Emlékek-templomában keresem
porlepte arcod szelíd mosolyát,
de nem látok át borús felhők fodrán,
hisz mélységekbe hullt már szépsége,
csókot lehelt rá az enyészet rőt ajka.

Szertefoszlott álmaim ködfátylán
rágódnak sötét-szárnyú angyalok,
kivájt szívemre szórják mérgüket,
kósza lelkek hamis szóval hívnak,
gyalázat kiszáradt medrébe zárnak.

Megavasodott a vágy rég szívemben,
forgácsként porlik szét ős-bizalmam,
szerelmem zörgő csonttá aszalódott,
száradó véremben viharos szél turkál,
s meddő ábrándok tüzében elégek.

Mégis gyűlölt szenvedéssel keresem
emlékek templomában koldulva arcod,
fekete rózsákat terítve lelked oltára elé,
megfakult képed hamvát fejemre szórva,
s szeretnék elfogyni, mint múló félhold.