HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 28

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49221

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-06 14:57:56

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-10-11

Játék az idővel. I.könyv. 2. fejezet. A Loeng hídja 6-7. Közjáték II.

6.



(Hol is tartottam? L'Amantin arckifejezésénél! Hát igen. Nem voltam ott, nem láthattam, de el tudom képzelni...)

...A főherceg megkísérelt uralkodni magán. Ült palotája lovagtermében, összeszedte minden erejét és mereven bámult Nésára. - Te is hallottad, amit én, igaz? - kérdezte, amint Alienna betette maga mögött az ajtót.
Nésa nem mert szólni. Ismerte jól az urát. Csak bólintott. Egy agyagtáblácska volt a kezében, rajta a lány képmása.
- Azt vártam, hogy a radörök avatkoznak be. Megtámadják az embereidet, s nekem egyértelmű bizonyítékaim lesznek a pártütésre. Ha sikerül a tervem, olyan adut tartanék most a kezemben, amellyel tárgyalóasztalhoz kényszeríthetem Leakent. És erre mi történik? Valakik tényleg elrabolják a mennyasszonyodat. Már-már úgy tűnik, kénytelenek leszünk beletörődni az elvesztésébe. És akkor két magas rangú radör, valószínűleg Licaj Vuv volt az egyikük, a másik talán Land vagy Jolier, megmentik és ideküldik. S ha csak ennyi lenne. De nem! Az a szerencsétlen fehérnép meg van győződve róla, hogy egy liet harcos rabolta el feleségnek! - L'Amantin elveszítette önuralmát. Felpattant a helyéről és fel alá sétált a teremben.

...Láttátok már dühösnek Floriszt? Eleinte csak egyre darabosabb. Ide- odarakosgatja a poharakat, csapkodja a rongyot, egyre durvábban és durvábban csapja az pultra vagy a polcra az üvegeket, poharakat. Az arca kipirul. Olyan, mint egy kitörni készülő vulkán. S a végén, amikor teljesen belefeledkezik a dühébe ki is tör. Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem a helyzetet. Ti nem ismerhettétek L'Amantint, de Floriszt láttátok már dühöngeni. Ha azt mondom, a korsók majd széttörtek, amint az asztalra lökte azokat, pontosan tudjátok, mire kell majd számítani. Valami ilyesmit ígért L'Amantin testtartása, amint kezeit a hátamögé kulcsolva leszegett fejjel járkált fel s alá Loeng-Lee lovagtermében, közvetlenül a tanácskozórészt a küzdőtértől elválasztó oszlopsor előtt. Nésa az asztal mellett ült, az urának háttal, és nem mert megfordulni. Így volt jó, mert így nem érzékelhette, mekkora a baj. Ha látja a főherceget, talán pánikba esik, és szótlanul várja a fejleményeket. Így azonban nem görcsölt annyire, hogy ne tudja összeszedni a batárságát...

- Nem tudom, mit higgyek, Uram - dobta maga elé az asztalra Alienna képmását. - Az egész annyira valószínűtlen, hogy akár igaz is lehet.
- Hát ez az! - lépett az asztalhoz L'Amantin. Kicsit lehajolt, s a csuklóira támaszkodva mélyen a kapitány szemébe nézett. - Ennyire ravasz senki sem lehet. Hacsak nem tudott a terveinkről. De van bárki is, aki csak sejthette, hogy mire készülünk? ...

Nésának erről épp lehetett volna elképzelése. Tudott az eltűnt futárról. De ebben a helyzetben bölcsebbnek vélte hallgatni. Úgy vélte, hogy a főhercege nem sejti, ezen az úton kiszivároghatott néhány részlet. Ami azt illeti igaza is volt. L'Amantin akkor még nem tudta, csak érezte Leaken valahogyan belelátott a kártyáiba. De ne merengjünk most ezen, térjünk vissza Loeng-Lee tanácstermébe a nagy asztal mellé. Képzeljétek el a helyzetet. Nésa ül a székén, mint aki karót nyelt. Arra gondol, a terv kudarca után a fegyvereké lesz a szó, s akkor eljön végre az ő ideje. Már ha nem rontott el mindent, vagy ha nem őt teszik meg bűnbaknak. Kényes helyzet. L'Amantin ott áll felette. Közvetlenül mellette támaszkodik az asztalra, mélyen behatolva a személyes terébe, és sorolja a kérdéseit...

Ki számíthatott arra, hogy leányrablás látszatát keltjük? S ha számított rá, ki olyan bolond, hogy maga rabolja el a mátkádat? S ha elrabolta, honnan a fenéből tudta, mikor járt Sadánban Alienna? Hisz ezzel még te sem voltál tisztában! Hogy tudott egy ilyen rablómesét kitalálni? Honnan vette, hogy a lietek egyes törzseinél valóban divat a lányrablás?
- Ezekre a kérdésekre csak egy logikus válasz van, Uram.
- Tudom, hogy a lány története igaz. De vajon ez a helyes válasz? Van itt egy-két bizonytalan pont. Honnan került ide ez a banda? Hogyan tudták meg, hol keressék a lányt? Volt-e valami közük az Öregemberhez? És így tovább! Nézz utána alaposan, s a legrövidebb időn belül jelentsd, mire jutottál!

L'Amantin egy intéssel elbocsátotta kapitányát, aki, én mondom nektek: cseppet sem volt irigylésre méltó helyzetben. Érezte ő a főherceget emésztő tüzet, de úgy vélte, annak lángjainál megsütheti saját pecsenyéjét is. Ha csak egy kicsit vakmerőbb, talán meg is tehette volna. Ha ő is felugrik, ha szembe fordul L'Amantinnal, talán egyenrangú félként beszélhet vele. De persze az sem kizárt, hogy mindez a fejébe kerül. Így aztán nem kockáztatott. Legalábbis sokat nem. Csak az a két suta mondat, és egyetlen röpke indulatkitörés, amint az asztalra dobta menyasszonya képmását. Ettől többre sajnos nem tellett tőle. Amikor L'Amantin elbocsátotta lehajtott fejjel indult az ajtó felé. Megkísérelte összeszedni egy újabb kérdés erejéig összeszedni bátorságát. Az ajtóból tehát visszafordult. De csak ennyi telt tőle. Szótlanul meghajolt L'Amantin felé, elindult, s kénytelen-kelletlen megkísérelte kideríteni az igazságot. Egy hét is eltelt, mire sikerült összeraknia egy értelmesnek tűnő képet. Visszatért tehát Loeng-Leebe, s beszámolt az eredményeiről:

- A fogadóban senki sem ismerte fel a lányrablókat - magyarázta, miután négyszemközt maradt L'Amantinnal. - Ruházatuk jellegtelen volt, de az egyik kalmárt, aki már többször járt Északon, a lietekére emlékeztette. Ezt erősítette meg a fogadós is. Szerinte is Északról jött a társaság. Vezetőjük, mikor meglátta a sarokban üldögélő három idegent, felismerte, sőt meg is vendégelte őket. Az egyik szolgáló úgy hallotta, hogy valahol a Liet mentén futhattak össze. A két férfi, — az egyiket talán Carsznak, vagy valami hasonlónak hívták, a másik pedig radör volt, méghozzá fekete (bár, hogy ez mit jelent, a kocsmáros nem tudta, vagy úgy tett mintha nem tudná) — és az öreg eltűntek mikor elkezdődött a csetepaté. Később az egyikük, a radör visszatért, s kért egy csónakot. Azt mondta: valahol átszakadt egy gát, elsodorta az utat, s csak a vízen át lehet tovább menni. A fogadós természetesen a rendelkezésükre bocsátott egy ladikot, amit jól megfizettek. Ezt egy héttel később két helybéli hozta vissza. Az Arthó túlsó partján találták meg fennakadva az övzátonyon. A barátaink feltehetően ott szállhattak ki belőle pár nappal korábban, amikor még azt a térséget is víz borította. Kihallgattam e két embert is, de sokkal többet azok sem tudtak mondani...

(...Nésa itt rövid hatásszünetet tartott. Nem véletlenül. Akármennyire ódzkodott is tőle, meg kellett kockáztatnia, hogy elmondja, mire következtetett mindebből:)

...Úgy látszik, a lány története — bármennyire hihetetlennek hangzik is —, igaz - mondta, aztán mély lélegzetet vett. Talán L'Amantin közbeszólására várt, ám hiába. Egy lélegzetvételnyi ideig csak állt a kezeit tördelve, de aztán gyorsan belátta, nincs választása, folytatnia kell:
- Nagyon valószínű, hogy a lányrablásnak nem volt köze a három ember szökéséhez. Az öreg és két kísérője, csak a megfelelő alkalmat használta ki. Tervünk tehát jó volt, csak egy-két szerencsétlen véletlen miatt fulladt kudarcba...
A főherceg ezt már nem állhatta szó nélkül. Dühösen felmordult:
- Ne elemezd az eseményeket, hanem ragaszkodj a tényekhez! Honnan a fenéből kerültek ide a lietek? Honnan tudták, hogy hol keressék a lányt?
- Azt hiszem, mindkét kérdésre tudok felelni. A lietek Scien-Lee alatt táboroztak. Jártam ott, és alaposan átvizsgáltam a helyszínt. Egy vagy két hetet tölthettek el a romok közt, és az embereimmel egy időben, vagy inkább közvetlenül előttük indulhattak el a Loeng hídjához.
- Ez azt jelenti, hogy megfigyelhettek benneteket!
- Talán. Szerintem azonban, inkább vártak valamire. Természetesen tudtak rólunk, de nem törődtek velünk.
- Nem lehet, hogy az Öregember útját vigyázták?
- Én is gondoltam erre, de utóbb elvetettem ezt az ötletet. Néhány emberem elküldtem Björnbe, hogy nézzenek utána egy-két apróságnak. Nos, érdekes hírekkel szolgáltak. Két hónappal ezelőtt egy sliven hajó érkezett a kikötőbe. A neve sokat elárul: Tengeri Szél. Skyet hajója. Három napig voltak a városban. Azután útnak eredtek.
- Ez semmit nem mond.
- Így valóban nem. Alienna szerint az a liet fickó több embernek és odaadta a képmást, hogy kutassanak utána. Valami kalózról is szó esett. Nem kizárt, hogy épp Skyet volt az egyikük. Ráadásul a fickó Björnben érdeklődött Alienna után is. Ez már nem lehet véletlen. Skyet elvileg kapcsolatban állhatott ezzel a liet bandával.
- Elvileg. Nos, jól van. Alienna úgy véli, a története igaz, s már a Birodalom főrendjeivel is elhitette ezt. Nincs más hátra, bele kell törődnünk a megváltoztathatatlanba: az Öregember végérvényesen kicsúszott a kezünk közül, a radöröket pedig így nem tudom tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. Legyen. E pillanattól kezdve a fegyvereké a szó.
- Értem, Uram!
- Biztos vagy benne? - L'Amantin elgondolkodva fürkészte az előtte álló kapitány arcát.
- Igen! - bólogatott Nésa lelkesen. E pillanatban elemében volt. Úgy vélte, elérkezett az ő ideje. Most, ha ügyesen forgatja a szót, megnyitja maga előtt az utat a főkapitányi szék felé...

(Ne gondoljátok azt, hogy Nésa ostoba vagy gyáva lett volna. Nem! Megvolt őkelmének a magához való esze és a hozzámért bátorsága. Tartott L'Amantintól, ki ne tartott volna a helyében. Ugyanakkor azt is tudta, a Főherceg, ha jó kedvre derül, bőkezűen oszt rangot, vagyont, s elismerést. És ő ott, akkor úgy vélte, olyan tervvel áll majd elő, ami felvidítja, sőt, lelkesíteni fogja L'Amantint. Csak arra kellett ügyelnie, hogy ismertethesse az elképzeléseit. Volt egy terve, és meg akarta értetni a főherceggel. Ennyi az egész. Mint amikor egy sakkjátékos csak a saját támadásával törődik, biztosnak vélve minden lépést. Egyetlen mozzanatra összpontosít, és vakon tör előre. L'Amantin látta ezt, s talán évezte is a helyzetet. De már megint mellé beszélek! Florisz! Adj egy korsó sört, te meg Trivor, húzd ki az egészet, s aztán folytasd Nésa szavaival!)

- Az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ez lesz a vége! Higgye le, uram! Ha megengedhetem magamnak, hogy őszinte legyek, elmondom: végig feleslegesnek éreztem az Öregember utáni hajszát. Semmit sem várhattunk tőle. Akkor sem jutottunk volna közelebb céljainkhoz, ha sikerül elfognunk...
- Igazán? - a főherceg hangjában csipetnyi gúny csendült, de Nésa mintha meg sem hallotta volna, rendületlenül folytatta:
- A trónhoz Charmane-on át vezet az út. A strejenek ebbe tudnak beleszólni. A Gyógyító Embernek pedig semmi befolyása sincs a radörökre.
- Miből gondolod?
- Az öreg Mágus megtiltotta Leakennek, hogy Solt után kutasson. Hiába. Igaz ugyan, hogy a főherceg letett arról, hogy személyesen menjen Északra, de a kopóit azért odaküldte.
- Ez igaz, mégsem jelent semmit - jegyezte meg elgondolkodva L'Amantin. - Az Öregemberre nem Leaken miatt volt szükségem. De mindegy. Ez a hajó elment...
- El bizony, uram! - Nésa egyre lelkesebben magyarázott. Régóta várta ezt a percet. Ha a fegyvereké lesz a főszerep, az háborút jelent. Végre azt teheti, amihez igazán ért. Egy komoly hadjárat során kitünteti magát. Nála jobban senki sem ismeri az ellenséget, senki sem tud olyan érzékeny csapást mérni rá, mint éppen ő. E lehetőség megrészegítette, olyannyira, hogy észre sem vette, immár másodszor szakítja félbe főhercegét.
- De nem is baj. Intrikával, csellel, mágiával nem sokra megyünk. Karddal és haddal, annál inkább. A radöröket soha sem sikerült volna megnyerni terveinknek. Akár velünk van az öreg szemfényvesztő, akár nincs. Leaken soha sem szövetkezne velünk, és nem fordulna Niak ellen. El kell söpörnünk az útból! Őt is és a bandáját is!
L'Amantin alig tudta megőrizni komolyságát. Meg tudta érteni kapitánya érzelmeit, mégis mulattatta, hogy Nésa ennyire nem lát túl az orránál, ennyire nem képes felfogni a helyzetet, s fogalma sincs a játék valódi tétjéről. Csak a trónra gondol, a trónra és persze a saját előmenetelére. - Ám legyen! - nevetett magában a főherceg - Én nem fogom felvilágosítani, maradjon csak meg e tévhitben! - Lehet - jegyezte meg fennhangon -, én azonban nem mennék fejjel a falnak. Nagyon sok múlik a pontos időzítésen. Ha harcba keveredünk a radörökkel, nem szerezhetjük meg időben a trónt. Nem ragadhatunk le Charmane alatt. Taulba kell érnünk, mielőtt beköszönt a nyár!
Nésa diadalmasan elvigyorodott. Várta e közbevetést, várta és felkészült rá. - Magam is gondoltam erre, uram! Eszembe sem jutott, hogy nekünk kellene Charmane ostromával vesződnünk. Mire valók akkor a szövetségeseink? Rájuk kell bízni a piszkos munkát...
L'Amantin meglepetten kapta fel a fejét. - Nem is rossz! - bólintott elismerően gondolatban. - De lássuk, mennyire jó!? - Rodet-nak akkor sem lesz annyi katonája, hogy lekösse Leaken lovagjait, ha a strejeneket is beleértve mindenki mellé áll...
- Nem Leaken lovagjaival kell neki harcolni, uram! - vágott közbe Nésa csillogó szemmel. Úgy érezte, a megbeszélés az elképzeléseinek megfelelően halad. Most el fogja kápráztatni a főherceget. Olyan tervvel áll elő, mely egyszerű és zseniális. Olyasmivel, amire rajta kívül senki sem gondolhatott. - Leaken, ha minden igaz, nem lesz a várban...
- Nocsak?! - játszotta a meglepetett L'Amantin, magában azonban a hallottakat elemezte: - Látom barátocskám, mindenre gondoltál. A terved jó, mondhatni tökéletes; kár, hogy nem látod át a helyzetet. Sokra vihetnéd...
A kapitány közben rendületlenül fejtegette tovább elképzeléseit:
- A radörök három dolog miatt mozdulnak ki a váraikból. Az első ezek közül a kaland és a zsákmány. Erre nem építhetünk, mert ha veszélyben érzik otthonaikat, nem tudunk olyan értéket felkínálni, hogy azért csapot-papot otthagyjanak. A második a bosszú - Nésa rövid hatásszünetet tartott. - Igen, a bosszú. Ez már több sikerrel kecsegtet. Akad néhány kapitány, aki a lelkét is odaadná azért, hogy kegyelmed szívébe döfhesse tőrét... - Nésa hirtelen elnémult. Attól tartott, túl messzire ment, s most majd nagy árat kell fizetnie vakmerőségéért, L'Amantin érezte zavarát, de nem használta ki. - Jolierre gondolsz? - kérdezte töprengő arckifejezést öltve.
- Igen, elsősorban rá...
- És komolyan azt hiszed, hogy alkalmas csalétek lennék?
- Nem, nem egészen. A harmadik okra alapoztam a terveimet. A rend szabályai szerint kötelességük segíteni bajba jutott társaikon. Ez elől nem térhetnek ki. Gondoljon kegyelmességet Soltra! Nem hiszem, hogy az adott helyzetben el lehetett nagyobb őrültséget követni Dorven ostrománál, Leaken még sem tehetett mást.
- Emlékszem - jegyezte meg fanyar humorral a főherceg -, bár ha jól sejtem, az a kaland nem a várakozásainknak megfelelően alakult.
- Csak Solt személye miatt! Nem tudtuk, hogy kivel állunk szemben. Hiba volt, de tanultunk belőle. Most sokkal körültekintőbben választanánk ki az áldozatot.
- Kire gondoltál?
- Leaken egyik kapitányára...
- Név szerint?
- Licaj Vuvra.
L'Amantin elsápadt. Egy ideig úgy érezte, nem tudja féken tartani feltörő indulatait, de aztán erőt vett magán. Mélyet sóhajtott, aztán visszaült a helyére. - Nem hiszem, hogy el tudnád fogni Vuvot - jegyezte meg csendesen.
Nésa nem tudta mire vélni a főherceg hangulatának megváltozását. Végig úgy érezte: a legjobb úton halad, s most, ki tudja mivel, elrontott mindent. Arra gondolt, L'Amantin talán megvalósíthatatlannak tartja terveit, ennek megfelelően reagált:
- Nem kell aggódnia, fenségednek! Vuv a kezemben van! Pontosan tudom, hol és mikor csaphatok le rá. A Tavaszünnep előtt Rianba fog menni. Eddig minden évben ezt tette. Most sem lesz másképp. Biztonságban érzi magát, azt hiszi, még mindig az orrunknál fogva vezethet. Ez egyszer azonban csalódni fog. Mindennek megvan a maga ára. Neki is. Nincs olyan ember, akit jó pénzért ne adnának el. Ezt Vuv majd a saját bőrén tapasztalhatja.
- Rendben! - L'Amantin szemében dühödt szikrák csillogtak. - Szabad kezet kapsz. De ne feledd: Vuvot élve akarom! Haja szála sem görbülhet! És jól vigyázz! A kudarc jutalma... - a főherceg határozott mozdulattal jelezte, mi vár Nésára, ha terve balul ütne ki, aztán egy intéssel elbocsátotta a megdöbbent kapitányt.

(Ti sem értitek, igaz? Mert nem ismertétek L'Amantint. Gondolkozzatok egy kicsit a dolgon...
...
Azt mondod, nem érdemes?
...
Tévedsz! E történetben minden szó, minden mozzanat különös jelentőségű! Én csak tudom! Ha valami netán elkerülné a figyelmed...
...De mit fecsegek én itt össze-vissza! L'Amantin csak azt tette, amit bárki más tett volna a helyében. Ha itt lesz az ideje, ti is belátjátok ezt. Addig is pihenjünk egy kicsit...
Ne dühöngj, Trivor. Ha keveset beszéltem, hát keveset. Inkább örülj, hogy nem kellett megerőltetned a kezed...
...Hogy meséljek még?
...
...Nem volt elég?
...
...Ne mondjátok, hogy mindig a legérdekesebb részletnél fejezem be. Most amúgy is más témába kezdenék...
...
...Jól van! Legyen igazatok. Florisz! Tölts még egy sört, Trivor addig ír egy hetest a lap közepére ...
)


7.



(...így ni, aztán vágjunk bele...)

...Szokatlanul enyhe volt az idő, ám ez Fraytot, Sien-Friez kikötőjének tejhatalmú urát nem tévesztette meg. A napsütés még nem a tavasz ígérete. A vihar csak lélegzetvételnyi szünetet tart. Talán erőt gyűjt, hogy aztán annál nagyobb dühvel csapjon le a partvidékre. Így gondolták a tengerészek is, mert egyetlen egy hajó sem használta ki a kedvező alkalmat. Csak néhány halászbárka futott ki reggel, de az öböl bejáratánál túlra azok sem merészkedtek. - Senki sem olyan bolond, hogy higgyen a napsütésnek, a lágy szellőnek - Frayt mosolyogva fordult el az ablaktól. Behajtotta az ablaktámlákat. Két nappal ezelőtt, amikor a tomboló elemek elcsendesedtek, egy hajó futott ki a kikötőből. Frayt hiába is próbált a vakmerő kapitány lelkére beszélni, Skyet, az az istenverte kalóz, nem hallgatott rá. - Ha a vihar elül, két-három napig csendes lesz a tenger - állította határozottan. - Ennyi idő pedig bőven elég nekem, hogy eljussak a Gibson-fokig. - Ebben talán igaza is volt. Frayt mégis istenkísértésnek tartotta a vállalkozást. A hajó szinte embermagas hullámok közepette lavírozott a mólók között, és ha az öbölben így háborog a tenger, kint a nyílt vízen pokol fogadja a meggondolatlan hajósokat. Nem csoda tehát, hogy senki sem követte Skyet példáját. Alkonyatra alábbhagyott a szél, de csak Isten a tudója, mikor csap le a következő vihar. A hajók veszteg maradtak, a napok pedig ismét eseménytelenül teltek, és Frayt teljes joggal bízhatott abban, hogy ma sem történik semmi. Mindent elrendezett, aztán vetett még egy búcsúpillantást az öbölre, bezárta hivatali szobájának ajtaját és hazafelé indult. Nem jutott messzire. Még a parancsnokság kerítését sem érhette el, amikor izgatott kiáltozásra lett figyelmes: - Hajó! Hajó a láthatáron! - ordította valaki. Visszarohant a toronyba. Leakasztotta a falról a látcsövét és az öböl bejáratára irányította. Tényleg közeledett egy gálya. Megtépázott vitorlázata, törött árboca nagyobb vihar kiállásáról tanúskodott. Frayt egy pillanat törtrészéig azt hitte, a "Tengeri Szél" fordult vissza, de aztán el is vetette a gondolatot. A kalózhajó jófelépítésű, könnyű jármű volt, egyike a partvidék leggyorsabb tengerjáróinak, ellenben Sien-Friez kikötője felé egy lomha kereskedő bárka úszott, hatalmas raktérrel, három sor evezővel.
Frayt rövid töprengés után riadóztatta az őrséget. - Értesítsétek az admirális urat! - adta ki a parancsot. - Én a hajó elé sietek.
Mire a forszeni zászló alatt hajózó kereskedelmi bárka elérte a mólót, Nicorn admirális már a kikötő mellvédje előtt állt, s a sürgölődő tengerészeket figyelte. - Miből gondolta, hogy látnom kell a hajót - fordult Fraythoz.
- Uram! Nem a szokásos útvonalon jött. A jelek szerint - mutatott a viharvert vitorlázatra - alaposan megtáncoltatta az ítéletidő, ugyanakkor itt két napja alig fúj a szél. Ha a korábbi viharok egyike tépázta volna meg, nem itt vet horgonyt. Három nagyobb kikötő is van egynapi hajóúton belül. Annak, hogy mégis itt van, csak egyetlen logikus magyarázata lehet. A tengeren túlról jön.
- Értem - Nicorn látszólag izgatottan toporgott. - Értem. Mihelyt lehet, kéretem a hajó kapitányát. Addig is gondoskodjon róla, hogy senkinek se beszélhessenek az útjukról. Legjobb lenne, vesztegzár alá helyezni őket...
Két órával később a hajó kapitánya a város és a flotta vezetőinek jelenlétében mesélte el kalandjait: - Már korábban elterjedt a partvidéken a hír, miszerint a tenger túl — alig pár napnyi hajóútra — több hatalmas sziget terpeszkedik. Egyesek azt is tudni vélték, hogy a szigetek lakói rendkívül harcias teremtmények, akiket csak az tart vissza a partvidék lerohanásától, hogy hajóik nem alkalmasak hosszabb tengeri útra. Nos, a hír igaz. Csakhogy a helyzet a vártnál rosszabb! A szigetlakók — ha messzire nem is merészkednek partjaiktól — egyre bátrabbak. Az elmúlt őszön, még a téli viharok kitörése előtt egy kisebb forszeni flotta a földjeik közelébe sodródott. Közte volt az én hajóm is. Lecsaptak ránk és el is fogták mindhárom gályánkat. A matrózok zömét a közeli bányákba hurcolták rabszolgának. Mi szerencsésebbek voltunk. Egy ültetvényre kerültünk, ahonnan sikerült meglépnünk. Néhány hétig az egyik nagyobb városuk csatornáiban bujkáltunk, majd egy viharos éjszakán elkötöttük az egyik hajónkat, és nekivágtunk a tengernek. Az istenek velünk lehettek, mert elrablóink nem mertek követni bennünket, ráadásul a vihar nyugat felé sodort minket. Napokig hánykolódtunk a háborgó tengeren, mire végre megpillantottuk a partokat. Egy kicsivel északabbra láttuk meg először a szárazföldet, s mivel az idő elég csendes volt, dél felé indultunk kikötőt keresni.
A jelenlévők néhány perc döbbent csend után izgatottan tárgyalták az eseményeket. A fenyegető veszély tudata senkit sem hagyott nyugodni. - A hajó egyelőre vesztegzár alatt marad - döntött végül Nicorn. - Chatot mindenképpen értesítenünk kell e fejleményekről. Addig is megkérem az urakat, sehol ne beszéljenek az elhangzottakról - mondta, majd szertartásosan elbúcsúzott a jelenlevőktől. A tanácskozás résztvevői kisebb csoportokba verődve izgatott beszélgetésbe bonyolódva távoztak. Nicorn hamarosan magára maradt a "szökevénnyel".
- Azt hiszem meggyőzted őket. Oly nagy átéléssel adtad elő a történetet, hogy néha már magam is elhittem minden szavad.
- Megtettem mindent, barátom. Egyébként nem is esett nehezemre. Most egy ideig az érdeklődés középpontjában állhatunk. Ez nagyon jó.
- Az embereidben bízhatunk?
- Hogyne. Személyesen válogattam ki őket. Egyik sem fog megcáfolni. Mindannyian örülnek, hogy részt vehetnek ebben a kalandban. Ők is azt hiszik, hogy a tengeren túli partokat akarjuk felderíteni, és erre a rablómesére azért volt szükség, hogy megszerezzük ehhez a szükséges engedélyeket. Vállalkozásunk tehát titokban marad.
- Azt hiszem, akkor be is fejezhetjük a kihallgatást. A vesztegzárat két nap múlva feloldom. Az embereidet megjutalmazom. Szabadon járhatnak a városba. Mire a téli viharok végleg elvonulnak, mindenki természetesnek tartja majd, hogy egy nagyobb hajóhadat indítunk útnak kelet felé.
- Köszönöm, Nicorn. Igaz is, a vesztegzár nem szerepelt a terveinkben...
- Skyet döntött így. Egyébként egyetértek vele. Az emberek kíváncsiak. Már ma tudni szeretnék, mi történt azzal a titokzatos hajóval. A tanácson résztvevők, bár felszólítottuk őket a titoktartásra, minden bizonnyal elejtenek egy-két homályos célzást, ami tovább borzolja a kedélyeket..., de hisz tudod, miről van szó. Képtelenebbnél képtelenebb híresztelések kelnek majd szárnyra, s ez, hihetőbbé teszi a meséteket. És most ez a legfontosabb. Hajóink csak így érhetnek időben a kijelölt helyre.

(Na, elégedettek vagytok? Nem? Akkor is befejeztem mára! Holnap már egy másik fejezetről lesz szó! Hogy ez sem idetartozott? Persze, s ha nem erőztök, nem is itt mesélem el, de ha már így esett, maradjon is így! )

Közjáték

II.



Tom még egyszer lefuttatta az utolsó játékot. Valaki volt a gépterembe, valaki, aki nem akart találkozni vele. De ha így van, miért árulta el a gép. Mert elárulta, Tom ebben biztos volt. Elárulta, mint ahogy eljátszotta azt, is mi fog történni Tommal, ha szemtől szembe találja magát az "Idegenekkel" — Tom így nevezte magában fogva tartóit. — Az emberke ott állt az ajtóban, amikor az egyik Idegen kilépett. Egy villanás látszott, majd a játékos visszakerült a szobába. Tom épp így járt. Amikor kinyílt az ajtó elvesztette az eszméletét. Az ágyán tért magához.
- Egyre érdekesebb ez a játék. - vakargatta a fejét. - Tehát léteztek, fordult az ellenfeleihez. - Hús-vér alakok vagytok, akárcsak én, mindössze valamivel több eszköz van a kezetekben. De ezen segítünk. Ha okos leszel Tom, sikerülhet. Fölébük kerekedhetsz. Szedd össze magad!
- Emlékszel! Azon a rohadt napon, amikor Crisz eléd állt: Nem ugorhatsz Tom! Emlékszel! Egy félévre akartál eljönni. Nem így sikerült. Pontosan hárommillió évet ugrottál át. Nagyot változott azóta a világ. De lám csak, ez az állomás a régi maradt. Leszámítva persze a kabinok hiányát. Hát nem furcsa. Még Paul Hinessi szobája is ugyanúgy néz ki mint annak idején. Mintha csak most ugrott volna ki az öreg, hogy megegyen valamit a városban. Mindig is szerette a hasát. És Crisz? Az irodája mit sem változott az eltelt három millió év alatt. Ez több mint különös. Azt hiszem ez az első kérdés, amire választ kell kapnod. Hogyan lehetséges ez? Miért maradt meg ez a vacak ilyennek? És miért pusztult el minden más?
- Nagyszerű. Ezt akár fel is írhatod. Aztán van még valami. Hogy kerültél az állomásra? A játékos szerint Anna és Crisz ugyanazzal a programmal indult útnak mint te. Nekik is itt kellene lenniük. Ez így logikus, ám hírük-hamvuk sincs. Soha nem is jártak itt. Hogyan lehetséges ez? Nyilván idehozott valaki. De ki, és miért?
- És mi a véleményed az állomásról. Folytatja Paul kísérleteit. De miért? A hatósugara egy közel száz ki-lométer átmérőjű gömb. Aki ide betéved, eltűnik, vagy a Holdon köt ki, mint az a szerencsétlen vadász. De miért, és hogyan?
- Ez az egész értelmetlen. Nem fog összeállni a kép. Valaki azt akarja, hogy megbolonduljak.
Bekapcsolta a gépet. A játékos a szobájában ült és a jegyzeteit rendezgette. - A fenébe - fakadt ki Tom. - Ugyanazt csinálja, mint én!
- Menj Crisz irodájába - utasította. A kis figura elindult. Hamarosan végrehajtotta a parancsot.
Tom egymás után írta be a megoldandó feladatokat:
- Ülj le az íróasztal mellé!
- Vedd fel a jegyzeteket!
- Olvasd fel!
Nem történt semmi. A gép eddig minden utasítását végrehajtotta, most azonban megállt. Tom más paranccsal kísérletezett, de a gép nem vett róla tudomást.
- Besült - állapította meg és kikapcsolta a masinát, de erre sem történt semmi. Ez már felkeltette az érdeklődését. Tudta, hogy Crisz irodájában semmiféle jegyzetek nincsenek. Számtalanszor ellenőrizte már. Ennek ellenére a játékos mindig talált ott valamit. Ugyanígy járt Rolfe, Paul, sőt Anna szobájával is. Valaki, akárki a gépen keresztül akar a tudtára adni dolgokat. Játszanak vele. De ez a játék sokszor váratlan fordulatot vett. Mint most is. Még soha sem fordult elő, hogy a gép nem engedte kikapcsolni magát, vagy, hogy ne reagált volna a parancsokra. - Mi a fene történik itt? - fakadt ki Tom. - Miért nem tudod felol-vasni azokat a rohadt jegyzeteket?
- Vegytintával írták - jelent meg a képernyőn. - Ha el akarod olvasni, találd meg a megfelelő vegyületet.
- Hol keressem? - ütötte be a kérdést.
- Rendezgesd a jegyzeteid. Ha eljön az ideje, a játékosod rábukkan majd. Addig is küld el a raktárba!

A kiemelt rész valamely szereplő közbevetése; a dőltbetű a kocsmai meséléshez kötődő rész, a zárójelbe tett, dőlttel szedett aláhúzott részeket pedig a mesélő kihúzatta a történetből.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Felhők című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Megfogantam című alkotáshoz

Könyves bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Könyves bejegyzést írt a(z) Az igazi Mikulás című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Ű című alkotáshoz

Könyves bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Könyves bejegyzést írt a(z) Megfogantam című alkotáshoz

ruca bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

ruca bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hitvallásos című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ki mondja el című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Régi álmok című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) Hamis elv jogán című alkotáshoz

szhemi bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je = Ű című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)