HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49209

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-09-30

Játék az idővel. I.könyv. I fejezet. Carsz az idegen 8-9.

8.



Na, úgy látom ma a szokásosnál is többen vagyunk. Micsoda? Hogy nem az én két szép szememért gyűltünk össze ennyien? Annyi baj legyen, aki akar, meghallgat, aki nem az befoghatja a fülét, de a száját mindenképp! Ez a mai különleges nap. Hogy miért? Aki idevaló, tudhatja. Pontosan! Húsz évvel ezelőtt ezen a napon ütköztünk meg Soratan bandájával. Ilyenkor torok nem maradhat szárazon! Így hát vén Florisz pálinkát is tölts a sör mellé. Legalább fordulatosabb lesz a történet!

Ha jól emlékszem tegnap Nair második eljöveteléről beszéltem nektek. De tudjátok is ti! Hanem nézzetek csak ki az ablakon! Romok, düledékek, s lenn a folyóban csorba fogsorként meredező cölöpök. És megannyi árny! A múlt árnyai, egy hatalmas város ködbe vesző emléke. Ennyi maradt, s ha ezt felfogjátok, már értitek, mit jelent a Gonosz második eljövetele. Pusztítást! Vérözönt, könnyet és halált! Azok hárman, ott az egykori Sadán legnevezetesebb kocsmájának különtermében tudták ezt. Bele is sápadtak a gondolatba. Volt rá okuk. Ők ugyanis azon kevesek közé tartoztak, akik tudván tudva álltak Nair mellé. Ne tévesszenek meg titeket a helytartó szavai! Hazudott! Elsősorban önmagának — bár ismerte az igazságot —, azonban ezzel senkit sem tudott becsapni. A társait sem. A Kapitány és a Renegát szintúgy átlátta a helyzetet. Ezért hallgattak olyan sokáig. Bizony, barátaim...


...sokáig döbbent csend ülte meg a termet. Egy szó nem sok, de annyi sem hangzott el. Erre mondják mifelénk: a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Von Lee tért magához először:
- Attól tartok el fogunk késni. Carsz a hágó felé tart...
- Ott nem juthat át - a helytartó csendesen elmosolyodott. - Engedelmetekkel, bevontam a játékba a shatoniakat is. Nem tudják ugyan, miről van szó, de ez nem is fontos. A lényeg: nem engedik át az Idegent. Ha Carsz megpróbál átjutni a Hiúz-hágón, elfogják.
- Akkor nincs más hátra, mint ölbe tett kézzel várni - csillant fel a Renegát szeme. - S hogy közben ne unatkozzunk...
- Nem ilyen egyszerű a dolog - hűtötte le a lelkesedését Tjenród. - Ismerem Róka híreit, és persze az Idegent is. Játszik velünk. Látszólag ésszerű, hogy betért Róka falujába. Az az utolsó lakott település a hágóhoz vezető úton. Ha valaki nem ismeri a vidéket, természetszerűen ott keres menedéket. Carsz azonban tud az út mellett sorakozó enyhelyekről, s ha titokban akarta volna tartani az útját, könnyedén elérhette volna valamelyiket. Nem, barátaim! Ő fel akarta hívni magára a figyelmet! Ezért, s csak ezért ment be Róka falujába. Lelke rajta! Most megnézheti, mibe keverte magát.
- Szándékosan fedte fel a kártyáit? - hitetlenkedett Vormen.
- Nem fedett fel az égvilágon semmit, csak az arcunkba vágta a kesztyűjét. Skart valószínűleg már halott, akárcsak az emberei. Róka hibázott, amikor megengedte, hogy az a szerencsétlen a maga szakállára csapdát állítson az Idegennek, bár nem tudhatta, kivel el szemben. Mi azonban tudjuk, és felkészülhetünk. Ha érzéseim nem csapnak be, Carsz néhány napig valamelyik enyhelyen fogja meghúzni magát. Hírekre vár, s talán valami csodára, no, meg, hogy mozduljunk végre...
- Badarság! - Von Lee egy pillanatra elfeledkezett Tjenród rangjáról. A következő pillanatban már bánta udvariatlanságát, de akkor már nem hátrálhatott. - Ha én lennék a helyében, amint lehet, kereket oldanék! Eszembe nem jutna megülni valahol, és várni, amíg ellenségeim utolérnek...
- Úgy! - csattant a helytartó hangja. - S mi jutna az eszedbe!?
- Ami a legváratlanabb! Visszatérnék Sadánba. Mondjuk a Tusen völgyén át...
- Vagy a Medve-tó felé kerülve - értett egyet a Kapitánnyal Vormen.
- Akár igazatok is lehetne! Csakhogy, ti nem láttok bele elég mélyen a kártyákba, ahhoz, hogy építeni lehessen az ítéletetekre. Carsz tudni akarja, ki lép fel ellene, s mekkora erővel. Addig, amíg e kérdésre választ nem kap, várni fog, s csak aztán lép. Ezt kihasználhatjuk...
- Hogyan?
- Ami biztos: Carsz az Ilsen völgyében lapul. Valahol középen. Felfelé nem mehet a shatoniak miatt, lefelé mi zárjuk el az útját. Két lehetősége marad. Vagy a Tusen felé tör ki és visszatér Sorkanba, vagy átvág a hegyeken a Liet alsó folyása felé. Egyik lehetőség sem kizárt, tehát mindkettőre fel kell készülnünk. Róka, a te embered Vormen. Az üzenet elsősorban neked szól. Kerekedj hát fel az embereid nagy részével, s eredj az Idegen nyomába. Főerőid az úton vonuljanak, de emellett ellenőriztess minden nyomot. Ha szeditek a lábatokat, holnap alkonyatkor az enyhelynél lehettek. Legkésőbb ott megtudhatod, merre menekül Carsz. Ne hagyd, hogy lélegzethez jusson.
Kapitány! Te a Tusen felé kerülj. Ha arra akarna kitörni, a karjaidba fut. Nyisd ki jól a szemed, nehogy elkerüljön, vagy elrejtőzhessen előled. Én magam a Liet felé vonulva teszem teljessé a csapdát. Ebből az egérfogóból senki sem juthat ki!

Tjenródnak igaza volt. Ha ismernétek a vidéket, könnyen belátnátok. Carsz bukása annyira törvényszerűnek látszik, hogy itt akár be is fejezhetnénk a történetet. Csakhogy az élet tele van váratlan meglepetésekkel. Néha a jó dolgok váratlanul rosszra fordulnak, s nem ritkán a legrosszabbak szülik a legnagyobb jót. Ne ítéljünk tehát elhamarkodottan! Nézzük meg inkább, mi történt Carsszal, amíg mi — gondolatban — Sadánban bóklásztunk!

Öreg este volt, mikor Carsz és Csil végre visszaért a katlanba. Épp időben! A kutyák nyugtalanul nyüszítettek. Veszélyt éreztek! Carszt is baljós előérzetek gyötörték, sőt, még Csil is aggódott. Nem is ok nélkül. Két legerősebb kutyája a völgy bejáratánál állt, s kihívóan ugatott bele az éjszakába - Mintha őrségben lennének - vélte Carsz.
- Így is van - állapította meg Csil. - Farkasok lehetnek a kanyaron túl - s mintha csak a szavait akarnák igazolni, a közelben felcsendült az éhes ordasok kórusa.
Carsz elkáromkodta magát. - Itt már nem jutunk ki - legyintett lemondóan -, de maradni sem maradhatunk.
- Vissza kell mennünk a gerincre - értette meg a helyzetet Csil.
Carsz egy ideig töprengett, majd beleegyezően bólintott. Most, hogy már ismerte az utat biztos volt benne, hogy fel tudja vezetni a lovát, és talán a szánt is biztonságba helyezhetik. Odasietett a lovához, megnyugtatta az állatot, majd elindult az ösvény felé. Csil közben befogta a kutyáit a hámba, s most utána sietett. Éjfél körül ismét fenn voltak a sziklák között. Az ég derült volt, s metsző hideg szél fújt a hegyek felől. Csil fázósan kuporgott a szánon. - Minél előbb védett helyet kell találnunk, különben megfagyunk - vacogta.
- Így igaz - értett vele egyet Carsz. - No, meg enni sem ártana már valamit. Keresünk egy horpadást, tüzet rakunk benne. Majd felválta őrködünk.
Csil örömmel bólintott. Tovább indultak. A keleti hegyek fölött megjelenő telihold ezüstös sugarai bevilágították a tájat. Carsz hátra fordult, hogy egy búcsúpillantást vessen a völgyre, de attól, amit látott elakadt a lélegzete. Lenn a katlan mélyén, mint megannyi fekete árny, gyülekeztek a farkasok. Néhányan közülük a nyomaikat szaglászták. Egy már el is indult felfelé az ösvényen. - Ahol a kutyák fel tudtak mászni, ezek is feljönnek - gondolta Carsz. - Azt hiszem, lemondhatunk az éjszakai táborozásról - fordult a fiúhoz.
- Miért?
- Hallgasd csak!
Csil hallgatózni kezdett. - Farkasok - ismerte fel a hangokat.
- A nyomunkban vannak.
- Most mi lesz?
- Vagy menekülünk előlük egész éjjel, sőt holnap is, egészen addig, míg utol nem érnek, vagy keresünk egy védett helyet itt a közelben, vagy visszatérünk a faluba.
- A menedékház nincs túl messze. Csakhogy akkor vissza kell ereszkednünk a folyó völgyébe.
- Nincs választásunk - Carsz elgondolkodva vakargatta a fejét. - Vezess Csil. - mondta végül. - Minél előbb el kell érnünk azt a házat.
Az enyhely — ahogy hivatalosan nevezték -egy alacsonyabb dombon emelkedett, ott, ahol az út a folyót keresztezve élesen elkanyarodott, hogy átvágja az Ilsen Felső-kanyarulatát. Valamikor kőhíd állt e helyen. A pillérek csonkjai még ma is ott meredeznek, pedig a hidat időtlen időkkel ezelőtt elmosta az ár. Ti még nem láttatok igazán dühös folyót. A Liet, ha jő az ár, szétterül a laposokon, hallal és vízzel töltve meg a tavainkat. Igaz, a főmederben megveszekedett őrültként rohan a víz, de mindez csak csendes csordogálás ahhoz képest, amit az Ilsen produkál! Bizony! Ha csak egyszer álltatok volna valamelyik kiugró sziklaszirten, miközben alant óriási sziklákat görget a szennyes ár! Ha csak egyszer hallottátok volna, a megvadult Ilsen mennydörgésszerű robaját! Akkor nem csodálkoznátok annyira, hogy elsodort egy kőhidat, s azon sem, hogy miért nem próbálta meg újjáépíteni senki. Igaz, a shatoniak az enyhely építésekor ácsoltak ott egy fahidat. De az sem állt sokáig. Mit volt mit tenni, aki át akart kelni a Hiúz-hágón, vagy a folyó mentén került, vagy gázlót keresett magának. Hidat az Ilsen nem tűrt meg a hátán, ezt a shatoniaknak is meg kellett tanulniuk.
No, ha a híddal nem is értek el sikert, a menedéket fenntartották. Télen, mikor kemény fagyok uralták a vidéket, csak az út mentén egynapi járóföldnyire sorakozó enyhelyek segítségével lehetett átjutni a hegységen. Az északi háborúk idején ezek sohasem álltak üresen. Katonák, élelmet szállító kereskedők szálltak meg bennük. Azokban az időkben némelyikre állandó őrség vigyázott. Miután a hadműveletek befejeződtek a Sadán környékén folyó nagyarányú építkezések növelték az út forgalmát. Ám minden jónak vége szakad egyszer. Telt-múlt az idő. Észak meghódítása befejeződött. A Birodalom berendezkedetett a Hegyentúl, ahogy az új tartományt Taulban nevezték. A forgalom megritkult, s egyre kevesebben vállalkoztak arra, hogy télvíz idején vágjanak át a hegyeken. Ennek ellenére az enyhelyekre még mindig szükség volt. Fenntartásuk nélkül a birodalom két tartományát összekötő egyetlen út hónapokig járhatatlan lett volna.
A gázló felett álló menedék épp olyan volt, mint a többi, talán egy kicsit nagyobb, de ez nem volt lényeges különbség. Erős tölgyfagerendákból ácsolt palánk övezte. A bejáratok — ha jól emlékszem pontosan három — az épület hátsó frontján helyezkedtek el. Valamennyi előtt egy egy kis udvar húzódott, istállókkal és karámokkal. Ezeket egymástól is elválasztották. A bejáraton egy-egy konyha szerű helyiségből és két szobából álló elszigetelt lakrészbe juthatott az utazó, így elvileg akár egymással szemben ellenséges indulatokat tápláló kalmárok is meghúzódhattak az enyhelyen, anélkül, hogy érintkezniük kellett volna egymással. Az egyes "lakosztályokból" rövid, szűk folyosón lehetett kijutni a központi helyiség felett húzódó galériára. Innen három lépcsősor vezetett le a terembe, mely leginkább a vendégfogadók ivójára emlékeztetett, és egy hatalmas ajtó nyílt belőle a ház előtt található nagy udvarra. Természetesen itt is álltak istállók és karámok, de a palánkon átvezető kaput ellentétben a másik hárommal, csak belülről lehetett kinyitni.
A Hold már magasan járt az égen, mikor Carsz és Csil végre megpillantotta a házat. Fény sehonnan sem szűrődött ki, s úgy látták: valamennyi hátsó kapun kívülről helyezték el a reteszként szolgáló gerendákat. Ennek ellenére amíg Csil tüzet rakott s ellátta az állatokat, Carsz alaposan körülnézett a házban. Átkutatta minden szegét-zugát. - Nincs itt senki. - közölte miután visszatért. - De két vagy három nappal ezelőtt járt erre egy népesebb karaván. A hágó felé tarthattak. Ellenkező esetben találkoznunk kellett volna velük.
Csil csak bólintott, s közben a tűz mellett szorgoskodott. Vizet forralt egy nagyobb kannában, melyet minden eshetőségre készen hozott magával. Csakhamar a kakukkfű jellegzetes illata töltötte be a helyiséget.
- Ez igen - lelkendezett Carsz miközben behordta maradék felszerelésüket. - Te aztán mindenre gondolsz. - Nyeregtáskájából előkotort egy horpadt bádogbögrét. - Nekem csak ez az egy van - sajnálkozott.
- Én többet is hordok magamnál - nyugtatta meg a fiú, miközben kitöltötte a gőzölgő főzetet. - Vigyázz forró!
Carsz nem törődött a figyelmeztetéssel. Két marokra fogta az átmelegedő edényt és nagyokat szippantott a felszálló párából. - Jó illata van.
- Tudom. Ez majd átmelegít. Tetten bele egy kevés hársfavirágot is, úgyhogy izzadni fogsz tőle. Majdnem olyan jó, mintha forralt bort innál.
- Mi az? Füvesember is volnál?
- Mondtam, hogy egy szerzetes volt a tanítóm. Nem csak harcra oktatott. Az volt a szavajárása: annak, aki sebeket ejt, a gyógyításukhoz is értenie kell.
Carsz egyetértően biccentett. Maga is így gondolkodott, s persze ő is tudott gyógyítani. De nem füvekkel. Erről a maga helyén bővebben is lesz szó. Most ne foglalkozzunk vele. Figyeljük inkább, hogy az Idegen és a társául szegődött fiú mily élvezettel szürcsölgeti a forró italt. Hosszú út állt mögöttük, alaposan átfagytak, s bent az enyhelyen sem volt túl meleg. A tűz még nem éreztette jótékony hatását, pedig higgyétek el, Csil nem takarékoskodott a fával. A két vándor így takarókba burkolódzva tért nyugovóra. Carsz előbb még körül akart nézni, de Csil leintette. - A kutyák vigyáznak ránk - magyarázta.
Nem sokkal később mindketten álomba merültek. Az Idegen — mint mindig, most is — éberen aludt. Minden szokatlan neszre felriadt. Majd miután tudatosult benne, hogy a zaj nem jelent veszélyt számukra ismét elszunnyadt. Kis idő után halk morgásra lett figyelmes s úgy érzete, valaki, vagy valami kaparászik az ajtón. - A kutyák - gondolta és felült. Csil ott állt mellette.
- Kvik az - közölte. - Valaki van odakint.
- Farkasok.
- Akkor ugatna. Így akkor jelez, ha embert érez.
Carsz elismerően bólintott. - Ez igen - suttogta. - Add az íjam! Körülnézek odakint.
Csil a sarokba készített fegyverekhez ugrott és már hozta is a tegezt. Carsz közben övébe dugta a takaró alatt rejtegetett két tőrt, majd felfeszítette az íjra a húrt és kilépett az ajtón. Keskeny függőfolyosó vezetett végig körben a palánkon, az Idegen erre kapaszkodott fel, hogy óvatosan szemügyre vegye a vidéket. A Hold lemenőben volt, s keleten pirkadni kezdett az ég alja. Carsz egy darabig nem észlelt mozgást, aztán hirtelen megpillantott egy alakot, mely a folyó felől osont a ház felé.

El tudjátok képzelni? Ugye...

...nem is olyan nehéz?! Hány éjszakán éltétek át ugyanezt a Birodalom bukását követő zűrzavaros években? Hányszor lapultatok remegve az ágy alatt, vagy a szekrény mögött, miközben apátok, nagyapátok kint a palánk lőrésein át fürkészte a holdfényben fürdő tájat? Hányszor álltatok ti magatok is fegyverrel a kézben, reménykedve, hogy nem ellenséges banda ólálkodik a földeken, hanem csak egyszerű utazók bóklásznak a sötétben menedék után kutatva. Ti még emlékezhettek, a fiaitok, unokáitok még hallanak róla, azután pedig mindez a mondák ködébe vész. De eljő az idő, amikor nemzedékek sora éli át ismét éjszakáról éjszakára e rettegést, mert az ember vak és süket, s nem tanul saját hibáiból. Most legyőztük a Gonoszt, de ne reménykedjetek. Amint rést talál az erény páncélján, újjáéled, s félelemmel, bizonytalansággal telik meg ismét a sötét, s a hajnal nem megnyugvást hoz, fénye csupán a fenyegető veszély mivoltára világít rá. Ám tévedtek, ha most azt hiszitek az ellenségei lepték meg az Idegent. E kitérő csak arra volt jó, hogy megértessem veletek, mit élhetett át Carsz, miközben a behavazott tájat vizsgálta. Hogy elgondolkozzatok rajta, mi járhatott a fejében. Ti mire gondoltatok, amikor felfigyeltetek a földeken mozgó árnyakra? Én jól emlékszem még arra a napra, amikor megjelent a Liet partján Soratan bandája. Nappal jöttek. Messziről láthattuk őket. Magabiztosak voltak és kegyetlenek. Kirat tanyáját felégették, mielőtt összekaphattuk volna magunkat. Így volt, Florisz? Itt álltunk valamennyien. Aki elég erőt érzett a karjában ahhoz, hogy felemelje a fegyvert, mind felsorakozott. A távolból égő házak füstjét sodorta felénk a szél. Mi valamennyien Istenünknek ajánlottuk a lelkünk. Egyikünk sem tudta, megéli-e a holnapot. A halál és a pusztulás kora volt az, s nem tudhattuk, mikor virrad ránk az újjászületés napja. Carsz viszont...

...átlátta saját korát. Tudta, mindent elnyeléssel fenyegető sötétség borul a világra. Tudta, sok, sok vészterhes esztendőnek kell eltelnie, sok ártatlan vérnek elfolynia, mielőtt új rend köszöntene ránk. Elvben nem kellett volna aggódnia, mert az enyhely szentnek számított. Csakhogy abban a korban tartalmatlan formákká üresedtek a régi törvények, s azok mocskolták be legelébb a szentségeket, kiknek kötelességük lett volna őrizni tisztaságukat. Az ember a Gonoszt szolgálta. A lelkét adta Nairnak, ki másodszor is eljött, hogy kifizettesse a számlát. Megérthetitek tehát Carsz aggodalmát. Mindent eltervezett, de hiába. Számos eshetőséggel nem számolhatott. Így például azzal, hogy rablók lepik meg a menedékházban. Állt a palánkon, íjjal a kezében, s azon töprenget, mit hozhat a következő pillanat, s ekkor a búvóhelye előtt feltűnt egy alak. Csak egy szemvillanásnyi időre, de Carsznak ez is elég volt. A fickó, pontosabban a mozgása, ismerősnek tűnt, s megkísérelte azonosítani. Gyorsan végigpergette magában az összes lehetőséget. Az eredmény hihetetlennek tűnt. A ház előtt lapuló ismeretlen slivennek látszott. Az Idegen megcsóválta a fejét. - Hogyan kerülnének slivenek az Ilsen völgyébe, többheti járóföldnyire az otthonuktól. - gondolta. - Na majd meglátjuk! - Villámgyorsan felemelkedett, megfeszítette íját és lőtt. Azt a fát célozta meg, mely mögött a lopakodó árnyat eltűnni látta. Tudta, hogy a férfi már nincs ott. Sudaca számtalanszor elmagyarázta neki ezt az aprócska cselt. - Elbújsz egy fa mögé. Majd, ha a terep megfelelő sebesen tovább kúszol és meglapulsz valahol. Az ellenség azt a pontot támadja majd meg, melyen utoljára látott, s ezzel elárulja magát. - Ha a fickó valóban sliven, most a fától jobbra elhelyezkedő borókásban kuporog és vár. A fát figyeli. És a házat. Arra számít, ha őrség áll a palánkokon, most elárulja magát. A nyilat azonban fel fogja ismerni.

Carsz jól számított. Az osonó árny valóban a borókásban húzódott meg. Amikor a nyílvesző becsapódott a fába, elégedetten bólintott, majd indult volna tovább, de hirtelen megtorpant. Alaposan szemügyre vette a vidéket, majd a tekintete a fába fúródott nyílveszőn állapodott meg. Az íjász közben ismét célzott, és lőtt. A második lövedék az első alatt egy tenyérnyivel csapódott a fába. A férfi most már biztos volt benne, hogy akár ki is lapul a menedékházban, szándékosan feddte fel kilétét, jelezni akarta hovatartozását. Ugyanolyan nyílveszőket használt, mint ők. Ez alapján akár sliven is lehetett volna. Csakhogy ilyen távol az otthonuktól nem igen jár senki a testvérei közül. Csapda volna? Ez esetben az íjász felismerte őket, s ráadásul sliven fegyverekkel is rendelkezett. Furcsa.
E pillanatban éles füttyszó harsant a menedékház felől. A férfi ámulva ismerte fel benne Sudaca hívó jelét. Döntenie kellett. Hangos kiáltással szólította az embereit, mire valamennyien előbújtak rejtekhelyükről. Ha mégis csak van valami hiba a kréta körül, ezzel talán megzavarhatja az ellenfelet. Ugrásra készen várakozott. Egy ideig nem történt semmi, aztán Carsz szélesre tárta a kaput és kilépett elé. A férfi rögtön felismerte. - Ne mutasd fel a Fényt, Küldött! - kiáltotta. - Nélküle is felismerlek, és alávetem magam parancsaidnak!
Carsz döbbenten hallgatta. Eszébe sem jutott volna az Ékszerhez folyamodni. Annak még nem jött el az ideje. Ez a férfi azonban tudta, hogy nála van a jel, pedig erről csak kevesen hallhattak, és azok is Sudaca közvetlen környezetéhez tartoztak. A slivenek közben valamennyien előléptek az árnyékból. Carsz végre felismerhette a vezetőjüket. Escor volt az, Sudaca barátja és alvezére, fiának Avaba Faet-nak nevelője.
- Sok Hold telt meg azóta, hogy utoljára találkoztunk testvérem - üdvözölte -, de ez kevés volt ahhoz, hogy elfeledjem, milyen kitűnő harcost és vezért tisztelhetek benned!
- Öröm hallani a szavaid Küldött! - Escor nem merte kiejteni Carsz nevét. Sharonisten képmását nem nevezhette meg akárki. Ezért a slivenek soha sem szólították a nevén. Küldöttnek, vagy Hontalannak nevezték.
- Még nem fedhetem fel kilétem, ezért kérlek, ne szólíts Küldöttnek. Még nem jött el az ő ideje!
- Ebben tévedsz. Az elmúlt nyár végén vérbe borult az ég a Pokol-tető felett, s a fellegek könnye vörösre festette a Zöld Tavak vizét. Pont úgy, ahogy az írva vagyon. Nair a végső összecsapásra készül. Ezért indultunk útnak. Nem téged kerestünk, de ha így alakult, örömmel szegődünk a szolgálatodba.
Carsz jól ismerte az írást, idézni is tudta. Éppúgy, mint én. Ti azonban aligha hallottatok róla. Hát figyeljetek!
"S eljő a nap, mikor a szellemek véres könnyeket hullatnak, s a vér — a közeledő vész előhírnöke — vörösre festi az égen suhanó fellegeket, s a Szent Tavak vizét. Nair összegyűjti erőit. Világhódító útra indul. Sorsa beteljesedik; elbukik, vagy felemelkedik."

Olyan korban élünk, amikor az egykori legenda már történelem, s a mai történelem csak lassan kezd legendává válni. Olyan korban, amikor a Gonosz csak nyíltan jelenhet meg, s nem öltheti fel a jó álarcát. Olyan korban, amikor az őszinte szó őszinte tettbe torkollik, s elképzelhetetlen, hogy Istenről papoljon, ki szívében a Gonoszt szolgálja. Ti, kik e korban láttátok meg a napvilágot, nem sejthetitek, mit jelentett Nair! Mit jelentett állandó hazugságban élni. Mit jelentett álarcok mögé rejtőzve várni az igazság pillanatát. Mit jelentett hazugságok bástyái mögé bújni. Mit jelentett sötétben lapulva rettegni a fénytől. Ha meg akarjátok érteni a sliveneket, zárkózzatok be egy ablaktalan szobába. Lapuljatok meg benne két teljes napig, s miután a szemetek elfeledte már, mit jelent a fény, gyertek ki, s nézzetek farkasszemet a déli nap sugaraival! Tegyétek meg, s megsejthetitek, mit érezhettek azok, kik reménykedve várták a vérzivatart, kik abban bíztak, hogy az igazság fénylő napja bevilágítja a sötétséget, s ők végre megpillanthatják Nair igazi arcát. Mit érezhettek azok, kik döbbenten látták: tükörbe pillantanak! Ha mindezt...

...átlátjátok, ti is megérthetitek, éppúgy, mint Carsz, hogy mit keresett Escor több heti járóföldnyire a Sliven völgyétől. A slivenek mindig is gyakorlatiasak voltak. Felkészültek az előttük álló feladatokra. Őseik kijelölték az útjukat. Akár győz Nair, akár elbukik, feladatuk egyszerű és világos volt: visszahódítani a Learok birodalmát. Már döntöttek. Ugyanakkor sem az írás, sem a jövendőmondók nem tudták biztosan mi lesz a harc vége. A Gonosz elbukhat, de diadalmaskodhat is felettük. Értitek? Fel tudjátok fogni, mekkora lehetett a bizonytalanság a sliven vezetők körében? Igen? Akkor ti sem lepődhettek meg azon, hogy az egyik leghíresebb seregvezér maga indult el egy kis felderítőcsapat élén, kikémlelni a legerősebb ellenséget, a Birodalmat.

Most kell abbahagynom! Még nem dadogok ugyan, de az elbeszélés helyenként túl... hogy is mondjam csak... Vigyen el a barna kánya! Már nem találom a szavakat, Tivor meg hűségesen jegyzetel. Ha velünk ivott volna, folytatnám, mert akkor nem igen látna a betűit, de így? Nem akarom, hogy a történetem helyett egy részeg disznó ostoba fecsegése csúfítsa a lapokat. Holnap is lesz nap, bár én nem igen jövök fel, mert hazafelé több helyre is benézek ünnepelni, így aztán ki kellesz aludnom a mámorom, de aztán folytathatjuk...

9.



Napról napra szaporodunk! Ha ez így megy tovább, jutalékot kérek Florisztól!
...
Jó, jó, nem húzom az időt, a dolgok közepébe vágok.


Carsz és Escor döbbenten méregette egymást. Egyik sem tudta igazán mi miért történt, de úgy vélték, találkozásuk döntő jelentőségű. És persze igazuk is volt, csak hát nem a legszerencsésebb méregetni egymást a farkasordító hidegben, s közben arról elmélkedni, milyen furcsa véletleneket produkál a sors. Ha ugyan vannak véletlenek...

...Csil érezte, hogy a slivenek megjelenése nem lehet az, itt egy nagyobb erő szólt bele a játékba. Talán maga Sharonisten. Ennek ellenére nem tartotta jó ötletnek, hogy a menedékház előtt gondolkozzanak el az eset jelentőségéről. - Nem folytatnátok inkább odabent? - fordult Carszhoz. - A kutyáim nagyon nyugtalanok. Farkasok is ólálkodhatnak a közelben, a hidegről nem is beszélve.
Az idegen elnevette magát. - Bocsáss meg Escor, de a megjelenésed annyira meglepett, hogy másra nem is tudtam figyelni. Menjünk be a házba. A barátom főz nekünk egy csodálatos italt, mely mellett mindent békésen megbeszélhetünk.
Csil kitett magáért. Most tizenhárom férfi számára kellett főzetet készíteni, még sem tévesztette el az adagolást. Kiváló tanítómestere lehetett. Míg ő a tűzhely körül foglalatoskodott, Carsz alaposan szemügyre vehette a sliveneket. Tudta: nem egyszerű harcosokkal áll szemben. Escor legkiválóbb bajnokait vitte magával. Persze, ti soha sem hallhattatok a ravenek rendjéről. Hogyan is hallhattatok volna, mikor soha a lábatokat ki nem tettétek Sadán környékéről. Sorkan, Katar, az Ilsen völgye, s a Liet alsó folyása, le a Medve-tóig, még ismerősnek tűnhet, igaz, az utóbbi már csak hírből, de azon túl a senki földje kezdődik számotokra; a titkok birodalma. Ahol bármi megtörténhet. Annyit talán még tudtok: slivenek élnek arrafelé, de hogy kik ők s mifélék? Nem, ez már túl van ismereteitek határain. Nos, a shatoniak és a scoor harcosai harcművészeknek nevezték magukat. Némelyikük nem is alaptalanul. De kérdezzétek csak meg Floriszt, mit ért mondjuk egy scoor egy ravennel szemben? Mit ért egy önjelölt bajnok — bármilyen kemény kiképzésen ment is keresztül — ha egy kiválasztottal kell farkasszemet néznie. Mert a slivenek harci iskoláiba, csak kiválasztottak kerülhettek. Általában álom jelölte ki útjukat. Már kora gyermekkorukban. Volt, hogy ők maguk, volt, hogy szüleik, de legtöbbször leendő mestereik álmodták meg sorsuk. Ezt követően csak a harcművészeteknek éltek. Uralkodnak testük, a mozdulataik, és az érzelmeik felett. Ez az alapvető feltétele annak, hogy a harcokban győzhessenek. Késsel, tőrrel, bárddal, íjjal egyformán jól bántak, s mindegyiküknek volt néhány titkos fegyvere. Escor kilenc ilyen harcost hozott magával az útra. Ti azt mondanátok, istenkísértés ilyen kis csapattal elindulni. Aki ismerte a rendet, tudja: a sliven főember túlbiztosította magát. Carsz persze ezek közé tartozott. Végigmérte a tíz férfit. Kilenc közülük egykedvűen nézett maga elé, mintha észre sem vennék az őket vizslató idegent. A tizedik azonban kihívóan nézett vissza Carszra. Ő nem lehetett raven, sőt, még csak sliven sem. Ruházata jellegtelen volt. Egyetlen Carsz által ismert rend, vagy nép viseletére sem emlékeztetett. Könnyű vízhatlan köpenye alatt prémekkel bélelt kabátot hordott, melyet széles fekete, egykoron aranyozott bőrövvel fogott össze. A díszítés nyomai még látszottak rajta, bár az aranyréteg nagyrészt már lekopott. Legkülönösebbek azonban a fegyverei voltak. Pengéiket vékony ezüst réteg fedte, mely helyenként már megsérült. Alatta a mattfekete fém rejtőzött.
Escor átvizsgálta az épületet, majd két embert kiküldött őrködni, hiába bizonygatta Carsz és Csil, hogy ez teljesen felesleges, hisz a kutyák rögtön jeleznék, ha idegen kószálna a környéken. A sliven főember hajthatatlan maradt. - Ellenséges területen vagyunk - mondta határozottan -, óvatosnak kell lenünk.
A két őr kisietett, társaik pedig Escor intésére átvonultak a másik helyiségbe és nyugovóra tértek. - Három napja egyfolytában úton vagyunk - magyarázta vezetőjük, miközben a harcosok mögött bezáródott az ajtó. A tűzhely mellett csak négyen maradtak; Carsz, Csil, Escor, és a fekete öves férfi.
- Te is lepihensz? - fordult Escorhoz Carsz
- Még nem. A terveim szerint egy két napot itt töltünk. Lesz időm kipihenni magam. Most beszélni szeretnék veled.
Carsz bólintással jelezte, hogy készen áll.
- Bármit gondolsz is erről, eljött az időd. Előbb-utóbb fel kell fedned a kiléted. Nincs már messze a perc, mikor kezeid között felragyog a Nap, és engedelmességre szólítja mindazokat, akik Sharonistent szolgálják. De Te bizonytalan vagy. Ezért hívnak Hontalannak. Az igazi neved még rejtőzik. Istenünk akarta így, Ő tudja miért. Én azonban komolyan gondoltam, amit mondtam. Eredeti célom az volt, hogy Sadánba menjek. Lieteknek adtuk volna ki magunkat. De ha kívánod, megváltoztatom a terveimet, és a kísérőd leszek.
- Az ajánlatod nagyon is kecsegtető. Túlságosan is, s nekem soha nem volt nagyobb szükségem a segítségedre, mint most. Magamra haragítottam Észak néhány hatalmasságát. Ha jól sejtem, nincs olyan erő a Birodalom eme tartományaiban, amely ne fordult volna ellenem.
- Ha így van, egy egész hadsereget kellett volna magammal hoznom.
- Annak is eljön az ideje. Egyelőre tíz raven több mint elég. Még nem látok tisztán. Rátok nem számíthattam, de azért már körvonalazódik előttem valami. Azt hiszem, most minden szereplőt meglephetünk. Még Sudacát is...
Escor egy pillanatra elsápadt a név hallatára. Carsz figyelmét nem kerülte el e pillanatnyi megingás.
- S amint látom téged is.
- Az igaz barátság mindennél többet ér. Sudaca olyan nekem, mintha lényem egy darabja lenne. Te, aki idegen vagy, s ezért Hontalannak is neveznek, nem tapasztalhattad ezt, de talán épp ezért jobban értheted, mint bárki más. Néha valaminek a hiánya minden magyarázatnál élesebben világít rá a dolgok lényegére.
- Tudom. Sudaca épp így beszélt rólad. Örülni fog, ha találkozhat veled.
- Már megbocsáss, Uram - szólt közbe Csil. - Nem értem mire célzol? Ha jól emlékszem, a kocsmában azt mesélted, Sudaca Sorkanban maradt. Csak nem akarsz visszamenni?
- Én nem! Csak Escor és a harcosai.
- Ez őrültség. Összefuthatunk Vormen embereivel. Akkor nagyon jól jönne az erősítés.
- Ilyen komoly a dolog? - kérdezte Escor
- Ettől sokkal komolyabb. Ha csak a Renegát lenne a nyomomban, nem fájna a fejem. Attól tartok azonban, hogy a scooron kívül az ezüstlovagokkal, a helytartóval és a shatoniakkal is számolnom kell. Egy szó, mint száz, igen népes csapat szeretne mielőbb találkozni velem.
Escor elgondolkodva hallgatta az Idegent. Pillanatok alatt átlátta a helyzetet, s azt is megértette, mire gondolt Carsz. - Macska-egérjáték, fordított szereposztással - állapította meg mosolyogva...

...Macska-egérjáték! Nem is sejtitek milyen lehet. Nem! Nem arra gondolok, hogyan játszik a macska az egérrel! Nem bizony! Egész másról van szó! Emberekről! Katonákról, vezérekről, akik a saját fejük után mennek. Azt hiszik, csak játék az egész, melyet ők irányítanak, s egészen az utolsó pillanatig nem tudják, mert nem tudhatják, hogy a játék vérre megy, s a szereposztás legalábbis kétséges: egyikük sem sejtheti, a macska, avagy az egér jelmezében ér-e a történet végére. ...Von-Lee, Vormen, de még Tjenród is azt hitte, ők, az üldözők irányítják a játékot. Escor viszont...

...attól a perctől kezdve, hogy végighallgatta Carsz tervét, pontosan tudta: ez esetben valójában az űzött vad az igazi vadász!

...Ne reménykedjetek! Nem mesélek Carsz tervéről. Nem bizony! Később úgyis minden kiderül. Itt csak annyit árulok el, hogy Escor, kimentette magát, és lefeküdt aludni. A tervet...

...jónak találta, bár az első pillanatban világosan látta, mekkora kockázatot vállalnak. Mégsem kérdőjelezte meg Carsz elgondolásait. Az Idegen a slivenek hite szerint a Napisten küldötte volt. Úgy vélem ez mindent megmagyaráz. Igaz, akadhat köztetek is olyasvalaki, akinek fogalma sincs róla, milyen erős az igazi hit, aki csak vakbuzgalmat lát Escor feltétlen hűsége mögött...

...Nos, ha lenne ilyen ember közöttünk, nézzen önmagába! Keresse meg, mi az, amiben ő hisz. Amit hajlandó feltétel és kérdés nélkül elfogadni, aminek alárendelné tetteit és gondolatait, egész lényét s az életét! Mert senki ne higgye, hogy e kérdésben bármivel is különb a sliveneknél! Mindenkinek megvan a maga ura, akit szolgál. Jobb, ha tisztában vagytok ezzel! Ismerjétek meg, ki uralja a szíveteket, mert magatokat becsaphatjátok ugyan, de másokat soha! A tetteitek elárulnak...

...Igen! A tettek! Minden szónál beszédesebbek. - ezt már a fekete öves ismeretlen jegyezte meg közvetlenül Escor távozása után. Carsz nem felelt. Úgy tett, mintha a tüzet élesztgetné.
- Pontosan tudom, ki vagy, s miért kockáztatsz...
Carsz nem állhatta meg: - Csakugyan? - mormogta gúnyosan, de a másik figyelmen kívül hagyta a megjegyzést.
...mint ahogy te is tudod, bennem kit tisztelhetsz. Pontosabban: tudhatnád, ha több figyelmet szentelnél a megjelenésemnek.
- A fekete fegyverekre gondolsz? - Carsz hirtelen úgy érezte: kiesett a szerepéből, de mi mást tehetett volna, folytatta tovább. - Tudom, ki viselheti azokat...
- Csakugyan? - adta vissza a kölcsönt az ismeretlen. Ezúttal Carsz tett úgy, mintha mit sem hallott volna.
...Ugyanakkor, nem hiszem, hogy valóban legyőzhetetlen lennél.
- Ezt tekintsem kihívásnak?
- Nem hiszem, hogy össze kellene mérnünk az erőnket. Valószínűleg alul maradnál, de ennek alig van valami jelentősége...
- Több mint gondolnád! Abban viszont igazad van, hogy ne fecséreljük ostobaságokra az időnket. Más módon is be tudom bizonyítani az igazam. Ismered a legendát. Tudod, hogy csupán két ember léphet büntetlenül Nair földjére...
- Solt, a szellemek fia...
- ...és Carsz, az Idegen, továbbá, kik e kettő valamelyikének védelmét élvezik. Nos, barátom, én is megfordultam a Gonoszföldön...
Carsz elsápadt. - Te jártál Nair földjén?
- Igen. És visszatértem - a férfi elgondolkodva meredt a tűzbe.
- Solt, a szellemek fia! - az Idegen megvakarta az állát. Gyakran tett így, ha zavarban volt...

...Ti persze, most arra gondoltok: egy hős, Isten küldötte értelemszerűen mindig biztos magában. Lehet, hogy igazatok is van. Nem tudom. Annyi azonban bizonyos, hogy Carsz Sharonisten követe volt, s gyakran elbizonytalanodott. Ilyen az élet barátaim...

- Azon gondolkodom, miért kellett találkoznunk? - jegyezte meg az Idegen rövid töprengés után.
- Nem szerepeltem a terveidben?
- Te sem, de Escor sem. Vele persze tudok, mit kezdene, te azonban kiszámíthatatlan vagy.
- Mit tudsz rólam?
- Többet, mint gondolnád. De ezt egyelőre ne firtassuk! Beszéljünk inkább Nairról! Találkoztál vele?
- Nem. Vagyis, nem biztos, hogy színről színre láttam. De én nem is kerestem őt...
- Úgy látom, te is hallottál valamit felőlem...
- A slivenek elég sokat beszélnek rólad, s a hőstetteidről...
- Semmit nem csináltam.
- Tudom. Ahogy én sem. Mégis: visszatértünk onnan, ahonnan rajtunk kívül senki. Ez nekik épp elég.
- Elfeledkezel Sudacáról...
- És azokról a kereskedőkről, akiket én vittem át. Csakhogy ők mindannyian hozzánk tartoztak. Nélkülünk elpusztultak volna...
- Biztos vagy benne?
- Ha elmesélném, hogy történt, te is az lennél.
Carsz felszította a tüzet. - Van elég időnk! - vetette oda foghegyről, mire Solt belekezdett:
- A Gonoszföld! Fogalmam sincs mennyi időt töltöttem ott. Nekem két hétnek tűnt. Amikor átlovagoltam a határon nem történt semmi, az égvilágon semmi. Felfelé haladtam egy folyócska völgyében, amely a Kék-hegyek hőforrásainak vizét vezeti a Savennába. A patak egyre melegebb lett, völgyét nehéz pára ülte meg, de én tovább mentem. Legyőzhetetlen voltam az emberek között, ezért akartam Nairral összemérni erőmet. Nem néztem se jobbra, se balra, csak mentem előre. Észre sem vettem mikor változott meg köröttem a vidék. Arra eszméltem, hogy a lovam patái hangosan dobognak valami út kövezetén. Sosem láttam még csak hasonlót sem. A színe kékes szürke volt, és teljesen épnek tűnt. Körülnéztem. Talán egy városban lehettem, bár a házak szürkén magasodtak fölém. Majd az égig értek. Döbbenten toporogtam közöttük, amikor egyik pillanatról a másikra rám zuhant az éj, s minden megváltozott köröttem. A házakban titokzatos fények gyúltak, miként fény lobbant az utat szegélyező oszlopsor tetején is. De nem tiszta fény! Nem! Vöröses, kékes lángok. Mintha valami rejtett gonoszság égett volna bennük. Mintha Nair gyújtott volna tüzet, hogy rám ijesszen! Hiába erőlködött. Nem féltem. Leugrottam a nyeregből, és kantárszáron vezetve lovam, előreindultam. Ekkor csapott le a Gonosz. Feneketlen mélységbe zuhantam. Villámok cikáztak mindenfelé. Iszonyatos erők feszültek egymásnak s próbáltak meg közelebb és közelebb férkőzni hozzám. De nem érhettek el. Egy percig sem áltattam magam azzal, hogy mindez az én erőmön múlt. Harcoltak értem. Ismersz! Tudod, hogy neveznek: Solt a szellemek fia. Talán így is van! Talán apáim keltek fel és szegültek szembe Nair akaratával. Annyi bizonyos, hogy a Gonosz végül elengedett. Ugyanabban a városban tértem magamhoz, de most tél volt. A lovam hófehér csontváza ott feküdt mellettem jégbe fagyva. De nem csak az. Minden megfagyott. A Nap, a Hold. A Csillagok sem látszottak, csak a város hideg fényei villogtak a jég alatt. Sokáig döbbenten álltam, nem tudtam szabadulni a körülölelő végtelen, jeges űr iszonyától, de végül is megértettem mit látok: Nair világát! Igen, Carsz! Ilyen lesz e világ Nair győzelme után. Hideg, gonosz és halott. Amint ezt felfogtam ismét elragadtak Megint átéltem azt a küzdelmet. Végül visszajutottam a városba. Dél körül járhatott az idő, mikor másodszorra magamhoz tértem. Felettem az égen ott ragyogott a Nap. A város most sötétnek és kegyetlennek tűnt, fényei kihunytak. Mivel a lovamat sehol sem találtam gyalogosan indultam vissza. A patak mentén haladtam. Két hét múlva értem el Sovennát, azaz szerintem két hét telt el, de a naptár szerint ugyanazon a napon érkeztem vissza, mint amelyiken elindultam. Vásároltam magamnak egy másik lovat, s még aznap visszafordultam a Gonoszföldre. Hajnaltájt értem az elátkozott városba. A fényei akkor is égtek. Nyergem, nyeregtáskám és fegyvereim a kövezeten feküdtek. Magamhoz vettem őket, és tovább álltam. Két héttel később átértem a Fekete-patak völgyébe. Nair többször nem támadt rám.
Két évvel ezután azon a környéken rablók támadtak egy karavánra. A segítségükre siettem. A rablókat ugyan megfutamítottam, de a karaván bemenekült a Gonoszföldre. Utánuk mentem. Aggódtam az életükért, de Nair őket sem háborgatta. Azt ugyan nem engedte, hogy visszaforduljunk, de áteresztett bennünket a földjén...

A Gonoszföld! Alkalomadtán majd mesélek róla. Igen! Magam is megfordultam ott. Hogy Carsszal-e avagy Solttal? Mindkettőjükkel, és egyikőjükkel sem. Elfelejtitek, hogy ez az én történetem. Suha, elmagyarázhatná nektek, mit is jelent ez, ha közöttünk lenne. De ő már hazatért. Ti még csak most keresitek a Gonoszt. Az utatok elején jártok, s jó néhány harcot meg kell még vívnotok...

...Carsznak is valami ilyesmi járhatott a fejében. Pontosan tudta, mit akar, s mégis! Míg Solt fel nem bukkant, biztos is volt magában. A Fekete Radör megjelenése azonban sok mindent megváltoztatott...

...emiatt persze kétségei támadtak, ezt azonban a világért sem mondta volna el senkinek, a legkevésbé Soltnak. Inkább vállat vont, s felállt, jelezve, hogy a maga részéről befejezettnek tekinti a beszélgetést. Kiment, leváltotta az őröket. Tehette. Frissnek és kipihentnek érezte magát. Csil, aki eddig a radör elbeszélését hallgatta, most féltő gonddal szorgoskodott a kutyái körül. Carsz lovát is ellátta. A slivenek egy ideig tanakodtak, hogy mitévők legyenek, aztán úgy ítélték meg, hogy megbízhatnak Carszban, és visszavonultak. Az Idegen magára maradt. Ücsörgött a palánkon, s messziről valóban úgy látszott, mintha az utat fürkészné, pedig csak Solt szavain rágódott. Az őrködést teljes egészében Kvikre és a társaira bízta. A kutyák kiváló őrszemeknek bizonyultak. Azonnal jelezték, ha egy egy élőlény a menedékház közelébe tévedt. Megugattak egy nyulat, egy őzet, egy erdei medvét s egy szarvast is. Ember azonban nem járt a környéken.
Dél is elmúlt már, mire Escor újabb két harcosa leváltotta Carszt. A sliven főember rendkívül elővigyázatosnak bizonyult. Tudta, mit tervez az Idegen, és persze azt is, mi vár rá és az embereire. S még sem maradt nyugton. Azt hiszem, ennek köszönhette, hogy egyszerű kapitányból seregvezérré küzdötte fel magát Sudaca mellett. Figyeljetek és tanuljatok! Ki tudja, egyszer talán hasonló helyzetbe kerülhettek.
Nos, először is felderítőket küldött az Ilsen, a Tusen völgyébe és a Liet felé. Tudta, hiszen Carsz elmondta neki, hogy mindhárom irányból ellenség várható, s hogy csapataik nagyjából egyszerre érik majd el a menedék környékét, még az időpontot is előre látta. Escor hitt neki, s mint utóbb bebizonyosodott, nem is alaptalanul, még sem bízott semmit a véletlenre. Amint emberei eltűntek, maga két társával elindult farkasra vadászni. Ez volt a terv leggyengébb pontja. Ha egyetlen vadat sem sikerül elejteniük, változtatni kellett volna az elképzeléseiken. A vadászok azonban hamarosan frissen nyúzott farkasbundákkal tértek vissza.
- Épp hét, ahogy kérted! - dobta le a zsákmányt Carsz lába elé Escor. Az idegen csak bólintott. - Ha visszatérnek a felderítők, kezdhetjük!

...Kitaláltátok, mit vett a fejébe Carsz? Nem? Pedig azt hittem, a farkasprém mindent elárul. Ne szólj bele, Florisz! Ne lődd le a poént! Hátha a többiek maguktól is rájönnek. Ne mond, hogy pofon egyszerű az egész, mert nem az! A megoldás egyedi. Senkinek sem jutott volna eszébe, még csak hasonló sem! Ne feledkezz meg a lényegről! Carsz maga után akarta csalni az üldözőit. Ennyit még Tjenród is megsejtett. Ezért is dőlt be a cselnek. De erről majd holnap! Mára eleget fecsegtem.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Téli világ címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Eltöprengek című alkotáshoz

Hayal alkotást töltött fel Újrakezdés címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Találkozunk című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Felolvasó esten című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Kellevélbe csavart gombócok. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Te vagy az - a férfi, a nő és a pillanat 3/3 című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)