HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 25

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49227

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-09-26

Játék az idővel I. könyv. 1 fejezet Carsz, az idegen 4-5

4.



Látom híre ment a mesedélutánnak! Még Jorkanes is eljött! Szép, bár én jobban örültem volna, fiam, ha otthon maradsz. Túl kotnyeles vagy ahhoz, hogy szó nélkül végighallgas. De egye fene, maradhatsz, csak ivásra használd a szád! Te is jobban tennéd, ha a poharaddal törődnél, Suha. Persze, hogy nem dobhatok ki senkit, elvben! De a gyakorlatban más a helyzet, ne akard kipróbálni!

Akkor folytassuk: Carsz - mint láthattátok - alaposan felkészült Alka kiszabadítására. Hogy miért? Hisz maga mondta, nem figyeltetek? Fel akarta kavarni az állóvizet, hogy a szereplők színt valljanak. Miért? Miért? Elsősorban, hogy Carlav-t és rajta keresztül a radöröket rádöbbentse a valóságra. Bizony! A rend vezetői: Leaken, Jolier s talán a többiek közül is néhány...
Hogy kicsodák? Megtudod a maga idejében! Miért akarod, hogy annyira előre rohanjak? Vagy azt szeretnéd, ha a végén kezdtem volna? Nem? Akkor hallgass! Történetem nem itt játszódott. Nem bizony! Itt kezdődött és itt ért véget, de nagy kitérőket tett más tájakon is. Gyökerei mélyre nyúlnak, s ki tudja hol és mikor hajt majd újabb virágokat. Ne türelmetlenkedj hát, hanem hegyezd a füled, s főleg: ne kotyogj közbe! Ez nem csak egy egyszerű mese, de nem ám. Ez a történet a Gonosz elleni harcról szól, melyet a radörök a délvidéken akartak megvívni L'Amantinnal szemben, kit sokan közülük a Gonosz eszközének tekintettek. Bizony! Nektek persze semmit nem mond e név. Vagy igen? No csak...


Jorkanes! Te hallottál róla? Ez már döfi! Soha sem tudhatja az ember, kivel hozza össze a sorsa. Mi csoda? Hogy én magam meséltem róla két évvel ezelőtt? Eredj már! Szerinted is, Suha? Más is hallotta? Akkor biztos igaz...

...mindegy. Carlav elsősorban szövetségeseket keresett Északon. S ha nem Carsszal hozza össze a jószerencse tán még a titkos társaságokat is felkeresi e végett. Mit talán! Bizonyosan. Ezért kellett rögtön az elején belerángatni Vorment és Von Leet a játékba. Szegények. Ha a radörök nem sétálnak bele Niak csapdájába, egész másként alakult volna a sorsuk, s lehet, hogy történeteink nem kapcsolódnak össze. Ezen azonban kár keseregni. Az Idegen alaposan megkavarta a kártyákat. Még Siron harcosait is belerángatta az eseményekbe. Utóbb a lietek nagy árat fizettek ezért, bár ki tudja, mi lett volna a sorsuk, ha másképp alakulnak az események? Azt hiszem akkor sem jártak volna jobban. Sőt! De kár találgatni. Ami történt, megtörtént. Azon senki sem változtathat. Még én sem.
Siron magával vitte Alkát a falujába. Egy évre. A lány szolgáló volt ott is, csak hát ez az adott esetben egész mást jelentett. Hogy mit? Kérdezzétek csak meg az öreg Suhát! Két lánya is odavolt a lieteknél. Az egyik kevés híján ott is ragadt, de aztán fordult a kocka, s inkább az ura kísérte ide. Fene az ízlését! Én szívesebben maradtam volna a Liet felsőfolyása mellett, az enyéim között...

...Tudom, tudom! Én se üssem más dolgába az orrom. Igazad is van...

...Carsz két barátja társaságában visszatért a tanyára. Skaren akkor még nem tudta eldönteni: örüljön-e ennek, avagy bánkódjon miatta. Egyelőre mi se foglalkozzunk ezzel, hagyjuk az öreget kétségek között, s nézzük meg, hogyan boldogult egymással A Renegát és a Kapitány...
Mondanom sem kell: Vormen nem repesett az örömtől. Másodszor húzták keresztül a számításait, sőt, ha Clarson első hőstettét is idevesszük, már háromszor! Ehhez nem volt hozzá szokva. Az igazat megvallva, Von Lee sem, de ő még kezdőnek számított e téren. Persze, ahogy mifelénk mondani szokás: minden kezdet nehéz, a későbbiekben az ezüstlovagok feje is megszokhatta a kudarc ízét, alkalma volt rá, több is, mint elég. De ez csak a távoli jövő zenéje. Akkor még senki sem gondolt rá, legkevésbé maga a Kapitány. Nem bizony! Csak bolyongott a Liet partján, idegesen rugdosva a partmenti fövenyen szétszóródott kavicsokat.
- Szemmel láthatóan dühöngsz - jegyezte meg valaki a háta mögött, mire ő kivont karddal perdült meg, de nem látott senkit.
- Rossz helyen keresel - hallatszott a hang, s a Kapitány ezúttal felismerte a beszélőt. Körülnézett, s valóban. Az egyik part menti tölgy alsó ágán Vormen üldögélt.
- Mit akarsz? Álltam a szavam! Nem tehetek róla, hogy a fiú nem jött el...
- Tudom - ugrott le a földre Vormen. - Mint ahogy arról sem tehetsz, hogy Idegen idecsődítette Siron bandáját. Nem volt szerencsénk, ennyi az egész.
- Nem volt szerencsénk? Az utóbbi időben mintha túl sokszor hagyna cserben a jószerencse...
- Igen! Ha babonás lennék, azt hinném, megfogott Tuhein átka. De nem vagyok az, így hát amondó volnék: itt az ideje, hogy fordítsunk a dolgokon.
- A fejemet tenném rá, hogy a lányt elvitték északra. Ha másért nem, hát a látszat kedvéért. Skaren fizetett. Becsületesen. Ha nem védem meg, elveszítem a hitelem. - magyarázta Von Lee
A Renegát úgy mintha meg sem hallotta volna. Lehajolt, keresett egy lapos kavicsot, s a túlsó part felé csavarta. A kövecske majdnem a folyó közepéig kacsázott, mielőtt elmerült volna. - Nem vagyunk annyira tehetetlenek, mint amilyennek látszunk - jegyezte meg csendesen, miközben újabb kavics után kutatott. - Egyelőre tégy úgy, mintha mi sem történt volna! Lovagolj ki a tanyára, és sajnálkozz, elvégre nem tudhatod: ki, miért és hová vitte a lányt. Biztosítsd Skarent a barátságod felől, s hangsúlyozd: ezután is meg fogod védeni! Aztán ha eljön az ősz, keresd fel ismét! Ajánld fel, hogy egész télen őrizni fogod, s ezért cserébe mindössze azt kéred, hogy a védelmére rendelt ezüstlovagokat szállásolja el a portáján.
- Utasítgatsz? - a Kapitány első döbbenetében fel sem fogta miről beszél a másik. - A scoor parancsolgatni akar az ezüstlovagoknak?
- Csak tanácsot adtam. Ez már nem csupán az én ügyem. Te is nyakig benne vagy. Nem tűrheted, hogy barmot csináljanak belőled...
- Akkor lennék igazán az, ha elfogadnám a javaslatod! Még hogy tovább védjem Skaren! Ráadásul egész télen őrizgessem! Még mit nem. Különben sem engedné, hogy a tanyáján teleljenek át az embereim.
- Pontosan! - nézett fel a Renegát. - Te mindent megtettél, amit csak tehettél, ő azonban, balgán, elutasította baráti jobbodat. Ezek után senki sem tehet neked szemrehányást, ha a télen valaki felégeti a vackát. Ilyen egyszerű ez, barátom.
Von Lee elgondolkodva nézett maga elé, miközben Vormen egymásután hajigálta a köveket a folyó vizébe. - Skaren nem érdekel! - köpött ki végül a kapitány. - Carszt akarom. Ha segítesz elkapni őt, nem bánom, belemegyek a játékba.
A Renegát lassan felemelkedett s szembe fordult a Kapitánnyal. - Egyelőre úgy tűnik: két legyet üthetünk egy csapásra. Carsz a te Skaren barátodnál szolgál...
- Nem szolgál az sehol! Csak a saját céljait tartja szemelőtt. Addig marad a Völgyes-tanyán, amíg érdekei úgy kívánják. De akárhol is legyen, nekem elsősorban ő kell! Ha szövetkezni akarsz velem, ezt tudomásul kell venned!
- Ha szövetkezni akarok veled? - kérdezte gúnyosan a scoor. Von Lee hirtelen úgy érezte: elvetette a sulykot. Neki nagyobb szüksége van Vormenra, mint annak őrá. Szerette volna visszaszívni iménti kirohanását, de ezzel már elkésett: - Neked legalább olyan fontos, hogy megszabaduljunk az idegentől, mint nekem - váltott hangot.
A renegát shatoni lassan bólintott - Talán - jegyzete meg csendesen.
- Ha Carsz eltűnik a képből, Clarson magára marad. Sokkal könnyebb lesz elbánni vele...
- És a látszatot is megőrizheted - mosolygott hidegen a scoor. - Legyen hát! - fűzte hozzá. - Kapjuk el az idegent, mihelyst alkalom adódik rá!

Azt hiszem, semmi más nem történt azon a délután a Liet partján. Bizony. Két ember beszélgetett csupán. Két férfi. Békeidőben egymás riválisai. Látjátok, miből lesz a cserebogár? Ha akkoriban valaki felveti, hogy a scoorok összefoghatnak az ezüstlovagokkal, minden bizonnyal köznevetség tárgyává válik, magyarán: kiröhögteti magát. És mégis. Egy váratlan mozzanat, mely egyaránt megzavarta Von Leet és Vorment, és a két társaság máris összefogott. Mit mondjak! Szegény Carsz! Sadán két leghatalmasabb embere fente rá a fogát. Higgyétek el nekem, nem sok irigye akadt ezért az akkori Északon. Ő azonban nem zavartatta magát. De nem ám! Sőt! Talán még örült is, hogy ily hirtelen az érdeklődés középpontjába került...
...Carsz már csak ilyen volt. Soha senki sem sejthette, mit miért csinál, pedig néha olyan átlátszónak tűntek a trükkjei. Most is! Képzeljétek csak el! Ült fenn a Köves-dombon Sudaca és Carlav társaságában. Csak ült, és gondolkodott. Hogy min? Nem tudom. Ő, maga azt állította: a névtelen hősökről. Én azonban másképp gondolom. Ezt csak a radör kedvéért mondta, aki egy semmitmondó megjegyzést...


- A játék kezd eldurvulni -
...követően felszította a tüzet.
- Valóban - helyeselt Sudaca. - A társaságok jó ideig neheztelni fognak ránk...
- Jobb lenne, ha egy darabig a fenekünkön maradnánk - csóválta a fejét a radör -, de legalábbis Sadánt kerüljük el... - fűzte hozzá.
Carsz egy szót sem szólt, csak ült, hátát egy fának támasztva, lábait maga alá húzva, s tenyerébe támasztva állát.
- Egyetértesz? - fordult hozzá Carlav.
- Mivel? - kérdezett vissza az idegen, mintha mély töprengésből riadna.
- Hogy ne nagyon forgolódjunk mostanában Sadánban...
- Sadánban? Ki akart odamenni? - csodálkozott Carsz, majd elgondolkodva hozzáfűzte: - A hét megnevezhetetlen jár a fejemben... - a mondat végét elharapta, s várakozón nézett a radörre.
- Sharonisten hősei? - kérdezte Carlav, teljesen feleslegesen.
- ...és az üzenet, amit kaptál - folytatta Carsz, figyelmen kívül hagyva a radör közbevetését. - Halottam már valahol róluk, de hol? Fogalmam sincs. Sudaca biztosan többet tud az egészről...
- A megnevezhetetlenek legendáját sokan ismerik - bólintott a sliven főember -, de általában jóval több hősről beszélnek...
- Hogyan? Mások is kaphattak ilyen jelet?
- Nem! Erről szó sincs - rázta a fejét Carsz. - Itt fenn Északon senki sem kapott hasonló írást. Nem is kaphatott. Az itteni hősök névtelenek, semmi jel sem utal kilétükre. Siron is így tudja. Sharonisten egyedül a Küldött kilétéről lebbentette fel a fátylat. A slivenek is hasonlóképp gondolják...
- Kivéve azokat, akik a Medve-tó vidékén élnek. Azon a környéken hallottam egy regét, melyben hét hősről van szó. Nevük persze nekik sincs, csak valami jellemző tulajdonság utal rájuk.
- Olyasmi, mint például a fattyú? - érdeklődött a radör izgatottan.
- Pontosan.
- A Legyőzhetetlen, a Bosszúálló, az Öregember, a Trónkövetelő, az Idegen, a Kitaszított és a Fattyú - idézte az üzenetet a radör -, ha mind együtt vannak a szereplők, kezdődhet a játék.
- Igen! - bólintott jelentőségteljesen Sudaca. - Valami ilyesmi, bár ebben nem vagyok egészen biztos. Tudod, rég jártam a Medve-tónál. Azon a vidéken, most Traitsz az úr, ő pedig Birodalom párti. Nem nézné jó szemmel, ha bemerészkednék az országába.
Carlav izgatottan fészkelődött a helyén. - Azt mondod, a Medve-tó mentén? Az északi vagy a déli parton.
- Nem is tudom. Ha jól emlékszem, nem is annyira a tónál énekeltek ilyesfajta regéket, hanem fenn a Kharon-patak völgyében. Persze, ez korán sem biztos. Mindössze kétszer jártam arra, egyszer suhancként, egészen a Medve-hágóig elmerészkedtem. Még Secrét várára is vethettem egy pillantást. Másodszor, mikor a Kharon-patak mentén megfutamítottak a radörök. Akkor persze nem volt idő regéket hallgatni.
Carlav felugrott a tűz mellől. - Ezt végig kell gondolnom! - vetette oda társainak, s elsietett a tanya irányába.
- Tetszett az alakításom? - kérdezte Sudaca Carsztól, midőn a radört elnyelte az éjszaka.
- Összességében nagyon - nevetett Carsz. - Viszont - fűzte hozzá mosolyogva -, időnként túljátszottad a szereped. Nekem feltűnt volna...
- Gondolod, hogy neki nem?
- Először is, nem ismer olyan jól, mint én. Másodszor: csak a saját fejében él. Alig lát ki belőle. Csak azt hallja és látja, ami a saját elképzeléseit erősíti.
- Ha így van, mire volt jó ez a komédia?
- Mire is? Nem akartam, hogy túl korán visszatérjen Délre. Már tavasszal is menni akart. Miattam maradt, de mostanra már belátta: engem nem olyan könnyű bármibe is belerángatni. Talán egy-két napig próbálkozott volna, mielőtt elindul, de tovább nem. Így azonban nem megy haza. A helyett a Medve-tó környékén fog bóklászni — persze, ha sikerült a regével bogarat tennünk a fülébe —. És ezzel két legyet is ütünk egy csapásra, hanem többet! Egyrészt, bizonytalanságban tartjuk a radöröket; másrészt, mire Carlav végére jár a dolognak, kicsit megváltozhat a véleménye. Gondold csak el! Ha tovább folytatjuk a vitát, csupán azt érhettük volna el, hogy egyre merevebben ragaszkodjon saját elképzeléseihez. Így azonban, mire mindent megtud a regéről, saját maga jut el az igazsághoz.
- Már ha el akar jutni...
- Nem akar, de nem lesz más választása. Túl bizonytalan. Még nem állt össze benne a kép. Van egy csomó mozaikkockája, melyeket bőszen rendezget. Mi most adtunk neki még néhány töredéket, melyeket szintén a helyükre akar illeszteni. Meg is fogja találni a kapcsolódási pontokat, s összerakja majd a képet. A végeredmény őt, magát is meg fogja lepni. De ez legyen az ő gondja.
Carsz felállt a tűz mellől, kinyújtóztatta tagjait. - Tartok tőle - jegyezte meg elmerengve -, hogy mozgalmas telem lesz. De ezen már nem segíthetek. Korábban kellett volna gondolkodnom, nem igaz?
- Valóban kikezdesz a társaságokkal? - nézett rá rosszallóan Sudaca.
- Ezen már túl vagyok. Kikezdtem velük. Az első menetet meg is nyertem. A második izgalmasabb lesz. Kíváncsi vagyok, mire megyek, ha Észak, de legalábbis a Birodalmi tartományok urai összefognak ellenem...
Most azonban fáradt vagyok. Holnap nehéz napom lesz, úgy hogy fejezzük is be...

...Hogy ki mondta az utolsó mondatot? Hát én, nem hallottad? Hogy a történetben? Talán Carsz. Úgy lenne logikus, csakhogy ez nem fontos. Én vagyok fáradt. Rekedtre kiabáltam a torkom, ráadásul a söröm is elfogyott, és egyikőtöknek se' jutott eszébe pótolni. Most már késő! Ha fizetsz, persze, elfogadom, de többet egy szó nem sok, annyit sem húztok ki belőlem. Holnap is lesz nap, sőt holnapután is, igaz, hogy akkor a Liet túlpartján leszek, de ez ne keserítsen el titeket. Mához harmad napra folytatom az elbeszélést...

5.



Vajon kinek hiányzott ez a hó?! Azt gondolná az ember, végre itt a tavasz, s tessék: egy szép napon arra ébred, hogy az utat behavazta a tél. A két napra tervezett utam emiatt kissé elhúzódott, de azért itt vagyok. Látom, sokan nem hitték, hogy visszatérek, vagy csak a két napos késés miatt csappant meg így a közönség? Persze, lehet, hogy az ítéletidő tartja vissza őket. Engem bezzeg nem zárt be a szobámba, de nem ám...

...mint ahogy Carszt sem. Az idegen sem törődött a hóeséssel, a faggyal, a téllel. Nagy terveket forgatott a fejében, melyeket ráadásul kevés híján felborított a korán jött hó. Abban az évben ugyanis a tél meg sem várta, hogy véget érjen az ősz! Két nappal a szüreti mulatság után fehérbe öltöztette a vidéket. Von Lee — Vormen tanácsának megfelelően — felajánlotta, hogy állandó őrséget küld a Völgyes-tanyára, feltéve, ha Skaren elszállásolja a csapatot. Természetesen az öreg hallani sem akart erről.
- Besétált a csapdánkba! - örvendezett a Kapitány. Ennyi öröm jutott neki egész télre, nem több, mert Carsz végül alaposan keresztülhúzta a számításait. Alig esett le az első hó, útnak indult. Biztos volt benne, ha Sadán urainak választania kell, előbb vele számolnak le, s csak aztán járják körül a tanyát. Most még abban sem lehetnek biztosak, hogy a lietek visszavonultak. Így aztán az idegen kelepcét szőtt maga köré, s nekivágott a téli határnak. Kilovagolt a Liet partjára. Körös körül mindent hó borított: a partot, a part menti fákat, bokrokat, s a folyó jegét. A szakadó hóesés eltakarta szeme elől a tájat. Egy pillanatra látni vélte a távolban Sadán ködbe vesző tornyait, de aztán mindent elnyelt a hullámzó hófüggöny. A közelben egy szán haladt a város felé, nem láthatta, csak a lovak prüszkölését és a csengettyű csilingelését hallotta. Valahol a távolban farkas vonyított, mire Carsz lova rémületében két lábra ágaskodott, s ő csak üggyel-bajjal tudta fenntartani magát a nyeregben. Aztán, ha nehezen is, de sikerült megnyugtatnia az ijedt állatot. Közben elcsendesedett a vidék. A szánt elnyelte a messzeség, a farkasok pedig hallgattak.
Az Idegen megvakargatta tarkóját. - Na, most mihez kezdjünk? - morfondírozott.

Nem mintha nem tudta volna, mit akar. Nem. Csakhogy a célt a meleg szobában jelölte ki. Milyen egyszerű is az! Az ember ül a kellemesen duruzsoló kályha mellett, és töpreng. Sok ártalmatlan apróság jut az eszébe, miközben kinn havat hord a szél, s bent nem hallatszik más csak a lángok ropogása; morzsák, töredékek, mozaikkövek, melyeket csak össze kellene rakni. Egyik ötlet követi a másikat, s végül összeáll a kép, kezdődhet a megvalósítás. A meleg szoba a múlté. Kint hideg van, fúj a szél és...

...ismét felharsant a farkasüvöltés, de most mintha közelebbről hangzott volna. Carsz lova hátracsapta füleit és izgatottan szimatolt bele a levegőbe. Lovasa vállat vont és a Liet jegére léptetett. Talán, hogy minél messzebb jusson a fenyegető vadállatoktól...

...igen, és üvöltenek a farkasok. Bizony. Ilyenkor az, ami korábban oly biztosnak tűnt, most törékeny, esetlegességektől függő ostobaságnak. Ha a dolgok az elképzeléseinek megfelelően alakulnak, a társaságok egész télen az ellene irányuló hajtóvadászattal lesznek elfoglalva. De ha nem? Ha a Kapitány és a Renegát átlátja a csapdát, vagy úgy vélik, előbb Skaren tanyájával végeznek? Siron húsz embere nem sokat ér ellenük, egy ideig védekezhetnek, de sokáig semmiképp. Képzeljétek Carsz helyébe magatokat! Tudom, Florisz elfogadható áldozatnak tartaná ha végül is felégetnék a Völgyes-tanyát, Suha fel se' tudja fogni, mire megy ki a játék, Jorkanes pedig tudja, mi történt, legalábbis: a nagyapjától hallhatott egyet s mást...

...Mindegy! Annyit azért láthattok: az Idegen nem volt könnyű helyzetben. A játék kezdett eldurvulni, s ehhez ő is hozzájárult. A társaságok feldühítése eredeti ötlet volt, ugyanakkor nagyon veszélyes. És mégis! Carsz, ki tudja mi okból, mindent erre épített. Az események persze őt igazolták. Ne is elmélkedjünk tovább, hanem sétáljunk végig mi is a Liet árterén, kövessük az Idegent, aki valamivel Sadán fölött, észak felől érte el a folyót! A szakadó hó, az egyre erősödő szél vackaikba kergette az embereket. Közel s távol egyetlen lélek sem mozdult. Leszámítva persze, a szánt, melyről az előbb szóltam, s a farkasokat. Sadán körül így szabad volt az út. Carsz ezzel együtt is hihetetlenül sokat kockáztatott. Vagy még sem? Ezt csak ő tudná megmondani...

Hogy én miért nem? Nem mondta meg. Sokat beszélgettünk vele annak idején, szóba került e sadáni kalandja is, de nem árulta el, miért épp a város alatt vezetett az útja. Elindulhatott volna toronyiránt délnek a Köves-dombról, de nem tette, s nekem nem mondta, miért nem, én meg nem kérdeztem. Kitalálni pedig most nem akarok semmit, mert ez a részlet túl fontosnak sejlik ahhoz, hogy rögtönözzek. Ne nézz rám ilyen bárgyún, Suha! Ez persze nem fog visszatartani attól, hogy máshol, kevésbé lényeges mozzanatokat kiszínezzek vagy átfessek. De ez legyen az én gondom.

...egy szó, mint száz, indulhatott volna egyenest az Ilsen felé is, de erre jött. Egy fél napos kitérő. Ha csak két nappal korábban indul el - fűzhetném hozzá Suha kedvéért - most rákenhetnénk mindezt arra, hogy meg akarta téveszteni a tanyát figyelő ezüstlovagokat. Csakhogy a hideg és a hó ezeket a fajankókat is bekergette a városba. Mindegy, mint mondtam, találgatni nem akarok, de akár így, akár úgy: az alkony egy kis falucska közelében érte utol, s — mivel túlságosan hideg volt ahhoz, hogy a szabadban éjszakázzon —, belovagolt a házak közé, végigporoszkált a falu kihalt főutcáján, és hosszasan tanulmányozta a sötétbe burkolódzott kunyhókat. Körötte nem mozdult semmi és senki, csak a hó hullott szakadatlan. Később megpillantott egy nagyobb udvarházat. Talán a bíróé lehetett. Ablakain fény szűrődött ki. Carsz megtorpant, aztán mégis tovább ment. A falu kocsmáját kereste...

Hogy miért? És ezt pont te kérded Szatrank, aki az ingedet is odaadnád egy kis pálinkáért? De ha választ akarsz, kérdezd csak meg Floriszt: mit tenne, ha valaki megjelenne az ajtóban, ételt, italt és szállást kérne! Mérget vehetsz rá, hogy nem küldené el azzal, hogy nincs vendégszobája! De nem ám! Mert ő a vendégeiből él. Abban az Ilsen menti faluban azonban a csapos nem a maga ura volt...

...meg is találta: a falu végén a legutolsó házban, közvetlenül a folyó mentén. A kocsmáros egyben révész is lehetett, legalábbis erre utaltak, a folyó medre felett kifeszített kötelek és a partra vontatott csónakok között heverő komp. Carsz megkönnyebbült sóhajtott. A révházakban általában fogadnak szállóvendégeket, különösen, ha ivó is akad bennük.

Carsznak, persze, fogalma sem lehetett, a faluban dívó szokásokról. Vagy nagyon is jól tudta, mire számíthat! De ne törődjünk ezzel, inkább figyeljük tovább az eseményeket!

Az Idegen lekászálódott a lováról, kerítéshez kötötte az állatot, lerázta magáról a havat, és belépett az ajtón. Na persze, ti el se' tudjátok képzelni, hogy nézett ki akkoriban egy tisztességes csapszék. Ami azt illeti, nem is csoda, hisz e szűk lukon kívül csak a sirtouni italmérést ismerhetitek, az meg még ennél is kisebb! Carsz viszont egy tágas teremben találta magát, melyet egyrészt a falakon lévő tartókban elhelyezett fáklyák, másrészt a bejárattal szemközti hatalmas nyitott tűzhelyben lobogó lángok világítottak be. A kandalló mellett — négy-öt összetolt asztal körül — italozó emberek ücsörögtek halkan beszélgetve. Hangos szó nem igen hallatszott. Carsz betette maga mögött az ajtót. Néhányan megbámulták, egy óriási termetű fiatal férfi pedig utálkozó pillantást vetett rá, de egyébként nem törődtek vele. Körülnézett. Az egyik sarokban — közvetlenül egy fáklya alatt — magányos asztal állt, a mellé letelepedett. Nem sokkal később alacsony, kövér emberke jelent meg előtte, szürke, zsírfoltos kötényben, karján kockás terítővel. - Mit parancsol az úr?
- Ételt, italt, szállást éjszakára... - kezdte Carsz de a kocsmáros a szavába vágott: - Az egy kicsit körülményes lesz, uram. Enni annyit eszel, amennyit csak akarsz, ihatsz is, amennyi beléd fér, illetve amennyit meg tudsz fizetni, de szobáim nincsenek. Ez csak kocsma, nem vendégfogadó.
- Istállód sincs?
- Van - hüledezett az emberke. - De csak nem akarsz ott aludni?
- Már miért ne akarna?! - csattant fel egy durva hang. - Nem látod rajta, hogy odavaló! A ruhája szakadozott, foltos. Nem ez lesz az első éjszaka, amit tehenek közt tölt. Aludt ez tán még disznóólban is. - Ez bizony sértés volt a javából! A vendégek el is csendesesedtek, s többen meredten néztek Carszra. Ő azonban fel sem vette a dolgot. Úgy tett, mintha semmit sem hallott volna. Egyébként pontosan tudta: ki kötekedik, oda se' kellett néznie. Ugyan, ki lett volna, ha nem az az atléta termetű barom, ki oly megvetően mérte végig az imént. - A lovamnak - magyarázta a minden izében remegő csaposnak. - Kikötöttem a kerítéshez, de ott nem maradhat.
- Lovad is van, idegen? - játszotta a meglepettet a férfi. - Biztosan loptad valahol!
Ti persze most azt gondoljátok: ebből bunyó lesz. Nem is tévedtek nagyot. Tán még az öreg Suha is begorombulna, ha így beszélnének vele. Carszt azonban nem ilyen fából faragták. Ő nem foglalkozott a fickóval. Tovább beszélt a csaposhoz, mintha mi se' történne: - Én elalszom itt az ivóban is - jegyezte meg csendesen. Ez persze csak olaj volt a tűzre!
- Hé pajtás! Nem hallod, hogy hozzád beszélek! - lépett hozzá a kötekedő és megragadta a vállát. - Takarodj innét, még szépen mondom! Közöttünk nincs helye koszos idegeneknek!
Ezt azért már illett komolyan venni. Az ember nem is tehet mást: lerázza magáról a ránehezedő öklöket, és felkészül a folytatásra. Hogy itt is így történt-e? Természetesen! Carsz egyetlen mozdulattal fellökte a fickót — mire az kést rántott —, aztán hátraugrott, felborítva a széket, amin eddig ült, és villámgyors mozdulattal leoldotta köpenyét. A súlyos prémekkel bélelt ruhadarab tompa puffanással hullott a padlóra. Carsz megragadta a kardja markolatát, de még nem rántotta elő. Várt. Ellenfele ugrásra készült. Többen felálltak a helyükről, s lassan közeledtek. Carsz úgy számolt, hogy valamennyiükkel meg kell küzdenie.
- Megálljatok! - ordított fel hirtelen egy jól öltözött, testesebb férfi. - Hagyjátok békén azt az embert! Skart! Tűnj el! Eleget hangoskodtál. Ti pedig üljetek le! Ha késsel támadnának rátok, ti is kard után kapdosnátok, már ha lenne kardotok.
A két fegyveres egy ideig még farkasszemet nézett egymással, a többiek pedig ugrásra készen várakoztak, de aztán Skart sarkon fordult és kirohant az ivóból. Az ajtó döngve csapódott be mögötte. A rend így helyre állt, mindenki visszaülhetett a helyére. A kocsmáros felvette a földről Carsz köpenyét, és egy székre terítette. - Szerencséje van, Uram - motyogta. - Ha a bíró nem fogja pártját, megölik! De ezen már túl vagyunk. Természetesen itt töltheti az éjszakát. Szólok a legényemnek, hogy lássa el a lovát, aztán elkészítem a vacsoráját. De ugye holnap hajnalban tovább indul? A következő alkalommal már nem biztos, hogy ennyivel megússza...
- Csak ma éjszaka maradok - nyugtatta meg Carsz. - A lovamra ügyelj! Értékes állat.
- Igenis, uram!
A kocsmáros hajbókolva távozott, Carsz pedig elgondolkodva meredt maga elé. Jól tudta őkelme, mi is történt. A bíró csak az utolsó pillanatban avatkozott be, hangja pedig különös izgalomról árulkodott.
- Valószínűleg felismert - töprengett az Idegen - Tehát jól számoltam. - alaposan szemügyre vette a férfit. - Szegény Róka! Ha nem keveredsz a piactérre a tavaszi vásár napján, ha utána nem tárgyalsz Vormennel, nem kevertelek volna bele a játékba. Így azonban nincs választásunk. Teszed, amit kell, akárcsak én. De vajon mindketten túl éljük-e?
Természetesen a Róka is felismerte Carszt, bár korábban csak egyszer látta, akkor is csak messziről, de azt a napot nem felejtette el, még élt. Vormen kísérete, négy scoor, négy született harcos halt meg egyetlen szemvillanás alatt a gyémánt markolatú kard által! Most mondjátok: el lehet ilyet felejteni? Ugye nem! Róka egyébként nem avatkozott volna be a küzdelembe, ha nem pillantja meg a csodálatos fegyvert. Biztosra vette, hogy Skart és négy legénye, könnyedén elbánik Carsszal, de mikor megértette kivel állnak szemben, megváltozott a véleménye. Nem hiába hívták Rókának! Nem volt ostoba őkelme, és Sadánban megtanulta a leckét: Carsz nem könnyű préda, ha végezni akar vele, tökéletes csapdát kell állítania. Lassan feltápászkodott a helyéről és komótosan az Idegen asztalához ballagott.
- Megengeded, Uram, hogy helyet foglaljak melletted? - szólította meg, mint egyenrangúakat szokás.
Carsz csak bólintott.
- Hallod e? Elég mogorva vagy - ült le mellé - Csak nem sértett meg a fogadtatás?
- Elfáradtam. Hosszú út áll mögöttem, és még hosszabb előttem.
- Hát éppen ez az. Szeretném tudni, meddig maradsz? Én vagyok ennek a sárfészeknek a bírája, és nem szeretném, ha felborulna miattad a rend. Most még féken tudtam tartani Skartot, de nem lehetek mindig melletted. Tudod, kicsit keményfejű emberek élnek mifelénk, ráadásul nehezen felejtenek. Ha a barátunk holnap is itt talál, keresni fogja az alkalmat az összetűzésre...
- Már a kocsmárosnak is megmondtam: holnap hajnalban tovább indulok.
- És merre?
- Nem mindegy?
- Bizony nem. Tudod, csak akkor lehetnék biztos abban, hogy holnap este nem találkozunk, ha a célod közel lenne, vagy jól ismernéd e vidéket. De te azt mondtad, messzire mész, és idegennek látszol. Nem találsz majd más menedéket a közelben, és nem lesz választásod...
- Az Ilsen mellett nincs több falu?
- Ha felfelé indulsz, a Shain-hegységen átvezető úton, már csak a hegyek déli oldalán találsz lakott települést. Egy két elhagyott község van ugyan ezen az oldalon is, de házaik összedőltek, nem nyújtanak menedéket. Fenn a Hiúz-hágón még áll a shatoniak kolostora, ám az több napi járóföldnyire van ide.
- Értem. Majd megpróbálok eljutni oda. Át kell kelnem a hegyeken.
- Én a helyedbe nem tenném. Visszafelé pár óra alatt Sadánba érhetsz. Ott megvárhatnád, míg enyhül az idő, vagy erre vetődik egy karaván. Akkor biztonságban kelhetsz át a hegyeken.
- Holnap hajnalban indulok! Sadánban nincs semmi keresni valóm.
- Ahogy gondolod. A lényeg, hogy innen eltűnj. A folyóparton menj, a régi karavánúton. Egynapi járóföldnyire innen egy menedékházra bukkansz. Nem lesz ott senki, de a házban találsz tűzszerszámot, fát, némi élelmet. Ha ügyes vadász vagy, az egész telet kihúzhatod ott, de ha tovább akarsz menni, akkor sincs nagy baj, számíthatsz rá, hogy újabb menedékházat lelsz. Az út mentén, ezek egész láncolatát építették ki, fel a kolostorig.
- Köszönöm!
- Nem a két szép szemedért tettem. Ez egy békés falu. Semmi szükségem öldöklésre...
Ügyes, nem? Róka szépen visszament a helyére, abban a hiszemben, hogy jól átverte az Idegent. Úgy képzelte, előre küldi Skartot, mondjuk a Kőkapuhoz, hogy ott várják be a fickót. Eleinte úgy is gondolta, hogy e tőrvetés elegendő lesz, két pohár bor után azonban egészen más színben látta a világot. Ugyan, Suha! Nem lett bátrabb tőle! Ne magadból indulj ki. Róka elbizonytalanodott. Úgy, ahogy mondom! Felelevenedtek az emlékei. Mintha ismét ott állna a piactéren. Visszatérő rémálom! Nem jó jel, különösen akkor, ha ilyen alapja van. Ne csodálkozzatok hát azon, hogy az emberünk a harmadik pohár után úgy vélte, a leghelyesebb lesz értesíteni Vorment. A Renegát majd tudja, mi a teendő.
Carsz mosolyogva nézett maga elé. Tudta ő jól, mi jár a másik fejében. Számított rá. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt mondanám: ő maga sugallta Róka gondolatait. Így aztán semmi csodálkozni való nincs azon, hogy másnap reggel — még jóval napkelte előtt — a bíró "tanácsát" megfogadva a folyóparton indult el, a régi karavánúton. Kora hajnalban, mikor a falu még az igazak álmát aludta, ő már talpon volt. Felrázta a kocsmárost, lepényt és sültet csomagoltatott magának, majd fizetett s már indult is. A csapos egész a folyópartig elkísérte, és hosszasan bámult utána. A hóesés már elállt, az idő kitisztult, így egészen a folyókanyarig követhette a szemével a távolodó Idegent. Miután az eltűnt a kanyarban, visszament az ivóba. - Elment - sóhajtott fennhangon s leguggolt, hogy rakjon a tűzre.
- Merre? - kérdezte a Róka, aki eddig a tisztaszobában rejtőzött Skart társaságában
- A hegyek felé...
- Hallod Skart? Pontosan úgy történt minden, ahogy mondtam. Most megölheted, ha tudod.
- Már halottnak is tekintheted, uram - mosolyodott el Skart, és kisietett a teremből. Róka pedig a vendéglőshöz fordult. - Mivel fizetett az idegen? - kérdezte.
- Arannyal.
- Arannyal? Sejtettem. Nos jó, küldd el Csilt Sadánba a Renegáthoz! Jelentse neki, hogy itt járt a fickó, és Taul felé tart! - a kocsmáros csak bólintott, de mielőtt teljesíthette volna a parancsot a bíró meggondolta magát: - Várj! Inkább küldd ide a fiút!
A csapos szó nélkül elsietett, s kisvártatva egy álmos tekintetű, megszeppent legénykével tért vissza.
- Na itt van a jómadár! - szólította meg a gyereket Róka. - Valaki betörte Isztán fejét - dörrent rá. - Mit tudsz te erről?
- Isztán szemtelen volt. Azt mondta: anyám egy ringyó.
- Szemtelen volt? És ezért tört be a feje?
- Mit játszik velem az úr? - tért magához a gyerek. - Tudhatja, nyílt küzdelemben győztem!
- Ha így, ha úgy, amit tettél bűn, és büntetés jár érte. Hanem ez egyszer ettől eltekintek. De többé elő ne forduljon!
- Köszönöm, uram! - a fiú szemmel láthatóan megkönnyebbült, és indult volna a konyhába, de Róka még nem engedte el. - Várj csak, te legény! - kiáltott utána. - Tudsz lovagolni?
- Ha muszáj - felelt a fiú. - De a kutyaszánhoz jobban értek. A minap kétszer tettem meg vele az utat oda vissza Sadánig.
- És megtennéd még egyszer a kedvemért?
- Igen, uram.
- Jól van - Róka lehúzta az ujjáról az egyik pecsétgyűrűt. - Fogd ezt. Ha Sadánba érsz, menj az óvárosba. Az északi kapu mellett találsz egy kocsmát. Ott mutasd fel a gyűrűt. Valaki majd elvezet a Renegáthoz. Mond el neki: az este Carsz a falumban járt. Skart megpróbálja tőrbe csalni, de magam nem bízom a sikerben. Ha el akarja fogni a gazfickót, küldjön embereket a hágóhoz vezető útra! Nem felejted el?
- Nem, uram.
- Jó. Akkor ismételd el!
A fiú készségesen elismételte az üzenetet, majd elrohant. Róka szinte alig ült le az egyik asztal mellé, már vissza is tért prémes bundába burkolódzva. - Befogtam a kutyákat, uram.
- Te aztán gyorsan dolgozol! - álmélkodott Róka. - Nem felejtetted el az üzenetet?
A fiú válasz helyett még egyszer elismételte Róka szavait. - Ügyes fiú! Siess, hogy minél előbb Sadánba érj!
A fiú elrohant, Róka pedig kényelembe helyezte magát a tűzhely mellett. - Mindent elintéztem - mondta a belépő kocsmárosnak. - Megszabadultam az idegentől, és értesítettem Vorment. Csak azt sajnálom, hogy Skart valószínűleg ott hagyja a fogát.
- Miért vagy olyan biztos benne? - kérdezte a kocsmáros, miközben az asztalokat törölgette.
- Mert már láttam verekedni ezt az idegent. Félelmetes harcos. Öt ember nem igen végez vele, és Skart csak négy harcost vitt magával...
- Nekem nem tűnt olyan veszedelmesnek. Ellenkezőleg! Szürke kis emberkének látszott. Csak ült csendesen a sarokban, megette a vacsoráját, aztán kiment az istállóba. Utána lopakodtam, mert attól féltem, hogy fizetés nélkül akar meglépni. Csil épp akkor csutakolta a lovát. A fiú tán haragudott is rám. Azt hitte nem lesz több dolga, és lefekhet aludni. Épp végzett a mosogatással, amikor kizavartam, hogy lássa el az állatot. Az idegen majdnem egész éjszaka szórakoztatta. A kalandjairól mesélt. Egy szavát sem hittem, pedig de szépen beszélt. Tudod, regélt a Skaravella de Lártáról, a Zöld Tavak Városáról, no meg a Sliven folyó labirintusáról, a föld alatti termek ezerarcú világáról. Nairról, Gonoszföld uráról, aki sok sok évvel ezelőtt legyőzte a sliveneket, és elvette tőlük birodalmuk legszebb tartományait. Csodálatos történeteket ismert. Csil csillogó szemmel hallgatta. Nem csoda. Az idegen szavai még engem is elkápráztattak. - A vendéglős abbahagyta a törölgetést és a lángokba meredt. - Egészen elbűvölt az az ember. Szinte megelevenedett a táj az elbeszélése nyomán. Látni véltem a Shain-hegység járhatatlan rengetegeit, a Liet forrásvidékét, a Sliven mocsarait, a Medve tó égszínkék tükrét. Pedig soha sem jártam arra. Amióta megszülettem alig mozdultam ki ebből a sárfészekből. Fiatalabb koromban naphosszat a kompon gubbasztottam. Apám volt a kocsmáros, én meg a révész. Aztán, miután megnősültem átvettem az italmérést. Akkor fogadtam fel Csil apját. Hol van az már! Megszökött a feleségemmel. Épp Sadánban jártam, a vásáron. Egy gyönyörű ruhakölteményt vettem az asszonynak. Még mindig megvan. Elzártam a szekrényébe. Ha visszajön felveheti. De nem jön vissza. Tudom én azt, és már nem is nagyon bánom. Jól megvagyok itt. Van egy kis kocsmám, egy kompom. Mindkettő jól jövedelmez. Van egy igénytelen szolgám. Egy fiú, aki akár az enyém is lehetne, de nem az, bár a feleségem szülte. Mindegy. Jómódú ember lettem. Mi mást kívánhatnék? Ha csak azt nem, hogy gyakrabban térjenek be hozzám ilyen bőkezű vendégek.
Róka, aki el elbóbiskolt a kocsmáros hosszú monológja alatt, az utolsó mondatra felfigyelt. - Olyan sokat fizetett?
- Egy aranyat.
- Akkor becsapott.
- Nem csapott be - vett elő egy érmét a zsebéből a kocsmáros. - Ez arany. Igaz, ilyen érmét még sehol sem láttam...
Róka elkérte az aranyérmét, szemügyre vette, majd elkiáltotta magát, - Ejha! Ez valóságos vagyon! Egy ilyen érme megér öt közönséges aranyat. A Skaravella de Lárta vidékéről való. Talán a Learok kincséből!
- Igen, ezt mondta az idegen is. No nem nekem, hanem Csilnek. Neki is adott egy érmét emlékbe, bár az nem aranyból volt.
Róka visszaadta a pénzt. - Mond csak, sokáig beszélgetett az a fiú az idegennel?
- De hisz az előbb mondtam. Egész éjszaka együtt voltak. Alig aludtak valamit. Az idegen azt is megengedte, hogy Csil a nevén szólítsa. Majdhogynem barátokként váltak el.
- Ostoba! Nem tudtál előbb szólni! A fiú már elment?
- Uram, hisz az imént küldted el Sadánba.
- Oda, hogy a villám csapna abba a hájas fejedbe! Mit gondolsz, minek küldtem el a fiút, hogy megnézze milyen a város télen? Nem! Azért, hogy elárulja azt az embert, akitől szerinted majdnem barátként vált el!
- Arra gondolsz, hogy az idegen után ment?
- Megnézzük! Öltözz és fogd be a lovakat!
Róka elrohant, de mire a kocsmáros befogta a lovakat ismét előkerült. Elindultak Sadán felé. A friss hóban jól látszottak a kutyák nyomai. A szán csilingelve száguldott a falun keresztül. Hamarosan elhagyták az utolsó házakat is. Az út ott élesen elkanyarodott, s a kanyaron túl a fiú nyomai letértek róla. - Hó te! - rántotta meg a kocsmáros a gyeplőt. A szán megállt. - Csil visszafordult. A folyó felé került. Szinte biztos, hogy az idegen után ment - állapította meg Róka.
- Ő is elment - bólintott a kocsmáros. - Megint magamra maradtam. - Hirtelen eszébe jutott az a téli éjszaka, amikor a felesége visszajött a faluba. Egy kosarat hozott. Neki rögtön az jutott eszébe, hogy a ruha, ott van a szekrényben, de az asszony kinevette. Egy gyerek volt nála. - Rá jobban vigyázz, mint rám! - mondta. - A neve Csil, aranyos fiú - azzal már ment is. Ő pedig ott maradt egy csecsemővel. S tessék, most ő is elhagyta, pont úgy, mint az anyja.
- Térj már magadhoz te szerencsétlen - rázta meg a vállát Róka. - Bemegyünk Sadánba. Magam jelentem a dolgot a Renegátnak! Bár előbb megtettem volna.
Az út a városig több mint három órát vett igénybe, pedig kegyetlenül hajszolták a lovakat. Miután megérkeztek, Róka elindult, hogy megkeresse Vorment, a kocsmáros pedig betért a kapu menti csapszékbe, hogy melegben várakozhasson. Legnagyobb meglepetésére az ajtóban a feleségébe botlott. - Épp ma - dadogta döbbenten -, ma, amikor a fiú is megszökött?
- Hát a fia is elhagyta? - dörrent rá az asszony.
- A fiam? - ütközött meg a kocsmáros. - Csil az én fiam volt?
- Mégis, mit gondolt kend, miért nem kellett Von Leenek a gyerek? - kérdezte az asszony, aztán kiperdült az ivóból. A kocsmáros lassan elbotorkált a pultig, megivott egy pohár pálinkát, és csendesen sírva fakadt.

Jut eszembe! Üres a korsóm! Töltsd tele, Florisz! ne félj, én nem fogok sírva fakadni. Ahhoz jóval többet kellene innom is, meg mesélnem is! Hanem mára mindkettőből elég lesz. Egy sört még csendesen elszopogatok, és kész! Vár otthon az asszony...

...Ne is erőzz, Suha! Nem érdekel, hogy holnap nem tudsz eljönni. Hallhattad már eleget a mesémet, s ha nem, majd elolvasod, amit Trivor összefirkál róla!


Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Vágyódva című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Horvaja bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel szakadárok címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)