HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49023

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-02 16:42:57

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: PhoenixFeltöltés dátuma: 2011-08-15

Jövő?

Különös erdő volt. A talajon nem voltak növények, helyette sárgásbarna téglák szorongtak szorosan egymás mellett. A fák nem zölden, hanem kongó ezüstben csillogtak a Hold erőtlen fényében. Fémből voltak mind. Ágaik kusza csavarokat leírva, kéményekként törtek az ég felé; füstöt és fehér gőzt okádva a kormos éjszakába. Néhány kémény szorosan a "fák" törzsére csavarodva kúszott lefelé, a téglás föld felé, hogy aztán ott tekergőzve más "fatörzsekkel" köthesse össze az előbbit, majd eltűnhessen az összevisszaságban. A kövér törzseket súlyos fém ajtók szabdalták. Némelyik sistergett, a zsaluk körül forró gőzzel keveredett olaj tört elő. Az éjszaka tiszta volt, az égen mégsem gyúltak csillagok. Csak a Hold pislákolt törötten a magasban, akár egy ócska, feltört lakat.
Egy kislány bolyongott a fémerdőben, hat éves forma. Csinos lakkcipője félve koppant a forró katlanok között. A Hold megfakult tükörképe minden lépésnél ügyetlenül csúszott el rajta. A gyerek térdig érő, zöld bársony ruhát és fehér harisnyát viselt. Tarkójáig érő, fekete haja gondosan megfésülve, mintha épp első iskolanapjára készülne. Óvatosan lépkedett. Valahonnan a távolból, a "fák" mögül éles hangok visszhangja verődött vissza.
Hirtelen sűrű olaj buggyant ki az egyik földön futó, vékony csőből, éppen a gyerek lába előtt. A lány hátrahőkölt, az olaj pedig sercegve folyt be a téglák közötti hézagokba. Hogy el ne essen, önkéntelenül nekitámaszkodott az egyik "fa" törzsének, tenyerén azonban a bőr éles sistergés közepette, rikító vörösre perzselődött. Fájdalmasan rántotta el a kezét, de nem sírt. Túlságosan félt, semhogy ebben a rémálombeli fémrengetegben akár egy hangot is kis merjen adni. Vöröslő tenyerét a térde közé szorította, úgy próbált valamit enyhíteni a lüktető fájdalmon. Tovább indult a hang után, amit kalapálásnak, vagy effélének vélt. Talán emberektől származik. Ebbe a gondolatba kapaszkodott. A fák kéményei fel-feljajdultak a feje fölött, akár a tébolyult, aki éjszaka a párnájába sikoltja kínjait. Néha a gőz utat talált egy-egy repedésen vagy rozsdás illesztésen és kis híján telibe találta a kislányt. A meleg és az éles fém szag, amit az erdő ontott magából, pokoli volt.
Némelyik "fa" törzséről hiányzott az ajtó. Ezek, mint óriási hasüregek mutogatták belsejüket. Az üregekben fogaskerekek feszültek egymásnak; kattogtak, nyikorogtak, sikoltoztak. Megkopott fogaik, mint vénséges vadállatok vicsorítottak a világra. Leheletük, a megfáradt olaj és a kitörő gőz fémes szaga, orrfacsaró ködként lengte körül őket.
A téglás földön tekergőző csövektől itt-ott szinte lépni sem lehetett. A lány meg is botlott az egyikben, még a cipője is leesett, és beszorult a cső és a föld közé. Gyorsan feltápászkodott, hogy kiszabadítsa a topánkát, de annak orra addigra már megolvadt a cső forró érintésétől. A gyerek, miután kiszabadította, ügyetlenül a lábára erőszakolta az eldeformálódott cipőt, majd gyorsan felpattant. Sietve szedte a lábait, minél hamarabb ki akart jutni az erdőből. A távoli "fák" ezüst törzseinek tükrében gyenge narancssága fény lobogott. Arra indult. Vörösre perzselt tenyerével, piszkos harisnyájával és megolvadt orrú lakkcipőjével furcsán nevetségesen festett. Tanulva hibájából, óvatosan lépkedett a csőrengetegben, és igyekezett véletlenül sem megérinteni a "fatörzseket". Zöld ruhája szegélyét, azonban még így is megkapta néha egy-egy váratlanul kitörő gőzfelhő. A sistergő csövek óriási mérges kígyókként öltögették gőz nyelvüket, az árnyékok mozdulni látszottak a gyenge Holdfényben. A kislány szíve a fejében úgy dörömbölt, mintha egy súlyos vasajtót próbálna valaki betörni. Ide-oda kapkodta a fejét, gondosan fésült haja most kócosan szállt utána.
A narancs fény egyre vibrálóbban lobogott a fa-katlanok tükrében, és a semmihez sem fogható, éles hang is erősödött. Ahogy közeledett a forrás felé, a "fák" mintha mind lángra lobbantak volna, a fény egyik csőről a másikra ugrált, pattogott, szikrázott, szinte felolvasztotta az erdőt. A "fák" egyre ritkultak, a földön futó csövek sem hálózták már be olyan sűrűn a téglás talajt. A hőség azonban egyre perzselőbb lett. A gyerek egy pillanatra megtorpant, mielőtt kilépett volna a rengetegből. Ahogy ott állt a narancsban lobogó fém erdőben, úgy tetszett, mintha maga is lángra lobbant volna; és most, mint vértanú szűz, állhatatosan tűrné kínjait.
Az éles zaj ilyen közelségből szinte elviselhetetlen volt, a kislány úgy érezte, mintha száz kötőtűt szúrtak volna a fülébe. Végül összeszedte minden bátorságát, és kilépett. A hőség égette a bőrét, a fény elvakította, néhány végtelennek tűnő pillanatra csak összemosódó, magukba omló, örvénylő foltokat volt képes felfogni.
Lassan kitisztult a kép, és a jellegtelen pacák élesebb körvonalakat kaptak. Egy szűk téren találta magát. Amerre a szem ellátott, roppant kemencék tátották szájukat, mintha a Pokol bejárata lenne mind. A lángok láncaikat tépő vadként, dühödten dörömböltek kemence börtönük falai között. A katlanokból kiálló fekete kémények, mint orrlyukak fujtatták a füstöt az éjszakába. A ki-kicsapó lángok rettenetes nyelvekként nyalták az éjszakai égboltot. Korom lepett be mindent, a tér kövei megfeketedve hasaltak a helyükön. A levegő sűrű volt és fojtogató.
A kemencék mellett furcsa, ember formájú lények dolgoztak. Némelyikük szénnel korbácsolta nagyobbra a tüzet, hogy izzó, folyékony fémet kapjon cserébe, ami egy csövön keresztül gyűlt a téglákkal kirakott lyukakba. Mások a hűlő anyagot kalapálták egy a fejük fölé akasztott, henger alakú eszközzel. A hengerből csigán tekergő kötél lógott alá, a lények azt ragadták meg, azzal húzták, eresztették a súlyos szerszámot. A földön egy másik henger állt, közepén kis bemélyedéssel, benne cirádás ábrával. A mélyedésbe a lények, minden alkalommal, kis kör alakúra vágott fémdarabot illesztettek, majd rácsapták a másik hengert, aminek a közepén újabb díszes domborminta díszelgett. Az elkészült érméket a hátuk mögé dobálták, ahol legtöbbjüknél akkora kupac gyűlt már össze, hogy a derekukig, néhányuknak a nyakáig ért. A lények fáradtan fújtattak, néha térdre is rogytak a kimerültségtől, mégsem hagyták abba a munkát. Egymással versengve verték az újabb és újabb érméket, miközben féltékenyen szemmel tartották egymást. Vastag, szürkés bőrük kirepedezett a munkától és a forróságtól, a repedésekben a fájdalom apró gyöngyei: vércseppek csillogtak. Emberre hasonlítottak, mégsem voltak egészen azok. Arcuk természetellenesen szögletes, karjaik és lábaik vastag és durva, akár a fatörzs. Fekete szemükben a megszállottság tüze felperzselt minden valaha volt emberi érzést és gondolatot. Így dolgoztak ők, az érmék rabszolgái.
A kislány félve sétált el mellettük, a lények azonban észre sem vették. Vakok és süketek voltak mindenre, ami nem a pénzérmékkel állt kapcsolatban. A fullasztó korom, ami egészen betöltötte a levegőt, lassan sötétre színezte a gyerek arcát és ruháját. A kemencékben lobogó tűz ropogása és a megszállott, vad kalapálás mindent betöltött. Érezni lehetett a sűrű levegő vibrálását. A távolban még több kémény fuldokolt egymás füstjétől, az oldalukra tapadt koromban orra bukott a Hold fakó fénye.
Hirtelen egy érme gurult le az egyik kupacról, a lányka mögé kacsázott, majd őrült pörgésbe kezdett saját tengelye körül. Tulajdonosa azonnal utána vetette magát, de túl későn. A vele szemben dolgozó lény gyorsabb volt. Hatalmas kezét a téglákon táncoló pénzre csapta, megpróbálta megkaparintani. A szörnyetegek egymásnak estek, a kislány rémülten sikoltott fel, és futásnak eredt.
Fogalma sem volt, merre tart, csak futott, ahogy a lábai bírták, minél messzebb ettől a Pokol konyhájától. Háta mögül még hallotta az eszement kalapálás éles csattogását, a tűz őrült pattogását és az elvetemült hörgést, ahogy az a két ember formájú valami vérre menő harcot vív azért az egyetlen, árva pénzérméért. Hirtelen valami puhába süppedt a lába. Homok volt. Fehér szemcséi betegen csillogtak a cipője alatt. Körülnézett. Egy tengerparton állt. Fémes zaj hömpölygött át a sötétségen. A tenger volt az. Hajdan volt fehér habját azonban most olaj mocskolta be, hullámai hátán súlyos fémtörmeléket, rozsdás huzalokat, drótokat, üres konzervdobozokat, autók- és más roncsok meztelen vázát cipelte. A parthoz érve iszonyú csörömpöléssel, undorodva hányta ki terhét. A parti homokban, szanaszét, vascsövek, fényüket vesztett, díszes madár kalitkák és mindenféle törmelék hevert, mint egy nemrég véget ért csata elesett és hátrahagyott katonái. A kislány közelebb lépett a vízhez. Egy roppant beton tömb mellett állapodott meg, amiből rozsdabarna fémcsövek meredtek minden felé. Egy óriási, döglött pók jutott róla az eszébe. Kicsit távolabb, közel a vízhez, egy roggyant homokvár ült méltóságteljesen. Négy tornya őrszemként kémlelte a vizet. Falait és bástyáit zöld hínár díszítette. Egészen furcsán hatott a zöld szín ebben a kongó, fém világban. A levegő olajtól és rozsdától bűzlött, szinte ragadt.
A tenger iszonyú csörömpöléssel, ismét nyalt egyet a part olajos homokján. Rozsdás nyelvét lomhán nyújtotta a rogyadozó homokvár felé; belekóstolt, majd vasrúd fogait belemélyesztve, mint ragadozó a prédáját, berántotta a törmelék-világba. Néhány hosszú hínár ellenkezve tekergőzött ide-oda, leveleivel dühösen csapkodták a homokot, de hiába. Végül azok is eltűntek a fenevad gyomrában. A romok alól keskeny csíkokban utat vágott magának a sűrű olaj, és lassan, alattomosan, mint a visszér, behálózta a vár maradványait. A kislány zokogásban tört ki, kétségbeesésének hangját azonban ellopta a csörömpölés. A Hold, sem törődött vele. Mint levegőbe hajított, törött pénzérme, időbe zárva pislákolt tovább a sötétben.


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2013-04-14 10:19:15

*Az az igazság, hogy nem vagyok túl jó a cím adásban
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2013-04-14 10:16:07

válasz T. Pandur Judit (2013-04-12 23:37:03) üzenetére
Kedves Judit!

Én is így gondolom. Bizonyos szempontból már most ilyen a világ. Köszönöm, hogy olvastál, örülök, hogy tetszett!
Az észrevétellel kapcsolatban, teljesen igazad van, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet. Az az igazság, hogy elég nem vagy jó cím adásban, ennek az írásnak pedig különösen nehéz volt címet találnom. De most megváltoztattam. Talán ez a cím jobban megfelel az írásnak.

Üdv.: Phoenix

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5115
Időpont: 2013-04-12 23:37:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Phoenix!

Azt hiszem ez már nem is a jövő, ez már a jelen, amit megírtál. Az iparilag elszennyezett bolygón, a pénzen verekedő ember formájú lények.
Jó írás, lehangoló írás.

Judit

Csak egy apróság: az utópista jelentése: álmodozó, ábrándozó. Inkább jó értelemben szokták használni. Az utópista szocialisták pld. egy mindenki számára ideális államról ábrándoztak. Az alkotásod alapján a címe inkább a "Félelmetes jövőkép" lehetne.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-05-25 16:02:13

Köszönöm, hogy nálam jártál és, hogy itt hagytál nekem pár sort. Én is hasonlóan látom a dolgot.

Üdv.: Phoenix

Legutóbb történt

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Valami történt... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Valami történt... című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Valami történt... című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) búcsú az idei nyártól című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) a csapatszellem halála című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) A gyertya fénye... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Dalát a nyár... című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Szonett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Űrszemét című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Kurt Tucholsky: Zweifel / Kétely címmel

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)