HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 15

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49232

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2011-10-22

Élőhalott



Volt egy sötét szakasza az életemnek, amikor semmi sem sikerült, és újabb kudarcok büntették minden próbálkozásomat. Nem akarlak fárasztani a részletekkel, maradjunk annyiban, hogy nem lehetett elviselni, de elmúlt. Azóta hol jobb, hol rosszabb, de nagyon remélem, hogy ez a sötétség nem tér vissza.

Minden bajom mellett még beteg is voltam. Az orrom és a torkom voltak a legnagyobb ellenségeim. Krónikus megfázás tüneteit produkálták, de könnyen lehet, hogy csak allergiás voltam sok mindenre. Nyűgös idegesség társult ezekhez a nagyon is kézzel fogható tünetekhez. Éjjel nem aludtam, nappal nem tudtam nyitva tartani a szemeimet, és mindehhez egészen kétségbeejtő vakarózás társult, ami makacsul ellenállt a kezelésnek. Ezért sem okolhattam mást, mint a sikertelenséget, amely addig fojtogatott, míg teljesen rá nem telepedett az életemre.

Egy idő után beláttam, hogy drasztikus változtatásra van szükség, mindent ki kell cserélnem magamban és a környezetemben. Jól mondod, a Münchhausen báró módszerét akartam alkalmazni. Nem emlékszem pontosan, hogyan csinálta ez a derék hazudozó, de mintha a hajánál fogva rántotta volna ki magát, honnan is? Sárból? Kátyúból? A tenger fenekéről? Mindegy, az a lényeg, hogy neki sikerült, és miért ne követhetném a nemes példát, ha úgysincs vesztenivalóm.

Első lépésként lakást cseréltem. Te is tudod, mindenki tudja, hogy ez nem olcsó mulatság, és hiénák leskelődnek minden utcasarkon. Pénzem nem volt; még lejjebb kellett szállítani az igényeimet. A város egy kevéssé frekventált részén találtam meg új bázisomat, egy bontásra érett pályaudvar közelében. Tizennégy sínpárt láthattam a szobám ablakából; ezeket különféle kanyarok és átkötések élénkítették, és az egész panoráma elfért egy betonteknő mélyében. Egyszerű felüljáró vezetett át a teknő és a sínek fölött, kissé messzebb ugyan, de szemmagasságban, és ezen a felüljárón éjjel-nappal dübörögtek az autók.

Megmagyaráztam magamnak, hogy mindent meg lehet szokni, kis jóakarattal még azt is, ami különben undorító. Bázisom egyéb tartozékai ellen viszont nem lehetett kifogásom: előszoba, konyha, fürdőszoba, mindegyik csak egy kuckó, de legalább a csend oázisa. Csak le kellett hajtanom a gáztűzhely fedelét ahhoz, hogy legyen egy tökéletes íróasztalom. Magam elé tettem egy gyertyát - te tudod, hogy ez nekem mennyire fontos, megadja a szükséges inspirációt - sosem írok inspiráció nélkül, ez az egyetlen, ami megerősít abban, hogy érdemes. Az akadozó toll szinte könyörög: hagyd abba, nem jó, elég. Ilyenkor nincs mit tenni, ki kell dobni az egész paksamétát, ha száznál több lap, akkor is. Mindig A4-es lapokra írok, sosem lehet kockás vagy vonalas. Örülök, hogy neked is eszedbe jutott! Rendkívül ambiciózus volt, mint általában az alacsony emberek, mosolyogni nem mert, nehogy ráfogják, komolytalan - és mindig francia kockás papírt terített maga elé, dupla ívet. A francia kockás ember. Jellemző volt az egész életére. Nem gondoltam volna, hogy éppen ő végzi szegényházban vagy menhelyen. Nem tudtad? Az öregek összeköltöznek, utálják egymást, apró szobákban, kettesével, hármasával nyomorognak, és azzal vigasztalják magukat, hogy állandó orvosi felügyelet van, megkapják a bezártság elleni injekciót. Egy ilyen helyen végezte a francia kockás ember; nem mondom, hogy nem érdemelte meg, sőt csakis ezt érdemelte, én mégis sajnálom. Tudtad, hogy jól beszélt franciául? Persze Nizzában született, úgy könnyű.

De nem ezért nem vágyódtam Nizzába, nem is az volt a bajom, hogy drága, vagy mert ott megfordul mindenféle ember. Az én térképemről hiányzik Nizza, na.

Azt mondod, hogy a pálmafák? Hát, ha csak pálmafákat akarok, elmegyek a trópusokra - illetve dehogy megyek. Most már megengedhetném magamnak, de mit mondjak? Késő. Akkor kellett volna utazni, fiatalon - annyi mindent kellett volna, de nem jött össze. Elállták az utat a francia kockás emberek. És mondd meg őszintén, jó volt ez nekik?

Hol tartottam? Ja, hogy kivonultam a konyhába írni, előttem a gyertya, zsebkendők köröskörül, mert - mindek magyarázzam? A szervezetem megszállott módjára termelt mindent, ami felesleges vagy undorító. Sokszor az volt az érzésem, tudatosan szórakozik velem, ellenem dolgozik, dacol velem. Ne azt csináld, amit! Velem foglalkozz! Mosd le, töröld meg, kend be, borotváld le, tartsd kordában, hozasd rendbe, semmi nem számít, csak én, a bőr, a nyálkahártya, a - azt mondod, ne folytassam? Valakinek el kell mondanom, és az orvosok már annyiszor hallották, hogy a pokolba kívánnak a tüneteimmel. Egyébként megértem, jogos önvédelem.

Végül is, mindent túl lehet élni, állítólag még a halált is, bár nagyon remélem, hogy ez csak üres fenyegetés.

Ott, a konyhában kezdtem el írni a regényt, amely visszaadta az életkedvemet. Elég rosszul van berendezve a világ, hol kisebb, hol nagyobb összeghez van kötve az életkedved, nevetséges, mi? Megkapod azokat a nem különösebben szép, színes papírokat, és minden tökéletes. Egy ideig.

Ott kezdtem el a regényt, amely meghozta a hírnevet - most már magasról teszek a hírnévre, de mit tagadjam, jól jött.

Éjszaka kisebb a forgalom, de nagyobb a zaj, minden nesz felerősödik, időnként azt hiszed, hogy nem vagy egyedül, valaki ott áll mögötted, és nézi, amit írsz - ez a halálom. Ne olvasson bele, amíg el nem készül. Az is rossz, hogy vékonyak a falak, és áthallatszik minden köhintés.

Meg a zene. Először nem tudtam, mi ez a kitartó, monoton zúgás, gyanúba fogtam a gázcsöveket - az udvar felé hallgatóztam, pedig nem járt ott senki - egy tenyérnyi gaz, egy szemétkupac a ház közepén. Aztán rájöttem, hogy a fölöttem levő lakásban szól a zene. Nem ez a manapság szokásos bumm-bumm, tuc-tuc, nem is klasszikus, hanem egészen idegenszerű, egyhangú, de van benne rendszer, kádenciák ismétlődnek csekély változtatással. Miután beazonosítottam a zajforrást, már nem is haragudtam rá, sőt eldöntöttem, hogy kellemes. Megvolt az aláfestés, ami végül is komoly funkciót kapott a regényben. A kritikusok nem vették észre, és lehet, hogy ez volt a szerencsém, előtted azonban nincs titok - emlékszel, amikor Kacsa megvette a sztereó lemezjátszót? Akkoriban az még nagyon új volt, hitetlenkedve hallgattuk, hogy most az egyik hangszóróból szól, most meg a másikból - az se volt véletlen, amit először hallgattunk sztereóban, Mozart Requiemét. Kezünkben a latin szöveggel - no igen, akkor még tudtunk örülni minden újnak, volt rá időnk.

Ne fáradj, tudom, mit akarsz mondani. Majd az Escorialban. Ennyit sikerült átmentened az örökkévalóság számára, Fülöp király. Fülöp. Filep.

A távolról beszűrődő zene ritmusára írtam, a gyertya fénykörében, és hadakoztam a testemmel, amely az Escorialba vágyott. Szív, máj, tüdő, csontok - a legkülönfélébb helyeken próbálkozott, kereste rajtam a fogást. Én meggyőződéses ellensége vagyok a jatrokémiának; ezt úgy kell érteni, lehetőleg nem veszem be, látni sem akarom, sarlatánságnak tartom az egészet, nem hiszek a gyógyszerekben. Bízni csak a természetben lehet: natura sanat. Ugyanaz a mechanizmus, amely a tüneteket produkálja, el is fogja mulasztani. Ha kivárjuk. És te tudod, hogy egyes dolgokban rendkívül türelmes vagyok. Egy napon azonban komolyan rosszul lettem - heves fájdalom a szívtájékon, zsibbadás, gyengeség, vibráló fénypontok. Ott álltam a zsebkendőnyi előszobában, és nem találtam a villanykapcsolót. Emlékszem, azt mondtam magamnak, na Dénes, ha megtalálod, egyelőre életben maradsz. Hát megtaláltam, de nagyon sokat kellett matatni a falon.

Akkor már tudtam, hogy a fölöttem levő lakásban egy orvos lakik; összeszedtem minden erőmet, és felvánszorogtam a negyedik emeletre. Nem tudom, miben reménykedtem, gondolom, semmiben. Meg akartam nyugtatni magam. Rajtam ne múljon, lepasszolom a felelősséget.

Az orvos már régen nyugdíjas volt, nem praktizált, de szívesen fogadott. Nála mindig szólt a zene. Még mindig nem tudtam pontosan, hová tegyem. Egzotikus zene, többféle húros hangszer, néha egy dob. Tíz ütem, tizenhat ütem, nem lehet könnyű a zenészeknek, de nagyon értik. Valószínűleg látszott rajtam, hogy baj van, mert az én nyugdíjas orvosom semmit sem kérdezett, csak leültetett egy székre, és meghallgatta a szívverésemet. Aztán a pulzust vizslatta, és csóválta a fejét. Kinyitott egy fali szekrényt, amely szó szerint tömve volt apró gyógyszeres fiolákkal. Színes üvegcsék, színes folyadékok, látszólag tarka összevisszaságban. Ő azonban biztos kézzel emelt ki egyet, és rám parancsolt:

Ezt most meginni!

Rosszul beszélte a nyelvet. Mint később kiderült, az anyanyelve spanyol. Főnévi igenevekkel helyettesítette az igeragozást: leülni, idetartani, meginni, nem lenni nyugtalan - ezért hangzott minden szava úgy, mint egy parancs, de különben kedvesen mosolygott, tudta, hogyan gerjesszen bizalmat még egy olyan gyanakvó pasasban is, amilyen én vagyok. Szó nélkül lenyeltem a löttyöt, azt hiszem, kék volt vagy lila, és egyáltalán nem rossz ízű, csak egy kevéssé édes. Tudom, neked az a véleményed, hogy va banque-t játszom az életemmel, bemegyek egy idegen lakásba, elfogadok egy kotyvalékot egy idegentől, ez szabálysértés, bűn, vagy még inkább hiba. Most kezdesz aggódni miattam? Hiszen mindez sok évvel ezelőtt történt, és látod, hogy jól vagyok. A kék lötty - legyen kék, abban a homályos világításban akármilyen színű lehetett - perceken belül használt, elmúlt az éles fájdalom, ismét kifogástalanul tudtam használni a bal karomat - bár ez messze nem volt fontos. Abszolút jobbkezes vagyok, a dolog összes hátrányával. Írók, festők és egyéb csavargók között kifejezetten előnyben vannak a balkezesek. Az lehetett minden kudarcom oka, hogy kizárólag a jobb kezemet használtam, azt a benyomást keltettem, mint a normális emberek. Hogy is láttak volna szívesen a klubban?

Miért nem aludni, amikor van éjszaka? - kérdezte Dr. Rivarol, röviden Riva.

Elmagyaráztam, hogy éjjel dolgozom, mert a pályaudvar, a sínek, a felüljáró - és nekem csendre van szükségem, nem feltétlenül síri csendre, de amikor tolatnak a mozdonyok -

Éjjel jobb aludni, nem zavarni ritmus, jegyezte meg Riva.

Én azonban már torkig voltam a testem jelzéseivel, azt szerettem volna, ha nem jelez, nem követelőzik, békén hagy engem, és működik. Riva nevetett: Test nem gép, neki akarat van. Jobban tudni, mint elme. Mikor harcolni, az mindig elvesztés lesz.

Persze hogy az. Én azonban harcolok, először is, mert ilyen a természetem, másodszor, mert dolgom van, sürgős, nem lehet elhalasztani. Hamar kiderült, hogy Rivába is harcias szellem szorult, ő azonban nem a testét tekintette ellenségnek, hanem a halált. A halál csak egy zavaró tényező volt az ő rendszerében, amelyet ki lehet iktatni, ha megtaláltuk a helyes módszert. Nem akartam ellentmondani, mert még elég gyengének éreztem magam, örültem, hogy békésen ülök, ráérek visszamenni az íróasztallá előlépett gáztűzhelyhez. Úgy látszott a helyes módszer a színes orvosságok és a zenehallgatás kombinációja; ezért felhasználtam az alkalmat, hogy megkérdezzem, mi ez a zene. Indiai klasszikus, mondta erre, és megpróbálta kifejteni, mik azok a rágák. Afféle zeneművek, mint nálunk a szonáták, de nincs kotta, bizonyos hangcsoportok vannak, amelyeket a zenész szabadon variálhat, és a legjobb zenész egyszersmind a legjobb improvizátor. De nehogy azt képzelje valaki, hogy az alkotói szabadság végtelen. Az indiai skála hangjai nem követhetik egymást akárhogy. Először is, van egy emelkedő és egy leszálló kádencia, aztán nemcsak félhangok vannak, hanem negyedhangok is, például a f és fisz között, amit az európai fül vagy érzékel, vagy nem. Vannak konstans, predomináns és egyéb hangok, és az egész saláta rendező elve a pakad, ami lehetővé teszi, hogy a hallgató felismerje a rágát. Az egyik ilyen pakad a ni par i ma ri sza, az indiai szolmizálás szerint, ami nálunk e c g b g f, vagy majdnem az. Továbbá, minden rága más érzelmet fejez ki, és szorosan kapcsolódik egy napszakhoz: reggeli rágát nem játszunk délután vagy este, csak mert nem. Mondjuk, a Madhuvanti rága az esti szürkületre való, bizalommal vegyes várakozást fejez ki, emelkedőben pentaton, leszállóban heptaton, a tempó mérsékelt, az ütem dzshabtal, ami tízes ciklust jelent. Van még vadi és szamvadi, de a többi szabályt nem sikerült megjegyeznem; azt hiszem, elsőre sok ez is.

Riva még azt is elmondta, a maga sajátos stílusában, hogy nála egész nap szól az indiai zene, Rága Bairagi-Bhairav, Rága Kirvani, Jaman Kalján, Bhopali, Tilak Kamod, és reméli, hogy engem nem zavar.

Megszoktam már, feleltem, de hogyan jutott az eszébe, miből gondolja, hogy a rágák segítenek a halál elleni küzdelemben? És miért olyan jó, ha egy-két évvel később megyünk el az ősök útján? (Mert azt, ugye, mondanom sem kell neked, hogy a közönséges halandóknak semmi esélyük nincs az istenek útján. Mi a füst, az éjszaka, a holdfogyatkozás két hete, és a nap déli pályájának hat hónapja alatt hagyjuk el ezt a világot, és legföljebb a holdig jutunk.)

Riva titokzatosan mosolygott, de nem akart belemenni a részletekbe. Szívesebben beszélt a hangszerekről, amilyenek a vicsitra, brahma, ektantri és egyéb vínák, gitárféleségek, a rudra vína, amelyet Akbár császár híres zenésze választott magának, Tanzen, akiről minden indiai zenész tud egy csomó mesét - ott volt, amikor a császár titokban meghallgatta Mírá hercegnő énekét, és egy értékes gyémánt nyakláncot ajándékozott neki - beleszeretett a császár lányába, Meherunnissza hercegnőbe, de nem vehette meg feleségül - egy szent fa levelei susognak a gválijari sírja fölött, aki megeszi egy levelét, maga is nagy zenész lesz... A tabla egy pár kézi dob, az egyik ezüst-réz ötvözetből, a másik keményfából, a zenész ujjai kecskebőrön szaladoznak, és mindegyik ütésfajtának külön neve van: Na, Ta, Dhán, Trik, stb.

Mindezt csak azért tudom, mert később sokszor találkoztam Rivával, mondhatnám azt is, hogy barátok lettünk, de jobb, ha erről nem tudsz semmit, mindig is féltékeny voltál. Neked minden szabad volt; annyi év óta még mindig fáj nekem a lány vagy fiatalasszony, akit Szómának, az istenek italának neveztél, és verseket írtál hozzá - meglátogattad, pedig vidéken lakott, és téged nagyon nehezen lehetett kimozdítani. Igen, és nekem semmit sem volt szabad, csak alázatosan elfogadni a morzsákat, amelyek lehullottak az asztalodról. Nem tudtad megbocsátani, amikor a Ferenciek terén - mondjuk, ebben az egy esetben igazad is volt, nem kellett volna felismernem, nem kellett volna beszélgetnem vele, de ez is milyen már, csak neked jár a nosztalgia? Engem is utolért, bár nem panaszkodhatsz, mert csak néhány napig tartott, és a rabszolgádat nem kellett sokáig nélkülöznöd.

Nem hazudok, csak elhallgatom, meg akarlak kímélni, minek fájjon neked most már, amikor Riva -

Ezt most nem neked mondom, ne figyelj ide, nem is beszéd ez, csak a szél zörög a nyárfák levelei között. Sokat tanultam Rivától, aki nem az orvost adta, inkább az indiai zene szakértőjét. Csak a tiszta, klasszikus rágákat szerette, a kevert rágáktól ódzkodott - pedig elég sok perzsa zenész van Észak-Indiában, akik magukkal hozzák a hagyományaikat. Nem volt előtte szent még Amir Khuszru sem, a 13. századi költő, aki India papagájának nevezte magát. Hallod, miféle nevek ezek, dohogott Riva, Mazamiri, Khuszrajáni, Miján Malhar - nem mintha érzékeltem volna a különbséget, nekem ahhoz sok-sok évet el kellene töltenem Indiában.

Azt már említettem, hogy Riva egész élete harc volt a halál ellen. Miért? Akkoriban én még elég fiatal voltam, és annyira se értettem, mint most. Ez a test nem arra való, hogy az örökkévalóságon át szolgáljon minket. Gyertyák elégnek, napok elfogynak, a szöszöket kifújja a szél. Előre tudjuk, hogy így lesz, van annyi időnk, hogy hozzászokjunk a gondolathoz. Meg aztán, Rivát nem abból a fából faragták, mint aki különösebben élvezné a világot. Visszavonultan élt ebben a szerény házban, a legfelső emeleten, Ha nagy nehezen elszánta magát, hogy lemenjen az utcára, a sarki fűszeresnél vagy a postánál nem volt távolabbi célja, Tudományos kísérlet, mondogatta Riva, kell tudni, hol vannak a határok. Ember törekedni mindig magasabbra, az neki cél, értelme létezésnek. Megpróbáltam felfogni a felfoghatatlant. Nem lehet kétséges, hogy az élet örök, hiszen ezt látjuk minden nap magunk körül, ezt a tapasztalatot szűrjük le a múltra hivatkozó és a jövő felé tekintő könyveinkből. A formák változnak, amelyekben az élet megjelenik, de miért a siránkozás? Hát nem csodálatos, ha az elhasználódott, rozsdás, vacak autót leadhatjuk a roncstelepen, és átülhetünk az újba?

Nem tudom, hány éves volt Riva, de többet akart. Nem vitatkoztam, mert ha nincs az a kék gyógyszer, nem írhattam volna tovább a regényemet. Nem hangzott el a végzetes diagnózis, de én tudom, amit tudok.

Egy este fölmentem öreg barátomhoz. Csend volt és sötét. Rosszat sejtve kopogtam az ajtón. Riva jött, de zaklatott volt a végtelenségig. Áramszünet. Először abban bízott, hogy csak a biztosíték. De nem. Összeomlott a rendszer.

Miféle rendszer?

Riva elmondta, természetesen felkészült arra az eshetőségre, hogy áramszünet lesz, ez alap. Éppen ezért gondoskodott egy aggregátorról. Az efféle aggregátorokat a pincében szokás elhelyezni, de egy négyemeletes bérházban ez természetesen nem volt lehetséges. Átengedte a hálószobát a háromfázisú, folyadékhűtéses gépezetnek, 12,4-2200 kVA Perkins motorral, zajcsillapító burkolattal. Azt hiszem, látszott rajtam a megdöbbenés, mert kevesen osztják meg a lakásukat egy áramfejlesztővel.

Nem speciális, mondta Riva, aggregátor kell, amikor kimaradni hálózat a feszültségben.

Hálózati feszültség, javítottam ki óvatosan, bár nem szerettem volna még jobban fölzaklatni. Tudod, amikor nagyon várunk valamit, és közbejön mindenféle akadály. Mondjuk, december 23 után ismét december 23 következik, ez egyáltalán nem hihetetlen, utoljára 1988-ban fordult elő.

Rivát azonban nem érdekelték a késve érkező, vagy elmaradó karácsonyok. Aggregátor nem működés, DKG-307 hiba.

Nem tudtam, mi az.

Ember, a vezérlő automatika. Starter.

Riva, nem értem, mindjárt lesz áram, és elfelejtheted az aggregátorodat. Legföljebb addig nem hallgatsz zenét. Tudom, hogy nagyon szereted -

Jéghideg kéz érintett meg a sötétben, Riva keze. Zene nem azért, suttogta, mintha még velem sem akarná megosztani a szörnyű titkot. Nehogy azt hiszed, hogy fontos nekem a Hagyományos Művészetek Fesztiválja, vagy a többi, hangzatos néven rendezett ünnep, a végtelenül lassan, szinte nyöszörgő hangon előadott invokáció - mert minden előadást az elefántfejű Ganesához intézett imával kell kezdeni, rettenetes dolgok történnének, ha Ganesa nem hárítaná el az akadályokat. Harmónium kíséri a muka-vínát és a mrdangát, semmivel sem jobb, mint a verkli, de az indiaiak nagyon szeretik. A sztuti vagy dicséret után jöhetnek a rágák, Madjamavati, Kedáragula, Marvi - ha európai országban játszanak, nem mindig tartják be a szabályokat. A mleccshák úgysem értenek hozzá, és ez így igaz. Nem értjük, miért lelkesednek annyira, amikor ötszázadszor ismétlődik ugyanaz a futam, nekünk fel sem tűnnek azok a csekély változtatások vagy modulációk, amelyekért annyira csodálják a híres zenészeket. Riva nyilván szerette ezt az egzotikus zenét, kénytelen volt vele, meg kellett kedvelnie, ha azt akarta, hogy életben maradjon - és Riva élni akart. Minden ok és indokolás nélkül, csak úgy - mert a filozófia szép dolog, a bölcsesség kívánatos, a nirvána az egyetlen, amiről beszélni érdemes - de a hétköznapok felülírják a szent tanításokat. A nagy istennő fátylat bocsát a szemeinkre, nem látunk a fátyol mögé, nem tudjuk, hogy Visnu álmodja az egészet. Annyi valóságtartalma sincs az életünknek, mint a fényes pontoknak az éjszakai égen. Egykor csillagok voltak, szétrobbantak, nincsenek többé, csak a lassan érkező fény hiteti el velünk, hogy még mindig léteznek.

Nem érted? - kérdezte Riva, nekem folyamatosan kell a zene, mert ha csend van, meghalok.

De hát az orvosságaid, Riva, az üvegcséid, amelyek a sírból hoztak vissza engem is?

Orvosság jó dolog. Nem elég.

Nem értettem, csak annyit tudtam, hogy meg akarom menteni ezt a bolondot, a barátomat. Riva, nem tudom, miért nem jutott ez hamarabb az eszembe. Az én lakásomban van áram. Most azonnal lemegyünk, és addig hallgatod a lemezeidet vagy a cédéidet, ameddig tetszik. Válaszd ki, vagy mit is beszélek, hiszen teljesen sötét van. Leviszünk egy csomót, és biztosan közte lesz a kedvenced is.

Tienes razón. Tu sabes lo cansade que estoy -

Támaszkodj rám, majd segítek.

Tú eres lo último que lo comprenda.

Miért mondod ezt? Kinevettelek, vagy -

Hablemos claramente.

Riva nem vette észre, hogy spanyolul beszél, azt is rosszul. Úgy értem, nem zavarta az, hogy hiányzik az összefüggés. Claramente, na persze. Ennyi idő után már én is megpróbálkozhatnék néhány mondattal. Nem lehet olyan nehéz, ha valaki már tud franciául. És én tudok valamennyire. A gyógyszerész barátod a ludas. Ő tárolta nálatok a francia könyveit az egyik kamrában, mert jobb helyeken kettő is van. Mekkora sorpresa, nem is meglepetés, inkább milagro, a Sárga Barnabás gondosan összeválogatott könyvei. Nem most találtam ki, szegénynek ez volt a neve. A szülei bizonyára azt gondolták, jó poén.

Riva zavartan elfordult, amikor kiléptünk az ajtón. Azt hiszem, csapnivaló látványt nyújtok. És teljes mértékben úgy is érzem magam.

Lopva Rivára néztem. Zöld volt, és sápadt, mint egy halott.

Elnézést, lihegte Riva a lépcsőn, ez a maximális sebességem.

Valahogy leértünk a harmadik emeletre, és betuszkoltam az ajtón. Ülj le, és meg ne mozdulj! Egy pillanat, és máris hallod a zenét.

Valamelyik rága, talán a Madhuvanti hangjai áradtak szét a levegőben. Mint mondtam, született pancser vagyok, a legtöbbször azt se tudom, melyik napszakban járunk, hogyan választhattam volna ki a tökéletes rágát? Riva mindjárt elevenebb lett, kinyitotta a szemeit, és körülnézett. Nem érezhette jól magát a szobában, amelynek ablaka a pályaudvarra nyílt. Én is csak elhitettem magammal, hogy mindent meg lehet szokni, az ember erősebb, mint a körülmények - mert vannak ilyen lapos bölcsességek, minden élethelyzetre több is, lehet választani. Persze ez is csak illúzió, az őseink már körülbelül mindent elmondtak, amit csak lehetett, mindenféle kombinációban. Azokat a régen elhangzott szavakat ismételjük, vagyis a saját szavainkat, mert az ősök is mi vagyunk. Akármilyen hosszú a ciklus, előbb-utóbb visszatér a kiindulási pontra, al mismo siempre.

Riva, most mindjárt telefonálok, hívok egy szerelőt. Megjavítja az aggregátorodat.

Már késő, felelte Riva.

A felélénkülés nem tartott sokáig. Riva életereje szemlátomást csökkent.

Orvost hívjak inkább? Mi bajod?

Riva nagyon nehezen szólalt meg, és mintha egy hordó mélyéről jött volna a hangja. Most már semmi, Dénes. Tizennyolc éve halott vagyok. Látszat-életet éltem. Nem adhattak többet az orvosságaim. És ez a zene - te nem tudod, mennyire gyűlölöm ezt a nyálas, érzelgős zenét, amelyet fényévek választanak el attól, amit én igazán értékelek. Sohasem volt ez az én világom, mrdanga, cshenda, maddalam, edakka, timala - a maddalam a legnagyobb és a leghangosabb - a dzsalva olyan, mint egy kis cintányér vagy castagnette - a dobok hívják össze a falu lakóit. A lányok táncolnak, kezük minden mozdulatát követi a szem - a pillantást az elme - ahol az elme időz, ott jelenik meg a hangulat, az igazi íz, rasza. Megtanultam, mert tizennyolc év alatt mindent meg lehet tanulni, azt is, amit szívből gyűlölünk. Már nincs annyi erőm, hogy életben tartsam a testemet, Dénes. Minden felbomlik, ami egyszer egyesült.

Odaugrottam a toronyhoz, hogy még egyszer, utoljára felhangosítsam a zenét. Riva bágyadtan mosolygott, aztán elmondta, az anyanyelvén, az utolsó mondatot:

Me parece como si hubiera sonado y como si hubiese vivido en el mundo de las maravillas.

Mintha csak álmodtam, és a csodák világában éltem volna.

A szemem láttára ért véget a tizennyolc év. Ne akard megtudni, hogy ez milyen.

Nem maradhattam többé abban a házban. Riva elfoglalta a szobámat. Le kellett cserélnem a panorámát, a bontásra érett pályaudvarral, a sínpárokkal és a szörnyű kosszal együtt, ami hozzátartozik a félreállított vonatok és a tolató mozdonyok mindennapi életéhez. A betonteknőt, amely hatalmas koporsóra emlékeztetett. Az is volt, Riva kései nyugvóhelye. Még hozzá kell tennem, hogy ezzel véget ért a nagyon sötét szakasz az életemben. Egészségesnek és erősnek éreztem magam. Befejeztem a regényt, amely meghozta a hírnevet - nem vagyok rá büszke, de akkor nagyon kellett a pénz. Még mindig abban a házban kellene élnem, ha nem kapom meg, és már régen halott lennék - élőhalott.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

bűvölet alkotást töltött fel Lehet címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Friedrich Logau: Önteltség címmel a várólistára

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

bűvölet bejegyzést írt a(z) Veled című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, VI. - igazán befejező rész című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

mandolinos bejegyzést írt a(z) J. W. von Goethe: Karácsony című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Friedrich Logau:Eitelkeit című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Spruchgedicht von Friedrich Logau címmel

sailor bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

történetmesélő bejegyzést írt a(z) A hóember álma című alkotáshoz

Krómer Ágnes alkotást töltött fel Kitti címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)