Hajnal van.
A nap kelőben,
Én mégis esendőbben
ébredek, mint szoktam,
s rájövök, valóban:
dolgok néha csak úgy
megtörténnek velem,
s én emiatt már nem ellenkezem.

Fáradt vagyok, aludni akarok.

Az álmok hívnak,
ünnepi világok nyílnak,
tetőteraszos estéket hoznak,
jó borokat, füstös cigarettát,
csillagfényes égi palettát,
jó barátokat.

Egyedül vagyok sokat.

A tetőteraszokat
megszerettem,
kolbászt és sajtot ehettem,
mégis beszédem zavaros lehetett.
Gondolatban ilyenkor
sok helyet bejártunk,
átdumáltunk egy egész éjszakát,
s én tétován feküdtem a földre,
szőnyeges parkettás öbölbe,
s te ott voltál a másik szobában...

Én nálad, mégis,
csak a földön fekhetek,
örökké veled,
mégis nélküled.