Sápadt árnyékkal a hátam mögött,
rovom mocskos utcák kövezetét,
s a reklámtáblák rémisztő szájukkal,
mint megannyi éhes vérszívódenevér
belemarnak a járdára terülő sötétségbe.
Úgy köhög körülöttem ez a beteg világ,
hontalanok sírják éjjelente a vágy dalát
s komisz reggelre ébredő holnapban sem
rejtőzik semmi féle enyhet adó megváltás,
itt nem csönget be soha sem a postás,
új levelet, új reményt hozva csilingelő szóval.
Még alszik a város, oly idilli köd lep be mindent,
nem látni a végtelen elterülő szennyet,
s a két lábon járó csupasz érdektelenséget,
mert ilyenkor álmát alussza a kapzsiság,
s nem száguldozik luxusautón a mohóság.
Iszap szagú valósággal a vállam fölött,
mint óriáskígyó tekereg gyomromban az émelygés,
hisz' tudom egyedül járom e konok világ rejtekét,
céltalan keringő szavaimmal fogaim között,
sápadt árnyékkal a hátam mögött.