HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Erica TailorFeltöltés dátuma: 2011-08-18

Zoey, a boszorkány 2. fejezet

Míg Iza evett, elgondolkodtam azon, hogy mihez kezdjek vele. Fel tudom vállalni azt a felelősségteljes feladatot, hogy magamhoz veszem, és felnevelem? Én, aki boszorkányként hazugságban éltem, és aki hétköznapi emberként még csak most kezdem el tanulni az életet, vállalhatom-e? Meg tudom-e adni számára mindazt, ami ahhoz kell, hogy becsületes, dolgos ember váljon belőle? Mit taníthatok én neki? Még nekem is tanulnom kell az élet dolgait, még nekem is fel kell nőnöm. Nem tudom milyen jó szülőnek lenni, csak azt tudom, milyen nem jónak lenni. Azt sajnos az én őseim megmutatták számomra. De ez elég? Ha csődöt mondok egyszerű, emberi létemben, akkor mihez kezdek vele? Magára hagyom majd, vagy Őt is magamhoz formálom, magammal rántom a bűnbe? Nem eleget szenvedett már?
Nem szeretnék neki ártani. Ha majd tényleg megtalálom a helyem, ha boldogulok mindenféle bűbáj és varázslat nélkül, akkor talán részt vehetek a nevelésében. De addig?
- Iza, mondd csak, szeretnél új anyukát és apukát?
- És a régiekkel mi lesz? - kérdezte ártatlan szemekkel. - Ők nem jönnek vissza értem?
- Nem tudom... - sóhajtottam fel. Mit mondhatnék neki? Mondjam el, hogy a szülei eldobták Őt? Hogy soha nem fognak visszajönni érte? Ha vissza is jönnek, akkor sem tudják megadni neki azt, amit megérdemelne. - Szeretnéd, hogy visszajöjjenek?
Bátortalanul rázta meg a fejét, de nem szólt semmit. Elnéztem ártatlan kék szemét, amiből a bizonytalanság áradt felém, és próbáltam oldani a síri csendet.
- Ismerek egy nagyon kedves bácsit, és nénit, akik nagyon szeretnének gyereket. Itt laknak tőlem nem messze. Ők szívesen lennének a te szüleid.
Hát a néni is el akar hagyni? Engem senki se szeret? Miért? A szívem majdnem megszakadt, ahogy meghallottam a gondolatait.
- Én lehetnék a nagynénid, és akkor jössz hozzám, amikor csak akarsz, és majd én is sokszor meglátogatlak téged. Megtanítalak majd lovagolni is. Mi nem hagyunk el. Fél óra alatt ideérhetsz hozzám. Ha William bácsi, az új apukád meglátogat engem, te is vele jöhetsz.
- Anyukám is lesz?
- Igen. Marynek hívják. Nagyon kedves néni, és rettentő finom süteményeket tud készíteni.
- Hát jó... - mondta nem túl boldogan. De megnyugodva tapasztaltam, hogy félelme kezdett alábbhagyni.
- Most elmegyünk vásárolni. Először összeszedjük a zöldséget, és a gyümölcsöt, azt bevisszük a városba, eladjuk, és a pénzen veszünk neked szép ruhákat.
- Új cipőt is kaphatok? - fordította kissé félre a fejét, és amikor elmondtam neki, mi mindent veszünk még, különös, számomra még ismeretlen gyermeki boldogság fényét pillantottam meg a szemében.

Ha a dolgok mindig úgy történnének, ahogy azt elhatározzuk, akkor nem lenne gondunk az életben. Én is elterveztem, hogy Izat a barátaim fogják majd felnevelni, de nem lett belőle semmi.
Miközben segítette összeszedni a zöldséget, a gyümölcsöt, amit aztán bevittünk a városba a felvásárlómhoz, egyre jobban megkedveltem, és már láttam magam előtt, ahogy ketten békésen, boldogan éldegélünk a kis házban. Láttam mást is, ami kissé nyugtalanított... de elhessegettem azt a látomást. Nem akartam róla tudomást venni...

A csöpp gyermek nagyon boldog volt, hogy részese lehetett a munkának, annak, hogy segíthet összeszedni, és eladni az árut. Távolból sem emlékeztetett már arra a riadt kislányra, akit az erdőben találtam néhány órával azelőtt.
Úgy láttam, hogy megpróbálja elfelejteni, vagy legalábbis kizárni a kis fejéből az Őt ért sérelmeket, a rossz életkörülményeket, a szitkokat, bántalmakat, amik érték az alatt a pár év alatt, amíg a szüleivel élt.
Ahogy rám nézett, miközben a ruhákat és a cipőket válogattuk, és ahogy csacsogott édes kis szájával, valami irtózatos vágy uralkodott el bennem, hogy az enyém legyen, hogy én neveljem fel. Látni akartam minden nap, ahogy felnő majd, és gyönyörű nővé fejlődik.
Éreztem, hogy meg kell tanítanom mindenre, mindenre, amit én tudok. Át kell adnom a tudásom ennek a csöppnyi lénynek, és meg kell tanítanom arra, hogy használja úgy az erejét, hogy az, mindenki javára váljon, és a saját érdeke végett ne másítsa meg az emberek viselkedését és gondolkodását.

Meg kell tennem - gondoltam. Már csak őérte is. Lehet, hogy a sors azért vetette őt arra, hogy én találjam meg, hogy én neveljem fel? Bár soha nem hittem a sors akaratában, akkor mégis úgy gondoltam, hogy Őt nekem szánta az élet. Talán azért, hogy segítsen jó emberré válni, talán azért, hogy átadhassam a tudásom egy tiszta lelkű gyermeknek.
Tehát hiába terveztem el a mindennapjaimat, hiába alakítottam ki magamnak a kis szokásos napi menetrendet, át kellett ütemeznem az életem, de nem bántam. Végre adhattam valamit. A szeretetemet, és a tudást, melynek birtokában voltam, és amire eddig azt hittem, hogy csak arra jó, hogy jobbá tegyem a saját életem. De ahogy Iza belépett a képbe, átértékeltem mindent.

Nagyon örült, amikor elmondtam neki a döntésem. Úgy gondoltam, hogy majd boldogan élünk, míg meg nem halunk, de nem így történt. Az élet újra közbeszólt.


Hetek teltek el, s mi nagyon jól összerázódtunk. Egy kis csellel, és kegyes csalással elintéztem a papírokat, hogy Izabellat ne tudják tőlem elvenni. Végérvényesen a gyámja lettem.




Egy szép napos reggelen, amikor épp az állatokat etettük, rossz előérzetem támadt. Éreztem a gonosz jelenlétét, de hiába kémleltem, figyeltem nem láttam semmit. Megkértem Izat, hogy etesse meg egyedül Tomot, a kakast, és a tyúkokat, én pedig félrevonultam kissé, és a homályosan érkező látomásomra koncentráltam.

Megjelent előttem egy sebesült férfi képe, majd egy lezuhanó helikoptert láttam magam előtt. Tudtam, hogy aznap történni fog valami. Nem akartam Izat kitenni ilyen megpróbáltatásoknak, ezért átvittem Williamek farmjára, akikkel időközben már összebarátkozott, és nagyon sok időt töltött közöttük. Megkérdezte, hogy mi történt, miért kell ilyen hirtelen átmennie, de megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, csak nagyon fontos dolgom akadt, és majd később elmesélem neki.


A teraszon ültem, amikor a nap már majdnem félúton járt, és akkor meghallottam a helikopter propellerjének a zaját. Ahogy jobban szemügyre vettem a közeledő gépet, észrevettem, hogy füstöl, és elkezd jobbra-balra kilengeni.
Egyértelmű volt számomra, hogy a gép lezuhan. Kivezettem a kancámat a karámból, és a gép felé indultam, ami időközben nagy csattanással a földbe vágódott. A motorja lángokban állt, sietnem kellett, hogy a pilótát és az utasokat még időben ki tudjam menteni.
Amikor odaértem, már érezni lehetett a benzin szagát, és a tűz rohamosan terjedt. Leugrottam a lovamról, és közelebb mentem a géphez. Csak a pilóta volt benn. Kinyitottam az ajtót, és kiszedtem a férfit az ülésről. A lángok már vészesen közeledtek a szivárgó üzemanyag felé. Összpontosítottam, és egy varázsigével megfékeztem a lángokat, hogy a pilóta holmiját is ki tudjam menteni, és legyen időm elvonszolni a géptől, mielőtt felrobban.

A füsttől a lovam ideges lett, és nyerítve szaladt el, de nem foglalkoztam vele, hiszen tudtam, hogy úgyis hazatalál.
A férfi vékony, de mégis izmos testalkata nem tűnt túl nehéznek számomra. Félrehúztam a géptől, lefektettem a földre, majd visszamentem a holmijáért. Kíváncsiságomnak nem tudtam ellenállni, így belenéztem a táskába, amit a pilóta melletti ülésen találtam. A táskában egy csomó pénz és egy pisztoly volt. Ahogy a pénzhez hozzáértem, egy bank jelent meg előttem, ahonnan a férfi lépett ki a kezében a táskával. Milyen úton tett szert több millió dollárra, nem tudtam, de éreztem, hogy nem tisztességes úton szerezte. A látomás megszakadt.

A táskát a gépben hagytam, majd visszamentem az eszméletlenül fekvő, vérző férfihez, és szúrólángot bocsátottam az üzemanyagtartályra, melyből még mindig szivárgott a benzin. A robbanás pillanatában teleportáltam magam a férfival együtt a házamhoz.

Százhetven magas lehetett, rövid barna haja csapzottan lógott a szemébe, fehér ingét, és szürke szövetnadrágját vérfoltok lepték el. A homlokáról, melyen egy jó három centis vágás éktelenkedett, vékony csíkokban csorgott a vér lefele az arcán. A kezén is több helyen megsebesült, de nem tört el semmije.
Nagy nehezen megszabadítottam a véres, koszos ruhájától, lemosdattam és elláttam a sebeit.
Miért tettem mindezt annak ellenére, hogy a körülményekből éreztem, hogy a férfi nem tisztességes, nem tudom.
Hiába fogtam meg a fejét, vagy a kezét, nem láttam bele a lelkébe. Üres és tiszta volt. Nem volt múltja, emlékei, amit láthattam volna, és mivel eszméletlen volt, így gondolatai sem, amiket hallhattam volna. Amnéziás állapotba került. Annyit azért tudtam erről az állapotról, hogy ha az agy rázkódik a koponyában, a csontos kidudorodások sebeket ejthetnek rajta, ami miatt olyan rész sérül meg, hogy a hosszú távú emlékezet működése nem biztosított.
Úgy döntöttem, hogy nem avatkozom jobban bele az életébe. Kimentettem az égő gépből, és a többit a sors akaratára bízom. Ha magához tér, nagy a valószínűsége annak, hogy nem fog emlékezni semmire. Arra az esetre, hogyha nem térne magához, még nem volt elképzelésem.
Áttelefonáltam Williamnek, hogy hozza majd haza Izat, és közben magára hagytam a férfit a szobában.
A férfi már negyedik napja feküdt eszméletlenül. Amennyire tudtam, elláttam, de nem állt szándékomban túlzottan megsürgetni felgyógyulását. A fején lévő seb kezdett összeforrni, és lázas sem lett. Ha a kezem a testére tettem, éreztem a szabályos szívdobogását, egyenletes légzését. Belső szervei teljesen rendbe voltak, az amnéziát leszámítva, már semmi baja nem volt. Nem fűztem hozzá sok reményt, hogy valaha is magához tér. Azon gondolkodtam, hogy értesítem a rendőrséget, de Iza valamiért nem engedte. Megkért, hogy ne szóljak senkinek, mert Ő szeretne vigyázni rá. Órákig ült az ágya mellett és nézte a férfit.
Akkor döbbentem rá, hogy Izabella beszél hozzá, de nem mindent értek, amit mond. Persze, ez most így nem tűnik különösnek, hiszen mindenki beszél magában valakihez, vagy éppen csak önmagához. De egy ilyen kislánytól szokatlan volt, hogy órákig ült mellette mozdulatlanul, csendben, és csak ritkán jelent meg az arcán egy-egy mosoly.
Néha, amikor nem koncentrált eléggé, elkaptam a gondolatait, de Iza el tudta előlem rejteni őket. Ez a felfedezés számomra egy óriási szenzáció volt, de egyben kissé nyugtalanná is tett. Mire képes még ez a kislány?
Vajon elég okos ahhoz, hogy manipuláljon? Rávettem, hogy segítsen megetetni az állatokat, és közben óvatosan rátértem a lényegre.
- Iza, ugye te tudod, hogy ki vagyok?
Épp a tyúkok elé szórta a kukoricát, de akkor keze megállt a levegőben, és rám nézett.
- Persze, hogy tudom - mondta. - Az anyukám vagy.
- Igen - mosolyodtam el -, de azt tudod-e, hogy mire vagyok képes?
- Igen, egyik helyről a másikra tudsz elmenni úgy, hogy észre se lehet venni.
- Az a teleportálás. De Iza, ne kamuzz...
- Mi az, hogy "ne kamuzz"? - kérdezte ártatlan tekintettel.
- Az az, hogy valaki nem akarja elárulni az igazat.
- Na jó, lebuktam - mondta felnőtthöz illő hangsúllyal. - Tudom, hogy hallod az emberek gondolatait.
- Na látod. Miért nem mondasz el nekem mindent? Akkor én is elárulom, hogy miket tudok még, sőt meg is tanítalak sok mindenre. Elmondod nekem, hogy mit beszéltél a bácsival?
- Aham... Zoey, szerinted a bácsi rossz, igaz?
- Miért nem az? Én nem tudom igazán, de érzem, hogy nincs vele minden rendben. Azt hiszem, kellene szólni a rendőrségnek. Lehet, hogy már keresik, és ha megtalálják nálunk, akkor bajba is kerülhetünk.

Ezen kicsit elgondolkodott, miközben okos kis buksiját félrehajtotta, és úgy folytatta.
- Ő nem rossz igazából. Csak belekeveredett valamibe, amiből nem tudott kimászni.
- Iza, ezt honnan veszed?
- Mert láttam...
- Mit láttál? - kérdeztem kissé izgatottan. - Neked is vannak látomásaid?
- Igen, néha látok dolgokat.

2011

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-05-30
Összes értékelés:
57
Időpont: 2011-08-19 22:58:14

válasz Vesztergom Andrea (2011-08-19 21:07:25) üzenetére
Köszi Andi. Ezt most írom, ez egy kicsit lassabban fog jönni :)
Még nem tudom mi lesz belőle, de igyekszem, hogy ne okozzak csalódást.
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
832
Időpont: 2011-08-19 21:07:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ezt is elolvastam, a prológgal és az első résszel együtt.
Tetszik. Kifejezetten. Lehet, hogy a kicsi lány miatt, de talán jobban is, mint az előző.
Még kíváncsibbá tettél.

Legutóbb történt

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Készülődés a nagy útra címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zártkörű című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Akkor élünk mi igazán... címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Hová lettek? című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Az Igazság címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éhség címmel a várólistára

Miléna bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)