HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 6

Online vendég: 43

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49244

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-10-15

Tartós áramszünet = világvége?

A világ, a valódi világ oly távoli és oly idegen. Semmit nem tudunk róla, mert ismereteinket a természettől, a valóságtól elidegenedett oktatók, véleményformálók, s szótszóramondók szabják meg. Mi pedig elveszünk a ránk zúdított "információáradatban", anélkül, hogy látnánk, nem jutunk valódi ismeretekhez. A valóság ott húzódik valahol a számtalan realitás mögött. Tisztán és egyszerűen. Csak észre kell venni. Be kell lépni egy képzeletbeli sötétkamrába, s nem vihetünk be magunkkal semmit. Ha van valami a fejünkben, valami a modern világ világosságából a kép fényt kap, és nem sikerül előhívnunk. Ha viszont sikerül teljes sötétségben dolgoznunk, előhívhatunk valamit, valamit a múltból és a jelenből...

Hazánkat járva nem nehéz belátni, ma Magyarországon jó részt megszűnt az élelemtermelés. Akadnak persze néhányan, akik jórészt saját szükségletükre még termelnek élelmet, de a számuk egyre fogy, s az a kevés, ami a kertjükben terem, lassan a saját asztalukra is kevés, nemhogy piacra jutna belőle. A nagyszámú mezőgazdasági táblán nem élelmet termelnek, ipari, részben élelmiszeripari alapanyagot. Egyáltalán nem meglepő, hogy az élelmiszeripar ezeket az anyagokat "méreggel" tartósítja. Pontosan ugyanazt teszi, mint az iparszerű mezőgazdaság. Ahogy a növényvédelem mérgezés, úgy nem más a tartósítás sem. De nem ez a helyzetben rejlő legnagyobb veszély. Ahhoz, hogy ezt megértsük, pontosan kell tudni, mikor beszélhetünk élelemtermelésről?

Két-három évvel ezelőtt egy tájgazdálkodási rendszer kidolgozásának keretében sorra jártuk a Tisza egykori mélyárterei mentén sorakozó falvakat. Ezeken a területeken egészen az Árpár-ház kihalásáig mindössze 1-2%-nyi szántót találtunk volna, melyek kiterjedése ezt követően sem nőtt 10% fölé. Ma az iparszerű gazdálkodásnak hála a határ 60-70%-át szántják. Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a gazdálkodók, meddig tartható fenn e tájhasználat. Nos, a válaszokból egyértelműen kiderült: tartós olajhiány esetén a határt egyáltalán nem tudnák művelni. Az emberek nincsenek felkészülve erre a helyzetre. Ha a kutakba nem érkezik üzemanyag, az iparszerű mezőgazdaság bedobja a törülközőt. Mindez félelmetes következményekkel fenyeget, amikre jobb nem is gondolni. Nagyon kevés kivételtől eltekintve a gazdák sem gondolnak erre, úgy vélik, ilyen eset egyszerűen nem fordulhat elő.
Ilyen előzmények után tartott lakossági fórumot kis csapatunk egy Felső-Tiszavidéki falucskában. Az emberek türelmesen végighallgattak bennünket, hozzáfűzték a maguk mondanivalóját. Elmondták kétségeiket, feltették kérdéseiket, aztán a rendezvény vége felé felállt egy 70-80 év körül bácsika, kijött a sor elejére, és beszélni kezdett:

"Tán tíz éves forma pulya lehettem, amikor átment a falun a front. Emlékszem a németek tíz jószágból nyolcat elhajtottak, de kettőt meghagytak, hogy éhen ne vesszünk. No, azért kár volt, mert azt meg az orosz vitte el. Így aztán igavonó barom nélkül maradtunk. A férfiak vagy a fronton voltak, vagy már fogságban, sokan oda is maradtak. A faluba nem volt más csak vén, magamfajta kispulya, meg asszonynép."

Az öreg itt vett egy mély lélegzetet, majd a szemünkbe nézve folytatta:

"Jól emlékszem még, édesanyám a nővérével együtt állt be az eke elé. Magam az ekeszarvát fogtam, így szántottunk. Azaz dehogy, hisz nem volt tisztességgel megszántva az a föld, csak épp a tetejét karistoltuk fel, de a mag, amit beleszórtunk kikelt, s mi nem haltunk éhen."

A bácsi egész eddigi előadása alatt ránk nézett, bennünket vizsgálgatott, most azonban hátrafordult a közönség felé és a hangját felemelve így fejezte be a mondandóját:

"Aki azt a hatsoros duplaforgó ekét elhúzza majd, arra az emberre leszek én kíváncsi!"

Akkor ott valamennyien leckét kaptunk abból, mit is jelent az élelemtermelés. Az egyszeri szegény emberek barmaikat igába hajtva szántották a maguk pár hold földjét. Épp annyit, hogy megéljenek belőle. És amikor eltűntek az igavonó állatok, a maguk erejével is fel tudták szántani a földet, épp annyit, amennyit. És nem haltak éhen. Ha valaki nekik tette volna fel a kérdést, mi lesz, ha nem lesz jószág, nem azt felelték volna, ilyen nem fordulhat elő, hisz az élet szolgál néha különös meglepetéssel, s ők ezt még valahol tudták, érezték. Ha őket kérdezzük, azt felelték volna: akkor magunk állunk az eke elé. De ma hiába, a hatsoros duplaforgó ekét el nem húzza senki.

Az élelemtermelés lényege tehát, hogy az ember elsősorban a saját ellátására termel. Ha van feleslege, azzal megy a piacra. Az említett faluban, és szerte a vidéken, a XX. század közepéig a határ kisebb, legfeljebb harminc százalékig terjedő részét szántották. "Csak amit érdemes volt, ami jól fizetett gabonában vagy törökbúzában", a többi területen kaszáló volt, legelő vagy erdő, no és persze gyümölcsös. A házak körül kertek. A föld megadta, amire szükség volt, s ami azon felül maradt, azt vitték a piacra, vásárra. "Tudod, fiam, ha jó volt a termés, sokat fizetett a föld, s a kaszálókon bőséggel termett a széna, a régi öregek befogtak a szekérbe, aztán gabonát vittek a vásárba. Ami kellett apróság, azt tán megvették, de akkoriban, amit csak lehetett a tulajdon két kezükkel teremtették meg maguknak, így aztán nem nagyon szorította őket a szükség. Legtöbbször jószágot vettek a gabonaárból. Azt kitartották, hizlalták egész télen. Lehetett az disznó, vagy marha. Aztán ha felhízott hozták a vásárba, vagy vitték a mészároshoz. No, abból már tellett csizmára, ünnepi ruhára, meg egyéb cicomára, ha épp az kellett. De ha a föld nem fizetett, ha a termés épp csak annyi volt, amennyi, akkor csak néhány jószágot hagytak meg magnak, a többit vitték a vásárra, s cserélték gabonára, takarmányra, hogy valahogy ellehessenek a következő aratásig. Üres hombárra, ólra, istállóra nem bukkanhattál volna akkoriban." — Ez volt az a gazdasági stratégia, amivel éveken, évtizedeken, évszázadokon át éltek az emberek. Ennek köszönhetően volt mit lesepreni a padlásról a háború után, mára azonban nagyot fordult a világ. A gazdák közvetlenül a piacra termelnek.

Mit is jelent mindez?

Élelemtermelés mellett a gazda - akár tudatosan végiggondolva minden lépést, akár korábbi beidegződései, illetve családi hagyományai mentén ösztönszerűen - készít egy gazdálkodási tervet. Számításba veszi mire, illetve miből mennyire lesz szüksége, mennyi gabonát vessen, mennyi törökbúzát, krumplit, zöldséget, és így tovább. A készleteket elsősorban saját életközösségéhez méri, a cél tehát, hogy a család számára szükséges élelem és az állatoknak szánt takarmány és abrak meglegyen. A terv megvalósítása azonban csak kis részben múlik az emberen. "Az idő a mester" — legalábbis a régi öregek, s az ő élettapasztalataikra építő gazdák így tartják. Mindez elsősorban azt jelenti, mindent a maga idejében kell tenni, sem előbb, sem később. Meg kell várni, hogy beérjenek a dolgok, s ha beértek, akkor meg kell tenni, amit követelnek. De van e mondásnak egy másik oldala is. Az idő hozhat esőt, szelet, szárazságot, jeget, tavakat varázsolhat a laposokból, sivatagot a homokhátakból. A vetéskor az ember nem tudja, miből mi lesz. Így aztán a számolás nem lehet grammra pontos, de még mázsára sem. Vegyünk egy egyszerű példát. Esős télutó után vagyunk. A laposokban víz csillog. Aztán a böjti szelek felszárítják a vidéket. Az őszi vetések ugye a földben vannak, megvan a helye a zabnak s a törökbúzának is, most azt kell eldönteni, mennyi krumpliföldet hagyjunk. Az ember tartott vissza vetőgumót a tavalyiból, de az bizonytalan, venni kell újat is. Az időn még nem látszik hová fordul, lehet víz is, akkor a mélyebb szántókban kirohad a termés, lehet szárazság, akkor a magasan fekvő hátakon kiéghet minden. Vetni kell tehát ide is oda is. Aztán fordul az esztendő, jön a tavasz, s a nyár, s az idő nem ad se túl sok vizet, se túl keveset, hanem épp annyit, amennyit kell. A termés jó lesz lent a laposban, és fent a homokháton egyaránt. A krumpli sokkal több lesz, mint szükséges. Egyrészt hát ki lehet ásni újkrumplinak. Marad a családnak, s jut belőle a piacra is. Aztán amikor eljő a betakarítás a kiásott burgonya egy része a pincébe kerül, más részét elvermelik tavaszra, harmadrésze mehet a piacra.
Ma viszont egész más határozza meg a vetésszerkezetet. Az agrárvállalkozó végigböngészi a tőzsdei árfolyamokat, sorra veszi a lehetséges támogatásokat, oszt és szoroz. Megnézi, miért mennyit kérhet, aztán dönt. A legszerencsésebb repcét vetni, ha van jószág, kell annyi kalászos, illetve kukorica, amit az állat megeszik, ha szükséges, lehet silónak való. Ha úgy adódik, termelhetünk valamilyen energianövényt: energiafű, energiafűz, attól függően mire lehet előnyösen szerződést kötni. Az igényeket a piaci ár szabja meg. Az étel, az élet itt már semmilyen szerepet nem játszik. A repcéből biodiesel, a kukoricából bioetanol lesz, ha onnan várható haszon, s a zöldellő búzamezők helyén sárgálló repcetáblák sorakoznak majd. A vállalkozó nem azt termeli, amire neki s családjának volna szüksége, hanem azt, amit várhatóan a legkedvezőbb áron értékesíthet. "Nem búzát akarunk termelni — fogalmazta meg egyikük valamely Tisza menti fórumon—, hanem jövedelmet. Ha a bukfencért fizetnek a legtöbbet, majd bukfencet vetünk" innen nézvést mindez azt mondja: nem élelmet termelünk, jövedelmet. Nem gazdálkodunk, épp úgy dolgozunk, mint bármely ipari munkás. Eladjuk a munkaerőnket, a földjeink termőképességét annak, aki ezért a legtöbbet fizeti, s a bevételből megvesszük, amire szükségünk van. És senki észre nem veszi, milyen csapdát rejt e gondolkodás. Az embereknek elsősorban egészséges ételre, másrészről egészséges tájra volna szüksége. Az étel, maga az élet: amit eszel, azzá leszel, a táj ennek az életnek a tere. Amitől az iparszerű mezőgazdaság, az élelemtermelés megszűnés megfoszt bennünket, maga az élet, s az élettér. S a kör ezen a ponton bezárul. Akinek van szeme, láthatja, hová jutunk: láthatjuk, mit pusztítunk el, mit áldozunk fel, s lassan körvonalazódni kezd, milyen lelki, és testi sérüléseket szenvedünk el e barbár folyamat során. Innen nézve válnak érthetővé Konrad Lorenz szavai:

"Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető természetet vandálmódon elpusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz. Sajnos azonban azt fogja utoljára észrevenni, hogy ennek a barbár folyamatnak a során milyen lelki sérüléseket szenved. Az élő természettől való általános és gyors elidegenedés nagyban felelős a civilizált ember esztétikai és erkölcsi eldurvulásáért. Miért is érezne a felnövekvő ember tiszteletet bármi iránt, ha minden, amit maga körül lát emberi mű, mégpedig nagyon is silány és ocsmány emberi mű."

És a sornak persze nincs vége. A piac egészen más stratégiát, tervezést követel a vállalkozótól. Amíg élelmet termeltünk, az ember megtanult hosszútávra tervezni. Azt nézte, az ételnek, a takarmánynak ki kell tartani a következő aratásig, hagyni kellett vetőmagnak, s tartaléknak valót is. Ma mindezt a pénz jelenti. A gazda nem élelmet termel, jövedelmet, így nem is gazda már, csupán mezőgazdasági vállalkozó, aki nem arra vállalkozik, hogy egészséges táplálékkal lássa el a családját és szűkebb vagy tágabb környezetét, csupán arra, hogy életkörülményei fenntartásához és (ha lehet, mert gyakorta nem) életszínvonala emeléséhez megteremti a szükséges pénzt. Az ember élete és életminősége egykor tehetségétől, jószágaitól és a rokonok, barátok, szomszédok közötti együttműködéstől függött. Ma mindez a pénz közvetíti számára. Ma is sok-sok embertársa munkája jelenik meg egy-egy forintért vásárolt termékben, de ez nem látható. A jószágot, a kalákát, az emberek közötti együttműködést aprópénzre váltottuk, és elhisszük, elhitetjük magunkkal, hogy ennek segítségével megállunk a saját lábunkon. Nincs szükségünk senkire, mert mindent megkapunk, ha elegendő pénzt szedünk össze. És amíg a rendszer fennmarad, nem is tévedünk. Néha tán megérezzük, az élet, az emberhez méltó élet, s mindaz, ami ahhoz nélkülözhetetlen, pénzen nem vehető, nem váltható meg, de ez talán csak egy-egy röpke pillanatig, s akkor is csak tudat alatt zavar, esetenként megbetegít bennünket. De az egészben nem is ez a legrosszabb. Egy tőlünk elidegenedett gépszövevénynek kiszolgáltatva éljük le az életünket, mely garantáltan a legrosszabbat hozza ki belőlünk. Nem vagyunk függetlenek, csak nem vesszük észre, mi mindentől függ az életünk, s azt sem látjuk át, milyen mértékben. Addig, amíg a rendszer működik, ezzel nem is szembesülhetünk, de ha tartós áramszünet vagy üzemanyaghiány köszönt ránk, a kulisszák mögül elénk toppan majd a rideg valóság. Mert nem lesz mivel szántani, nem lesz mit vetni a földbe, nem lesz, amivel tartósítsuk a korábbi termést, nem lesz mivel a boltokba szállítani az árut. Gépeink cserbenhagynak. A csapból nem fog víz folyni, nem lesz fűtés, a hűtők leolvadnak, az a kevés tartalék, amit elraktunk ránk rohad, tönkremegy, és mi majd ott állunk pőrén és csupaszon, s talán akkor megértjük, mekkora hibát követtünk el. Megértjük, mennyire függtünk a magunk teremtette torz világ torz gépeitől. Állunk majd a semmi, a végtelen űr közepén s talán, (de csak talán) mindenki előtt tiszta és világos lesz, amit ma még elhinni sem merünk: a pénzt nem lehet megenni.

Istefán írására lett ez egyfajta válasz. De röviden erről írni nem lehet. Így se fért el minden benne, de tán érezni lehet a veszély mértékét. Bizony, az áramhiány fenekestül fordítaná fel az életünket. Nem engedhetjük meg, hogy bekövetkezzen.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-25 16:04:46

válasz Finta Kata (2011-10-20 21:41:53) üzenetére
Kedves Kata

Nagyot változott azóta a világ. Sajnos. Az idős gazda véleménye ezt tükrözte.

Köszönöm a látogatást.

Barátsággal:

G.



Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
12603
Időpont: 2011-10-20 21:41:53

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Géza!

Öröm olvasni ilyen profi módon írt alkotást. Olyan érzés fogott el, hogy közel állsz a mezőgazdasági szakmához. Egyébként nem lenne ilyen mindenre kiterjedő. Érdekes volt a rövid beszúrás, amint az idős gazda elmondta véleményét. Nekem is eszembe jutott, hogy a parasztgazdák nem jöttek zavarba a háború után, amikor ottmaradtak igavonó állatok nélkül. Akkor fiatal lányként, tavasszal elindultam egy sétára a kiskutyámmal, s egy csapat emberrel találkoztam a határban, akik a vállukra vetve ásót-kapát-lapátot vittek, énekelve masíroztak a földeken. Ismerősek lévén, megkérdetem, hová igyekeznek így fölszerelve?
Egyikük mosolyogva annyit mondott:
Megyünk megművelni a földet Sztálin-ekével!
Soha sem felejtem el, hogy még olyan helyzetben is jókedvűen fogtak hozzá a munkához, hogy bármilyen nehéz munkával megteremtsék családjuknak a mindennapi betevő falatot. Ha nem tudnak lovakat vagy ökröt fogni az eke elé, megművelik kéziszerszámokkal!

Üdvözlettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-17 18:43:44

Kösz a látogatást!

A gazdálkodásról írok majd egy rövid összegzést. Ami a többit illeti: igazad van.

Barátsággal:

G.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8531
Időpont: 2011-10-17 12:39:30

Bocs, elfelejtettem csillagocskákat nyomni, de nálam ez 5. Itt küldöm: +++++
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8531
Időpont: 2011-10-17 12:33:29

Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. A modern, gépesített, iparszerű mezőgazdaság, illetve az erre épülő élelmiszeripar nem szükséges rossz, hanem szükséges jó. Ahol a technikai és technológiai fejlesztések érvényesülnek, ott nem lehet probléma a minőséggel sem. Más kérdés a változásokkal összefüggésben lévő elidegenedés, elembertelenedés. Bonyolult. Soktényezős. De tudomásul kell vennünk, hogy a világ megváltozott! Mindamellett, ha bekövetkezne egy tartós áramkimaradás, amiről itt polemizáltatok, azt hiszem, tényleg bajban lennénk, de nem csak a kaja miatt!!! Kisebbeket sztem át lehetne hidalni!
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8531
Időpont: 2011-10-17 12:32:48

Szia! Nagyon érdekes és jól összeszedett cikk. Olyan ember írta, aki széles látókörrel rendelkezik a témát illetően. Egy ponton azonban eltérő véleményen vagyunk. Az iparszerű nagyüzemi mezőgazdaságra, és a modern élelmiszeriparra szükség van! A régi, hagyományos kistermelői "paraszt"-gazdaságok ma már nem tudnák ellátni a népességet. Ez a szektor még száz éve 70 %-os részarányt képviselt (hasra ütöttem, de nagyot nem tévedhettem), ma már csak 4-5 % -ot tehet ki. Miért történt így? Egy mondatban: a világszerte tapasztalható fejlődés és társadalmi átalakulás hozta magával.
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-16 15:26:07

Kedves Judit!

Úgy tűnik írásaimmal nem loptam be magam a szívedbe, de az élet már csak ilyen. Megint azt kell válaszonom, amit korábban: nem, nem könnyebb. Ez az írás, nem egy átgondolatlan riogatás, hanem egy fajta számvetés, melyet cirka tizenöt évnyi vidékfejlesztői munka előzött meg. Az áramellátás kérdése e tekintetben egyáltalán nem lényeges. Sokkal fontosabb szerkezetbeli sajátságok húzódnak meg a háttérben. Olyan sajátságok, melyek miatt teljesen mindegy, mit tesz egy áramszolgáltató, milyen okos megoldásokkal készülünk fel egy esetkleges hetekig tartó áramszünetre, amire egypébként nem lehet, mert ha hetekig nincs áram, akkor a rendszer valószínűleg egy sor más probléma miatt végleg összeroppan. Ezek közül a kérdések közül egy sem kezelhető a többitől elkülönítve. Csak olyan megoldások adhatnának reményt, melyek ezeket a szerkezeteket változtatnák meg.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2011-10-15 22:59:24

/folyt./
Mit kell tenniük ilyen esetben, mivel kell rendelkezniük ehhez. Én egy ilyen cikket kezdtem el írni ebben a témában, bár nem vagyok benne szakértő. Persze könnyebb a világvégével riogatni, mint követelni a megfelelő lépések megtételét a szolgáltatóktól, és józanul előre felkészülni a helyzetre.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
5180
Időpont: 2011-10-15 22:56:39

Egy hosszantartó, és erős napkitörés-sorozat túlterhelheti és tönkreteheti az elektromos hálózatokat, hatalmas anyagi kárt okozva, és a teljes helyreállítás akár több évig is eltarthat. Éppen ezért alapvető fontosságú lenne, hogy ilyen esetben idejében lekapcsolják a villamosenergia hálózatokat, mielőtt tönkremennek. Átmeneti áramszünetet okozva ezzel, de nem több évig tartót! Tudom ma nagy divat a frászt hozni az emberekre, akik ki vannak szolgáltatva a civilizációs kényelemnek. DE miután tudatosítottuk, hogy milyen veszéllyel járna, ha ez bekövetkezne, utána rögtön arról kellene felvilágosítani az embereket, hogy egy átmeneti áramszünetet - ami néhány óra, vagy néhány nap, esetleg néhány hét - hogyan lehet túl élni. /folyt./
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-15 19:30:21

válasz Artúr (2011-10-15 18:02:56) üzenetére
Kedves Artúr!

Míg nem volt áram: volt minden házban, de legalábbis minden utcában, kövesdaráló, ma jó részt az sem tudjuk, mi is az és hogy néz ki. Volt kemence, de ezeket lebontották, volt jószág, baromfi, (tik, kacsa, esetenként liba vagy pulyka) és disznyó. Szinte mindenütt volt tehén. Volt ló. Volt iga az ökörnek, lovaseke, ekekapa, töltögetőkapa, ha lóval műveltek földet. Amíg ezek megvoltak, addig nem volt létszükség az áram. De ma ebből szinte semmi sincs már. Amit írtam, nem azért írtam, mert "fogalmam sincs, milyen az élet a televízió, a mobiltelefon, a számítógép, az áram nélkül". Tv 1995 óta nincs. Ez nem érdem, tény. viszont épp ennyi ideje kísérletezem gazdálkodással, önellátással. Pontosan tudom, mi minden függ az áramtól. Ezért írtam, amit írtam. A másik cikkben leírtátok, nem lesz bank, nem lesz automata, nem lesz pénztárgép, én ezt kiegészítettem. És nem falból. 1987 óta foglalkozom ezzel a kérdéssel, 1995 óta életvitelszerűen is.
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8307
Időpont: 2011-10-15 18:25:57


Elolvastam ezt a cikket is , mert érdekel, és amennyiben megtörténne, érintene is. Nem vagyok jártas , és nem is igazán értek a dologhoz, csak bízni tudok abban, lenne megoldás. Valami biztosan, nem kevés lemondással járó dologgal szembesülnénk. Hmm nem jó rágondolni, de amit ember alkot az véges is lehet. A végből, pedig az ember tud megoldást újra találni. Remélem, de nagyon.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2011-10-15 18:24:31

válasz szusi (2011-10-15 18:10:07) üzenetére
:)
Foglalkoztat a gondolat, főleg, hogy két jó tollú alkotótól olvashattunk erről cikket. Röviden, biztos vagyok benne, hogy a nagyvárosban élő emberek kilencven százaléka bepánikolna a helyzettől, de ha akadna minden nagyobb lakótelepen egy jó vezető, akire hallgatnak, akkor az átváltás folyamata megindulhat. Ahhoz, hogy világméretben elképzeljük a megoldást, ahhoz viszont naivnak kellene lennem, hiszen tisztában vagyok vele, mennyien süppedtek bele a kényelembe. Azt hiszem, egy világméretű áramkimaradás, hosszabb időre, nagyobbat szólna, mint a legpusztítóbb neutron bomba. Egyetlen előnye, hogy a környezet, illetve a természet kiválóan átvészelné. Nekünk vissza kell találni hozzá, hogy túlélhessünk, hiszen mi is a természet része vagyunk, még ha el is felejtettük már.
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2011-10-15 18:10:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Artúr (2011-10-15 18:02:56) üzenetére
Artúr kérlek, megtennéd, hogy megírod, akár egy cikkben akár más formában, hogy te hogyan képzelnéd a dolgot? Mondjuk holnaptól nincs villany...Ez után mi történik?
Személy szerint nagyon érdekelne, például egy nagy város kezdeti és további "élete", a te meglátásod szerint.
Szenior tag
Artúr
Regisztrált:
2007-02-21
Összes értékelés:
3809
Időpont: 2011-10-15 18:02:56

Ez a hozzáállás jellemző az emberi faj nagyobb részére. Ha megszűnik az áramellátás, vége mindennek. Egy fenét. Nem kell mindjárt az őskor rémítő vízióját látni. Tény, hogy sok dolgot kell átalakítani, sok kényelemről kell lemondani, de azért a civilizáció az civilizáció marad. A kőbaltát rég elhagytuk, és a legfontosabb eszközök működtetésére van néhány más módszer is az áramon kívül. Ezt nem részletezem itt, mert a hely kevés.
A többségnek azért rémítő, ha a dolgok ilyen irányt vesznek, mert már fogalmuk sincs, milyen az élet a televízió, a mobiltelefon, a számítógép, az áram nélkül. Túl lehet élni, mert előtte is volt élet, tehát ezután is lesz. Mindkét cikket elolvastam. Ez itt érdekesebb, több információt ad át.
A cikk végén a felsorolás, hogy mi minden nem lesz, nagyon pesszimista. Én nem is tartom igaznak. Pánikkeltésre kiváló. És, ha bekövetkezik az, ami a cikkben írva van, lesz is pánik, pedig van megoldás.
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-17
Összes értékelés:
108
Időpont: 2011-10-15 16:51:47

válasz szusi (2011-10-15 16:26:26) üzenetére
Kedves Szusi!

Röviden én is ezt gondolom. :D

Nem akartam ítélni, inkább figyemeztetni.
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2011-10-15 16:26:26

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Röviden azt gondolom egy azonnali és végleges áramnélküliségről, hogy az emberek nagy része megfagyna, éhen halna vagy (finoman szólva) harcok során veszne el,a maradékot pedig vagy össze lehetne szedni és összefogni egy, az őskorhoz hasonló állapotú újrakezdéshez vagy nem. Ez idáig is találtunk megoldásokat, bízom benne, hogy ezután is fogunk. Amit művelünk, az nem mindig jó és nem mindig tökéletes, de emberkék vagyunk és nem angyalkák.

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szemem előtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hulló levelek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)