Elmélet arról, hogy miként igázhatók le országok fegyveres hadjárat nélkül, csakis" jóindulatú" kölcsönökkel.

Elgondolkodtam azon, amin mások úgy látszik, nemigen gondolkodnak, (országokat vezető emberekre célzok itt), hogy mire is jók az állandó szigorítások, az úgynevezett új európai normák. Ha idejében meggondolná minden ország vezetősége, hogy mit fogadjon el, és mit ne, akkor garantáltan nem kerülne a csőd szélére.
Előre megmondom én, az új szabványozás egyetlen célja az, hogy ne engedje élni szabadon az embereket, csakis rabszolgasorsban vagy annál rosszabban (a rabszolga ha dolgozott, akkor ennivalója és szállása biztosítva volt).
Egy országban ahol az emberek többsége rabszolga, maga is ugyanolyan sorsra jut, és erre itt vannak a bizonyítékok, amit sajnos mindenki a saját bőrén érez. Engem például nem érdekel a politika, csak szemlélője vagyok a sok üres beszédnek, de egyetértek olyan szélsőséges pártokkal melyikek nemzeti érdekeket próbálnak megvédeni, ha csak politikai érdekből teszik is.
Nekem valahogy sosem tetszett elejétől az EU, rossz előérzet vagy mi nem tudnám megmondani, mikor aztán mindenki csatlakozni kezdett, hiába nem volt rá megérve, akkor már egyenesen ellenszenves lett, meg is magyarázom miért.
Az uniós" aderáció" előtt volt egy kis cégem, egy alkalmazottal aztán kettővel, majd hárommal, és ekkor megcsapott az unió előszele, ez elvitt egy alkalmazottat. Jöttek ezután az EU normák, amit mi a kicsik olyan szigorúan be kell tartsunk, mint amilyen szigorúan nem tartják be a nagyok, akik kitalálják.
Minden új követelésnek nem bírván eleget tenni, csak ha kölcsönt veszek, ez meg nem volt ínyemre való, ezért egyszemélyes cég lettem és így maradtam volna, ha ki nem nem találnak annyi EU normát, hogy ettől megrettenve, gyorsan a szegre akasztottam cégem, várva egy szebb jövőre.
Ebből az evolúcióból látható, hogy merre haladnak azok az országok, melyikek nem érettek a csatlakozásra, mert sajnos az én esetem nem egyedüli, hanem egy a sok közül. Mind eltűntek a kis cégek, gyáracskák, de még a komoly gyárak is, mert nálunk ugyebár olyan szigorú ellenőrök, extra ellenőrök, és extrább ellenőrök vannak, akik egy porszemért is leállítják a gyárat, nem is tudva, hogy saját maguknak tesznek rosszat, mert nemsokára munkanélküliként siránkoznak, hogy nincs mit ellenőrizzenek. Egy nagyérdemű multinacionális céget nem olyan egyszerű ám ellenőrizni, sőt legtöbb esetben lehetetlen. Ugyanis ezek foglalták el mindennek a helyét, minden náció érdekeit képviselve, csak az illető országét nem, ahol megtelepedtek és immár húsz éve ezek az országok még mindig a multiktól remélik a fellendülést, hiába látják, hogy az csak hiú ábránd.

Sok mindenre jók ezek a szigorítások csak épp arra nem, hogy egy országot felvirágoztassanak, sajnos ezt a vezetők nem veszik, vagy nem akarják észrevenni. Észre kellene venni végre már, hogy minden új törvény megbuktatja a nemzetgazdaság valamelyik ágát, mint ahogy az rendre meg is történt, és itt maradtunk mezőgazdaság és ipar nélkül, ezer szerencse, hogy itt vannak a kölcsönök amit borzasztó nehezen és szívesen adnak, természetesen ezt is csak normára, de adják.
Látszik mennyire nem olvasnak egyesek se Bibliát, se történelmet, mert ha egy kicsit utánaolvasnának, rájönnének, hogy a hitelek juttatják a legbiztosabban jobbágy, ill. rabszolgasorsra az embert. Jól gondolja meg tehát mindenki, mielőtt kölcsönt vesz fel, hogy rabszolga, vagy szabad életmódot választ.

Visszatérve a témára, az új normázásnak van logikája azon országok szemszögéből, melyikeknek sok az eladó portékájuk, és nem akarnak konkurenciát, de teljesen logikátlan elfogadni, olyan országoknak e szabványokat amelyeket, ha betart természetesen borzasztó szigorúan( nálunk már így szokás) azonnali biztos csődöt jelent valakinek, aki dolgozik, vagy dolgozni szeretne, saját vállalkozásában, saját országában anélkül, hogy KÖLCSÖNT venne fel. Nagybetűvel kell ezt írjam, hogy szembetűnő legyen, mennyire arra megy a játék, hogy olyan embereket buktassanak akik, szabadon szeretnének élni nem elkötelezve valakinek vagy valakiknek.
Legjobb példák erre a mezőgazdaságban vannak, erről sokat írtak és beszéltek, de senki nem tett semmit, ezért már nincs is gazdálkodás, és parlagon hever a sok termőföld, mert az új szabványok akkora befektetést igényelnek, hogy csak hitel felvétellel lehet valamibe kezdeni és aki ezt megteszi az már belekerül az adósságok ördögi körébe, innen már nagyon nehéz a kiút. Ez úgy egyéni, mint országok szintjén érvényes, ezért olyan országok melyikek, mást is el tudtak látni élelemmel most élelmet vásárolnak kölcsönpénzen, kölcsönt-kölcsönre halmozva.
Ez, az európai normák bevezetésének jól kiszámított következménye, mondjon bárki bármit ez így igaz, és be is bizonyítom. Az első sunyi lépés az állatállomány ritkítása volt, ez is jól kiszámítva, mert ugye ha nincs állat, akkor nem kell takarmány. Fordítva nem igazából ment volna, mert a növényekre nem lehet annyifajta betegséget ráfogni, azok nem repdesnek, hogy vírusokat hordozzanak, még ha el is száradnak úgy is jók takarmánynak, nem kell EU normás vágóhíd, sem méregdrága altatódal, ha le akarja kaszálni az ember.

Bejöttek tehát az új törvények, és nyomban eltűntek a kisebb és nagyobb farmok, sőt a háztáji állatok is, mert minek tartani egy állatot, ha levágni nem szabad, levágatni nincs hol, ugyanis vágóhídra engedélyt szerezni majdnem lehetetlen, olyan szigorúak vagyunk.
Megengedheti-e vajon magának pl. egy húszmilliós lakosságú ország, hogy egyetlen vágóhidat működtessen? Igen! Egyetlen vágóhíd biztosítani tudja az ország összes levágásra szánt négylábújának a feldolgozását és még nem is teljes kapacitással működik, ha ez nem csoda, akkor micsoda?

Igazából majdnem semmit szabadpiacon eladni nem lehet, csak potomáron a viszonteladó nagy cégeknek, hogy szegények legyen miből, gazdagodjanak.
Miért nem engedik meg, hogy reszkírozzam, és megvegyem piacról a dátum nélküli tojást, vagy a friss tejet és tejterméket, ez évszázadokon keresztül ment így, és nem betegedett meg több ember mint a mai, átpecsételt tojásoktól, vagy hat-hónapos konzervtejtől, ami szabványos, mert egy nagypénzű, befolyásos tejgyáros készíti.
Ennek ugyanis a gyárába a normaellenőr reszkető gatyával kopog be, behunyt szemmel vizsgálja át a normák betartását és hajlongva távozik boldogan, mert nem lett munkanélküli.

Nem így áll a helyzet a kis tejgyárossal szemben, itt az ellenőr magabiztosan lép be, rengeteg szabálysértő apróságot talál, óriási büntetést szab ki, be is záratja, (valahogy érzi, hogy nem kell a konkurencia) ezután büszkén távozik, saját vállát veregetve, hogy milyen legény ő a talpán.
Így ment tönkre lépésenként minden, senki nem mer belefogni semmibe, mert ha belefog rögtön megjelenik egy új szabály, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet betartani és így megbuktatja a vállalkozását, persze ha nem vesz kölcsönpénzt.
Oda juttatott tehát a sok szabványozás, hogy koldussá lettek országok a népeikkel együtt, mindenik kölcsönt koldul, sőt már reklámozzák, hogy kölcsönt adnak az előbbi kifizetésére.
Kérdem én, hol itt a sokat emlegetett szabadság, ha az ember adósságai miatt kénytelen dolgozni, nem szabad szombatot, de még vasárnapot se engedhet meg magának.
Cáfolja meg nekem az, aki nem úgy látja, hogy egy modern rabszolgatartó birodalom van kialakulóban!