HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1857

Írás összesen: 47934

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-03-19 06:35:00

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: PhoenixFeltöltés dátuma: 2011-09-26

A hivatalnok

A hivatalnok érdektelenül hallgatta az asztal túlsó végén ülő, konzervatív, fiatal pár bátortalan előadását, szorult anyagi helyzetükről. A nő beszélt; barna ingben, rozsdaszín mellényében és barna, térd alá érő szoknyában ült, szorosan keresztbe tett lábakkal. Beszéd közben idétlenül billegtette a fejét, szoros copfja jobbra-balra lengett, vastag keretes szemüvege mögül tudálékosan forgatta a szemét. A férj, csendben ült felesége mellett. Magas, vézna férfi, szembeötlően nem rá szabott, bő öltönyben feszengett a kényelmetlen, karfa nélküli székben. Hosszú, vékony nyakát majd' keresztül döfte hegyes ádámcsutkája. Magasságához képest aránytalanul kicsi feje úgy ült a nyakán, mintha jobb híján egy másik emberről operálták volna rá.
A hivatalnok, görgős, fekete, bőrfoteljében kényelmesen hátradőlve, bal lábát jobb térdén pihetetve ült, roppant íróasztala mögött. Kifejezéstelen tekintetével szinte felnyársalta a szemben ülőket.
Az irodának nem voltak ablakai. A falaknak és a mennyezetnek is egyhangú, sötétbarna, kazettás faborítása volt, ami mérhetetlenül nyomasztó hangulatot teremtett. A szoba egyetlen fényforrása a plafonról lelógó, hatalmas, régimódi csillár volt. Fénye furcsán megtört minden egyes kazetta négyszögletes mélyedésén, sötét, éles árnyékba burkolva azokat, így, ha lehet, még nyomasztóbbá, még sötétebbé téve az irodát. A padló, furcsa mód, fémből készült. Az ügyfelek cipője mindig hangosan kongott rajta, amikor beléptek az ajtón, és az asztal előtt álló, szintén fémből készült, székekhez sétáltak, hogy leüljenek. Ettől rendkívül zavarba jöttek, ami az iroda urát, roppant mód szórakoztatta. Az ajtót ugyanolyan faberakás díszítette, mint a falakat, így pusztán a rajta díszelgő, ezüstszínű gombkilincsről lehetett megkülönböztetni a fal többi részétől. Az íróasztal az ajtóval szemben, az iroda közepén magasodott. Vastag, szögletes lábaiból egy-egy hosszú, tüskeszerű díszítés meredt a szoba négy sarkának irányába. Nehéz lapjának három élét rézből készült, fogaskerekekre hasonlító díszek hálózták be. A hivatalnok felőli oldalon, azonban ezüstben csillogó pengék vágták ketté a fölöttük lógó, ormótlan csillár harsány, narancssárga fényét. Az asztal, melyen nem volt más, csak egy öreg, a sok használattól megkopott titkárnőhívó, úgy magasodott az ügyfelek fölé, akár egy félelmetes, bizarr bástya.
A bástya mögött, a földön, tornyokban álltak a vastag dossziék és papírhalmok. A hivatalnok mögötti falon óriási festmény lógott, mely őt magát ábrázolta, mellkasán keresztbe font kézzel, komoly ábrázattal, amint félelmetesen élethűen csillogó szemekkel tekint le a szobában lévőkre.
A bástya ura unottan simogatta asztalának szegélyét. Bal kezének, középső ujját finoman végigcsúsztatta az asztal lapjától néhány milliméterrel magasabban álló pengén. A penge belevágott az ujjába, és vörösen felizzott a ráfolyt vértől. A hivatalnok, mintha mi sem történt volna, felkönyökölt széke karfájára és szétkente a vért az ujjbegyén.
A fiatal pár még mindig nem végzett szorult helyzetének ismertetésével. Csak beszéltek és beszéltek, lesütött szemmel, már-már álszent módon, gesztussal vagy a hanglejtéssel kihangsúlyozva egy-egy momentumot.
- Pénz. - vetette közbe váratlanul a hivatalnok, miközben átható tekintettel, ám mindenféle érdeklődés nélkül, bámulta őket. Most a férj beszélt, de hangja mind bátortalanabbá vált, és egyre jobban elhalkult. Végül remegni kezdett, míg végleg el nem csendesült. A férfi és a nő, tanácstalanul bámulták az asztal-bástya urát. A feje fölött lógó lámpa fénye éles árnyékokat vetett az arcára, amitől, amúgy is szigorú vonásai még keményebbnek tetszettek. Fényes, szürke öltönyében, már-már művi gondossággal oldalra fésült, erősen őszbe forduló hajával, az ötvenes évei közepén járó hivatalnok, inkább tűnt egy idealizált kőszobornak, mint hús-vér embernek.
Miután a panaszáradat abbamaradt, a hivatalnok ráérősen a szájához emelte sérült, véres ujját és a vért lassan az alsó ajkára kente. Sebesülése azonban, az ügyfelek legnagyobb megdöbbenésére, ekkorra teljesen eltűnt. Látszólag elgondolkodva, élvezettel nyalta meg ajkait, székét közelebb húzta az asztalhoz, kihúzta magát, karjait kinyújtva az asztalra támaszkodott, és fölényes pillantást vetve az alant ülőkre, beszélni kezdett. Keskeny szája követhetetlen gyorsasággal mozgott, arca meg-megrándult a rajta kiülő dühtől, amit még csak meg sem próbált palástolni. Ekkor hirtelen egy mozdulattal előre dőlt, mellkasa szinte érintette az asztal lapját, tenyerét a vállai mellé csapta, fejét felszegte. Válla furcsán kitekeredet, mindkét könyöke egyenesen a plafonnak meredt. Hangja elmélyült, ahhoz hasonlított, mint amikor lassítva tekerik egy magnókazetta szalagját. Még mindig beszélt, levegőt sem vett. Arca eltorzult, kivörösödött, álla megnyúlt, ajkai mögül hegyes fogak villantak ki, miközben fejét ide-oda billegtette, akár egy zsákmányát leső prehisztorikus, óriás, húsevő madár. Szétfeszített ujjakkal, a tenyerén három "lépést" tett az asztalon, a túloldalon ülők felé. A jelenet néhány másodpercig tartott csupán. A fiatal pár döbbenten figyelte az asztalon vonagló férfit, aki ezután, mintha mi sem történt volna, felegyenesedett korábbi helyzetébe és folytatta monológját.
A hivatalnok most egy gyors mozdulattal kirántott egy fiókot és kék kötésű, vastag dossziékat kezdett az asztalra pakolni. Egyikben-másikban feltűnően rendezetlenül álltak a papírok, némelyik kiálló sarka meg is gyűrődött. Látszott, hogy sokat forgatták. A férfi számolatlanul rakta őket az asztalra, egyiket a másik után, míg valóságos hegyet nem alkottak, őt, magát teljesen eltakarva. Miután végzett, hirtelen minden elcsendesedett. A fiatal pár feszengve ült tovább az asztal-bástya másik oldalán. Hosszú másodpercekig nem történt semmi, egy pisszenést se lehetett hallani a dosszié halom mögül. Mintha rajtuk kívül nem is lett volna más a szobában. Csak a hivatalnokot ábrázoló festmény bámult le rájuk gőgösen, aranyozott fakeretéből.
Ekkor ujjak kezdtek el motoszkálni a papír halmon. Lassan felkúsztak a legfelső irattartó tetejére, majd rövid kaparászás után, belekapaszkodtak a dosszié szélébe. Ebben a pillanatban a festmény mozdulni látszott. Addig szorosan összezárt ajaki kinyíltak és hangtalan ordításba kezdett. Az elkerekedett száj belsejében, körben hegyes fogak villogtak, mintha valami szörnyeteg elevenedett volna meg egy régi horrorfilmből. Szemeiben földöntúli, ijesztő, valahogy mégis vonzó, ezüstös csillogás játszott. A pár legszívesebben felpattant volna, feltépte volna az ajtót és addig futott volna, ameddig csak a lábuk bírja, de nem tették. A döbbent félelem, a székükbe ragasztotta őket. Mintha az Ördög irodájában ülnének. A következő pillanatban, azonban a festmény visszaállt eredeti helyzetébe. Olyan gyorsan, hogy az ügyfelek nem tudták eldönteni, amit az előbb láttak, a képzeletük szüleménye volt csupán vagy valóban megtörtént. Sápadtan pillantottak egymásra.
A hivatalnok feje búbja lassan az irattartók fölé emelkedett, majd vállai is előbukkantak. Száját szólásra nyitotta, és beszélt. Valamiről beszélt... Ajkai meg-megremegtek, apró, disznó szemi szikrákat szórtak. A beszéd hevében egészen áthajolt a dosszié hegy fölött, mutató ujjával idegesen hadonászott hol a férfi, hol a nő orra előtt. Néha, dühösen a papír halomra bökött, és széttárt kezekkel, gúnyosan kérdezett valamit; ami inkább költői kérdés lehetett, mert bár a pár nem értett belőle semmit, azonnal tovább folytatta monológját.
Végül teste süllyedni kezdett, lassan eltűnt a dossziék mögött, és visszasüppedt a székébe. A következő pillanatban egy gyors mozdulattal lesöpörte a dosszié halmot az asztalról. Az irattartók legtöbbje kinyílt, és a levegőben, valósággal kiokádta tartalmát. Az ügyfelek dermedten figyelték az eseményeket.
A hivatalnok most karjait keresztbe fonta maga előtt az asztalon, és nyugodt, de szigorú tekintettel, végig mérte a párt, aztán megint beszélni kezdett. A férfi és a nő egyszerre borzongott meg. Úgy érezték, mintha lehűlt volna a levegő a szobában. Egy pillanatig még a saját leheletüket is látni vélték. Az asztal-bástya ura három szót ismételgetett szüntelen, amihez ritmikusan billegtette a fejét. Ám az ügyfelek most sem értették, mit mond. Olyan volt, mintha valami ismeretlen, mégis nagyon is ismerősen csengő nyelven beszélne. A férfi közben egy pillanatra sem vette le szemét ügyfeleiről, még csak nem is pislogott. Pupillája fémesen csillogott. Beszéd közben lenyomta a titkárnő hívó bal szélső gombját, és hosszasan nyomva tartotta. Amikor monológja végéhez ért, levette ujját a gombról, székével kijjebb gurult az asztaltól és kényelmesen hátra dőlt. Egyik lábát a másik térdén pihentetve, ujjait hasán összekulcsolva, várt. Arcán elégedettség suhant át. Halálos csend telepedett az irodára. Az ormótlan csillár ágaiban a villanykörték, mint vizslató szemek, méregették a fiatal párt. Az asztal mögött, tornyokban álló papírhalmok árnyéka lassan vonaglott a fém padlón. A pár férfi tagjának megannyi gombostűre szúrt bogár jutott róluk az eszébe. A nő az aranyozott keretes képet bámulta. Attól tartott, újra megmozdul, de a festmény most a helyén maradt. A csend lassan pattanásig feszítette a levegőt. A férfi füle sípolni kezdett, a nő idegesen a szemét forgatta, de egyikük sem mert megszólalni.
Végre nesz hallatszódott odakintről, és kis vártatva kinyílt az iroda ajtaja. A titkárnő lépett be rajta, kezében egy vékony, kék dossziét tartott. Nagyon fiatal, magas, vékony nő volt. Már-már valószínűtlenül magas és valószínűtlenül vékony. Vállig érő, szőke, szinte fehér, túlzóan nagyra tupírozott hajától a pár nem látta az arcát. Mélyen dekoltált, egyszerű fehér inget, térd fölé érő, fekete bőr szoknyát és sarok nélküli, megdöbbentően vastag talpú cipőt viselt. Egy darabig csak állt az ajtóban, mint aki vár valamire, majd a döbbenettől székükbe ragadt ügyfelek felé fordította a fejét. A férfi és a nő, akik eddig előre dőlve méregették a titkárnőt, visszahőköltek. A szőke tupir ping-pong labda méretű, hatalmas szemeket keretezett. A szemek egészen az arccsontig értek, az arc közepén olyan pici orr ült, hogy szinte észrevenni is alig lehetett. Az orr alatt óriási, pirosra mázolt ajkak duzzadtak; az alsó ajak kis híján az állat is eltakarta. A titkárnő pislantott egyet hatalmas, barna, labda-szemeivel és az íróasztal felé indult. Óriási cipőjében, ügyetlenül, mint egy zsiráf, áttipegett a földre szóródott papír halmon. Az ügyfelek attól tartottak, ha elcsúszik, a nyakát szegi. Az asztalhoz érve, pucsítva letette az irattartót és, mintha rajtuk kívül senki más nem lenne a szobában, a hivatalnok felé fordult. Fölé hajolt, egészen közel az arcához, majd kéjes arckifejezéssel, végignyalta vér vörös felső ajkát. A hivatalnok mozdulatlanul, komoly ábrázattal tűrte. A titkárnő ezután csücsörítve felegyenesedett, újra, ha lehet, még ügyetlenebbül, átküzdötte magát a földön heverő papírok és dossziék között, majd kiment a szobából.
A hivatalnok éhes pillantásokat vetett utána, még a nyelvét is kidugta a fogai között. Szemével tetőtől talpig, alaposan végigmérte, majd, mint aki hirtelen visszazuhan a valóságba, kiábrándultsággal vegyes undorral fordult vissza ügyfeleihez. Székével közelebb gördült az asztalhoz, felső testével egészen rádőlt a lapjára, fejét felszegte, könyökét a kazettás plafon felé meresztve, megtámaszkodott. Ismét azon a furcsán, mély hangján kezdett beszélni, miközben feje, látszólag kontrollálatlanul, rángatózott ide-oda. Hirtelen felegyenesedett, felkapta az asztalon heverő, vékony dossziét és dühösen rázni kezdte, miközben fennhangon próbálta meggyőzni valamiről a fiatal párt. Ezután egy mozdulattal feltépte az irattartó fedelét, kirántott néhány papírt, és azokkal hadonászott tovább. A székéből is felállt közben, hogy minél közelebb hajolhasson a döbbenettől megnémult ügyfeleihez. Még az asztal díszéül szolgáló fogaskerekek egyikébe is belemarkolt, hogy közelebb húzhassa magát. Tenyerébe mélyen belevájtak az éles háromszögek, a vér végigfolyt a díszen, majd kövér cseppekben hullt a fém padlóra, de a hivatalnok észre sem vette. Beszéde végeztével, mintha mi sem történt volna, kihúzta tenyerét a fogaskerékből, dühösen az asztalra vágta a papírokat és visszazuhant a székébe. Kezén, azonban, bár véres maradt, most sem látszott sérülés.
A hivatalnok most ünnepélyesen felállt, kissé közelebb hajolt a párhoz, halk, bizalmaskodó hangnemben mondott nekik valamit, aztán lenyomta a titkárnőhívó szerkezet, legkopottabb, jobb szélső gombját. Erre a fémből készült padló lassan kettényílt a pár lábai alatt, ők, pedig ott ültek a semmi felett, apró székeikben, amik aljáról csupán egy-egy hosszú fémrúd futott lefelé, a semmibe. A padló asztaltól feléjük eső része teljesen eltűnt. A mélyből lángnyelvek csaptak fel, majdnem elérve a cipőjüket. Az alattuk gomolygó lángtenger robaja betöltötte az irodát.
A hivatalnok rezzenéstelen arccal bámult a felcsapó lángokba. A tűz erős fénye éles, maszk-szerű árnyékokat festett az arcára. A nő sikoltozni kezdett, mire a székek megindultak lefelé, akár két lift. "A Pokol kapuja." - villant át a férfi és a nő agyán egyszerre. A szék-liftek egyre csak süllyedtek. A pár jajveszékelve próbálta maga alá húzni a lábát, a férfi megpróbált felállni, de a fém túlságosan csúszott. A fiatal nő a fejét fogta, kapálózott és sikoltozott, de hiába. A tűz ropogása mindent elnyomott. A székek aztán egy bizonyos magasságban megálltak, egy hirtelen mozdulattal előredöntötték magukat, és a pár úgy csusszant ki belőlük, akár két sütésre váró vekni kenyér a kemencébe, a pék lapátjáról.
A hivatalnok levette ujját a gombról, és íróasztala lapjára támaszkodva nézte, ahogy az üres székek újra felemelkednek. Kettesben háta mögött függő, festett képmásával, megvárták, amíg összezáródik a padló is, és minden visszaáll eredeti helyzetébe. Ekkor a férfi visszasüppedt kényelmes székébe, lábát keresztbe tette és a szemközti ajtóra pillantott.
Félénk kopogás hallatszott, kisvártatva kinyílt az ajtó, és egy középkorú úr lépett be rajta. A hivatalnok készségesen felvonta szemöldökét és a fém székekre mutatva, hellyel kínálta ügyfelét.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-10-27 10:45:46

válasz T. Pandur Judit (2012-10-27 01:32:46) üzenetére
Kedves Judit!

Köszönöm az értékelést.

Mielőtt kijöttem Londonba, volt pár dolog, amit el kellett intéznem. Akkor volt "szerencsém" egy roppant "kedves" ügyintéző hölgyhöz, aki hasonlóan unottan hallgatta végig a mondandómat, majd kiokatott, végül gyakorlatilag elküldött a fenébe. Ez ihlette az írásomat. :)

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4887
Időpont: 2012-10-27 01:32:46

Huh, jó szélsőségesre kihegyezted a helyzetet! Mivel pénzről van szó az alkotásodban, gondolom egy bankár a "hivatalnok".
Jól elkaptad, a minden áron megfelelni akarást a történetben, az ügyfelek részéről, még akkor is, ha semmit nem értenek abból, amit hozzájuk beszélnek, és egy horror az egész "ügyintézés".
Ügyesen ábrázoltad, hogy életed, halálod függhet egy ember kénye-kedvétől. Ugyan a valóságban nem megy ilyen gyorsan, és direktben a pokolra jutás, de végül is...

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-10-19 13:36:49

Nem igazán tudtam hova besorolni, ezért választottam végül az abszurd műfajt.

Köszönöm, hogy nálam jártál. Örülök, ha tetszett.

Üdv.: Phoenix
Szenior tag
csabaiandy
Regisztrált:
2012-08-26
Összes értékelés:
1039
Időpont: 2012-10-19 13:34:45

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
ha jobban belegondolok nem is igazán abszurd ez, tetszett.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2012-04-07 12:48:49

válasz Tabu (2012-03-28 03:54:37) üzenetére
Koszonom az ertekelest, kedves Tabu. orulok, ha tetszett.

Udv. Phoenix
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-16
Összes értékelés:
10
Időpont: 2012-03-28 03:54:37

a felhasználó által leadott szavazat: * * * *
Tökéletes. Nagyon jól sikerült ez a novella.
Eléggé vizuális típus vagyok, így könnyen bele tudom élni magam, abba, amit olvasok, ráadásul utálok bemenni bármilyen, a novellában leírt helyre ügyeket intézni. Valamiért az érzéketlen gépelő és robothangon beszélő "hivatalnoktól" kiver a víz, viszket a tenyerem, feszengek stb.
Alkotó
Regisztrált:
2008-01-20
Összes értékelés:
492
Időpont: 2011-10-03 09:25:06

válasz Willie Morgenthaler (2011-10-02 19:54:42) üzenetére
Köszönöm, hogy nálam jártál. Igen, épp azok a "segítőkész" hivatalnokok ihlettek, akiknek az irodájából totálisan megsemmisül az ember. Egyikük-másikuk kifejezetten ijesztő.

Üdv.: Phoenix
Alkotó
Regisztrált:
2011-09-25
Összes értékelés:
102
Időpont: 2011-10-02 19:54:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Az "ördög hivatalnoka". A leírásaid nagyon érzékletesek. Különösen a vér ábrázolása sikerült hatásosra. Sajnos vannak a valóságban is hasonlóan "segítőkész" hivatalnokok.

Legutóbb történt

Horvaja bejegyzést írt a(z) Mithras kéje című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mithras kéje című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fönn a hegyen című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Fönn a hegyen című alkotáshoz

Horvaja alkotást töltött fel A lelkiismeret címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel A lelkiismeret címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel A lelkiismeret címmel a várólistára

Horvaja alkotást töltött fel A lelkiismeret címmel a várólistára

szilkati bejegyzést írt a(z) A pálinka című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Idő nincs... címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Egyperces olvasónapló című alkotáshoz

Árvai Emil bejegyzést írt a(z) Egyperces olvasónapló című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) tavaszgyermek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)