Sajnos én nem vagyok költő,
S talán nem is méltó hozzá
Ez a válasz, elmémet megtöltő
Összes gondolat, szívem, s lelkem,
Minden érzésem, s az egy év, melyben
Kettőnkön állt a világ, Aranyló fürtjeid,
Szád halk sóhaját, mi mindent tartok tenyeremben,
Egy világ fájdalmát. Az emlékek rabja lettem,
De így tovább nem létezhettem,
Választanom kellett, melyik jobb út?
Lelkem most üres, aszályban kiszáradt kút,
De jön majd új eső, és a nagy üresség után
Új élet, új szerelem sarjad a kies rónán.
Vagy, ha nem, remélem, sírom fejfájánál
Egyszer meghallom zokogásod, s egy könnycsepp,
Az az egy lesz az, ki majd új életre kelt.