HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 35

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: ArtúrFeltöltés dátuma: 2011-09-24

Budapest 2222

Második Jenő, a felsőház tagja, morcosan ébredt fel tucatnyi szobája egyikében. Igyekezett legyűrni másnaposságát. Tétova léptekkel vette az irány a tisztítókabinja felé. Amint belépett a puha aljzattal ellátott tálcába, bezáródott az ajtó és a sugarak azonnal végig pásztázták a testét. Vizet még nekik sem szabadott tisztálkodásra használni. Ebben a világban a tiszta víz nagyobb értéket képviselt, mint a legragyogóbb gyémánt.
Visszatérve a szobába, öltözködni kezdett. Közben elgondolkodott. Vajon mikor ért véget az esti tivornya? Nem emlékezett rá, hogyan távoztak a barátai, és ő hogyan került ágyba. Bizonyára a robotszolgák segítettek neki. Megnyugodva nézett körül. Sehol semmi jele az éjszakába nyúló összejövetelnek. A takarítógépek az utolsó kis sárga masszáig mindent eltávolítottak. Sóhajtva dörzsölte meg a halántékát. Az emberiség annyi mindent megoldott már. Annyi mindenre megtalálta a megfelelő választ, de erre a macskajajos állapotra, erre nem talált receptet.
Futólag átnézte a napi programját. Már előre unta magát. Nagyon egyhangúnak találta. Akárcsak az életét. Mindene megvolt ugyan, amit csak akart, de évek óta az volt az érzése, hiányzik valami. Vagy valaki. Néha feltette magának a kérdést. "Tehetek ez ellen valamit?"

Mester Kilencvenkettő, az irányítók tagja, riadtan ugrott ki az ágyából. Évek óta mindennap attól félt, hogy egyszer elalszik. Ha elkésne a munkahelyéről, vége volna mindennek. Megvonnák a rendelkezésére bocsátott szobát. Nem volna többé kéthetenként szabadnapja. Nem lenne ingyenes belépője a nagy Vetítőterembe, de ami a legrosszabb, nem mehetne el akkor a Termékenység épületébe, amikor csak kedve van hozzá.
Féltette kényelmes életét. Emlékezett még rá, milyen napi tizenhat órát dolgozni. Ez a napi tíz óra semmiség ahhoz képest. Ráadásul minőségileg is más. Tisztább, nyugodtabb, hiszen ezért tanult. Ezért lett a szakma egyik mestere. Megnézte a tisztítókabin kijelzőjét. Tegnap már használta egyszer. Na, mindegy. Majd holnap ismét használhatja. Öltözködés közben végig gondolta napi programját. Már előre unta magát. Nagyon egyhangúnak találta. Akárcsak az életét. Eddig elérte, amit szeretett volna, de egy ideje az volt az érzése, hiányzik valami. Vagy valaki. Gyakran feltette magának a kérdést. "Tehetek ez ellen valamit?"

Hetvenötezerhatszázhuszonhármas, a nép tagja, ezen a reggelen is a jól ismert visító szirénahangra ébredt. Kimászott alvókapszulájából, ahogyan a többiek is, és elindult a központi tisztítóterem felé. Odabenn nyugodtan állt több ezer meztelen társával együtt. Hagyta, hogy a sugarak végig pásztázzák kemény munkától izmos testét. Keskeny szekrénye előtt öltözködve, végig gondolta napi programját. Már előre unta magát. Nagyon egyhangúnak találta. Akárcsak az életét. Évtizedek óta úgy érezte, valami hiányzik belőle, de ha erre gondolt, annyi minden az eszébe jutott, hogy nem tudta mi az. Naponta feltette magának a kérdést. "Tehetek ez ellen valamit?"

Fektetett Nyolcas, a Végtelen Univerzum tagja, fáradtan adagolta magába élénkítő folyadékát. A megfigyelőkön keresztül szemrevételezte az általa figyelemmel kísért bolygót. Végig olvasta napi munkaprogramját és már előre unta magát. Nagyon egyhangúnak találta. Akárcsak az életének eddig itt eltöltött idejét. Készülődés közben, erősen empatikus képessége miatt, megérzett valamit. Valamit, ami a bolygó irányából sugárzott feléje. Meglepődve fogta a jelzést. Három különböző, de viszonylag egymáshoz közeli helyről ugyanazt az unalmat érezte, amit maga is érzett bensőjében. Egy ezredmásodpercig elgondolkodott, de a következő ezredmásodpercben már döntött is. Hiszen ő tehet ez ellen valamit. Senki nincs, aki felelősségre vonhatná a tette miatt. Végre, egy kis izgalom a hosszú, unalmas, szürke megfigyelések után! Késedelem nélkül nekiállt végrehajtani a tervét. Először is, keresett a bolygón egy megfelelő helyet. Amikor megtalálta, régen nem érzett hangulat uralkodott el rajta. Ha most lett volna szája, fülig szaladt volna. Azonban füle sem volt.

Második Jenő beült automata járművébe. Megszokásból vitette magát a Parlamentbe. Tudta, hogy másról sem fog szólni az egész nap, mint az esti nagy ünnepre való előkészületekről.
2222.08.20. Különleges évszám. Ma a nép közül is néhányan nagyon boldogok lesznek. Az állam jutalmazza mindazokat, akiknek a személyi azonosítójában szerepel a kettes, vagy a húszas szám. Például, Mester húszat előléptetik. Kettőezerkettőszázhuszonkettest pedig dupla ételadaggal jutalmazzák, és egy alkalomra ingyen beléphet a Termékenység épületébe. Ma nem is kell dolgoznia. No, és ott van a több száz éves hagyomány. A tűzijáték. Tudomása szerint, ezt a kormány még akkor sem hagyta el a múltban soha, amikor a legnagyobb éhínség dúlt az országban. Idáig jutott gondolataiban, amikor hirtelen megdöccent a jármű. Balra kifarolt és csak annyit látott, hogy előtte valami erősen fényes dolog van. Ezután minden különösebb fájdalom, vagy sérülés nélkül elájult.

Mester Kilencvenkettő fürgén ugrott fel az arra haladó, Irányítóknak fenntartott járműre. Utazás közben jutott az eszébe, hogy ma csak hat órát kell dolgoznia, hiszen jutalmazzák. A nevében szereplő kettes miatt. Talán még egy apró ajándékot is kap a vállalattól. Amint ezen mélázott, egy éles kanyar következtében kibillent egyensúlyából, és leesett a járműről. Egyenesen egy fényes valamibe. Zuhanás közben, minden különösebb fájdalom, vagy sérülés nélkül elájult.

Hetvenötezerhatszázhuszonhármas a robogó járdán állva várta, hogy megérkezzen a munkahelyére. Miközben haladt, eszébe jutott, hogy ma könnyített munkát fog kapni. Megjutalmazza az állam a nevében szereplő húszas miatt. Kicsit jobb kedvvel nézte a mellette állókat, akik faarccal figyeltek előre. Mintha lenne ott valami látnivaló. Pedig nem, hiszen nap, mint nap csak ugyanazt láthatták. Az előttük álló sok ember fejét. Ekkor a haladó járda akadozva megállt, majd rángva tovább indult. Többen térdre estek emiatt. Hetvenötezerhatszázhuszonhármas a szélén állt a járdának, ezért kissé oldalra dőlve vesztette el az egyensúlyát. A szegélyen kívülre zuhant. Egyenesen bele egy erősen fénylő valamibe. Minden különösebb fájdalom, vagy sérülés nélkül elájult.


Mindhárom férfi egyszerre tért magához. Egy homokos parton feküdtek. Csodálkozva nézték, hogy tenger terül el előttük. Úgy gondolták, egy szigeten kötöttek ki. Nem voltak biztosak benne, de valami belső sugallat ezt a magyarázatot adta ki eredményül. Gyanakodva méregették egymást. Nem tudták, kicsoda a másik kettő, és egyáltalán honfitársak-e? Ami mégis első látásra meggyőzte őket erről, a ruházat volt. Ismerős egyenruhákkal találták magukat szembe.
- Hogyan kerülök egy helyre egy Munkással és egy Mesterrel? - szólalt meg Második Jenő.
- Nem tudom, Képviselő úr! - válaszolta Mester Kilencvenkettő.
- Szép kis lekvárban vagyunk! - vigyorgott a Munkás.
- Csak ne vigyorogj! - dörrent rá Második Jenő - Inkább kezdd meg felderíteni a területet!

Hetvenötezerhatszázhuszonhármas először megszeppent, majd mivel látta, hogy a többieknek sincs fogalmuk arról, hol vannak, és hogyan kerültek ide, ismét elvigyorodott. Szunnyadó éntudata felismerte a lázadás lehetőségét.
- Derítsd fel magadnak! Én inkább megyek, és fürdök egyet. Karácsony óta nem voltam vízben. Akkor is csak jutalomból, a jó munkámért márthattam meg magam a jeges Dunában.
- Á! A Schirilla Emléknap! Évszázados hagyomány! - sóhajtotta Mester Kilencvenkettő.
- Hogy mersz tegezni? És engedetlen lenni? Majd gondom lesz rád odahaza!
- Honnan veszed Képviselő, hogy visszajutunk? - vigyorgott továbbra is a Munkás, azzal belegázolt a vízbe és gyermeki örömmel állt neki pancsolni. A látvány megigézte a másik kettőt. A Mester követte, majd kis idő után, először tétován, majd egyre nagyobb lelkesedéssel a Képviselő is megmártózott a habokban.

Amikor elfáradtak, mindhárman hanyatt fekve kihevertek a partra. A Képviselőnek eszébe jutott a Munkás megjegyzése. "Tényleg! Mi lesz, ha itt fogunk maradni életünk végéig?"
- Most mi lesz ezután? - tette fel hangosan is a kérdést.
- Majd építünk valami kis kunyhót. - válaszolta a Mester.
- Építünk? - hangsúlyozta ki a többes számot a Képviselő.
- Ha nem akarsz a szabad ég alatt aludni! - jegyezte meg a Munkás.
- Én nem értek az építéshez!
- Majd belejössz! Dolgozni nem nehéz.

A Képviselő elgondolkodott. Arról már letett, hogy felvegye itt a vezető szerepét. Elég volt csak ránéznie a Munkás vigyorgó arcára és dagadó izmaira. Magában hálát adott az égnek, hogy szerencséje nem hagyta el. Ha már így alakult, kifoghatott volna helyettük akár egy elvadult dolgozót és egy pókhasú munkafelügyelőt is. A Munkás békés, nyugodt tagnak nézett ki. A Mester pedig a korához, beosztásához képest műveltebbnek látszott.
Visszaidézte kényelmes életét, amit innen nézve már nem is tartott annyira unalmasnak. Végig gondolta, milyen lett volna a mai napja, ha nem történik ez a ... valami. Erről eszébe jutott a késő délutáni programja, a munkavacsora, és máris úgy érezte, nagyon éhes. Még soha sem érezte ezt, mert mindig a megfelelő időben került elé az étel. Néha többször is, mint kívánta volna. Mindhárman szinte egyszerre ültek fel. Valószínűleg a másik kettőnek is hasonló gondolatai lehettek, ahogy körülnéztek, mert egyre sűrűbben tekintettek a sziget belseje felé. Összenéztek és bólintottak. Kezdett kialakulni közöttük valamiféle összhang. Elindultak, hogy felderítsék, hová kerültek.
Ahogy beljebb értek, szembe találták magukat egy ismeretlen gyümölcsökkel teli fával. A Munkás gondolkodás nélkül szedett magának pár darabot, és nekilátott elfogyasztani. A Mester előbb sokáig nézegette a fa koronáját, majd ő is nekilátott.
- És, ha mérgezett? - kérdezte a Képviselő.
- Nem hinném. - szólt a Mester. - Az imént láttam néhány madarat, amelyik szakított a csőrével a gyümölcsből, majd elrepült vele.
A Képviselő ennek hallatán követte a többieket az étkezésben. Miután kellőképpen jóllaktak, tovább indultak. Nem is kellett sokat gyalogolniuk, amikor egy viszonylag jó állapotban lévő, több helyiségből álló kunyhót találtak. Csodálkozva járták körbe. Látszott rajta, hogy évek óta nem használták. Itt-ott be volt nyomva a fala, de mivel gallyakból és vékonyabb fák törzséből volt készítve, úgy gondolták nem lesz nehéz pótolni, javítani.
- Vajon hogyan rögzítették egymáshoz a darabokat? - kérdezte a Képviselő. - Nem hiszem, hogy találnánk itt bármiféle szerszámot ehhez.
- Nem is kell! - jegyezte meg a Mester. - Úgy látom agyaggal, vagy hasonlóval tapasztották össze. Találunk majd ilyet a közelben, ez biztos. Gondolom, nem kilométerekről szállították ide, hiszen a fák, az ágak is innen valók.
- Ma már nem kellene nekilátni. Éppen elég lesz belül rendbe tenni ahhoz, hogy alhassunk itt az éjszaka. - szólt a Munkás.
- Igaz. Majd holnap, mert a Nap állásából látszik, hogy nemsokára este lesz.

Sokat nem kellet takarítaniuk, mert elég szegényes volt a berendezés. Legalább öten lakhattak itt előtte. Ennyi fekvőhely volt, amiből hármat első osztályúan rendbe tudtak hozni. Hatalmas, hosszú falevelekkel bélelték ki matrac helyett. Egészen jólesett rajta a fekvés. Eltűnődve heverésztek, miközben odakinn szürkült az ég.
- Abban bízom, hogy ezt az egészet álmodom, és nemsokára felkelek otthon az ágyamban. - szólt a Képviselő.
- Ha ez álom, akkor én nem szeretnék felébredni. - válaszolta a Munkás. - Jó itt!
- Olyan rossz nem lehet az életed. Nem is biztos, hogy itt meg tudnál élni. Mit ennél itt? Gyümölcs nem lesz mindig.
- Képviselő! A lakókapszulánál minden csak jobb lehet.
- Micsodánál?
- Hagyd! Odafenn a legtöbbjüknek fogalmuk sincs, hogyan él a nép! - szólt a Mester.
- Miért? Te tudod? - kérdezett vissza a Munkás.
- Igen. Én tudom. Nincs egy éve, hogy kiemeltek. Ügyes voltam a szakmában. Megengedték, hogy tanuljak. És sikerült kikerülnöm ... lentről.
- Tőled nem irigylem a helyedet. Tettél érte. És te? Képviselő. Te hogyan kerültél oda, ahol vagy? Beleszülettél, igaz?

Válasz nem érkezett a kérdésre. Egy darabig csend volt a kunyhóban. Mindhárman a gondolataikba merültek. A holnapot képzelték el. A jövőt. Számukra lassan átértékelődött minden. Az eddigi életük, a tapasztalataik. Leginkább az zavarta őket, hogy nem tudták, mi történt velük.
- Mesélj a mindennapjaidról! - szólt a Képviselő a Munkáshoz.
És a Munkás belefogott. Legelőször elmagyarázta, mi az a lakókapszula. Utána kitért a munkára. A monotonságára. Hogyan dolgozik a nép. Legalábbis, a nép azon része, akiket ő ismer.
- Megfogod a ládából a darabot. - magyarázta. - Beteszed a gépbe. Megnyomod a gombot. Kiveszed a darabot, és beteszed egy másik ládába. Ha megtelik, becsomagolod. Ha elfogy az egyes láda, hozzák a másikat, és közben elviszik a kész ládát. Kezdheted elölről. Percenkét egy darab, óránként egy láda. És mindig ugyanazt csinálod.

Ezután kitért azokra a ritka szórakozási lehetőségekre, amire néha jutott idő. Alkalmanként egy gyenge alkoholtartalmú ital, néha filmnézés a nagy Vetítőteremben. Kitért a havi egyszeri látogatásra a Termékenység épületébe, ami minden munkásnak járt. Mesélt arról, hogy csak ezen alkalommal találkozhatnak a nőkkel. Máskor és máshol soha. Száz év alatt ezt mindenki elfogadta, hiszen tisztában voltak vele, hogy ezzel előzik meg a túlnépesedést. Amikor kifogyott a szóból a Mester kéretlenül is átvette a fonalat, és folytatta azzal, ami a saját tapasztalatairól szólt. Hozzáfűzte mondanivalójához azokat a plusz juttatásokat, amikben részesül a beosztásából kifolyólag. A Képviselő rengeteg új információhoz jutott hozzá. Sok dologról fogalma sem volt. Lassan megértette, országa milyen áron élte túl a nagy összeomlásokat. Amikor a Mester befejezte, a Képviselő maga folytatta. Elmondta, hogy a felsőházban ő is csak egy a többi közül. Fiatalsága ellenére azért sokat tudott. Elmagyarázta kettőjüknek, miként védik az ország határait. Milyen jó pozícióban van a nemzet, és hogy sok más nemzettel vannak jó üzleti kapcsolatai. Az összeomlások után nem minden országnak sikerült megoldást találnia a túlélésre. Azt is elmagyarázta, mi az a veszedelmes fegyver, amit mégsem vetettek be soha, és nem is fognak, mert arra még a legprimitívebb csoportosulás is rájött, hogy akkor vége mindennek. Oda volnának az élet lehetőségei.
- Romok felett pedig nincs értelme uralkodni. - fejezte be a mondanivalóját.
- Ha olyan jól megy az országnak - kezdte a Munkás - akkor azért néha lehetne lazítani azon a gyeplőn, nem?
- Talán valóban túl szigorú a jelenlegi rendszer. - bólintott a Képviselő, de ezt már senki sem látta, mert közben besötétedett. - Esetleg fontolóra lehetne venni néhány könnyítést.
- Ha valaha is visszajutunk. - tette hozzá a Mester.

A sok friss élmény hatására nagyon hamar álomba merültek. A Munkás álmában egy állatot kergetett. Meg akarta fogni, mert tudta, hogy nagyon finom a húsa. Azonban sehogy sem sikerült elkapnia. Addig űzte a vadat, amíg egy tisztásra nem ért. A tisztáson megtorpant az elébe táruló látványtól. Egy gyönyörű nő állt a közepén és hívogatóan mosolygott rá.
A Mester álmában, munkája eredményeként, a legújabb kitüntetését vette át, amihez nősülési engedély is járt. Persze, alá kellett írnia, hogy gyermeket nem fognak nevelni. A legmagasabb pozícióba került, amibe egy középosztálybeli valaha is kerülhet az életében.
A Képviselő álmában a felsőház elismert tagjává vált. Szabad kezet kapott saját területén, ami azt jelentette, hogy döntései többségét nem kellett megindokolnia ahhoz, hogy elfogadják, törvénybe foglalják.

Reggel a Képviselő és a Mester elég korán felébredt. Ágyaikon ülve néztek egymásra, majd a hortyogó Munkásra. Életében először aludhatott addig, ameddig akart. A Mesternek támadt egy gonoszkodó ötlete. Felállt az ágyáról, megköszörülte a torkát, majd elkezdte utánozni az ébresztő sziréna hangját. A munkás ijedten ugrott ki az ágyából, de megzavarodva kapkodta a fejét jobbra-balra. Látszott, hogy fogalma sincs, hol van. Nevetve csapkodta a térdét a másik két ember. Amikor a Munkás ráébredt arra, hogy mi történt, dühösen meredt rájuk. Azonban a mérge hamar elpárolgott, de azért megjegyezte:
- Fogalmatok sincs, milyen érzés mindennap erre a hangra ébredni!
Együtt indultak el a partra, hogy megmártózzanak. Közben ismét megszedték magukat a gyümölcsfánál. Éhség és szomjúság ellen kiváló étel volt, de végleges megoldásnak nem tökéletes.

A parton fekve bámulták a tiszta reggeli égboltot. Tudták, hogy sok munka vár rájuk, de valahogy nem akartak nekilendülni. Jólesett ez a kis semmittevés. Kezdték felfogni, mit is jelent a lazítás, a valódi kikapcsolódás. Megszabadultak a társadalmi helyzetük okozta nyomástól. Egy időre legalábbis biztosan.
- Rendbe kellene hozni a kunyhó falait. - ült fel kis idő után a Mester.
- Ivóvizet is keresnünk kell. - jegyezte meg a Képviselő.
- Körül kell nézni, más ehető élelem után is. - mondta a Munkás.
- Ki melyik feladatot választja? - kérdezte a Képviselő.
- Én szívesen megkeresem az iható vizet, ha van ilyen a környéken. - szólt a Mester.
- Látszik, hogy elszoktatok a csapatmunkától, pedig most itt egyedül csak az lehet a legjobb megoldás. Össze kell adnunk a tudásunkat. - jegyezte meg a Munkás.
- Ugyan miért ne dolgozhatnánk külön? - kérdezte a Képviselő.
- Ismeretlen helyen vagyunk. Ha bármelyikünkkel történik valami, nem fogunk tudni róla. Esetleg egyedül is maradhatunk. Az összefogás egyenlő a túléléssel.

Nagyon hamar kiderült, hogy a kunyhót jó helyre építették a készítőik. Iható forrásvizet találtak a közelében. Az ellenkező irányban pedig megtalálták azt a helyet, ahonnan az ágak tapasztásához való anyagot hordták az épülethez. Nehezen ment minden munka, mert semmilyen szerszámmal nem rendelkeztek, de a találékonyságuk a segítségükre volt. Felhasználtak mindent. Lapos, éles kövekkel vágták, faragták a közepesen vastag ágakat. Egy régi asztalt megfordítva szállítóeszközként vetettek be. Így került minden szükséges anyag a kunyhóhoz. Estére mindhárman egyformán koszosak, fáradtak voltak, de a hangulatuk semmit sem romlott. Sokat mulattak napközben is egymás ügyetlenségén, miközben megtanulták becsülni a másik képességeit. A sötét ellenére elsétáltak a tengerpartig, hogy tisztálkodjanak. Becsukott szemmel ismerték már az utat. Lenyűgözőnek találták a partot és a vizet így alkonyat után. Az idő is annyira jó volt, hogy ott maradtak reggelig. Ezen a napon a szabad ég alatt aludtak.

Egy hét sem kellett hozzá, remekül rendbe tették a házat és a környékét. Büszkén nézték munkájuk, összefogásuk eredményét. Erősebbek, edzettebbek lettek. A vadászat a kezdeti nehézségek ellenére meghozta eredményét. Kiderült, hogy ebben a Képviselő volt a legjobb. Az apró kövekkel rendkívül pontosan találta el a nyulat a megfelelő helyen ahhoz, hogy még bódult állapotban el tudják kapni.
- Annyira jó itt, hogy sajnálnám elhagyni ezt a helyet. - szólt egyik este az ágyban fekve a Képviselő.
- És ha lehetőséged támadna erre? - kérdezte a Mester.
- Akkor sem.
- Gondolom, otthon nagyobb kényelemben éltél. - jegyezte meg a Munkás.
- Említettem, hogy a világ megúszta a pusztulást, mert rájöttek, hogy romok felett nem érdemes uralkodni.
- Ez most hogyan jön ide?
- Én másra is rájöttem. A romok nem csak lepusztult épületeket jelentenek. Nem csak tönkre tett környezetet. mint ahogyan építeni sem csak ezeket a dolgokat lehet.
- Értelek. Azt hiszem. - szólt közbe a Mester. - Egész életemben azért küzdöttem, tanultam, hogy több legyek, mint amibe beleszülettem. Építettem magamat. Belül.
- Pontosan erre gondoltam.
- Megártott neked a munka. - vigyorgott a Munkás. - Én nem szeretek tanulni.
- Ha nem szeretsz, nem is kell. Annyi minden van, amihez mégis értesz, ami miatt hasznos ember vagy. A tudás, érték. Bármekkora is az.
- Bizony, nem egyformák az emberek. - sóhajtott a Mester, mert bármennyire is jól érezte itt magát, titkon visszavágyott a világába.
Mindhárman csendben elgondolkodtak. Annyira, hogy bele is aludtak.

A világűr hideg magányában Fektetett Nyolcas összekapcsolta a Térmanipulátort az Időkiegyenlítővel és elégedetten adott neki egy kis energiát. Éppen csak annyit, amennyire szükség volt a művelethez. Elképzelte, hogy ez a kis kozmikus csínytevése hozzásegíti őt ahhoz, hogy visszahívják saját világegyetemébe. Ha sikerül, amit ettől a tettétől vár, nem kell többé megfigyelő ide. Új feladat, más munka vár majd rá.


Második Jenő magához tért az útról leszaladt kocsiban. Egy Megmentő szorgoskodott körülötte. Úgy tűnt, nem kerül sor beszállításra, mert sérülés nélkül megúszta a balesetet. Hamar leparkolt egy másik automata jármű az elromlott mellé, így folytathatta útját. Miközben haladt, elgondolkodott a történteken. Világosan emlékezett mindenre. A szigetre, a tenger sós ízére, a két másik emberre. Lassan megfogalmazódott benne az a néhány javaslat, amivel megalapozhatná a törvényhozásban betöltött pozícióját.

A Mester magához tért egy, az út mellett felhalmozott, feltöltésre szánt puha földkupac egyikén fekve. Egy Megmentő szorgoskodott körülötte. Miután kiderült, hogy megúszta a balesetet, vidáman folytatta az útját egy arra járó másik járműre felpattanva. Utazás közben elgondolkodott a történteken. Mindenre tisztán emlékezett. Elhatározta, hogy a munkahelyén ismét jelentkezik a megmérettetésre. Eddig félt, mert ha sikertelen a vizsga, akkor az eddigi pozícióját is elbukhatja. Valami azonban azt súgta neki, hogy ne adja még fel. Ne álljon meg itt.

A Munkás magához tért a járda melletti vízelvezető csatornában fekve. A napokban történt esőzések miatt nem a kövön landolt. A víz felfogta az esés lendületét, de ahhoz elég sekély volt, hogy ne fulladjon bele. Egy Megmentő serénykedett körülötte. Miután kiderült, hogy semmi baja, a Megmentő elsietett, ő pedig felpattanva a helyéről, visszalépett a robogó járdára, és folytatta az utat. Menet közben elgondolkodott a történteken. Tisztán emlékezett mindenre, ami történt. Nem tudta megfejteni ugyan a dolgot, de még rágódott rajta egy darabig. Sóhajtva vont vállat, amikor eszébe jutott a tisztás. Mégis, ami megmaradt benne az a Képviselő mondata volt:
"Romok felett nincs értelme uralkodni." Tetszett neki ez a mondat. Valahogy jobb kedve lett ettől.

Este mindenki igyekezett az utcán olyan helyet találni, ahonnan jól látható lesz majd a tűzijáték. Ilyenkor elhagyhatták a munkaterületüket azok is, akik éppen dolgoztak. Második Jenő otthoni ablakából bámult kifelé az utcára. Kiválóan fogja látni innen az egész eseményt. Lenézett az emberekre. Egy hirtelen elhatározástól vezérelve fogta magát és kilépett lakása ajtaján. Az utcán csatlakozott a robogó járdán közlekedőkhöz. Kicsit egyensúlyozva kellett állnia rajta. Elszokott már ettől a közlekedési formától. Egy tágas, szellős téren lelépett róla. Ahogy körülnézett tekintete találkozott a Munkás fürkésző tekintetével. "Szóval, mégsem álom volt, sem pedig ájult kábulatban látott képsorok." - gondolták mindketten. Közelebb indultak egymáshoz. Ekkor oldalról odalépett hozzájuk a Mester.
- Jó estét! - köszönt rájuk.
Kissé félszegen toporogva álltak egymás mellett. Nem igazán tudták, mit mondjanak a másiknak.
- Utánanéztem a mai ünnepség gyökereinek! - szólalt meg kis idő múlva a Képviselő.
- Azt azért mindannyian tudjuk, hogy az államalapítás ünnepe. - szólt a Mester.
- Igen. - bólintott a Képviselő. - Ami viszont szintén lényeges, hogy régebben ez a nap volt az új kenyér ünnepe is.
- Lényeges? - nézette nagyot a Munkás. - Neked lényeges?
- Hogyne! Vannak terveim a jövőre vonatkozóan. Nem felejtettem el a szigeten átélteket.
- Engem még mindig foglalkoztat a gondolat, hogy mi történ velünk? És, hogy miért történt? - tette fel a kérdést a Mester.
- Számít ez valamit is a jövő szempontjából? - kérdezte elgondolkodva a Képviselő.
- Én inkább arra vagyok kíváncsi, változhat-e az életünk? Tehetünk-e ellene, vagy mellette? - kérdezte a Munkás.
- Ne felejtsétek el, amit mondtam. Romok felett nem érdemes uralkodni.

Elhallgattak, mert megkezdődött a tűzijáték. Örömmel figyelték a felvillanó fényeket. Akkor emelték fel jobban a fejüket, amikor az égre egyszerre kúszott fel a három hatalmas fénnyel égő rakéta. Piros-fehér-zöld.

A három társadalmi réteg, sok évtized óta, ismét megtette egymás felé az első lépést.

Pályázatra készült, de nem tudtam elküldeni.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2012-01-01 13:31:39

válasz Kuvik (2012-01-01 09:09:17) üzenetére
Szia Madaram!
:)
Rég repkedtél felém. Köszönöm szépen a hozzászólásodat, és az olvasást is. Örülök a véleményednek, mert éppen ilyenre akartam írni. Ha szerinted sikerült utánoznom a régi sci-fi hangulatát, annak én nagyon örülök.
Alkotó
Regisztrált:
2007-04-10
Összes értékelés:
467
Időpont: 2012-01-01 09:09:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szépen idézi a régi sci-fik idealizált karaktereit, útkeresését. Klassz lett!
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2011-09-28 09:36:01

válasz Zarzwieczky (2011-09-28 09:15:51) üzenetére
Köszönöm Z.!
Érthető a dolog. Tőlem szokatlanul hosszúra sikeredett ez a novella. Először arra gondoltam, hogy két részben teszem fel, de akkor az olvasó azt hihette volna, újabb sorozat indul.
A pályázatban maximum 50000 karakterben határozták meg a beküldendő alkotásokat, ez itt pedig körülbelül a fele. Azért örülök, hogy átrágtad magad rajta. Annak jobban, hogy nem bántad meg.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
971
Időpont: 2011-09-28 09:15:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Artúrkám,őszintén:idő hiányában, háromszor ugrottam neki az olvasásnak,de nem bántam meg.Látszik hogy készültél a "jövőből" és frappánsan mixelted.Grt.Z
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2011-09-24 23:26:20

válasz T. Pandur Judit (2011-09-24 23:04:09) üzenetére
Kedves Judit!
Kicsit én is másképpen képzelem, képzeltem el a jövőt. A pályázatnak, amire ez az írásom készült, ez volt a témamegjelölése: Budapest 200 év múlva. Kénytelen voltam azonban fantáziámnak más irányt szabni, mivel egy kedves ismerősöm, egy másik pályázó elküldte nekem a saját alkotását. Megkért, hogy nézzem át neki, és segítsem. Mondjak véleményt a pályaművéről. Nos, valahogy úgy képzeltem el az egészet, ahogyan ő leírta. Nem volt mese, másik szálat kellett kitalálnom magamnak.
:)
Remélem, majd itt is olvashatjuk azt az alkotást, mert igazán jó, érdekes novella. Esélyes az első helyre. Jó tollú alkotó írta, aki ezen az oldalon is publikál.
Köszönöm szépen, hogy itt jártál nálam és olvastad az írásomat. Bízom abban, hogy a népességgel nem lesz igaza a statisztikának.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5148
Időpont: 2011-09-24 23:04:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Artúr!
Érdekes az alkotásod, igazán kíváncsian olvastam végig. Én ugyan egészen másképpen képzelem el Budapestet 211 év múlva, de ez a szép a fantáziában: mindenkinek máshogyan működik. :)
A társadalmi mondanivaló nagyon is aktuális, mert ahhoz már nem is kell 211 év, hogy a romokon uralkodjanak a maguktól eltelt "képviselőink". Vukovich Gabriella, a nyáron kinevezett KSH elnök szerint Magyarországon a népesség növekedés 1980-ban megállt, és azóta folyamatosan csökken az ország népessége. Ezzel a három évtizedes fogyással egyedül állóak vagyunk a világban. Ha minden így marad/na/, akkor 200 év múlva félmillióra csökken a magyar lakosság.
Judit

Legutóbb történt

alberth alkotást töltött fel Akkor élünk mi igazán... címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Hová lettek? című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Az Igazság címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éhség címmel a várólistára

Miléna bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Érzéki csalódás címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)