb személy az ember számára saját maga. Egész nap, éjjel-nappal együtt vagyunk önmagunkkal. Ha valami nincs rendben ott belül, akkor rendet kell tenni. Ahogy a hibáimért megbüntetem magam, úgy a sikereimért jutalmazom is magam. Sajnos azt vettem észre, a legtöbb ember ezt nem teszi. Nem baj, ha ezzel sem te, sem más nem ért egyet. Nálam ez nagyon jól működik. Igazán köszönöm neked, hogy foglalkoztál a cikkemmel. Sok hasznos adatot kaptam tőled is.
:)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-08-03 20:43:33

válasz Kankalin (2011-08-03 17:23:42) üzenetére
Kedves Kankalin!
Köszönöm szépen alaposan megfogalmazott hozzászólásodat. A kőműves témában nem fogunk egyetérteni, de nincs is ezzel semmi baj. Több vélemény mellett a tiéd is arról győzött meg, hogy milyen fontos az ember környezetében élő többi ember. Igazad van. EGY ember nem foghatja mindenki kezét, de mindenki kezét foghatja VALAKI. Én nem tudok, ezért nem is akarok segíteni az éhező Etióp gyerekeken, de szívesen segítek a szomszéd utcában lakó apróságon, ha szüksége van rá.
Az általad említett központozási hibák nem hibák. Attól függ, az ember mit szeretne kihangsúlyozni a mondattal. Kérdezd csak meg a szövegszerkesztődet és látni fogod, hogy szabályos az is, ahogyan én írtam le, de szabályos az is, ahogyan te gondolod. Azonban mi nem gondolkodunk ugyanúgy.
Alkotó
Dominika
Regisztrált:
2011-04-05
Összes értékelés:
134
Időpont: 2011-08-03 19:25:24

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
(...) Nem szeretem, ha egy egészséges ember ezzel a mondattal dobálózik:"nem megy neki?Hát legyen öngyilkos!"Mert az emberek többsége nem tudja milyen arra a szintre eljutni,hogy az ember úgy gondolja:Már csak ez az egyetlen megoldás maradt. És sokszor úgy gondolják az illető azért lett olyan mert önmagát reklámozza,feltűnő akar lenni. Pedig nem így van. Sok esetben a környezete is hibás abban, hogy a személy ilyen mélyre süllyedt...De egyébként gratulálok! Ez felnyitotta a szememet, és ahányszor csak ilyesfajta gondolatok jutnak eszembe,el fogom olvasni ezt a cikket:)Köszönöm, mert ez segítséget nyújtott:)
Alkotó
Dominika
Regisztrált:
2011-04-05
Összes értékelés:
134
Időpont: 2011-08-03 19:25:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Sajnos személyesen is megtapasztaltam egy-két problémát,és ez a cikk rádöbbentett , hogy tényleg el kéne beszélgetnem valakivel akinek fontos az élet, és minden percét élvezi amíg csak lehet.Az én családomban még egy depresszióval küszködő ember van és ezt örököltem én is.A problémáink szinte ugyanazok. De a cikk végére érve rádöbbentem, hogy az öngyilkosság nem meg oldás és igenis foglalkozni kéne vele,főleg a fiatalok körében.(folyt.köv.)
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5854
Időpont: 2011-08-03 17:27:09

(...) Írnék még sokat, de most csak ennyit mertem. Amit a végére hagytam, az nem más, mint a stilisztika. Mivel irodalmi oldalon vagyunk, erre is figyelni kell, megpróbáltam.
A cikkben leginkább a szóismétlések tűntek fel, találtam néhányat. A központozás is itt-ott javításra szorul. Egy helyen a dátum nem helyes. A mondatszerkesztés néhol nem egyértelmű.
Bocsánat, hogy leírom ezeket, de erre tanítottatok. :)
Egyébként örülök, hogy felvetetted a témát, viszont az egyik hozzászólóval egyetértek abban, hogy ha csak önmagáért maradhat valaki, akkor inkább megy.
Remélem, normálisan másoltam be, mert nem szoktam szövegszerkesztőből mellékelni, mindig "élesben" írom a hsz-eket. :)

Szeretettel: Kankalin
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5854
Időpont: 2011-08-03 17:25:16

(...) Jó prevenciós módszer erre a csoki, ugyanis az egyik leghatásosabb öngyilkosságot megelőző szer, mivel fogyasztásával "boldogsághormon" keletkezik. :)
Egyébként, aki elindul a lejtőn, nehéz megállítani, mert az a gurulás nem is olyan rossz az ő szemszögéből. Aki errefelé mozdul, jobban érzi magát a helyzetben.
A csecsemő- és kisgyermekkori élmények erősen befolyásolják a későbbi hajlamot, mert akinek nincs makulátlan anamnézise, sokkal fogékonyabb a szélsőségekre.
Elolvastam, hogy mások mit reagáltak. Tanulságos mind. Dórának feltettél egy kérdést, erre muszáj válaszolnom.
"Te építtetnél magadnak házat olyan kőművessel, akinek romokban áll a saját háza?"
Válaszolok: jómagam csak olyannal építtetnék. Miért? Az illető valószínűleg olyan jó szakember, hogy idő hiányában nincs idő a saját háza táját rendezni, hiszen éjjel-nappal más házán dolgozik. Egyébként élő példám van erre, nem csak egy. :) (...)
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5854
Időpont: 2011-08-03 17:24:03

(...) Egyébként kevesen vannak, akik valóban távozni akarnak az árnyékvilágból. Gyakran csak figyelemfelkeltés az ok, persze ez tragédiába torkollik. Bizonyára többen is akadnak, akik nem maguk, hanem mások miatt maradnak, feladatuk van, támogatnak olyanokat, akiknek szükségük van rá. Ez a szerencsésebb eset, mert "útközben" akadhat némi szalmaszál, amibe kapaszkodni lehet. A feladatokat kódolja az agy, s amíg a kémiai hatás egyensúlyban marad, addig szinten tartja a távozni készülőt.
A prevenció fontossága valóban elsődleges, de ahhoz észlelni kell a minimális jeleket is, mert ha nem, akkor már túl késő. Az öngyilkosságnak két változatán gondolkodtam el: gyors kimenetelű és a lassú lefolyású. A gyors azt hiszem érthető. A lassú öngyilkossághoz sorolom az önpusztító életmódot. Ide tartozik az alkohol, a kábítószer és a lassú halálhoz vezető élvezeti cikkek, akár a stressz is. (...)
Szerkesztő
Kankalin
Regisztrált:
2009-10-05
Összes értékelés:
5854
Időpont: 2011-08-03 17:23:42

Szia Artúr!
A végéről kezdem. A rákos betegben egy ideig hatalmas volt az élni akarás, aztán szép lassan feladta, eltávozott. Nem akart élni. Így működik ez valószínűleg az öngyilkosjelöltek körében is. Az életösztön az idő múlásával halványul, mígnem olyan pontra ér, ahonnan csak lefelé vezethet út. Gondolatid magukért beszélnek, elméleti síkon működnek is, a gyakorlatban nem annyira, hiszen nem foghatjuk mindenki kezét. A társasági élet és az odafigyelés fontos, de nem mindig látszik, amikor valaki lassacskán elveszíti önmagát. Titkolja is különböző okokból, becsapja környezetét, mert rafinált. Meg akar halni. Ha már elindult, egyedül nem tud visszatalálni. Hiába keresi magában az okát, hogy miért szeretik, nem találja, mert önmagát nem tudja elfogadni, ezért nem is keresgél. Ha nincs visszatartó erő, akkor sem a társaság, sem a szép szó, sem a Csernus-módszer nem segít. (...)
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-31 12:57:12

Kedves Judit!
Szép összefoglalót írtál cikken egy részéről. Megerősítetted egyes részeit. Remekül kiegészítetted saját gondolataiddal, tapasztalataiddal. Megmutatva ezzel, hogy korántsem teljes az írásom. Köszönöm!
Hozzászólásodnak köszönhetően megint gazdagíthattam ismereteimet. A csapdát én még abban látom, hogy azok az orvosok, akik kutatják a dolog hátterét, nagyon is fizikai jeleket, eltéréseket keresnek. Akik pedig közvetlenül szeretnék gyógyítani, "megelőzni" az öngyilkosságot, szintén erősen a kémiai eszközök felé hajlanak. Tisztelet a kivételnek. A bajbajutott lélek igazi gyógyszere egy másik lélek volna. Szerintem.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2011-07-31 00:51:18

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Csapdában érzi magát, hiszen maga körül ott látja a végtelen lehetőségeket, ugyanakkor tehetetlen a körülményei alapvető megváltoztatásában. Nem akar, nem tud belenyugodni a korlátaiba, miközben azt harsogják körülötte, hogy bármit megtehetsz, csak rajtad múlik! Nem tudja elfogadni, hogy valahová, valaminek született, inkább meghalni vágyik.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2011-07-31 00:50:31

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ha csalódtál a szerelmedben, ha elvesztetted a megélhetésed, ha eltemetted a gyerekedet, vagy bármi bajod, gondod van, nem fejezheted ki a szomorúságodat, csalódottságodat, dühödet, kétségeidet, mert nem illik. Nem vagy trendi. Küzdd le ezeket iziben, ha egyedül nem megy, akkor futás az orvoshoz, hogy írjon fel valami hangulatjavító antidepresszánst. Aminek szörnyű mellékhatásai között első helyen áll: az öngyilkosság fokozott kockázata.
Harmadrészt pedig abban a vonatkozásban szeretnék a depresszió szerepéről beszélni az öngyilkossággal kapcsolatban, hogy nagyon nehéz helyzetbe hozza az embereket az, hogy a sorsukat nem végzetként fogják fel, mint régen, hanem esélyként, aminek a jó kihasználásáért ő a felelős. /folyt/
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2011-07-31 00:08:30

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Reggel felkelnek az emberek, és amíg csak ébren vannak egyfolytában olyan bajok özönét kell - tájékoztatás címén - meghallgatniuk, amivel semmit nem tudnak kezdeni. Így vagy teljesen közömbösek lesznek minden szenvedés iránt. /Még a családtagjaik szenvedése iránt is. A szomszédokról, kollégákról stb. nem is beszélve.../ Vagy egyfolytában szomorúságot, félelmet, haragot, csalódottságot, stb. éreznek. Nem egy jó alaphangulat az élethez.
Másrészt abban a vonatkozásban, hogy a saját életükben megélt negatív eseményeket nincsen módjuk feldolgozni. A társadalom nem fogadja el, hogy gyászolsz. Tegnap eltemetted akit nagyon szerettél, de nem járhatsz gyászruhában egy évig, mint régen, nem sírhatsz és gyászolhatsz, hogy fel tudd dolgozni a veszteségedet, hanem ugrás teljes erőbedobással dolgozni, és úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. /folyt/
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2011-07-30 23:54:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!
Nagyon tetszett a gondolatébresztő cikked! A hozzászólásokkal együtt a téma egészen alapos elemzése van születőben. Az eddigiekhez szeretném hozzátenni a depresszió szerepét az öngyilkosságoknál. Egyrészt abban a vonatkozásban, hogy elképesztő mennyiségű rémséget kell/ene/ feldolgozni mindenkinek érzelmileg. Ha bárhol a világon történik valami szörnyűség, azt azonnal rázúdítják. Csak a rossz hír a hír, aminek egyfolytában folyni kell a vízcsapból is, ha kinyitjuk - egészen a következő szörnyűségig.
Ha az ősember is egyfolytában értesült volna a világon minden tigris támadásról, minden bunkó csapásról, minden földcsuszamlásról, árvízről és sikertelen mamutvadászatról, mi már nem is élhetnénk, mert már ki sem mozdult volna a barlangjából. Mondhatni ősdepresszióban szenvedett volna. /folyt/
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 21:54:16

válasz Hanga (2011-07-30 20:55:05) üzenetére
" ... az embereknek első a saját életük ... " Ezzel önmagában nincs is semmi baj. Hiszen ha az öngyilkosságra készülő is a saját életével foglalkozna, talán nem is jutna eszébe, amit tervez. Én éppen arra gondolok, hogy ezek az emberek mások életéhez hasonlítják a sajátjukat, és lehet, hogy ezért dobják el. Nem érzik, mennyire értékes, mert a mérce nem azt mutatja, amit látni szeretnének.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 21:54:02

Szia Művésznő!
Soraiddal szinte aláhúzod cikkem egyes részeit, ami számomra azt bizonyítja, valamit mégis csak jól sikerült megfogalmaznom. Kirívó esetek minden területen vannak, nem csak az öngyilkosság témájában. Történeted kapcsán felmerül bennem a kérdés, mikor is kezdtetek többet foglalkozni, sűrűbben beszélgetni elhunyt barátotokkal? Az első gyógyszeres próbálkozás előtt? Vagy csak az esetek után voltatok gyakrabban mellette? Én ugyanis annak fontosságát próbáltam cikkemmel kihangsúlyozni, hogy a jeleket felismerve, még az első próba előtt észrevegyük, elcsípjük, kivezessük a bajból a készülődőt.
Szenior tag
Hanga
Regisztrált:
2007-01-02
Összes értékelés:
2534
Időpont: 2011-07-30 20:55:05

Azt gondolom, hogy több, és állandó személyes kontaktus kellett volna, nagyon hosszú ideig, hogy ez ne történhessen meg. De az embereknek első a saját életük, és hát amúgy is rohan mindenki, szinte lehetetlennek látom, hogy egy öngyilkosságon gondolkodó embert megállítsanak, ha csak nem kerül valamilyen speciális, lélek-kurkász kezek közé, akik állandó figyelmet tudnak rá fordítani.
Látom, sokakat gondolkodásra késztettél. mert jó a cikked.
Hanga
Szenior tag
Hanga
Regisztrált:
2007-01-02
Összes értékelés:
2534
Időpont: 2011-07-30 20:54:39

Brúnókám, de nehéz ez a téma. Sajnos van egy rossz tapasztalatom e téren. Azt gondolom, hogy aki egyszer megpróbálja, és ha még elsőre nem is sikerül neki, az végleg benne marad a veszélyzónában. Az említett rossz tapasztalat: egy művészlelkű, tehát érzékeny barátom kétszeri sikertelen gyógyszeres öngyilkossága után felvágta az ereit, ami már sajnos sikerült neki. Sokan voltunk mellette, próbáltuk erősíteni, én a végzetes nap előtti este beszélgettem vele egy nagyot, ahol meggyőzött, hogy javul az állapota. Az utána következő 12 órában azonban történt valami, amit sosem tudunk már meg, hogy mi volt, és mégis eldobta magától az életet.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 20:22:32

válasz dpanka (2011-07-30 19:59:59) üzenetére
Szia Panka!
Szépen felépített hozzászólásodat nagyon köszönöm! Néhány apróságban nem értek veled egyet, de az annyira elenyésző, hogy szóra sem érdemes. Igazán remekül megfogalmaztad a véleményedet. Érthetően, világosan, nagy gondossággal. Soraid között ott vannak a segítőszándékot jelei, és ami a fő, hogy bizony megoldást is találhatnak benne azok, akiknek megfordult a fejében a tett. Fontos a család a barátok. Nagy szerepe van a megelőzésben. Ezt is nagyon jól látod.
"Ma már rengeteg olyan gyógymód van ... " Ha ez így volna, nem írtam volna cikket a témáról, mert nem lenne jelentősége. A számok, adatok is ennek az idézett mondatnak az ellenkezőjét bizonyítják, de ez az én véleményem. Igazán örömmel olvastam véleményedet!
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-07-30 19:59:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ha ehhez adnának receptet, akkor talán kevesebb öngyilkos lenne. Gondolom én. Röviden ez a véleményem, amit ideírhattam. Mert úgy éreztem, hogy leírjam, mert olyan témát választottál, ami minden embert érint, hiszen mindenki környezetében előfordul, és sajnos egyre több lesz.
Nehéz téma gratulálok, hogy leírtad és kifejtheti mindenki a véleményét, azért, hogy segíthessen ezáltal is.
szeretettel-panka

Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-07-30 19:54:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Egy biztos, segíteni legfőképp a család és a közvetlen környezete tud. Odafigyeléssel, megértéssel, és rengeteg türelemmel. Ez egy kényes és érzékeny feladat, amihez nem mindenki tud megfelelni, hiába szeretné, még sem találja meg a megfelelő módot. Ezért szükség van sokszor szakemberre. Ma már rengeteg olyan gyógymód van, ami visszazökkenti az embert az élet kerékvágásába. Azaz, hogy megtalálja a lelki békéjét. De más lehetőségek is vannak. Például egy vallási közösség és annak szellemisége adhat hitet. Ha már a környezetében nem találja meg. Hogy mi lehet a megoldás a megelőzésben? Az élet szépségét nem egyformán látjuk és érzékeljük. Meg kell találni mindazt ami örömöt okoz, ahhoz, hogy minden általunk rossznak vélt dolgokat feledtetni tudjuk, ha csak kis időre is, már akkor is van értelme. Hiszen ha a jót is képesek vagyunk meglátni és megérezni, akkor a negatív dolgokat is könnyebben tudjuk feldolgozni.
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-07-30 19:52:39

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
. Nem részletezem hisz mindenki tudja, mik ezek. Ilyen esetekben van olyan pillanat, amikor egyfajta tudathasadás következik be, és ha épp ilyenkor nincs mellette senki, akkor képes elkövetni a maga életének megszüntetését. Ám hozzá kell tennem, mielőtt egy ilyen bekövetkezik, rengeteg előjel van, amit észre kéne, hogy vegyenek azok az emberek, akikkel együtt él. Hiszen megváltozik a viselkedése és szóval jelzi mire készül. Tehát, nem szabad elmenni a kijelentések mellett. Sokszor, ha tényleg odafigyeléssel vagyunk, akkor tudunk még változtatni. Persze ha statisztikát néznénk olyan szempontból, hogy az öngyilkosok élte milyen volt, nem lenne meglepő, ha a szenvedély betegek lennének túlsúlyban. Az is látható, hogy elkövetésük előtt bizonyos fokig depresszióban is szenvednek. A depressziót általában lelki sérülések okozzák. (bárkit bármikor utolérhet) Itt megint megjegyzem, nem vagyunk egyformák, és mindenki másképp dolgozza fel az őket ért traumákat.
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5349
Időpont: 2011-07-30 19:51:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Sajnos sok élettörténetet ismerek, ami öngyilkossággal és halállal zárult. Sajnos egyre több olyan emberrel találkozom, aki elmondja nekem, hogy foglalkozik ezzel a gondolattal. Meglátásom szerint az öngyilkosságot a lélekerő nagy részben befolyásolja. Vannak olyan élet helyzetek amiket egyik ember fel tud dolgozni, és tovább tud lépni, és vannak olyanok akik hasonló helyzetben képtelenek megoldást találni. Az öngyilkosokat két kategóriában jellemezném. Az egyik, aki biztosra megy, a másik akik csupán figyelmeztetésnek szánják.. Ám itt hozzáteszem, hogy előfordul sok esetben, hogy mégis belehal. A legtöbb esetben a szeretethiány érzése okozza ezt a lelki feszültséget. Ami nem azt jelenti, hogy őt nem szeretik, csupán csak nem úgy szeretik, ahogy azt ő elvárná. A másik dolog, ami miatt elkövetik, amikor már nem lát semmi esélyt arra, hogy megoldja azokat a problémákat, amivel szembetalálja magát.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 17:53:30

Szia Tibor!
Nagyon jól látod a dolgokat! Az a sok kis apró tett, az tud igazi csodákat művelni. Egy mosoly, egy gesztus. Bizony, ahogy írod. A megelőzés nem ott kezdődik, hogy visszarántom az erkélyről a leugrani készülőt, vagy gyógyszerrel tömöm azt, aki már minimum egyszer felvágta az ereit.
Én úgy képzelem, hogy az általad említett "megelőző" akciók számtalan embert mentettek már meg. Te is biztosan megmentettél párat. Amikor az utcán sétálva rámosolyogtál valakire, pont akkor mentetted meg. Vagy a bolti eladóhoz volt egy kedves szavad. Esetleg ügyintézéskor megköszönted az ügyintéző munkáját. Ki tudja? Lehet, hogy néhány ember számára te egy hős vagy, egy megmentő. És mások is.
Köszönöm szépen!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 17:47:48

válasz zuzmara (2011-07-30 16:41:07) üzenetére
Én köszönöm a figyelmedet!
Írhattam volna én is azokról a dolgokról, érzésekről, amelyek a mélybe húzzák az embert. Jeleztem is a cikkemben, ismerem az okokat. Pontosan azért nem arról írtam, mert akkor a cikk is teljesen más lenne, és én sem állhattam volna meg, hogy bele ne csússzak. Nem ez volt a célom. Nem belülről akartam vizsgálódni. Az öngyilkosságról, mint jelenségről írtam, nem magáról a tettről akartam cikkezni. A kiváltó okokat kerestem és a megelőzés lehetőségeit. Azt hiszem, ha nem sikerült volna kívülről néznem a témát, akkor a címet is meg kellett volna változtatnom. Tanácsodat megfogadtam. Más fórumokon is jelen van a cikk. Hozzászólásoddal te is sokat segítettél nekem!
Alkotó
zuzmara
Regisztrált:
2011-04-02
Összes értékelés:
1835
Időpont: 2011-07-30 16:41:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Az biztos, hogy ha kinyitjuk a világ ablakit és közszemlére tesszük, milyen körülmények között élnek emberek, a mi "világ-tragédiánk" eltörpül és itt dől el a dolog,: -Ők miért is akarnak élni? Talán, ha megtanítanánk a gyermekeinket a küzdésre, az élet nehézségeire és nem a TV, meg a net előtt élnék a saját világukat, elkerülhető lenne a végső, elkeseredett döntés....
Elnézést a bő beszédemért! Köszönöm a figyelmed!
Ha lehet, tedd ki más fórumokra is írásod, mert mindenképpen figyelmet érdemel!!!
Szeretettel: Tünde
Alkotó
zuzmara
Regisztrált:
2011-04-02
Összes értékelés:
1835
Időpont: 2011-07-30 16:40:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!
Igazán kemény és sajnos túl aktuális témát boncolgattál írásodban! Átolvastam a hsz.-eket is... Azt hiszem végeláthatatlanul lehetne boncolgatni a témát és biztos van módszer a megelőzésre, de a mai rohanó, eltipró világ alkalmatlan az ilyesmire. Bizonyos mértékig el állatiasodott az ember; hadd hulljon a férgese címszó alatt jönnek a napok egymás után. Nincs idő, vagy talán nem is akarják, hogy legyen, pátyolgatni a gyengébbet. Mélyen tudnék írni az érzésről, ami a mélybe húzza az embert, de most nem tenném.
folyt.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 16:20:41

válasz szusi (2011-07-30 16:01:22) üzenetére
Egyetértek abban veled, hogy egyedül a kilátástalanság sem elég a tett elkövetéséhez. Akkor tényleg sokkal többen elkövetnék. Mégis hallunk számos olyan esetről, amikor az illető nem adja fel. Dolgozik a túlélés ösztöne. Köszönöm szépen a soraidat!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 16:20:27

válasz szusi (2011-07-30 16:03:15) üzenetére
Szia Szusi!
A halál egyidős az élettel, mivel minden, ami világra jön előbb-utóbb elenyészik. Persze, hiszem, hogy nem nyomtalanul. Az emberrel egyidős a halálról való elmélkedés. Éppen azért tetszik az a megfogalmazás, hogy a halálvágy nem elég ahhoz, hogy valaki eljusson az öngyilkosság végrehajtásáig. Szerintem is másról van szó. Egyeseket a misztikum, az ismeretlen vonz, mások valóban figyelemfelkeltésnek szánják. Arról nekem sincs fogalmam, hogyan jut el egy ember addig, hogy másokat is magával ránt. Ott már erősen munkálkodhat a birtoklás vágya. Sőt! Az ismeretlentől való félelem is. " Nem megyek egyedül, mert egyedül félek." Vagy "Velem jön minden, ami fontos a számomra." Tuti, hogy ezek a dolgok sincsenek ott belül alaposan végig gondolva.
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2704
Időpont: 2011-07-30 16:03:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Én azt gondolom, hogy a legtöbbjük nem gondolja komolyan. Egy kicsivel több figyelmet és szeretetet remél a kísérleteivel. Aki komolyan is gondolja az általában sikeresen végre is hajtja. Ilyenkor mást nem is nagyon tehetünk, minthogy tudomásul vesszük, hogy "valamiért" Ő, nem akart köztünk élni. Ez az Ő döntése. Élete vagy halála. Sokkolni az szokott, amikor az öngyilkos eldönti, hogy saját magán kívül
még, ki mindenkinek kell meghalnia az Ő "rossz" érzései miatt. /gyerekek, feleség vagy egyéb családtagok/
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2704
Időpont: 2011-07-30 16:01:22

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Az jutott eszembe az írásodról, hogy az élőlényeknek, így az embernek is, a legfontosabb ösztöne az életösztön. Ez az első, amit legelőször ösztönösen "bevéd", amikor veszélybe kerül. Sem anno a koncentrációs táborokban, sem manapság pl a éhínséggel sújtott szomáliai menekült tárborokban, eszébe sem jut senkinek öngyilkosnak lenni. Megkockáztatom, hogy azok is, akik az öngyilkosság gondolatával foglalkoznak, ösztönösen hasra vetnék magukat, ha fegyverkelepelést hallanának.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 15:59:48

válasz Pomázi Dóra (2011-07-30 15:26:59) üzenetére
Kedves Dóra!
Köszönöm szépen a hozzászólásodat! Nincs a mottóval semmi baj. Csak az tudja felismerni a dolgok fontosságát, aki egyébként önmagát is ismeri. Az tud igazán társas lény lenni, együtt érezni, aki rendben van önmagával. A mottó üzenete, találj magadra, maradj itt magadért, és látni fogod, ki mindenkiért vagy. Béla barátom mondatát én egyébként is valahogy úgy értelmeztem magamnak, ha senkire nem vagy tekintettel, legalább magadra légy az. Magadért tégy valamit, ne másokért, mert másokért is csak úgy tudunk tenni valamit, ha önmagunkért is teszünk. Na, ezt most jól leírtam. :) Igazából jeleztem, nem biztos, hogy jól gondolkodom ezen a vonalon.
Azért egy példa: Te építtetnél magadnak házat egy olyan kőművessel, akinek romokban áll a saját háza?
Alkotó
Regisztrált:
2007-05-12
Összes értékelés:
1638
Időpont: 2011-07-30 15:26:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!
Sok fontos dolgot írtál le az öngyilkosságról szépen kifejtve.de a mottón még mindíg elgondolkodnék...
aLébnak adott válaszodban te is rá érzel, kit mi is tart életben?
"Van akit egy tengerimalac..., "
Igen! Az ember társas lény, csak kapcsolataiban él. Csupán önmagad léte nem lehet cél!
Kell hogy érezd fontos vagy, feladatod van, tudsz tenni másokért, szeretsz, szeretnek.
S ehhez az kell, hogy az ember ott ne akarjon maradni, ahol csak önmagáért maradna, mindíg oda kell mennie, ahol igenis szükség van rá, s akkor az életben is maradni akar.
Az ember kapcsolataiban fontos a kölcsönösség, nem elég azért maradni, mert önmagáért szüksége van rá, kell, hogy rá is szükség legyen.
Szerintem a meggyógyuló rákos betegek gyógyulása, sőt megkockáztatnám, hogy esetlegesen megbetegedése is hasonló okokra vezethetők vissza.
Azért nem értek egyet az aLéb-től idézett mottóval, mert szerintem valakit itt tartani úgy, hogy az csak neki fontos... nem lehet.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 11:00:44

Kedves Ágnes!
Egyáltalán nem rondítottál bele a cikkbe! Ellenkezőleg! A rákról pedig vannak sokkal frissebb információim, mint amit ma az orvostudomány jegyez. Bizony, hogy vannak olyan gyógyultak, akik előtt a doktorok széttárt karokkal állnak, mert nem értik a gyógyulás okát. Pontosan úgy történt, ahogyan te ideírtad, hogy "az nem történt meg". A kutatások alkalmával forradalmi felfedezéseket tettek. A vezető professzor egy Amerikában élő és dolgozó magyar szakember. Ha érdekel a téma tudok neked linket küldeni, hol olvashatsz erről.Az orvostudomány önmagában véve nagyon jó úton halad. Jól fejlődik. Nem szabad összekeverni egyes országok egészségügyi helyzetével, mert az nem ugyanaz. Én nagyon örülök, hogy itt beszélgetünk a cikk alatt. Igazán sokat segítesz.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 10:33:25

Nagyon köszönöm eddigi hozzászólásaidat! Sokat segít nekem abban, hogy jobban megértsem a folyamatokat. Abban is segít, hogy egyszerű kis cikkemet megvédjem, vagy felül bíráljam. Hiszen írtam, egyáltalán nem biztos, hogy igazam van. Sosem lehet tudni, jó nyomon haladok-e a témában?
Kettőnk között az a különbség, hogy te belülről látod a problémát, én viszont kívülről figyelem. Azonban vannak esetek, amikor belülről kevesebbet látni, és nem azért, mert nem nem figyelmes, hanem éppen azért, mert befolyásolhatóbb.
Csak egy példa. Nem tudom jártál-e már olyan helyen, ahol sövényből készítettek labirintust. Ha nem, akkor sem nehéz elképzelned, hogy a kiutat hamarabb megtalálja az, aki kívülről ránéz, mint az, aki benne halad.
Még egyszer, nagyon köszönöm leírt soraidat!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 10:26:55

A gyógyszerekkel kapcsolatos véleményem megérne egy külön cikket, bár abban sem vagyok annyira járatos. Nem vagyok vegyész, sem patikus, de a környezetemben látom, mit okoz. Nézd meg a reklámokat. Ötven százaléka arról szól, ha valami gondod van kapj be ezt, vagy azt., és máris minden rendben van. Csakhogy ez tisztán kémia. Tüneti kezelés, de az okokat nem szünteti meg. Nem is oldja meg, mert nem keresi a miértet. A gyógyszer válaszol a problémára, nem a szervezetünk. Nagyon jó példa erre, hogy ma már több orvos is azt javasolja, láz esetén ne kapkodjunk azonnal be lázcsillapítót, mert nem engedjük meg a szervezetünknek, hogy erősödjön, védekezzen. Miért lenne ez más esetekben másképpen? Beszélhetünk szerotoninról, vagy egyéb hormonokról, ám azok is bennünk vannak, mint a belső szerveink. A tudatos ember igenis képes szabályozni azokat. Most nem akarok külön kitérni a gondolat erejére, mert az is egy külön cikkem lesz majd. Igaz, egy másik cikkemben már megemlítettem.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-30 10:19:15

Szia Ágnes!
Az esetek többsége, amiket felsoroltál, az utolsó stádiumot mutatja be. Tehát nem írtam rosszul, hogy nincs országos megelőző program. Programok vannak. Itt-ott. Akinek már elengedték a kezét, annak nehéz újra megfogni. A legtöbbje már nem hagyja. Ebben igazad van. Akire már nem figyelnek, éppen azért tesz valamit, mert szeretné, ha újra figyelnének rá. Cikkemben éppen azért próbáltam megkeresni azokat a jeleket, amelyek felhívják a figyelmünket a kezdeti szakaszra, amikor még hatásosak azok a megoldások, amiket szerintem ki lehet próbálni. Az erkélyről már nem lehet odavezetni az öngyilkosjelöltet egy rákos beteghez, hogy beszélgessen. Persze, hogy hatástalan. Ezt a megoldást még a kezdeti szakaszra értettem.
Felsorolásod pontosan mutatja, ait szintén írtam. Ahány ember, annyiféle megoldás, de ha jobban megnézzük, mindegyik visszavezethető a három fő okozóra. Érzelem, koncentráció, társaság. Más szavakkal: Kommunikáció, realitás, emóció.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-29 22:42:23

Köszönöm Ágnes!
Úgy látom neked több rálátásod van a témára. Ha nem titok, írd ide az észrevételeidet, tapasztalataidat akár több ablakos hozzászólásban is. Én igazán csak néhány dolgot szedtem össze, nem is ismerem annyira ezt a témát. Örülnék a segítségednek! Véleményeddel én is gazdagodnék, gyarapodna a rálátásom.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-29 22:36:40

válasz aLéb (2011-07-29 21:54:50) üzenetére
Szia Béla!
Köszönöm a hozzászólásodat! Érdekes gondolat, hogy kit mi tart vissza az öngyilkosságtól. Az előbbi válaszomban, amit Líviának írtam, benne van, hogy hányféle megoldás lehetséges. Az alapoknál próbáltam maradni, mert ha kitérőket teszek, akkor minden egyes személyiségre külön lebontva kellene megírnom a cikket, ami még lehetetlenebb vállalkozás volna. Pontosan azért írtam meg a cikket, hogy akik tapasztaltabbak ebben a témában ( bármilyen formában ) tegyék hozzá véleményüket, ismereteiket. Ezzel sokkal átfogóbb segítséget nyújthatunk elesettebb embertársainknak.
Csak egy gondolat még arról, kit mi tart vissza. Van akit egy tengerimalac, mert gondoskodnia kell róla, van akit az édesanyja szeretete, de mi a közös? Hogy ők tudják miért vannak még itt. Na, ezt kell magában megtalálnia annak, aki elszánta magát, mert azt gondolja, nincs tovább. Mindig van tovább.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3819
Időpont: 2011-07-29 22:29:32

válasz Poppy (2011-07-29 21:29:06) üzenetére
Szia Lívia!
Köszönöm értékes gondolataidat! Igen. Én is tudtam volna még írni ehhez a cikkhez, de úgy éreztem, ennyi elég. Talán éppen azért sikeredett a befejezése olyanra, amilyen lett. Rászóltam magamra, különben nem tudtam volna abbahagyni. Gondoltam, hogy vannak, akiket a szerettei tartanak itt, de hát valahol én sem írtam mást. Nem bonyolult. Akit szeretnek, azt azért szeretik, aki, vagy amilyen. Viszont, aki csak azért marad itt, mert szereti a hozzátartozóit, az nem igazán gondol magára. Pedig elég volna, ha megkeresné magában, mi az, amit a többiek szeretnek benne. Na, jó. Nem bonyolódom bele, mert tovább írom a cikket. A szándékom az volt ezzel az írással, hogy felhívjam a figyelmet, honnan jön a veszély. A megoldás annyiféle, ahányan vagyunk, de az alapok közösek. Lehet, hogy mellé nyúltam, de mi van, ha tényleg egyszerűbb a megoldás?
Szenior tag
Regisztrált:
2006-12-28
Összes értékelés:
4332
Időpont: 2011-07-29 21:54:50

Szia Artúr barátom! Először köszönöm, hogy a mottót a versemből választottad. Mikor jelezted, milyen témát választottál, már akkor is úgy éreztem, rendkívül nehéz dologhoz nyúlsz. Most azt mondom, teljesen emberi a megközelítésed. Valóban sok olyan hatást soroltál fel amelyek nehezítik az életet, és a logikai következtetésed, a hatások és ellenhatások összessége, nekem nagyon tetszik, ahogy levezetted. Poppynak igazat adok, sok embert a szerettei tartanak itt, ugyanakkor azt gondolom, a cél az hogy mindenki a saját életét élje, abban érezze jól magát, persz nem hagyva figyelmen kívül azokat akik fontosak az életében és akiknek ő is fontos. Amiket megoldásként felsoroltál, ugyanerre vezetnek, tehát alapvetően nem látok ellentmondást Poppy véleménye és a te következtetésed között.
Nagyon tetszett az írásod, örömmel olvastam!
aLéb
Szenior tag
Poppy
Regisztrált:
2007-02-10
Összes értékelés:
1670
Időpont: 2011-07-29 21:29:06

Nagyon érdekel ez a téma, és te nagyon érdekesen dolgoztad fel. Szerintem a vége (Mit kell tennünk? után) kicsit sablonosabb és összecsapottabb a cikk egészénél. Érdekes lenne valaki olyan véleményét is olvasni majd itt, aki mondjuk túl van egy sikertelen kísérleten. Azt hiszem, ha valaki olyan mélyen van lelkileg, hogy a gondolat megfogalmazódik benne, nem látja ilyen logikusan a dolgokat, hogy "járj társaságba", stb. És sokakat tart vissza éppen talán valaki más (szülő, gyerek, stb.). Mármint nem fizikailag, hanem az, hogy nem akar neki(k) fájdalmat okozni.
Bőven lesz itt hozzászólás, érdekes, boncolgatni-való témát hoztál, én is hosszan tudnék még értekezni.
Üdv,
Poppy

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Álomébredés című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Álomébredés című alkotáshoz

jerrynostro bejegyzést írt a(z) Hogy lett című alkotáshoz

Ylen Morisot alkotást töltött fel Tölgyfa fia címmel a várólistára

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) A lóápoló 21. fejezet című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK IV/2. című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Égi éj című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Égi éj című alkotáshoz

Ylen Morisot bejegyzést írt a(z) Égi éj című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

Haász Irén alkotást töltött fel Palackba tettem címmel

KMária bejegyzést írt a(z) Levegőváltozás című alkotáshoz

F János alkotást töltött fel A lóápoló 21. fejezet címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Haiku címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)