HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 38

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49236

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-09-06

Palantír

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Reggel, amint felébredt, rögtön bekapcsolta a számítógépét. Aztán irány a fürdőszoba. Mire rendbe szedte magát, a rendszer is felállt, úgyhogy kezdődhetett a szokásos reggeli hírböngészés. Közben a gyerekek is felébredtek, Attila be is nézett hozzá, állt egy darabig, aztán kivonult a szobából. Ő úgy tett, mintha észre sem vette volna. Igaz, mindez nem is állt messze a valóságtól. Nyugtalanító híreket kapott — "Ismét az egekben a CHF" —, s azon töprengett, hogyan is befolyásolhatja mindez az életét. Személyre szóló hitele nem volt, de a körbetartozások veszélybe sodorták a cégét. 2008-ban meg se kottyant nekik a válság, most azonban úgy tűnt, a hullámok kegyetlenül megtáncoltathatják a hajójukat. Attila épp akkor lépett be a szobába, amikor idáig jutott gondolatban. Érdekes, Ő mindig képekben képzelődött. Épp ellentéte volt Csabának, aki még álmodni is csak szavakban tudott. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy az adott pillanatban feltűnt egy hatalmas háborgó óceán, hegynyi hullámokkal, szakadéknyi hullámvölgyekkel, s ott bukdácsolt rajta egy aprócska lélekvesztő. Amikor visszakeveredett a valóságba, ismét egyedül volt. Egyetlen másodperc erejéig megfordult a fejében, a fia után megy és megkérdi: mit akart, de aztán arra gondolt, ha fontos lett volna, úgy is szól a gyerek. Folytatta hát a böngészést. Mire a felesége elkészítette, s útjára bocsátotta a csemetéket, úgy érezte, Ő is napra kész. Mindent látott, ami fontos volt, kezdődhet tehát egy újabb munkás nap.

Összecsomagolta a holmiját, aztán indult a konyhába. A reggeli tejeskávé, a két kifli, vaj, és a "diszkó-sajt" — idézte magában Attila hatéves kori nyelvi bravúrját — ott várta az asztalon. Éva a gáztűzhelynél tett-vett, nyilván a teáját melegítette. A tányérján ugyanis már csak a reggelije romjai árválkodtak, így más nem maradt, csak a már-már szertartásos reggeli tea. Elmosolyodott. Soha nem értette, miért van szüksége Évának egy bögre tejeskávé után még egy csésze teára is, de mostanában már nem törődött vele. Egyszer régen, egy másik világban megkérdezte volt, de Éva csak durcásan megvonta a vállát és visszaszólt: "Te miért szoktál minden feles után meginni egy sört?" — Erre persze éppígy nem lehetett felelni. Legalábbis akkor úgy gondolta. Aztán nagyot fordult körötte a világ. A haverok elmaradtak, akárcsak az esti iszogatások. Az idő eltelt, ők megkomolyodtak. Néha azonban, amikor egy-egy régi írása a kezébe került, szíve szerint úgy fogalmazott volna: beleszürkültek a dolgos hétköznapokba. S most Sándor, a nagyobbik fiú kezdett írogatni, mi több, valami internetes fórumon (pontosan tudta, melyiken, volt úgy hogy naponta fellátogatott) tehetséges amatőr írónak nevezték. Erre aztán büszke is volt. Azt azonban magának sem ismerte volna be a világ minden kincséért sem, hogy titokban szurkol a fiúnak. Szurkol, hogy lépjen tovább, ne maradjon tehetséges műkedvelő, hogy robbanjon be az irodalmi életbe, ahogyan ő szerette volna, s arassa le azokat a babérokat, melyeket neki nem sikerült begyűjtenie. A felszínen azonban azt hangoztatta, Sándornak sincs választása. Ez a realitás. Az emberek felnőnek, a gyermekkori álmok elvesznek. Sanyi is talál majd magának valami szakmát, fogorvos lesz, vagy közgazdász, vagy autókereskedő. Tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy jól keressen. Az álmokból nem lehet megélni...

Aznap reggel Éva a szokásosnál is morcosabb volt. Arra gondolt, megkérdi mi bántja, aztán lemondott róla. Pontosan tudta, milyen választ kap majd. Az egész beszélgetést lejátszotta gondolatban, jöttek sorra a kérdések, s a válaszok: Hogy aludtál? — Aludtam — Hogy vagy? — Megvagyok... Ahogy szoktam... Jól — lehet választani. Aztán, ha eljutnak idáig: Bánt valami? — jön a bevált megkerülő hadművelet. "Nincs semmi bajom, s nem is lesz, ha leszállsz rólam." Egyszer Éva a rutinválaszok helyett azt próbálta neki elmagyarázni, hogyan is éli meg ezeket a reggeli szóváltásokat. Csakhogy azok a szavak leperegtek róla. Most, hogy leült végre a kávéja mellé, emlékezett a jelenetre. Szinte mindenre, Éva szavait kivéve. Meleg szendvicset evett. Sanyi készítette saját magának persze, de elszámítolta az adagot, így maradt kettő. Éva elkérte az egyiket, a másikat ő ehette meg. A kifliket elvitte magával. Ahogy ott ült a reggeli előtt, s megkísérelte felidézni annak a nem is oly távoli reggelnek az emlékét, észre sem vette, hogy a felesége közbe leült az asztal mellé, s talán mondott is valamit.

— Nehéz napom lesz — vetett oda foghegyről, remélve, hogy ez az általános, és egyébként is semmit mondó kifejezés megteszi válasz gyanánt. Éva azonban elengedte a füle mellett a megjegyzést.
— Időnként velünk reggelizhetnél. A fiúk is igénylik. Attila be is ment érted...
— Nekem nem szólt... — emelte fel a hangját védekezőn.
— Persze hogy nem. Mert ültél a palantírod előtt, modern Denethorként, s ki tudja épp merre jártál...
— Palantír?
— Attila mondta...
— Gondolom most nézte a Gyűrűk Urát...
— Olvassa. A filmet nem szereti. Azt mondja: csak megköti a képzeletét. Amikor belenézett a filmbe, annyit mondott: a hobbitok nem ilyenek, s már ott is hagyta. Te persze semmit sem látsz mindebből. A gyerek úgy nő fel melletted, mintha itt sem lennél. Nem látsz belőle semmit, mert csak azt veszed észre, amit a palantír mutat neked. A végén majd úgy jársz, mint Denethor, beleőrülsz. Mert csak azt látod, amit mutat, mert csak a rosszat veszed észre mindenben...

Éve ezt már a konyhaajtóban állva mondta. Ő csak ekkor döbbent rá, hogy a szertartás félbemaradt. A teáscsészében ott gőzölgött a friss tea, de a felesége nem ivott egy kortyot sem belőle. — Már megint kezded? - csúszott volna ki a száján, de aztán visszafogta magát. Nem azért mert Éva úgy sem hallhatta, sokkal inkább azért, mert Ő nem akarta elkezdeni...

Ránézett az órájára. Mennie kellett. Beköszönt a fürdőszobába zárkózó feleségének, majd rohant le az alagsori garázsba. Akkor gondolt először a palantírra, amikor beindította a kocsit. Palantír — Látókő. Egy tiszta, sima gömb. Eleinte szürke, majd ahogy nézi az ember sötétszínbe hajló. Éppolyan sötét, feketés, mint a folyadékkristályos képernyő. S talán ugyanazon az elven működik...

Na nem. A Látókő nem számítógép. Önálló akarata van, és csak azt mutatja meg az embernek, amit akar. Denethor is csak olyasmit láthatott benne, ami növelte a félelmeit, ami semmivé tette akaratát, ami elvette az eszét. Ő azonban mindig pontosan tudja, mit keres, milyen hírekre kíváncsi. Meghatározott rend szerint szörfözik a neten. Először behívja az Indexet. Ott a legáttekinthetőbb a címlap. Végigfutja a fontosabb híreket, némelyikre rá is kattint (megnyitás újfülön a háttérben), aztán sorra végigolvassa, amit fontosnak ítélt. Ez azonban a dolgok egyik fele. Ez után a címeket beírja a Hírkeresőbe, hogy lássa, mások mit hogyan tálalják mindezt. Így cselezi ki a palantírt. Ha csak az Indexre hagyatkozna, tényleg egyoldalú lenne a dolog, csak azt látná, amit Ők mutatnak neki. Így azonban végig nézheti az összes hírforrást. Alkalmanként a Kuruc.infot, sőt a Jövőnk.infot is, bár ez utóbbit csak a legszűkebb körben ismerte volna be. De ennek e percben nem volt semmi jelentősége. Érdekesség csupán összevetni, hogyan tálalja ugyanazt az Index, a HVG. Vagy a 168 óra, és hogyan jelenik meg ugyanez Kurucéknál. Most azonban csak az volt a fontos, a lehető legszélesebb körből merítette az ismereteit. Őt nem vezette meg semmiféle palantír. Ezt alkalomadtán el is magyarázza Attilának.

Mire idáig jutott, be is ért a munkahelyére. Délelőtt egy komoly megbeszélés anyagát készítette elő. Kettőre szlovákiai vendégeket várt, egy közösen beadandó pályázat kereteit kellett átbeszélniük. Ez a kezdeményezés egyszer már hamvába holt, így most sokkal nagyobb erőfeszítésre és meggyőzőerőre volt szüksége a sikerhez, de akkor úgy érezte, a dolog menni fog.

Délben kilépett a közeli kisboltba vásárolni. Igaz, itt minden drágább volt, mint a nagyáruházban, de most nem kockáztathatta meg, hogy nem ér vissza időben. Arra gondolt, megveszi a legszükségesebbeket, s ha a nem húzódik el a tárgyalás, hazafelé még beugrik valamelyik multihoz, vagy felhívja Évát... Igaz is, reggel a nagy kapkodásban otthon felejtette a listát. Fejből kell vásárolnia. - Jobb is így - gondolta, amikor benyitott a boltba. Körbe nézett. A multiknál soha sem tudott összpontosítani. Mintha valami különös erő szétkergette volna a gondolatait, mintha valami nem engedte volna, hogy a vásárlásra koncentráljon. Holott a látszat ennek épp az ellenkezőjét mutatta. Ezen eltöprengett. Állt a kenyeres pult előtt, felidézte Éva alakját, az esti beszélgetést. Akkor vállalta el a bevásárlást. Éva leült az asztal mellé, és sorra vette mire is lesz szüksége. Ahogy mondta, úgy írta is. S ő most a pult mellett állva látta, hogyan fut végig a toll a papíron, s látta, hogyan születnek meg felesége gyöngybetűivel a szavak. Egyik a másik után. Mindenre emlékezett, s mindent be is rakott a kosarába. Semmit nem hagyott ki. Már a pénztárnál állt, amikor újra eszébe jutott a palantír. Különös élmény volt. Úgy vélte, van valami, ami elkerülte a figyelmét. A pillanat tört részéig talán felvillant előtte Éva arca, s amint ül az asztal mellett, s ahogyan a tolla alól kigördülnek a betűk, de aztán mindez semmivé vált. Ugyan mi köze lehet mindennek a palantírhoz. Ő hírekért, nem érzésekért böngészi a netet.
Előtte a sorban a pénztárosnő egy fiatalasszonnyal beszélgetett. Arra gondolt, a multiknál nem futhatna ilyenbe, s már sorra került volna, de aztán valahogy felvette a beszélgetés fonalát...

- Nem is tudom. Már kétszer annyit fizetünk, s az adóság ahelyett, hogy fogyna, egyre csak nő. Zsoltnak ma még van állása, de a főnöke szólt, hogy az augusztusi fizetést csak októberben kapják meg, persze csak ha szerencsénk lesz. Ha tovább romlik a helyzet, lehet, hogy novemberben. És még örülhetünk, hogy van állása. Én is visszamennék, ha lenne hová. A kicsit elvállalná anyósom. De Jolika bezárta a boltot. A vevői elmaradtak, ő meg csődbe ment...
- Hát igen - felelt a pénztáros, miközben végre beütötte az utolsó tételt is. - Egyre több kis bolt zár be. Nem tudom, mi meddig tartunk ki. Egyre kevesebben jönnek, és egyre kevesebbet visznek. Csak tejet, kenyeret, néha egy kis felvágottat, mosó és mosogatószert. Azokból is csak a legolcsóbbat. Látod, pelenkát is csak akkor hozatunk, ha külön kéred. Valamikor volt öt fajta is, de ma már nem viszik.
- Tudod, ha otthon vagyok, már szövetpelenkát használok. Kézzel mosom, nem géppel. Így nekem van vele dolgom, de sokkal olcsóbban jövök ki. A papírt csak akkor veszek, ha megyünk valahová...


Nem figyelt tovább a beszélgetésre. Csak állt némán a sorban és arra gondolt, Attilának talán mégis igaza lehetett. Volt valami, valami nagyon fontos, amit nem mutatott meg a palantír. Azt tudta, hogy a törlesztő részletek akár megsokszorozódhattak. Ezt nap, mint nap látta. De soha nem látta annak a kismamának az arcát, aki nap-nap után kénytelen szembenézni a sorsával. Nem láthatta a boltot, ahonnan elfogynak a vevők. A palantír híreket mutatott neki, de nem mutatta meg az életet...

- Ha mindenki ennyit vásárolna itt - kedélyeskedett a pénztáros - nem kellene azon gondolkodnunk, hogy bezárjuk a boltot.

Mit lehetett volna felelni erre? Ő mormogott valamit, elővette a pénztárcáját és fizetett. Nem volt sem elégedett, sem elégedetlen, inkább egyszerűen csak döbbent. Hogy nem vette észre mindezt? Hogyan kerülhette el a figyelmét, mi is történt vele. Ő végig azt hitte, kezeli a számítógépet, pontosan tudja, mit tesz, és nem hagyja, hogy egyoldalú hírekkel befolyásolják. És közben a palantír rabja lett. Éppúgy, mint Denethor. Nem látja az életet. Hisz elég lenne annyi, hogy itt vásárol ebben a boltban, ő és még vagy egy tucatnyian, és két ember feje fölül elháríthatnák Damoklész kardját. Sőt, ha növelni tudnák a forgalmat, még a kismamának is lehetne itt munkája. Hiszen csak egy ember volt az egész boltban. Ő szolgált ki a kenyeresnél, ő mérte a sajtot, a felvágottat, és aztán ő ment a pénztárhoz. Ha lenne forgalom, elkelne mellé a segítség. De nincs, nincs, mert a sok megtévesztett ember a pillanatnyi vélt előny, az olcsó áru ígéretétől megvezetve a multiknál vásárol...

Visszatérve a munkahelyére eszébe jutott Csaba. Csaba nem komolyodott meg. Író lett, de persze soha nem vitte semmire. Írt mindent, ami akadt, tanulmányokat, novellákat, néha regényt is. Ha a számítógépről volt szó, Csaba mindig zárójelbe tette a szó eleji "sz"-t. Így aztán tulajdonképpen ámítógépnek nevezte a készüléket. Nem volt igaza. A gép nem csak ámít. Hazudik, félrevezet, megtéveszt. Attila találta el a nevét: palantír. Most nagyon nevetségesnek érezte magát. Két évvel ezelőtt kidobta a televíziót. Amikor kérdezték tőle, miért, székely barátaira hivatkozott, akik "képmutatónak" nevezték a tv-t. Akkor azt mondta, ő nem hagyja, hogy megtévesszék, nem akar képmutatók hálójába keveredni. Ő nem, ő aztán nem. És most rá kellett döbbennie, csak palantírt cserélt. Most már nem Szauron, hanem a Fehér Torony Köve mérgezi elméjét...

A tárgyaláson nem jutottak semmire. Nem is juthattak. A palantír mindannyiuknak mást és mást mutatott. Csak annyi volt benne a közös, hogy amit láttak, valamennyiüket bizalmatlanná tette. Amikor végre beült a kocsijába, az embereket hajlott hátú, őszes hajú, megkeseredett vénembernek látta, amint ülnek saját hófehér elefántcsonttornyukban és bámulják a követ.

Este nem kapcsolat be a gépet, és másnap is a kisboltban vásárolt. Egyik sem volt komoly elhatározás. Egyszerűen csak az előző napi gondolatok fényében így látszott helyénvalónak. A palantír azonban nem engedte el oly könnyen. Aznap korábban ment haza. Ő készítette el a vacsorát. Hagymás babot a' la Piedone. Amikor majdnem kész volt vele kétfelé szedte az adagot. A kisebb részt erős paprikával bolondította meg, mert Attila, s persze ő maga csípősen szerette. A palantír azonban csaknem hagyta nyugodni. Vacsora után ott ült a gép előtt és az üres képernyőt bámulta. Persze ő akkor a követ látta, a Látókövet, amint lassan megelevenedik. Már nyúlt volna a kapcsoló után, amikor Attila megszólította:
— Apa...— A gyerek hangja bizonytalan volt. Oly annyira, hogy már-már nem is tűnt valóságosnak. Azért felnézett, és megpillantotta a kisfiát, amint áll a szekrény előtt, épp a látótere szélén egy sakktáblával a kezében és reménykedve néz rá. - Apa, sakkozunk? - emelte fel a táblát.
Szinte öntudatlanul rázta meg a fejét. Attila leengedte a sakkot, ám mielőtt elfordulhatott volna, ő erőt vett magán és azt mondta: — Tudod mit, kisfiam. Döntsön a sors! — Benyúlt a zsebébe és elővett egy kétszáz forintost. — Fej vagy írás — kérdezte, s választ sem várva feldobta az érmét a magasban. Odafönn mintha egy pillanatra megállt volna a pergő pénzdarab, s ahogy ott állt a magasban, megcsillant rajta a fény. Nem a lámpa fénye, nem is a palantíré. Csak egy árva fénysugár, mely néha bevilágítja az emberi szíveket is, persze gyakorta teljesen eredménytelenül. A következő pillatanban az aláhulló érme a tenyerében landolt. Ráfordította a kézfejére és kérdőn nézett a fiára.

Attila ismét reménykedni kezdett. Talán mégis sakkozhat apával, talán ma este le is győzheti. Nagyapa mutatott egy két trükköt. Az nem számít, hogy egykor régen apának is megmutatta, mert apa felnőtt, és ez azt jelenti, el is felejtette mindazt, amit gyerekként tudott. De talán ma este néhány dolog az eszébe juthat. - Fej - nyögte ki végül.
- Ma nincs szerencséd, Manó - tette láthatóvá a sorshúzás eredményét. - Írás! - s mielőtt a fiú elszomorodhatott volna, gyorsan hozzá tette: - Én kezdek a világossal...

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-09-10 09:45:10

Kedves Szusi!
Köszönöm az észrevételt. Az első érthető, javítom: "Az idő eltelt, s ők megkomolyodtak."
A másikat a szövegszerkesztővel közösen hoztuk össze, eredetileg: "Néha, amikor egy-egy régi írása a kezébe került, úgy fogalmazott: beleszürkültek a dolgos hétköznapokba." Csak a billentyűzet már nem a régi, illetve éppen az, hogy elég régi, a kettőspont helyett gyakorta pont kerül, a következő szót a program nagybetűre javítja, én meg átsiklom felette. A kép egyébként annak az érzésnek a megágyazása a megkomolyodás - elszürkülés ellentéttel, ami a szurkolok, hogy teljesüljenek az álmai - de az álmokból nem lehet megélni kettősségben, vagy más formában a realitás és a valóság ütközésében jelenik meg. Persze ha magyarázni kell, akkor az írás megbicsaklott.
Ezt is javítom: Néha, amikor egy-egy régi írása a kezébe került, szíve szerint úgy fogalmazott volna: beleszürkültek a dolgos hétköznapokba." így jobban jelzi a kételyt, és érthetőbb.
Még egyszer kösz a megjegyzéseket.
G.
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2011-09-09 19:42:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Én is kedvtelve olvastam, bár számomra ez a rész,valahogy nem egyértelmű.

"Aztán nagyot fordult körötte a világ. A haverok elmaradtak, akárcsak az
esti iszogatások. Megkomolyodtak. "

"Néha, amikor egy-egy régi írása a kezébe került, úgy fogalmazott. Beleszürkültek a dolgos hétköznapokba."

Lehet, hogy én vagyok túl macerás, de a "megkomolyodtak megállapítást" az esti iszogatások mögé tenni azért furi, mert bár, tudom, hogy a haverok komolyodtak meg, mégis zavaróan hatott rám.
A második idézetnél nem kéne összekötni egy "hogy-gyal" a két mondatot? Vagy így:
Régi írásaiban így fogalmazott:" Beleszürkültek a dolgos hétköznapokba."
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-09-09 07:45:31

Én köszönöm, hogy megtiszteltél. Örülök, ha tetszett...

G.
Alkotó
antonius
Regisztrált:
2009-06-30
Összes értékelés:
2588
Időpont: 2011-09-08 10:04:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Az első gondolatom olvasás után: A legnagyobbak írnak így.

Lenyűgöztél. Köszönet érte. a

Legutóbb történt

Bödön bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Tíz lépés című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Puliszka Juliska címmel a várólistára

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

Ngaboru bejegyzést írt a(z) dadames című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi emlék című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)