HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 45

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49244

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-08-27

Játék az idővel: Előjáték I/3; II.

Január 29. 20 óra 45 perc
Az állomáson három ember használhatta a központi számítógép összes programját. David Rolfe, Paul Hinessei és - természetesen - Crisz. Legalábbis a szabályzat szerint. A valóságban volt három olyan kód, mely olyan új alkalmazásokat nyitott meg, melyeket eddig Crisz sem ismert. A kódok feltörése az összes adatot megsemmisítette volna. Crisz ezt már a gép bekapcsolásakor tudta, mint ahogy a kódokat is ismerte. A három közül az első Paul kutatásait rejtette. Ezzel nem törődött. Épp eleget tudott róla. A második lehetővé tette, hogy felhasználója manipuláljon az időkabinokkal és a számítógéppel. Ezt kitörölte. A harmadik egyfajta megsemmisítő rendszer volt, mely letörölte a vele párhuzamosan futó programokat. Ezt egy az egyben átmásolta saját könyvtárába, majd levédte.

Hat hónappal korábban
A kulcs tökéletesnek bizonyult. Másfélévnyi kemény munkával végre sikerült kidolgozni egy olyan programot, mely a legnagyobb biztonsággal átrepített két tengeri malacot, egy kutyát, majd utóbb egy majmot kétórányi időszakadékon. Crisz úgy érezte, ilyen előzmények után egy vállalkozó szellemű "nyúl" is megkísérelheti az utazást. Legnagyobb megdöbbenésére Tom jelentkezett. - Miért csinálod ezt? - kérdezte tőle ingerülten az ugrás előtti percekben.
- A pénzért. Rengeteg lóvét felszedek, ha túlélem.
- De vicces. Nagyon jól tudod, hogy túl fogod élni...
Tom valóban tudta. Ha korábban kételkedett is benne, a majom sikeres visszatérte eloszlatta kétségeit. Semmit sem kockáztatott, és ezzel tisztában is volt. Ő igen. Volt azonban valaki az állomáson, aki ezt másképp gondolta...
Annát Tom a Crisszel való vitája után keverte bele a játékba. Szüksége volt valakire, aki a megfelelő pillanatban kiszivárogtatja az emberekkel folytatott kísérletek következményeit, és erre Anna látszott a legmegfelelőbbnek. Naiv volt, őszinte és jó szándékú. Feltétlen hitt Tomban, talán szerette is a férfit, aki könyörtelenül kihasználta.
- Valószínűleg én is felkerülök az áldozatok listájára - magyarázta a lánynak előző este. - Ha így lesz, az a döntő bizonyíték. Akkor tedd közzé az összegyűjtött adatokat.
Az ugrás persze pontos volt. Minden remekül sikerült. Tom, kétórányi időutazás után, a megadott időben és helyen öltött ismét testet. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy Anna e két óra alatt egy életre megutálta Criszt. A lány nem hitt az időutazásban, csalásnak tartotta, és e meggyőződését a következő, huszonnégy órásra tervezett ugrás kudarca csak megerősítette. Egy majmot küldtek a jövőbe. Az állatnak pontosan egy nappal később kellett volna megérkeznie. Nem így történt, a számítások pontatlanok voltak. Valahol tévedtek.
E tévedés alaposan felborította Tom terveit, pedig mindent olyan jól előkészített...
Az első sikeres ugrás után összegyűjtötte az intézet két vezetőjére vonatkozó terhelő adatokat. Gondoskodott arról, hogy azok folyamatosan eljussanak a vezető lapokhoz. Az első cikk megjelenését január 29-ére időzítette. Arra számított, akkor már nem lesz az intézetben. Hat hónapot szeretett volna előre ugrani. Ez alatt a hat hónap alatt sorra eltűntek volna ellenfelei. Tom gondoskodott róla, hogy Rolfe és Hinessei Criszt gyanúsítsa a terhelő adatok kiszivárogtatásával. Ha ennek megfelelően cselekednek, Criszt megvádolják majd valamivel. Mondjuk gyilkossággal. Ezt maga sugallta a tábornoknak. Aranyos történet, amit a lapok is hírül adnak. Aztán csak egy hulláról kell gondoskodni; egy összeégett vagy a felismerhetetlenségig összetört férfiről, akiben David Rolfe és Paul Hinessei Tom Salivent ismeri fel. Az azonosításra Annát is rá lehet venni. Nem bízik Criszben, mi több, gyűlöli. Mindent meg fog tenni, hogy villamosszékbe juttassa. Oda kerül David Rolfe és Paul Hinessei is. Erről a folyamatosan megjelenő, egyre súlyosabb s közvetlenebb bizonyítékok gondoskodnak majd. Lehet, hogy az ítéletet egy fél év alatt nem hajtják végre, de ez nem is lényeges. Crisztől nem igen kell tartania. Rolfe tudja: nem hagyhatja életben. Valószínű, szökés közben lövik majd le. Annától is meg kell szabadulniuk. Erre is hagy nekik időt. A tábornok mostantól úgy táncol majd, ahogy ő fütyül. Egy fél év multán szabad lesz a terep, learathatja a babérokat. A terv tökéletesnek látszott, már csak egyetlen dologra volt szüksége: időugrásra, és akkor jött Crisz a bejelentésével: - Vigye el az ördög az egészet, Tom, nem ugorhatsz!
- Mi az, hogy nem ugorhatok? A számításaink jók. Egy fél év múlva találkozunk.
- Nem egészen, valahol tévedtünk. Mickey nem érkezett meg. Már két napja itt kellene lennie.
- Nézd! Elkóborolt egy koszos majom. A te bajod. A számításaink tökéletesek. A programunknak gyakorlatilag nincs térbeli szórása.
- Az a majom még mindig úton van. Ezt te is tudod.
- Persze, tudom. De ez csak annyit jelent, hogy nagyobb időegységet ugrik át. Nem huszonnégy órát, hanem huszonnégy ezret, vagy még többet. Ez engem nem érint.
- Túl sokat kockáztatnánk, Tom! Nem vállalhatjuk...
- De! És ne is kísérletezz azzal, hogy megakadályozz. Inkább tegyél meg mindent, hogy időben érjek vissza!
- Szó sem lehet róla...
- Ne gyerekeskedj! Te is tudod, hogy nem csak rajtad múlik. Már leadtam a jelentkezésemet. Odafönt jóváhagyták. Ha botrányt kavarsz, csak magadnak ártasz vele.
Crisz elgondolkodva nézett munkatársára. Abban a pillanatban érteni vélte miért akar mindenáron ugrani Tom. Akár bele is egyezhetett volna. Az a fickó megérdemelné a sorsát. Csakhogy ettől azért összetettebb volt a helyzet. Időre volt szüksége, hogy megszerezze Paul programját.
- Elvben ugorhatsz, de nem most. Neki ülünk és végignézzük, mit rontottunk el. Megbecsüljük, mikorra térhet vissza Mickey, és korrigáljuk a programot. Aztán ugorhatsz.
- Az még három hónap!
- Több. Szerintem Január elejéig ne számíts az ugrásra. Januárban is csak akkor, ha addig keményen dolgozunk, és rájövünk, hol csesztük el.
Az elkövetkező öt hónap lázas munkában telt, ennek ellenére egy lépessel sem jutottak közelebb a probléma megoldásához. Az ellenőrzések szerint minden rendben volt, Mickeynek annak rendje és módja szerint 24 órával az ugrás után meg kellett volna jelennie az állomás fogadókabinjában. Ennek ellenére eddig még csak hírt sem hallottak felőle.

Január 29. 21 óra 11 perc
Crisz abban a pillanatban megértette, nagy bajban van, amint átnézte az esti kiadást. Most, amint az állomás kihalt folyosóján a kabinja felé haladt, alkalma nyílt még egyszer végiggondolnia az eseményeket. A cikkeket nyilván Tom jutatta el a lapokhoz. Talán Anna is segített neki ebben, talán nem. De ez végül is mindegy. Tom meg akar szabadulni tőle. Ez biztos. Az egyik írásban, igaz még csak közvetve, gyilkossággal vádolták. Tom meggyilkolásával. Crisz más körülmények között jót nevetett volna e híresztelésen. Most azonban valahogy nem állt rá a szája. A látszat ellene szól, de egyelőre nincs holttest, s holtest nélkül nincs gyilkosság. Tom holtestét viszont az elkövetkezendő hárommillió évben nem találhatják meg. E gondolat mégiscsak mosolyt csalt ajkaira. Nos, egy-két napig talán biztonságban érezheti magát. Addig nem igen lesz ellene komoly bizonyíték. A lapok - a Városi Híradó esti kiadásától eltekintve - még nem említették Tom halálát. A hírekben sem mondtak be semmi ilyesmit. Így aztán Crisz visszarohant az intézetbe. Biztos volt benne, az őrök beengedik. Csak Rolfe parancsára tartották volna távol az intézettől, a Tábornoknak viszont épp hogy bent szerette volna tartani Criszt. Talán ezért jutott be olyan könnyen, bár Ian akkor is beengedte volna, ha sejti, mivel gyanúsítják. Sosem becsülte sokra a firkászokat. Ha a rendőrök is megjelennek, az persze más. De azt nem várja meg, még két-három nap, és elszökik, előbb azonban megszerzi a kész programot.

Három nappal korábban
Tom végül úgy döntött, blöffölni fog. Néhány dolgot kijavított az eredeti programon, amivel sejtése szerint az ugrás időtartamát rövidítette, aztán rohant Criszhez.
- Megtaláltam a hibát - dobta le a jegyzeteit az asztalra. Fusd át, és engedj ugrani!
Crisz mindössze egyetlen pillantást vetett a számításokra, és átlátta a helyzetet. Patt helyzetben voltak, ez jól látszott. Valakinek változtatni kellett rajta.
- Rendben van. Írd alá a papírokat! A megbeszélt időpontban indulhatsz. Most pedig tűnj el!
Tom elviharzott. Egy kicsit megkönnyebbül, bár ha használja az eszét, felfigyelhetett volna rá, Crisz túl könnyen adta be a derekát. Talán sejti, a program még mindig rossz. Erre a gondolatra persze Tomot is kirázta a hideg. A hiba elvben csak az ugrás hosszát növelheti, de ebben nem lehetett biztos. És persze az sem mindegy, hogy hat hónapig lesz-e távol, vagy hat évig. Ennek ellenére nem maradt választása, ugrania kellett.

Január 29. 21 óra 11 perc
Crisz benyitott a szobájába, felkapcsolta a villanyt. Legnagyobb meglepetésére Annával nézett farkasszemet.
- Hogy kerülsz ide?
- Téged vártalak - dobta le a Városi Híradót a lány Crisz íróasztalára. - Biztos voltam benne, hogy idejössz. Tudni akarom, mit tettél Tommal?
- Semmit. Mindent magának köszönhet, csak magának. Figyelmeztettem. Egyébként is, tudta, mire vállalkozik
- Tehát megölted!
- Nem öltem meg, csak elküldtem a jövőbe. Persze, ez az adott esetben szinte egyre megy. A számításaink jók voltak. Mindenre gondoltunk. Sikerült a térbeli szórást kiküszöbölnünk. Ezer, tízezer, esetleg százezer év is biztonsággal átugorható a programunk segítségével. Nem tudom, mi történne akkor, ha ettől nagyobb időszakot próbálnánk áthidalni, de ez egészen a mai napig nem is volt lényeges...
- Mi közöm nekem ehhez?
- Nagyon is sok. Emlékszel Mickeyre, a csimpánzunkra? Huszonnégy órával küldtük előre. Máig nem jelentkezett. Nem is fog. Elszámoltuk magunkat. Tom bakot lőtt. Nem érdekelték a számítási hibák, mert azok csak időeltolódást eredményezhetnek. A dolog azonban közel sem ilyen egyszerű: az időeltolódás ugyanis akár több millió év is jelenthet, Mickey esetében, azt hiszem inkább évmilliárd. Huszonnégy óra helyett. Gondold csak végig! Ugyan e képlet alapján számítottuk ki Tommal a hat hónapot. Az annyi, mint száznyolcvanszor néhány milliárd...
- Hazudsz!
- Igazat mondok. Megkíséreltem jóvátenni a hibát. Keményen dolgoztam. Sikerült módosítanom a számításokat. Eredményt nem tudtam felmutatni. Akkor nem. Ma percre pontosan el tudnám küldeni. Egyetlen számsort kell csak ismét átfutnom. Szinte száz százalék, hogy kezemben a megoldás. Csakhogy Tom nem ma ugrik. A számítások, melyekkel végül is útnak indult pontosabbak voltak, de nem elég pontosak. Több millió évet ugrott át. Hogy pontosan mennyit, nem tudom, ám egy milliónál jóval többet. Erre akár mérget is vehetsz...
- Utána akarok menni! Azzal a programmal, amelyikkel ő!
A férfi döbbenten nézett a nőre. - Mikorra tudsz elkészülni? - kérdezte végül mindenbe beletörődve.
- Holnap hajnalra.
- Találkozunk négy harmincötkor a gépteremben. Viszlát!

Egy nappal korábban
David Rolfe nem volt ostoba ember. Most, hogy Paul már csak egyetlen ellenőrzésnyire volt a céltól, úgy vélte, kezdődhet az utolsó menet. Akárki is a szürke eminenciás, a kész program birtokában könnyedén megszabadul majd tőle is. Mától már nem kell kesztyűs kézzel bánni a bábjaival. Tom mehet a lecsóba. A fickó túl sokat tudott, és túl sokat célozgatott. Talán mert túlságosan bízott a védelmezőibe. Hiba volt, öreg Hiba...
Rolfe soha sem válogatott az eszközökben. Miért pont most tette volna? Huszonöt perccel az ugrás előtt belépett a gépterembe és a három titkos kód közül felhasználta a másodikat: manipulált a géppel, mely így látszólag Crisz számításai alapján dolgozott, a valóságban azonban Paul programja futtatta le. Eszerint pedig Tomnak harminc óra elteltével, másnap délelőtt kell majd megjelennie; kevés híján ezernyolcszáz méterrel az állomás fölött...
Közben Crisz sem tétlenkedett. Az igazság az, hogy már majdnem megtalálta a hiba forrását. Az új számítások mindenesetre sokkal pontosabbak voltak mind a korábbiaknál, mind Tom ócska blöffjénél. Az első lépés volt a legnehezebb, de miután rájött, ténylegesen mennyi időt ugrott át Mickey, a többi gyerekjátéknak tűnt. Csakhogy ehhez idő kellett volna, még két vagy háromnapnyi idő. Tom persze nem várhatott. Ezt Crisz is jól tudta. Most, hogy a kezében volt egy jobb megoldás, úgy érezte, kockáztatnia kell. Tom még így is sokkal tovább lesz távol, mint várja, de ezen most nem tud segíteni. Ha hagyja az eredeti programot, Tom beláthatatlan távolságra kerül a jelentől, ha kicseréli, csupán néhány millióévnyire. Crisz nem vívódott tovább. Pár perccel a kísérlet kezdete előtt berohant a gépterembe, még egyszer ellenőrizte a rendszert, visszavonta a korábbi parancsokat, végül az újabb számítások alapján indította újra a rendszert. Ezzel - tudtán kívül - a manipulátort is hatástalanította...

Január 30. 02 óra 11 perc.
Crisz az íróasztala fölé görnyedt. Sejtései beigazolódtak. Tom legalább hárommillió évet ugrott át. Anna néhány óra múlva követi őt...
...persze nem egyedül...
...addig is, legalább egy-két órát aludnia kell. Négyre felhúzta az ébresztőóráját és ledűlt a heverőre.

18 órával korábban
Az ugrást a megadott időpontban kezdték el. Rolfe nem sokkal később ellenőrizte a gépet. Mindent rendben talált, másnap délelőtt azonban szörnyű csalódás érte. Tom nem jelent meg a megadott időben. - Biztos jók voltak a számításaid? - mordult rá Paulra.
- Igen. Valaki megváltoztatta a programot, vagy hatástalanította a manipulátort.
- Rajtunk kívül senki sem ismeri a kódot...
- Ez nem is kell hozzá. Elég újraindítani a rendszert - Paul vállat vont. - Végül is mindegy, hogy történt. Tom eltűnt. Ha a program helyes volt, hat hónapig nem is bukkan fel. Vele nem kell számolnunk...
- És az a nő?
- Anna? Még hasznunkra válhat. Egyelőre hagyjuk, hadd mozogjon szabadon! A többit majd meglátjuk.
Rolfe elgondolkodva nézett maga elé. - Ki indította újra a gépeket?
- Egyedül Crisz tehette, más nem ismeri a jelszókat. De miért? Gyanút fogott volna?
- Talán. De lehet, hogy csak az utolsó pillanatban javított ki valamilyen apró hibát. Nem tudhatjuk, de nem is lényeges. Foglalkoznunk se' kell vele. Még két-három nap és elérjük a célunk. Utána már semmi sem jelenthet problémát...

Január 30. 3 óra 17 perc.
Éles csöngetésre riadt fel. Ösztönösen az óra felé ütött. Eltalálta, sőt, az asztalról is leverte, de az csak csörgött rendületlenül. Felült, befogta a fülét, majd megpillantotta az összetört ébresztőóra szétszóródott darabjait a padlón. Csak ekkor értette meg, hogy telefonon keresik.
- Halló! - szólt bele álmosan a kagylóba.
- Itt Ian. Tűnj el onnan. Menj a gépterembe, és ugorj!
- Nem értem.
- A Papa üzente.
- A Papa? - kérdezte döbbenten Crisz. - De hisz... Nem mehetek - hadarta miután magához tért. - Holnap estére kezemben lesz a kész program. Megtaláltam a hozzávezető utat. Paul már majdnem a végére jutott, pedig azt senki sem érheti el! Nézd! Ne kívánd, hogy elmagyarázzam...
- Nem kívánok semmit, csak figyelmeztetni akarlak!
- Ian! Emlékszel a kérdésedre?
...Tényleg azt hiszik, hogy lehet az időben utazni? Mint mondjuk egy villamoson? ...
- Igen...
- Szó sincs időutazásról! Paul egy másik dimenzióba szeretne átjutni. Elég régen érzi úgy, már csak egyetlen hajszál választja el a sikertől. Lehet, hogy igaza van. Még nem látok tisztán, de jó nyomon vagyok. Már csak néhány órára van szükségem. Holnap estig adjatok haladékot!
- Holnap estére halott leszel, ha nem teszed azt, amit mondok. Azonnal menj a gépterembe és ugorj!
- Paul nem juthat el az út végére! Ian! Meg kell értened. Nem ugorhatok, addig, amíg ebben nem vagyok biztos.
- Paul bent van valahol az állomáson. Öld meg mielőtt elmész...
- És ha nekem nem sikerülne?
- Akkor megteszem én!
- Miért kell menekülnöm?
- Gyilkossággal vádolnak...
- És produkáltak egy hullát is. Számítanom kellett volna rá...
- Pontosan. David Rolfe és Smith, az őrparancsnok most azonosítják. Fel fogják ismerni, nekem elhiheted. Nincs sok időd.
- Kösz! - Crisz letette a telefont. Ledobta magáról a ruháit, és belépett a zuhany alá. Jéghideg vizet engedett a fejére, hogy felfrissüljön. Villámgyorsan felöltözött. Szolgálati revolverét is magához vette. - Nos, Annácska - motyogta -, az a gyanúm, előbbre hozzuk az indulást. - Lecsatolta a karóráját. Fél négy volt.

Január 30. 3 óra 30 perc
Anna az ágyán feküdt, és a mennyezetet bámulta. Félt. Nagyon félt. Nem bízott Criszben. Egyetlen szavát sem hitte el, mégis remélte, hogy Tom még él. Szeretett volna őszintén hinni ebben, bár magában már elkönyvelte: Crisz gyilkos...
Hirtelen kopogás törte meg a csendet. Anna felült az ágyon. - Crisz? - kérdezte, de aztán eszébe jutott, hogy az óra csak nemrég ütötte el a hármat. - Korai, még nem lehet ő.
A kopogás megismétlődött. Most erősebben és ingerültebben verte valaki az ajtót. - Anna! Ébredjen! - kiáltott be a késői vendég, s a lány felismerte Paul Hinessei hangját.
- Maga az, professzor úr? - nyitotta ki az ajtót.
- Igen. Édesanyja mondta, hogy itt találom. Velem kell jönnie.
- Miért?
- Istenem! - sóhajtott fel a férfi. - Hát még nem tud róla? Rolfe azt ígérte, hogy értesíti. Ezek szerint nem tette meg.
- De hát miről van szó?
- Legyen erős, kislány. Megtaláltuk Tomot... Pontosabban találtak egy holttestet, feltehetően Tom az. Velem kell jönnie, hogy azonosítsa!
- Értem - sápadt el Anna. - Máris megyek, csak felöltözöm. - Tudják már, hogy mi történt? - kérdezte kisvártatva.
- Nem. Gyanakodunk rá, hogy dr. Crisz kicserélte a programokat, de még semmi biztosat sem mondhatok.
- De mondhat. Beszéltem Crisszel. Nekem elismerte, hogy megváltoztatta Tom számításait. Persze tagadni próbálta, hogy miért tette...
Paul Hinessei mosolyogva hallgatta a lányt. Nem gondolta, hogy ilyen könnyű lesz. Anna tényleg elvakultan szerette Tomot, és gyűlölte Criszt. Csak ez a két érzés maradt benne. Képtelen volt józanul mérlegelni. - Nem látja át a csapdát - mosolyodott el Paul. - Nem is baj. Most szépen elmennek a hullaházba, a lány azonosítja az állítólagos Tomot, majd kap egy golyót a fejébe. Erről Rolfe gondoskodik. Természetesen Crisz lesz a gyilkosa, akit ezt követően lőnek majd le. Jogos védelemből, csak egy kicsit későn. A lány életét már nem menthetik meg... - A professzor nem értette, miért kell megszabadulniuk közeli munkatársaiktól, de nem is érdekelte. Ez Rolfe asztala volt. A tábornok félt. Paul ezt sem értette. Egyszerűen fel sem fogta kutatásai jelentőségét. Fogalma sem volt, milyen hatással lehet mindazokra, akik ismerték a célt, melynek küszöbére ért, csak az eredményre gondolt. Megszállott volt. Ő is, mint annyi fanatikus elődje, úgy vélte a végső diadal semmissé teszi majd a törvénysértéseket. A cél szentesíti az eszközt, és Anna halála csupán egy ilyen eszköz, mint ahogy Criszé is. Paul, mint mindig, most is hideg fejjel mérlegelt. Talán ezért nem hallotta meg a retesz mordulását, a folyosó ajtajának halk szisszenését, a közeledő léptek lágy neszét. Csak miután egy éles fájdalommal járó csattanás visszarángatta a valóságba, figyelt fel arra a tompán puffanó hangra, amit a hangtompítóval felszerelt pisztolyból kirepülő lövedék okoz. Akkor azonban már semmit sem tehetett.
Crisz átlépte Paul holttestét. - Tomot nem találhatták meg - közölte szárazon a megszeppent lánnyal. - De ha gondolod, elmehetsz azonosítani a holttestet.
- Megölted Pault! - sikoltotta a lány.
- Csak segítettem neki. Most végre elérte célját. Időnkívülivé akart válni, és lőn! Igaz, a dolognak van egy apró szépséghibája: ebben az állapotában nem avatkozhat bele a dolgok menetébe.
A lány sikoltozni kezdett. - Ne strapáld magad, - indult el Crisz az ajtó felé. - Rajtunk kívül nincs itt senki. Válassz! Ugrassz Tom után, remélve, hogy megtalálod, vagy itt maradsz egy hullával. Az épületből nem juthatsz ki.
A lány megremegett. - Azt mondod, Tom él?
Crisz figyelmen kívül hagyta a kérdést. - Jössz, vagy maradsz?
Pár perccel később már a gépteremben voltak. Crisz megsemmisítette a munkájára vonatkozó feljegyzéseket. Hinessei számításait is megváltoztatta. Nem nagyon, egy kívülálló észre sem venné. Remélte, David Rolfe sem jön rá e kis trükkre. Csak egyetlen ép szalag maradt, amivel ők indultak útnak. Anna már befeküdt az első fülkébe. Crisz rázárta az ajtót. Ismét a számítógéphez lépett, és elindította a megsemmisítő programot. Elmosolyodott. Még másfél perce van. Bereteszelte az ajtót, és rázárta a biztonsági kódot. Most már akkor sem tudják megállítani, ha e pillanatban érik el a géptermet. Ahhoz, hogy betörjék az ajtót, legalább fél órára lesz szükségük. Azalatt végigfut a program. A két fülke fölött e pillanatban gyulladt ki a piros lámpa. - Majdnem elkéstem - gondolta Crisz, mikor magára zárta az ajtót. Becsukta a szemét. - Hárommillió év - mosolyodott el. - Nos Tom, hárommillió év múlva találkozunk.

Január 30. 3 óra 51 perc.
David Rolfe döbbenten állt Paul hullája mellett. Semmit sem értett. El sem tudta képzelni, mi történhetett. Ki ölhette meg Pault? - kérdezte önmagától. - Csak Crisznek volt rá oka, de ő nem tenne ilyet. Vagy mégis? Lehet, hogy valaki játszik vele? De ki? - Végiggondolt mindent. Legalább három dologban tévedett, jóvátehetetlenül. Pedig olyan közel álltak a célhoz. Szinte karnyújtásnyira. De már késő. Paul soha sem ellenőrizheti az utolsó számsort, soha, senki se' tudja meg: elérheti-e az ember azt, ami eddig csak Istennek adatott meg: egyszerre, egy időben mindenütt jelen lenni; átlátni a múltat, jelent, jövőt; embereket, népeket, sorsokat; irányítani a világot...

II.



Három millió év múltán
Tom a szobájában tért magához. Az ágyán feküdt, és a mennyezetet bámulta. Lassan feltápászkodott. Semmit sem értett. Hibátlan számítások mellett a gépterem fogadókabinjába kellett volna érkeznie. Lehet, hogy így is történt. Akkor viszont hogy került ide? Szinte az első percben elvesztette az eszméletét. Ez lehet az oka. Eszméletlenül érkezett vissza. De miért nem az orvosi szobába vitték?
Elbotorkált az ajtóig.
Eszébe villant, hogy az ugrás előtt összeveszett Crisszel Mickey miatt. Az a rohadt csimpánz kevés híján felborította a terveit. Egy számítási hiba miatt kicsit hosszabb ideig tartott az útja. Crisz rögtön visszavonulót fújt. De ez már lényegtelen. Ellenőriznie kell, hány hónapot volt távol. Eredetileg fél évre tervezte az utazást. Lehet, hogy lényegesen több időt ugrott át? Ennek mindenesetre utánajár.
A gépterem felé vette útját. Az épület kihalt volt, mozgásnak, életnek semmi jele. - Miért nincs itt senki? - kérdezte fennhangon. Hangja tompán, idegenül csengett. Az állomás csak éjszaka állt üresen. Feltéve, ha Crisz vagy Paul nem maradt benn dolgozni. Ha mindenki elment, kikapcsolták a világítást, és lezárták a folyosókat. Most azonban minden lámpa ég, az ajtók tárva-nyitva. Valaki játszik vele. Vagy álmodja az egészet?
Belépett a gépterembe. Szemmel láthatóan minden a helyén volt. A gépek működésre készen villogtak, mintha valaki egy újabb kísérletet készítene elő. Tom megrázta a fejét. - Csak álmodom - gondolta. Belecsípett a kezébe. Éles fájdalom hasított a karjába.
- Mégis ébren vagyok - emelte fel a hangját, majd elkiáltotta magát: - Az isten szerelmére, van itt valaki?! - E pillanatban, mintha csak erre vártak volna, felbúgtak a gépek. Tom villámgyorsan a műszerfal felé fordult. Valóban, épp az imént indították el az egyik programot. De kik? Kik és honnan? Hirtelen ötlettől vezérelve az időkabinok felé fordult, de attól, amit ott látott kiverte a hideg veríték.
Első ránézésre minden normálisnak tűnt. Aztán egyik percről a másikra változott a kép. Elég sokáig tartott, míg felfogta végre: a kabinok helyét hatalmas képernyők foglalják el. Nem számolta meg őket, de tudta, négy van belőlük. Minden fülke helyett egy-egy. Felsóhajtott. - Ki az ördög játszik velem? - kiáltotta. Ekkor, mintha csak a kérdésre válaszolnának, sorra megelevenedtek a képernyők. A képen egy kisebb tisztás körvonalai bontakoztak ki a homályból. Hajnalodott. A háttérben világosan kirajzolódtak a keleti égboltot szegélyező felhőfoszlányok, hamarosan a kelő nap is felbukkant közöttük. A tisztás nyugodt volt, csak a szél játszott a falevelekkel. Ekkor a gépek zúgása megváltozott. Valahogy élesebb lett, és halk, kattogó hang hallatszott. A tisztáson forgószelek támadtak. A lehullott falevelek őrült táncba kezdtek. Tom lenyűgözve figyelte. Talán ezért nem vette észre rögtön az erdőből kilépő férfit.
A férfi zöld vászonnadrágot, vadbőrből készült zekét viselt. Hosszú, fekete haját lófarokba fogta. A hátára vetett tegezből egy íj, pár tucat nyílvessző és egy kard markolata kandikált ki. Amint meglátta a forgószelet, megtorpant. Visszafordult, de elkésett vele. Egy szélroham elkapta, és a tisztás közepére hajította.
- Mi ez az őrültség? - fakadt ki Tom. - Miért szórakoztok velem? - kérdezte, de senki nem felelt. Közben a film kockái tovább peregtek. A gépek egyre hangosabban zúgtak, fényeik egyre fenyegetőbben villogtak. Az erdei embert egyre sebesebben forgó zöld, lila és vörös fénypamacsok vették körül. A fények végül egybeolvadtak, majd egy hatalmas villanás kíséretében eltűntek. A gépterem és a tisztás egyszerre csendesedett el. A gépek egymás után kapcsoltak ki, s annak a különös öltözetű férfinak is nyoma veszett.
- Ugye, csak egy filmet láttam? Ugye, csak játék az egész? - kiabált Tom, de választ nem kapott. Az előadás befejeződött. Körötte nem mozdult semmi. Még egy utolsó pillantást vetett a képernyőkre, a tisztás már tovatűnt, most a Holdat látta a képen. Ámulva figyelte, mint közelít a kamera az égitesthez. Lassan már a felszíni formákat is ki lehetett venni. A kép egy kráter peremén állapodott meg. A következő másodpercben hirtelen felbukkant az erdei ember. Egy pillanatig lebegni látszott, aztán egyszerűen szétrobbant. A belső nyomás vetette szét, miként a tenger fenekéről felhozott mélytengeri halakat.
Tom mindent megértett. Az állomás működik. Nem tudta miért, hogyan, de működik. Lassan a műszerfalhoz lépett, de hiába forgatta a kapcsolókat, hiába nyomkodta a gombokat, nem történt semmi. Végig nézte az utolsó ugrások dokumentációját, s megkönnyebbülten fellélegzett. A jelek szerint mindössze ketten ugrottak azt követően, hogy őt elnyelte az időfolyam. - Nem is olyan rossz - sóhajtott fel fennhangon. - Most nézzük meg, mikor is történt mindez.
A géphez hajolt és megkereste a vonatkozó adatot. - Ez nem lehet igaz - suttogta, amint megpillantotta a kijelzőn villogó számot.
- Három millió év - üvöltötte, miközben rohant vissza a szobájába. - Három millió év! Három millió év!

Amint beért, elővette személyi számítógépét. Nem tudta bekapcsolni. A sarokba hajította, s kilépett a folyosóra. Eszeveszett rémület kerítette a hatalmába. Egyetlen gondolata maradt: minél előbb elmenekülni erről az átkozott helyről. A lift, persze, üzemen kívül állt. Káromkodva feszítette fel a vészkijáratot. Elindult felfelé a létrán. Jó félórájába telt, míg a felszínre küzdötte magát. Fellélegzett. A lejáratot rejtő üvegházban találta magát. Az ajtóhoz futott, de az zárva volt. Megkísérelte betörni, aztán az üveget próbálta szétzúzni. Hasztalan. Végül belátta: akárki is játszik vele, nem engedi el. Leült a szellőzőakna fedelére, és megvakarta a fejét.
- Jól kitoltam magammal, igaz? Vagy nem hallod, amit mondok? Valaki van itt. Aki idehozott, az ágyamra fektetett. Másképp nem történhetett. Tudom, mert én dolgoztam ki a programot, amellyel idejöttem. Lehetetlen, hogy az ágyam legyen a végállomás. Ezt neked is tudnod kell! Hallod?! Gyere elő! Látni akarlak! - ordította, de hiába, sehonnan sem érkezett válasz.
- Így is jó - kacagott Tom. - Ha nem, hát nem. Velem többé nem játszol! - fűzte hozzá, aztán felpattant, kinyitotta a szellőzőaknát, és mielőtt bárki vagy bármi megakadályozhatta volna, a mélybe vetette magát.
A szobájában tért magához. Az ágyán feküdt, és a mennyezetet bámulta. Lassan feltápászkodott. Az utolsó mozzanat, amire emlékezett, hogy zuhan. Nem élhette túl. Meg kellett halnia. Megrázta a fejét. Hirtelen elsápadt. Az íróasztalán ott villogott a bekapcsolt számítógép. - De hisz az előbb nem működött! - csattant fel. - S különben is, a sarokba hajítottam!
Választ most sem kapott. Leült a gép elé, és végigfuttatta a tartalomjegyzéket. A gépen csak egy játékprogramot talált. Elindította. Játékosa egy szobában ült az egyetlen kijárattal szemben.
- Állj fel! - gépelte be az utasítást.
A kis emberke felállt.
- Menj ki!
- A bábu eltűnt. Hosszú lista jelent meg a helyén. A választási lehetőségeket tartalmazta. Tom elolvasta az első hármat - a gépterembe, a lifthez, a vészkijárathoz - és mindent megértett.
- Nekem így is jó - mondta a képernyőnek és felküldte a bábút a vészkijárathoz. Az emberke engedelmeskedett.
- Akkor nézzük, miből élünk - folytatta Tom, és a semmibe ugrott a játékosával. A kis fickó zuhanni kezdett. Éppúgy, mint ő maga. Aztán mielőtt becsapódott volna a liftakna alján, megmerevedett a kép, aztán mintha valaki kalapáccsal sújtott volna rá, megrepedezett, összetört és a padlóra hullt. Tom vállat vont, s már lépett volna el a géptől, amikor a képernyő sarkában feltűnt egy alak. Igen egy néger takarító seprűvel a kezében. Tomot Morgan Freemanre emlékeztette. Eleinte csak a fizimiskája, később, amikor a fickó felseperte a kép maradványait a fekete padlóról, már a mozdulatai is. Freeman szép komótosan lapátra tette a kép maradványait, az egészet a kukába öntötte, majd előlépett és egy határozott mozdulattal lehúzta a redőnyt. A képernyő most egy bezárt bolt ajtaját formálta. A redőny közepén egy kukucskáló ablak volt, amely a következő pillanatban kinyílt. A pofa, aki kinézett rajta, közelről már egyáltalán nem hasonlított Morgan Freemanre. Tom egy ideig farkasszemet nézett vele, aztán meggyőződésévé vált, hogy a fickó is látja őt. Hirtelen elöntötte a hidegveríték. A fazon ott a képernyőn elmosolyodott, kiakasztott egy táblácskát, majd bezárta a kukucskálót. Tom döbbenten olvasta a táblára írt szöveget: Mára Game over, haver! — Holnap újra próbálkozhatsz! - aztán kilépett a programból, és behívta a játék címét. A képernyőn egyetlen mondat villogott: Nair, a Gonosz.

Ennyi a bevezetés. Maga a történet a távoli jövőben játszódik, cirka hárommillió évvel az után, hogy Morgan Freeman eljátszotta "A bakancslista" egyik főszerepét.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szemem előtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hulló levelek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)