HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 395

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49239

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-08-28

Barangolások térben és időben (részlet A Bodrogköz öt folyó ajándéka c. műből)

Pásztor Attila:


Intés új inzsellérekhez:



Békésen megfért ember és tündér,
Úszó lápok, szigetek,
Míg aztán jöttek idegen urak
És elcsalták a vizeket

Tavakból völgy lett, örvényből vad szél;
Elitta a föld a tündéreket.
Sok szegény ember magára maradt,
S most először éhezett.

A kifordult kapukon vad hadak jöttek,
Máig átokkal ünnepelt seregek,
Égő házakat könny, s vér oltott...
A szomjas föld itta az embereket.

Megkövült halak közt nyugodnak békén,
Mint ki feltámadást remél,
Csak az inzsellér bolyong a vízparton éjjel,
Szintez, számol s újra mér.

Mára az emberek elitták a földet,
Ő mér, mér az elmért létért s vízért
Mikor csendül az éjben a tündérek hangja
S a rég halott erek köde kísért

...

Jegyezd meg a sötétet, mert
Így ezer év múlva nem lesz éj,
A sivatagban ezernyi lámpást
Lóbál ezer inzsellér!


Az öt folyó tündérei



Tündérek, sárkányok, lidércek mindig éltek itt, ha más-más urat is szolgáltak. Volt, hogy fagysárkányok lehelete dermesztette a vizeket, másszor a vörös tűz sárkányai égették ki a földet, szabadították el a futóhomokot. Akadt hát dolguk a tündéreknek, több mint elég. Magukra hagyatva nem is bírták el a meg-megújuló élet terheit, szövetséges után néztek tehát, hogy a táj ezernyi gondja ne csupán az ő vállaikat nyomja. Kissé félve, óvatosan jártak el. Bölcsebbek, időtlenebbek lévén nálunk messzebbre láttak. Talán sejtették: tanítványaink majdan ellenük fordulnak, elviszik a vizeket, hogy a lápok helyén születő csatornázott, lassan haldokló tájon a mérőláncaikat csörgető "inzsellérek" kísértetei vegyék át a lidércek, sárkányok szerepét. Vagy egyszerűen csak arról volt szó, hogy az emberek akkoriban is nehézfejűek voltak, s nehezen hangolódtak rá a csodára?

A kezdet-kezdetén az itt élők elfogadták, mit számukra a természet adott. Erdei vadat, vízi halat, égi madarat, gombát, gyümölcsöket, erdei bogyókat. A tündéreket tán észre sem vették, vagy ha igen, inkább félték, mintsem szerették vagy tisztelték volna őket. De mint általában az emberfia, valahol ők is nyitottak voltak a csodára. Akkoriban az ember, még nem gépszövevényben, (sz)ámítógép "virtuális" - sose volt és sosem lesz - világában kereste a csodát. Erre nem volt szüksége, mert a csoda betöltötte mindennapjait. Látta a felkelő napban, az áradó-apadó folyóban, a napot köszöntő madarakban, a víz alatt cikázó halakban, látta a felhőkben, az esőben és a hóban, a hó alól táplálékot kaparó erdei vadakban, egyszóval látta maga körül az egész világban. Így aztán lassan, lassan az öt folyó tündéreire is felfigyelt.

A tündéreknek akkoriban rengeteg gondjuk akadt. Köröttük változóban volt a világ. Az örök hó birodalma észak felé vonult vissza, s a magashegyekben egyre több csúcson olvadt a gleccser, olvadt a jég. Az olvadás hordalékkal terhes árvizeket zúdított a síkokra. Lenn azonban a víz folyása megtört, lassult, a folyók ellustultak, s ha sok vizet kaptak, inkább szétterítették, mintsem magukkal vitték. S a szétterülő ár, a folyónál is lomhább, le is rakta hát hordalékát mindjárt a partokon. A késői korok geográfusai, szaknyelven úgy mondják majd, a saját hordalékkúpjuk tetején kanyargó folyók övzátonyokat, folyóhátakat építettek. E geográfusok azonban akkoriban az idők méhében sem léteztek, eljövetelük legalábbis kérdéses volt. A kor embere e jövőről mit sem sejtve élte mindennapjait a lassan emelkedő partok mentén, az épülő folyóhátakon. S ha értette is, mi zajlik körötte, egyelőre még nem nagyon törődött vele. Pedig a folyamat döntően befolyásolta a Bodrogköz életét. A peremeken futó, s egyre magasabbra kapaszkodó vízfolyások komoly kihívást jelentettek a homokdűnék számára. Egyre gyakrabban és gyakrabban jelent meg a víz dűnék között, s lassan hozta, vonszolta magával az erdőket, a réteket, a mezőket, azt a parkszerű ligetes tájat, mely oly sok élőlénynek adott életet: élelmet és otthont. A későbbi korok ökológusai, élelemláncok kialakulásáról beszélnek majd, melyekben minden egyes lénynek döntő szerepe van. Egyik sem nélkülözhető. Ha valamelyikük mégis kiesne, űr keletkezik, melyet valamilyen más lénynek kell majd betölteni. Olyan ez, mint valami színdarab. Mindegy, hogy Hamlet szerepét Lawrence Olivier, Mel Gibson, Kozák András, Sinkovics Imre játssza-e, de valakinek el kell játszania. S bár a negyedik alabárdos szerepe ugyanebben a színdarabban nem "sztárt" csupán statisztát követel, de statiszták nélkül ugyanúgy nem áll össze a darab, ahogy nem állna össze színészek nélkül sem. Persze szaknyelven nem szerepekről, ökológiai fülkékről lesz majd szó, nisekről, melyet el-elfoglal egy-egy növény, állat, hogy valamilyen társulást alkossanak, s e társulások közössége együttesen alakítsa ki mindazt, amit mi, kései, s kissé tudatlan utódok majd természeti adottságoknak nevezünk.

A tündérek — s talán a kortárs emberek is —tudták, önmagukban nincsenek adottságok. Ahol a szél és a homok az úr, ott vagy túl hideg, vagy túl meleg van az élet számára, vagy mindkettő egyszerre, vagy rövid időn belül váltva egymást. Ahhoz, hogy a természet vissza-hódítsa a homok és a szél kettősétől e világot, ezen kell változtatnia. Mérsékelni a meleget, enyhíteni a hideget, kiegyenlíteni a szélsőségeket. A természet örök színdarabjában ez a tét, a legfontosabb szerep, s ha tudja, ha nem; ha akarja, ha nem, ezen dolgozik minden, ami él. Mi is láthatnánk mindezt, hanem bástyáznánk körül magunkat különböző - állandónak vélt, de soha eddig állandónak nem bizonyuló - tételekkel, módszertanokkal, nevezésrendekkel. A tündéreknek erre nem volt szükségük. Talán nem is tudták, hogy ilyesmi létezhet egyáltalán, vagy ha tudják, olybá veszik, mint a folyó által szállított hordalékot. Mert az ember is olyan, mint a víz. Itt is ott is magára vesz valamit, valami hordalékot, melyet aztán, ha tovább cipelni már nem bír, maga köré rak le, s építgeti saját korlátait, miként a folyó az övzátonyát. A végére aztán, legyen szó vízről, vagy lélekről, csak sikerül bezárnia magát. A tündérek azonban tudták, ahogy a víz, úgy a lélek sem viseli el a rabságot. Hiába zárja be magát, lényének egy része újra és újra áttöri a maga teremtette gátakat, s kiárad, elönti a síkokat. Az áradó víznek és léleknek azonban mindig vissza kell térnie önmagába. Ha így tesz, megtermékenyíti maga körül a világot, és táplálja önmagát is. Ha erre képtelen, egyre több felesleges kacattal veszi körül magát, egyre több korhadó, pusztuló posványt, holt mocsarat teremt, hívják bár fekete-víznek, dagonya-lápnak, szúnyogos-mocsárnak vagy mikrohullámú sütőnek, mobiltelefonnak, televíziónak.

A tündérek pontosan tudták, hogy mivé fajulhatnak a folyók, ha vizük egy-egy áradás után nem térhet vissza a mederbe. Nem csoda hát, hogy egyre elkeseredettebben figyelték, az eltömődő medreket, emelkedő hátakat, elvonszolt mellékfolyókat. De hiába volt minden, hiába a tudás, a szeretet. A tündérek maguk nem sokat tehettek. Törékenyek, illók voltak már akkoriban is. Nem tudtak medreket ásni, tisztítani, nem tudták az egyre emelkedő hordalékkúpok ellenében terelgetni a vizeket.

Az ember ekkoriban még gyermek volt. A természet gyermeke. Abból élt tehát, mit az anyjától kapott. De kamaszodott már, s szárnyait is próbálgatta. Nemcsak szedte a gyümölcsöt, de már szórta a magot. Ha egy-egy almát, körtét, szilvát különösen finomnak talált, oltóvesszőt szedett, s próbálta tovább vinni a fajtát, hogy nemzedékek végtelen sora élvezhesse gyümölcsét. A vadászat sem elégítette már ki. Szálása körül ott lebzseltek a kutyák, legelésztek a juhok, a marhák, a lovak, s túrtak a disznók. Maga mellé szoktatta a baromfikat is. A kapcsolat ekkoriban nem volt túl szoros. Az udvar, kerítés, az istálló a távoli jövő hordaléka, még nem rakódott rá az ember és a természet együttműködésére.
Jól látták ezt a tündérek is, ezért reméltek épp az embertől segítséget. A tündérnép akkortájt inkább a folyókhoz, mint sem a tavakhoz kötődött. Egy-egy tó, láp persze megfoghatta őket, ilyesmi azonban csak akkoriban fordult velük elő, mikor folyóik lassan, szinte észrevétlenül váltak tavakká, vagy ha egy-egy emberi közösség szeretette túlontúl rabul ejtette szívüket ahhoz, hogy hagyták volna sodorni magukat a folyóvízzel távoli eljövő vidékek felé. A folyók viszont akkoriban már egyre betegebbek voltak. Egyre több víz szorult ki medrükből, s egyre kevesebb tért vissza. Valamit tenni kellett tehát.
Az első lépést a halak tették meg. Nekik kifejezetten jó volt a kiáradó víz. A sekély laposokat elborító, gyorsan felmelegedő árvizeket szemmel alig látható élőlények milliói lepték be. Valóságos terített asztal volt ez a halak, de különösen ivadékaik számára. És ez még nem minden. Az ártér mélyén, egykori medrek maradványaiként, vagy gyorsabban süllyedő lefolyástalan medencék alján hideg, mélyvizű, tavak sorakoztak az erdők árnyékában, melyekben el lehetett rejtőzni a nap fénye elől, egy-egy kiadósabb lakoma után. Végül pedig, midőn az ár visszahúzódott, e tavak jelentettek menedéket az árral visszaúszni nem tudó, a fő-mederből kiszoruló egyedek számára. Mert bár tavasszal terített asztallá vált az ártér, ahol a szülő, s a kikelő ivadék egyaránt jól élhetett, de időben bizony szűkre szabott volt a lakoma. Két-három hét után a vizek visszahúzódtak, s amelyik hal nem jutott időben a mederbe, az ártér kiszáradó vizeiben rekedve saját torára készülődhetett. Amíg azonban a többség visszajutott, ez nem jelentett gondot. Az ügyetlenebbek, a későn ébredők maradtak a tavak mélyén, s ha elkerülték a horgokat, hálókat, szigonyokat, megvárhatták a következő áradást. De ahogy emelkedtek a hordalékkúpok, ahogy egyre nagyobb vizek rekedtek az ártéren, ahogy nőtt a posvány, és szűkült a menekülés útja, úgy vált a helyzet egyre tarthatatlanabbá. Rossz volt ez mindenkinek, legyen bár szó emberről, lelkes vagy lelketlen állatról, növényről, vagy a folyóról magáról. S persze rossz volt ez a tündéreknek is. Ezért határozták el, hogy megtanítják az embert halászni.

Mindez hogyan történt? Csak sejthető. A tündérek elmentek, vagy ha maradtak is, kerülik az embert, aki visszaélt tudásukkal, és a Természet, a Teremtés, s végső soron a Teremtő ellen fordította mindazt, amit azért kapott, hogy szolgálja Őt. De ránk maradt egy rege távoli vidékekről, hol eleink is megfordultak talán. Ránk maradt egy rege, melyben az embert maga a Teremtő tanítja meg a halászat fortélyaira.

"Az ének embere a rege embere hét télen és hét nyáron át a világot járván sok nyomorúságot és bajt látván felkerekedett, hogy Fönnséges-Ég atyjától ím tanácsot kérjen:
Vörös evet alakját öltve magára ezüst lajtorját támasztott az égnek, s mászott felfelé, míg karma erőtlenné vált, foga elvásott. Akkor aztán betért a Fönnséges-Ég ezüstpalotájába, s köszönti Atyját illendőkép.
Fönnséges¬-Menny atyám, Fönnsé¬ges-Ég apám, igédre termett embered, igédre termett erdei vadad, vízi halad benépesítette az egész földet; szárnyas állat szárnyas állat módjára, lábas állat lábas állat módjára, vízi halad vízi hal módjára, emberem ember módjára koro¬sodott meg. Mármost azért jöttem, ím tanácsot kérni, hogy ezen igédre termett embereid éhüket mi módon csillapítsák, fázó testüket mi módon melegítsék, hogy igédre termett vízi haladat, erdei vadadat minő halállal öljék meg, minő módon ejtsék kézbe, miképpen rendeled?"
Fönnséges Ég atyja lehajtott fejjel csendesen hallgatta e könyörgést, majd lassan, megfontolva szólásra emelkedett:
"Fiacskám, miképpen rendeljem immár én neked, hogy igémre termett erdei vadamat, vízi halamat fogjad?!
Ami a vadat, s a szárnyasokat illeti, tanítsd meg néped íjat készíteni! Nézd igémre termett fáimat. Némelyik kemény, másik ruganyos. Használd fel mindkettőt, hogy az íj tartós és ruganyos legyen! Tok-fajta halam hólyagjából főzz enyvet, a fákat azzal ragaszd össze, forraszd egységbe. Egyenes pálcát tégy meg nyílnak, szárnyas állat tolla irányítsa röptét! Erdei vadamat, szárnyas állatimat ím íjjal, nyíllal ejtsék el. Ami pedig igémre termett vízi hala¬mat illeti, -nyárra fordul az idő: mind a tavak, mind a folyó erek torkolatát zárják el cégével. Igémre termett erdei fámból hadd hasítsanak pálcikákat, gyökeres fámnak hadd vegyék gyöke-rét, hasítsák vékonyra, fonjanak kis kúpvarsát, mártsák be a vízbe: igémre termett vízi halam maga megy belé. Télre fordul az idő: mind a folyókon, mind az Obon keresztül állítsanak cégét. Hadd fonjanak nagy kúpvarsát, helyezzék a vízbe, igémre termett vízi halam maga megy üregébe."
(Munkácsi Bernát: A magyar népies halászat műnyelve. Etnographia. IV. évf. 1893. jul.-szept. 7.-9. szám. 191-193. o.)

Így járhattak el valahogy a tündérek is. Egyikük elvezette a halászokat a Tisza partjára, ott, ahol egykor egy lefűződött holtág feltöltődött medre egy el-elkeskenyülő iszapos, benőtt kis ér révén még össze-összeért az élővízzel. Az árhullám már levonult a folyón, s az ártérről megtisztulva csordogált vissza a víz. S a tiszta vízben jól kivehetően úsztak vissza a Tiszába a halak. A kis csatorna gazdag zsákmányt ígért. Érdemes volt tehát kipucolni, kigyomlálni belőle a növényeket, megnyitni a víz útját, hogy még több hal úszhasson itt ki be, ahogy a folyó természetes légzésének ritmusa diktálja. Nem volt nehéz munka, hisz a tündér is, az ember is leleményes volt, s egymást segítve dolgoztak. Midőn a folyó apadni kezdett, az emberek a csatornához siettek, s botokkal, később ásókkal, kapákkal lazították fel a lerakódott hordalékot, hogy a visszavonuló víz elhordja tőlük távoli vidékekre, szigetet, övzátonyokat építsen belőle máskor, máshol. Az így kitisztított meder gazdag zsákmányt ígért. De ez a dolognak csupán az egyik haszna volt. A másik, hogy az ár szinte teljesen visszatérhetett a mederben. A feliszapolódó tavacska körül eltűnt a posvány, visszahúzódott a nád, erőre kapott a rét és az erdő. A világ ismét jobb lett valamivel. S az ember elkezdte követni a víz útját. Ahol gátat talált, eltömődött medret, azt átvágta, járhatóvá tette. Nem kellett hozzá egy emberöltő, s az öt folyó ismét szabadon lélegezhetett, áradásának, apadásának nem állt útjába semmi. Így tanították meg az öt folyó tündérei az embert a tájjal együtt élni, a Teremtés rendjébe illeszkedni...

A Bodrogköz öt folyó ajándéka c. alkotás verseit Pásztor Attila barátommal válogattuk. A vers feltöltésével a könyv hangulatát kívántam érzékeltetni.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

mandolinos alkotást töltött fel J. W. von Goethe: Karácsony címmel a várólistára

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A budafoki Dunaparton című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese III. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese IV. rész című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Felhők című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Z… című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) Régi álmok című alkotáshoz

koko bejegyzést írt a(z) Hamis elv jogán című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)