Kopog az eső az ablakon,
már órák óta szemerkél;
halkan szuszogva alszik egy lány,
álmában lelke útra kél.

Zöld mezőben, virágok közt
kacagva játszik a sok gyerek;
meghall azonban egy távoli dallamot,
elfordul tőlük, s inkább arra megy.

Sötét erdőkön hosszan bandukolt,
mire felrémlett a dallam forrása:
nem zene volt, amit hallott,
csupán egy vízesés zúgása.

De az a zúgás úgy hatott rá,
hogy kabátban is remegett;
sűrű, sötét éjszaka volt,
s messze voltak a gyerekek.

Feledett emlékek folyója,
mit kiárasztott a telihold!
Mit juttattál az eszébe?
A lány álmában felsikolt.

Csak álmodtam... Tarka képzet.
Vagy az valódi, s ezt álmodom?
A vízesés vize hullik az égből,
és kopog az eső az ablakon.