9.



Egy világ omlott össze bennem. S ennek hangot adva, hangos szitkozódások közepette, dührohamban törtem ki:
-Hogy a fenébe lehetett annyi eszed, hogy az iskolába rejtsd, sőt a tanáriba! A fene vinné el! Most, hogy fogom megszerezni?! Nem hiszem el, hogy ilyen hülye vagy!- és csak dőlt és dőlt belőlem. Rengeteg feszültségtől szabadultam meg. Mikor aztán befejeztem, lesütötte a szemét és ezt mondta:
-Igazad van... abban, hogy nem az iskolában kellet volna elhelyeznem, de azért benned is van jóérzés bőven. Mikor odaadtad a suliban nem értettem miért nem teheted el otthon, úgyhogy mikor hazaértem kinyitottam. Mégis hogy gondoltad, hogy nálam lehet, hogy rám nem lesz hatással?
-Hát mikor eszembe jutott már elmentél és úgy gondoltam ha gond lesz úgyis visszahozod, ha meg nem akkor jó helyen van. És rajtad másnap semmi sem látszott-védekeztem.
-Nem hát mert még aznap este visszavittem a suliba- ismét szünet következett, majd újra ő szólalt meg- mivel én is hibáztam ezért segítek neked, de csak egy feltétellel!
-Mégis mi lenne az?-kérdeztem félve.
-Tudom mi az ott, a dobozban, mert rákerestem a neten, de arról nem volt pontos leírás, hogy mit tett volna velem, csak annyi, hogy negatív hatása lett volna.- ettől féltem.
-Hát...-kezdtem- tudod erről még édesanyám mesélt nekem, tőle van különben. Homályos emlékeim vannak, de annyi biztos, hogy akinek a kezén van az nem alszik egy percet sem éjjelente, és mégsem álmos, nem eszik egy falatot sem és mégsem éhezik, és nem iszik és mégsem szomjas. De Bálint azonal kérdezett:
-De ha csak arra van hatással aki hordja akkor miért nem vihetted haza?
-Mert arra is hatással van aki a közelébe kerül. Haza pedig nem vihettem, hiszen onnan hoztam, mert a mostohaapám haldoklott. És nem akartam ott ilyen meg olyan dolgokkalbefolyásolni, és még valami... illetve semmi... szóval ennyi.
-Jó, jó de akkor mi értelme van? Ha ennyi a negatív hatása akkor miért van?-látszott rajta, hogy nem érti.
-Bálint, a Triquon, negatív hatásaiban hordozza az egyetlen pozitívat. Ez a gyűrű bizonyos idő után halhatatlanná tesz.





10.



Leesett az álla. Percekig nem bírt megszólalni. Aztán mikor magához tért csak ennyit bírt mondani:
-Az lehetetlen!
-Pedig így van. Bár, hozzá kell tennem nem próbáltam még! Csak édesanyám elmondásából ismerem. És...
-De ez most olyan...-szakított félbe-olyan igazi halhatatlanság?-kérdezte őszinte csodálattal.
-Hát amit elmondtam az igaz. Nem kell enned, innod, aludnod, csak hát ez nem olyan halhatatlanság, amiket a TV-ben látsz, nem tesz sebezhetetlenné, csupán míg viseled nem öregszel.
-Aha- és negédes mosoly csillant az arcán- értem, de akkor ennek óriási értéke van, igaz?
-Már mint pénzben kifejezve?-kérdeztem félve.
-Pénzben...-aztán hirtelen látva átszellemült arcomat- nem, természetesen nem pénzben, szellemi értékben gondolkodom-és újra eleresztett egy mosolyt.
Percekig megint csend lett, már-már kezdett kínossá válni mikor megszólalt:
-Akkor megyünk?-összeszűkült szemmel néztem rá, majdnem, kitörtem. Hogy képzelhette, hogy túladhat rajta?! Hogyan lehet ennyire... ennyire...
-Hülye...ség lenne tovább húzni az időt!-mondtam nyugalmat színlelve- akkor gyere, előre megyek, találkozzunk a...
-Dehogy is! Együtt megyünk! Itt van nagyfater kocsija! Állandóan ezzel furikázok!- és újra ártatlan szemekkel nézett rám.
Sóhajtottam, kerestem szemében a rossz szándékot, de sajnos nem voltam jó emberismerő:
-Jó, legyen.
-Oké, várj egy percet, mindjárt jövök-azzal otthagyott.




11.


Tíz perc múlva már majdnem az iskolánál voltunk. Érdekes volt a vezetési stílusa, jól látszott, hogy nincs jogsija. Miközben ezen filóztam, megálltunk egy sarokra az iskolától.
-Hogy akarod elhozni?-kérdezte kíváncsian.
-Hát... pontosan hova is rejtetted? -és már szálltam is ki az autóból.
-Nos várj, nem egyszerű... tudod van ott a harmadik ablaknál, egy szekrény, jó magas, van vagy három méter, és a tetje szegéjes, és sosem takarítják -magyarázta.
-Aha, értem -mondtam sápadta. Ez azért kicsit megbojgatja a dolgot, ugyanis az még oké lenne, ha "csak" be kéne jutni és ott lenne az egyik sarokban, de, hogy a nagyszekrény tetején legyen?!-Na mindegy menjünk, nincs sok időm! Hopp az időről jut eszembe, mennyi idő van?
-Két perc múlva tíz.
Kiszálltunk az autóból és a suli felé indultunk.
-Az lesz, hogy bemászunk itt oldalt, és keresünk a folyosón egy nyitott ablakot, bemászunk, és megszerezzük. Aztán ugyanígy ki -mondtam.
-Ezt mikor álmodtad?-kérdezte gúnyosan-Az még talán oké, hogy bemászunk, óriási szerencsével nem látnak meg, de, hogy nyitott ablakot találjunk az egyrészt lehetetlen, másrészt, ha találnánk is biztosan minden lehetséges bejáratot őriznek. Harmadrészt, tegyük fel, hogy bejutunk, hogy akarsz odajutni a szekrényhez, mikor a folyosón mindig több őr van egyszerre!-felelte.
Hosszan gondolkoztam a hallottakon. Eszeveszett ötletnek tűnt. De mégis, mintha valalmi azt súgta volna, hogy ez a lehetetlen terv sikerül. Valami relytéjes hang azt súlykolta belém, hogy vágjak bele bátran! Hogy nem lesz semmi baj! Mire várok még?!
Azzal elindultam, át az úton a kerítéshez, egy mozdulattal átjutottam rajta és a fűbe hasaltam. Na az első megvan! Innen már csak oda kell jussak valahogy az épület falához. Nehéz feladatnak látszott, és kezdett bennem múlni az előbbi vakmerőség, ekkor hallotttam ahogy Bálint mellettem landol.
Menjünk a tuják felől -ajánlotta. Nem volt jobb ötletem, úgyhogy lassan guggoló helyztebe hejezkedtem, és megindultam a tuják felé. Lassan haladtam, és miután kiértem a kerítés nyújtotta árnyék biztonságából, az a furcsa érzésem támadt, hogy valaki figyel.
Nem törődtem vele, egyenlőre. Tovább haladtam a fenyők felé és végre beértem közéjük. Visszafordultam, hogy megnézzem mi van Bálintal ekkor láttam meg: ott hasalt a fűben remegve, nem értettem ígazából, hogy míért nem jön, már épp rá pisszentettem volna, hogy siessen mikor megdermegtem. Egy fegyveres férfi sétálgatott az udvaron, egyenesen Bálint felé ment. Úgy tűnt nem vette észre, de egyenesen felé megy, úgyhogy nyílvánvalóan bele fog ütközni. Már csak méterekre volt tőle, láttam Báinton, hogy legszivesebben elsüllyedne a föld alá, vagy átváltozna fűszállá, vagy akármi, ugyanis a múltkori ügye miatt már priusza volt, és próbaidőn volt. Már majdnem elérte, valamit tennem kellett!
Nem jutott eszembe semmi ésszerű ötlet. Elkeseredettségemben leraktam a kezemet a földre, ekkor éreztem meg, ott hevert melletem, menekülésének (és ezáltal az én menekülésemnek) záloga. Egy kavics. Gyorsan kellett cselekednem, felkaptam, és amilyen messze csak tudtam elhajítottam. Reméltem, hogy minél messzebb pattan és minél nagyobb hangot kelt. Számításom bejött, a kő egy távoli pontján csattant a kerítésnek, úgy rémlett, hogy nem arra dobtam de ez most különösebben nem érdekelt. A kívánt hatást elérte, a biztonsági őr megfordult és a hang irányába indult. Miután hallótávon kívülre ért, szóltam Bálintnak:
-Gyere, elment.
Lassan emelte fel a fejét, hullasápadt volt. Pokolba kívánt engem, és ezt az egészet. Megindult felém és végre ő is beért a tuják oltalmazó egyedei közé. Leült mellém a földre, még mindig fehér volt, csak ennyit mondott:
-Jövök eggyel.