HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 13

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44955

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2011-09-30

Fritz kalandjai: Keglevich Soma hányni fog



A régi Sípos körül csendes volt minden, a gázlámpák fénye a leszálló ködön keresztül halványan, pókhálósan világította meg a földbe roskadt apró házakat, a boltíves kapualjakat, a hepehupás utca macskaköveit. Rideg, cúgos, nyirkos este volt, senki nem járt arra, az emberek behúzódtak házaikba meleget adó kályhák mellé. A kocsmában cigány húzta a talpalávalót, a hegedűszó kihallatszott az utcára. Bodolai megbotlott a küszöbön, nekiesett az ajtónak, ami ettől a lendülettől kinyílott és a részeg társaság egyszeriben benn találta magát a zsúfolt, füstös ivóban.

-Keressünk asztalt, -mondta Bodolai megkapaszkodva az egyik keze ügyébe kerülő szék támlájában.
-De uram! -figyelmeztette a vendég Bodolait, -mit csinál?!
Zsíros Bodolai mögött nyomakodott befele, öt követte a Fritz, Fritz mögött Keglevic Eszter és a Marosi Kati.
-Megütöm, ezt az urat! -morogta Zsírosi Ricsi, és igyekezett Bodolai Jocót megkerülve az asztalhoz férkőzni, hogy tényleg megüsse a vendéget. Majdnem sikerült is, majdnem megkerülte már Jocót, de jött a pincér és elvágta az odavezető utat.
-Jöjjenek velem az urak, -mondta a pincér rekedten, hebegve, -van egy jó kis hely ott a sarokban, tolunk még oda széket, ha kell!
Az egyik sarokban a bejárattól balra a cigány játszott a bandájával. A pincér az átellenben lévő másik sarokban, a belső sarokban lévő egyetlen szabad asztalnál ültette le a társaságot.
-Várnak még valakit?
-Még hárman jönnek. Ketten kinn hánynak éppen, a harmadik nem hány, vagy nem tudni hány-e és hol, de jön.
-Rendben. Akkor hozok még székeket.
Zsírosi Ricsi levette bőrzekéjét, és a karfára terítette. Atlétatrikó volt alatta, semmi más. Rákönyökölt az asztalra, nézte dagadó kar, és vállizmait. Marosi Kati elkapta pillantását, és csúfondárosan így szólt:
-Szépek az izmaid Zsíros!
-Ez semmi, -mondta hetykén a Zsírosi Ricsi. -Látnád csak a hasizmomat!
-A jófene kíváncsi a hasizmodra! Mutogasd a hasadat a barátnőidnek!
-Te vagy a barátnőm!
-Ne mondd! Ez most azért így új. Mióta?
Befutottak még ketten. Karonfogva léptek be a lebujba Tállai Gyurka és a szép kis Tóth Ildikó. Tállain látszott, zsenánt neki a helyzet, amint lehetett ki is bontakozott és lezöttyent Fritz mellé.
-Hánytatok? -kérdezte Fritz a lánytól.
-Csak ő hányt, -mutatott rá a szőke kislány Tállaira. -Én csak segítettem.....tartani a homlokát!
-Áj láv jú szóltam némán, ferde a torony mondta a plébán os, -szavalta a toprongyos, szakadt poéta, és tétova mozdulattal kisimított homlokából egy rakoncátlankodó sárgás-lila fürtöt. Csak nagy nehézségek árán tudott egyenesen ülni a széken. -Most, most...
-Mit most?
-Most...nem tudom, elfelejtettem!

A falakat körben piktorok freskói díszítették, derék halászok birkóztak rajtuk tátott szájú nagy halakkal, melyek ezüstös testtel emelkedtek ki a Duna türkiz-kék hullámaiból. A mennyezetről hálók, szákok, varsák és más halászeszközök lógtak le, gomolygott a füst. A cigány csárdást játszott a hegedűn, a közönség énekelt, dobogott, tapsolt. Az, az úr, akivel Bodolainak a megérkezés pillanatában konfliktusa támadt kitartóan fixírozta a társaságot.

-Te! Ez engem néz! Esküszöm, hogy engem néz! Odamegyek és megütöm, -állt fel a Zsíros, és azzal a lendülettel már indult is előre, hogy odamenjen és megüsse.
Bodolai péklapátnyi tenyere fonódott a karjára, lerángatta maga mellé.
-Dehogy mész. Ha akarnám én is fel tudnám pofozni, hülyegyerek. Igyál inkább!
-Hej munkások gyerek ide, meglátjátok de jó itt, munkásotthon homlokára felkenjük a Zsírosit! -nyekkent közbe a költő, de nem tudta folytatni, mert megrohanta egy véget nem érő csuklás-sorozat.

Töltöttek a boroskancsóból, ittak, hallgatták a muzsikát.

-Mary miért nem jött el? -kérdezte Fritz a Zsírosi Ricsitől egyszer csak, a zene egyik szünetében.
-Mit tudom én, lökött a húgom és kész.
-Jár valakivel?
-Le is törném a derekát! Még csak tizenöt. Akarod, hogy felhívjam most rögtön?
-Nem, dehogy!
-De, komolyan!
-Nem, nem!

A hőbörgő úr asztalától jobbra, egy másik asztalnál csinos barna lány mulatott a társaságával. Ez lány háttal ült nekik, de időről időre félig megfordult ültében és a Zsírosra nézett. A Zsíros nem lett volna Zsíros, ha nem veszi észre ezeket a sokatmondó pillantásokat. "Egy ablaknál állj meg cigány" sírta éppen a hegedű, amikor elhatározásra jutott. Felpattant, megkerülte az asztalt, és egyenes derékkal, de enyhén dülöngélve, mint matróz a hullámokon himbálózó hajó fedélzetén, átment a másik asztalhoz.
-De hülye, -jegyezte meg elképedve a Marosi Kati. -Mindjárt jól pofán verik!
Igen, várni lehetett valami ilyesmit! Bodolai már készült is, látszott feszült tekintetén, s a Fritz is maga alá húzta lábait. De, íme, láss csodát. Perc sem telt bele, jött vissza a Zsíros az idegen lánnyal a karján.
-Ő Noémi, -mondta széles vigyorral azon a pimasz, d' artagnani képén. -Mi már ismertük egymást egy remek kis buliról. Pezsgősüveget pörgettünk a szőnyegen, s annak, aki felé a nyaka mutatott, le kellett vennie egy ruhadarabját!
-Osszátok el, -intett körbe a Noéminak nevezett lány, két kezét összekulcsolva és a feje fölé emelve. -Hogy ityeg a fityeg, farkok?

A Sípos hangulata este tíz után szokott a tetőfokára hágni. Ezúttal is így volt. A cigány odaállt az egyik vendég mellé és kissé előre dőlő felsőtesttel húzta a fülébe, hogy: "A kanyargó Tisza mentén, ott születtem"
Amikor odaért, hogy: "Temessetek akáclombos temetőbe", Fritz magában megpróbálta elképzelni, hogy a testes urat élve eltemetik vidéken, valahol nagyon messze, egy kedves, akácfáktól lombos kis temetőkertben, s míg madárdal szól a fáról, a szomszéd sírba őt magát Fritzet is hantolni kezdik, -de erre irányuló kísérlete meddő maradt. A vendég sírni kezdett, karjaival hadonászott, majd felkászálódva átölelte a füstös képű zenészt és pénzt gyömöszölt pitykés, paszomántos dolmánya oldalzsebébe.
Nyílt az ajtó, csípős szél vágott be rajta. Bizonytalanul támolyogva, kigombolt, földig érő, viola-színű köpenyben, s a köpeny alatt makulátlan hófehér szmokingban Keglevich, a "gróf" állt a küszöbön. Beesett mellkasát egy szál vörös rózsa ékítette a szíve felett, hosszú fekete selyemsál lebbent meg nyakában. Körülnézett, észrevette Bodolait és a többieket. Átvágott a termen az asztalok között, s megállt ott. Tekintete körberöppent, majd elrévedt a távoli messzeségbe a falon túlra, s amikor újra visszatért, társai látták, a gyermeki csodálkozást felváltja szemében az extázis őrült lobogása, ahogy Noémira néz.

-Ó, hercegnőm! -kiáltotta fél-térdre rogyva a lány előtt,. -ó, én gyönyörű szerelmem! Szépségesen szép szerelmem!
Kezet akart csókolni, a lány azonban elrántotta keskeny kacsóját, s bosszankodva felkiáltott:
-Ki ez a farok emberek?!
-Fritz meg azt mondta félhangosan:
-Istenem, de jó lenne, ha a Mary itt lenne!

Ezek történtek mind egyszerre. De még az is történt, hogy jött pont a pincér, és letett az asztalra egy újabb kancsó kadarkát. A zene rákezdte. "A maros-menti fenyves erdő aljába, oda van a kicsi tanyám csinálva...."

-Királyok, hercegek, grófok, -nyögte Tállai Gyuri. -Csupa idióta, deklasszált elem. Ez is itt ni! Pfúj!
-Hagyjátok őt, -nevetgélt bosszankodva Keglevich Eszter. -Ő csak az öcsém. És ő egy igazi Keglevich, ezt ne feledjétek!
-Miért, kik vagytok ti, Keglevichek? -kiáltott fel a Marosi Kati.
Felállt, viccesnek szánt mozdulattal ökölbe szorította mindkét kezét.
-De nagyra vagytok, de fennhordjátok az orrotokat, pedig tik is csak éppolyan büdöset kakáltok, mint akárki más!

A mulatozás ezután gyors ütemben elfajult. Nem sokra rá, hogy elhelyezkedett az asztalnál, Keglevich Soma bankjegyet kotort elő a mellényzsebéből, megköpdöste, odaintette a cigányt, és a homlokára tapasztotta a bankót:
-Húzzad asztat, hogy, asztat na, hogy: "két babonás szép szemednek imádója lettem": Egyenesen a hercegnő fülébe húzd, ide tetves, megértetted?! Főúr, kérem! Pezsgőt mindenkinek! Ide, ide! Jól van cigány! De a lelkedet is add bele! Ez az! Szakadjon a húr, tépjed, mintha a szívemet tépnéd ki testemből!
Óriás méretű damaszt abroszokat hozatott elő a személyzettel, s mulatozó társai vállára teríttette. -Jól van, -mondta. -Farmerban nem illik mulatni!
Karcsú, hosszú nyakú poharakat rendelt, a borospoharakat, amelyekből addig ittak, eltakaríttatta. -Jól van, -ismételgette elégedetten. -Pezsgőt ilyen poharakból illik inni, de ilyenből ám! Ne tojjatok be, mindent én fizetek!
Rózsát kéretett, kosárban, frisset. Mindenkinek fel kellett tűznie öltözékére egy szál piros rózsát, s ami megmaradt, azt mély hódolattal kosarastul hercegnője ölébe tette.
Amikor elvégezte mindezeket a dolgokat, szólította a pincért:
-Főúr! Hej! Nem akarok együtt mulatni e nyomorult plebsszel! Azonnal üríttesse ki a termet! Hallja, kérem?!
-De uram, -rebegte a derék ember. -Hogy tetszik ezt képzelni?
Keglevich papírpénzt halászott elő, a pincér elsápadt a címletet megpillantva.
-Rendben van, -mondta áhítattal, a bankjegyet nézve. -El lehet intézni.
A vendégek felé fordult és így szólt hangosan:
-Záróra van, kérem! Tessék távozni. Gyerünk, csak gyerünk, kérem! Fizessünk, kérem. Haladjunk, kérem!
A zene elhallgatott, s a beállt döbbent csendben Marosi Kati hangja hallatszott:
-Mi van Keglevich, vastag vagy? Eladtad ükapád lovassági kardját, hülyegyerek?
Aztán Fritz szólalt meg, szavait a részeg Zsíroshoz intézte:
-Mondd meg a Marynak...mondd meg a Marynak....
-Mit mondjak meg?
-Mondd meg...mondd meg...
-Nyögd már ki!
-Mondd meg neki, hogy kár, hogy nem jött!

Csárdást jártak éjfél után összekapaszkodva a terem közepén. Aztán szomorú, sírva vigadós nóták következtek: "Darumadár fenn az égben hazafelé szálldogál". Énekeltek, ittak, sírtak.
Végül a gróf maga köré szólította a társaságot. A kör közepén a hercegnő állt farmerja fölött bokáig damasztban, Keglevich elébe térdelt.
-Egyedülálló dolog ez, -motyogta. -A világegyetem legyen a tanúja annak, amit most mondani fogok. Nagy ég. Gyerekek, hol a toilet, arra az esetre, ha rohannom kell kiadnom ami bejött, ugyanazon a testnyíláson, ahol bement? Várjatok, folytatom. Legyűrt, földhöz szögezett ez a példátlan, árnyékvilágon túli tisztaság, barátaim. A porban vagyok, vonagló, reszkető testem kínjánál csak halhatatlan lelkem fájdalma nagyobb. Ilyen érzés, ilyen szerelem csak égi szférákban létezik, angyalok és tündérek között.
Felnézett hercegnőjére, aki alig állt már a lábán. Két kezét összetette, mintha imádkozna.
-Legyen tanúm hát az ég, legyen tanúm a föld, legyetek tanúk tik is barátaim.
Csuklott egy sort aztán folytatta
-Szeretlek hercegnőm, soha el nem múló tisztafényű lobogással szeretlek. Szépséged elbűvöl, fogságba ejt. Szűzi erényed nálam kötelező parancsszava a mindenségnek, melyet oldani, és kötni csak az ég parancsa rendelheti. Örök szolgaságra kárhoztat sugárzó szépséged, megejtő ártatlanságod. Vedd el mindenem, vedd el az életem, melyet, íme Neked ajánlok szép szűz!

Elhallgatott, imára kulcsolt kezét szívére szorította. Ujjai olyan fehérek voltak, mint a meszelt fal, hosszú szőke haja homlokába hullott.

-Ez hülye! -mondta Noémi a táncparkett közepén. -Menjünk, mielőtt tényleg hányni kezd.

-Emlékezni fogok erre a percre, amíg csak élek, drága barátaim! -mondta a gróf.

A gróf megpróbált feltápászkodni, de nem sikerült neki, visszarogyott térdeplő helyzetbe.
-Ha tízezer évig élek is, ha a sors keze elszakít is minket egymástól egyszer a jövendő ködös hajnalán, örökkön örökké emlékezni fogok rátok. Rád, Bodolai, te bunkósparaszt, rád Tállai, elfuserált költő barátom, aki csak egy szarházi angyalföldi proli vagy, egy félművelt szarvasmarha, rád, mitugrász hülye kis Fritz, s rád is Zsíros, hetvenkedő izompacsirta. Szeretlek benneteket! Ne felejtsétek el ezt az estét!

Folytak szeméből a könnyek.

-Szerettelek benneteket! Igen! Szerettelek benneteket!

Elénekeltette még a székely himnuszt, elimádkozták, hogy: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában" aztán összeszedelőzködtek és elindultak haza. Odakinn hideg volt, köd volt és goromba szél fújt. Amikor maguk mögött hagyták a régi Óbuda girbegörbe utcáit, a híd lábánál Fritz azt mondta még a Zsírosnak:

-Marynak üzenem, hogy majd felhívom valamelyik nap!

Mentek. Kopogott cipőjük sarka az aszfalton. És ahogy mentek végig a hosszú híd domború hátán, rájuk borult a sötét, csillagtalan éjszaka.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2012-12-30 13:30:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Bödön (2012-12-30 13:09:12) üzenetére
Jaj! "Ágikám." Anyám meg az öregasszonyok neveznek így. Aranyosság :) A kis házi állatok azok. Én nem, de azért köszi :) BUÉK neked is. :) Érezd jól magad.

Szeretettel: Ági
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2012-12-30 13:09:12

Szia drága Ágikám! Olyan aranyos vagy! Szívesen írnék, de most éppen nem tudok....csak akkor tudok írni, amikor eszembe jut valami. BUÉK, igyál, táncolj, vigadj! Sok szeretettel puszillak: én
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2012-12-30 12:39:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci!

Ez tök jó. Felröhögtem rajta párszor. Olyan kis visszafogottan. Tudom nem kívánság műsor,
de a nagy szilveszterre jó lenne ha írnál valamit. Én örülnék neki. Lehet más is.
Vigadjunk...

P: Ági
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2011-10-05 08:22:27

válasz T. Pandur Judit (2011-10-04 23:21:36) üzenetére
Kedves Judit! Nagyon örülök, hogy írtál, s a felvetéseidnek is. Ez a Régi Sipos már nem az a "régi" Sipos! Én egyébként már nagyon régen jártam ott, nem emlékeztem, hogy nézett ki, ki kellett tehát találnom. Jól mondod: K. Soma tényleg eltévedt az időben: ő, grófok ivadéka, tartotta formáját egy olyan korban is, amikor "grófnak" lenn enyhén szólva nem volt dicsőség.
Köszönöm, h itt jártál! -éni
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4422
Időpont: 2011-10-04 23:21:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laci!
Az alkotásodat olvasva egyik ámulatból a másikba estem. Előbb azért, mert nemrég jártam a Régi Siposban, és nem nagyon ismertem rá a leírásodból, /írói szabadság/, aztán meg azért, mert ennyire ismered a magyarnótákat - a hőseid nem különben - :) Pedig erre a korosztályra nem jellemző... A többi : ruházat, beszédmód, viselkedés, stb. viszont nagyon is jellemző volt. Kivéve Keglevich Somát, aki eltévedt az időben.
Érdekes történet volt.

Judit
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2011-09-30 22:45:40

válasz Gunoda (2011-09-30 21:05:06) üzenetére
Nem, az Óbuda, az Óbuda. A Tabán más. És 1930-ban még nem voltak farmeros srácok. Még talán az erkölcsök is szigorúbbak voltak, vagy a csoda tudja. Kösz a hülye Krúdit!Lájkolom különben. Klassz!
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2011-09-30 21:05:06

Ez jó! Egy modern Krúdy. Ha jól gondolom, a régi Tabánban játszódik (bár azt a 30-as években lebontották, sajnos). Hihetetlen, hangulatos, hülye írás. :))

Legutóbb történt

Tóni alkotást töltött fel Amikor a színek újra élesek címmel

Kankalin bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

Delory Nadin bejegyzést írt a(z) Az írás nekem című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Te vagy otthonom című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Élekvesztő című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Univerzum című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Segélykiáltás címmel a várólistára

festnzenir bejegyzést írt a(z) Apeva című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Strandolók című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szellők szárnyán jöttem című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Korabeli történetek - l/19 című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) fOrdítva című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Strandolók címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)